Somogyi Néplap, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-05 / 103. szám
VTLAG proletárjai, egyesüljetekt ARA? so FfLLÉR AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. EVF0LYMI '03. SZÁM SZOMBAT, 1962. MÁJUS 5. Ötvenéves a világ legnépszerűbb napilapja (3. o.) Jövő keli rádió- és televízióműmr (5. o.) A lélekmelegítő (6. o.) Mai számunk tartalmából* Folytatta munkáját a% I t Balatoni Közegészség ügyi Napok tudományos ülése A Siófoki Bányász Üdülő dísztermében pénteken délelőtt 220 orvos és egészségügyi szakember vett részt a tudomá7 nyos ülés második napjának előadásain. Az első előadást dr. Farkast Elek kandidátus tartotta. Ismertette az újabban fölfedezett vírusokat és rendszerezésüket. Ezután dr. Kertai Pál kandidátus »Az élettani kutatások szerepe a higiéniában - címmel tartott előadást. Dr. Rudnag Ottó kandidátus hazánk időszerű járványügyi kérdéseit ismertette. Kitért az idei nagy influenzajárványra is. A Közegészségügyi Intézet adatai szerint 2 300 000 ember betegedett meg influenzában a járvány idején. Dr. Tóth Sá ndor , a Somogy megyei KÖJÁL igazgató főorvosa Somogy megye cigánytelepeinek; helyzetéről beszélt. K bánásmód, tisztaság, rend » tobi szociális otthonban —1 Intézményesen 1958 óta fordítunk nagyobb gondot a cigánytelepek közegészségügyi helyzetének megváltoztatására — mondotta. — Nyilvántartásunk szerint a megye lakosságának 3 százaléka cigány. Sürgőssé vált a cigánylakosság szociális, egészségügyi és kulturális problémáinak rendezése. Megyénkben is e primitív körülmények között élő embereknél volt a legnagyobb a csecsemőhalálozás arányszáma. Az utóbbi években javulás tapasztaltható. Jól bevált az a kísérletünk, hogy egészségügyi felelősöket neveltünk ki az egyes telepek élére. Ennek, ». nevelésnek és az államigazgatási szervek támogatásának köszönhető, hogy a legtöbb telepen a betegek orvoshoz fordulnak, megtartják az alapvető egészségügyi követelményeket, és rendezik környezetüket. Az utóbbi négy évben csaknem 200 cigánycsalád épített magának korszerű lakóházat. Országosan 200 000 cigányt kell a társadalom hasznos tagjává nevelni, ehhez pedig minden egészségügyi dolgozónak hozzá kell járulnia — mondotta befejezésül a főorvos. A tudományos ülés ma folytatja munkáját Megkezdődött a NATO miniizteri ianáesának ülésszaka A nyugatnémet küldöttség fokozódó tevékenysége jellemzi az ülésszakot Athén (MTI).. A NATO miniszteri tanácsa pénteken délelőtt megtartotta szokásos tavaszi ülésszakának első' ülését. Karamanlisz görög miniszterelnök megnyitó beszédében hangoztatta a NATO úgynevezett mozgóképes erőinek az Észak-atlanti Szövetségben elfoglalt, fontos szerepét, majd ezeknek fenntartását a kommunista veszéllyel kapcsolatos szólamokkal próbálta indokolni. Elismerte a NATO-országok közvéleményének kormányük politikája elleni tiltakozását és kijelentette, hogy az Észak-atlanti <ST udósitónkliM.) A Tahi Járási Népi Éiitenör- zési Bizottság a napokban fejezne be a tabi szociális otthonban végzett vizsgálatát. Az otthon gazdálkodását, a gondozottak ellátását, a velük, való bánásmódot megfelelőinek találták. Örömmel állapították meg, hogy az otthon környékét tisztaság és rend uralja, a helyiségek is tiszták, csinosak. Felhívták a felügyeleti szerv figyelmét, hogy gondoskodjon az ottho n kony hai berendezésének bővítéséről* Sir tetve kicseréléséről, Kapálják a hagymát a pamuki Petőfi Tsz kertészetében. A tsz május végén ezer csomó csemege zöldhagymát szállít a MÉK-nek. 4«—50 Hol less az űj autóbuszállomás? (Tudósítónktól.) Kaposváron olyan hírek terjedtek el, hogy a vásárcsarnok építését nem fejezik be, a piac a régi helyen marad, és a tervbe vett új autóbuszállomás sem fog megépülni. Felkértük dr. Németi Lászlót, a megyei tanács vb-elnökhelyetteséf, hogy tájékoztassa lapunk olvasóit e két problémával kapcsolatban. Dr. Németi László elmondotta, hogy a buszállomás építéséről hosszabb idő óta tárgyal egymással a Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium és a megyei tanács. Az biztos, hogy az ötéves terv időszakában új Hozzátette még, hogy a vásárcsarnok építését sürgősén be kell fejezni, hogy a piactér minél előbb felszabadulhasson a jövő évi építkezések számára. Új kezdeményezés a kereskedelemben a boltok rendben tartására A belkereskedelmi ntimisz- ter utasítást adott ki a kereskedelmi egységek, áruházak, boltok és vendéglátó heOicsóbb lett a saláta, a sóska és a spenót (Tudósí tónktól.) Bár a hűvös időjárás nem kedvez a zöldségféléknek, mégis javul az áruellátás a kaposvári piacon. Tegnap például számottevő mennyiségű korai zöldségfélét hoztak fél a tsz-ek és a magántermelőik. A kaposvári Latinka Tsz új primőrrel, a karalábéval jelentkezett, darabonként 2.40 autóbuszállomást kap Kapos- forintért árusították. A MÉK vár. A KPM illetékesei egy középméretű állomást tartanak alkalmasnak a város részére. A megyei tanács vállalta az építkezéssel járó szanálási költségeket. Hét-nyolc lakást kellene lebontani, ha a jelenlegi piactérre épülne fel a buszállomás. Még nem döntötték el, hogy a piactér környékén lesz-e vagy a Színház parkban. A KPM többször kérte a megye és a város vezetőit, hogy a Színház park egy részét adják át erre a célra. De nem adják, egyrészt azért, mert Kaposváron amúgy is kevés a zöld terület. másrészt, mert a piactér környéke is éppoly központi fekvésű, mint a Sz nház park. Különben is a piactér környékének rendezése szerepel a varosfejlesztési tervben, így a szanálási költségek ezen a tepiaci elárusító helyén két és fél mázsa sárgarépát hoztak forgalomba. A magántermelők 8—9 forintot is elkértek egy kiló sárgarépáért, a MÉK viszont 5,20-ért adta. Elkezdte az árusítást a so- mogyjádi Augusztus 20. Tsz is. Két mázsa fehér babot árult kilónként 5 forintért, sokkal olcsóbban, mint a magántermelők, akik 7—8 forintot is elkértek érte. A Somogy geszti Üj Barázda Tsz élárusítóhelyén nagy mennyiségű savanyúság: cékla, cseresznyepaprika, piros káposzta talált. vevőire. A vásárlók örömére lencsét is árultak, lyiségek rendiben tartásának fokozására. Kötelességévé teszi a kereskedelmi vállalatoknak, hogy többet törődjenek a boltok és a vendéglátó helyek külső és belső rendjével, tisztán, csinosan tartásával. Az utasítás szerint törekedni kell arra, hogy a vállalatok terven felül saját erőforrásaikból minél több ilyen feladatot végezzenek el. Támogassák, a dolgozóknak minden erre irányuló kezdeményezését. Követendő példa a Soproni Vendéglátó Vállalat egyes üzlemégpedig 6 forinttal alicsób- teinefc, például a Deák kis- ban, mint a magánosok. vendéglő dolgozóinak kezdeNéhány árucikk olcsóbb! ményezése, akik rendes üzle- lett. A Latinka Tsz a sóskát a ti munkájukon felül munka- múlt héten még 7 forintért időben, túlmunka nélkül eladta, tegnap mór 4,50 forin- végzik a kirakatok rendszeres tért árusította. A spenót ára: portalanításét, a portálok 9-iről 7,60 forintra szállt le. A rendben tartósát a szokásos saláta ára fejenként 40 fii- tisztítási időszakok között, az iérrel lett olcsóbb a MEK-néL . , ... A múlt heti 2,20-szal szemben aruk mi:nel . tetszetősebb es tegnap 1,80 forint volt darab- célszerűbb kirakását. Az ilyen jaEmléiúinnepség a Magyar Sajtó Házában a Pravda fennállásának 50. évfo duiója alkalmából I. A Magyar Sajtó Házában pénteken ünnepséget tartottak a Fravda megjelenésének 50. évfordulója alkalmából. Az emlékesten megjelent Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Darvasi István, a KB agit.-prop. osztályának helyettes vezetője, Naményi Géza, a Miniszrületert mindenképpen jelentkezni fognnk. Amint az illető-. tertanács Tájékoztatási Hiva- kes"' ódnak — előre- : tatának vezetője, valamint a láthatólag jövőre —, megkez-. magyar sajtó számos vezető dik a tervezést. munkatársa. népségén V. I. Vsztyvnov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, továbbá a baráti országok budapesti nagykövetségének sajtóattaséi. Az emlékünnepségen Szaka-! mazza sits Árpád, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke méltatta a ’ lenini Pravda ságát. Az emlékünnepség részvevői táviratban köszöntötték a jubiláló lap szerkesztőségét. Részt vett az ün-1 (MTIj feladatokat felosztották egymás között, és mindenki felelős saját területének rendjéért. A boltok csinosítására indult mozgalom eredményeit évenként egyszer értékelik, és Szövetségnek nemcsak a katonai előkészületekre kell áldoznia, de mint mondotta, nagy gondot kell fordítania a belső ellenzék leküzdésére is. Stikker, a NATO főtitkára a NATO szerepét Karamanlisz- hoz hasonlóan ugyancsak valamiféle kommunista fenyegetés leküzdésében látta. A tanácsülésen Erkin török külügyminiszter is beszédet mondott. Ezután a külügyminiszterek és hadügyminiszterek együttes titkos ülésre vonultak vissza. Bár a külügy- és a hadügyminiszterek zárt ajtók mögött tanácskoztak, az egyes küldöttségek szóvivői tájékoztatták az újságírókat az üléseken elhangzó felszólalásokról. Az első műn ka ülésen Rusk amerikai külügyminiszter kénytelen volt elismerni, hogy a szovjet—amerikai puhatolózó megbeszélések »lehetővé tették a kelet—nyugati kapcsolatok légkörének, megjavulását«. Ugyanakkor óva intett a »túlzott derűlátástól« és hangoztatta, hogy »a Szovjetunió politikája alapjában véve semmit sem változott«. A nyugat-berlini problémáról szólva Rusk lényegében megismételte kormányának álláspontját, és három feltételtől tette függővé a probléma rendezését. Ezek a nyugati megszálló csapatok további jelenléte Berlinben, a Nyugat-Berlinbe vezető közlekedési útvonalak »szabad használatának« biztosítása, végül pedig Nyu- gat-Berlin »gazdasági életképességének« szavatolása, ami egyértelmű lenne Nyugat-Ber- lin és a Német Szövetségi Köztársaság jelenlegi kapcsolatainak fenntartásé val. Rusk végül foglalkozott a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének kérdésével és képmutató módon azt állította, hogy kormánya »bármikor kész szerződést aláírni az atomfegyver-kísérletek megszüntetéséről«. Sietve hozzátette azonban, hogy mindaddig folytatódnak az amerikai atomfegyver-kísérletek, amíg »a Szovjetunió nem hajlandó elfogadni a megfelelő ellenőrzés elvét«. A következőnek felszólaló Lord Home angol külügyminiszter támogatta a szovjet— amerikai puhatolózó tárgyalások folytatását és kifejtette, hogy véleménye szerint a Nyugatnak »szilárd, de nem provokáló« magatartást kell tanúsítania a Szovjetunióval szemben. Az angol külügyminiszter a Szovjetunióra próbálta hárítani a felelősséget a leszerelési tárgyalások eddigi eredménytelenségéért, majd sajátos logi aiábbis abban igyekezzenek hallgatólagosan megállapodnia Szovjetunióval, hogy nem tudv nak megállapodni«. Délután — magyar kíő szes. rimt 14.40 órákon" — megnyílt az ülésszak második ülése. A péntek défutáini ülés diso szónoka Schröder nyugat«1 német külügyminiszter volt. Schröder azt állította ugyai*. hogy kormánya egyetért » szovjet—amerikai puhatolózó megbeszélések folytatásával, nyomban utána azonban —» hasonlóan amerikai kollégájához — olyan feltételeket szabott a nyugat-berlini kérdési megoldására, amelyekből nyilvánvaló, hogy Boám nem híve a megegyezésinek. Megismételte kormányának azt a követelését is, hogy a nyugat« berlini kérdés végleges rendezését kapcsolják össze 'a német egység kérdésének megöl-. dásával. Felszólította a nyugati hatalmakat, hogy »ne módosítsák előre álláspontjukat* miközben a Szovjetunió változatlanul ragaszkodik követeléseihez«. A nyugatnémet külügyminiszter a tények otromba elferdítésével »agresszívnek« nevezte a szovjet politikát és újból elutasította egy európai atomfegyvermentes övezet létrehozásának gondolatát. Schröder végül azzal próbálta álcázni kormányának atomíegyverkezési terveit, hogy kijelentette, a Német Szövetségi Köztársaság »jelentős mértékben hozzájárult a leszerelés előmozdításához, amikor fegyverkezési korlátozásokat vállalt magára ai brüsszeli és a párizsi szerződésekben«. Csütörtökön Athén központjában heves tüntetés za jlott le a görög fővárosban tartózkodó Heusinger volt hitlerista tábornok, a NATO állandó katonai bizottságának elnöke ellen; A rendőrség megtámadta * tüntetőket és mintegy hatvan személyt letartóztatott. A NATO-értekezlet megnyitásával egyidejűleg számos görög szakszervezet és tömegszervezet Karamanlisz miniszterelnökhöz intézett táviratában felháborodott tiltakozását fejezte ki az Atlanti Szövetség agresszív politikája miatt. LONDON A pénteki angol sajtó a NATO-tanácsüléssel foglalkozó kommentárjaiban pártállásra való tekintet nélkül felhívja a figyelmet arra a súlyos veszélyre, amely abból fakad, ha a nyugatnémetek valamilyen formában atomfegyverek birtokába jutnak az kával amellett szállt síkra, 1 Atlanti Szövetségen belül, hogy — mint mondotta — »leg- I (MTI) Május végén osztják szét a harmadik negyedévre szóló SZOT-beutalókat A Szakszervezetek Somogy Sopronba, Lillafüredre, Buda- megyei Tanácsa az év első pestre és a mecseki üdülőbe három hónapjában 560 üdülő- adnak ki beutalót. GyógyüdüJ- jegyet adott a vállalatok és tetősre Hévíz és Haj d úszó- intézmények szakszervezeti bi- boszló van kijelölve, zottságának. A második ne- Elosztották már a külföldi . . | gyedévben eddig 1080 egysze- üdülőjegyeket is. Megyénkből, a belkereskedelmi miniszter ^ mtjlyes és 33 családos beuta- 89 dolgozó utazik Bratislavánegyvenezer forinttal jutái-: lót adtak ki. A harmadik ne- ba, 16-an vesznek részt ala legjobb eredményt gyedévre szóló 1141 beutalót dunai hajókiránduláson, 29-en ! május végén osztják szét a a csereüdültetési akció kerej szakszervezeti bizottságok kö-, tóben az NDK-ba, Lemgyelor- I zött. i szagba és Csehszlovákiáiba I A kéthetes üdülések térítési mennek, 39-en pedig turistadíja 196 forint. A beutalók utakon vesznek részt. 1 többsége a déli és az északi Az SZMT a nyárra 455 Balaton-part SZOT-üdülőibe gyermeküdülési beutalót ad szól. A magaslati helyek kö- ki tanulóknak az iskolaorvosul a Mátrába, a Galyatetőre, sok javaslata alapján. elérő vállalatok vezetőit és dolgozóit, ezenkívül kétszázöt évtizedes munkás- ezer forint értékű új berendezési tárgyat is kapnak. A jutalmazott vafalatok egyúttal miniszteri dicséretben is részesülnek. (MTIj