Somogyi Néplap, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-22 / 117. szám
Kedd, 1963. május ZZ. 3 SOMOGYI NfiPLJMP Az előítéletek ellen... Ott ült az ablak alatt. Mögüle szélesen áradt a fény a terembe, de ez a tavaszi sugárnyaláb se tudott fehér színt varázsolni arcára. Bore söté- tebb volt, mint a mellette ülőé. Cigány ... Szemének nagy fehérje s szép egészséges fogai VxUkntafc elő csupán. Az értekezlet élelmét kerestem ezen az arcon. Olyan témáról esett szó a Kaposvári Járási Tanács termében, aminek említését is fölöslegesnek, értelmetlennek tartották ré- gente. S ha akadt is egy-két emberségesen gondolkodó és érző ember az illetékes fórumokon, azokat lehurrogták. A cigány cigány marad. Nem lesz az ember soha. Hogy is lenne? Putriban lakik, a faluvégi dög- kút az éléskamrája, és a tüzelőtől a rajta levő rongyig mindenét úgy lopta vagy koldulta össze. A cigánytanyákat a ragályokon, az éhségen kívül csak a csendőrök látogatták... De az eredőjét a bajoknak nem keresték. Aki kereste, az esetleg megtalálta, ám, hogy segítsen is, ahhoz nem volt ereje. Belebukott... Most pedig már túljutottunk a bajok forrásának kutatásán. A megszüntetés módjait keressük. Ezt tette a Kaposvári Járási Tanács is a minap, amikor összehívta a cigánytelepek képviselőit, a pedagógusokat, az erdőgazdaság, az egészségügy és a rendőrség illetékeseit. Beszéljék meg közösen: mit kell és lehet tenni, hogy emberként állhasson az emberek elé valamennyi cigány. Ennék a tanácskozásnak az értelmét keresem az ablak alatt ülő cigányasszony szemében. Vajon hogyan vélekedik az elhangzottakról? Nem beszélt, de arca mindent elárult. »Ahhoz, hogy célunkat elérjük, állandó munkát kell vállalnia a cigánylakosságnak« mondta Simon Lajos, a járási tanács vb-elnökhelyettese. A barna fej helyeslőén bólintott. Mintha csak ezt mondta volna: »Magam is így gondoltam.« És hogyan örült, amikor arról esett szó, hogy 1956 óta 102 cigánycsalád épített házat a járásban, s 11-en OTP-köl- csönt is kaptak, éppúgy, mint a többi ember: takarékoskodtak, aztán a hiányzó 30—40 000 forintot 13—15 évi törlesztésre az állam adta. Ha pedig ez így van, akkor megbízik bennük az állam. »»Bennünk, cigányokban!« A járásban 330 cigánycsalád él megfelelő lakásban, az erdők széléről eltűnőben vannak a putrik... Láttam, megijedt egy pillanatra, amikor egy hetesi cigány lány elmondta, hogy tavaly májusban felszólította őket a községi tanács, hogy el kell hagyniuk a kunyhót... Aztán felderült az arca, megkönnyebbült, mert a mondat így végződött: »... és augusztusban a községbe költöztünk, rendes házat kaptunk.« Büszkeség villant szemében, hogy ugyanez a cigánylány a mező- gazdasági technikum levelező tagozatára jár. »Lám, mi is tudunk tanulni!« Hogy hova valósi volt az ablak alatt ülő asszony, nem tudtam meg. Először azt hittem, hogy nagybajom! vagy kadarkúti. Ugyanis amikor az ottani cigánylakosságot dicsérték, olyan boldogan mosolygott, mintha őt említették volna. Mikor a szennai cigányok tanulásáról szóltak, megint örömre derült az arca. És már-már ő is szólni akart, amikor a sán- tosi cigányok tisztaságát említették, és azt, hogy Igáiban milyen sok cigánynak van takarékbetét-könyve, s a pénzt házra gyűjtik. Legutoljára ka- posmérőinek gondoltam, mert amikor mondták, hogy az értekezleten jelen van két mérői cigány tsz-tag, aki a szövetkezet megalakulása óta becsületes tagja a közösségnek, oly boldogan nézett a mellette ülőre, hogy akaratlan is az egyiknek őt 'képzeltem. Velem együtt ő is izgatottan kereste szemével azt a két jelenlevő cigányt, aki régebben kormány kitüntetést kapott. Az egyik eddei, a másik kadarkúti. Amikor pedig az egyre szaporodó cigányesküvőkről beszéltek, megvillantotta kezén az arany karikagyűrűt. »Törvényes házas vagyok.« Büszíkén hallgatta a hozzászólókat. Velük együtt izgult, rágta a szót, nemegyszer szinte segített volna, amikor a felszólaló nem lelt a legmegfelelőbb kifejezésre. Nem láttam jól, de lehajtott arcát biztosan elöntötte a pír, amikor a garázdálkodó, az emberek jóhiszeműségével visszaélő cigányokról beszéltek, akik még a régi utat járják, s nehezítik társaik küzdelmét a jobb életért, s azért, hogy megszűnjenek az előítéletek. Mert van előítélet bőven. Hisz még ma is sokan legyintenek: »Cigánynak született, cigány is marad.« Ez igaz. Csakhogy régen, aki cigánynak született, az nem született embernek, ma azonban ők is éppen olyan tagjai lehetnek a társadalomnak, mint bárki más. Csak nehéz szakítani a régi életmóddal, nehéz a velük szemben táplált előítéletet megszüntetni. De nem lehetetlen! Türelmesnek kell lenniük cigányoknak és nem cigányoknak egyaránt. (Az értekezleten valaki cigányokról és magyarokról beszélt, s az ablak alatt ülő asszony összerezzent: »Én nem magyar vagyok? Ebben az országban élek, ezen a nyelven próbálgatok már beszélni, magyar állampolgár vagyok, mégis idegennek tekintenek. Ennek az államnak a törvényei az én törvényeim is, ennek az államnak az iskoláiban nevelik gyermekeimet. Meddig lesz még külön cigány és külön magyar?«) Ahogy néztem, egyeltem a cigányasszony arcának apró rezdüléseit, a hangtalan, jóleső nevetéstől az izgatottan összeszűkülő pupillákig, arra gondoltam, hogy nem volt hiábavaló ez a délelőtt Száz embernek csaknem öt órája ment el, de ha még egyszer ennyi ideig tanácskoztak volna, az is kevésnek bizonyul — ám egy csöppet sem hiábavalónak. Százan mentek a tanácsteremből a putrikhoz, az iskolákhoz, a tanácsokhoz, s ennyien mondják majd eü, hogy mit lát- tak-hallottak, mit kell még tenni, hogy a cigányok egyszer s mindenkorra emberjogot nyerjenek a törvények után az emberek között is. Roland Ferenc églonisfa De mindenütt úgy éreztük, hogy a munkások megvetnek ... Hát a homlokunkra volt írva, hogy kik vagyunk, vagy mi az úristen!?... A munkaadók meg gúnyosan röhögtek rajtunk. Nem volt más választásunk, csak a légió. Felhajtotta borát, aztán újra töltött. Gazsóék is kiittók borukat, aztán szótlanul készülődni kezdtek. } — Itt akartok hagyni? — ordított a hosszú. — Nem jó nektek a mi társaságunk!? Pedig ti is olyan rongy dögök vagytok, mint mi, ti is az idegenlégióban kötöttetek ki! Vörös fenyegetően állt eléje. — Mit mondtál? Vámos megfogta Vörös karját. — Hagyd! Gyere, nézzünk szét. Nem sok időnk van. Holnap visznek bennünket tovább. Sidi-tel-Abbes... A francia idegenlégió központja ... A gépkocsikaraván, amely az újoncokat hozta Oranból, egyenletesen haladt a laktanyatömb felé. A nehéz vaskapu kinyílott. Az újoncok kíváncsian néztek szét, amint a kocsisor begördült a kapun. Az udvaron szebbnél szebb pálmák díszelegtek. A tömb egyik épülete — a CP 3 — volt fenntartva az újoncok részére. Ezt — a biztonság kedvéért — kerítés vette körül. A gyönyörű pálmasor egy kissé felüdítot+e az újoncokat, de jók^vűk hamarosan elszállt Négy őrmester közele- <AoU feléjük. — Sorakozó! — ordított az egyik. Mivel a sok nemzetiségű egységben még nem volt mindenki tisztában a francia vezényszavakkal, no meg az altiszt is elharapta a szó felét, nagy szaladgálás kezdődött. Néhányan előreszaladtak, de legtöbben hátrafelé igyekeztek. No, több se kellett az altiszteknek! Az újoncok közé rontottak, s ütötték, verték őket. Volt, akit úgy meglódítottak, hogy elzuhant, a másikat gallérjánál fogva rántották be a sorba. A négy altiszt közül a legkisebb, egy körszakállas német az elsők között vágta szájba Gazsót, és sietett tovább, ütve, csépelve, aki útjába akadt. Végül is a négy altiszt valamiféle sorfalba pofozta az újoncokat. Ekkor megkezdődött a kíninosztás. Egyenként, nyitott szájjal kellett az egységnek az altiszt elé vonulnia, s az mindenkinek a szájába belenyomta a tablettát, egyúttal ellenőrizte annak lenyelését. Az első két újonc valahogy lenyelte a szörnyű keserű tablettát, de a harmadik már nem tudta víz nélkül. Erre nekiestek. ütötték a fejét, végül is lenyelte, vagy legalábbis elolvadt a szájában. Amint Gazsó megkapta a kinint, menten ki akarta köpni, olyan keserű volt. De az altisztekre tekintett, s meggondolta magát. Hosszú kínlódás után lenyelte, de még a szeme is kidülledt b-pfle. főbb. mint egy félóráig tartott a gyógyszerosztás. A sóiban krákogifcak, köpködtek, káromkodtak. Az altisztek pedig bántó röhögéssel elvonultak. Hamarosan tíz, borbélynak öltözött öreg légiós közeledett feléjük fehér köpenyben. — Hát ez meg megint micsoda? — dörmögte Vörös. — Borbélyok! De fogadni mernék, úgy értenek ezek a borbélysághoz, mint hajdú a harangöntéshez —- vélte Vámos. Igaza volt. Az öreg légiósok röhögve kéjelegtek az újoncok halálra vált arcán. Már maga a szerszám is kibírhatatlan volt. Az olló nem fogott jól, a borotva életlen volt. Mindez a »borbélyok« rosszindulatával párosult. Nem nyírás és borotvál ás volt ez, hanem szinte nyúzás. Egy óra múlva mindenki timsót keresett, mert valamennyiüknek az arca vérzett... XIV. Utána fürdés következett. — Néhányan — az optimistábbak — örültek a testet-lel-? két felüdítő műveletnek, so-1 kan azonban már csak legyin- ♦ tettek. ? Két öreg légiós »borbély« | ádámkosztümben beállt a »für- * dőszobába«. amelyben öt gyen-? ge sugarú zuhany volt hivatva; a légiósok felüdítésére. A nyolc | »borbély« pedig befelé terelte? az újoncokat. A benti két lé-; giós feladata az volt, hogy aki-* rek egy csödd víz is érintette? testét, azt irgalmatlanul kidob- i ja a kijárati alton. ? t rßa f a tű n i llljitíUlíj Ha valamelyik tehetséges zeneszerzőnk vállalkozna _ arra, hogy zenében örökítse meg a balatoni évad kezdetének ünnepségsorozatát, bizonyára el kellene térnie a hagyományos eszközöktől. A környezet és a parti élet apró mozzanatainak hangulatfestését ugyanis ma már nem lehet halvány pasztellszínekkel érzékeltetni. Nem a sima víztükröt, nem a fürdőzők vidám sokaságát, nem a derült eget és a perzselő napsütést, a fagylaltozó, ha- lásznadrágos lányokat s a part mentén ringó csónakot; legföljebb ezeknek vágyát, türelmetlen óhaját önthetné zenébe. Igen, az ünnepélyes évadnyitás hagyományos, és hagyományos a szakadó eső is, a szélvihar, az esőkabátos üdü ők didergése. Az ellentétek kifejezésére azonban mégis bőséges alkalom nyílna, hisz a kedvezőtlen időjárás ellenére is vidám, pihenni vágyó emberek sokasága lepte el a Balaton-partot, s a hangulatra sem lehetett túlságosan panaszkodni... Az idei nyitány utolsó akkordjai is elhangzottak, s ahogy visszagondol az ember az eseményekre, csak kellemes élményeket idézhet. Igaz, hogy elrrtaradt a sziporkázó tűzijáték látványa, igaz, hogy a vitorlásflotta felvonulásáról is le kellett mondanunk, tartalmában, változatosságában azonban gazdag volt a műsor. Dr. Németi László, a Somogy megyei Tanács V. B. elnökhelyettese nyitotta meg a balatoni évadot, hadd idézzek föl az ő szavaiból néhányat. Először is két jellemző számot, mely viselt ezúttal — nemcsak jókívánságaikat küldték a tó partján üdülőknek, hanem előrelátó tervezéssel, számottevő anyagi eszközök biztosításával gondoskodtak arról is, hogy megérdemelt pihenőjüket valóban szép, barátságos, kulturált körülmények között tölthessék a dolgozók. Nagyszámú közönséget vonzottak a siófoki ünnepségsorozat eseményei. Új külsővel, kibővítve és gazdag anyaggal nyitotta meg dr. Mészáros Vince a Beszectes József MúzeuFázós fiúk az autós ügyességi versenyen, kezdődött, de nem fejeződhetett be a Marx téri teniszverseny. Annál nagyobb sikere volt azonban a gimnázium tornatermében a Kilián Testnevelési Mozgalom keretében megrendezett kosárlabdamérkőzés- sorozatnak. Mintegy száz budapesti lány, 13 női kosárlabda- csapat küzdött nagy lelkesedéssel a győzelemért. S akit más érdekességre csalt jókedve, válogathatott még a színes műsorban. Nagy érdeklődés mellett és kitűnő hangulatban zajlott le a Balatoni Szellemi Vetélkedő; tetszéssel hallgatta a közönség a BM Határőrség Központi Zenekarának magas színvonalú hangversenyét. Sokan ázva és fázva, esernyők alatt kíváncsiskodtak a kikötő tájékán megrendezett autós ügyességi versenyen, mások a női röplabda- mérkőzésekben gyönyörködhettek, vagy — mintegy kárpótlásul — az Országos Ifjúsági Fényképkiállításon láthatták a napfényben fürdő Balatont és a környék lakóinak munkáját. Az ünnepségsorozat fénypontját most is, mint minden évben, az Opera-operettest jelentette. Kitűnő művészek működtek közre, s a hálás közönség bizony nem fukarkodott a tapssal. Miklós Kata, Udvardy Tibor és Nádas Tibor a Harmónia Zenekar kíséretében örökszép operaáriókkal, dalokkal kedveskedtek. A közönárról árulkodik, hogy évről évre nő a Balaton iránti érdeklődés. A múlt évben már 1200 000 ezer belföldi és 220 ezer külföldi kereste föl a Balatont, s ahogy a vendégkönyvek és az üdülők elhangzott nyilatkozatai tanúskodnak, sok élménnyel gazdagodva tértek vissza otthonukba. Nő az érdeklődés, és szépül a környék, új, hatalmas épületek nőnek ki a földből, egyre kulturáltabb a vendéglátás. Nem is kell felsorolni új létesítményeinket, a számokból is ítélhet az érdeklődő: egyetlen esztendőben, az idén mintegy ötvenmillió forintot fordít az állam a parti építkezésre; tízmilliót költöttek az üdülők felújítására, fölszerelésének bővítésére, új parkok, sétányok építésére és szépítésére. így hát nem kell sok szót vesztegetnem arra, hogy az állam, a szak- szervezetek, az idegenforgalmi intézmények, a tanácsok — melyeket Németi elvtárs képmot. Három teremben helyezték el a Magyar Nemzeti Galéria balatoni kiállítását a XIX., XX. század magyar festőinek műveiből. Telepy Károly, Irányi Grünwald Béla, Mészöly Géza, Csók István, Vaszary János, Bemáth Aurél és Egry József egy-egy remekbe sikerült alkotása hűen idézi a Balaton környék szépségeit, csodálatos fényektől áttetsző, páradús levegőjét, hangulatát. Szép keretbe ágyazva várja közönségét a hajótörténeti kiállítás, a Balaton a térképeken és a Siófok múltját és jövőjét bemutató anyag. A sportrendezvényeknek bizony nem kedvezett az idő. A Siófok Kupáért indított vitorlás stafétaverseny szinte szélmentes időben kezdődött, s még nem ért véget, amikor magasba repült a vihar közeledtét jelző sárga rakéta. Megség túláradó szeretettel fogadta két vendégművészünket Margareta Petrovát, a Moszkvai Operett Színház tagját és a kitűnő sanzonénekest, Gena Pruss-t, akit a közeljövőben még alkalmunk lesz hallani Kaposváron. Szépséges Balatonunk tehát és üdülőépületei, szórakozóhelyei kitárták kapuikat a vendégek előtt. Németi elvtárs szavait idézem: »A Balatont szeretik, csodálják az emberek, s aki egyszer eljött a tó partjára, fürdött simogató lágy vizé- Sen, újból fölkeresi, mert a Balaton és élményei kitörölhetetlenül élnek szívében.« Nos, a Balaton déli partján sok szeretettel várják azokat, akik visszatérő hódolói természeti kincsünknek, s azokat, akik most jutnak el először partjaira» hogy kellemesen töltsék évi szabadságukat Jávori Béla (FolytatjukJ öt perccel a vihart jelző aalt éta tolrüppeoiese előtt
