Somogyi Néplap, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-04 / 181. szám
Szombat, 1962. augusztus 4. 3 SOMOGYI VßPtAf Levél Siófokról _______________J e mlékműve. Mert Prónay és Héjas különítménye ezen a környéken is garázdálkodtak. Mennyi kínt és mennyi szenvedést okoztak! A tanúk némelyike még él. És most is vádoL Karlicsek Ferenc, Várnái Adolfné — Siófok kedvelt Dőli nénije —, és a többiek! túlélték a szörnyűségeket És most ezek után jöjjön a jelen. Gondolatban tarts velünk, ahogy végigsétálunk a Batthyány utcán. Üdülők, nyaralók sokasága. Álljunk meg a Battyhány utca 28. számú ház előtt. Villaszerű, szép épület A kapun névtábla: Szabó László. Ez a család csak egy a sok közül, hiszen a felszabadulás óta körülbelül négyezren építettek itt villát és nyaralót Becsengetünk Szabóéfchoz. Fiatalos tekintetű, erős, barna asszony nyit ajtót — Parancsolnak? — Nem. Csak gyönyörködünk a házukban. Barátságos mosoly a wálasa — Tudják, én is így vagyok? Űjra és újra beleszeretek a házunkba, hiszen két kezein munkája is benne van. — Hogyan építették, meny» nyíbe került? — Sokba, nagyon sokba. De most nem adnánk oda semmiért sem. Jöjjenek, nézzenek körül. Látják, itt minden a férjem kezét dicséri. Szabó László gépkocsivezető a ktsz-ben. Vajon amikor tizenöt éve elkezdték a gyűjtést gondoltak-e arra, hogy 1962-ben Siófok egyik legszebb épületót vallhatják magukénak? Ha itt jársz majd, barátunk? a part sugárútjaim, nézz be a házak ablakán. Gondolj arr^ hogy nagyon sók Szabó László él itt. Sétálj majd le a kikötőbe Nézd meg a szép szállodákat, a modem üzleteket a« örökzöld parkokat ■ hajóra igyekvő, sétáló, pihenő és szórakozó emberieket Mi is körülnéztünk, ßtz egyik pádon négy, egymás vállát átfogó parasztember ült Életükben először gyönyörködtek a Balatonban. Tudod, milyen nagyszerű ez?! »■Hullámzó keblű, tündér Balaton! Tükröd honunk szépségeit adja vissza« —- irta egykor a koszorús költő, és ez így van ma is. Mert ha egyszer meglátod, magad is rájössz, hogy ez a táj a haza egyik ékköve. Németh S.—Polesz Gy. ÍGY VETETTE FÖL A KÉRDÉST egy kicsit elkeseredve és nem is kicsit bosz- szankodva Deák Lajos, a göl- lei Béke Tsz párttitkára. Nos, az ilyenforma megfogalmazás túloz, de nyomós oka volt a párttitkámak, hogy ilyen hangú levelet írjon szerkesztőségünknek. Noha a szövetkezet gépesített gazdaság, kivált az aratásnál szükségük volt a Fonói Gépállomás segítségére. Megkötötték a szerződést, az igényelt két kombájnt megkapták. De amilyen simáqj ment ez eddig, úgy összejöttek a bajok ezután. Hogy miért? Összefoglalva talán így lehetne megfogalmazni: Hiába várták a gölleiek, hogy a gabona betakarításakor legalább részben erezzenek a gépállomásiak olyan felelősséget, mint ők. Azt szerették volna, hogy közvetlen az aratás megkezdése után, július 15-én, vasárnap minden gép üzemeljen. De a kívánság csak kívánság maradt, mert — úgymond — nem rendelte el a megyei igazgatóság a vasárnapi munkát (?!). A traktorosok magánosoknak fuvaroztak ezen a napon. Furcsa dolog ez, hiszen az aratás megkezdésétől me- gyeszerte ezt hallani: minden percet használjunk ki, hogy minél kisebb szemveszteségyel takaríthassuk be gabonánkat. Ha sürget az idő, és szüksége van a gépekre a tsz-nek, nem valószínű, hogy fegyelmit indított volna az igazgatóság a vasárnapi munka miatt. Sót! Ha csak ez az egy bosszantó dolog adódik, nem fakad ki hosszú levélben. a páirttrtt kár. Igaz, ha akkor vasárnap aratnak, sok időt nyerhettek volna, utána ugyanis két napon át zuhogott az eső. Ma már nem érdemes több szót vesztegetni erre a viszonylag régebben történt eseményre Mulasztott a gépállomás, és ezen kár vitatkozni. Sokkal inkább szólni kell a cséplés megindulásának zökkenőiről. Előrebocsátjuk, hogy most csatolták a gépállomáshoz a Zselicséget, s ez némi zavart okozott a cséplőgépek elosztásakor. Ezzel azonban nem lehet megmagyarázni azt, ami Göllében történt! JÚLIUS 23-án Inámpusztán megkezdték a cséplést. Három napig bajlódtak a géppel, s több méreg gyűlt föl bennük, mint amennyi árpa a zsákokba került A gép ugyanis a dobkosár és a nagy gyűjtőasztal között úgy folyatta a szemet, hogy 3 óránként 10—15 zsák szemetes árpát takaríthattak ki a gép alól. Mit tehettek mást, leálltak, és zörgetni kezdték az ajtókat másik gépért. Közben a többi brigád is meg akarta kezdeni a cséplést; az egyiknél össze is jött a cséplőcsapat, amikor kiderült, hogy a gép aprómagcsép- lésre van állítva, előbb tehát át kell szerelni. A mérleg így alakult: egy gép teljesen hibásan jött ki a gépállomásról, négy pedig előkészítetlenül. Hogyan történhetett ez meg, mikor ismerünk egy nagyjavítási folyamatot, és hallottunk olyanról is, hogy munkába állítás előtt megszemlélik a szakemberek a gépeket: alkalmasak-e arra, hogy kivonulhassanak a gazdaságokba. Az inámpusztai gépre vonatkozóan azt a választ kaptuk Banda János brigádvezetőtől és Vincze János cséplő- javító-brigádvezetőtől, hogy azt évekig nem használták. Indok ez arra, hogy így kerüljön ki a szövetkezetekbe? Korántsem! Sőt annál inkább felül kellett volna vizsgálni, alkalmas-e arra, hogy az évekig tartó pihenés után most újra munkába állhasson. Mint említettük, négy gép aprómag- cséplésre állítva került ki. Az árpacséplés kezdete előtti napon szállították őket Göllébe, tehát tudták a gépállomáson is — és főleg tudta Banda János brigádvezető —, hogy ga- bonacsépléshez kellene. Vincze János nem akarta engedni, hogy a cséplésre föl nem készített gépeket kivigyék. De pont a brigádvezető — akinek elsősorban érdeke, hogy munkára alkalmasan, kijavítva kerüljön ki a szövetkezetekbe a gép — akadékoskodott, s nem hallgatva a szerelőkre, elvitte a gépeket azzal, hogy majd beszerzi az alkatrészeket, és átszereli a gépet. Így történt, hogy az 1-es brigádnál hiába várták a fogatosok, a gyalogosok, hogy hullni kezdjen’ a szem — a gép mozdulatlanul maradt, nem lehetett megindítani. Közben pedig szaladtak az órák, a napok. FELÜLETESSÉG, HANYAGSÁG, FELELŐTLENSÉG — sajnos, ezekkel a szavakkal lehet illetni a Fonói Gépállomás illetékeseit, kivált a brigádvezetőt. Nem szabad ilyen gondatlanul intézkedni akkor, amikor nem kisebb dologról, mint a jövő évi kenyérről van szól Vörös Márta Guzi Mihály — Becze Károly: 1 Kedves Barátunk! Arra kértél bennünket, hogy mondjunk el mindent, amit Siófokról tudunk. Igaz, csak egy napot töltöttünk kutatással ebben a községben. Gondoljuk, most fölszisszensz — község? —, hiszen városnak is beillik ez a Balaton fővárosaként emlegetett nyaralóhely. Hivatalosan község ugyan, de már messze túlnőtt a községi kereteken. Jó néhány éve húzódik már, hogy várossá nyilvánítsák. Valószínű, érdekel ennék a fürdőhelynek a története. 'Elmondunk hát egyet-mást Siófok múltjáról. Ősi település. Dombjain, magaslatain a kő- és bronzkor népeinek emlékekben gazdag telepeivel találkozunk. Az időszámítás előtti IV. században a kelták oserial nevű törzse lakta. Ez a táj a római uralom idején is ismert települőhely. Az időszámítás előtti 111. század végén Galerius császár is táborozott itt, és mint annyian, ő is fölfedezte a Balaton szépségeit. Elhatározta, hogy lecsapoltatja Siófok mocsaras területeit, összeköti a Dunát és a Balatont, és zsilipet építtet a Sió-torokban a Balaton vizének szabályozására. A napfényre került épületnyomok szerint a zsilip és mellette a vízmüvet őrző római katonák kaszárnyája el is készült. Ä császár terve azonban csak terv maradt, mert a Duna és a Balaton közötti területek szintkülönbsége kifogott a római mérnökök minden igyekezetén. találkozunk először. Siófok ekkor még Fűk volt 1137-ben vámszedő hely, s mint ilyen a tatárjáráskor már jelentékeny község. Élénk forgalmát a rajta átvonuló és a Budáról Horvátország felé tartó nagy út a »Via Antiqua« biztosította. Ezen az úton vezette seregeit Kálmán király, itt haladtak Nagy Lajos Nápolyba igyekvő hadat Később erre jártak Mátyás követei és a Rómába menő Bakócz Tamás esztergomi érsek híres kísérete. Siófok a török hódoltság koráig a tihanyi apátsághoz tartozott. Vámja a papoknak jövedelmezett. A hódoltság Siófok címere 1705-bőL korában elpusztult, a törökök. olyan erős földvárat építettek itt, hogy 150 évig minden ostromot kibírt. A hódoltság után Siófok is újra épült. Üj bástyákat kapott a földvár is, s utoljára Rákóczi hadainak nyújtott biztos védelmet. AZ 57081-ES égíonísf aj Ä légiordsta úgy érezte, valamit akarnak tőle. Körülnézett óvatosan, aztán elindult a konyha felé. Útja a vietnami asszonyok mellett vezetett el. Amint melléjük ért, egyikük halkan meszólalt. — Ti-ti akt üzem, hogy hamarosan eljön... Gazsó szíve megdobbant, de nem állhatott meg, ment tovább, nehogy valaki meglássa. Az asszonyok is szorgalmasan dolgoztak tovább. Kissé nyugtalanították a történtek. A kunyhók között is kényelmetlenül érezte magát, most is. Hát mindenütt tudnak ő és Ti-ti kapcsolatáról?. .. Vagy egyebet is tudnak?. .. Úristen!... Izgatottan sietett a sütöde felé. Lhan Nung már várta. — Mi ez? — kérdezte foj- tottan, izgatottan Gazsó. — Itt mindenki ismer engem? — Igen — válaszolta nyugodtan Lhan Nung. — Nem okozza vesztemet ez a nagy ismeretség? Valaki elkotyogja magát és végem. — Attól ne félj. Ha titkodat bennszülöttekre bízod, annyi, mintha sírba rejtenéd. Egy vietnamit elfoghatnak, agyonkorbácsolhatnak, mégsem vall soha. Gazsó némileg megnyugodott. — A »szennyessel« kapcsolatban mi az utasítás? — kérdezte. —Nekem adod át. Én pedig a kenyérszállító kocsin juttatom ki az erődből. A kocsikísérő vietnami... — Értem. — Az első szállítmányt ma este add ide... Bő . köpenyt vegyél magadra, az alatt hozd el... Egyedül leszek... — Értem... — Most pedig menj, ne tartózkodj itt sokáig... Itt a kenyered. .. * * * A nap folyamán újabb beteget hoztak a betegszobába. Az olasz Pikola volt, a kapitány csicskása. Pikola ifién rőt betegséget szedett fel, amely csak itt, Távol-Keleten ismeretes. Egész tettét ellepte a gennyes kiütés, amely külön- küiön is mind gyulladásba volt. Az udvaron bárki találkozott az olasszal, mindenki elfordította a fejét. Sőt, amikor a betegszobába lépett, a betegek sem tudtak ránézni, mindenki undorodva fordult a fal felé. Gazsó azonnal megkezdte a kezelést. A leghatásosabb gyógyszereket alkalmazta, ennek ellenére délutánra semmit sem változott a helyzet. Este izgatottan készült Lhan Nunghoz. Amint átadta a csomagot, izgatottan megjegyezte: — Űj beteget hoztak. — Hallottam róla. — Nagyon csúnyán néz ki, arca, karja, egész teste tele van fekéllyel. Azt hiszem, egyik gyógyszer sem gyógyítja... — Ne félj... Majd csinálunk valamit... Gazsó jó! sejtette. Másnap reggelig semmit sem javult a beteg állapota. Még a kora reggeli órákban beállított a betegszobába a kapitány, aki az új egészségügyi ottléte alatt egyszer sem látogatott el oda. A parancsnok a kezében lévő nádvesszővel ide-oda hadonászott. Miután megnézte Pi- kalát, nagyot suhintott vesszőjével a levegőbe, aztán Gazsóhoz fordult. > — Parancsolom; kövess el mindent, hogy tisztiszolgám mielőbb felgyógyuljon. — Igyekszem, kapitány úr. — Mi az, hogy igyekszem? Ha tisztiszolgámnak valami baja történik, lelőlek, mint egy kutyát! Elviharzott. A betegek is megkövijlten néztek utána. Az egészségügyi szomorúan állított be a pékségbe. Lhan Nung átadta neki a kenyeret, aztán egy pálmalevélbe göngyölt kis valamit. — Kenőcs vám benne — mondta halkan, — Ezzel kendi be Pikala egész testét... Pár; nap múlva elhagyhatja a be-; tegszobát. Ezt európai gyógy-♦ szergyárak nem gyártják.. .5 Ezt a betegséget és ellenszeréit csak mi ismerjük... j Gazsó egészen felindult. — Köszönöm,.. Lhan Nung megszorítottál kezét. t — A szállítmány egyébként; rendeltetési helyén van.. .< Várják az újabbat... ♦ Gazsó Izgatottan sietett a betegszobába. A kenőcsöt több tégelybe rakta, aztán tetőtől- talpig bekente Pikalát a hozott; kenőccsel, aztán még a beteg arcát is betakarta törölközővel, hogy a gyógyszer jobban hasson. Pikala nagyon e! w* keseredve. — Hagyj békén, úgysem tudsz meggyógyítani — mondta szinte gorombán. — Hagyj | megdöglem! — Csak maradj itt nyűgöd t tan... Meglásd holnap reggel-• re sokkal jobban leszel... J Válóban mindenki izgatott | tan várta a reggelt. Amint virradt, Gazsó szív-1 dobogva ment az olasz fiúhoz? és levette róla a törülközőt. Pikala arcáról szinte telje sen eltűntek a sebek és elő-: tűnt az olasz fiú halvány, ró- zsaszínű bőre. Olyan volt az; egész teste, mintha leégette | volna a nyári nap. Csupán itt-; ott volt látható egy-egy szára-; dó, gennyes seb. Az alvó Pikala felébredt.; Végignézett magán és örömé-; ben sírva fakadt... ; Gazsót is nagyon jóleső ér-| zés fogta el. Az olasz fiú gyógyulása volt; a nap eseménye. Betegtársai; mind megnézték, sőt sorra ei-| jöttek az altisztek is. Végül a kapitány füléig is eljutott a hír. Nem akart hinni a hírnek, azért ő maga is berobogott a betegszobába. Beszálló vendégfogadó, a Fogas Szálló elődje. Épülete ma is áll. A népvándorlás koráról csak a földből kikerült emlékek vallanak. Megfordultak és rövidebb-hosszabb ideig itt tanyáztak mindazok a népek, melyek a római birodalom bukása után elözönlötték a Dunántúl földjét Ezért vannak innen keleti-gát, longo- bard, avar, hun és szláv emlékeink. Ezeket a X. századból való magyar leletek váltják föl. Siófok nevével az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevélben Ez vdtt a régmúlt, ez a történelem. Téged bizonyára jobban érdekel a jelen, a napsütötte part, az örökké nyüzsgő sokaság, a tarka-barka életet mutató »balatoni főváros«. Ne haragudj, de egy percre még visszanézünk. A magyar történelem egyik legszégyenletesebb foltját villantjuk feL Ha majd eljössz Siófokra, a vár- radi Adolf köz Fő utcára torkolló végén nézz meg egy szobrot. Két faág között izmos férfialak. Az 1919-es mártírok (Folytatjuk^ A ma S7;iltodá»s a Najfény, A szövetkezet tervez, a gépállomás végez?! mmotmnm
