Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-17 / 89. szám

Kedd, 1962. április 17. 3 SOMOGYI NÉPLAP Port indítunk mi is FERDE UTAKON Két bírósági port indított Imre Andrásné tsz-tag a gyé­kényes! Március 15. Termelő- szövetkezet ellen, s mindkét port megnyerte. Nem egyedi esetek ezek. A hozzá hasonló tsz-tagok valóságos pörárada- tot zúdítottak a szövetkezet nyakába. A sok közül most Imre Andrásné pőrédről szól­junk. Imre Jánosnak és családjá­nak egy évtizeddel ezelőtt né­zeteltérése támadt a népi de­mokrácia állambiztonsági szer­veivel. Tettükért megbűnhőd­tek, s cselekedetüket senki sem hánytorgatta föl azóta sem. Földjüket maguk művelték meg. A tsz-szervezés idején az asszony írta alá a belépési nyi­latkozatot. Férje ugyanis akkor már évek óta a kaposvári MÁV-állomáson dolgozott ka­pusként. Imre Andrásék 7 hold földet vittek a közösbe. Dol­gozni azonban egy napot sem dolgoztak a szövetkezetben. Kapálatlanok maradtak 1960- ban azok a parcellák, amelye­ket Imrénének mértek ki. Kár­térítésre kötelezte a tsz. Orvo­si bizonyítványt szerzett mun­kaképtelenségének igiazolására, s a Csurgód Járásbíróság meg­semmisítette a szövetkezet kár­térítési határozatát. Második bírósági pőre né­hány héttel ezelőtt dióit éL Tsz-tag lévén köteles havi 37 forint 50 fillér SZTK-járulékot fizetni, függetlenül attól, hogy állami alkalmazásiban levő fér­je révén is jogosult társadalom­biztosítási szolgáltatásra. Az évek során SZTK-járuléka 845 forintra nőtt Ezt az össze­get a tsz befizette helyette. Munkaegysége nem volt, tehát részesedésre nem számíthatott, igy nem volt miből levonni a 845 forintot. A tsz kérésére a községi tanács elintézte, hogy a férj fizetéséből rendezik ezt a tartozást Bírósági ügy lett ebből is, s Imréné javára dön­tött az igazságszolgáltatás. Nem a férj fizetéséből, hanem a feleségnek járó földjánadék- ból kell levonná az SZTK-tar- tozást — olvashatjuk az ítélet indokolásában. Ezek hát Imréné megnyert pőréi. A bíróság nem tehetett mást az eljárás során szerzett bizonyítékok alapján, a parag­rafusok betűje szerint ítélke­zett. A Csurgói Járásbíróság mindkét döntése a polgári per- rendtartás szabályain alapszik. Mi mégis megföllebbezzük az Imréné javára hozott ítételete- ket, megindítjuk a harmadik port. A törvénykönyvben le­fektetett szabályok helyett az emberi kötelességtudatra hi­vatkozva, a becsületes közvé­leményhez címezzük fellebbe­zésünket, tiltakozásunkat. Imre Andrásné beteges asz- szony. Dolgozni nem bír, de a háztájiban dolgozgat. Senki sem kívánja, hogy állandó munkát vállaljon a közösben, de azt emberi kötelességének tarthatná, hogy családja segít­ségével elvégezze a szövetke­zetben reá jutó tennivalót. Férje is, lánya is, veje is részt vehetne mondjuk a kapálás­ban. Ha a háztáji kert meg a szőlő megműveléséről van szó, akkor össze tud fogni a család. Fogjanak hát össze akkor is, amikor a szövetkezet, a közös­ség érdeke szólítja munkára őket. Működésének harmadik esz­tendejében jár a Március 15. Tsz, de Imire Andrásék egy percet sem dolgoztak a szövet­kezetben. Hivatkozhatnak ar­ra, hogy a közös gazdaságban csak a tagokat kötelezhetik munkára, a családtagokat nem. Ez így igaz. Ám nem furcsáll­ják, hogy beadták a 7 holdat a tsz-be, és a családiból senki, de senki egy kapavágást sem tesz benne? Imire András is, a vele egy földéi alatt lakó veje is vasúti dolgozó. Munkájukért havi bért kapnák az államtól. A gyékényesi tsz-gazdák ker­telés nélkül fölvetik:» Miért al­kalmaz az állam olyan embe­reket, akiknek hozzátartozói rombolják a tsz-bem a munka­fegyelmet?-« Mérhetetlen er­kölcsi kára van ugyanis an­nak, hogy Imre András vasutasnak a családja ciniku­san, kárórvendően szemléli a gyékényesi parasztok együttes erőfeszítéseit. Elsősorban Im­re Andrásékon áll, hogy a ró­luk alkotott vélemény megvál­tozzék. Kutas József A gépkocsi megállt a tanácsház előtt, járási veze­tők érkeztek. Egyikük a titkár szobájába lépve köszönés he­lyett így> »humorizált«: — Titkár elvtárs, már egy perce itt vagyunk, és még se­hol semmi? A beosztott értett a szóból, még mosolygós arcot is vágott hozzá, és küldte a hivatalsegé­det — borért. A felszólítás egyértelmű volt, megkezdő-; dött a poharazgatás. Egy óra, múlva megéheztek, harapni- valóról is gondoskodni kellett, újabb üveg borok kerültek elő, és hajnali háromkor alko­holmámortól terhesen oszlott szét a vendégsereg. A kirucca­nás jól sikerült... Az esemény színhelyét könnyű volna meghatározni, de félő, hogy tíz-tizenöt hely­ről is érkezne reklamáció. Mert a szóban forgó »jó szo­kás«, amit egy életből elraga- gadott történettel akartunk szemléletesen bevezetni, igen­csak eluralkodott az utóbbi időben. Panaszt nem hallani, méltatlankodást sem, ezen nem lehet különösképpen cso­dálkozni. De attól még, hogy hallgatunk valamiről, vagy csak nagyon bizalmasan, hét lakattal zárt titokként emle­getjük, attól még a rossz szo­kás megvan, s terjed rohamo­san. Nem hallgathatunk hát róla, mert — bár a borospo­hár mellől nem látjuk előre következményeit — súlyos károkat okoz! Életeket tesz tönkre, családi kapcsolatokat bomlaszt, elvtelenségre és ha­verkodásra vezet, felborítja a fegyelmet és a rendet, tekin­télyt rombol, és magunkénak vallott elveket csúfol meg, sőt nemegyszer börtönbe juttat embereket Az indító történet ezernyi variációját vethetnénk papír­ra. Előfordul, hogy csak út­közben szól be valaki egy bi­zonyos szervhez: »öt óra után visszajövünk, számítsatok rá.« Mások attól sem riadnak visz- sza, hogy már indulás előtt állami költségen, telefonon szervezzék meg maguknak az esti »murit«, amit — ha nem vigyázunk — lassan a vidéki kiszállások velejárójaként em­legethetünk. Némely helyen már nem az ellenőrzés miatt tartanak a felsőbb szerv dol­gozóitól, hanem azért, mert jól ismerik effajta szokásai­kat, »befogadóképességüket«, s tudják, hogy nincs menek­vés. Valahogy úgy alakult ki ez az eléggé el nem ítélhető szokás, mint a borravaló. Nem lehet nemet mondani, ilyen a légkör: néhány éves szokás, kificamodott szemlélet és gya­korlat tette ilyenné. S a be­osztottak közül ki mer, ki akar kívülálló lenni? Van ugyan néhány erős akaratú ember, aki szembe­száll a kísérletekkel. Az em­berek többsége azonban jó arcot vág a vendégeskedéshez, sőt biztatást vél fölfedezni benne. »Csak nem lehet baj belőle, hisz a közvetlen főnö­köm ül a fehér asztalnál...« A szokás azonban koránt­sem olyan egyoldalú, mint ahogy az említett példákból látszik. Sokszor éppen az al­sóbb szervek hozzák lehetet­len helyzetbe a megyei vagy járási székhelyről érkező ve­zetőket. íme egy nemrég le­zajlott eset. Dél van, a vendégek ebéd után néznének, érdeklődnek hát. De a kocsma, ahol valami száraz ételt lehetne kapni, be­zárt. — Majd mi intézkedünk — tanácsolja jólelkűen a helyi vezető. És már sül is a finom kolbászos tojás — a tojásfel­vásárlónál. Egyszer csak elő­kerül a demizson is. Honnan, ki kérte? Inni kell. Aztán felállnak, s pénztárcájukért nyúlnak: — Mennyivel tartozunk? — Ö, a világért sem fogad­hatjuk el, csak nem képzelik? Elvégre a mi vendégeink... És az ingyenkosztra kény­szerültek hiába erőszakoskod­nak, hiába hangoztatnak elve­ket. hiába »ígérik«, hogy töb­bé be nem teszik a lábukat ide, ha nem engedik kifizetni az ebédet. A »jólelkű« ven­déglátók hajthatatlanok. S ugyan miért? Emberbaráti szeretetből, vagy valamit el­érhetőbbnek vélnek egy »szí­Az öreg „drehus" KétesOa *«sfocgácsok hull­nak a földre a sebesen forgó kés pengéje alól. Ketten figye­lik, hogyan alakul a formátlan vas a rajz méretei, előírásai 60erint. Idős, ősz hajú ember az egyik, fiatal fiú a másik. Most utolsót sikolt a vasba melyedé acél, leállítják a gépet. Az öreg kezében ott a kész csil­logó munkadarab. Előkerül a tolómérő, ellenőrzi a méretet, minden pontosan egyezik, egy hajszálnyi elérés sincs rajta. A gyerek — nem kis csodálattal a hangjában — megszólal: — Laci bátyám... Hogyan csinálja, hogy sohasem téved? S mit gondol, lehetek-e vala­ha és is olyan jó szakember, mint maga? Mosolyog az öreg, aztán biz­tatóan megveregeti a fiú vállát. — Te is lehetsz jó drehus, fiacskám... Csak addig még- sokat kell tanulnod. Mert ez nem közönséges szakma, ez több annál: művészet. Meg kell ismerned a gépet, minden apró alkatrészét, csavarját. S azt ké­szíthetsz a vasból, amit csak akarsz. De akkor úgy kell ter­vezned, mint egy mérnöknek, s majd úgy számolnod, mint egy matematikatanárnak. No és még egy dolog szükséges: szeretni a szakmát. .. Amikor ezt mondja, régi em­lékek jutnak eszébe. Ö is hal­lotta valakitől ezeket a szava­kat. Kitől is? Igen... A Győri Vagon- és Géppgyár tanonc- ofctatójától, aki mellett ő kezd­te a tanulást. A nevét már el­felejtette, hisz több, mint ötven év telt el azóta. Előszór nem is ebben a szakmában kezdett dolgozni. Gruber Sándornál, az akkoriban országos hírű sop­roni lakatosnál akart felszaba­dulni, de baleset érte, leesett a háztetőről, lába súlyosan megsérült. Kényelmesebb, biz­tonságosabb életpálya után kel­lett néznie. Drehus... A mai fiatalok már nemigen használják ezt a kifejezést. Sőt sokan talán már jelentését sem tudják. De ami­kor idős Németh László a szakmát kezdte tanulni, a ma esztergályosát csak drehusnak nevezték. Róla sem beszélnek másként munkahelyén, a 13. sz. AKÖV 2-es telepén, csak így: »Az öreg drehus.« A múltban ez a szakma sem nyújtott biztos megélhetést. Ezért került Németh László Győrből Aradra, onnan Buda­pestre, majd végül Kaposvár­ra, az akkori vasgyári részvény- társasághoz, tőlük pedig az ut­cára 1930-ban. Mit tegyen? Ro­konaitól összekönyörgött pén­zen önállósította magát. Maga volt a gazda meg a munkás is. Ha volt munka, kora hajnaltól késő éjszakáig hajszolnia kel­lett magát. Máskor meg tétle­nül állott fiával, rfj. Németh Lászlóval, egyetlen tanulójával, később egyetlen segédjévet A fiú ma a TRANSZVILL-nál technikus. A hetvenéves esztergályos pamaszkocük. Ügy érzi, mél­tánytalanság érte. — Szakszervezeti tag voltam 1911-től, később a Vas- és Fém­munkások Szákszervezete helyi csoportjának elnöke lettem. 1936-ban mégis megvonták tagságomat, s ma csak az 1952- tőü eltöltött időt ismerik el, ugyanis azóta dolgozom ismét szervezett munkásként. Igaz, 1952-ig önálló voltam, erre azonban a múlt kényszerített S amikor 89 000 forintra be­csült műhelyemet, gépeimet átadtam, csak 27 000 forintot kaptam — azt is hosszú után­járással. Pedig jó lett volna az a pénz egy kis házra, öreg­ségre, tartaléknak. Mert bi­zony a tíz év után megállapí­tott nyugdíj nem sok lesz... Újra felzúg a gép, hullanak a földre a kékeslila vasforgá­csok. Az öreg, ősz hajú ember néha fölegyenesedik, pihenteti egy kicsit elfáradt derekát, s egyre sűrűbben törli meg szem­üvegét. Még hetven-nyolcvan nap, aztán nyugdíjba megy. Várja egy kis kert. Szakmája után a kertészkedést szereti .legjobban. A telepen pedig megy to­vább a munka. Az öreg eszter­gagép mellé fiatal segéd áll, talán Hahóti István vagy Se- rer József, akiket most még ő oktat végtelen türelemmel, s neveli a szakma szeretetére. vesen« adott ebéd után? Ki és miből fedezi a költségeket? Talán a tanácselnök a havi fi­zetéséből? Nehéz elképzelni, hisz sok vendég járja manap­ság a falut... Poharazgatás és 'vadászat, pinceszer és lakoma váltogat­ja egymást. Egyes megyei vagy járási intézmények dol­gozóinak megvan a kiválasz­tott községük, ahol gyakran megfordulnak, s nem okoz kü­lönösebb nehézséget a szer­vezés. Hallottunk olyan eset­ről is, hogy az egyik falu­ban egy tsz-en kívül álló asz- szonynak terem a legjobb bo­ra, s ez önmagában nem vol­na baj. De ott áll meg először a gépkocsi, ott tájékozódnak először a szövetkezet dolgai­ról — a kívülállótól, aki ráa­dásul sértődött is a tsz-szel szemben —, s az elnök már hiá­ba próbál érvelni, magyaráz­ni, tényekkel előhozakodni. Nem az a legveszélyesebb ebben, hogy egyes emberek munkaidő alatt napidíj fejé­ben kötelességüket mulaszt­ják, bár erről is érdemes len­ne külön megemlékezni. De képzeljük el, milyen .elvtelen kapcsolat alakul ki vezető és beosztott között, s mire vihet az ilyen kapcsolat? A »kivá­lasztott« helyeken a vezető szervek dolgozói gyakran meg­fordulnak. De felületes mun­kát végeznek vagy semmit, mert már csapra verték a hordókat. Elmulasztják az el­lenőrzést, mert János »jó ha­ver, megbízható«. S közben halmozódik a hiba, tornyosul­nak a felhők a »jó ember« fe­je fölött. Nincs, aki segítsen, mert más céllal látogatják őt. S a másik község vagy kisebb szerv legalább így magára hagyva küszködik gondjaival, hisz náluk csak noha terem, messze elkerülik. Nem arról van szó, hogy a vidékre járó emberek aszkéta életet éljenek, s munkájuk vé­geztével ne igyanak meg egy­két pohár bort. Azt sem kifo­gásolhatja senki, ha elfogad­nak egy pohárkával. De ak­kor »saját zsebből« kínálják meg őket, és ne a közösség va­gyonából. Ha a helyi vezető ked­veskedni akar, meghívhatja vendégét házához, abból alig­ha lesz dáridó, hisz saját pénzére mindenki tud vigyáz­ni. .. Ne legyünk hát aszkéták, senki se kívánja. De honnét vesz bátorságot ahhoz bárki, hogy rangját, beosztását fel­használva olyan dolgokra kér­je alacsonyabb fizetésű beosz­tottját, amiről maga is tudja, hogy szabálytalan? Miféle er­kölcsi felfogás szül ilyen szo­kásokat, s 'ki küzdjön ellene? Marad-e az illetőnek erkölcsi alapja ahhoz, hogy szót emel­jen hasonló esetekben? Elvte­len ígérgetések származhat­nak az ilyen kapcsolatokból, részrehajló intézkedés. Fehér asztalnál dönthetnek fontos kérdésekről, és nem mindig tiszta fejjel, okosan mérlegel­ve, elfogulatlanul. Vádolhat-e majd fegyelmi tárgyaláson egy olyan ember, aki talán éppen maga idézte elő a fe­gyelmezetlenséget, a hanyag­ságot? A pinceszerek és lako­mák gyakran akkor derülnek ki, amikor sikkasztok fölött ítélkezik a bíróság! Az elitéit hallgat, nem vádol, csak sut­tog, tart tőle, hogy meglakol még büntetésének letöltése után, ha fölfedi a hiány igazi okát. S a bűnöst nem menti az, hogy ki vitte bűnbe. A »jó haver« ilyenkor rendszerint háttérbe vonul, és hivatali, fö­lénnyel hirdeti szemrebbenés nélkül: »Magad főzted, most edd meg...« De honnét és mi­ből rendezhették a hajnalig tartó lakomákat? A fizetésből talán? Nem. A vállalati, az ál­lami, a községfejlesztési pénz­ből! Ez nem tűnt fel senki­nek? A vendégek rendszerint elfelejtik megkérdezni, hogy mennyivel tartoznak, vagy ép­pen akkor »sértődnek meg« és távoznak, amikor fizetni kel­lene. .. A beosztott nem akar sikkasztani, de felhalmozódik a tartozás, nincs már miből kiegyenlíteni... Egy bírósági jegyzőkönyvből idézünk: »Fö- löttesei eseti ellenőrzésekkor gyakorta tapasztalták, hogy italos állapotban volt...« Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy ez az eseti ellenőrzés a he* gyen történt, a pince oldala* ban... Az emberek észreveszik, lát­ják hibáinkat. S tapasztala­taik korántsem mélyítik el a párt tömegkapcsolatát. Jog­gal kérdezik: hát nincs kiút, nincs erő, amely semmivé foszlatna egy szemléletből fa­kadó hibát? Nyugodt lelkiis­merettel válaszolhatjuk: ige­nis van! Íme a történet, amely bár még nem általánosítható, de követésre méltó: A megyeszékhelyről huza­mosabb ideig vidéken tartóz­kodó brigád vacsorázott ép­pen, amikor megjelent a fel­sőbb megyei vezető. A ven­dégek — nem voltak kevesen — malacpecsenyét ettek, s az érkező — bár feltűnt a dolog — a világért sem akarta, ho&y kiforduljon szájukból a falat. Csak később kérdezte meg be­osztottjaitól: — Mennyibe került a ma­lacpecsenye? — Hát... izé... végered­ményben semmibe... azazhogy a tsz-elnök kínált meg bennün­ket. — A saját malacát vágta le? — hangzott a szinte már fö­löslegesnek látszó kérdés. — Nem, nem tudom... nem valószínű... S a vezető nagyon határo­zottan ezt mondta beosztott­jainak: — A tsz-elnököt kötelezem arra, hogy fizesse be a malac árát a tsz pénztárába. Ha a ti lelkiismeretetek elbírja, hogy ő fizesse vaüamennyiőtök va­csoráját, sám legyen... v Aligha lehetett volna be­csületesebben, célravezetőb­ben pontot tenni a nagy ven­dégeskedés végére, jóllehet keserű szájízzel távozhattak a lakomázók... Szerénységre, és tartóz­kodásra, becsületre és mérték- tartásra intenek a felsorolt hibák, s ezekből mindenkinek értenie kell, aki így vagy úgy hozzájárult terjedésükhöz. A félrelépőtenek be kell látniuk, bogy ferde úton haladnak, cselekedeteik ellen tiltakozik minden jóérzésű ember... Jávori Béla A Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ajánlata núsyét­ra: Női bevásárlótáska, oőr és műbőr 120—330 Ft-ig Női divattáskák 132—188 Ft-ig Leányka- és bakfiskala- pok 45 Ft-tól Leányka- és fiú jersey- pulóver 120 Ft-tól Lányka jerseyaljak minden színben és nagy­ságban 70 Ft-tól. Fiú gyapjú- és pamutkardi­gán minden színben és nagyságban 70 Ft-tól. Kaphatók: Kaposváron, Nagyatádon, Barcson és Fonyódtól Siófokig Ba- laton-parti boltjainkban. (12961) Szalai László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom