Somogyi Néplap, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-12 / 213. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Szerda, 1962. szeptember tt. Bognár Ferencék nyugalmáért Szálkásak, szabálytalanok a füzetpapírra rótt betűk, lát­szik rajtuk, hogy írójuk csak kor fog kezébe tollat, ha na- _ m muszáj. Idős, erősen kidolgozott ke­zű asszony Bognár Ferencne. Sávolyon, a lakásén panasszal fogad bennünket. Trombózist« a lába, most is kipattant az ár a bokájában, lépni is alig bír. Ha nem mondaná, akkor is tudnánk: csupa küzdelem volt az 1 életük. Kilenc gyereket föl­neveltek, kettőt eltemettek. Földjük, vagyonúk, egy baráz­da nem sok, annyi sincs. Most is más házában laknak. A má­sodik világháború idején volt olyan év, amikor egyszerre öt férfiért — férjéért és négy fiáért — aggódott, könnyezett Bognár néni. És csak hármat látott viszont. Odahaza, a cse­lédház konyhájában hat éhes szájról kellett gondoskodnia. Elhiszem, hogy ilyen körül­mények között nem gondolhat­tak vagyonszerzésre Bognárék. Megértem, hogy fáj nekik a korholó szó, amit a háztulajdo­nos, Kovácsevics Márk vetett oda nekik meggondolatlaixiL »Miért nem építettek már ma­guknak?«'— (Meg is mondtam a tanáé úrnak, hogy engem ne sértegessen, én sok gyereket fölneveltem, nekem sok éhes szájat kellett betömnöm; az én gyerekeim sok ruhát, lábbelit elszaggattak, megrázott engem a sors eléggé, ne bántson ma­ga is engem — magyarázza szavadból még most is érezhe­tő megbántottsággal Bognár nérau gépelt papírt mutat. Amint mondják, a járási tanácshoz címzett beadványt Kovácsevi- csék hozták nekik aláírásra. Az olvasható belőle, hogy Bogná­rék meg szeretnének venni egy állami tulajdonban levő csalá­di házat a faluban. Odamentek volna Béres Árpád — Kovácse- vicsék rokona — helyében, ő pedig beköltözött volna — ál­lítólag vételi szándékkal Ko- vácseviesék házába. Ügy hírlik, Béres Árpád — hajdanában övé volt vagy negyven hold föld­del együtt ez a ház — papírt is adott volna Bognár Feren- céknek arról, hogy bármire for­dulna a helyzet <?t), őt soha nem zaklatná. Bognár Feren­cék azonban nem álltak kötél­nek, mert rosszabb körülmé­nyek közé kerültek volna, s nem frtáfc alá a nevükben írt papírt. Itt jött meg a baj a ta­nító úrékkal — mondják, en­gedetlenségük miatt a háztu­lajdonosék megharagudtak rá­juk. Kovácsevics Marimé az­óta már pert is indított Bognár Ferencék ellen, hogy emeljék föl a lakbérüket, nemrég pe­dig levelet küldött nekik, amelyben eltiltja őket a gyü­mölcsfák termésének leszedé­sétől. — Embertelenség, csúnya dolog az, amit Kovácsévicsék a szegény Bognár családdal mű­velnek — ez a véleménye Pin­tér Jánosnénak, a tanácselnök­nek. A mi véleményünk pedig: a tanács és a helyi szervek véd­jék meg Bognár Ferencéket, ne engedjék, hogy öreg napjaik békétlenségben, nyugtalanság­ban teljenek. Varga József Lányok a Táncsics Gimnáziumban Lakásépítés Csehszlovákiában új típustervek alapján JSvőre már új típustervek alapján folyik majd a lakásépítés Csehszlovákiában. A terveket az országos lakásépítési vita eredmé­nyeit figyelembe véve dolgozták ki. Az új típusterveken a régiektől eltérően nem egyes házak, hanem 1200—1800 lakosú egész mikro-ke- rületek szerepelnek. Az új lakóházakban nem lesz mosókonyha. Az egész mikro-kerület számára külön pavilon épül, s ott lesz a mo­soda, mindenféle műhely és középület. Megváltozik a lakásállomány struktúrája. A lakások mintegy 8 százalékát egy fő, 12 százalékát 2 fő, 20 százalékát 3 fő, 45 száza­lékát 4 fő, 11 százalékát 5 fő és 4 százalékát 8 fő számára építik. Egy lakásra 37 négyzetméter helyett most már átlag 41,4 négyzetmé­ter hasznos terület jut. Minden lakásban beépített szekrény vagy kamra lesz, s balkonja lesz minden második lakásnak. Az előze­tes tervek szerint 1963-ban 4000 ilyen lakás épül fel, és 7500 építését kezdik meg. A következő évben 20 000, 1965-ben pedig kb. 36 000 ilyen I lakást adnak át. Az 1962—63-as tanévben Kaposváron a fiú- és leány- gimnáziumban vegyes első osz­tályodat indítottad. — Mi Az oka ennek a vál- tozásnak? Merő Béla, a Táncsics gim­názium igazgatója válaszol a kérdésre: — Az új tanévre vonatkozó miniszteri rendelet koedukált osztályok indítását sürgeti. Már régebben foglalkoztunk a koedukáció tervével, de teljes megvalósítását elhalasztottuk az új gimnázium elkészül­téig. — Milpen pedagógiai érvek szólnak a vegyes osztályok, a fiúk és lányok együtt tanulá­sa mellett? — Én mindig híve voltam a koedukált tanításnak. A fiúk­ra és lányokra egyaránt jó ha­tással van a másik nem je­lenléte. Megismerik egymást, a fiúk különbül viselkednék, ha lányok is vannak jelen. Az sem 1 lebecsülendő, hogy már ilyenkor megtanulják tisztel­ni a nőket Egészséges ver­senyszellem alakulhat ki a fia­talok között Megítélésem sze­rint nem helyes a középisko­lákban szétválasztani a tanu­lókat hiszien az általános is­kolában, valamint a főiskolá­kon és egyetemeken is együtt tanulnak a fiúk, lányok, nők, férfiak, a dolgozók iskoláiról nem is beszélve; nár Ferencék a Kossuth Lajos u tca 5L számú háziban; A ta­nács hivatalos papírjával men­tek oda, mert ahol azelőtt lak­tak, abban a háziban közhasz­nú létesítményt építettek. Az örökölt házat Kovácsevicsék mindenképpen szeretnek elad­ni — ez ős érthető —márpe­dig köztudomású, hogy beköl­tözhető házzá, előnyösebben és könnyebben lehet vevőt talál­ni. Azt viszont a háztulajdo­nos® is tudják, hogy Bogná­rék lakhatási jogukat szavatol-: jäk, védik törvényeink. Meg­válni csak úgy lehetne tőlük, ha saját akaratukból menné­nek. »Elmennénk innen szíve­sen, de hová?« — kérdi Bog­nár néni. Gyermekeink sincse­nek valami tágasan, miért te­lepülnénk rájuk, ameddig nem muszáj? — érvel Bognár Fe­renc. Bognár n&d egy csomó irat­tal tér vissza a lakásból, Egy Naponta ISO— 200 mázsa körtét vesz át az iharosbe ró- nyi föMmű­vesszövetkezet felvásárló^ m — Milyen változást ígér az iskola kulturális életében az, hogy lányok is vannak az in­tézetben? — Egy komoly vegyes ének­kart akarunk alakítani. Köny- nyebb lesz a rendezvények szervezése, bér így is sokszor kell majd a Munkácsy gimná­ziumhoz fordulnunk »köl- csön«-szereplőkért. Szokatlan a fiúgimnázium falai között matrózruhás vagy fekete köpenyes lányokat lát­ni, hiszen eddig csupán ven­dégként fordultak meg itt. Rövid ideje járnak ide, de máris otthonosan mozognak. — Miért lenne rossz, hogy egy osztályba, iskolába já­runk a fiúkkal? — csodálko­zik Szász Judit. — Mindent meg lehet szokni, ezt a leg­könnyebben. Nekünk egyálta­lán nem furcsa, hogy ide já­runk. A fiúknak talán nehéz lesz megszokni, hogy lányok­kal kell megosztani az eddig egyedül »uralt« gimnáziumot. A lépcsőnél néhány negye­dikes fiú ál, s egy kicsit ösz- szehúzott, de egyáltalán nem ellenséges szemmel méregetik az új iskolatársaikat; — Vége a csöndnek? — mondja tréfás sóhajjal Né­meth Péter. — A lányok min­dig nagyszájúak, hangoskodók. Jaj lesz nekünk..s Krasznai tanár úr osztályát látogattam meg. Negyvenhat elsős ül a padokban csillogó szemmel, mindegyik arcon fi-; gyelem, várakozás. Az órarend leírása közben itt-ott suttogást hallatni; — Már holnap lesz latin — hajol össze két kislány az egyik paciban. — Biztosan ne­héz — súgja az egyifc Társ­nője tűnődve néz maga elé. — A péntek gyakorlati nap. Kertészkednek — mondja Krasznai tanár úr. ^ Foü- technikáira a tanítóképző inté­zet kertjébe megy az osztály. A lányok kanyhakerbészetet, a fiúk gyümölcskertészetet ta­nulnak. A tanítási nap végét jelzi a csengő. Hónuk alatt táskával, nevetve, beszélgetve indulnak haza a fiúk és lányok, mintha mindig is iskolatársak lettek volna. Sri Strubi Márta JS. 1' fi öl S3 shif Dísznek van? A lébodi földmű vessző vet­kezet irodájában magára ha-. gyatottan, némán áll tégy te­levíziókészülék. Szerepe na­gyon ritkán van, rendszerint csak nemzetközi labdarúgó- mérkőzések közvetítésekor kapcsolják be. Egyébként senki sem nézi; Nos, meg kell hagyni, ennek nem a televízió az oka. Valaki vál­toztatni akart már ezen a helyzeten mondván, hogy luxus a televíziót az irodá­ban, emberektől elzárva tartani, sokkal helyesebb lenne az italboltban elhe­lyezni, ám hiába. A főköny­velő hajthatatlan: »Erve«: nem szafoad a kocsmában tartani a televíziót, mert a lábodiak amilyen mérges emberek, hozzávágják a bo­rospoharat . s J No de talán mégsem! **■* ŰZ ---­Némi késedelemmel leszállított malomkő Perth ausztráliai város közelében él egy 60 éves üzletember, akinek nem kis meglepetésére a közelmúlt­ban egy malomkövet szállí­tottak le az üzembe. A ma­lomkövet még az édesapja rendelte, de soha nem kap­ta meg. Hatvannégy eszten­dő után most egy hajóromcs- foól emelték ki a malomkö­vet: a hajó 1898-ban Auszt­rália nyugati partvidéke kö­zelében süllyedt élj Szép kis tévedés A hoHandiai Ijmuiden vá­ros lelkésze megdöbbenve olvasta az esketésre eléje járult fiatal pár iratait. A polgármester ugyanis, aki egyúttal mint állatorvos is működik, az iratok kiállítá­sánál összetévesztette a bé­lyegzőket, s így a követke­ző bizonyítványt állította ki a fiatal párról: »Egészséges, trichinától mentes«; Az es­küvőt el kellett halasztani. IGNATOV, RANGEL: cJí kél'házi)an Az Eszterházy grófok harká­nyi birtokán volt a kórház. A front délen, a Dráva partján húzódott. Vagy fél hónapja minden csöndes volt az Első Bolgár Hadsereg bal szárnyán. Nappal az egyes frontszakaszo­kon folyt egy kis lövöldözés, de éjjel, a süket csöndben hall­gatott a pusztaság, csak mesz- sziröl hallatszott valami tom­pa morajlás. A Balatontól északra még nem csitultak él a harcok. Az egyik kórházszobában kö­zépkorú katona feküdt. El­múlt egy hét, amióta a kórház­ba hozták, s csak hallgatott magába zárkózva, komoran, el­keseredve. A szobában fiatal, telt arcú ápolónővér teljesített szolgálatot. Csupa rózsaszín gömbölyüség, kedvesség volt ez a szép fiatal leány. Anka gyak­ran odaült Vaszil mellé ^ is, megvizsgálta a mellén levő se­bet, majd levette fejéről a kö­tést. A bál szemüreg véresen tátongott. Egyszer Anka üveg­szemet hozott, megmutatta a sebesültnek, és nevetve, vidá­man kötődött vele: — Ügy megváltozol, hogy rád sem lehet ismerni! Betesszük ezt a szemet, és senki sem ve­szi észre, hogy nincs minden a. legnagyobb rendben. Vaszil merev arcán alig ész­revehető mosoly futott át. El- apta a leány kezét, és rész­éit» hangon suttogta: — És te... ha rád kacsintok, te mit szólsz hozzá?... Másnap levették arcáról a kötéseket. Megborotválkozott, és most fiatalabbnak látszott. Március elején néhány sú­lyos sebesültet hozták és fel­kavarták. Nem tudta egyköny- nyen elfelejteni azt az éjsza­kát Szveti Durad mellett. Min­denre emlékezett, mintha csak tegnap történt volna... Szakaszukat átdobták a Drá­ván. Éjfélre járt az idő. A mély hóban kúsztak, és már a drót­hálót vágták át éppen, amikor fölfedezték őket. Egymás után repültek fel a rakéták, felvil­lant sárga fényük. Azután ki­aludtak. Vaszil az éles fájda­lomra tért magához egy fé­szerben. Valaki Vaszil fölé ha­jolt — sovány, mocskos arc, vi­zenyős kék szem s a vörös ba­jusz alatt torz nyúlszáj. Bor­szagot lehelt Vaszil arcába. Vaszil megértette, hogy az őr részeg, és ráébredt arra, hogy most valami rossz éri. Amikor magához tért, a nap már nem vakított, és a porszemek fé­nyes kévéje sem ragyogott. Ki­folyt a bal szeme, s az arcára rászáradt a megalvadt vér. Reszkető ujjakkal nyúlt sze­méhez, és egy szörnyűt ordí­tott. Ez történt Vaszillal azon az éjszakán Szveti Dúsadban. n. Néhány nap múlva sebesült németet hoztak a szobába, Emil Kuntzénak hívták. Vaszil feszülten figyelte. A sebesült német arca valamire emlékez­tette. Vaszil a német ágya fö­lé hajolt, arcán szörnyű kifeje­zés ült. Csontos keze ökölbe szorult. Rámeredt a fogoly né­metre. Ugyanaz a sovány, mocskos arc, ugyanaz a vize­nyős kék szem, a vörös bajusz alatt a nyúlszáj. A dühtől ré­szegen elfelejtkezett magáról, és fölemelte öklét. Anka fel- sikoltott, rávetette magát Va- szilra és ellökte: — Hogy mersz? — kiáltotta. •— Hiszen sebesült. Te vadál­lat! Hogy merészeled? — Jól van, jól van — suttog­ta Vaszil összetörtén, s a fal­nak támaszkodva elvánszor- gott. Lefeküdt, megmaradt szemét a mennyezetre szegezte és el­gondolkozott. Délután Anka ci­garettát hozott. Vaszil komo­ran figyelte. Amikor az ápoló­nő a német ágyánál állt meg, Vaszil tompa hangja felsüví­tett: — Ne adj neki! Az ápolónő, fejét meg sem fordítva, reszkető hangon kér­dezte meg: — Miért? Miért ne adjak ne­ki? — Ne adj, csak annyit mon­dok! — Itt mindenki egyforma. — Nem egyforma... S amikor látta, hogy a leány tétovázik, dühtől vörösen kia­bálta: feé Barátaim, ő szúrta ki a szememet... minden ok nél­kül! A szobában feszült csönd tá­madt. Anka arcát és nyakát vörös foltok borították. Felzo­kogott, odadobta a cigarettá­kat valakinek, és kifutott a szobából. Súlyos csönd támadt. A sebesültek kerülték egymás tekintetét s hallgattak. Vaszil is lecsillapodott... Majd fel­állt, vette takaróit, s átment a másik szobába. A fogoly összeszorította szá­ját. Arcvonásait a rémület el­torzította, és arca halotti ál­archoz hasonlított. Néhány nap alatt leküzdötte rettegését, és altkor közöny fogta el. Bevágott lába nem fájt, már nem volt lába, s ő maga is már olyan, mint egy holttest, hát miért sajnálja ön­magát? Egy napos reggelen cigaret­táját szíva a falon ébresztő­órát pillantott meg. Látszott, hogy sérült. Elkérte félénk hangon a nővértől, és felült ágyában. Nem volt szerszáma. Egy kiskése, körömráspolya volt csak, de valahogy szétszed­te az ébresztőt, piszkálgatta a rugóját. Vele szemben bozon­tos, sárgás bajszú, idős férfi ült le. Kezét térdére fektette, és feszülten figyelte Kuntzét. Az ébresztő nemsokára már ketyegett, és kis mutatója las­san megindult a számlapon. — No, nézd csak! — csodál­kozott az idős szomszéd. Egy órán belül az ő órája is már ketyegett. S a többi sebesült is Kuntzé- hoz fordult. Megtört a jég. A német mesélt a feleségéről, és Brandenburgról álmodozott. Ha vége lesz a háborúnak, ha­zamegy. De sok férfi -nem tér már vissza. Nagy lesz a férfi becsülete Németországban. Majd nyit egy kerékpárüzletet, és békében, csöndesen él. Nem lesz többé háború, nem lesznek többé lövészárkok. Torkig van már vele. Vaszil az erkélyen ült. Nem bírta tovább hallgat­ni. Nézte a napsütötte harká­nyi mezőket, és kínlódva pró­bálta elfojtani dühét és kese­rűségét. TTL Március 6-án a kórházban elterjedt a hír, hogy a néme­tek áttörték a frontvonalat, be­kerítették a harmadik hadtes­tet, és Harkány felé tartanak. Kuntze ijedten figyelte beteg­társait. Ki fog most vele tö­rődni? Lehet, hogy most őt is agyonlövik, mint ahogyan ők azokat a sebesült oroszokat va­lahol Kolominónál, amikor visszavonultak? Március hete­dikén éjfélkor a sebesülteket szokatlan lárma riasztotta fel. Fojtott kiáltások hallatszottak, és az emberi zűrzavar közepet­te élesen sikoltoztak a sziré­nák. Vaszil magára dobta kö­penyét, és kiment az erkélyre. Hallotta a repülőgépek zaját. Sziszegő hang ütötte meg a fü­lét, és azután tompa dörrenés­sel robbant az első bomba. Az épület megremegett, bal szár­nya lángba borult. Vaszilt un­dor fogta el, összeszorult a tor­ka, remegett a lába. Gyorsan a szobába ment. A helyiség már üres volt. Csak a másik szobában lihegett, nyöszörgött valaki. A vértől borított arcú Kuntze fetrengett ott, s körmé­vel kaparta a padló deszkáit. »=9 Te vagy az? s-a suttogta Vaszil remegő hangon. A német szeme kidülledt ré­mületében. — Dögölj meg... kutya! Nem akarom veled bepiszkítani a kezemet! — mondta Vaszil, és a kijárathoz indult. De mintha valami rettenetes te­her nyomná a mellét. »Ha ő vadállat is, mi nem vagyunk vadállatok.« — Nem, nem bírom... De valami hatalmas erő visszahúzta a szobába. Teste verejtékben úszott. A tehetet­len ember fölé hajolt. Karjába vette, és elindult vele kifelé. De a német a saját repülőinek bombaszilánkjától már hal­doklóit ... *■*-* A Dráva-parti harcok befe­jeződtek. Vasárnap reggel volt. Tisztán ragyogott az égbolt kékje. Vaszil tarisznyával a vállán átvágott az udvaron. A kijáratnál, az öreg fenyő tövé­ben frissen hántolt sírt látott. Kicsiny sír volt. A végében keménypapíron írás. Anka nem feledkezett meg a halottról: »Emil Kuntze. Elhunyt 1945. március 8-án.« Kicsiny és gyönge volt a pa­pírdarab, Vaszil látta, hogy nem fog sokáig tartani. És a sírdomb sem marad meg so­káig. A szelek és viharok nem­sokára a földdel egyenlővé te­szik, és a sírban fekvő emberi testből sem marad meg semmi, még az emléke sem. Vaszil megborzongott, húzott egyet tarisznyája szíján, és elindult nyugat felé ... (Karig Sára fordítása)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom