Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-14 / 163. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 .SPORT. Tab labdarúgói továbbra is a megyei I. osztályban szerepelhetnek Elkészült a megyei II. osztály csoporttervezete HÍR E K Augusztus 5-én már rajtol a megyei labdarúgó-bajnokság mezőnye. Érthető, hogy a csa­patok háza táján már minde­nütt folyik a készülődés. A szö­vetségben is az őszi rajt előké­szítésén dolgoznak. Legutóbbi ülésén még a Megyei Testne­velési és Sport Tanács elnök­sége is az új labdarúgó év prob­lémáival foglalkozott. Az egyik ezzel kapcsolatos döntést bi­zonyára Tabon nagy örömmel fogadják majd. A megyei TST elnöksége ugyanis úgy határo­zott, hogy a Kaposvári Kinizsi labdarúgócsapatának tartalék együttese a jövőben nem vehet részt a megyei bajnokság I. osztályának küzdelmeiben. Az indok: A K. Kinizsi II. a múlt bajnóki évben méltatlannak bizonyult a megyei I. osztály­ban való szereplésre. A csapat több vidéki mérkőzésére nem utazott él, nemegyszer csonka A Magyar Labdarúgók Szövetsége elkészítette a labdarúgó NB III-as csapatok csoportbeosztását. Az új beosztás az egyik bizonyíték, hogy Idén nem változik a labdarú­gó bajnoki rend. Nem látott vi­szont még napvilágot az új ver­senykiírás, amely lehetséges, hogy sok érdekességet fog tartalmazni. Az MLSZ-ben ugyanis a közeli napokban döntenek arról, hogy a következő bajnoki évben áttér nek-e a tavaszi-őszi bajnoki rend­re, továbbá, hogy lesz-e NB I/B? ÜSZ AS A K. Kinizsi országos versenyének győztesei: Eredetileg Kinizsi Kupa néven írta ki úszóversenyért a K. Kinizsi SK. Végül azonban nem kupaküz- delem, hanem országos verseny lett a Dunaújváros, Balatonfűzfő, Nagykanizsa s a két kaposvári csa­pat viadalából. Az egyes számok győztesei: 66% m újonc leány gyors: Papp Aranka (Kinizsi) 59.2. 66% újonc fiú gyors: Szarka (K. Vasutas) 57 mp. 100 m ifjúsági férfi mell: Henger (B.-fűzfő) 1:26.2. 100 m serdülő fiú hát: Bicskei (K. Vasutas) 1:26.4. 100 m ifj. női pillangó: Pál Emília (K. Kinizsi) 1:44.2. 100 m férfi mell: Kiss (B.-fűzfő) 1:28. 100 m férfi pillangó: Kovács (K. Vasutas) 1:16. 66% m újonc leány mellúszás: Papp A. (K. Kinizsi) 1:09. 33% m újonc fiú pillangó: Béres (K. Kinizsi) 35.2. 200 m serdülő fiú mell: Czulek (Nagykanizsa) 3:18. 200 m ifj. férfi mell: Pálfi (K. Ki­nizsi) 3:10.2. 100 m serdülő leány hát: Varga (K. Vasutas) 1:47. 100 m serdülő fiú gyors: Károly (Fűzfő) 1:19. 100 m férfi hát: Kuzma (K. Vas­utas) 1:17.9. 100 m női mellúszás: Pálfi (K. Vasutas) 1:39.4. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak^ akik SOMLYAI KAROLYNÉ temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (2487) Vállalatunk érettségi* zett fiukat villanyszerei) és kőfaregá tanulónak felvesz. Jelentkezés: Somogy megyei Tanácsi Bánya és Építőanyagipari ES központjában, Kaposvár, Irányi Dániel u. 2/a alatt. (42215) létszámú csapattal vett részt a vidéki mérkőzéseken. Az együt­tes szereplése komolytalanná tette a megyei bajnokságot. A K. Kinizsi II. megüresedett he­lyére a megyei sportfőhatóság a legjobb kieső csapatot, Tabot osztotta be. Így a tahi csapat továbbra is a megyei bajnok­ság I. osztályában szerepelhet E héten az érdekeltek bevo­násával értekezletet tartott a Somogy megyei Labdarúgó Szö­vetség, s ezen megvitatta az ősszel induló megyei II. osz­tály csoporttervezetét. Az in­dulásra jogosult csapatok, va­lamint a JTST-elnökök egybe­hangzó véleménye alapján ala­kították ki a három csoportot. A csoportbeosztás elkészítése­kor kiderült, hogy még a há­rom csoport is helyenként ko­moly utazási nehézséget okoz. Viszont valamennyi csoport igen erősnek látszik. A terve­A hatcsoportos NB m-as beosztás érdekessége, hogy megszüntették az eddigi budapesti csoportot. A pesti csapatokat az Északi és az Észak-közép csoportba sorolták be. A többi csoportban nincs fővárosi együttes. A délnyugati csoportban több új csapatot találunk. Ezek: a Kalocsa, a Pécsszabolcsi Bányász, a Nagy- mányoki Bányász, a Zalaegerszegi Dózsa, a Székesfehérvárt Honvéd, és a Kaposvári Honvéd. Ezekhez jön a Pécsi BTC, a Székesíehérvá­A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályába jutásért folyó osztályo­zókon a selejtezők utolsó mérkő­zéseit játsszák a csapatok. Most Dorogi és Dunajetz ü. Dózsa? Csak látszólagos a csend az ökölvívóknál. A K. Dózsa ököl­vívó szakosztályának háza tá­ján nagyon is mozgalmasak az utóbbi napok: Annak idején a tavaszi bajnoki hajrában hírül adtuk, hogy a Dózsa légsúlyú válogatott versenyzője, Dorogi Szekszárdra távozott. Valóban, a két utolsó tavaszi meccsen már Dorogi nélkül állt fel a csapat. Most arról értesültünk, hogy Doroginak Szekszárdra való átigazolásához nem járul hozzá a MÖSZ. A szövetségnél úgy mondják, hogy Szekszár- don nincs biztosítva a tokiói küldetésnél is számba jöhető Dorogi fejlődése. Hírek szerint ezek utón a válogatott légsú­lyú új egyesületéül az Újpesti Dózsát válassza. A minap kelt szárnyra Ka­posváron még egy újpesti vo­natkozású hír. Ezek szerint Dunajetz Ferenc is az újpesti lila-fehér mezt szeretné magá­ra ölteni. Ez utóbbi annál in­kább meglepetés, mert Duna­jetz tősgyökeres kaposvári fiút Ha távozna, ő lenne az első, aki szakítana a hagyományok­kal. Igazi nagy ökölvívóink, akik válogatottságig vitték (Dé­vai, Horváth Tibor, Wagner, Dóri) mind-mind ellenálltak a kísértésnek. E versenyzőket is megkörnyékezték az akkori fő­városi nagy csapatok vezetői, ök azonban maradtak anya­egyesületüknél. Dunajetz Feri vajon valóban szakít a hagyo­mánnyal, s a jelenlegi biztosat felcseréli az oly kétes értékű szépnek látszó bizonytalannal? zet szerint az alábbi három cso­port lesz majd: Balatoni csoport: Fonyód, Bala- tonboglár, Balatonkeresztúr, Len­gyeltóti, Zamárdi, Balatonfeftyves, Balatonberény, Balaton6Zémes, Bu- zsák, Böhönye. Déli csoport: Babócsa. Kereoznye. Darány, Homokszentgyörgy, Há­romfa, Felsöbogát, Kutas, CsökÖly, Gyékényes, Bérzence, Kadárkút. Közép csoport: Nagytoldipuszta, Karád, Kapolyi Honvéd, Méroye, Somogysárd, Gölle, K. Petőfi, K. Vasas, Balatonkiliti, Balatonújhely. Ebben a csoportban kaphat helyet a K. Kinizsi és a K. Honvéd tarta­lék csapata. A csoportbeosztás még nem vég­leges. Várhatóan több változásra kerül sor. Véleményünk szerint Ba- latonkilitinek és Balatonújhelynek nem a közép-, hanem a balatoni csoportban lenne h hélye. A cso­portbeosztás tervezet elkészítésékor még nem dőlt el az sem, hogy me­lyik járási bajnok kerül föl n. me­gyei I. osztályba. Természetes, hogy a feljutó csapat helyére más csapatot sorolnak be. ri MÁV Előre, a Bajai Építők, a Pécsi Bányász, a Mohács, a Kis­kunhalas, a Szekszárdi Dózsa és a Szekszárdi Petőfi, a Siófoki MÁV Olajbányász és a Dojnbóvár együt­tese. Elkerült a délnyugati cso­portból az Ercsi Kinizsi. Az átszervezett délnyugati NB m-ban is augusztus 5-én lesz a bajnoki rajt. A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség már a közeli napokban elkészíti a délnyugati NB HL sorsolását. vasárnap kapunk feleletet arra, hogy a nyolc együttes közül me­lyik kettő jut a döntőbe. Mint már hírül adtuk, valójában csak hat csapat maradt állva. A táblázat azonban olyan bonyolult, hogy ma még majdnem lehetetlen megjósol­ni, hogy a hat közül melyik kettő jut a döntőbe. Az északi csoport­ban Balatonboglár az első számú esélyes. De még Kadarkút is re­ménykedhet. A déli csoportban még minden lehetséges. Itt Böhö­nye, Gyékénye®, de még Háromfa is esélyesnek számit. A K. Petőfi passzív gólaránya miatt csak pa­píron számíthat a továbbjutásra. Kijelölték a vasárnap délután mindenütt fél 5 órakor sorra ke- rüló osztályozó mérkőzések játék­vezetőit is. Eszerint az osztályo- zók műsora a következő: Balatonlellén: Balatonboglár—Ba- latonszemes (Zsoldos). Toponáron: Kadarkút—Nagytol­dipuszta (Szilvási). Nagybajomban: Böhönye—K. Pe­tőfi (Kíszelák). Nagyatádon: Háromfa—Gyéké­nyes (Fenyvesi). Érteiítjtk ögyfclcin- krt, hogy lerakatunk júlins 18-tól 31-ig leltározás miatt zárva tart. I)él-dunántúli Textil­nagykereskedelmi Vállalat. (42212) Kereskedőtanulónak zöldség-gyümölcs szakmá­ra általános iskolát végzett fiúkat felveszünk, legalább közepes bizonyítvánnyal. Jelentkezni hétfő és szom­bati napokon a MÉK Köz­pont személyzeti előadójá­nál, Kaposvár, Noszlopy Gáspár u. 12. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 28. játékhéten a Ba- latonfüredén megtartott lottó- sorsolááon a következő nyerő­számokat húzták ki: 6, 35, 73, 76, 82 — 178 dolgozó kapott törzs­gárda jelvényt a Nagyatádi Konzervgyárban. Ünnepségen fizették ki az egyhavi ke­resetnek megfelelő nyereség- részesedést és hűségjutalmat. — Társadalmi bizottságot alakított a családi ünnepségek megszervezésére a Tabi Járási Tanács. Az értekezleten rész­letesen megbeszélték az ün­nepségek levezetésének tar­talmi és módszerbeli kérdése­it — Kaposvári KISZ-es is fellép a televízió ma esti mű­sorában. Az Üzenet a táborba című adásban Parragi Zsu­zsa, a téxtilművek KlSZ-szer- vezetének tagja bűvészmutat­ványokkal szerepel. Cigánylakások a marcali járásban Községenként két egyszoba- konyhás lakás elkészítését ter­vezik még ebben az évben a marcali járás 19 cigánylakta községében. A cigánybizottság kezdeményezésére a járási műszáki csoport típustervet készített. A házakat az építők társadalmi munkával és a köz­ség, a tsz, illetve az állami gazdaság segítségével építik fel. — Békegyűlést szervezett a Nagyatádi Járási Nőtanács Nagyatádon, Belegen és Lábo- don. A gyűlésen részvevők le­velet küldtek a Moszkvában ülésező béke-világkongresszus­hoz. — Két autóbuszvárót építe­nek társadalmi munkában a kányaiak. Az építés már meg­kezdődött. — A Szakma ifjú mestere mozgalomban vesznek részt a Bal atonbogláiri Ktsz KISZ- esei. A fiatalok közül nyolcán a Szakma kiváló dolgozója címért versenyeznek. Á KISZ-esek amióta beneveztek a versenybe, már két újítást adtak be. — A megye legtisztább köz­sége címért folyó versenyben a somogyacsaiak is részt vesz­nek. A köztisztaság és a köz- egészségügiy javítása érdeké­ben a községi tanács több pontból álló határozatot lép­tetett életbe. — Kilenc mozgó fagylaltá­rus járja a siófoki járás köz­ségeit. A mezőn dolgozóknak fagylaltot és hűsítőitalokat visznek. — Korszerű üzletet kapott a Balatonkilitihez tartozó Tö­reki. A Siófok és Vidéke Kör­zeti Földművesszövetkezet 120 ezer forintos költséggel épí­tette meg a kis település új boltját. — Diafilmkölcsönzöt létesí­tett Nagyberényben a Tabi Járási Könyvtár. A község la­kói 70 diafilm között válogat­hatnak. — Vásárlással egybekötött képbemutatót tartott a Kép­csarnok Vállalat a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Ház­ban. A kétnapos bemutatón számos kép talált gazdára’ — Modem orvosi és váróhe­lyiség épült Vésén. Az építés­re községfejlesztésből 47 000 forintot költöttek, a ’társadal­mi munka értéke 20 000 forint. — Rádióösszeköttetést létesít a Nagybajomi Gépállomás a körzetéhez tartozó legtávolab­bi területekkel. A napokban állítják föl Nagybajomban, Hedrehelyen és Mezőcsoko- nyán az adó-vevő berendezést, és így azonnal tudják jelenteni az esetleges gépi meghibáso­dásokat a javítóműhelynek. — A Véradó Állomás értesíti vér­adóit, hogy július 17-én, kedden ingyenes véradó napot tart. E na­pon térítéses vérvétel nem lesz. ' (42230) — Országos áUat- és kirakodó- vásár lesz július 16-án Nagyatádon. (2825) — A Dél-dunántúli Áramszolgál­tató Vállalat üzemvezetősége érte­síti a lakosságot, hogy f. hó 15-én (vasárnap) reggel 4 órától 16 óráig áramszünet lesz a Berzsenyi utcá­ban a Széchenyi tértól a Gőzfür­dőig, valamint a József A. utcáig. (42186) — A Kaposvári Mezőgazdasági Technikum pótjelentkezési határ­ideje augusztus 10-e. (2868) — 1000 Ft jutalmat ad egy ha­zánkban tartózkodó lengyel újság­író annak, aki a július 6-án a Ba­latonkiliti és Ságvár közötti or­szágúton elvesztett Exakta Warrex fényképezőgépét visszaadja. Kéri a becsületes megtalálót, hogy a gé­pet jutalom ellenében a Siófoki Idegenforgalmi Hivatalnál adja le. (2867) műueLŐDés m m SZORQHOZÖS Pür-i • | VÖRÖS CSILLAG, FILMSZÍNHÁZ A KÉTÉLTŰ EMBER. Kor határ nélkül. Előadások kezdete: 5, 7, q órakor. (Július 15-ig.) SZABAD IFJÚSÁG filmszínház AZ ELMARADT TALÁL­KOZÓ. 10 éven alul nem aján­lott. Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. (Július 15-ig.) DÓZSA KERTMOZI ADUA ÉS TÁRSNŐI. Előadás kezdete fél 9 órakor. BARTÓK BÉLA KERTMOZI FELTÁMADÁS. Előadás kezdete fél 9 órakor. BALATONI MŰSORKALAUZ SZABADTÉRI SZÍNPADOK MŰSORA SIÓFOK Július 14-én, szombaton a Csiky Gergely Színház vendégjátéka. Sár­közi István: SZELISTYEI ASSZO­NYOK. Opérett 3 felvonásban. BALATONI MOZIK MŰSORA Július 14-én: BALATONBOGLÁR Carmen Jones. BALATONFÖLDVAR Fedett kert: Éjjeli vendég. BALATONFENYVES Fiatalok voltunk. BALATONLELLE Fedett kert: Halászlegény frakk­ban. Park (szélesvásznú): A fekete Orfeusz. BALATONSZÁRSZÓ Terem: A szép amerikai. BALATONSZEMES Kert (szélesvásznú): A fekete Orfeusz. FONYÓD Terem: A kápó. Kert (szélesvásznú): Hlntónjáró szerelem. SIÓFOK Terem: Az utolsó tanú. Kert: Húsz évre egymástól. ZAMARDI Kert: Húsz évre egymástól. Időjárásjelentés Várható időjárás szombaton estig: az idő változékony jelle­ge marad, a hőmérséklet ala­kulásában péntekhez képest lényeges változás nem lesz. Felhőátvonulások, többhelyen esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között. (42204) Érdemes az apró MEGGYET leszedni. Kg-ját 2,80 Ft-ért megvásárolja a földművesszövetkezet. Szedés előtt keresse föl a földműves­szövetkezet felvásárlóját, aki az átvétel napjára, a megkívánt minőségre vonatkozóan a kellő felvilágosítást megadja. , (2865) Még nem késő a családi- és társasházépítés, * mert még ebben az évben befejezhető, ha megköti a szerződést a legközelebbi építő- vagy vegyesipari ktsz-szel. (41924) Marad a hatcsoportos NB IMI. Több új csapat a délnyugati csoportban A járási bajnokok küzdelme a döntőbejutásért

Next

/
Oldalképek
Tartalom