Somogyi Néplap, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-03 / 180. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1962. augusztus & Az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Csütörtökön délelőtt szívé­lyes légkörű fogadás zajlott le a magyar VIT-küldöttség Laut- ta-ázigetí szállásán: az ame­rikai fiatalok küldöttségének egy' ’csoportjá látogatott el . a magyar táborba. A találkozón, amelyen jelen volt , Szipka, József, hazánk finnországi nagykövete is, a magyar művészek hangulatos műsort adták,vendégeiknek. A magyar ^küldöttség egy má­sik csoportja csütörtökön az olasz" VIT-kpldöttség otthoná­ba- rándult át, mások pedig a Finn Agrárifjúsági Szövetség meghívásának tettek eleget. Ezen a napon egyébként a kikötőben, horgony zó »Grúzia« hajó fedélzetén a szovjet és a. kubai fiatalok találkozójára is sor került. A Joel Iglesias ve­zette kubai íiaViok kedélyes, fesztelen hangulatban, ének­szóval és szívélyes beszélgetés­sel ünnepelték . a Világifjúsági Találkozót és a két nép barát­ságát . Mint már jelentettük, csü­törtökön délelőtt megkezdődött at ifjúmunkások és a paraszt­fiatalok két-kétnapos tanácsko­zása a munkakörülmények és a munkajog kérdéséről, vala­mint a küldötteket érintő más érdekes témákról. A nemzetközi klubban ezzel összefüggésben az ifjúmunká­sok életéről szóló filmeket ve­títettek. A nemzetközi diák klubban az egyetemi hallgatókat érdek­lő problémákról kezdődött sze­minárium. Ezen a tamrtmánxj értekezleten a téma: a diák­ifjúság szerepe a népek füg­getlenségéért vívott harcban, valamint a gyarmati vagy gaz­daságilag fejletlen országok politikai, gazdasági és társa­dalmi kérdéseinek megoldá­sáért folytatott küzdelemben. Moszkva (TASZSZ). Vologyin a Pravdában »A Wall Street árnya Kongó« fö­lött« címmel kommentálja azt a megállapodást, amely létre­jött az • Egyesült Államok és Anglia kormánya között a Ka- tangára vonatkozó »kompro-: misszumos formula alapelvei­ről«. Nem tjtok — hangzik a cikk —, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Belgium és más NATO- tagállamok kormánykörei már régóta elkeseredett harcot vív­nak azért, hogy biztosítsák uralmukat az afrikai kontinens e rendkívül gazdag területe fö­lött. E harc legerősebb rész­vevői az Egyesült Államok és Anglia monopolistái. Köztük is dúl a harc Afrika piacaiért és természeti kincseiért. A VIT film előkészítő bi­zottságának és a finn VIT- delegációnak képviselői szer­dán felkeresték Karjalainen miniszterelnököt és átadták neki az előkészítő bizottság, valamint a finn VIT-küldött­ség emlékiratát, amelyben. ki­fejezik. aggodalmukat amiatt, hogy felelőtlen elemek a VIT és annak részvevői ellen irá­nyuló cselekményeket fejte­nek ki. Az amerikai imperialisták maguk, közvetítők nélkül akar­nak berendezkedni Afrikában. Az amerikai monopoltőke, amely az afrikai népek »barát­jának« tünteti fel magát, és megjátssza, hogy e népek vé­delmezője a »régi« gyarmat- tartó hatalmakkal szemben, szívós kitartással befészkeli ma­gát a fiatal országok gazdasá­gi életébe, kezébe kaparintja a kulcspozíciókat. Az Egyesült Államok afrikai tőkeberuházá­sai hárommilliárd dollárra emelkedtek az 1939. évi 200 millió dollárról. A Wall Street monopolistái ma végképp rapg akarják törni európai kollégáik uralmát, ma­guk akarják betölteni helyüket Afrikában, uralmuknak akar­ják alárendelni az egész afri­kai kontinenst. (MTI) „A Wall Street árnya Kongó fölött" A Pravda kommentárja Megkezdődtek a döntő tárgyalások Angliának a Közös Piachoz való csatlakozásáról Brüsszel (MTI). A belga fővárosban meg­kezdődött az angol csatlako­zás! tárgyalások döntőnek ígérkező szakasza. A »hatok« külön tanácsko­zásán újból megvitatták azt a javaslatpt, amelyet a nem- ■ Zetközös^é'gi‘ országok mező- gazdasági kivitelének kérdé- • sében a múlt hét péntekjén az angol küldöttség ele ter- ’ jesztettek, és amely —- mint ismeretes —. a csatlakozási tárgyalások legfontosabb kér­désének ígérkezik. Nyugati hírügynökségi je­lentések • egymásnak ellent­mondó értesüléseket közölnek. Az AFP szerint a belga ja­vaslatokat egytől egyig elve­tették, és a »hatok« álláspont­ja semmit sem változott a nemzetközösségi országok me­zőgazdasági . kivitelének kér­désében: Ä. DPA ezzel szem­ben úgy értesült, hogy a ta­nácskozáson elhatározták, biz­tosítják Angliát, hogy a Kö­zös .Piac nem . óhajt autarkia politikát, folytatni. Franciaor­szág, viszont csak fenntartás­sal járult ehhez hozzá. Az UFI szerint a »hatok« tanács­kozásainak szüneteiben Spaak belga külügyminiszter kijelen­tette, hogy »jól haladnak elő­re«. Később a Heath külügymi­niszter »helyettes és lordpecsét- őr vezette angol küldöttség is csatlakozott a tanácskozások­hoz, és ezzel megkezdődött az .érdembepi. tárgyalás. . LONDON A Lordok Házában Lord Home külügyminiszter meg­nyitotta a Közös Piachoz való csatlakozás kérdésének vitá­ját. A külügyminiszter igén erélyes hangon szállt sík- , ra Nagy-Britanniának a Közös Piacba való belé­pése mellett. és hangoztatta, hogy »ellenke­ző, esetben Anglia egy part- menti sziget szerepére korlá­tozódnék, nemzetgazdasága egy helyben topogna vagy meggyengülne.« A brit nemzetközösség tag­államaihoz intézve szavait Lord Home hangoztatta: EI- érhezett az idő, amikor »ko­molyan fontolóra kell venniük a nyers realitásokat«. A kül­ügyminiszter szerint, »ami a szabad világot illeti, az elkö­vetkező húsz vagy harminc évben az Egyesült Államok és Európa lesz a hatalmi köz­pont. A brit nemzetközösség nem hatalmi központ, habár kétségtelenül rendelkezik bi­zonyos politikai befolyással«. Hogy jó előre eloszlasson minden illúziót, Lord Home hangoztatta: »Nagy-Britanmi a sohasem volt képes örök idők­re piacokat biztosítani a nem­zetközösségi országoknak.« Szerinte az ottawai egyez­mény, amely a nemzetközössé­gi • elónyvámok rendszerét megteremtette, »a harmincas évek depressziójának kereske­delmi viszonyaihoz igazodott azóta azonban lényegesen megváltoztak a körülmények, és helytelen lenne ezt az egyezményt örök érvényű törvénynek tekinteni.« lan Macleod, a kormány­párt vezére az alsóházban szerdán bejelentette, hogy a Macmillan-kormány fehér könyvben szándékozik részle­tesen ismertetni a Heath ve­zette angol küldöttség brüsz- szeli tárgyalásait. DÜSSELDORF A Német Kommunista Párt Központi Bizottságának mező- és erdőgazdasági osztálya nyi­latkozatban foglalt állást az Európai Közös Piac két napja hatályba lépett mezőgazdasági politikájával szemben, és július 30-át, a közös me­zőgazdasági vámtarifa életbe lépésének napját a nyugatnémet parasztság és az összes nyugatnémet dolgozó »fekete napjá­nak« nevezi. A nyilatkozat többek között rámutat: a közös mezőgazda- sági politikának az lesz a kö­vetkezménye, hogy a Közös Riachoz tartozó országokból és az Egyesült Államokból mező- gazdasági termékek hulláma árasztja el akadálytalanul a nyugatnémet piacot. BONN Mint az MTI tudósítója je­lenti, a bonni kormány szer­dán minisztertanácson foglal­kozott a brüsszeli tárgyalá­sokkal. Schröder külügymi­niszter beszámolójában han­goztatta, »a brüsszeli tanács­kozásokon részt vevő német küldöttség arra törekszik, hogy olyan álláspontot dol­gozzanak ki, amely lehetővé teszi Anglia csatlakozását«. Préda számfizstésbe ment Lima. Prado volt perui "elnök, akit a Limában hatalomra jutott katonai kormány erőszakkal távolított el tisztségéből még megbízatásának lejárta előtt, szerdán repülőgépen elhagyta az országot. Prado Párizst vá­lasztotta száműzetésének he­lyéül. A volt elnököt mintegy 300 ember kísérte ki a repülőtérre. Prado nyilatkozatot olvasott fel, és ebben kijelentette, hogy a katonák által megsemmisí­tett június 10-i elnökválasztás törvényes. (MTI) Növekszik a radioaktivitás Utah államban Salt Lake City (Reuter). A Nevada-sivatagban végre­hajtott föld alatti atomkísér- let-sorozat nyomán magasra szökött a radioaktivitás muta­tója Utah amerikai állam észa­ki részében. Július elején a Jodin—131 radioaktív anyagot nem is lehetett észlelni, július 20-»án azonban minden liter esővízben 1660 mikro-eurie su­gárzású Jodin—131-et mértek. Július 28-án a sugárzás 2050 mikro-curie-re emelkedett. (MTI) ' Az ÉM Pécsi Cementár uipari Vállalat dombóvári telepe nehéz fizikai munkára keres férfi munkaerőt. Egésznapi étkezést, munkásszállást biztosítunk. Kereseti lehetőség: kb. 1600 Ft-jtól fölfelé teljesítmény szerint. Föl­vételhez szükséges: munkakönyv, miilap, személyazonos­sági igazolvány, katonakönyv, 1 hónapnál nem régebbi keletű tanácsi igazolás, munkaközvetítő lap. (2896) Újabb verekedés Dudley-ben London (MTI). Dudley városkában már a harmadik éjszakán tomboltak verekedések fasiszta huligánok és jamaicai bevándorlók kö­zött. Szerdán éjszaka kocsmazárás után több száz huligán gyüle­kezett a városka piacterén, s két szónok bújtogatta a töme­get: »Verjük ki a feketéket — ők okoznak nekünk minden bajt.« A rendőrség kutyákkal oszlatta szét a tüntetőket. Ké­sőbb, mintegy százfőnyi csoport verődött, össze a rendőrség épü­lete előtt, és gyalázni kezdte a rendőröket, mert szétverték a tömeget, és sorfallal zárták el az épület bejáratát. Éjfélr tájban tüntető csoportok jár­ták végig a jamaicaiak , lakta utcákat, s ablakokat zúztak be. Az utcán tartózkodó jamaicaia­kat véresre verték. Jelentések az argentin általános sztrájkról Buenos Aires. Az Argentin Általános Mun­kásszövetség által meghirde­tett általános sztrájk elsősorban Buenos Aires ipari övezetében érezteti hatását. Igen sok gyár­ban és üzemben megállt a mun­ka. A fővárosban nem jelentek meg a napilapok, és sok he­lyütt zavar támadt a közleke­désben. Mint Ismeretes, a hadsereg ellenőrzése alatt álló Guido- kormány széles körű intézke­déseket hozott a sztrájk meg­hiúsítására. Számos üzemben a munkások, rendőrök »védnök­sége alatt« kezdték el a mun­kát. Ä szakszervezetek — mint ismeretes —, azt követelik a kormánytól, hogy mondjon le bérbefagyasztási politikájáról, fizessen kéthónapi munkabért visszamenőleg az egymillió ál­lami alkalmazottnak, és adjon nagyobb súlyt a munkásoknak az ország gazdasági életének irányításában. (MTI) ATOMHALÁL = XI. Pilis pápa a hitlerista Németországot »a kommunis­taellenes harc fő különítmé­nyének« nevezte.. Ha jól meg­gondoljuk, XXIII. János pápa meg Adenauerék számára ke­reshet efféle jelzőt. Hiszen az úgynevezett európai egység védelmére fegyverkező Bonn — híven a hfSeri hagyomá­nyokhoz — mesterien ötvözi egybe a keresztényi erkölcsöt a militarizmussal. A napokban olvastam hét nyugatnémet egyházfő és teo­lógus nyilatkozatát, A meg­kérdezettek a háború és béke kérdéseiről nyilatkoztak. Jel­lemző, egyben pedig felhábo­rító módon. Nem, a neves hit­tudósok és főpapok nem szól­tak semmi újat. erről, az em­beriség egészét naponta fog­lalkoztató kérdésről. Ugyan­azt fújták, amit a Vatikán már annyiszor kinyilatkozta­tott. Azt nevezetesen, hogy a hidegháború és á háborús ve­szély oka nem más, mint az, hogy »veszélyes világnézetek dúlták föl a földkerekség je­lentős hányadán (értsd alatta: a szocializmus világrendszer lett) a teremtő által örök idők­re megszabott rendet.« Le­rombolva a nép javáért a ma­gántulajdon szentségének bál­ványát, száműzve a kizsák­mányolást, és így tovább. Cso­da-e hát, hogy egy sor tekin­télyes — és bizonyos vonat­kozásban nagy tudású — hit­tudó® eszének kereke megállt, és a következmények alapos átgondolása nélkül (vagy na­gyon is átgondolva?!) ilyes­miket nyilatkozgatnak: »... Az atomfegyver haszná­lata nem ellenkezik az er­kölccsel, s nem minden eset­ben tekintendő bűnnek.« Vagy mint egy Dibelius neve­zetű egyházfő mondja: ».. .Keresztényi szempontból nem olyan borzalmas a hid­rogénbomba bevetése, hiszen végeredményben mindannyian az örök életre vágyunk.« De nem tanúskodik kisebb esze- veszettségröl Kunnet protes­táns professzor »kinyilatkoz-. tatása« sem. Isten — és még inkább Bonn -»embere ugyan­„ÖRÖK ÉLET“ is a parancsolatok megrefor­málására törekszik mondván: >. . . Az atomfegyverkezés egyike lehet a felebaráti sze­retet megnyilvánulási formái­nak.« Az ő »próféciája« sze­rint tehát az szereti igazán a felebarátját, aki kész a szeret­ni parancsolt felebarátot hi- degvérűen megölni. Kész »örök életre« juttatni tíz- és százezreket. Ügy érzem, kommentár itt fölösleges, Legföljebb talán még annyit jegyeznék meg, hogy az annyiszor renovált vallásos eszmékről lemállik minden odakent »új« vakolat. A kapitalizmus hatóköre és vele a vallásos —- a kapita­lizmust és az imperializmust mindenkor híven szolgáló és kiszolgáló-eszmék hatóköre is leszűkült. Sajnos, mind a va­tikáni sugalmazok, múld a nyugati világ egyházfői, veze­tő pblitikusai szívesen feled­keztek meg eddig is és feled­keznek meg ezután is egy döntő jelentőségű történelmi tényről. Arról, hogy a megre­novált vallásos eszmék — még a fasizmussal kötött szövetség — sem tudták megállítani a szocializmus nagy oífenzívá- ját. A szocializmus világrend- szer lett. Mesterségesen elő­állított legendák, »érveivel« nem lehet eltiltani az emberi­séget a gondolkodástól, attól, hogy sorsát maga intézze, és itt akarjon boldogulni a föl­dön. Mi, ha nem is keresztényi szempontból, azon fáradozunk, hogy az emberiség megmene­külhessen az atom- és hidro­génbombától, mert az embe­riséget a szocializmus nem az »örök életre«, hanem a bol­dog és békés életre szánja. Aztán meg nem és nem tud­juk fölfedezni sehogyan sem az atomfegyverkezésben a felebaráti szeretet megnyilvá­nulását. Az »örök életet«, az atom- és hidrogénhaláít most és mindig is készek vagyunk át­engedni azoknak, akik sok millió élni, alkotni vágyó em­ber elpusztítására spekulál­László Ibolya Kennedy sajtóértekezlete Washington (MTI). Amint várható volt, Kenne­dy elnök szerdai sajtóértekez­letón nyilatkozott arról a ja­vaslatról, amelyet Dean ame­rikai küldött a napokban fog előterjeszteni Genfbem az atomfegyver-kísérletek meg­szüntetésének nemzetközi el­lenőrzésével kapcsolatban. Az elnök nyilatkozatából vi­lágosan kiderült — és ez sem okozott meglepetést —, hogy az •Egyesült Államok állás­pontjában nem lesz gyökeres fordulat. Az elnök hangoztat­ta, hogy gondosan megvizsgál­ták az ellenőrzés technikai problémáját annak az új tech­nikai fejlődésnek az alapján, amelynek értelmében a föld alatti robbantásokra egy egy­szerűbb és ' gazdaságosabb rendszert lehet kidolgozni, mint az a rendszer volt, ame­lyet az 1961. áprilisi amerikai javaslat tartalmazott. Ezután az elnök hozzáfűzte: — Hangsúlyoznom kell. hogy az új fejlemény nem érinti azt a követelést, hogy bármilyen ellenőrző rend­szernek ki kell terjednie bi­zonyos ’ számú helyszíni vizsgálatra is az ismeretlen eredetű szeizmikus - jelensé­gekkel kapcsolatban. Az elnök hozzátette: — Nem lesz szükség annyi hely­színi ellenőrző állomásra, mint a múltban, de nem fo­gadhatjuk el — mondotta — azt a szovjet álláspontot, hogy a megkötendő egyezmény ha­tékony lehet helyi ellenőrzés nélkül. — Arthur Dean részt vett a Fehér Házban folytatott tár­gyalásokon, és most vissza fog térni Genfbe — mondotta Kennedy. — ö részletesen felkészült az ezzel a problé­mával kapcsolatos technikai és politikai vitáiéra. Mindebből teljesen világos, hogy az úgynevezett új ame­rikai javaslat csak annyiban fog különbözni a régitől, bogv kevesebb számú ellenőrző ál­lomás létesítését fogja java■ solni a Szovjetunióban, de nem fogadja el a szovjet ál­láspontot, annak ' ellenére, hogy technikailag teljesen be­bizonyosodott a szovjet tudó­sok igaza, és ezt az Egyesüli Államok is hivatalosan elis­merte. Arra a kérdésre válaszolva, hogy hozott-e az elnök máj­döntést arról, folytatják-e a magaslégköri nukleáris rob­bantásokat, Kennedy ezt vá­laszolta: — Most kijavítjuk a rakétakilövő szerkezetet a Johnston-szigeten, és az után fogunk határozni a még hátralevő három tervezett ma­gaslégköri robbantási kísér­letre vonatkozólag. Ha úgy döntünk — mondotta —, hogy folytatjuk ezeket a robbantá­sokat, akkor ezzel a három kísérlettel be fogjuk fejezni az atemíegyverkísérlet-sorozatot. Nagy derültséget ' keltett, amikor egy tudósító megkér­dezte az elnököt, hogyan áll a hátfájása. Kennedy azt vá­laszolta, hogy ez az időjárás­tól függ — politikai és más értelemben. Nkrumah ellen sikertelen bombamerényletet követtek el ACCRA. v Accrában hivatalosan kö­zölték, hogy Nkrumah ghanai elnök ellen szerda délután si­kertelen bombamerényletet követtek el. Az elnök hazatérőben volt azokról a tárgyalásokról, ame­lyeket Yaméogo felső-voltai elnökkel a hét elején folyta­tott. Észak-Ghamában, a felső­voltai határ közelében fekvő Kulungugu faluban az elnök és kísérete megszakította út­ját, hogy iskolás gyermekek egy csoportjának és a falu la­kóinak köszöntését fogadja. A gépkocsijából kilépő elnökre ekkor ismeretlen tettes bom­bát dobott. A robbanás következtében egy iskolás gyermek és egy rendőr életét vesztet­te, 56-am megsebesültek, köztük az elnök kíséretének több tag­ja. A sebesültek nagy részé­nek állapota súlyos. Nkrumah elnök sértetlen maradt. Jóllehet a rendőrség a me­rénylet szíBbelyét azonnal le­zárta, az ismeretlen merénylő­nek sikerült elmenekül­nie. A merénylet előzményeinek kivizsgálására megindult a hi­vatalos vizsgálat. A rendőr­ség őrizetbe vett 25 sze­mélyt, aki a merényletben va- i ló búm részességgel gyanúsít­ható. (MTI) Vizsgázott hűtő Nipresszötaelőt fölveszünk azonnal. Jelentkezés: Son o v megyei Húsipari Vállalat. Vörösliadsereg útja 67—69. (42424) Gyakorlattal rendelkező íüipari technikust keres !zaki heosztásra-OMOGY MEGYEI ' 'PARI VÁLLALAT, Kaposvár. o i iézsef utca !. sz ' (42454)

Next

/
Oldalképek
Tartalom