Somogyi Néplap, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-18 / 193. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Szombat, 1963. augusztus R, A sántosiak építő „haragja // — Vártuk már magukat, mert eltettük ám azt az új­ságcikket! — Ilyen volt a fo­gadtatásunk Sántoson, ebben a hatszáz lelkes kisded faluban. Miért ez a köszöntés, az újság­cikk megőrzése és a szelíd ha- ragvás? Sora van ennek, dióhéjban el kell mondani. Történt, hogy Sántoson elhatározták a va­lamikori KALOT-helyiség bőví­tését. A 4x5 méteres szoba mindenféleképpen kicsiny volt, s ráadásul olyan ütött-kopott, hogy még kívülről sem néztek rá szívesen, lévén a falu szí­vében, az országút mellett. Má­sok is megnézték hát erre já­rók, s aligha találták volna ki az épület külsejéről, hogy ben­ne a kultúra »lakik-«. Kevés volt a rendelkezésre álló pénz, de annál nagyabb az akarás, a munkára való készség. Neki is láttak az építésnek, de a vén tömésfalak megregulázása se­hogyan sem ment. A rossz szi­getelés miatt rombolni megje­lent a víz. Lassan fölismerték a falu vezetői — akik úgyszól­ván az egész lakosságot mozgó­sították a társadalmi munká­ra —, hogy kár a jó anyagot, az időt, a pénzt beleölni a vén épület toldozásába. Nem lesz abban köszönet. Akkoriban, amikor hozzálát­tak a munkához, hírt adtunk dicsérendő igyekezetükről. So­kan olvasták akkor azt a hír­adást. Sokan tartották számon, hogy művelődési otthon épí­tésébe fogtak a sántosiak. Azt várták volna ezek, hogy legkö­zelebb már az avatásról adjunk hírt. De nem ez következett. Megtorpantak az építők, mert fölismerték, hogy kár a pénzt elfecsérelni a tömésfalú há­zacska megtoldására. Akkor je­lent meg az a cikk, £ tették el. Haraggal. 1959 őszén egészen elbontot­ták a hajdani KALOT-helyisé- get. Még decemberben kiásták az alapokat, és anyagi erejük mértékében 1962. június 15-re elkészült a művelődési ház. Milyen másként fest, mint a régi! Milyen csalogatóan néz az országúira oszlopos feljárójá­val! Ez már otthon. Mindenki otthonai Három- százötvenhárom nap társadal­mi munkája emelte a falakat a 310 000 forintos községfejlesz- tésd hozzájárulás mellett. Az összeget kimondani könnyű, előteremteni nehezebb. S oko­san elkölteni, az talán a legne­hezebb. Valaki azt mondta a tanácsházán, hogy nem vállal­kozna ismét az anyagbeszer­zésre. Tulajdonképpen készen lehettek volna már régebben, ha mindig van anyag. De utá­na kellett járni. Egyelőre még vakolatlan az új művelődési otthon, de belül vakítanak a fehérre meszelt falak. Sok még a teendő. A külső bevakolásra kellene még pénz, majd a be­rendezésre. Jó lenne, ha jönne a megígért segítség. A falu lakóinak fele fér be a színház- és moziterembe. Ki­próbálták már tudniillik, nem hivatalosan ugyan, de itt tar­tották a magyamóta-estet, és a tsz itt ünnepelte tagságával az aratás befejeztét. Egyelőre hiányos a berendezés: mind­össze ötven darab székük van és húsz kétméteres paduk. Eze­ket az erkélyen helyezik majd el. A közös erőfeszítés megér­demli az elismerést, hiszen még a falu idősebbjei is se­gédkeztek. — Nekünk már nincs szüksé­günk rá, de gyerekeknek le­gyen! — mondogatta Wagner Jóska bácsi, a nyugdíjas vas­utas, Papp István bácsi és Tö­rök József né az itt fáradozó idősebbekkel. Sikerül-e a takaros épület belső életének a kialakítása idővel? Bizonyára sikerül, Egy szép tágas szobában kapott helyet a 360 kötetes községi könyvtár (az év végére tadán már négyszáz kötetes lesz). Jól tartsa számon a könyvtáros! Azt hallottuk a tanácsházán, hogy még ebben az évben ezer forintért vásárolnak könyve­ket. Maga a tanácselnök, Cse­rép elvtárs mondta. A nagyobb gondot a klubszo­ba okos rendjének, programjá­nak kialakítása jelenti majd. A 4,5x10 méteres helyiség ki­válóan alkalmas a szórakozta­tó esti időtöltésre, tv-nézésre, játékra, táncra, de ugyanolyan alkalmas kiselőadások tartásá­ra is. Jó lenne, ha nemcsak a falu fiatalsága erezné otthon magát itt, hanem az idősebbek is. Az egyelőre kopár falak kö­zött járkálva arra gondoltam, hogy mennyire megszépíthet­nék a sántosi lányok, asszo­nyok ezeket a helyiségeket. A könyvtárat, az öltözőt meg a tágas klubszobát. Mivel? Kézi­munkáikkal. , Függönyökkel és térítőkkel. Hamutartókkal, hogy ne a cementlapon tapos­sák el a cigarettavégeket a lá­togatók. Biztosan megtalálják a módját, hogy közös »szülöt­tüket«, a művelődési házat va­lóban széppé, otthonossá te­gyék. S ezt leírva azt valljuk: érdemes volt megharagítani, nemes haragra gyújtani a sán- tosiakat. Lám, milyen szép lé­tesítménnyel gazdagították fa­lujukat »•haragjukban«! László Ibolya Herceghalmán lesz az országos szántóverseny döntője A múlt ősszel és az idei ta­vaszon zajlottak le a terme­lőüzemekben, majd a járá­sokban a traktoros szántóver­senyek, amelyek tulajdonkép­pen »előmérkőzések« voltak. Ezt követően 130 traktoros a megyei döntőkön méri, illet­ve mérte össze tudását, ügyességét. Az országos ver­senyt szeptember 18-án a Herceghalmi Állami Gazdaság zsámbéki üzemegységében rendezik meg, s arra minden megye elküldi két legjobb traktorosát. A 38 kiváló trak­toros közül az első hatot ér­tékes jutalomban részesítik. Az országos szántóverseny döntőjével egy időben a Me­zőgazdasági Kiállításon látha­tó különböző hazai és külföl­di gépeket Herceghalmán üze­melés közben mutatják be a látogatóknak. (MTI) STRAND A DRÁVÁN Nemrég nyílt meg a strand Barcson, a Dráva partján. Máris nagy népszerűségnek ör­vend, naponta átlag 200— 250-en élvezik itt a Dráva erős sodrású, hűvös vizét. Most is körülbelül ennyien vannak, bár még meglehetősen kedve­zőtlenek a körülmények, kez­detlegesek az öltözők. — Nemsokára megkezdik a kabinok építését — válaszol kérdésemre a pénztáros. — A leendő pénztár már tető alatt van. A folyó partján tábla figyel­meztet: »Vigyázat! Mély víz!« Valóbán vigyázná kell, még a jó úszónak is, mert a Dráva már a parttól egy méterre el­nyeléssel fenyeget Színes bó­ják jelzik, hogy meddig szabad beúszni. A másik part már »külföld«: Jugoszlávia. Most ott is fűröd­nek, s közben át-átintegetnek. — Nem próbálkozott még senki sem szökéssel? — kér­dem a pénztárost. Csodálkozva néz rám. — Miért próbálkoztak vol­na? Nem, ez még nem fordult elő. Olyanok a kapcsolataink Jugoszláviával, hogy visszaad­nák a disszidenst. — Megtörtént már, hogy át­sodort valamit a víz a túlsó partra? — Előfordul az Ilyesmi. A múltkor bejött egy kislány egy nagy labdával. Játék közben a labda a bójákon túlra esett, s átsodródott a másik partra. Láttuk, amint kifogta a csordát őrző pásztor, s elment vele. A kislány megijedt, sajnálta a labdát, de nem csinálhattunk semmit. Két nap múlva látjuk ám, hogy csónak jön át fehér zászlóval. Négy ember ült ben­ne, egyikük kezében ott volt a »határsértő« labda ... StrubI- Márta Talán sohasem ismertem volna meg Rácz Zoltánt, ha édesapja nem ír a szerkesztő­ségnek. Sersing Mátyásnak, a Vakok és Csökkentlátók Szö­vetsége helyi titkárának mon­dott köszönetét önzetlen segít­ségéért. Levelének néhány so­ra azonnal megragadott: »A történet egyszerű. Van egy erő­sen csökkentlátó fiú és egy vak titkár. Az utóbbi sokat beszél­get a harmadikos gimnazistá­val, segíti, támogatja, biztatja, hogy tanuljon tovább. A fia­talember jelesen érettségizik, jelesen fölvételizik a pécsi jog- tudományi karra, jelesen végzi az első évet.-« De vajon valóban olyan egy­szerű történet ez? Egyáltalán nem. Elhatároztam, hogy meg­keresem a történet két szerep­lőjét. Először Rácz Zoltánt lá­togattam meg Taranyban. Az örökké mosolygós nyurga fia­talember éppen verset írt. — Olvassa él, maga mégis újságíró, s mondja meg, hogy milyen — kért meg Zoltán ha­tározottan. Kezembe vettem a sima la­pot. A sorok szabályosan kö­vették egymást. Tetszett a köl­temény, mert úgy éreztem, hogy Zoltán a szívét-lelkét ad­ta a néhány strófába. Az utol­sót szinte fennhangon olvas­tam: »Testvér, az élet mit sem ér, ha nem tudsz hinni már, de míg az ember küzd, remél, az élet nyitva áll.« Megdicsértem Zoltánt, aztán megkérdeztem, hogyan tudta leírni. — Általános iskolás korom­ban megtanultam a betűket. Nagyon nagyokat írtam. Most arra törekszem, hogy minél kisebbeket kerekítsek. Nem lá­tom, amit írok, csak a kézmoz­dulatokból érzem a betűket. Ha véletlenül kifelejtek egy Vesszőt, nem tudom pótolni, yfl)a,n éLdbeKmít nem találom meg a helyét. Most hat és feles szemüveget hordok, íráshoz még egy tizen­négy dioptriásat is elé teszek, — S mit lát? — Csak a körvonalakat, a tárgyak azonban nem imbo- lyognak előttem. A könyvben nem látom a betűket. »Nézd, ott megy egy hajó!« — mond­ják, de én azt sem látom. Ha egy pillanatra jól láthatnék, érzékelni tudnám a különbsé­get — S születése óta így van? — Nem. Féléves koromban tüdőgyulladást kaptam. Hat hétig 40 fokos lázban égett a testem. A szememre ment. Há­roméves koromig csak a fényt és az árnyékot érzékeltem.., Háromszor operáltak. Most ro­hamosan javul a látásom. Az orvosok nem ismerik az okát... Tudja, nem szeretem, ha az emberek szánakoznak, az olyan megalázó... Kis csönd áll be. — Most, hogy fölvettek az egyetemre, van életcélom. Nyá­ron azonban fölöslegesnek ér­zem magam. Sehol sincs mun­kám. Tanév végén azt mond­ták az egyetemen, menjek el a járásbíróságra, biztosan ad­nak valamilyen munkát. Nem adtak. Ez egy kicsit elkeserí­tett ... Olyan jókedvű vagyok, amikor tanulok. Ha azonban nincs társaságom, akkor min­dennek vége. — A tanulás? — Mindig szerettem. Nyolc­éves koromban úgy fújtam, me­lyik a legmagasabb hegy, a legnagyobb tó, a leghosszabb folyó a világon, mint a mi- atyánkot. Később a Verne re­gényeket faltam. Édesapám volt a segítőtársam. Ha meg­jött az erdőről, felolvasott ne­kem. Az általános iskolában a hallásomra támaszkodtam. Na­gyon figyeltem a magyaráza­tot. ötvenhat májusában Ta- ranyba helyezték apómat. Ilyen az erdészsors!... Csur­gón folytattam tanulmányai­mat a gimnáziumiban. Bent laktam a kollégiumban. — S ki segített? — Mindegyik osztálytársam. Ferincz István azonban a leg­többet Ez az inkei barátom mindig felolvasta az anyagot. Harmadikos voltam, amikor elhatároztam, hogy belépek a Vakok és Csökkentlátók Szö­vetségébe, Elmentem édes­apámmal Sersing Mátyás bá­csihoz Kaposváron. Jószíwel fogadott. Elintézte, hogy adja­nak nekem felolvasói díjat. Érettségi után jelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegye­tem földrajz-történelem sza­kára... — Fölvették? — Nem. A fölvételin elcsúsz­tam azon a kérdésen, hogy mi­lyen népcsoportok élnek a Ba­laton partján. El voltam kese­redve. Matyi bácsi azonban megvigasztalt: »Ne búsuljon, fiam. Ha az idén nem, jövőre biztosan bejut az egyetemre.« Egyszer megyek hozzá, s azzal fogad: »Volna kedve egyetemi előkészítőre járni?« Boldogan kiáltottam igent. — S hogy boldogult az egye­temen? — Sipos László, Dobos Pál évfolyamtársaim sokat segítet­tek a tanulásiban. Hányszor előfordult az is: megfogtam va­lamelyik társamat. »Te, van öt perced, olvasd ezt meg ezt az anyagot magnóra.« Sokszor fél óra is lett az öt percből. Nagy segítség nekem a Tertám. Ta­valy vásárolta az édesapám. A magnetofon hű társam a ta­nulásban. Azt hiszem, nem val­lók szégyent a jogi karon. Az évfolyam hetven hallgatója kö­zül három diák kapott jelest filozófiából. Az egyik én vol­tam ... Teljesen átvettem a kötelező irodalmat, pedig még a látók közül is kevesen olvas­ták el. — S Matyi bácsi? — Elintézte a felolvasói dí­jat. Igaz, hogy csak áprilisban kezdték folyósítani a havi 150 forintot. Évközben kaptam 500 forint gyorssegélyt. A hangos­könyvtárból megküldték mag­netofonszalagon a filozófia anyagot. Matyi bácsi közben­járására. — Mivel tölti szabad idejét? — Hallgatom a rádiót. So­kat tanulok belőle. Elmegyek tv-be is. Nem látom, de ott leg­alább társaság van. Nyelveket tanulók. A német már egészen jól megy, az angollal is gyor­san haladok. Nagyon érdekelj a külpolitika. Az egyetemen több külpolitikai expozét tar­tottam. Egyszer azt mondják a srácok: »Te, Zoli, nem készül­tünk. Húzz ki bennünket a csávából.« Kétórás kiselőadást tartottam. Azóta se engednek szóhoz jutni a többiek... Sze­retem a zenét. Magam is éne­kelek. Olasz dalokat. A tavasz- szal fölléptem az évfolyam összejövetelén. Egy lányisme­rősömet is meghívtam. Sike­rem volt. Amikor visszamen­tem a helyemre, kaptam egy puszit. — A kislány? — Marikának hívják. Har­madikos pedfős Pécsen. Min­den gondomat, bajomat megér­ti. A csökkentlátást is. Egy­forma az érdeklődési körünk. A tanév után meghívott hozzá­juk. Egy hétig voltam vendé­gük Badacsonyban. Marika két év múlva végez, úgy ter­vezzük, hogy összeházasodunk. Szükségem van valakire, aki segít, biztat. — A vers? — Neki írtam... Most kül­döm a levelet... Zoltántól Sersing Mátyáshoz vezetett az utam. Matyi bácsi szívesen beszél a szövetség szorgalmas, akaraterős tagjáról. — Eleinte volt egy kis bá­tortalanság a fiúban. Az emész­tette, hogyan tanul majd. El­mondtam neki, hogy évente 8 —10 vak végzi el az egyetemet. Meg azt is, hogy a társadalom és a szövetség ma mennyire tá­mogatja őket. örülök, hogy megállta a helyét. Június ele­jén édesapja megírta, hogy je­lesen végzett a fiú. Amolyan köszönő levélféle volt. Úgy ér­zem, hogy Rácz bácsi túlérté­keli az én szerepemet... Tud­ja, minek örülök? Zoltán fölke­resett Pécsen egy most érettsé­gizett vak fiút. Rábeszélte, hogy tanuljon tovább. Lehet, hogy Szigeti György Zoltán serkentésére hamarosan átlépi a jogtudományi kar küszöbét. Már indultam, amikor azzal állított meg Matyi bácsi: — Csak azt nem értem, miért nem tanulja meg ez a fiú a Braille-írást. Sokkal könnyeb­ben boldogulna. Majd írok ne­ki, hogy szánja rá magát! Egyszerű történet? Egyálta­lán nem. Lajos Géza Gábor Undor vagy Gábor Áron ? Ez év elején megyénk szülöt­téről, a kiváló költőről és író­ról, Gábor Andorról nevezték el a nagyatádi járási művelődési házat. Hogyan, hogyan sem, a különböző szervek azóta vala­hogy nem tudnak különbséget tenni Gábor Andor és Gábor Áron között. Először az egyik nagyatádi hi­vatal küldözgetett leveleket kö­vetkezetesen Gábor Áron cím­zéssel figyelmen kívül hagyva a logikai összefüggést, hogy ti. Gábor Áronról inkább lakta­nyát, vagy vasöntödét stílusos elnevezni, de nem művelődési házat. Majd az egyik budapes­ti nyomda követett el »-merény­letet« olyanformán, hogy a ná­luk megrendelt 2000 darab csek­ket olyan Gábor Áron felirat­tal látta el, hogy a megrende­lők majdnem sírva fakadtak a nagy jóindulattól. A legfantasz­tikusabb azonban a következő címzés volt: »Gábor Áron Vas­öntöde és Gépgyár, Nagyatád.« Feladó: a Magyar Államvasutak Szállítmányozási Szolgálata, Budapest. Micsoda perspektíva! Lelki szemeimmel már láttam, ho­gyan alakul át a moziterem egyetlen hatalmas martinke­mencévé, hogyan gyártanak a szakkörök a mozigépekből űr­hajót és a televízióból traktort. De ez a rémes vízió is elmúlt, és talán a félrecímzett levelek is megszűnnek egyszer ... — gi — Falu RT Dél-Spatnyolországban fek­szik a kis Mojacar nevű fa­lu, melynek a spanyol pol­gárháború előtt 9000 lakosa volt, de annyira lerombol­ták, hogy romjai között az­óta mindössze hatszáz em­ber él. A rendkívül festői kör- nyékű falucskában a világ minden tájáról érkezett fes­tőművészek telepedtek le. A turisták is szívesen ke­resik föl a falucskát. A la­kosok most elhatározták, hogy kihasználják a nagy­részt a lerombolt helység természeti szépségeit. Evég- ből részvénytársaságot ala­pítottak, amelynek célja a lerombolt épületek helyre- állítása és Mojacar idegen- forgalmi központtá való ki­építése. Vitorláson Japánból San Franciscóba Augusztus 12-én megér­kezett a San Franciscó-i öbölbe a 23 esztendős Ke- nisi Horie nevű japán fia­talember, aki hat méter hosszú vitorláson kelt át a Csendes-óceánon. Kenisi Hőire május 12-én indult útnak az oszakai öbölből, méghozzá annak ellenére, hogy a japán hatóságok nem voltak hajlandók kiál­lítani az útlevelét. Azt tar­tották ugyanis, hogy vak­merő vállalkozásába feltét­len belebukik, és ettől akar­ták visszatartani. Kenisi Horie azonban »Sellő« ne­vű vitorlásával teljes ép­ségben érkezett meg, sőt még tíz napra való éle- lemmel is rendelkezett. Az amerikai újságírók termé­szetesen ellepték, rengeteg fényképet készítettek róla, csak éppen interjúvolni nem tudták: a fiatalember ugyanis a japánon kívül semmiféle nyelvein nem be­szél. A vitorláson egyéb­ként nem volt semmiféle motor, sőt még rádiókészü- { lék sem. \ SsfMwWmhn Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10. 15-11* Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉP­LAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díi e^v hónapra ti Ffc Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemébe»* Kaposvár, Latin ka S. u. 6,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom