Somogyi Néplap, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-26 / 121. szám

Szombat, 1962. május 26. 3 SOMOGYI NÉPLAF Kádár János elvtárs kitüntetése 50. születésnapja alkalmából A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első tit­kárának, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnö­kének — 50. születésnapja al­kalmából — több évtizedes munkásmozgalmi tevékenysé­ge, az 1956-os ellenforradalom leküzdésében, a párt újjászer­vezésében, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány, létreho­zásában, a szocialista Magyar- ország építésében szerzett ki­magasló érdemei elismeréséül a Szocialista Munka Hőse cí­met és a vele járó Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést a parlament Munkácsy-termében pénteken délután Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. Beszédében — a többi között — ezeket mondotta: i— Ez a kitüntetés annak az áldozatos munkának és harc­nak elismerése, amit egész éle­tedben a munkásosztály, a dol­gozó nép, a magyar nemzet fölemelkedéséért folytattál. A kapitalista elnyomás ideje alatt az emberi jogokért, a dol­gozó nép megbecsüléséért, ha­zánk felszabadulása után á munlcás-paraszt hatalomért, a szocialista rend győzelméért harcoltál. Amikor a munltás- osztály hatalma; a szocialista társadalmi rend veszélybe ke­rült, élére álltái a néphatalom védelméért folyó harcnak, majd irányítottad a munkát szocia­lista társadalmi rendünk fel­építéséért. — Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa nevében jó erőt, jó egészséget kívánok. Hadd kí­vánjam még azt is, hogy soha ne hagyjanak el azok az eré­nyek, amelyek szocializmust építő népünk, szocialista tár­sadalmi rendünk javára szol­gálnak. Tudsz emberséges len­ni, mert igaz ember vagy. Tudsz kemény lenni, ha kell, mert lelkesedsz a nép ügyéért, a szocializmus eszméjéért, mert szereted a dolgozó embereket, szereted szocialista hazánkat. Ismered és érted a tömegek gondolatát, ismered és éárted a legegyszerűbb emberek örö­meit, vágyait, de keserűségeit is. Ez a szemlélet hatja át ma a Magyar Szocialista Munkás­párt és a forradalmi munkás­paraszt kormány politikáját. Ezért tekint rád az ország né­pe szeretettel és bizalommal — fejezte be szavait Dobi István. A kitüntetés átadásánál a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a for­radalmi munkás-paraszt kor­mány képviseletében jelen volt Marosán György, a Poli­tikai Bizottság tagja, a Köz­ponti. Bizottság titkára. (MTI) Becsüljék meg- gépeiket a bobonvetek! Lapunk május 18_i számá­ban »A marcali kezdeménye­zők« címmel képes riportot közöltünk.' Többek között meg­említettük benne, hogy a marcali Vörös Csillag Terme­lőszövetkezet szerelői a gép­állomás műhelymunkásai he­lyett megjavították a böhör nyei Szabadság Tsz Zetorját. A riport megjelenése után a Tapsonyi Gépállomás főmér­nöke levelet írt szerkesztősé­günknek, s közölte, hogy a böhönyeiek nem vitték hozzá­juk a szóban forgó traktort, ígyf ők nem is tudhattak ar­ról, hogy a Zetor javításra szorul. A Szabadság Tsz töb­bi gépét viszont jól ismerik, s azokról lerí, hogy a trakto­rosok hanyagul, .felelőtlenül bánnak velük. E jelzés alapján elmentünk ^Jöhönyére. Hogy mit tapasz­taltunk, elmondjuk sorjában. Egy kár, amit a tsz átvállalt Az irodában ketten beszél­getnek: Péter János főköny­velő és Orbán János, az ellen­őrző bizottság elnöke. A fő­könyvelő nem enged elhatáro­zásából: — A legközelebbi közgyűlé­sen ismét fölvetjük, a kárté­rítés ügyét. Lehetetlen, hogy a tagság elnéző legyen az ilyen hanyag emberek iránt... — Szerintem fölösleges újra tárgyalni azt a dolgot Ha egyszer a közgyűlés úgy hatá­rozott, hogy Banicz Lászlót nem kötelezi kártérítésre, ak­kor most sem %mt máskép­pen ... — De hova jutunk, ha ez így megy tovább?! Senki sem törődik a gépekkel, s ha va­laki kárt okoz, még meg sem fizettetik vele. — Ez igaz. Azonban a fő­könyvelő elvtárs is ismerheti már a tagokat, s azt is na­gyon jól tudhatja, hogy elle­nünk fordulnak, ha valakivel szemben erélyesek vagyunk. Éppen ezért vigyáznunk kell... Miről van szó voltaképpen? Airról, hogy a múlt év végén Banicz László traktoros nem engedte le a vizet a gondjaira bízott Belorusz hűtőjéről, s emiatt szétfagyott a henger­blokk. A tönkrement alkat­részt ki kellett cserélni. Hlo. va Sándor szerelő megvizsgál­ta a gépet,' és jegyzőkönyvben rögzítette ' megállapítását: 5000 forintos kár keletkezett a trak­toros hanyagságából. A veze­tőség meg akarta téríttetni a kárt Banicz Lászlóval. Ám a a közgyűlés nem tulajdonított nagy fontosságot a kártérítés­nek, s elengedte. Emiatt 5000 forinttal csökkent a tagok jö­vedelme. Százezer forint • többletkiadás A főkönyvelő kiszámítja, hogy alig másfél év alatt 100 000 forintra rúgott az az Összeg, amelyet a gondatlan­ságból1' keletkezett' géprongáló­dások javítására fordítottak. Ez szinte hihétetlennek lát­szik, ha figyelembe vesszük, hogy a Szabadság . Tsz®nek mindössze négy traktora és egy tehergépkocsija van. Pe­dig így igaz, a számlák ezt bizonyítják. De vessünk még egy pillantást a múlt évre. Tavaly tavasszal 40J100 fo­rintos költséggel megjavíttat- ták a gépkocsit, és rhég ugyanr­abban az évben 60 000 forin- Itért felújították. A másodszo- gálata, estétől másnap estéig!rí kiadást rendes karbantar- tartott. Itással megtakaríthatták volna. Éjszaka simán, zökkenőmén-1 Gondatlan kezelés miatt az tesen ment minden. Takarodó «egyik Belorusz traktor motor­úién Gazsó kiengedte a fog-Íját ki kellett cserélni, ez dásokat, majd ellenőrző kör-}30 000 forintjába került a útra indult. Minden rendben | tsz-*nek. Az idén márciusban volt. iSebők József traktoros része­Másnap korán reggel futár Igen vezette az UTOS traktort, érkezett, amely azt az üzene-|s belefordult vele az árokba, tét hozta, hogy a délelőtt fo-lHogy nem esett nagyobb kár lyamán érkezik Colonel Gat-}a gépen, és a traktoros nem je. I sérült meg, csupán a szeren­Hamarosan ott termett a lesének köszönhető. Most olyan szánalmasan néz le! Most pedig irány a szamár- rosszaik, hanem az az ügy, hadnagy is. } Ezek történtek másfél év ki: ruhája szakadozott, itt-ott töviserdő. Futás!... amelyet szolgálnak, s amelybe — Nagyon vigyázz — mond-«alatt. A rongálódásokat csali­véres. A tetovált kezű őrmes- • * * * mi is belecsöppentünk... Az, ta élesen Gazsó szemébe néz-}nem teljesen a tsz költségén terek közül két német és két — Hát ezt, míg élek, nem hogyha az őrmester ökle le- ve. — Ha a legkisebb hiba is} javíttatták meg: a károkozók francia veszi körül, mint a hé- tudom elfelejteni — súgta es- csap, csupán egy mozzanata becsúszik, éjszaka a sakálok «mindössze kilencezer és né­ják, amikor áldozatukra les- te Gazsó Vámosnak. ennek a kegyetlen célú appa- osztozkodnak nyomorult tes-« nek — Sok mindent nem fogsz te rátusnak. Most ismét össze- teden. Megértetted? — Légiósok — szólt a da- még elfelejteni. függésében, egészében látom — Igenis, hadnagy űri gadt arcú francia a századhoz — Én nem tudom... de azt a világot, amelyhez mi is — Tehát ide figyelj. Amint — ez a társatok szökni pró- olyan furcsa minden. Szinte ki- hozzászegődtünk: Bőgős úrtól az autót észreveszed, azonnal bált. bírhatatlan napok... Beregi kezdve a napi lövészetig, a vezényelj sorakozót az őr­Az egyik német hatalmas és Vörös nincs... gyerek agyonveréséig. ségnek, de ’ olyan hangosan, öklével arcul vágta a fiút, hogy — Ki kell bírnunk, Miska... — Értelek, Miska. S örülök, hogy benn az udvarban is az megtántorodott. Ki kell bírnunk! hogy minderre magadtól jöt- meghaUjuk! így az — Szökni akartál, te sze- _ vörös! Barátom!... Mert tél rá. „ „ ’. , , . m ét?! az volt!... Ha vitatkoztunk is, - Ide figyelj. Én ünnepe- együtt a századok is A francia gyomorszájon rúg- az voit... Vajon neki is ilyen lyeseu megfogadom, hogy meg- koznak! Megértetted? ta. dolga van Rabatban? ... És Be- szököm ebből a pokolbol. Nem — Megértettem, hadnagy úr! — Nem jó neked itt, mi?! regi? A fesi kiképzőtábor fej nélkül, vaktaban: nem aka­S egyszerre mind a négyen is ilyfflrf ... «* oiyan sorsra jutni mint XVH. nekiestek, ütötték, ahol érték, _ Pontosan Egyforma ez diataí német baratun . , b elekapaszkodtak a hajába. szokom amilOT erre ktílo al- A hadnagy távozása után | Szemhéja felrepedt az ütések m- ‘Tudod, azt mondta ne- fíZ^SSí múlva is a “ j lt A f i úeh^lt^már kem Vörös Sidi-bel-Abbesben, dik> hátakkor! P°hoz az or mellé, s most már] cTa i darab ntot tar- ísT’ fa”"5 v megSZOr£totta GazSÓ ***” ŰgyeMék 32 utat tóttá hajánál fogva. De a test ' *' * pariig most ^ez^‘ Gazso szive a torkában do- ♦ súlya nagyobb volt, a szőke rájöttem," hogy nem úgy — Miska> 011 is veled tartoki bogott. Valahogy nem tetszet-1 hajcsomó az őrmester kezében van; csupán apróságokkal, a * * * tek a hadnagy szavai. A legki-| maradt- Vlu pedig vegignyult körülöttem zajló napi dolgok- Vége felé közeledett már a sebb hiba esetén .. I a főidőn. Az, aki a haianai fog- kai foglalkoztam. Az emberi kiképzési időszak, amikor híre Tü^ n ü] .. * va tartotta, meg belerúgott butasäggai; az őrmesterek kap- Járt, hogy hamarosan meg- türelmetlenül ragta szaja egyet az oldalbordájába, zsiságával és durvaságával, a szemléli az egyseget Colonel szelet. Vegre a távolban fel- amelynek nyomán tompa recs- mindennapi bosszankodások- Gatje, a légió főparancsnoka, tűnt a gépkocsi, csenés hallatszott... kai. Mérgelődtem azon, hogy N° hiszen ez érthető is volt, a idegességében akkorát or­Két őrmester lábánál fogva nincs ivóvíz, hogy borotválás parancsnokság tudni akarja, énület leetávo-J végighúzta a német fiút az ud- közben az a kontár három hd hogyan halad a kiképzés, mi- Dirotx’ ni>f 82 epulet legtavo-} varon, s ledobta az egyik pin- lyen bevágta az arcomat. De lyen a katonaanyag. labbi sarkaban is meghallot-} cébe. most már világosan látom, nem Ebben az időben érte Ga- ták. _ Légiósok! — fordult a az őrmesterek ellem védeke- zsót az a megtiszteltetés, hogy — Pegyveeer-be! f rancia őrmester a század felé. zés itt a lényeg. Tulajdonkép- rábízták az őrséget. 24 órán át — Nem árt, ha tanultok belő- pen nem is az őrmesterek a ő volt az őrparancsnok. Szol- (Folytatjuk.) Az Elnöki Tanács ülése A népköztársaság Elnöki Ta­nácsa pénteken ülést tartott. Megtárgyalta és elfogadta a büntető törvénykönyv hatály­ba lépéséről, végrehajtásáról és egyes szabálysértésekről szóló törvényerejű rendeletet. Az új törvényerejű pendelet kimond­ja, hogy a Magyar Népköztár­saság büntető törvénykönyvé­ről szóló 1961. évi 5-ös törvény július 1-én lép hatályba. Az Elnöki Tanács elhatároz­ta, hogy Nyíregyházán pedagó­giai főiskolát kell • létesíteni, majd megerősítette a magyar— finn légügyi egyezményt. Az Elnöki Tanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt (MTI) A szöllősgyöröki Kossuth Tsz-ben géppel ültetik a dohánypalántát nap alatt három holdat tudnak beültetni. holdon. Egy Mihály — Becse Károly: kl 57081-ES égíonlsía hány száz forintot térítette!!: meg. Az udvaron heverő gépek között A tsz-elnökkel, a főkönyve» lővel és az ellenőrző bizottság elnökével végigjártuk a ma» jort. Egy nyitott oldalú pajtá­ban néhány vetőgép, fogatos gereblye és fűkasza áll, ugyan­ennyit találunk a szabad ég alatt is. A buirgonyaforgató például az ősz óta — a többi munkagéppel együtt — az udvaron rozsdásodik. Elférné­nek a pajtában, csak gondos­kodni kellene arról, hogy oda kerüljenek. — Alig három hónapja va­gyok elnöke a szövetkezetnek — mondja Szabó Kálmán. — Annak, hogy a gépekkel ilyen gondatlanul bánnak traktoro­saink, a tavalyi vezetők —» az akkori elnök és a mező­gazdász — voltait az okai. En­gedékenyek voltak, nem sokat törődtek a gépekkel. Amikor idejöttem, szinte lépten-nyo- mon valamilyen alkatrészbe botlottam. Csáki szalmájaként szanaszét hevert minden. Az idén rendet teremtünk. Rendet, bizony, a lehető leg­sürgősebben rendet kell te­remteni a böhönyeiek gép­parkjában. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem na­gyon törekednek erre... Ismét tönkretették a Zetort A tsz központja előtt Belo­rusz húz egy Zetort. Érdeklő­désünkre, hogy mi baja a gépnek, a szerelő válaszol: — Nem tudjuk még, hogy mi a hibája. Nemrég hoztuk haza a Marcali yores' Csillag Tsz műhelyéből. Még bejára­tos, de most megint elrom­lott. Előző nap trágyát hord­tak vele, s Illés László mező­gazdász most azzal bízta meg Miklai József traktorost, hogy rönköt hordjon. És szállítás közben tönkrement a nemrég javított Zetor. Az RS—09-es traktort is most javítják. Kér­dés, vajon a burgonyaparme- tezés idejére elkészül-e. Ezt a típusú gépet nem azért szer­kesztették, hogy trágyahordás­ra használják a böhönyei Sza­badság Tsz-ben, hanem hogy kaszáljanak, vessenek és per­metezzenek vele. Erre figyel­meztet a használati utasítás is. Jobban kellene vigyázni a gépekre Böhönyén! Szüksége^ hogy érvényt szerezzenek Ne­mes János elnökhelyettes sza­vainak: »-Foglalkozni kell a traktorosokkal; Gondoskod­nunk kell arról, hogy alapo­san elsajátítsák, megszeressék a szakmát, és megbecsüljék a gépeket.« Hemesz Ferenc őrséggel: felsora­E rtesí tjük a t. utazóközönséget, hogy május 27-én 0,00 órakor a MÁVAUT vonalain menetrendváltozás lesz. Felvilágosítással szolgál Kaposváron a MÁVAUT forgalmi iroda a 15-84-es telefonszámon. 13. sz. AKÖV (26365)

Next

/
Oldalképek
Tartalom