Somogyi Néplap, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-23 / 118. szám

SOMOGYI NfiPLAP 6 Szerda, 1962. május SS. Augusztusban megkezdheti kísérleti adását a Hab-hegyi televízió közvetitöállomás Az országos televízióhalózat egyik utolsó nagy állomása, a Kab-hegyi 20 kilowattos adó a televízióvételben eddig mosto­ha Dunántúl helyzetén segít majd. — Nem kell sokáig vára­kozniuk a dunántúliaknak sem — ígérte a posta a múlt év őszén —, 1962 nyarán üzembe helyezik az új adót. Mennyire haladt előre ennek az ígéret­nek a megvlósítása? A kérdés­re Rontó Tibor postavezér- igazgató-helyettes és az adót készítő Elektromechanikai Vállalat igazgatója, Muli Béla, az MTI munkatársának elmon­dotta: — A posta szakembereinek közreműködésével a berende­zés átadása várhatóan július elejére befejeződik. A gyár dolgozóinak ígérete szerint — a csomagolás, a szállítás és a szerelés idejét is beleszámít­va — a nyár közepén elkészül, s augusztusban a Kab-hegyen megkezdheti kísérleti adásait az első 20 kilovattos teljesít­ményű, magyar gyártmányú televízió közvetítőállomás. A 44 millió forintos beruházás­sal készülő adó 80—100 kilo­méteres körzetbe juttatja majd ei a budapesti adó műsorát, s úgyszólván az egész Dunántúlt bekapcsolja az országos televí­zióhálózatba. A vétel lehetősé­geit még nem ismerik ponto­san, az a kísérleti adásoknál derül majd ki. Egy-két helyen azonban, például Nagykanizsa környékén még bizonytalan a televízáó-műsorellátás. Lehet­séges, hogy oda majd kis tel­jesítményű relét állítanak fel. Végül tájékoztatásként a te­levízióműsort váró türelmetlen dunántúliaknak: a Kab-hegyi adó a 12-es csatornán dolgozik majd. A kereskedelem előre­láthatóan felkészült a várható nagy érdeklődésire, s az új adó vételére alkalmas készülékkel ellátta az érintett területeket így most már a dunántúliak is készülődhetnek a Kab-hegyi adó üzembe helyezésére. (MTI) Ma több, amire büszkék lehetünk... A Latinka Sándor kulturális szemle megyei bemutatójának tapasztalataiból Véget ért a <*■Béke és ba­rátság« jegyében meghirdetett 1961—62. évi Latinka Sándor kulturális szemle a legjobbak május 19—20-án megtartott megyei bemutatójával. Az idei szemlére 590 művészeti csoport nevezett be. Több, mint nyolc­ezer kultúrmunkás készült föl a versenyre, majd pedig vett részt az előválogatásnak szá­mító körzeti, járási bemutató­kon. Műkedvelő művészeti cso­portjainknak tehát ezúttal is három próbát kellett Mállniuk. A körzeti, járási, majd pedig a megyei vetélkedőn kellett mun­kájúk eredményeinek elisme­rést szerezni. Az első és az utolsó nagy próba között természetesen apadt a létszám. A megyei be­mutatóra már csak harminc- egynéhány művészeti csoport jött el. Melyik érdeme, melyik meg vélt érdeme szerint Nem ünneprontásként került papírra ez utóbbi mondat. Inkább azért, mert apadhatott volna kisebbre is a megyei szemlén való részvételre érdemesítettek száma, ha végig szigorúbban ragaszlcodunk a korábban fel­állított színvonalbeli követel­ményekhez. Volt erős alapunk a szigorúsághoz. S ezek az ala­pok már a körzeti bemutatók alkalmából ismeretessé váltak. Azt lerrni, hogy mélyül, szí­nekben és értékekben gyarapo­dik műkedvelő művészeti éle­tünk, és különösen a múlt év­ben gazdagodtunk így meg, szinte fölösleges. Ajn ismétel­jük meg ezt az örvendetes ered­ményjavulást itt, ezen a helyen is. Nem kevesebbért, mint azért, mert éppen ez, a mű­kedvelő művészeti mozgalom eredményekben lemérhető fej­lődése kötelezett volna bennün­ket, hogy nem a tavalyihoz hasonló többet, hanem idei le­hetőségeinkhez méltóan a leg­többet adják azok a csoportok, szólisták, amelyek, illetve akik bekerülnek a Latinka Sándor kulturális szemle megyei dön­tőjére. Félreértés ne essék! Tartal­masán szép volt a szemle me­gyei bemutatója. De kihagy­tunk egy szinte kötelező lehe­tőséget, azt, hogy szigorúbb válogatással lehetett volna ez a szemle még gazdagabb is, vagy így talán pontosabb: színvonala lehetett volna egy­öntetűbb. A kulturális szemle záróünnepségnek számító me­gyei bemutatóján szerepelt mű­vészeti csoportok munkáját minden bizonnyal részletesen értékeli majd az arra hivatott bizottság. Remélhetjük, hogy valóban részletes lesz ez az értékelés, s azt is; hogy idejé­ben eljut ez a csoportokhoz, amelyek jogos türelmetlenség­gel várják múlt évi munkájuk­ról a végbizonyítványt. Írásban is rögzítve azt az osztályzatot, amelyet az egyes művészeti csoportok munkájuk alapján megérdemelnek. Nem is vá­gunk elébe a hivatalos érték­rend felállításának. Engedtes­sék meg inkább a csoporton­kénti részletes kritika helyett a kulturális szemlén szerzett általános tapasztal átokról szól­ni. Megismételve mindenek­előtt azt, hogy a múlt évi szem­léhez viszonyítva ma több, lé­nyegesen több az, amire büsz­kén tekinthetünk. De megsza­porodtak gondjaink is. Sokkal több művészeti ágban lesznek mulaszthatatlan teendőink. Szovjet tudós nyilatkozata a meteorban talált növényi maradványokról Borisz Tyimofejev, a földta­ni tudományok kandidátusa világszerte páratlanul álló föl­fedezést tett: az 1889-ben Dél- Oroszországban, Migei falu te­rületén lezuhant meteorban szerves élet nyomaira bukkant. A meteorban 10—12 mikron át­mérőjű, sárgás színű, vízinö­vény spórákhoz és más egysej­tű vízinövény-alakulatokhoz hasonló szerves maradványo­kat talált. A megvizsgált tárgy kozmi­kus "eredete minden kétségen felül áll, ugyanis lezuhanását 73 évvel ezelőtt sok szemtanú figyelte meg, s a világűrből ér­kezett követ több orosz és kül­földi tudós nyomban részlete­sen megvizsgálta, leírta, és nyilvántartásba vette. A szer­ves maradványok jól kivehe­tők és megvizsgálhatok ma­radtak a meteorban. ffldjolcsz mat» Történt az Ür 1962. észtén, dejének egy téli reggelén, hogy Csöpike, a titkárnő ingerülten bekiáltott az igazgatójának: — Ugyan, Topolya, mit tén- fereg itt, inkább ugorjon le a boltba, és hozzon nekem tíz de. ka parizert! Az igazgató lerohant, hozott tíz deka parizert, két cSászár- zsemlét, főzött hozzá egy jó feketét, és bevitte tálcán Csö- pikének, az a fejéhez vágott egy parizercsutkát. Ez volt a vég. Mégis el kell mondanom To­polya mentségére, hogy volt idő, mikor délceg, energikus igazgató volt. Akkoriban aján­lották neki Pirikét titkárnő­nek. Piriké rosszul tudott gépel­ni, rosszul tudta a helyesírást, de valamit mégis jól tudott: hogy a férje Felelős Fővalaki a minisztériumban. Ezenfelül Piriké mindent kétszer csinált, de mikor Topolya figyelmeztet, te, bőgve rohant ki a szobá­ból, hogy: »Micsoda egy undok, szekánt alak maga, Topolya, de tárjon csak, majd az uram megmutatja...« Topolyát végül is a termé­szet törvényei szabadították meg Pirikétől, az ugyanis el­ment gyereket szülni, de azt is kétszer csinálta. Ikreket szült, hogy Topolyát bosszantsa. Hogy az új titkárnő. Csöpike férje is Felelős Fővalaki volt a minisztériumban, azt Topolya már babonás belenyugvással vette tudomásul. Annál is in­kább, mert Csöpike egészen más volt. Ő abszolúte semmit sem csinált se szimplán, se duplán, csak feketéket csinált duplán, azt is ő itta meg. És elég volt egy fejcsóválás, már csattant is a fenyegetés: »Majd az uram megmutatja.. j* A legnagyobb baj mégis az volt, hogy Csöpikének eszébe se jutott gyereket szülni. To­polya igazgatói méltóságától lassan teljesen megfosztva egy­kedvű lett és dísztelen, mint egy karácsonyfa vízkereszt után. Am mégis, mikor az em­lített végzetes reggel alkalmá­val Csöpike a fejéhez vágta a parizercsutkát, Topolya lázadó lelkének utolsó nagy fellobba- iuísával ideglázba esett. Három napig félrebeszélt, és a kusza badarságokból csupán egy visz. szatérő mondat volt tisztán ki­vehető: »Majd az uram meg­mutatja ... majd az uram meg­mutatja ...« Topolya szíve azonban erős volt, és túlesett a krízisen. Mi­kor lábadozni kezdett, örömmel konstatálta, hogy egy rokon vállalat ismerős igazgatója fek­szik a szomszédos kórházi ágyon, szintén ideg, szintén gyógyuló. Midőn a kolléga megkérdezte, hogy mi idézte elő a bajt, Topolya megráz­kódva az emlékektől így felett: — A betegségem okáról nem szeretek beszélni, de egy taná­csot adhatok: ha lehet, férfit alkalmazzon titkárnak, mert annak nincs férje. — Rossz tanács — révedt el a leoMéga —, nekem férfi a tit­károm, de boldogan kicserél­ném nőre. Summa sv.mmárum, a két igazgató. titkárt cserélt, és ez mindkettőjük gyógyulását meg­gyorsította. Topolya újjászületve ment be hivatalába, melegen üdvö­zölte az új titkárt, és meghagy­ta, hogy ha valamit nem tud, csak kérdezze meg bátran, majd megmutatja, hogyan keU. — Az nagyon jó lesz — né­zett ró bizakodva a , titkár. — Akkor tessék mindjárt meg­mutatni, hogyan kell írni a mö betűt. Topolyát e pillanatban vala­mi nagy-nagy nyugodtság száll­ta meg: csak semmi izgalom: hiszen ez a világ legegyszerűbb esete. Szépen kifizeti neki a felmondási pénzt, és mehet, amerre lát. Am mikor ezt közölte, a tit­kár őszinte meghökkenéssel bá­mult rá: — Magának vagy elment az esze, vagy nem tudja, kivel be­szél! De várjon csak, lesz itt olyan haddelhadd, hogy a fal is csirizes lesz! Majd a felesé­gem megmutatja! Fitlöp György Summásan: ezután következik a mennyiségi munka differen­ciálása, ezután kell megküz- denünk azért, hogy a kulturá­lis nevelőmunkára mozgósított tömegek — mert tömegekről beszélhetünk — tevékenysége minőségileg is megfelelő válto­zásokat tartalmazzon a jövő­ben. Ugyanis az 1961—62. évi kulturális szemle megyei dön­tőjén elsőként ezt, a minőségi javulás uralkodó hiányát mér­hettük le. Röviden: sok olyan művé­szeti csoport, szólista került a megyei döntő közönsége elé, amely és aki enyhe elbírálás folytán juthatott el a legjob­bak vetélkedésére. Bármennyi­re méltányoljuk is például a hedrehelyi népi1 együttes han­gyaszorgalmú és sok akadályt legyőző munkáját, nem hoztuk volna be a megyei szemlére az együttes Dunatéji szvitjét. És hogy behoztuk, nem jelenti azt, hogy segítettünk nekik továb­bi munkájukhoz! Miért? Szín­padra álltak egy zilált, némely helyen már-már a giccsel ka­cérkodó produkcióval. Holott a gondolat: tánccal, dalokkal be­mutatni a Duna táján élő né­pek összetartozáságát, kitűnő volt. Ugyanezt a témát dol­gozta fel a kutasi MEDOSZ né­pi együttes is. Ezt a munkát sem kísérte osztatlan siker. Vitassuk meg, hogy miért. Fel­tétlenül meg kell vitatni, mert megnövekedett népi együtte­seink — úgy értjük, létszám­ban megnövekedett — háza tá­ján, ha nem is azonos időben, de azonos probléma jelentke­zik. Nevezetesen az, hogy az elmúlt tíz-tizenöt év alatt min­den arra érdemes hagyomány feldolgozásra, megörökítésre a kutatók, hivatásos vagy nép­művelő-néprajzosaink tarisz­nyájába került. Valószánűtlenül kicsire zsugorodott az a terü­let, amely még úját ígér fel nem tárt táncokban, dalokban, hagyományokban. Nem vélet­len, hogy az utóbbi három év­ben a tánccsoportok — rpelyek a maguk vagy a mások által felgyújtott, szakkönyvekben is terjesztett táncokat eltáncolták — népi együttessé alakultak át. Törvényszerű volt ez az átala­kulás, mint ahogyan a »ho­gyan tovább«-ot határozta meg a tematikus táncok fölfedezése Is. Csakhogy nem mindenütt ér­tik megfelelő módon azt, hogy mit jelent ez a fogalom. Népi együtteseink zöme keret játé­kot csinál a megújított hagyo­mányhoz, hozzá táncol, énekel vagy játszik. Holott el kellene táncolnia, táncoltatnia a vá­lasztott témát. Nem csalhatat­lan recept, de valahogy úgy, ahogy kísérletezve a csurgóiak népi együttese eztt tette a Dal egy kisfiúról című kompozíció­ban. Nem hibátlan még ez a produkció sem. De lépés az új felé. Ha tetszik, ígérete annak, hogy tánchagyományaink útja nem szakad meg. Talán nem is sokára fölismerik táncszakveze­tőink, hogy a tematikus táncok, kultuszának újabb virágkorát csak az jelentheti, ha csoport­jaikat a népi balett felé irá­nyítják, s e területen folytat­ják nagyon is becsült munká­jukat. Kellemes meglepetést szer­zett a szemle közönségének a szennai együttes, mely robba­nó temperamentumosságával, egész műsorából kisugárzó fris­seségével hódította meg a né­zőket. Tánckultúra tekinteté­ben a csurgóiaké a babér. Ta­lán/tőlük várhatjuk leghama­rabb, hogy meglepnek ben­nünket a népi balettal. Sokat és sokszor dicsértük a buzsáki népi együttest. Ezúttal is di­csérjük, de nem fenntartás nélkül. Kitűnő, példásan ösz- szeforrott és összefogott együt­tes ez, de az Este a fonóban cí­mű produkciójában ott kísért az egyhangúság. Hogy ez volt a legélettelibb, legszínesebb száma az egész napos, ponto­sabban egy és fél napos vetél­kedésnek? Igaz. De az együt­tes megrekedtségére utal az, hogy korábbról már ismert me­lódiák táncai vannak jelen a fonói estéket fölelevenítő já­tékban! Mint már mondottuk, lesz mit meghatároznunk fel­adatul további munkánk ve­zérfonalául. S vonatkozik ez a kóruskultúrára is. Idevágó pél­dázat, hogy úgy szaporodtak el kórusaink az 1961—62-es évben, ahogy a gombák elszaporodnak eső után. örvendetes dolog ez? Igen! De itt ismét felvetődik a minőségi változás szükséges­sége, az, hogy az első bátran, sok helyen áldozatok árán meg­tett lépéseket kövessék újab­bak. És a nagyobb változatos­ság műsorválasztás dolgában. Már most szemet szúró az az uniformizálódás, amely a kó­rusok műsorválasztásában van. Aztán igazán furcsa, hogy míg Bárdosnak nagyon nagy kul­tusza van megyénkben, nem hallottunk egyetlen Kodály és Bartók kórusművet sem. Ez is egy jelzés arra vonatkozóan, hogy mit kell tennünk. Jelzés. Magunkat szegényítenénk, ha nem tulajdonítanánk kellő fon­tosságot ezeknek a jelzéseknek. S ide kívánkozik még né­hány megjegyzés a jobb mű­kedvelő muzsikálás érdekében. Három zenekar jelentkezett, két fúvós- és egy tánczenekar. Az előző kettő munkáját kell többre becsülnünk, és nem va­lami tánczeneellenzésből. Az Ifjúsági Háznak erre a szem­lére is benevezett tánczeneka­rára szükség volna akkor is, ha nem rendeznénk meg évről évre az öntevékeny művészeti együttesek szemléjét. Mi len­ne, ha jövőre az Ifjúsági Ház fiatalokból álló kis szimfonikus együttessel vagy kamarazene- karral jelentkezne? Annak va­lahogyan jobban örülhetnénk, mint a tánczenekamak, mely félhivatásosnak tekinthető. To­vábbá éppen azért, mert , a ze­nekarok száma sehogyan sem akar szaporodni, mérjük már fel, vizsgáljuk meg a miértet. Azt is, hogy hány zeneisko­lánk hány tanulót tart számon, hányat bocsátott útjára több éves tanulás után. Valahány já­rásunkban folyik zeneiskolai oktatás, és ahol erre megfelelő szakemberek vannak, ott szak­vezetőket is lehetne találni a zenekarokhoz. Népművelési munkánknak mondhatni szűz területe a muzsikálás, a zene­kari kultúra. Hogy pénzkérdés buktatja meg a zenekar-alapí­tás szándékait? Véleményünk szerint ezen nem szabadna ta­karékoskodnunk a jövőben. Nem véletlen dolog, hogy a színjátszásról szólva ka­binetkérdést k^ll csinálnunk városunk sok bajú, gondú mű­kedvelő művészeti életéből. Valahogyan úgy sikerült kivá­lasztani a megyei szemlén sze­replő színjátszó csoportokat, hogy »Szegény ember vízzel főz«. Sok gyönge teljesítményt láttunk, és ezek közül kiemel­kedik legalább egy fejjel •— ha nem kettővel! — az ÉDOSZ és a Latinka Sándor Művelődési Ház színjátszó csoportjainak produkciója. Végre ezt is meg­értük! Sok kullogás után va­lamit Kaposvár is képes fel­mutatni. Dp ha számításba vesszük a két csoport és a Munkás Kórus sikeres szerep­lését, néhány szólista teljesít­ményét, újból csak azt kell megállapítani, hogy sok borsó- szem hányatott a falra. Kapos­vár műkedvelő művészeti élete még csak megközelítően sincs arányban azzal az anyagi áldo­zattal, amit a város a műked­velő művészeti mozgalomért évente hoz. Egyszer már azt is meg kellene vizsgálnunk, há­nyán bábáskodnak hivatássze­rűen vagy tiszteletdíj fejében a rég várt »gyerek« világra se­gítésében. Mennyi pénzit adunk ki úgy, hogy csak keveset vagy semmit sem kapunk?! Évek óta az a helyzet, hogy a megyei szemléken mi kapunk példát, biztatást, néha még értéket is falusi együttesektől. Igazán le­hetetlen lenne kimozdítani vá­rosunk kulturális életének ezt a területét a részleges tespe- désből? Sokat beszéltünk mér erről. Ami elhangzott, csak szó­nak bizonyult. Ha késve is, még hozzákezdhetünk a tet­tekhez ... Mint ígértük, nem vágtunk elébe a bíráló bizottság mun­kájának. Csupán tapasztala­tokról kívántunk beszélni. Olyan tapasztalatokról, ame­lyeknek figyelembevétele nél­kül elképzelhetetlen a további munka. László Ibolya Mesterséges gége, amellyel beszélni lehet A Világegészségügyi Szer­vezet lehetővé teszi, hogy a szervezethez tartozó 118 or­szágban rögzített áron be­szerezhető legyen egy új or­vosi műszer, amelynek segít­ségével a mesterséges gégé­vel bíró emberek érthető be­széddel fejezzék ki magukat. Ezt a készüléket, amelyre olyanoknak van szükségük, akik hangszálbénulásban szenvednek, vagy gégéjüket maró anyaggal tönkretették, tehát mesterséges gégét kell alkalmazni náluk, eddig csak az Egyesült Államokban és Kanadában lehetett besze­rezni. Szívműtét átültetéssel A Torontói sebészek egy csoportja 9 olyan szívműté­tet hajtott végre, amelyben halott emberek szívének egy részét ültették át a beteg tes­tébe. A 9 műtét közül hat gyógyulással járt, három esetben a beteg a műtét előt­ti gyengeségből eredő szö­vődmények miatt meghalt. Az átültetések során az aor- tábíüentyűket cserélték ki. Tejivóverseny az osztrák iskolákban A osztrák földművelésügyi ■miniszter ötezer schilling ju­talomban részesíti azt az is­kolát, amelynek növendékei létszámukhoz képest a leg­több tejet isszák. A »verseny- ivásban« az összes osztrák tanintézetek részt vesznek. Eredményhirdetés május 24-én. Japán fiatalok őrültségei A japán rendőrség jelenté­se szerint tokiói fiatalok kö­zött új őrültség kapott láb­ra: a város számtalan presz- szójában találkoznak 20 éven aluli fiúk és lányok, és égő cigarettát nyomkodnak egy­más karjához és lábához. Aki elsőnek kiáltja, hogy »elég«, az fizeti a többinek a feketé­jét. A rendőri jelentés sze­rint a fiatalok a furcsa »szó­rakozás« után nagy mennyi­ségű áltatószert szednek, * hogy kevésbé szenvedjenek az égési sebektől. Egyébként a ápán rendőrség tavaly 216 456 fiatalkorút tartózta­tott le erőszakos bűncselek­ményekért, 10 százalékkal többet, mint az előző évben. Tizenhárom halálos áldozata van az „adóháborúnak" Ecuadorban az inkák le­származottai valóságos hábo­rút viselnek az állami adó­tisztviselők ellen,. A legutób­bi összecsapásnál három em­ber vesztette életét, és hár­man súlyosan megsebesültek. Az ecuadori mezőgazdasági adó bevezetése óta az indiá­nok és a hatósági emberek közötti harcoknak eddig 13 halálos áldozata volt. Somggi Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: WJRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. a. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉP­LAP LAPKIADÓ VÁLLALAT- Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latin ka S. u. 6. íF. v.: László Tibor.) Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra U Ft

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom