Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-12 / 85. szám
Csütörtök, 1962. április 12. 5 SOMOGYI NÉPLAP ÁZ ILLETÉKESEK VÁLASZAI, HOZZÁSZÓLÁSAI CIKKEINKHEZ Csökkentesük az áruértékesítési tervet Lapunk március ll-i számában cikket közöltünk »Lemaradásért jutalom?-« címmel. Megírtuk, hogy a répáspusztai Első ötéves Terv Tsz érdemtelenül kapott állami kedvezményt áruértékesítése alapján. Cikkünkre a Kaposvári Járási Tanács Mezőgazdasági Osztálya válaszolt. Elemzésünk szerint — írják — a. répáspusztai Első ötéves Terv Tsz a 71 309 forint kedvezményt jogosan kapta meg. Igaz, hogy a tervezett 627 hízott sertés helyett csak 481-et értékesített, de tejjel, baromfival és tojással pótolta a kiesést. Múlt évi tervében a szövetkezet a számításba vett árukból 1 290 000 forintos értékesítést irányzott élő. Ennek teljesítését a járási mezőgazdasági osztály nem látta biztosítottnak, ezért a tervet 1 077 269 forintra csökkentette. A módosított és így jóváhagyott áruértékesltési mutatóhoz mérten 111 százalékos a teljesítés, ezért járt meg a tsz- nék a kedvezmény. A végrehajtó szervet marasztalták el Lapunk március 29-1 számában »Traktorokról, döntési jogról, humanizmusról« címmel cikket közöltünk. A Marcali Községi Tanács vezetői — ittuk a többi között — joggal érzik lebecsülésnek, hogy a járási tanács magának tarfja fenn a jogot — mégpedig beleszólás kizárásává! —, hegy például ki le- gven a községi óvodában a főzönő vagy a dajka. Padi László, a Marcali Járási Tanács Művelődésügyi Osztályának vezetője a következőket fűzte hozzá ebhez a megállapításhoz: »A rendelkezések szerint a nem önállóan gazdálkodó oktatási intézmények kisegítő állományba tartozó dolgozóit az intézmények vezetői veszik, föl. Az óvodák esetében a felügyeletet ellátó általános iskola igazgatója alkalmazza a kisegítőket. Az óvodai rendtartás szerint a dajkát az első fokú tanügyigazgatási hatóság, vagyis az általános iskola igazgatója veszi föl a vezető óvónővel egyetértésben. Ugyanez vonatkozik a szakácsnő fölvételére is. Ezeket a dolgozókat aztán a járási tanács művelődésügyi osztálya sorolja be a megfelelő fizetési kategóriába. A cikk tehát — tévesen — az első fokú tanügy- igazgatási hatóság határozatát végrehajtó szervet marasztalja el. Ezzel nem érhetünk egyet.« Felelősségre vontuk az italozókat Lapunk március 20-i számában Cikket írtunk »Ital és munkafegyelem« címmel. Szóvá tettük például, hogy az Építőipari Vállalat négy dolgozója ahelyett, hogy munkáját végezte volna, a so- mogyvári italboltban töltötte idejét. Szerintünk a vállalat enyhén bírálta el tettüket, sőt még a vasúti jegyet sem fizettette meg velük. Azt is megírtuk, hogy a TRANSZ- VILL néhány irodai és műTöbb olvasónk kérésére közöljük Ki jogosult termelőszövetkezeti anyasági segélyre? Saját személyükben jogosultak anyasági segélyre azok a nők, akik termelőszövetkezeti tagok, ba a szülésüket megelőző naptári évben vagy a szülés napját magában foglaló évben 120 munkaegységet teljesítettek. A kisgyermekes anyáknak 80 egységgel kell rendelkezniük. Kisgyermekes anya az, akinek iskolaköteles koron aluli gyermeke van. Az anyasági segély ösz- szege az első gyermek után 500, a második és minden további után 400 forint. Mint családtagnak jár az anyasági segély abban az esetben, ha a szülő nő nem tagja ugyan a termelőszövetkezetnek, de mint besegítő családtag dolgozik, és ilyen minőségben a szülést megelőző évben vagy a szülés napját magában foglaló évben legalább 80 munkaegységet, férje pedig legalább 160 munkaegységet teljesített. A segély összege ebben az esetben az első gyermek után 400, minden további gyermek után 300 forint. 20 százalékkal csökken az anyasági segély, ha az anya nem jelent meg a kötelező három orvosi vizsgálaton. Az előírt 120, illetve 80 munkaegységnél kevesebb is elegendő a szülési segélyhez, ha az anyának az újszülöttön kívül még három tíz éven aluli gyermeke van, s lakóhelyén vagy nincs napközi otthon, vagy nagyon távol van (három kilométernél messzebb), vagy nem vették fel oda gyermekét hely hiányában. Akár tsz-tag, akár bedolgozó családtag, legalább egy munkaegységének lennie kell. Aki egy évnél rövidebb ideje tagja a termelőszövetkezetnek, s az előzőkben ismertetett munkaegységet valami oknál fogva nem tudta megszerezni, akkor jogosult az anyasági segélyre, amikor a szülés napját követő egy pven belül megszerzi a munkaegységet. Egy év elteltével azonban az igény elévül. A segély folyósításához a következő iratokat kell az SZTK alközpontjához benyújtani: az elnök és a főkönyvelő aláírásával, a tsz bélyegzőjével ellátott munkaegység-igazolást (külön kell egy a férj, egy a feleség munkaegységeiről); az újszülött bélyegmentes anyakönyvi kivonatát; a terhesgondozási könyvet. A segélyigényléshez szükséges nyomtatvány a kaposvári alközpontnál szerezhető be. szaki dolgozója január 3-án »pótszilveszteri« tartott, s hogy az üzem munkásai szerint minden italozót fegyelmi elé kell állítani. Az Építőipari Vállalat a következőket válaszolta a cikkre: »Kovács Béla, Orosi János, Horváth József és Visnyei János súlyosan megsértette a munkafegyelmet. Ezt őszintén beismerték, és megbánták tettükét. Megígérték, hogy a jövőben nem tesznek ilyet. A vasúti jegyet azért nem fizettettük meg velük, mert csak a munka elvégzése után utaztak vissza Kaposvárra. Igaz, hogy december 18-i viselkedésükhöz képest enyhe volt a büntetés, de megtette a hatását.« Zelenka Béla, a TRANSZ- VILL személyzeti vezetője válaszában megállapítja: »Rossz szokás volt nálunk, hogy a rendezvényről maradt italokat másnap az üzemben fogyasztották el a dolgozók. S bizony sokszor némelyek megengedhetetlenül viselkedtek a mértéktelen ivászat után. A vállalat vezetősége intézkedett, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset. A szilveszter utáni italozásban részt vevőket felelősségre vontuk. A szabálytalanságot elkövetőket figyelmeztettük, hogy máskor ne igyanak szeszes italt az üzemben.« Tizenegyen indultak A vasalóban még jól emlékeznek a tavalyi brigádverseny kudarcára. Akkor Balcsa Gyula brigádja az elsők között kezdte meg a küzdelmet a szocialista címért, de talán az elsők között is hagyta abba. Némelyek azt mondták, hogy a ruhaüzemben nemigen van lét- jogosultsága a brigádversenynek. mert a munkások szalagonként versenyeznek. Tét ednek, akik azt hangoztatják, hogy már nincs mit javítani a munkán, hogy kielégítő az emberek nevelése. Az utóbbi nézettel 'felsősorban az igazgató, Müller László szállt szembe, s úgy nyilatkozott, hogy a szocialista brigádoktól várja a műszaki élet fejlesztését, azt, hogy tanulnak, újítanak, társadalmi ellenőrzéssel küzdenek a selejt ellen, példát mutatnak a szocialista embertípus kialakításában ...-Tehát szükség van rájuk itt is. Ám a tavalyi brigádverseny mégsem sikerült. A gyakorlat tehát cáfolni látszik az elméletet. Hát valóban nincs létjogosultsága a brigádvei-senynek a Kaposvári Ruhaüzemben? Kiszorítja a szalagverseny, vagy más oka van annak, hogy eddig háttérbe szorult? Baksa Gyula vasalócsOport- jában azóta, hogy a szocialista címért indult első verseny dugába dőlt, szinte napirenden voltak ezek a kérdések. Az alacsony, élénk tekintetű, egy kissé már kopaszodó Baksa gyakran beszélgetett erről társaival. Egyszer aztán az is felvetődött, hogy meg kellene újra próbálni... Akadtak azonban, akik a tavalyi csőd után ezt nem tartották célszerűnek, mások egykedvűen vállat rándítottak. Időnként elhangzott egy-egy, a tavalyi helyzet okaira rámutató megjegyzés is: — Az volt a baj — mondták —, hogy nem értékeltek rendszeresen munkánkat, nem figyeltek föl rá, s ez kedvünket szegte, elszigetelődtünk. S egymást sem értettük meg... Csávitcs Gyula, a részleg műszaki vezetője többször tanúja volt ezeknek a vitáknak. Ilyenkor meg-megállt emberei mellett, közbeszólt, egy-egy tanácsot mondott. Nem tellett bele hosszú idő, s az ingadozók is úgy nyilatkoztak, hogy újra kellene kezdeni. Már nemigen ellenkeztek azok sem, akik eleinte célszerűtlennek tartották a brigádversenyt. Talán éppen azért, mert e napon a MEO ismét több mint tíz ruhát adott vissza a Baksa-brigád tagjainak, mert rosszul vasalták meg. Sok selejt érkezett a varrodából is a vasalóba. — Vsjon lehet ezt lovébő törni? — kérdezgették egymástól és önmaguktól az emberek. — Ezen változtatni kell! — A hibák megszüntetéséhez viszont nem elég a szalagverseny. lelkiismeretesebb munkára, szorosabb összefogásra volna szükség, valamire, ami a szocialista brigádok akarásából, erőfeszítéséből táplálkozik. Igen, a szocialista brigád! Mégiscsak meg kellene alakítani. De ez még nem elég. A brigádot együtt is kell tartani, össze kell kovácsolni, meghatározott célt kell neki adni. Elismertetni a műszaki vezetőkkel, hogy becsüljék, értékeljék, hogy- számon tartsák és segítsék ... Előbb meg kellene szerezni ük a műszakiak és munkástársaik bizalmát — gondolták —, hogy elhatározásuk ne szalmalángnak lássék, hogy szándékukról mindenki csak azt mondhassa, hogy komoly, és hogy célkitűzéseik megalapozottak. Igén ám, de milyen versenyfeltételeket állapítsanak meg, és hogyan biztosítsák, hogy a célokért a brigádnak mind a tizenegy tagja teljes erővel, egységesen küzdjön? Hiszen összetétele túlságosán is vegyes. Péterfai János még csak 19 éves, tapasztalatlan legényke. Flóró Béláné, Bocskai József né pedig már pápaszemes, idős asszonyok. Vörös Já- nosné, ősz Jánosné fiatal családanyák. A férfiak egy része vidéki. Vájom képesek lesznek-e majd egy nyelven beszélni? Részt vesznek-e a társadalmi munkában, a közös megmozdulásokban? Sok álmatlan éjszakát okozott ez. Úgy döntöttek, hogy nem kérueziK meg a vezetőséget, megpróbálják maguk kidolgozni a célkitűzéseket, összeková- /csolni mind a tizenegyüket. Baksa, aki ekkortájt még párttagjelölt volt, gyakran olvasgatta a szocialista brigádok működéséről szóló szabályokat, s ismertette őket társaival is. Egyszer azt javasolta, határozzák el, hogy a tervet száz százalékon felül teljesítik. Mindenki helyeselt. De mi legyen a többi pont? — Várjunk még velük — mondták —, próbáljuk meg előbb ezt a száz százalékon felüli teljesítményt... — Nemsokára kiderült, hogy a fiatal Péterfai szépen vasal ugyan, de tervét nem tudja teljesíteni. Híre ment az üzemben, hogy mit akar a brigád Néhányan megjegyezték, hogy »Baksáék nagyfiúskodnak, elhatározásuk üres melldöngetés, okulhatlak volna a tavalyiból«. A brigádot arculcsapásként érte ez az értetlenség. De nem tört le. Segítettek Péterfainak. Először úgy, hogy vasaltak helyette is, később azt mondták neki: »Ide nézz, ilyen fogásokkal lehet gyorsan is meg jól is dolgozni. Próbáld csak meg.« Péterfai megpróbálta, és egészen jól ment neki. Lassan-lassan elkészültek a vállalás pontjai. Az igazgató örömmel fogadta a kezdeményezést, és azt javasolta: amellett, hogy csökkentik saját se- lejtjüket, végezzenek társadalmi ellenőrzést is, azaz adják vissza a varrodának még vasalás előtt a hibás ruhákat. A brigád egyetértett ezzel, s így látott neki a munkának. A varrodának visszaadtak jó néhány seléjtet, viszont növekedett saját selejtjük is. Magyar Géza, az egyik brigádtag sok ruhát vasalt meg, de nem hibátlanul. Mikor figyelmeztették, azt válaszolta, hogy ő elsősorban a mennyiség növelését tartja fontosnak, a minőség nem nagyon lényeges. Hajthatatlannak látszott. E pillanatban a brigád többi tagja úgy érezte, hogy minden, amit eddig építettek, egy csapásra összeomlott. Ekkor már volt olyan munkás a vasalórészlegben, aki hallott Baksáék célkitűzéséről, és a faliújság mellett azt latolgatta, hogy hova helyezik el majd rajta Baksáék versenyvállalását és a brigád tagjainak arcképét... (Folytatjuk.) Szegedi Nándor Tehetséges férfi énekeseket keres a Zeneművészeti Főiskola A Zeneművészeti Főiskola tehet* séges férfi énekeseket keres. A jelentkezéseket írásban kell benyújtani a Zeneművészeti Főiskola titkárságához lakcím és név feltüntetésével. A jelentkezési korhatár 18—25 év, a szükséges iskolai végzettség érettségi vagy ezzel egyenrangú képesítés. Előzetes énektanulás nem szükséges, csak képzésre alkalmas, szép hang. A meghall,gatásen népdal, műdal vagy ária adható elő. Jelentkezési határidő 1962. április 25. A meghallgatás időpontja 1962. május első fele. (MTI) Ahol jó a könyvelés, ott kevesebb a számviteli probléma KÁLMÁNCSAI TAPASZTALATOK A J A kálmáncsai Aranykalász Tsz irodájában élesen cseng a telefon. Szabó József főkönyvelő veszi fel a kagylót. — Sajnos, csak nyolcszáz foJli>ßdtfli*i>ETEYEtf ADÁS-VÉTEL JóTtarban levő 125 köbcentis Danuvia sürgőser. eladó. Marosi József tejkezelő, Csokonyavisonta. (421) Kaposvár, Bem u. 53. sz. alatt 160 n-öl házhely eladó. Érdeklődni: Kassa u. 8. sz. (413) Beköltözhetően eladó családi ház. Kaposvár, Kelet-Ivánía u. 8., vágóhídi állomáshoz 4 perc. (419) Eladó kétszoba-konyhás épület melléképülettel és 609 n-öl telekkel. Kiskorpád, Hunyadi u. 9. sz. (2668) Eladó kétszobás, összkomfortos ház OTP-köicr önnel, azonnal elfoglalható. Ki ncsvár, Szegfíísor 36. sz., György József. (12906) 350-es IZS eladó áron alul és esy Pannónia robogó. Kaposvár, Géza u. 7, a, Cseh. " (12383) Kétszoba-kor.yhós ház 311 n-öl telekkel beköltözhetően eladó. Kaposvár. Nyár u. 37. _____ (12389) S zép hely en 104 n-öl házhely eladó. Cím 12890-as számon a MaDiófaháló eladó. Kaposvár, Zalka Máté ii 18., fsz. 1. (12394) Zongora alkalmi áron éladó. Kertész Jánosné, telefon 10-25. (12990) A mezőgazdaság és állattenyésztés minden ágában jártas agronó- must azonnali belépésre fölvesz a Balaton Gyöngye Mg. Termelőszövetkezet Balatonlellén. (2666) A kaposvári földmüvesszövetke- zet üzletvezetőt keres a Kinizsi söröző-kisvendéglő vezetésére május 1-i belépéssel. Jelentkezés: Kaposvár, Budai Nagy A. u. 7. sz. (2069) Danuvia motorkerékpár sürgősen eladó. Hetes, Kossuth Lajos u. 85. (12902) Keveset futott fekete Pannónia eladó. Somogyjád, Alsóbogátpusz- ta (Berkes). (12315) Danuvia motorkerékpár Igényesnél: olcsón eladó. Megyed Kendőr- l'ókapitányság, Keiner. (12885) Beköltözhetően eladó kétszobás- konyhás családi ház. Mosdós, Hunyadi út 50. (12866) Mezőgazdász hosszabb nagyüzemi gyakorlattal, állattenyésztésben, növénytermelésben egyaránt jártas. állást vállalna. Cím a kiadóban. (415) Mezőgazdasági gépek szerelésében jártas szerelőt fölveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Üj Barázda Tsz. Háromfa. Fölvétel esetén útiköl '1 v tar Hirdetőben. (12890) térítünk. (2373) Bútoripari technikust keresünk azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. Somogy megyei Faipari Vállalat, Kaposvár, Katona József u. 1. (12874) Női munkaerő 12 éves irodai gyakorlattal — gyors- és gépírni tudó — elhelyezkedne. Ajánlatokat 12898-as számra a Magyar Hirdetőbe. (12898) Elhelyezkedne gyors- és gépirónő állami vállalathoz. Ajánlatokat 12899-es számra a Magyar Hirdetőbe. (12899) t)res albérleti szobát keres házaspár. Cím: Buzsáki István, Pusztakovácsi. (418) Elveszett a Tüskevári út, Marhahajtó út, Piactérig egy aktatáska könyvekkel és igazolványokkal. Kérjük a becsületes megtalálót hogy a 15. sz. AKOV 2-es t Topén rint értékű illetékbélyegem van, de az is többnyire filléres címletekben. Tessék talán valamelyik szomszédos községben megpróbálni — hal- latsak a helyi postahivatal vezetőjének hangja. A főkönyvelő fejében egymást kergetik a gondolatok: honnan kaphatna 2000 forintért illetékbélyeget a lehető leggyorsabban. Az állatokat másnap szállítják, és a járlat- levelekre kell a bélyeg. A szülök! postától érdeklődik. A válasz: »Ilyen nagy mennyiségű illetékbélyegünk nincs.« Nem marad más megoldás, mint hogy Farkas József állattenyésztési brigádvezető a déli vonattal Kaposvárra megy, de délután vissza kell érkeznie, különben a tanács nem tudja elkészíteni a járlafleveleket... Így kezdődött ez a nap az Aranykalász Tsz irodájában. Nagy gond és felelősség nyugszik az itt dolgozók vállán: munkájuk nyomán válik áttekinthetővé a tsz gazdálkodása. Megbízható kezekben van a számvitel, ez a nyilvántartások és kimutatások pontos vezetéséből és naprakész állapotából is látszik. Mindig azonnal elkönyvelik a készletváltozásokat, úgyhogy a szövetkezet vagyoni helyzete bármikor ellenőrizhető. A főkönyvelő maga készíjutaiom ellenében adja le. (12897) ’ tette ed azokat a nyilvántartásokat, amelyekhez még nincs nyomtatvány. Külön dossziékban gyűjti a rövid, a közép- és hosszú lejáratú hitelek engedélyezését bizonyító okmányokat és hiteligényléseket A benyújtott inkasszókról kimutatást vezet, erről megállapíthatja a kifogásolási határidő lejártát és a teljesítés napját. — Nem támaszkodhatunk csak a hivatalos nyomtatványokra. Hogy átfogo. képet kapjak a könyvelésről és a gazdálkodásról, magam szerkesztette kimutatásokat is vezetek. Az erre fordított idő és munka bőven kamatozik — mondja a főkönyvelő. Egyetlen raktári vagy állatállomány-változási bizonylatot sem könyvelnek el anélkül, hogy ne volna aláírva. A bizonylatok kiállításával nem késiekednek, ez azonnal nyomon követi a készlet vagy az állatállomány növekedését és csökkenését. Balosai István egy 32 kilós süldőt vásárolt a tsz-től. A múlt napokban fizette be az árát. Ez a gyarapodás a kasszán kívül a pénztárkönyvben is jelentkezett, ugyanis Hilbert András pénztáros a befizetést azonnal könyvelte. Nagy József végzi a tulajdonképpeni könyvelést: átíró eljárással jegyzi kartonra a tételeket, es az összeg rendeltetésére vonatkozó hivatkozást is odaírja. Kiss Gabriella munkaegv- ség-elszámoió intézi az SZTK- ügyeket és az adminisztrációt. — Még nem kaptunk elszámolási kartonokat, de nem várjuk meg, amíg rendelésünket teljsítik: az 1962-i munkaegységeket így is nyilvántartásba vettük, s kifüggesztettük a falra. Ha valamit nem tudunk pontosan, akkor megérdeklődik, és csak azután intézkednek. Most például a traktorosok munkalapján . akadtak meg. Nem ismerik a gépi szállítás normálhold-átszámítási kulcsát. Azonnal felhívták telefonon a homokszentgyörgyi Zöldmező Tsz főkönyvelőjét, s miután megtudták, hogy kétóa-ai szállítás felél meg egy normálholdnak, rávezették a. munkalapra is. A tsz-tagoknak alig van most olyan problémájuk, ami miatt az irodába kellene fáradniuk. Naponta két-három érdeklődő kopog be a könyvelőhöz. Munkaegységeik pontos elszámolására kíváncsiak- egyezik-e a csapatvezető által közölt és az irodában kimutatott összeg. A kálmáncsai Aranykalász Termelőszövetkezet ^számviteli dolgozói jól végzik munkájukat. A tagok is. a járási felügyeleti szervek is meg vannak velük elégedve. H. F,