Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-30 / 100. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Hétfő, 1962. április 3S, í n w V. 1 ^ r S$ w t- f 7 \ A§ W - ST «jX g * A ^ \jíj * hi ■J A>fe /Ü ;y/J f­Ä L r riaf J MÁJUS 1. Tallózás a Somogyi Újság 1932-es számaiban CWiirtz Adám rajz '0 Harmincéves OOOOOOtXűOOOOOOCOOOOOOOOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOCCOOOCOOGOOCGOOOOCOOOOGC«-­rj Dr. Bozóky Géza egyetemi ' anár 1932. február 2-án nagy ,'lőadást tartott a kaposvári ke­reskedők egyesületében. A hallgatóság lelkes tapsa köze- et-te kijelentette: »Az 1932-ss : nem az összeomlás, hanem x kibontakozás esztendeje 52... « A Somogyi Üjság ic.gy betűkkel idézte a fent 1 {jelentést, mert ugyebár kel­eti valami biztatás is abban időben ... újságokat la­pozgatok, olvasom a címeket. A lovas orvos Két évvel ezelőtt luI­lán hallottam először róla; Esős idő volt, feneketlen sár az utakon. Csak gyalogosan vagy szekéren lehetett közle­kedni. A tanácsház folyosó­ján az orvosra vártak. — Nem jön az — mondtam tréfásan a várakozóknak, de ők más vé­leményen voltak. Szabó József tanácselnök a többiek nevé­ben is válaszolt. Felírtam ak­kor, ezt mondta: »A mi orvo­sunk lovas orvos. Annak nem számit az idő. Jön az esőben, sárban, háromméteres hófú­vásban. Ha szükség van rá, mindig itt van ...« Keresem Schulz Gyulát, a lovas orvost Ilyen csak egy van Tabán, könnyű hát meg­találni. A tanácson útbaigazí­tanak. Az orvoslakás várójá­ban ülök. Várom az orvost. A rendelőbe beilépett az utolsó beteg. Csend lett utána. A rendelőből halk beszéd, koc­canások és reccsenések hang­zottak, s azután kilépett a be­teg, kezében receptek. Mögöt­te fehér köpenyben egy kö­zéptermetű fiatalember. Arca energikus, szeme derűs. — Ne írjon rólam! Minek az.., A kollégák azt hiszik, reklámozta tóm magam. Mon­dok magának címeket, annyi kitűnő orvos van. Mesélek re­mek történeteket, azokat meg­írhatja. De engem hagyjon ki jő? Nyolc éve került ide. A leg­nehezebb körzetet kapta. Sér- sekszöllős, Lul la, Jaba, Tor­vaj és Tab egy része tartozik körzetébe. Betegségeket gyűrt le, és küzdött a maradisággal. Gyógyított, és egészséges élet­módra tanította a falvak la­kóit Ha összeadnánk a nyolc év alatt meggyógyított bete­gek számát, és a kilométere­ket, amiket lovon tett meg a beteghez siető orvos, biztosan csillagászati számot kapnánk. — Sokat hallottam arról, hogy szeretik magát a körzeté­ben. S ha a kérdést megfor­dítjuk? Körülnéz a rendelőben, te­kintete csöppnyi iróniával idő­zik a bútorokon, műszereken. Az É. M. Veszprém megyei íllami Építőipari Vállalat fölvételre keres vízvezeték­szerelő szakmunká­sokat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Veszprém, Rákóczi tér 10. Útiköltséget fölvétel esetén térítünk. (2695) — Már volt róla szó, hogy jobb fizetéssel magasabb ál­lásba kerüljek, arról is, hogy cseréljem el a körzetet, de maradtam. Azt hiszem, ezzel mindent megmondtam. — Nem. A kérdés az, hogy miért maradt? — Látja, ezen még nem is gondolkoztam. Azt mondtam magamnak: szeretem a körze­tet, s ezzel el volt intézve. Persze igaza van, az okok is érdekesek. Hát talán azért, mert jók a betegek. Még sen­kivel sem volt vitám a keze­lésről, megtartják utasításai­mat, türelmesen várnak so­rukra, aki rosszabb állapotban van, azt előre engedik. A beszélgetés vissza­kanyarodik a munkára. Sze­rencsém van, éppen a körzet­be indul, így végigjárjuk az út nélküli falvakat. Egy ideig mindketten szótianok vagyunk, aztán a doktor egy piros te­tős házra mutat. A nyolc év legmegrázóbb él­ménye fűződik ehhez a ház­hoz. 1958 márciusában történt. Éjjel háromkor zörögtek ala­kás ajtaján. — Jöjjön, doktor úr, azon­nal jöjjön, vajúdik az asz- szony... Az orvos bundát húzott, prémes sapkát, és rohant az istállóba. A ló felszerszámozá- sa csupán pillanatokig tartott, csak a gyeplőt tette föl meg a pokrócot. Tíz perc alatt tette meg a félórás utat Sérsekszöl- lősre. A ház előtt összeseit a 16. — Nem tudom ... A betegek számon tartják. Torvajon Szitás Bálintné is hasonlóról mesélt. Három mé- < eres hóakadály volt az úton, amikor gyereket várt. A dok­tor oda is idejében érkezett... Amikor visszatérünk a ren­delőbe, óráját nézi. Tekinteté­ben türelmetlenséget látok. — Még egy kérdést: mivel tölti szabad idejét? — Van egy aranyos kislá­nyom, ővele játszom. Rád'ó- zok, zenét hallgatok, és ha né­ha-néha több időm van, ki­megyek vadászná. Búcsúzunk, mert mielőtt pi­henni tor, még be akar nézni egyik betegéhez. Utánafordulok. Megy az alkonyt napsütésben, kö­szön az embereknek, s megsi­mogatja az útjába kerülő ap­róságokat. Abból, amit meg­tudtam róla, egy dolgot érzek a legfontosabbnak: az em­berséget. A lovas doktort sze­retik betegei. Ö pedig a bete­geit. Ez volna a nyitja? Igen, az emberség, hiszen ez a leg­főbb, amit az emberek adhat­nak egymásnak... Németh Sándor Olyan hideg volt, hogy hóval ■&II dörzsölte a kezét meg az ar­cát, mert majdnem megfa­Ír P gyott. — Hány ilyen esete volt? WWWWVWW*1 ll/T int egy nagy család ülik körül az asztalt, össze­hozza őket a közös mozgalmi múlt, az emlékek áradata. A munkásmozgalom kaposvári veteránjai ők: Bencze József, Ferenc Gábor, Mátok István, Völgyi Lajos, Maza Sándor és Győrfi Antal. Régi május el­sejékre, küzdelemre, győzelem­re, kudarcra emlékeznek. — 1919. május 1. örökké fe­lejthetetlen marad számomra — mondja Ferenc Gábor elv­társ. Bár már az előző évek­ben is megünnepelte egy-egy szakma a május 1-ét, azonban ekkor fordult elő először, hogy szinte az egész város ünnepelt. Ezres tömegek gyülekeztek a Honvéd laktanyában levő port­ás szakszervezeti helyiségek előtt. Az ipari munkásságon kívül orgonával felvirágzott kocsikon több száz falusi dol­gozó várta, hogy meginduljon a menet. A laktanya udvarán Tóki Ilonka tárogatózott, Bar- cza Géza cigányzenekara pe­dig húzta a talp alá valót. Az­tán elindultunk a Zárda, a Fő és a jelenlegi Dózsa György utcán keresztül a promenád, a mai Jókai liget felé. Messze hallatszott énekünk: »Nem lesz a tőke úr mirajtunk." Ellettük a proletárdiktatúrát. Több mint tízezer ember vette körül a Jókai ligetben az előadói pó­diumot, ahol Tóth Lajos elv­társ mondott gyújtó hatású be­szédet. Szavai izzottak a tőkés rend gyűlöletétől. Arra kért bennünket, hogy becsülettel védjük a munkások hatalmát. A gyűlés végén tízezer torok­A lovas orvos megérkezett a beteg házához. Vajon miről adott hírt 1932-ben a Somogyi Üjság? Február 4-én, dr. Vétek György tízéves polgármesteri jubileuma alkalmából »megha­tó« ünnepségről számol be a lap. »Százegy szegény, apró emberpalánta futkos új cipő­ben, meleg cipőben hit;.' . I- után óta.-« Dr. Hoss J-Z"sf apátplábános úr rr. " beszédet is intéz az apróságokhoz, s jó­ságra, hazaíisagra bűz. lila őket, no meg arra, hogy imád­kozzanak a »nemes szívű« po1- gármester bácsiért, akinek új —á ükét köszönhetik. Igen, százegy gyerek új cipőt ka­pott, könyöradományt. Mert nagy szükség volt rá akkori­ban. Másnap a lao Gellért ne­vű riportere így ír: »Hétfő és csütörtök a nyomorod szegé­nyek napja a városháza udva­rán." Leírja, hogy hosszú-hosz- szú sor áll az udvaron, és az emberek a szegények utalvá­nyának átvételére várnak. »Mintegy 130 család nyer el­intézést egy napon. A sor még­sem akar fogyni, meg sem lát­szik o haladás ... « Hogyan is látszanék a haladás, amikor a március 9-i lap arról számol be, hogy 2215 munkanélküli család kér segélyt, de a város pénzügyi helyzete igen súlyos: »A háztartás 1931. évi deficitje 165 ezer pengőt tett ki." »Vannak egyes helyek, ahol só nélkül sütik a kenyeret, és csak burgonyán élnek. A fal­vak néma, hősies tűrése min­den tiszteletet megérdemel.« Ez jellemzi a falusi helyzetet 1932 első hónapjaiban. És ezt még betetőzi az az intézkedés, hogy »A vármegye területén 1200 gazdasági cselédet bocsá­tottak el az uradalmak". És mi történik áprilisban? Valahogyan csak el kell terel­ni a figyelmet a súlyos hely­zetről, ezért egyre nagyobb te­ret kapnak az újságban a tör­vényszéki tudósítások. Gyilkos­ság és sikkasztás, földbirtoko­sok pereskedése és lopás. Nagy­szerű mákony ez az olvasónak. Jól tudják a lap szerkesztőd, hogyan kell mellébeszélni. No de azért nem hagyhatják teljesen figyelmen kívül az eseményeket Április 7-én né­(Qíci'i májusok tanúi bői zengett a harci ének: »Föl, föl, ti rabjai a földnek..." • * • __TJgyanezen a napon v eszi át a szót Ben­cze József elvtárs — műkedve­lő előadás volt a Turulban. Munkás színjátszók adták elő a »Reményit. Óriási sikere volt ennek a forradalmi da­rabnak. Egy hivatásos színész, Kertész Sándor rendezte a da­rabot. S amikor az előadás vé­gén felcsattant a taps, a sze­replők: Spitz Irén, Steiner Pál, Ferenc Gábor. Schwarczenberg Ilona és a többiek örömmel hajlongtak a közönség előtt. Este bál volt a Turulban, ez­zel fejeződött be Kaposváron az első szabad május elsejei ünnepség. • • • börtönben töltöttem 1921. május 1-ét —1 mondja Völgyi Lajos elvtárs. — Mór több mint másfél éve egy cellában voltam Hudra László és Vajthó Jenő taná­rokkal, Magyar Mátyással, Or­bán Józseffel és Berényi ügy­véddel. A hosszú börtönélet azonban nem tört meg bennün­ket. Egymást biztattuk a szen­vedések elviselésére. Ezen a május elsején a reggeliosztás előtt halkan dúdoltuk a dalt, s könnyezve énekeltünk: »Fel, vörösök, proletárok!" * * * 71/fi pedig a cseri erdö- ~~" ben ünnepeltük má­jus elsejét = veszi át a szót-A Mátok István nyugdíjas nyom­dász. — Már kora délelőtt kö­rülvette a rendőrség a Mun­kásotthont, s figyelt bennün­ket. Nyolcasával, tízesével mentünk az erdő felé. A rend­őrök követtek bennünket. Egy kövér rendőr, amikor már nem bírta az általunk diktált ira­mot, így szólt hozzánk: — Ne siessenek annyira, mert nem tudok olyan gyorsan menni! — Ki hívta magát? — vág­tunk vissza neki. Rendőrökkel, detektívekkel körülvéve ünnepelték ekkor a munkások erdők mélyén, tisz­tások zöld ölén a munka ünne­pét. S álmodoztak egy olyan korról, amikor tiszta lakása és szabad élete lesz a munkás­nak. De az urak még a munkás álmaitól is féltek. • « * A z álmok mégis valóra váltak. — Az 1945-ös május elsejé­re mindig boldogan gondolok vissza — mondja Maza Sándor élvtárs. Ezen a reggelen ci­gányzene ébresztette a város lakóit. Később népes csoportok igyekeztek a KMTE-pálya fe­lé, ahol a politikai pártok, a szakmai szervezetek és a kü­lönböző testületek tagjai zász­lók és táblák alatt gyülekez­tek. Vidámak voltak az embe­rek. Néhány hete ért véget Ma­gyarországon a háború. A So- mogyvármegye című lap ezen a napon adta hírül, hogy Mus­solinit kivégezték a partizánok. A fasiszta Németország az utolsókat rúgta. A mintegy másfél kilométer hosszú menet a fellobogózott utcákon ke­resztül a Kossuth térre vonult. A kommunista és szociálde­mokrata munkáskórus éneke után a két párt szónokai be­széltek a tömeghez. Aztán ti­zenegy somogyi falu újbirto- lcosai átvették a birtoklevelet. Mert ekkor már övék volt a föld. Délután a színházban mű­soros délutánt rendeztek. Az előadás szünetében orosz és bolgár szó keveredett a ma­gyar közé. A Szabadság park­ban majális volt. Repült a kör­hinta, durrogtak a puskák a mutatványosbódék körül, s va­lahonnan előkerült egy cirkusz is, a bohóc nevettette a sok fájdalmat átélt népet. A tarka ruhák közé sok fekete ruha is vegyült. Sokan gyászolták sze­retteiket, sokan reménykedtek még, hogy előkerül a szeretett apa, férj vagy gyermek. A z ünnepségnek, a felsza- ^ badult város első máju­sának tetőpontja volt az a bál, amelyet a Koronában rendez­tek. Lenn cigányzene, az eme­leti helyiségekben pedig tánc zene szolt. Zsúfolásig megtelt az egész épület. Űj dal ütemé­re táncoltak a párok. A nyitott ablakon át kiszűrődött a dal a Kossuth térre is. »Hajnal már mutatja most az utat nékünk. Kelet felől vörösen pirkad reményt* giivik.« hány soros hír adja tudtul, hogy »Sztrájkba lépett a Nép­szava betiltása miatt a buda» pesti nyomdászsúg. Egyetlen fővárosi napilap sem jelent meg.» Április 8.: »Szimpátia- sztrájk Kaposváron. Az épít­kezéseken dolgozó szociálde­mokrata munkásság beszüntet­te a munkát.« »Hindenburg lett a német köztársaság elnöke" — cím az április 12-i lapból. S egy má­sik hír: »Herceg Festetich Ta­szító és előkelő vendégei több napon át Berzencén tartózkod­tak, és szalonkára vadásztak." S egy mindennél többet mon­dó riport május I5-én: »A vá­ros mm tud segíteni a munl tu nélkvM-'k'-n. Száztagú föl '"'un- kás-küldöttség a polgármester- női." Persze munka nincs, pénz nincs. A cikk így fejeződik be. »A száz munkanélküli még most is ott áll a városháza ud­varán. Pénz, kenyér és a mun­kának még a lehetősége nélkül is. Korkép, anno 1932." Vajon dr. Bozóky Géza ta­nár úr erre gondolt, amikor az év elején a kibontakozás esz­tendejeként emlegette ezerki- lencszázharminckettőt? Érdemes egy pillanatra meg­állni a lap külpolitikai anya­gai mellett Is. Minden kom­mentár nélkül jelent meg a kő­vetkező hír: »Wyndham Lewis angol író Hitlerről írt művé­ben kiemeli, hogy az angolok megértéssel viseltetnek Hitler­rel szemben, és támogatják őt.* Közeledünk 1933-hoz. Hitler viszont nem tud mun­kát adni a kaposvári munka- nélkülieknek. Vétek polgár­mester úr sem. Csupán ígér­get. »Május végéig nyitva tart­juk a népkonyhát, addig étkez­zenek ott. Közben majd elin­tézzük az ügyüket a megyén. — Már tegnap is késő lett volna — felelte egy munkás és eltávoztak." Az 1932-es válság nyomasztó teherként nehezedik nemcsak a munkásságra, hanem az ér­telmiségre is. Július 2-án közli a lap, hogy »Somogybán van­nak tanítók, akik 16 hónapja nem kapták meg járandósága* kot". Július 14.: »Somogy vár­megye területén négy bankfiók szűnik meg július folyamán.« Néhány soros hír adja tud­tul a következőket: »A statá- riális bíróság megkezdte Sallai és Fürst ügyének tárgyalását Augusztus 3.: »Sallait és Fura­tot kivégezték." S ami ezután történik, m kész politikai kabaré. Az ok­tóber 1-én miniszterelnökké ki­nevezett Gömbös Gyulát Vétek polgármester úr lázas sietség­gel üdvözli. »A legteljesebb bi­zalommal és lelkesedéssel üd­vözlöm nagyméltóságodat mi­niszterelnökké történt kineve­zése alkalmából, Isten áldását kérve áldozatos működésére, amely hivatva lesz állami éle­tünket talpraállítani, és ezzel a magyar jövendőt biztosítani." A Somogyi Újság sorra úja a nagy vezércikkeket a »•mar­káns egyéniségű« Gömbösről, »a nemzeti munkaterv kormá­nyáról«. S amint lecsillapodik ez a nagy ováció, már ritkáb­ban szól az újság a munkanél­küliekről. No, nem azért, mert nincsenek. Egyáltalán. De most valahogy fontosabb, lett a fil­léres gyors ügye, és előtérbe kerültek a bírósági, rendőrségi tudósítások is. Egy mondat nem hangzik ei a nyomor enyhítéséről. Csa villognak a csendőrtollak, é- lesújt a kard, ha valaki szó. emelni merészel. Igen, korkép, anno 1932. Fonai László Polesz György

Next

/
Oldalképek
Tartalom