Somogyi Néplap, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-12 / 188. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1962. augusztus tt, Andrijan Nyikolajev, a Vosztok—3. pilótája Moszkva (TASZSZ). German Tyitov a következőket mondotta kollégájáról, a Vosztok—3. szputnyikűrhajó pilótájáról: »Andrijan Nyi­kolajev megtestesítője a hidegvérűségnek, amelyre annyi­ra szüksége van az űrhajó parancsnokának. Barátom — Nyikolajev — vasakaratú, szilárd elhatározottsága, ember. Semmi kétség, hogy repülése alatt sokszorosan f elülmúlja azt, amit mi Jurij Gagarinnal végeztünk.« Andinjan Nyikolajev valóban olyan hőstettet hajtott végre, amely örökre megmarad a világűr meghódításának hősi évkönyvében. Andrijan Nyikolajev 1929-íben született Sorsakban, a Csuvas Autonóm Köztársaság (a Volga középső folyásánál terül el) egyik falujában. Apja — 1944-ben bekövetkezett halála előtt — kolhozban dolgozott, anyja úgyszintén. A csuvas Nyikolajevék családja igen nagy volt: csupán a gyermekek hatan voltak. Andrijan, amikor még iskolába járt, sokat segített szüleinek. Gyakran látták őt a mezőkön vagy az állatfar­mon. Azt tervezték, hogy orvos lesz, és általános iskolái­nak elvégzése után valóban egészségügyi iskolába iratko­zott be. Egy idő múlva azonban megváltoztatta eredeti el­határozását, és átment az erdőgazdasági technikumba, ahol már két bátyja tanult akkor. Tanulmányainak befejezése után Karéliában egy fa­kitermelő részlegnél lett művezető, és hamarosan nagy te­kintélyre tett szert a régi, tapasztalt fakitermelők között. Sokat olvasott, és a könyvekből szerzett ismereteit átadta kartársainak, munkája alapján mindig példaként állítot­ták a többi elé. Részlege a legjobbak közé tartozott. A nyugodt és akaraterős fiatalember a munkások között nagy szeretetnek örvendett. Mikor behívták katonának, a szovjet hadsereg egyik délvidéki alakulatánál szolgált. Repülős rádióslövész-ki- képzést kapott. A fiatalember a repülés szerelmese lett. Már nem elégítette ki, hogy »utasként« üljön a repülőgé­pen, maga akart vezetni, érezni akarta, hogyan engedel­meskedik akaratának a hatalmas gépmadár. A repülőraj parancsnoka támogatta kérését, és Andrijamt repülőisko- . Iára küldték. Katonáskodása alatt lépett be az SZKP tagjai közé. ’ Az iskolán Nyikolajev kiváló kezekbe került: Leonyid Szokolovmak, a Szovjetunió hősének vezetésével tökélete­sítette ismereteit. Társai emlékeznek rá, hogy a fiatal pi­lóta csodálatos önuralomról tett tanúságot, amikor egy alkalommal leszállt egy lökhajtásos repülőgéppel, amely­nek motorja felmondta a szolgálatot. Andrijan katapult segítségével elhagyhatta volna a gépet, de úgy döntött, hogy mindenáron épségben megőrzi azt. Erről az epizódról German Tyitov is megemlékezik könyvében. A második számú űrhajós azt írja, hogy — mint Nyikolajev elmondotta — e nehéz pillanatokban a nyugodtság segített rajta. A nyugalom és a hidegvér, amelyet megsokszoroz az űrhajó bonyolult technikájának kiváló ismerete, Nyikolajev kiváló tulajdonsága. Egy ízben Nyikolajevet behívták a törzshöz, és meg­kérdezték tőle, nem akar-e űrhajós lenni. Igennel vála­szolt, és ezután bekerült a szovjet űrhajósok csoportjába. Itt találkozott Gagarinnal és Tyitowal. Nyikolajev volt Tyitov tartaléka, űrhajós ruhába öltözve, teljesen repü- .*■ lésre kész állapotban, elkísérte Tyitovot egészen a Vosz­tok—2. űrhajóig. Tyitov sikeres földreszállása után az addiginál is nagyabb buzgalommal folytatta a felkészülést tudva, hogy talán éppen néki jut a megtiszteltetés, hogy folytassa az első szovjet űrhajósok által megkezdett nagy­szerű ügyet. Andrijan Nyikolajevet 1961-ben a kormánytól kapott feladat sikeres elvégzéséért Vörös Csillag-renddel tüntet­ték ki; Nyikolajev nőtlen. 62 éves édesanyja Sorseliben él. Nyikolajev egyik bátyja, a 35 éves Ivan a Csuvas Auto­nom Köztársaság egyik fakitermelő gazdaságában dolgo­zik. öccse, a 26 éves Pjotr gépkocsivezető Sorseli egyik kolhozában. Harmincesztendős húga, Zinajda a köztársa­ság fővárosának kórházában ápolónő. Ma, amikor Nyikolajev fölemelkedett a világűrbe, föl­dijei arra emlékeznek, hogy 25 évvel ezelőtt a kis Andri­jan életében először látott igazi repülőteret. Akkor sokat beszélt a repülőgépekről, és amikor hazament, felmászott egy nagy fára, és kijelentette, hogy ö most repülni fog. A kisfiút akkor alig lehetett rábeszélni, hogy lejöjjön a fá­ról. Most büszkeséggel emlegethetik a falubeliek Nyiko­lajevet, a földit, aki a világűr meghódítóinak sorába lépett. Szovjet jegyzék a nyugati hatalmakhoz a nyugat-berlini provokációk ügyében Moszkva (TASZSZ). A szovjet kormány külön- külön jegyzéket intézett az amerikai, az angol és a fran­cia kormányhoz. A jegyzékek­ben felhívja a nyugati hatal­mak kormányainak figyelmét arra, hogy Nyugat-Berlinből kiindulva fokozódnak a pro­vokációk a Német Demokra­tikus Köztársasággal, a Szov­jetunióval és a többi szocialis­ta állammal szemben. A jegyzékek megállapítják, hogy e provokációkat augusz­tus 13-ára időzítették, vagyis annak a napnak az évforduló­jára, amikor a Német Demok­ratikus Köztársaság ellenőrzé­se és védelme alá vette nyugat­berlini határát, válaszként a Nyugat-Berlinből ellene és a többi szocialista ország ellen szervezett bűnös felforgató és kémtevékenységre. A jegyzékek emlékeztetnek árra, hogy a nyugat-berlini ha­tóságok a legutóbbi időkben a bonni kormánnyal egyetértve újabb komoly provokációkat «terveztek. A nyugat-berlini fasiszta elemek az utóbbi na­pokban többször is kísérletet tettek, hogy felrobbantsák az NDK határán levő védelmi be­rendezéseket. A bombarobba­nások sok esetben emberélete­ket követeltek áldozatul. Nyu­gat-Berlinből röpcédulákat do­bálnak a demokratikus övezet területére, s a röpcédulák fel­forgató cselekményekre uszíta­nak az NDK és a többi szocia­lista ország kormánya ellen. A szovjet kormány felhívja a figyelmet arra, hogy a NATO katonai támaszpontjává változ­tatott Nyugat-Berlin megszál­ló hatóságai nem tesznek sem­mit a nyugat-berlini és a bon­ni hatóságok tűrhetetlen pro­vokációi ellen, sőt mindenkép­pen támogatják ezeket az ak­ciókat. A szovjet kormány kijelenti, hogy a provokációk következ­ményedért a teljes felelősség »azokra hárul, akik e provoká­ciókat megszervezik, és az effé­le kalandorkodást támogatják«. (MTI# Föld körüli úton a Vosziok-3. űrhajó Az első visszhangok Nyikolajev őrnagy nyilatkozata űrutazása előtt Moszkva (TASZSZ). Andrijan Nyikolajev őrnagy űrrepülése előtt a követke­zőket jelentette ki: — Csak a közelmúltban történt, hogy figyelemmel ki­sértem Jurij Gagarin és German Tyitov első űrrepüléseit, ma pedig nekem jutott az a nagy megtiszteltetés, hogy a világ­űrbe repüljek. Nyilatkozatában Nyikolajev őrnagy köszönetét mondott a kommunista pártnak és a központi bizottságnak az iránta tanúsított bizalomért, és kifejezte azt a meggyőződését, hogy repülése sikeres lesz. A hármas számú szovjet űrhajós hangsúlyozta, hogy az első szovjet űrrepülések, amelyek az egész emberiség lelke­sedését váltották ki, békés célokat szolgáltak. Ugyanilyen célokat szolgál — mondotta — a Vosztok—3. űrrepülése is. Újabb jelentés a Vosztok—3. útjáról lista és az egész szovjet Ifjú­SZÖFIA A moszkvai rádió közlemé­nyét, hogy augusztus 11-én fel­lőtték a Vosztok—3. űrhajót Andrijan Nyikolajevvel, a har­madik szovjet űrhajóssal a fe­délzetén, «valamennyi bolgár rádióállomás műsorát többször megszakítva olvasta be. A szó­fiai rádió műsorát megváltoz­tatva a közlemény beolvasása után mozgalmi dalokat, vala­mint Gagarin és Tyitov űruta­zásai tiszteletére írt dalokat közvetített. A rádió műsorát megszakítva többször is beol­vasta a TASZSZ részletes köz­leményét az űrutazásról, az űrutas életrajzát, valamint Nyi­kolajev üzenetét az űrhajó fe­délzetéről. A harmadik szovjet űrutas fellövéséről szóló hír futótűz­ként terjedt el az egész or­szágban, a falvakban hangszó­rókon keresztül értesítették a lakosságot az örömteli hírről. Több városban és faluban spontán gyűléseket tartottak a tanácsháza előtt. MOSZKVA Az UPI tudósítója jelentette, hogy a moszkvai rádió a Vosz­tok—3. űrhajó fellövéséről szó­ló negyedik gyorshírében már hangszalagról közvetítette Nyi­kolajev őrnagy hangját. BOCHUM A DPA azt jelentette, hogy a bochumi csillagvizsgáló inté­zetben már vették a szovjet űr­hajós rádiójelzésedt. Az első je­leket magyar idő szerint 10 óra 58 perckor rögzítették hangsza­lagra. lyütt rendkívüli készültségbe helyezték. Beelitzben és Els- holzban különleges szolgálatot létesítettek az űrhajó rádiójel­zésének vételére. Bernd Kaune, a beelitzi rá­dióvevő szolgálat vezetője ki­jelentette: »Ez az esemény számunkra nem meglepő, Ga­garin és Tyitov nyilatkozata óta állandóan készenlétben voltunk.« LONDON A DPA közli, hogy a Jodrell Bank-i angol megfigyelőállo­máson is készenlétet vezettek be. A megfigyelőállomás veze­tője közölte, hogy megkísérlik venni és hangszalagon rögzíte­ni a Vosztok—3. rádiójelzéseit. Valamennyi hírügynökség is­merteti dr. L. R. Shepherdnek, az Angol I n te i*p 1 a netán s Tár­saság elnökének nyilatkozatát. Shepherd elismeréssel fogadta a Szovjetuniónak a világűr meghódításában elért újabb si­kerét, és kifejezte azt a véle­ményét, hogy a Vosztok—3. űr­hajó jelentős új adatokkal fog­ja gazdagítani a tudományt. Hírügynökségi jelentések el­mondják még, hogy a BBC an­gol rádiótársaság lehallgatóál- lomásain is megkísérlik a szov­jet űrhajó jelzéseinek vételét. TOKIO Az UPI és a Reuter közli a japán postaügyi minisztérium jelentését, amely szerint helyi idő szerint 17 perccel a Vosz­tok—3. fellövése után vették az űrhajó jelzéseit (MTI) Moszkva (TASZSZ). A Vosztok—3. szputnyikűr­hajó sikeresen folytatja útját. Nyikolajev őrnagy, amikor a Föld körüli második fordulat kezdetén Afrika felett haladt el, üdvözletét küldte az e kontinensein élő szabadságsze­rető népeknek. A harmadik fordulat idején a Vosztok—3. pilótája jelen­tést tett sikeres. Űrrepüléséről az SZKP Központi Bizottsá­gának, a szovjet kormánynak és Nyikita Szergejevics Hrus- csovnah. Európa felett halad­va el, Nyikolajev üdvözletét küldte hazája hű barátainak, a szocialista országok népei­nek. * * * A Komszomol Központi Bi­zottsága húszmillió komszomo­sag nevében üdvözölte Nyiko­lajev őrnagy űrhajóst. »Az ön hőstette — hangzik az üdvözlet — újabb ragyogó hozzájárulás a győzelmes kommunizmus nagy ügyéhez s egyben meggyőző bizonyíték a szovjet rendszer fölényének. Televíziós közvetítés a világűrből Moszkva (TASZSZ). A moszkvai televízió ma« gyár idő szerint 15.27 órakor közvetítette a Vosztok—3. űr­hajó fedélzetéről a világűrön át továbbított felvételeket. A televízió sok millió nézője látta és hallotta, amint And­rijan Nyikolajev, a harmadik szovjet űrrepülő beszélt a Földdel. (MTI) $ MOSZKVA Az UPI moszkvai tudósítója déli jelentésében arról számolt be, hogy tízezerszámra gyűlték össze az utcákon Moszkva la­kód a Vosztok—3. űrhajó fellö­vésének hírére. A moszkvai rá­dió közleményét több ezernyi hangszóró harsogta az utcákon. A hivatalos közleményt Jurij Levitan, a rádió legnépszerűbb bemondója ismertette. A tudó­sitó megfigyelése szerint Moszkvában sok helyütt leállt a forgalom, hatalmas tömegek csoportosultak a hangszórók körül. BERLIN Az ADN is arról ad hírt, hogy a Vosztok—3. űrhajó in­dulása hatalmas lelkesedést keltett a lakosságban. Berlin­ben az esemény ismertté válá­sa után nyomban csoportok ve­rődtek össze az utcákon, az üzemekben és a pályaudvaro­kon. A rádió- és televízióállo­mások rendkívüli adásokban adnak újabb és újabb híreket Nyikolajev őrnagy útjáról. Az NDK postaszolgálatának rádióvevő állomásait több he­Műszakilag lehetséges a Vosztok—3. űrhajó többnapos utazása Nagy Ernő, a magyar űrha­józási bizottság titkára a kö­vetkezőket mondotta Audrijan Grigorjevics Nyikolajev űrha­jós útjának jelentőségéről: — Gagarin egyszer, Tyitov tizenhétszer kerülte meg a Földet. Tyitov nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy Nyikolajev űrhajóspilóta őr­nagy teljesítménye valószínű­leg még az övénél is nagyobb lesz. Ennek nyomán számítha­tunk arra, hogy az út egy nap­nál hosszabb ideig fog tartani. Erre azért van szükség, hogy választ kapjanak a szakembe­rek, milyen lélektani problé­mák merülhetnek fel egy naD- nál tovább tartó súlytalanság állapotában. A Vosztok—3-at olyan műszerberendezéssel lát­ták el, amely finomabb életta­ni vizsgálatokat is lehetővé tesz. Minthogy a Vosztok—3. fülkéjének különböző segédbe­rendezései legalább tiz napra biztosítják az űrhajós létf'té­teleit, műszakilag semmi aka­dálya nincs, hogy több napig keringjen a Föld körül, és a meghatározott feladatokat el­végezze. (MTI)) Folytatódik a Vosztok-kísérletsorozat A Vosztok—3. fellövésével I folytatódik az a nagyszerű kí­sérletsorozat, amely elsőnek juttatta ki az embert a világ­űrbe. Andrijan Nyikolajev űr­pilóta földünk körül kering pá­lyáján, amely nagyon hasonlít világhírűvé vált két elődje, Gagarin és Tyitov űrhajópá­lyáihoz. A Vosztok—3. pályája 183 km legkisebb és 251 km legna­gyobb magasság között húzó­dik, tehát már alaposan túl van földünk sűrű légkörén, de nem emelkedik akkora magas­ságba, hogy az űrhajós egészsé­gét sugárveszély fenyegethetné. A 88,5 perces keringési idő ar­ról tanúskodik, hogy a Vosz­tok—3. akár egy hétig a leve­gőben maradhat. A pálya haj­lásszöge egyébként a szokásos szputnyik-pályáké, amelyek a legújabb kozmosz-sorozat né­hány holdja kivételével mindig 65 fokos szöget zártak be föl­dünk Egyenlítőjével. Nyikolajev repülésére a leg­különfélébb műszerek és rá­dióberendezések ügyelnek. A mérési adatok közvetítése az ún. telemetrikus rendszer se­gítségével elsősorban az ultra­rövid hullámsávba tartozó 143,625 mhz frekvencián törté­nik, bár igen fontos adatokat visznek át a 20,006 mhz rövid- hullámú adó segítségével is. Ezenkívül maga Nyikolajev is állandó összeköttetésben van a Földdel, erre a célra külön rá­dió adó-vevőberendezése is van, ugyancsak a rövidhullám­sávban. A Vosztok—3. űrhajófülké­jéről tudjuk, hogy legalább tíz napra elegendő készletet visz magával az űrhajós létfeltéte­leinek biztosítására. Ez annyit jelent, hogy tíz napra elegendő mennyiségű oxigén és a fülke levegőjét tisztító vegyi anyag, tíz napra elegendő élelmiszer, s ami legalább ennyire fontos, tíz napra elegendő áramforrás is van az űrhajó berendezései között. Nyikolajev így teljes biztonságban akár 4—5 napig is odafenn maradhat. A Vosztok—1. repülése során Gagarin egyértelműleg bebizo­nyította, amit előtte sokan le­hetetlennek hittek: az ember kibírja az űrrakéta indítása során fellépő hatalmas gyor­sulásokat. amikor testének lát­szólagos súlya 10—12-szeresére is felnő és ugyancsak kibírja a súlytalan állapotot. A Vosztok—2. pilótája, Tyi­tov őrnagy már jóval nagyobb szabású feladatot kapott: be kellett bizonyítani, hogy az ember nem csupán néhány órá­ra (amit egyébként az ameri­kai Glenn és Carpenter repü­lése is Igazolt), hanem akár egy napig súlytalanul munka­képes marad. Tyitov repülésé­nek az volt az alapvető tanul­sága, hogy az ember valóban jól kibírja a súlytalanságot, eb­ből semmiféle szervi zavar nem származik, csupán lélektani szempontból merülhetnek fel nehézségek. Ezeknek oka a tartós egyedüllét, a teljes ma­gára utaltság. Tyitov példája azonban azt is mutatta, hogy már a pihenés (alvás) is jelen­tékenyen javít az űrpilóta ilyen jellegű zavarain, tehát az em­ber esetleg csökkent munkaké­pessége is regenerálható. Meg kell azonban jegyezni, hogy Tyitov munkaképessége egy pillanatig sem csökkent, mind­végig teljesen ura volt mozdu­latainak, cselekvésének s ter­mészetesen a Vosztok—2. szputnyik-űrhajónak is. Most a Vosztok—3. pilótáján a sor. Ha Gagarin egyfordulós és Tyitov tizenhét fordulós re­pülését tekintjük, akkor jogos annak a feltételezése, hogy Nyikolajev legalább egy na­pig, de esetleg ennél jóval hosszabb ideig marad odafenn. A Vosztok—3. biztosítja létfel­tételeit, a földi irányító szol­gálat gondosan felügyel élet­funkcióinak legaprólékosabb részleteire, s vigyáznak arra, hogy ok nélkül ne tegyék ki veszélynek. Tyitov szavai Nyi- kolajevről ugyancsak arra en­gednek következtetni, hogy nagyszerű feladatot kell és tud megoldani. Nem kétséges, hogy a nagy tervszerűséggel felépített, az előző kísérletek eredményeire támaszkodó kísérletsorozat újabb eleme az egész emberi tudomány számára rendkívül fontos eredményeket hoz. Egy­ben azt is bizonyítja, hogy a szovjet rakétatechnika és űr­kutatás továbbra is tartja dön­tő mértékben vezető szerepét a világűr meghódításáért vívott nagyszerű küzdelemben. Nagy Ernő Elektromos háztartási gépek MOSÓGÉP, PARKETTKEFÉLŐ GÉP, PORSZÍVÓ GÉP, KÁVÉFŐZŐ GÉP, VILLANYVASALÓ STB. GARANCIÁLIS ÉS GARANCIÁN TÚLI JAVÍ TÁS A Siófok, Fő utca 120. (852)

Next

/
Oldalképek
Tartalom