Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-13 / 86. szám
mmao&n néplap 6 áprüis KL-én kezdődött francia filmhétre Jacques Ghausserie Laprée-nafe, a Francia Nemzeti Filmgyártási Központ igazgatójának vezetésével francia film-küldöttség érkezett Budapestre. A küldöttség tagjai: Jacques Nicaasd, az Uniírance Film helyettes főtitkára, Marina Xífedy filmszinésznő, Claude Rich filmszínész, Henri (Sapii, az »ilyen hosszú távoliét« című francia ffhn rendezője, Jacqueim Pronin vágónő és Zoltán Mohos, az Intercontinental Film igazgatója. A képen: Claude Rich, ä. disMssene Laprés, Marina Vlady. (MTI Foto Keleti Éva felvéteted Czulák Imre és Kút! István a megyénk mezőgazdasági üzemeiben dolgozó szocialista brigádok küldöttei A szocialista brigádok első országos kongresszusán a megyénk mezőgazdasági üzemeiben dolgozó szocialista brigádokat két küldött képviseli: Czulák Imre és Kuti István. Czulák Imre a Lábodi Állami Gazdaság somogytamócai kerületében dolgozik 13 tagú traktoros brigádjával. Tervüket tavaly 129 százalékra teljesítették: 14 450 nor- málbolddal szemben 18 648 normál- hoMnyl munkát végeztek el. Alkatrész- és üzemanyag-megtakarításuk értéke csaknem 30-000 forintra rúg. A burgonyatermelő szocialista brigád a tervezett 80 mázsával szemben 110 mázsán felüli termést takarított be holdanként. A Dél-somogyi Erdőgazdaság si- mongáti fatelepén dolgozó hattagú felterhelő brigád három évvel ezelőtt határozta el, hogy bekapcsolódik a szocialista brigádmozgalomba. Kuti István brigadéros vezetésével azóta már harmadízben nyerték el e megtisztelő címet. Tervüket átlagosan 120 százalékra teljesítették. Munkájukat baleset- mentesen végzik. Fegyelmezett, példamutató magatartásuk igen kedvező hatást váltott ki, és több brigád elhatározta, hogy követik őket a szocialista brigád cím elnyeréséért indított versenyben. Állítólag nemcsak a jő pap, mint ahogy, teszem azt, ak- hanem minden ember holtáig kor, ha reggel a Kapuban a tanul. Éppen ezért szorgalmas főnökömmel találkozom. (Még hallgatója vagyok a Magyar ez utóbbi esetben is két foko- Televízió illemtanleckéinek, zat lehetséges: prémiumosztás amelynek előadója, vagy ha előtt és után.) úgy tetszik, professzora nem Amikor mindezt rehlamá- más, mint Feleki Kamill, lom, valami olyasféle oktatás- Mert ugyebár soha nem tud- ra gondolok, hogy a beosztott. iü, mikor és hol, milyen hasz- nak egy ujjnyi, a munkatárs- nát veszi az ember annak, nak két ujjnyi, a főnöknek egy amit egyszer megtanult. Pél- tenyérnyi, a minisztériumi dául a jó modort, a társadul- előadónak, két tenyérnyi, a mi együttélés legfontosabb házmesternek — ha nincs ná- alapszabályait, a helyes kö- lám kapupénz — fél méter, ha szönés (kalapban és kalap nél- van, fél arasz, a zöldségesnek hűl!), a tegezés-magázás bo- — ha ad rózsahrumplit és nyolultságát, miként kell Ka- fokhagymát — egy méter, ha fát táncba vinni, és így to- nem ad, akkor is annyi, mert <vább. különben legközelebb sem kaEbből bárki megállapíthat- pok, a szenesembernek az egy ja, hogy mennyire hasznos méter mellé egyhe derékhaj- dolog a televízió illemtdnlec- Utas — szolgálatban és szolkéje. Én mégis elégedetlen gálaton kívül egyaránt, s mivagyok •vele. Hogy miért? Hát vei ha lassan is, de közeled- kérem, tudom én azt nagyon nek végre a melegebb napok, jól, hogy milyen fontos dolog a jegesemberneh teljes derék- az, ha ismerem az alapsza- hajlítás — a tökéletesen mély bolyt: miként kell a nők és kalapemelés mellett — dukál, miként a férfiak előtt meg- Mert ugyebár, az udvariasság emelnem a kalapomat. Ez fokozataiból ért az ember! azonban csak a társadalmi Azután: fölkérés a táncra, együttélés egyik oldala. Én Ez sem olyan egyszerű dolog, pedig a másikra is fenemód mint ahogy az Illik — nem kíváncsi lettem volna. illik televíziós professzora tapétádul arra, hogy illik ka- nította. Mert például a válla- lapot emelni a beosztottam, a lati mulatságon illik fölkérni főnököm, a minisztériumi elő- a főnökasszonyt — ha fiatal, adó, a házmester, a zöldséges ha öreg, ha szép, ha csúnya és a szenesember előtt. Mert — valahogy ilyesféleképpen: ugyebár, azt senki sem kíván- »Szabad egy táncra, igazgató hatja tőlem, hogy ugyanolyan elvtársnő?« Ugyanitt a mun- mélyen megemeljem a kalapo- katársnőt is ülik fölkérni — mat a velem egy szobában minden változatában, különösdolgozó munkatársam vagy képpen, ha már korosabb és pláne a beosztottam előtt, csúnyácska a lelkem nein memóriám Lomon. GONDOLATOK AZ ÜGYNÖK HALÁLA KAPOSVÁRI ELŐADÁSÁRÓL Korunk drámaíród almába n Arthur Miller az elsők között foglal helyet. Ügy ismerjük őt. mint haladó, nagy és eredeti tehetségű írót, afci témáit a mai amerikai élet valóságából meríti. Ismeretségünk Arthur Millerrel nem régi keletű. Miller két-három éve tűnt fel a magyar színpadokon. Mégis a vele való ismerkedés ün k rövid ideje alatt megtanulhattuk, hegy ahány művet nevével fémjelez, annyi ítélet az. Annyi meggyőzően reális kép jut birtokunkba a mindegyre embertelenebbé váló polgári társadalomról. Bemutatott művében, Az ügynök halálában az amerikai ikisember mindennapos tragédiáját választotta témájául. Hőse Willy Loman, aki Miller szavait idézve — »... megsértette a törvényt, mely kimondja, hogy aki elbukott a társadalomban, és elbukott az üzletben, annak nincs joga többé az élethez«, Ki ez az ember, ki ez a Willy Loman? Valamiféle emberfölöttien ritka hős, telis-tele páratlan erényekkel, olyan eszmékkel, amelyeket meg kell tanulnunk? Nem! Willy csal egy kisember, egy a milliók közül. Ügynök, esendő, gyenge ember, akit félne tehet dobni, mert; hazug álmok világában élt. Egyszóval alkalmas személy arra, hogy Miller benne és körülötte rajzolja meg az amerikai életforma gyilkos embertelenségét, az illúziókban élő kispolgár életének megdöbbenteni kívánó reménytelenségét. Hogyan élt eddig ez az ember? Keveset pihent, mert keveset és egyre kevesebbet pihenhetett. És »annyi hajsza, annyi autó és vonat után, any nyi alku után maga is rádöbben és rádöbbent, hogy az ember többet ér kiterítve, mint élve«. Metsző, éles ítélet ez a polgári társadalom fölött, amely rég maga mögött hagyta már virágkorát, az úgynevezett boldog békeidőket, amikor még Amerikában számított az ember. Számíthatott tiszteletre, hálára és barátságra. Számíthatott arra is, hogy kivénülve a rohanó tempót diktáló életből, pihenhet hogy megfúrjon a főnök előtt. Persze, ha öreg vagy csúnya, föltétlenül lehetőséget kell nyújtani a kikosarazásrm: »Táncol, kartársnő?« Nem illik azonban fölkérni a csinos beosztottal a vállalati mulatságon, mert könnyen megindul a szóbeszéd... De feltétlenül illik, ha a csinos beosztottal együtt megyünk vidékre kiszállásra, ahol senki sem ellenőrizheti, ha tánc közben esetleg félrelépünk. Továbbá: illik fölkérni a menyasszonyt mindig és mindenhol, kedvesen és mosolyogva: »Táncoljunk, drágám?« Más a helyzet, ha a menyasz- szonyból feleség lesz. Társaságban, zenés szórakozóhelyen: »Ugye, te is azt mondod, hogy kérjem fel Kovácsáét?« (Ha fiatal és csinos.) Ugyanitt kettesben, vacsora közben: »Ugye, szívem, milyen buta dolog a tánc?« A vacsora befejezésével pedig illik ásítani jelezve, hogy semmiképpen sem lehet szó a táncról. Más a helyzet, ha otthon jeleztük: ma előreláthatóan a késő esti órákig eltart az értekezlet, s közben a zenés presszóban megpillantunk egy csinos, fiatal, egyedül ülő lányt: »Ugye, nagyon szeret táncolni?« Folytassam? Azt hiszem, fölösleges. Az idézett példák világosan bizonyítják: feltétlenül bővíteni kell illemtani ismereteinket. No persze nem öncélúan: Csupán azért, hogy még bensőségesebbé, közvetlenebbé tegyük kapcsolatunkat embertársainkhoz. A jövőben senki se mondhassa ránk: ez sem tanulta meg, hogy mi illik és mi nem. Prukner Pál Az ügynök fölött elszántak az évek. Hajdani sikereire nem emlékezik már senki. Él még, de mér elbukott. Ügy bukott el, hogy akar még valamit. Megkeresni legalább, hogy hol rontotta el az életét, mi vitte olyan messzire a boldogulástól. De számvetésében is álmodó, színes, maga teremtette pillangókat, illúziókat kerget. Az ellenponton ezért várja a hideg fővel kiszámított vég, az öngyilkosság. Végez magával, mert boldog akar lenni, hagyni maga után valamit. Mást nem tud hagyni egy munkában tört élet eredményeként csak elvetett magokat a felhőkarcolókkal árnyékolt kertben és a család számára az életbiztosítás összegét. Miller Willy Lomannal bizonyítja, hogy a még oly színes hazugságok is csak összeomlanak. Bizonyítja azt is, hogy illúziókban nem élhet az ember. A hazugságokban élő ember magára marad a múltjáról készülő számvetésben, és szükségképpen menekül a fölismert jövő elől. Nincs más útja, hiszen WHly Loman kispolgár, és a kispolgár soha nem voít és soha nem lesz a társadalom haladó harcosa. A kispolgárt élete, szemléletmódja arra jelöli M, hogy áldozat tegyen, áldozata saját vakságának és a föl nem ismert komák. A háromdimenziós díszletek között — ahol a dráma játszódik — úgy tetszik, hogy nem is az idő múlik, nem a rideg jelent váltja az illúzióbeli múlt, hanem csak Willy Loman gondolatai elevenednek meg. Ezt mondja el a dráma rekviemjében Charley, a szorgalmas üzletember és barát: »Elítélni pedig senki ne merje ezt az embert. Ti nem veszitek tudomásul: Willy ügynök volt, s az ügynök élete nem épül szilárd talajra. Nem az ügynök építi a házat, nem ő hozza a törvényt, nem ő írja fel az orvosságot. Elveszik az ö útja a nagy ég alatt, pedig mosolyogva jár rajta a cipőpasztájával. S ha csak egyszer is nem mosolyognak visz- sza rá — megindul alatta a föld. Neki bealkonyul abban a pillanatban, és vége van. Senki se merje elítélni. Az ügynök álomvilággal ügynököl — ez a mestersége.« Miért nem lett Willyből kisszerűén igénytelen Charley vagy a dzsungeltörvényeket megtestesítő Ben? Mert Miller az ügynök tragédiájában társadalmi igazságra kívánt rámutatni, nevezetesen arra az egyéni tragédiára, amelyet a polgári társadalom egyre ridegebb törvényei sodornak a vég felé. Az ügynök halála klasszikusan tömör, zárt dráma. Nincs ebben semmi fölösleges, semmi olyan, ami figyelmünk lazulását megengedné. Ezért dicséretes külön, hogy a Csi- ky Gergely Színház színpadán kitűnő előadásban kelt életre a darab, olyan előadásban, ami figyelmünket nemcsak a nézőtéren kötötte le, hanem foglalkoztatja gondolatainkat messze az előadáson túl is. Nem volt pedig könnyű feladat a rendező Sallós Gábor számára a dráma színpadi megjelenítése. Hiszen a háromdimenziós díszletben nem külsőségekkel dolgozó látványos történetet kellett színpadra varázsolni, hanem égy összetört ember bensőjét — ha úgy tetszik, lelkét — a környezet, a társadalom plasztikus rajzával a háttérben. Az előadás sikere bizonyítja, hogy rendezésében Sallós Gábor tökéletesen kapcsolta össze a dráma iránt médián érzete alázatot és az újraalkotó képzeletét. Tarr Béla színpadképe is nagyszerű atmoszférát teremtett az! előadáshoz. Ebben a díszletben úgy folyhatnak le Willy Loman magánbeszélgetései, hogy zökkenőmentesen lehet átlépni a jelen és a múlt mezsgyéin. S a néző követni tudja a hőst. A jól sikerült rendezői beállítások, a stílusos zenei aláfestés mindvégig a valóság illúzióját keltik. Sőt, hűen követi az előadás belső ritmusa is a drámát. Az első percek nyomasztó fojtottsága exponálja már a rekviem hangulatát Azt is, hogy a néző hallgatni tud Charley-ra: nem ítéli el Willy Lomant, de szánja. Helyette az íróval egyetértésben azt a társadalmat és azokat a dzsungeltörvényeket ítéli el, amelyek ridegségükkel ölnek. A címszerepet Homokay Pál alakítja. Olyan emlékezetesen, olyan tökéletesen építve fel hősének jellemét s e jellemből fakadó tragédiáját, hogy alakításáról csak az elismerés hangján szólhatunk. Homokay Pál játéka eszköztelen, nem zavarja póz, semmi, ami a külsőséges ábrázolás felé; vinné. Alakításában hibátlanul váltják egymást a múlt és a jelen, az érzelmek és a szí-' nek. Hisszük telkének mind szélesebb skálán megszólaló háborgását, és mellé állunk, mert az átélt színészi játék kényszerít erre... Lindát, az ügynök feleségét Takács Anna formálja meg. Méltóan a partnerhez, játékában szintén az egyszerűséget dicsérhetjük, a hitelesség mellett. Takács Anna megkapó rajzát adja a szinte észrevétlenül élő feleségnek és anyának, annak a halk mártírom- ságnak, amely ebben a világ-! ban, ebben a környezetben számára elkerülhetetlen. A két ifjú Loman alakítója Szokolay Ottó és Makay Sándor. Kettőjük közül kétségkívül a Biffet alakító Szokolay Ottó művészi feladata a bonyolultabb, hiszen tőle is választ kell kapnunk az apa tragédiájának egy pontjára. Ez a fiú korán kiábrándul a hazugság világából, a természet idilliére, ezzel együtt szabadságra, őszinteségre vágyik. De úgyszólván kölyökkora óta tudja, hogy ezt itt, a családi körben nem találja meg. Szokolay alakításában hűen állítja el-énk Biff bonyolult jellemét és azt az ítéletet, amelyet önmaga fölött kell elmondania. Makay jó művészi eszközökkel, bár nem egyenletesen érzékelteti Happy alakjának megformálásában, hogy ő lenne apja álmainak folytatója. De ő már nem passzív, nemcsak álmodozó ember, mint Willy — benne forrásnak indult már egy csomó olyan tulajdonság is, mint az önzés, az erőszakosság, az üres handa- bandázásra való hajlam. Fillár István Benn jelenés szerepében remekel. Igazán olyan személytelen, mintha csak a hős képzeletéből lépne ki. Jól ábrázolja Charley szere-; pében Szabó Imre az író alkotta üzletembert és barátot, Bernardot Baranyai László és a bostoni Nőt Kalmár Zsóka. De villanásnyi szerepükben az előadás többi szereplői sem érdemelnek az utóbbiaknál kevesebb elismerést. A mai drámairodalom egyik legszebb alkotásával találkozhattunk a Csiky Gergely Színház legutóbbi előadásán, és ennék szívből örülünk. László Ibolya Az akkor volt .... Virág bácsi, az oszlopául Győzelem Tsz fogatosa feszesen fogta a gyeplőt, és amikor megállt a kocsi, odaszólt az út mentén álló asz- szonynak: — Ülj fel, lányom, nem kell gyalog menned. Az asszony szót fogadott és felült. Virág bácsi pattintott egyet az ostorral, a gyeplő ismét megfeszült, és a lovai: elindullak. >— Valamikor nem vették föl a magamfajtát a kocsira — szólt előre az asszony. Virág bácsi egy kicsit hátrahajtotta fejét, úgy válaszolt: — Ja, az akkor volt, még a nagyságos ár idejében. De ezek a lovak most a mieink, s ha téged visznek, akikor is a gazdájukat viszik, bizony, lányom — mondta az egykori uradalmi kocsis, és büszkén kihúzta magát a bakon. A világ legrövidebb novellája Íme, így hangzik Jacques Sternberg belga író legrövidebb novellája, amelynek címe: »Az ítélet.-« »Abban az országban minden komolyabb bűncselekményre azonos büntetést szabnak ki. Az elítéltet egy szűk alagútba küldik, amelyen vasúti sínek haladnak át. Az alagút hosszú, nagyon hosszú. Az elítélt tudja, hogy mi vár rá, és futni kezd. Fut, rohan ... Nem tehet mást: rohannia kell, hogy a vonat ne érje utol. De hiába menekül: az alagútnak nincsen vége. Az elítélt mégis fut, lélekszakadva, míg végre összerogy és meghal. Ezen az alagúton, ezeken a síneken még soha egyetlen vonat sem haladt át, és nem is fog áthaladni.« Összeütközött egy ház meg egy templom S’ Memphisben, Tennessee államban egy kőház összeütközött — a templommal. A házat éppen új helyére vontatták, a traktorvezető rosz- szul vette a fordulót! Közlekedési kihágás miatt eljárás indult ellene. * <*> Tojásháború Egy nyugatnémet határmenti holland faluban kitört a tojásháború: a baromfitenyésztők arról vitatkoznak, hogy melyik jobb: a fehér vagy a barna héjú tojás. Az utóbbi időben ugyanis a holland piacokon a barna héjú tojás valamivel drágább. A vitát tulajdonképpen a holland és a nyugatnémet háziasszonyok indították el, akik kideríthetetlen okokból előnyben részesítik a barna héjú tojást. A farmerek most azon törik a fejüket, mivel lehetne a tyúkokat rábírni, hogy kizárólag barna héjú tojásokat tojjanak. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEÁK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-M^ Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár, Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor.) Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatal oknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 ¥%
