Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-19 / 167. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Csütörtök, 1962. július Mi FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL „Jíe is át, fel is át“ vörös csüiäg " Ne fogadj el édességet idegentől Hátborzongatóan való- szerű, bátor, szókimondó és sürgető figyelmeztetés a szülők részére ez a film. Beteges hajlamú ember bárhol akadhat, nem mindegy, hogy naív, jóhiszemű gyermekeink az utcán szóba állnak-e idegenekkel, azaz elfogadnak-e édességet idegentől.. . Egy kanadai kisvárosban két kilencéves kislány nem ismerte a veszélyt, amit a köztiszteletben álló városatya és gazdag gyáros jelentett számukra. Különös bűntényben vádolják ezt az urat, de társadalmi rangja, befolyása az »igazság« mérlegét a maga oldalára húzza. S a tragédia be- köwetkezik , Szabad Ifjúság A nagy érettségi Ismerős téma. Hősei érettségi előtt álló fiatal diákok. Mindannyian más és más jellemek, akik nem születtek sem hősöknek, sem forradalmároknak. Először csupán egy kis borsot akarnak tömi a náci megszállók orra alá. Azonban megismerik az elnyomók elleni gyűlöletet, s a diákcsínyek hősi ellenállássá fejlődnek. Fegyvert fognak és helytállnak. S akik számára úgy hozza a sors, meg is tudnak halni A múlt héten hallottuk: egy ^határozat értelmében a megyei 5 tanács épületében több helyiséget fel kellett szabadítani. A ^határozat végrehajtása során a ^Kaposvári Fotoklub vezetőit is ^felszólították, azonnal költoz- 1 zenek ki abból a helyiségből, ^amelyet a róluk való gondoskodás eddig biztosított. Az intéz- jkedést végrehajtották. A labo- 5rátöri um mintegy 10 000 forint jértékű anyagát ruháskosarak- 5ban előbb egy raktárhelyiségébe, majd a klubpénztáros laká 5sára szállították. Miután a »-hol <és hogyan tovább?« ügyében Jsemrhiféle magyarázat, válasz, 5 ígéret vagy biztatás nem hangozott el az illetékesek részéről, jjogosan vetődik fel a kérdés <mi lesz a Kaposvári Fotoklub 5 sorsa? Intézkednek-e elhelyezésükről az illetékesek, van-e '{valami távolabbi elképzelésük? ÍV agy egyáltalán szükségük jvan-e ezek után megyei foto- \klubra? Tény, nem sokat tudunk eréről a klubról. Pedig lenne mit. sötödik éve működik, s ez alatt <ért el némi eredményt is. Tagijai részt vesznek a nemzetközi d állításokon, tavaly a kapos- ás a pécsi 'klub rendezte ■»A barátság hídja« című kiál- Jutásuk anyagát az NDK-beli jBitterfeldben is bemutatták. ■^Mintegy 30 képpel szerepeltek 3a Fotoklubök Országos Szalonján, s értékes helyezéseket éritek el. Küldtek anyagot a skó- jciai Edinburgh-be, s a világ nden tájára, ahol fotokdállí- 3 tűst rendeztek. Mindezek ismeretében, tájé- Jkozódásképpen körkérdést in- Jtéztünfc néhány megyei veze___ ^tőnkhöz, aidk valamilyen szem3 0OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO XXXXiOOOOOOOOOpontból illetékesek a Kaposvári Fotoklub jelenlegi helyzete, Mennyit költenek az olaszok szórakozásra ? ÜE olasz parlament cK‘ terjesztett jelentésből, amely adatokat tartalmaz az olasz színházak és mozik forgalmáról, kitűnik, hogy az olaszok 1961-ben 125 200 millió lírát költöttek mozijegyekre. Az olaszok az elmúlt évben szórakozásra összesen 224 000 millió lírát költöttek, ebből 56,1 százalék esik mozira, 8400 millió Ura pedig színházra. Csökken a bécsi mozik látogatottsága Az 1962. év első negyedében, az előto év hasonló időszakához képest közel 750 ezer személlyel csőikként a bécsi mozik látogatottsága. Ugyanakkor az első negyedévben a tavalyi több mint 178 ezerről közel 181 ezerre emelkedett a gyerekek mozilátogatásának száma. Mivel a bécsi mozijegyek átlagos ára 1961 első negyedében 7,06 schilling volt, az idei év első negyedében pedig 8,11 schilling, tehát a mozik albszolut forgalma nem csökkent, sőt emelkedett. Napközis iskola »csodagyerekek * számára A New York-i Hunter Collegében napközi otthont és iskolát nyitottak átlagon felüli intelligenciájú gyerekek részére. Három-tizenegy éves »csodagyerekek* töltik itt játékkal és tanulással napjaikat. A csodagyerekeket pontozásos rendszer alapján veszik fél. Az átlagos képessé« gű gyerek 100 pontot kap, a «■csodagyerekeknek« azonban 150 pontot kell elérniük, hogy az iskolába felvegyék. további működése szempontjából. Idézünk az elhangzott válaszokból: A megyei tanács titkára, aki az intézkedést végrehajtotta: Hogy mi lesz a további sorsuk? Törjék ezen a fejüket azok, akiknek ez a problémájuk, akik ebben a klubban működnek. Mi helyiséget biztosítani nem tudunk. Talán a város .— A megyei tanács illetékes elnökhelyettese: Átmeneti állapot ez. Helyet itt nem tudunk adni. De miért tőlem kérdezik ezt? Különben azt a helyiséget úgysem nagyon használták... A megyei tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője: — Hozzánk általában anyagi segítségért szoktak jönni. Amit lehet, segítünk, őszintén: nem sokat tudunk ... Igen alacsony a költségvetési keret. Legutóbb négyezer forint összegű támogatást kértek egy kiállítás megrendezéséhez. Mi javasoltuk... Különben biztos felkeresnek ők most is, és majd törjük a fejünket, mit tehetünk... Megkérdeztük a városi tanács titkárát is. Helyiséget, megoldást ők sem tudnak adni, illetve javasolni. Lipkovics Tibor, a klub ügyvezető titkára elmondta, hogy a felszólítás ultimátum volt, nem látták értelmét, hogy bárkihez is forduljanak segítségért. A klubot a tagsági díjakból tartják fenn. Sem anyagi, sem erkölcsi támogatást a most átadott helyiségen kívül nem kaptak. Valóban ritkán használták a laboratóriumot, mert a régebbi helyiséget már korábban elvették, ide pedig vödörben kellett hordani a vizet. Most már ez sincs. A tagságnak körülbelül a fele sehol sem tud dolgozni. Ha így marad, előbb-utóbb feloszlik a khib. Nem az első, valószínű nem is az utolsó eset az ilyen. Előfordul, hogy fontosabb dolgok kényszerintézkedéseket eredményeznek. Egyetértenénk, ha átmenetileg valóban egy, a fo- toklubnál fontosabb szerv, intézmény lépne a kHakoltatottak helyére. A megyei tanács gondnokától azonban tudjuk, hogy a szóban forgó folyosószeirü, cementlapos helyiségben az állatorvosok gyógyszerraktárát helyezték eL Nem vonjuk kétségbe ennek a jelentőségét sem. De most emiatt, egy raktár miatt szűnjön meg a Kaposvári Fotoklub? S még egy gondolat. Az eljárás módja igencsak vitatható: lehet »-ultima ratio«-‘ként ajtót mutatni egy kulturális szervnek, anélkül, hogy egyáltalán tudomást vennénk a létezéséről? Ügy látszik, lehet. »-Le is út, fel is út« __ M ost legalább az ország megyéi között Somogy is első lesz valamiben. Nem lesz megyei fotoklubja... Waltinger Endre Színes sirályok Az Egyesült Államok keleti partjain idén nyáron kék, vörös és zöld sirályok tűntek föl. Nem a természet új csodáiról, hanem festett madarakról van szó. Amerikai tudósok e kísérlettel próbálnak feleletet találni arra a kérdésre, mikor és miért keresik fel a sirályok hatalmas csapatai a nagyobb repülőtereket. A kísérletre lényegében azért került sor, mert a bostoni repülőtéren 72 ember halálát okozta egy repülőgép összeütközése egy sirálycsapattal. Polikarpov, a fáradhatatlan gyalogló Alekszej Polikarpov 65 éves omszki nyugdíjas eddig 15 000 kilométert tett meg gyalog a Szovjetunióban. Az óriási gyalogtúrára 1959-ben indult el szülővárosából. Ü ti j egyzeteiben eddig már több, mint 1400 helységnév szerepel. Äz OSZSZSZK, Ukrajna, Moldavai SZSZK, Belorusszia és a balti köztársaságok számos városában és falujában megfordult. Ám ez csak a kezdet. Polikarpov azt a célt tűzte maga elé, hogy több, mint 40 000 kilométert tesz meg gyalog az országban. A fáradhatatlan országjáró most a Volga-mentS Gorkijban a Fehér-tenger felé, Ar- hangelszkbe tart Onnan az Uraiba, majd Közép-Ázsdá- ba veszi útját A világ egyetlen zebracsacsija A manilai állatkert büszkélkedhet azzal az állítólag egyedülálló eredménnyel, hogy sikerült egy szamarat és egy zebrát összepárosítani, s ebből a frigyből megszületett a világ első zebracsacsija. A zebracsacsinak csíkosak a lábai, teste és a fülei hamisítatlanul csacsira vallanak. A z autót átláthatatlan ^ porfelhő vette körül, amikor megállt az alacsony ház előtt. A kerítés mellett virágoskert húzódott, s a rózsabokrok között gyerekek hancú- roztak. Egyikük kíváncsian futott a kiskapuhoz, s a por mögül elővillanó Moszkvicsot bámulta, no meg a férfit, aki kiszállt az autóból. Sudár termetű, fehér hajú ember volt, szép városias ruhában. Köny- nyedén átugrotta a vizesárkot, és a gyerekek felé tartott. A kiskapuban álló gyerkőc tisztelettudóan utat engedett neki, s a többiek is abbahagyták a Viháncolást, meghunyászkodva tekintettek az idegenre. Az egyik, aki szeplős arcával és vörös hajával tűnt ki a többi közül, bátortalanul mondtat — Nincs itthon senki a To- máéknál, hiába keresi őket a bácsi... Az idegen megtorpant az ajtó előtt, még mielőtt kezét a kilincsre tette volna. Ránézett a szeplős arcúra, s barackot nyomott a feje búbjára. Lehetetlen, hogy senki sincs itthon náluk, hiszen a Fütykös sehol sem dolgozik, neki itthon kellene lennie — gondolta. Egész úton attól tartott, hogy nem találja meg a házat, ahal Fütykös, azaz Toma Gábor lakik, s akkor érdeklődnie kellett volna holléte felől a falusiaktól. Ezt pedig nem akarta. Nem akarta, hogy fölismerjék az emberek és emlékeztessék arra a régi dologra... De ezek a gyerekek semmiről sem tudnak, hiszen nagyon régen történt az, vagy harminc éve már. Tőlük nyugodtan megkérdezheti, hogy merre találhatja Fütyköst. Aztán eszébe jutott, hogy ma már bizonyosan senki sem hívja így Gábort, csak akkor, gyerekkorukban ők néhányan ismerték ezt a nevet. — De Gábor nem dolgozik, neki itthon kell lennie — mondta és lehajolt a kis szeplős arcúhoz. — Mondd, merre találhatnám? A gyerek a ház vége felé mutatott. — Gábor bácsi a műhelyében van, ott beszéltet magának. — Hogyhogy beszéltet? — Ügy, hogy van neki egy masinája, amelyik visszabeszél neki. Ő elmondja a magáét, akkor az a masina is elmondja ugyanazt. A bácsi látott már ilyet? Mert nagyon érdekes ám! — és félőn hozzátette: — De meghagyta, mindenkinek azt mondjuk, hogy nincs itthon. Nem szereti, ha ilyenkor zavarják... Műhely? Hm — gondolta —, valamikor füstöskonyha volt* emlékszik, ott játszattak körülötte, amikor építették. Vajon miért lett belőle műhely? Es ugyan, mit dolgozhat az az az ember, hiszen... Szíve a torkában dobogott, amikor kopogtatott az ajtón, de választ nem kapott. Persze, hisz nem szereti, ha zavarják. Talán nem is kellene bemenni hozzá — töprengett. De azért jött le Pestről, hogy találkozhasson vele, látni akarta, kiváncsi volt rá... T enyomta a kilincset. Az ajtó nem volt bezárva. Belépett, s csodálkozva tekintett körül. Hosszú asztal állt a fal mentén, rajta meszelők, kefék, borotvapamacsok tömkelegé. Az asztal egyik sarkán magnetofon állt. Sovány, hajlott hátú ember hajolt föléje, s a szalagot igyekezett a készülékbe fűzni. Az idegen betette maga mögött az ajtót, és hangosan köszönt. — Szervusz Fütykös. A magnóval babráló ember fölegyenesedett, s a hang irányába fordult. Arca sápadt volt, szemeit fekete szemüveg takarta. Az idegen megremegett, amikor ezt az arcot meglátta. — Csornai Dániel! Ugye Dani, nem tévedek, te vagy? — kérdezte, és ajkai körül apró árkok jelentek meg. Mosolygott. Kezét előre nyújtotta, és magabiztosan lépett az idegen felé. — Nem válaszolsz? No, de legalább válaszra méltatnád öreg barátodat... — Fütykös, te látsz engem? —■ csodálkozott Dániel, miközben kezet szorítottak. — Ugyan, dehogy látlak, pajtás. Én már csak arra emlékszem, hogy te voltál köztünk a legmagasabb, amolyan nyakigláb, égimeszelő-féle. Meg aztán — magyarázta kedélyesen —, ugyan ki szólítana engem Fütykösnek, ha nem te — s széket húzott vendége alá. lDeszélgettek mindenről, ami hirtelen eszükbe jutott. Dániel látta, hogy a vak ember örül a látogatásnak, S még akkor sem komorodoti eh, amikor a gyerekkori csínyte- vésekről esett szó. Attól tartott, hogy egyszerre megemlíti a csúzlizást, és akkor... De erre nem került sor, legalábbis egyelőre nem említette. Csak akkor nyugodott meg igazán, amikor Fütykös legyintett a kezével: — Ami volt, az elmúlt. Hagyjuk a régi dolgokat, paj- tás. — Köszönöm.,. Aztán Fütykös elmesélte, hogy intézetbe került, s ott megtanult olvasni a vakok könyvéből. Később egy kefe- készítő üzemben dolgozott. Miután alaposan elsajátította a szakmát, hazament a falujába, s az idősebb szövetkezeti tagokból brigádot szervezett. A füstöskonyhából csinálták a műhelyt. A mesterség tudnivalóit — úgy, ahogyan azt az az üzemben megtanulta — magnetofonszalagra vette föl, elmondta, hogyan kell elvégezni az egyes műveleteket. A brigád tagjai így tanultak bele új munkájukba. Csornai Dániel hallgatta a vak ember szavait, és örüli, hogy gyerekkori barátja rokkantsága ellenére jól él, s még csak nem is panaszkodik. Ám ebbe az örömbe némi lelkiis- meretfurdalás és bűntudat is vegyült. Akaratlanul és hívatlanul is felvillant előtte az az esemény, amelyet azóta sem tudott száműzni emlékezetéből... yerekek voltak még, ^ mint az a szeplösarcú, amelyik a kiskapuban állt. Verebeket lövöldöztek csúzlival. Ö is kihúzta a gumit, s elengedte a kavicsot tartó bőrdarabot. Torna Gabi felordított és a szeméhez kapott. O megijedt, futásnak eredt. Estére kelve bejárta a falut a hír: Csomaiék Dani fia kicsúzliz- ta a Torna gyerek szemét. Nem sokkal később Csomaiék Pestre' költöztek... — Arra gondolsz most? — Mire? •*-« A csúzlira meg az én szememre. Tudom, hogy ez jár az eszedben, emiatt hallgatsz. — Igazad van... — Nem akartad, igaz? Nos, hát akkor ne búsulj. Nekem több okom volt szomorkodás- ra akkoriban. De azóta megnyugodtam. S hidd el, Dani, éppen olyan jó barátomnak tartalak, mint azelőtt. Még akkor is, ha nem láthatták. Most eljöttél hozzám... — Hogy felidézzem azokat az emlékeket, amelyektől egyébként mindig irtózom. És még azért is jöttem, hogy megtudjam: mi lett veled azután. —- Láthatod. Elek, dolgozom. — De mégis csak vak ember vagy... — Ember vagyok, pajtás, ember, mint te is. Hidd el, én így is szépnek »látom« az életet. Es örülni is tudok. Mint most is. — Örülsz? És miért? — Mert eljöttél hozzám, meglátogattad régi barátodat... Csornai Dániel tekintete nem hatolhatott a fekete szemüveg mögé, csak azt hallotta, hogy a vak ember hangja megremeg néha, s ebből gondolta, hogy ott is, Fütykösnél is elindult útjára egy könnycsepp, és láthatatlanul gördül végig az ar* cán... összerezzent, amikor az autó ajtaja becsapódott mellette. A kiskapuban álló fekete szem« üveges ember búcsút intett a kezével. Arcával az indulásra kész gépkocsi felé fordult, aj« ka meg-megmozdult, mosoly« gott. Dániel megnyugodott. jl/J ár zümmögött a Moszk« vies motorja, de tekintetét még mindig mágneses erő« vei vonzotta a vak ember. Aztán ő is fölemelte a kezét, s integetett. Még akkor is, ami« kor már porfelhő mögé bújt az alacsony ház és a kiskapuban álló jó barát... Hermész Ferenc
