Somogyi Néplap, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-10 / 186. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Péntek, 1963. augusztus ML TABIESTE T!aí>, július 31-e, este 8 óra. Körsétánkat a művelődési háznál kezdjük el. Tv-t nézni gyülekeznek fiatalok, idősebbek. Az előcsarnok elsötétedik, széksorai lassan megtelnek. Gondolták, érdekes lesz a balatoni nemzetközi vetélkedő műsora. Készítünk néhány felvételt. A villanófényt méltatlankodó dörmögés kíséri. Nos, nem zavarunk! tovább. Az utcán friss levegőjű nyári este fogad. Bgy szorgos, házias kislány. Nem is olyan régen még sok port kellett Itt nyelni az embernek ilyenkor is. De ez már a múlté. Üj betonút szeli ketté a községet, s ezüstös fejű ostorlámpák bó- kolnak az út szélén. Légy neonfényük szinte nappali világosságot áraszt a sokat csepült tahi Fő utcán. De korán örültünk. Néhány lépés után ismét koromsötétben botorkálunk. — Meddig terjednek a neonlámpák? — kérdezzük valakitől. — Egészen az állomásig. De most, úgy látszik, éppen kiégtek... Ä posta egyik zöld rácsos ablakából fény szűrődik ki. Szégyen, nem szégyen, beleselkedünk. Egy férfi elmerülten bolyong a számoszlopok birodalmában. Lábujjhegyen odéb. állunk. Lassan, tapogatózva. Előtte kötény, sebtében megtörölt keze meleg és még egy picit síkosán nedves. — Anyuka nyaral, én meg nekiálltam mosni... Néhány gyors felvétel munka közben, aztán elköszönünk. 9 óra 5 perc. A Csalogány Vendéglő a következő állomásunk. Szép, tiszta helyiség, fehér terítés asztalok, a vázákban virág. De sehol egy teremtett lélek. Azaz ott a sarokban mégis van valaki. Nem költjük fel... A »falatozó« helyiségben rózsaszín te rítok elszürkült pecsétekkel. Két asztalnál öt borízű hangú vitapartner. Sajnos, akárhogy figyelek, nem tudom kivenni a vita tárgyát. A művelődési ház felé, né- flányépéssel odébb végre ismét beléphetünk a fényzónába. Távolról a házőrző kutyák elnyújtott vonítása hangzik. Bizonyára irigylik a körülöttünk settenkedő, radevúzó kutyatársaikat. Hiába, az esti szolgálat áldozatokkal jár... Vitatkozók, Tágas kapualjban óvatoskodunk befelé. Itt van a ktsz klubja. Függönnyel kettéosztott nagy terem, egyik felében öten-hatan tv-t néznek. A másik részben otthagyott kár- tyacsomagok, tálcáin összeszedett poharak rostokolnak az asztalokon. Füstös, szellőzet- len a szoba, az ablakok be vannak zárva. A biliárdasztalnál dr. Páka János ügyvéd és Vizsnyóczai Pál gyógyszerész szórakozik. — Jó estét kívánunk, bocsánatát kérünk, egy pillanatra megzavarjuk a játszmát. Szíves engedelmükkel szeretnénk egy fölvételt készíteni. — Nem kívánjuk népszerűsíteni magunkat — hangzik a válasz. Azzal faképnél hagynak bennünket, azt se mondják, fakalap. Sebaj, a biliárdasztalt azért itt hagyták... Néha összeütődünk. Pardon, pardon... Mikor másodszor is sikeresen kievickélek a villa- nőlámpa körém tekeredett dinárjából, kollégám — itt valahol a járdán — örömtől elcsukló hangon felkiált: — Fény!.., Fény. Fellélegzünk. A sok zárt spalettájú ablak után az egyik udvarból sápadt fénykéve kúszik lábunk elé. Szerencsét próbálunk. Bűbájos lány nyit ajtót. Meglepődik. Kölcsönös bemutatkozás, sűrű bocsánatkérés részünkről Györgyi ellenállhatatlanul vonzó jelenség. Szabályos, finom arcéi, összeérő szemöldök, kellemes hang. Mint száműzött, ki vándorol?«» Wallinger Endre 9 óra 35 perc. Továbbhaladva útba esik az fmsz cukrászdája. Betérünk. Ez nem valami könnyű feladat, hétrét görnyedünk, mire átbújunk a lehúzott redőny alatt. Mi ez? Záróra, ilyenkor? — Kivételesen hamarabb akartam hazamenni — vála- AZ otthagyott biliárdasztal. szolja határozottan a kartársnői. Hát akkor. .5 gyerünk tovább. A cukrászda melletti büfé — falatozó egyik asztalánál hattagú társaság üldögél igenigen jó hangulatban. Énekelnek. Odalépünk, s elmondjuk, mi szél hozott bennünket. — Na, én akkor megyek... — a társaság egyik tagja pánikszerűen távozik. Az asztal jobb sarkén vállas, erős fiatalember érdeklődik. — Áll jon meg a menet... Attól függ, hogy melyik újság részére kell a kép. Megmondjuk. — Akkor jöhet. Ezt a lapot nem járatjuk... Este tíz óra. Ismét megelevenedik a T'ő utca. Jönnek a moziból. Lassan nyugovóra tér, elcsöndesül a járási székhely. Kaposvári pedagógusok Szegeden Szeged egyik új nevezetessége, a »Szőke Tisza« fedélzetén találkoztam kaposvári pedagógusoknak egy csaknem negyventagú csoportjával. Az ember tragédiájának megtekintése után az élmények sorozata hullámzik a szívekben s talán örökre az emlékezetben. Négy-öt pedagógus ül körülöttem a hajószálloda presszójában. Megkísérelik rendszerezni benyomásaikat. Duráczky József, a Süketnéma Intézet igazgatója arról tájékoztat, hogy a pedagógusok hagyományos országjárásának keretében az idén immár az ötödik nyáron indultak útnak. A szaíkszervezet ötezer forinttal járult hozzá a szegedi út költségeihez. Kirándulásuk fő célja a Ma- dách-mű megtekintése és a város megismerése. Zsúfolt a programjuk. Jordanics József, a csoport vezetője elmondja, hogy a szerdai városnézésben Szeged nevezetességeivel ismerkedtek meg, majd este a fénypont, a tragédia előadása következett. — Teljesen a hatása alatt voltunk, s mivel az előadás keltette hangulatot senki sem akarta megtörni más szórakozással, a színház után szállásunkra mentünk. A még egészen friss élményről, a színhatásokról, az előadás technikai megoldásairól árad a szó. Közben elindulunk a gyülekezőhelyre. Kilenc órakor buszkirándulásra indulnak a Fehér-tóhoz, délután pedig a Maros torkolatához, majd haza, Kaposvárra. Sokan lelkesen, felsőfokban beszélnek szegedi élményeikről. — Mi ragadott meg bennünket? Általaiban minden gyönyörű. A tisztaság, a kirakatok, a modem és a régi épületek váltakozása. Élmény volt a »vízi elszállásolás« meg a tiszai halászlé. Egykicsit meg is könnyeztük... — foglalja össze benyomásait Somogyi Imréné. Czintos Leventéné, a Petőfi utcai iskola tanára most járt először Szegeden. A város sok szép tere, az udvarias kiszolgálás volt rá nagy hatással. De nem utolsósorban: — Magyar szakos vagyok. Az a sok szobor, amit láttunk, irodalomtörténetünk! nagyjainak szellemét idézi. Igen, Szeged joggal és büszkén vallja sajátjának Dugonicsot, Mórát, Mikszáthot, Tömörkényt, Radnótit, József Attilát. S milyen gazdagok azok az emberek, akik ezen lelkesedni tudnak! Örvendetes, hogy a kaposvári pedagógusok e csoportja részese volt ennek az érzésnek. Szép élményekkel gazdagabban tekinthettek vissza a város határában tegnap délután, amikor így búcsúztak a várostól: — Viszontlátásra, Szeged. W. E. Nagy az érdeklődés a szezon végi kiárusítás iránt (Tudósítónktól.) A földművesszövetkezetek áruházaiban ötmillió forint értékű ruházati cikket árusítanak leszállított áron. Igen nagy az érdeklődés a falvakban a kiárusítás iránt. Az első három napon másfél millió forint értékű áru talált gazdára. Különösen a járási székhelyek ruházati boltjai voltak zsúfoltak. A marcali ruházati szaküzletefc negyed- millió, a tahi szaküzletek 200 000, a babócsai boltok 100 000 forint értékű árut adtak el csökkentett áron. Mire való a napszemüveg? A vakító fényt, az erős sugárzást a szem nehezen viseli el. Vakító napfényben, különösen nagy visszaverő felületek — víztükör, nagy, fehér falfelületek stb. — közelében indokolt tehát a napszemüveg használata. Helytelen azonban, ha az erős napfény megszűntével vagy éppen szobában is magunkon hagyjuk a napszemüveget. Az egészséges szemnek, mint minden más szervnek, mindennapi működése megkívánja a különböző ingerekhez váló gyors és jó alkalmazkodást. Ehhez szükséges, hogy a szemet ne kényeztessük el, hanem okkal- móddal eddzük, szoktassuk hozzá a különböző fényingerek elviseléséhez. Az olyan esetektől eltekintve tehát, amikor az orvos valamilyen okból védőszemüveget ír elő, korlátozzuk a napszemüveg használatát arra az időre, amikor a szemünket érő napfény túlságosan erős és elviselhetetlen számunkra. Embriók mesterséges életben tartása Egy stockholmi orvos a belfasti orvosikongresszuson beszámolt arról, hogy számos »halva született« embriót sikerült hűtési eljárással mesterségesen rövid időre életben tartani. A kutatások talán lehetőséget mutatnak arra, hogy a halva születettnek látszó koraszülötteket életben tarthassák. A kísérleteket olyan embriókkal végezték, amelyek az élet legcsekélyebb jelét sem mutatták. A legidősebb embrió 24 hetes volt. Az orvosok az életképtelen kis testeket mesterséges anyaméhbe helyezték, amelyet a magzatvízhez hasonló tápoldattal töltöttek meg, a köldökzsinórt pedig egy szív-tüdő gépezettel kötötték "össze. Ezen keresztül látták el vérrel a szervezetet. A »halott« embrió szívműködése megindult. Ezz^l és a "hűtési eljárással az egyik halva született embriót 24 órán át sikerült életben tartani. JVI arika tanítónő volt. Ült a kastély parkjában, mely tizenhét évvel ez előtt még zárt titok volt, prüszkölő fekete mének rántották ki a grófékat esténként hosszú fekete botáron séta- kocsizásra. Ma gyerehhad csa- tározik reggeltől estig a platánok alatt. Iskola és kultúr- ház lett a kastély. Egészségház, s a védőnőknek is jutott két szoba. Marika, midőn az utolsó kislánytól is búcsút vett, hiúit a széles tornácra. Az esti nap tündért fénnyel festette be az arcát, a bárányfelhőket, a nyírfák leveleit. Ilyenkor a szomorúfűz zöldje olyan sötét volt a kis patak mentén, a korai hold sarlója olyan halvány az égen, mint Marika szívében az emlékek összevisszasága. — Hiába, mégsem lett enyém párosulva szépség és szerelem — suttogta maga elé rémülve, mintha révületében ott táncolna Jánosnak az az arca, arcán az az ideges rángatózás, ahogyan utoljára látta, mely állandóan kísérte a kastély parkjának az ösvényein, vagy bárhova ment. Egy nyári estén, a szivárvány színei égtek már az ég alján, a szőlődombok felől mézédes illatok szálltak, azon gondolkodott, hogy a tegnapi mulatságon, melyet a kastély parkjában tartottak, a részvevő fiatalemberek közül melyik érdekelné őt legjobban. A halántékán már őszülni kezdő fiatal állatorvos? Ki a sok közül? Volt-e vajon árnyalati különbség is beszédjükben, széptevésiikben? Vajon a fiatal agronómus nem volt olyan öntudatos, ügyes, csinos és izmos, mint a fiatal orvos, aki most került ide? Vagy a fiatal tanácselnök és a többi? Egyik sem kellene neki a tegnapiak közül. Nem. Senki, Soha. Csak a kacagó kislányok, a kacagásuk, a hivatása. A virágok, az erdő zöldje, a magány... És egy régi emlék, mely megtelíti édesbús szomorúsággal. éz érintette vállon. Édesanyja állt mögötte. Törékeny, fehér hajú jóság, finom, tejszínű porcelán. Tanítónő volt ő is, most már nyugdíjas, itt él vele, a legki« sebb lányával. Mosolyogva ejtett ki két szót: — Itt volt.., — Kicsoda? — rebbent fel Marika. — János. Marika felugrott. — János?... Mit keresett itt? — látni akart. Délelőtt volt itt, míg te bent jártál a faluban .. .Este visszajön.. s Marika felszaladt a kastélyba. Negyedóra múlva jött vissza átöltözve, anyja felé tartott, aki még mindig ott ámült utána a rózsák között. A halmok körvonalai, a patak menti jegenyesor már kezdtek belevészni a szürkületbe. — Ne haragudj, anyám, elmegyek ... Nem akarok vele találkozni. — És akkor autó fordult be az allén. A balkon bejárata előtt stoppolt. Kilépett belőle János. fák már hosszú árnyékot vetettek, és nőttön- nőttek. A holdvilág elöntötte a földeket, a messzi távolt folyékony ezüsttel. A kastély bal szárnyán levő magas tornácon ültek szemben egymással. Marika beszélt. Szenvedély nélkül, józan volt a hangja. — Nem akartam találkozni veled, János ... Miért? ... Köd nélküliek, tiszták a nappalaim, fehérek az éjszakáim. Kisimult minden az életem* ben, minden, amit te összegyűrtél. Elek, és örülök az életnek, nincsen több követelésem tőle, mint amennyit adott. Beszélt, beszélt, és olykor úgy érezte, hogy hiszi is, amit mond. És figyelte János arcát, akit már két éve nem ló* tott. Jánosnak minden szavára megrándult az arca, néha fájdalmasan. Ügy jött vissza, mint ahogyan elment. Pedig milyen életvidám volt még két évvel ezelőtt! Hogy tervezgette, hogy abban a kis bányászvároskában telepednek meg, ahova mint bányamérnököt kinevezték. Felköltöznek a tárnák fölött álló nagy épületbe. János naponta leszáll a föld mélyébe, Marika a gyermeklelhek mélyébe, és felszínre bányásszák az anyag és a lelkek aranyát. Milyeri egy a hivatásuk... Most titokban örült János elesettségének, letörtségének. Érezte, tudta az okát. Baj van a »másik« körül, akit ő sohasem látott, csak akkor■ hallott róla, amikor János már nem jött. Azt is hallotta, hogy az a »másik« már több, férfit elpusztított. János se menekülhetett. Most itt van. Ide, vissza, hozzá menekült. Meg tudna neki bocsátani? Nem! János felállt. Lehajolt, szájához kapta Marika kezét. jl/Tarika az ablak mögött ■L’J- állt. A muszlin függöny nyílásán át nézte, hogy csúszik le a hold a park fái mögött. Neszek settenkedtek be a virágok illatával a kitárt ajtókon keresztül. Állt bánatos kerek arcával, könnyes szemmel az ablakban, és Jánosra gondolt. Olyan el* esett, olyan elhagyatott volt, Hogyan segíthetne rajta? Kitárta az ablakot. A. szellő arra csapta János autójának zúgását. Az útfordulónál egy pillanatra az ablakra estek az autó reflektorszemei. És már akkor Marika biz* tosan tudta, hogy még az éj* jel írni fog neki. Csurka Péter
