Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-01 / 77. szám

Yasämap, 1962. április 1.

tízkor ind td a tii si

A

z asszony a kétéves Sanyikét eteti tejbegrízzel, kis kávéskanállal.

— Anyuka, nem azért mondom, de öt óra elmúlt — szólal meg félénken az ember. Éppen megborotválkozott, -mosakodott, de az öltözködést még korainak tartja. Üjságot olvas az asztalra könyökölve.

— Mit siettetsz? Elég baj, hogy már annyi idő van, nem is tudom, hogyan érek oda. Legalább segítenél valamit.

— Mit?

— Keresd meg Zolikát a szomszédban, biztosan Hajasék- nál van, hozd haza, de gyorsan, ne kelljen még érte is nekem futkoshom.

Férje összecsukja az újságot, és szó nélkül kimegy.

Aranka néni is jöhetne már. Igaz, arról volt szó, hogy öt óra körül legyen itt, de máris segíthetne. Olyan lassan eszik ez a gyéreik. Na, talán már nem kér többet. így megtöri! száját az élébe kötött ruhával, aztán lehuppantja a földié.

Hat tízkor indul a busz. Bálba készülnek. A pedagógusok rendezik a járás székhelyén. Eddig még nem vettek részt hasonló táncmulatságón. Tavaly éppen beteg volt, két éve meg a kicsi született. Azelőtt meg nem rendeztek ilyesmit Hatéves házasok, és még nem jelentek meg nagyobb társaságban falujukon kívül. Mindketten tanítanak, bizony nem könnyű kimozdulniuk.

Mit vegyen föl? Talán azt a kéket, amelyet az őászei varratott Igaz, az urának jobban tetszik a halványzöld, de az már három éve megvan, kar- társai többször látták benne. Különben sincs megelégedve a gallérjával.

Kopognak. Végre megjött Aranka néni. ö lesz itt reggelig, vagy ameddig haza nem jönnek. Máskor is meg szokták kérni, ha valamilyen helyi összejövetelre vagy színházi előadásra mennek, hogy vigyázzon a gyerekekre. Húsz forintot fizetnek néki egy estére. De megérdemli az asszony; ha lefeküsznék a gyerekek, akkor sem tétlenkedik, élmosogat, rendbe rakja a konyhát Mosakodáshoz készül. Behozza a nagy lavórt, amelyben a gyerekeket is mosdatni szokta, ledobja maga elől a kötényt a melegítőt, a blúzból is gyorsan kibújik. Aranka néni már önti is a meleg vizet.

Zolika is bevíharzik. Négyéves, eleven kis lurkó. Köszönés után vízipisztolyát keresi.

Apja öltözködni kezd. Gondosan megköti nyakkendőjét, aztán pitralont vesz elő, vattára csöppent belőle, kenegeti

az arcát. Haját is fellazítja egy kissé. Divatosra.

Az asszony megtörülközik kapkodva, rohan be a szobába csak úgy, kombinéban — mindig siet, reggel is, délben is/ este is —, nyikorog a szekrényajtó, ahogy kicsapódik.

Fél hat. Fésülködik, púdert, rúzst vesz elő. Férje már a nagykabátot is magára vette, karján tartja a bundáját. Két éve vették három és fél ezerért. Egy kicsit megbánták, de akkor nem tudott ellenállni az asszony, pedig fontosabbra is kellett volna a pénz. Itt a faluban alig lehet fölvenni, vasárnap rendszerint nem mennek sehova, hova is lehetne, nagy ritkán egy-égy kollégához, egyébként örül, ha itthon lehet; a délelőtt elmegy a főzéssel, délután csaknem négy óra, mire mindennel végez, akkor meg már a gyereket kell etetni. Férjé egyedül szokott elmenni egy-egy kártyápartira. Meg esté moziba, felváltva, ha különösen jó filmet vetítenek. A hírétől függ. Az ember szenvedélyesen olvassa a kritikákat, hitelt is ad a megállapításoknak, az érdekesebbekről feleségének is beszámol. Mert olvasna az asszony is, lánykorában alig lehetett elverni a könyvtől, de most ötül, ha le- fekhet, legföljebb valami köny- nyű olvasmányt keres, regényt nem mer elkezdeni, mert elnyomja az álom az egész' napi fáradság után. Pedig érzi, hogy nagy szüksége volna rá De mikor szakítson rá időt? Mindig arra gondol, hogy majd egyszer, há a gyerekek nagyobbak lesznek, odaadja őket a nagymamának, ők meg elmennek üdülni. És akkor olvas, nagyon sokat, kint a vízparton, délután meg a hűvös szobában, mindent, amit csak meg tud szerezni.

Sietve búcsúznak a gyerekektől, Aranka néninek meghagyják, hogy csak nyugodtan dőljön le a díványra, vegye le a kulcsot belülről, ők viszik a másikat.

Az asszony a férjébe karol. A bálra gondolnák, ahol né- ; vény órára végtelenül könnyűnek érzik majd magukat, otthon hagyva a hétköznapok sokfajta terhét, átadva testüket, gondolatukat a dzsessz ritmusának, ritkán látott ismerősökkel találkoznak, elengáns, jól öltözött nőkkel, férfiakkal, akik vicceket mesélnek, szódát spriccelnek a borba, és táncolnak, nevetnek, talán élfél után énekéinek is.

A megállónál már többen várakoznak. Pedagógusok is. Az egyik elmondja, hogy Bálinték természetesen kocsival mennek. Van egy Moszkvicsuk, öröÖCOOOCOOOOCOOOCOOOOOOOOOOOCXXXNXXXXXXXXXXXXX?

SZIRMAY ENDRE:

ÉJJEL ESETT

Kamasz neonfényt villogtat a város,

sárgán hunyorog a gépkocsik szeme, az éttermek füstös függönyein át. halkan hullámzik az átszűrt zene egyre feléd;

gurul, gyöngyözik az aszfalton eléd az egész csodás nyugtalanító életváltozás.

Messzi falusi szél lobog a hajadban, rét pihen nyakkendőd kockás mezőiben, gyümölcsöt melenget még érdes tenyered, de lobod a port már kővel cseréli fel.

Félrelökted, ami ostobának tetszett, itt libagágogás helyett autó dudál, innen közelebb van még az űrhajó is, és fehérebb minden puha női váll.

Divat szerint, mohón habzsolod a ferde abszolút vicceket, — szürcsölöd a kánét, s feledni igyekszel, mennyit görnyedt apád még tegnap — egynéhány szikes barázdáért.

Pedig te már tudod, emlékezhetnél rá, hogy másképpen pipál hajnalban a hegy, más dalt visszhangoz a dombok koronája, ha a dübörgő gép búzát aratni megy; mást suhog a folyó, másképp hallgat o tó, és másképp becézi a szépséget a szó.

A satnya fák göcsörtös, bütykös ága integet, hogy mondana valamit neked, de nem állsz meg, csak bolyongsz a kővilágban, s egyre csitítgatod nyugtalan szivedet.

Látod, tegnap még sár volt az utcán, de mára mindent elmosott az eső, mert egész éjjel csak esett, mseit,

kőitek egy házat, eladták, ás hiába hagyta meg nekik az apjuk, hogy házat vegyenek vagy villát, ne kótyavetyéljék el autóra a jusst, amit örökölt, meg kuporgatott, ragasztgatott hozzá egy életen át. De nem hallgattak az öreg tanácsára. Megvették a kocsit. Azt mondták, most csali az igazgatóékat viszik be, de éjszaka mindenkit hazaszállítanak, ha megvárják, míg kimulatják magukat- De nem szerették Bálinté- kat. Olyan nagyra voltak a kocsijukkal, csak az orvosékkal barátkoztak; egyszer ki is jelentette az asszony, hogy az ő szemében az ember az orvosnál kezdődik. Nagy vita kerekedett ebből, erre dadogva magyarázkodni kezdett, hogy nem úgy gondolta, hanem az ő életszínvonalukat kellene alápul venni, egy jól kereső körorvosét, ehhez kellene igazítani a többi értelmiségi fizetését is. Lehet, hogy visszafelé sem ülnek be a kocsijukba, inkább megvárják a hajnali buszt, bár az ember azt mondta, nem kell nagy problémát csinálni az ilyesmiből. Fogadják csak el, ha felkínálják.

Korán érkeztek. Nem is mennek be, átlépnek még egy duplára a presszóba. Ismerősökkel találkoznak, vidékiekkel, a nők csókkal köszöntik egymást vidáman, nagy hanggal.

Nyolc óra tájban mennek vissza a bálba. Már sokan vannak a nagyteremben, csak nehezén akad üres asztal.

A

z asszony alig várja, hogy táncolhasson- Huszonöt éves. Mindig szerette a zenét, a táncot, a vidámságot. Ö volt az osztály nótafája, heccmestere. Annak idején. De az utóbbi években lefoglalta a munka, a gyermeknevelés, a háztartás szüntelen gondja. Egész testében érzi most a zene ritmusát, lábával apró kopogással veri az ütemet. Nem tud a beszélgetésre figyelni, különben is szakmai problémáról van szó, valaki le is inti a vitatkozókat, hogy hívjanak össze a tárgyban nevelési értekezletet, de most hagyják abba. Férje azonban tovább mondja a véleményét, szenvedélyesen, mintha csak ezért jött volna el.

Magas, egyenes tartású, kissé kopaszodó férfi közeledik az asztaluk felé: az agglegény, de örökifjú Balázsi. Köszön, elegánsan meghajol, bókol:

— Kedves Zolikám, engedd meg, hogy a bál legszebb asz- szonyát táncra kérjem. Köszönöm, Szabad, asszonyom?

— Maga minden nőnek ezt mondja?

— Ne sértegessen.

— Jó. Szóval, csak engem tisztelt meg vele.

— Kérem, nyomozzon utána, ha kételkedik.

Ezt már tánc közben mond- ja.

Férje szórakozottan nézi a simuló párokat. Társai elmentek az asztaltól. Egyedül ül.

Milyen jól táncol Marika. Gyerekesen vidám, mint menyasszony korában és házasságuk első évében. Hátrahajtja fejét Nevet. Szeme mintha ka- céran villanna, fogsora hival- kodón tolakodik eló halványan festett ajkai közül. Otthon meg milyen ingerlékeny. Sokszor alig mer szólni hozzá, fél, hogy sírógörcsöt kap. Az arca csúnya olyankor, hangja rikácsoló. Milyen szép most! Mintha öt évet fiatalodott volna. Igen, más karjában. A Balázsi Miklóséban.

Hirtelen nagy vágyat érez, hogy táncoljon. A feleségével, akit ma csinosabbnak, kívánatosabbnak lát, mint bárkit a teremben. Csak lehetne lekérni, mint lánykorában, amikor nem egy barátját mozgósította, hogy újra táncolhasson vele.

Iszik. Ahogy poharát emeli, elkapja az asszony tekintetét. Megérti a kérdő villanást: miért nem táncolsz? És mintha hallaná is a szemrehányó, kioktató hangot, hogy mennyi ismerős asszony, lány van a teremben, illene megtáncoltatni őket. De nem int vissza, mintha észre sem vette volna; Miről beszélhetnek? Csevegnek. Semmiségekről. Az asszony jókedvűnek látszik továbbra Is. A könnyed

társalgás mélyén azonban nyugtalanítja férje borús, elmélázó tekintete. Talán bántja, hogy jókedve van? Igaz, eddig nem szívesen táncolt otthon, a falusi bálokon. Nem, nem az emberek, a társaság miatt, hisz maga is parasztlány volt. De ha elmentek egy- egy táncmulatságba, fáradtan érkezett, rossz zene, fullasztó hőség, por fogadta, a sarokban fröccsöt mérnek egy asztalnál vödörből, az emberek csoportokban szorongatják a poharakat, a sörösüvegeket, fejükön kalap, hangoskodnak, később nótáznak, a zenét alig lehet hallani. Igaz, a múltkor a tantestület rendezett egy illemtani előadást, ahol az ilyesfajta magatartás is szóba került, de csak kevesen jöttek eL De azért nem hagyták annyiban. Meg ott szokott lenni a bálban a tojásbegyűjtő, akinek úgy vette észre, igencsak megtetszett, mert mindig fölkéri, de csak akkor, ha már jócskán ivott, ilyenkor aztán a lábára lépked, bocsánatkérés helyett meg zavartan pislog. Még egy állandó táncosa van: egy fiatal paraszt- ember, igen értelmes fiú, a technikum levelező tagozatára jár, nagyszerűen táncol, és jó társalgó. Égy szilveszteri mulatságon ismerkedtek meg közelebbről, két éve, azóta mindig fölkéri egy táncra, de többre nem, talán nem akar tolakodni meg feltűnést kelteni. A falu könnyen nyelvére veszi az embert. Férje is egyet-kettőt táncol vele, inkább beszélget az egyik sarokban fröccs mellett. Éjfélre aztán mindig hazaérnek. Az asszony indítványozza az indulást Azt mondja, fáradt. Meg álmos. És megfogadja, hogy többet nem mennek eh Miért is? Ügy látszik, kiöregedett, már nem neki való az ilyesmi.

Vége a táncnak. Balázsi az

astzalhoz kíséri az asszonyt és elköszön: — Viszontlátásra a legközelebbi keringőig.

Egyedül maradnak. A férfi borral kínálja a feleségét

— Tisztán?

— Igen. Egy kicsit kihevül- tem, így talán nem árt meg. Meleg van itt bent.

Sző nélkül tölt. Magának egy kevés szódát is spriccel a borba. Isznak.

Az asszony szólal meg. Hangja közömbös.

— Miklós nagyszerűen táncol.

— Eleget gyakorolta — vágja rá a férje.

Hangos csoport érkezik az asztalukhoz. Valaki viccet mesél, próbálnak figyelni, de közben a zenekar ismét játszani kezd. Csárdást: »Hogyha nékem, hogyha nékem száz forintom volna ...« A dobos énekel is.

Táncolni kellene! Keményen, jól rptegforgatva az asszonyt ki- cifrázva, ahogy népi táncos korában szokta. De kivel? Felesége egyáltalán nem szereti járni. A többiek sem nagyon kedvelik. Különben sem hagyhatná itt. Mindegy. Fölkéri. Az asszony nem szól, de halvány durcás vonás fut végig az arcán.

Próbálják átvenni a táncnak nemcsak a ritmusát hanem a hangulatát is. Nem sikerül. A férfi érzi, nem ez az igazi, amire néhány perccel ezelőtt, az első taktusok hallatán vágyott Feloldódni, belefeledkezni a táncba.

A zenekar gyorscsárdásra vált. Az asszony megáll: — Hagyjuk abba. — »Most kezdődik a, most kezdgdik a, most kezdődik a tánc ...«

Leülnek. Hallgatnak.

Szomszéd falubeli kolléga lép hozzájuk.

— Szabad?

Tangót táncolnak. Aztán valaki lekéri. Más karján lépked. Keringőre vált a zenekar.

Balázsi Miklós lép feleségéhez. Igen, a keringő, lám, nem felejtette el.

Repülnek. Az asszony érzi a bódító szédületét, forog vele az asztal, az egész terem, a zenekar, szeretne megállni, de az erős karok mintha a levegőben tartanák, a dob süllyed, a piszton hangja csak távolról úszik hozzá. Nem, ezt, már nem lehet bírni, és mégis, inkább magának, befelé suttogja: — Jó repülni.

Férje az asztalnál ül. Nézi az asszonyt Még sosem látta így.

Érdekes új könyvek

Hviezdoslav:

' VERSEK

(Janus könyvek.)

Hviezdoslav elbeszélő költeményeiben felvonulnak a századvég és a századforduló szlovák népi figurái, lírai verseiben pedig a társadalmi elnyo- mottság borongós képei, és csendes, visszavonult életének halk szavú élményei jelentkeznek. A versek a legjobb műfordítók tolmácsolásában kerülnek az olvasó elé.

Sipos Gyula:

FÉRFIKOR

A kötet a költő 1956 óta írt verseit foglalja magában. Négy ciklusból áll: a »Férfikor-“, a szerző »levele« barátaihoz, a »Süt a nap« táj-élményeket villant fel, a »Lány a galambbal« a békességet keresi, a »Meditáció a szerelemről« a negyvenéves férfi vallomása.

Miklós Pál;

SI PAJ-SI

(A Művészet Kiskönyvtára- sorozat.)

A szerző az életmű beható elemzése mellett áttekintést ad a kínai művészet hagyományairól, ismerteti jellegzetes szemléletmódját és eljárásait _ A könyvben hatvan illusztráció — közötte hat színes nyomat — szemlélteti a világhírű művész alkotásait

Nagy Zoltán:

ÉNEK A MAGASBAN

Nagy Zoltán Tóth Árpádéval roikon életműve a század- eleji Nyugat-korszak jellegzetes nyelvén szól A kötetet Végli György rendezte sajtó alá.

Rákos Sándor:

FÁK viharban

A kötet tizenöt év termésének válogatott verseit tartalmazza. A költő ez alkalommal az eddigi munkásságát reprezentáló válogatás mellett közreadja új verseit is,

TUés Endre:

KETTŐS KÖR

A kötet novellákat, az esz- szé és tárca műfajába tartozó írásokat és egy lírai ihletésű mesét, valamint a »Türelmetlen szerető« című háromfelvci. másos színművet tartalmazzaSzaUikov-Scsedrin :

A GALAVLJOV CSALÁD

(Olcsó Könyvtár)

A Galavljov család feje, Arina Petrovna , megingathatatlan, kőszívű asszony, zsugorisága szinte határtalan, s úgy véli, ezzel fia gondtalan jövőjét biztosítja. De éppen ellenkező hatást ér el: a család szétbomlik, egyes tagjai lezüllenek és nyomorúságban pusztulnak e!L

ennyire féktelennek. Mintha vele kaoérkodna, Hogy lám, ez vagyok én, ez az igazi énem, a robbanó jókedv, az észbontó szédület, és minden, amit házasságunk eddigi éveiben tapasztaltál, csak képmutatás, a kényszer hazugsága. Lehet. Talán sosem szeretett igazán. Szép lány volt, többre vágyott. Képzős korában egy orvos udvarolt neki, de sosem tudta meg pontosan, miért szakítot- tafe. Csak dacból jött voliia hozzá?

A pohár után nyúl. Mennyi csinos asszony. Színes kavargás. És ő csak a sajátját nézi, a szőke arcot keresi. Bolondság.

űvös a hajnal az áttán- ,„l l colt, álmatlan éjszaka

Elkerüli a táncotokat, kimegy a büfébe. Konyakot kér.

— Ragyogóan táncol a feleBalázsi jött utána, karján az ő asszonyával.

H

után. Kihalt az utca. A síkosra koptatott úttest szürkén csillog a lámpafényben.

Az asszony szorosan karolja férjét. Mintha féltené, hogy elmegy, és sosem jön vissza. Az, ember visszaadja a szorítást.

Reggel biztosan kérdezi majd Zolika; — Anyu, megjöttetek?

— Igen, kisfiam.

— Ja? Akkor jól van.

És alszik tovább, legalább még fél órát.

Somogyi Károly