Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-06 / 80. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Péntek, 1962. április 6. A donneri új bölcsődében [ 3~{jfíimiJjDefl&Uf, Megvallom, kissé vegyes érzelmekkel fogadtam a hírt, hogy önálló, egész estét betöl­tő hangversenyre hívja a kö­zönséget a Kaposvári Tóth La­jos Általános Iskola. A gondo­lat önmagában tetszett, hisz régi kívánság teljesült ezzel; az évenként megrendezett is­kolai kórusbemutatók csak részben oldották meg a legif­jabb generáció zenei fejlődésé­nek propagálását Ismerem már a Május 1. utcai iskola ki­tűnő képességű kórusait, nem­egyszer felhívták magukra a figyelmet az utóbbi időben. De sehogy sem tudtam elképzelni a műsort, mely gyermekszerep­lőkkel 3 órán át leköthetné a közönséget, s összességében ! is tartalmas, szép estét szerez­I ne. Aggályoskodásomat kelle­mes csalódás követte; a hallga­tóság úgy lelkesedhetett, olyan nekíhevülten tapsolhatott, mint az emlékezetesebb, jól si­került felnőtt hangversenye­ken. A műsor magasan túlszár­nyalta várakozásunkat. A szereplők általános iskolás gyerekek. Nem szeretném el­homályosítani képességüket, adottságaikat. A kitörő tapsok azonban mindenekelőtt egy szerény és jó képességű, hát­térbe húzódó ember felbecsül­hetetlen értékű munkáját di­csérték. Csak az ő neve nem szerepelt a nyomtatott műso­ron, pedig az est csaknem min­den mozzanatának középpont­jában állt Marenzio Tavaszát hallgattuk, s valaki ezt súgta a fülembe: — Micsoda munka van emögött! A közönség te­hát lát, következtet, értékel, s hiába titkolnánk a karmester nevét, minden énekkari szám mögött éreztük Zákányt Zsolt egyéniségét. Körültekintő pre­cizitással, ritka zenei érzékkel dolgozta ki számait. Együtte­sei — igen, három kórusa van az iskolának, a fiú kamarakó­rus, az alsó és a felső tagozat énekkara! — nem sütkéreznek a debreceni kórusfesztivál dicsfényében. Továbbléptek tökéletesedett dalkultúrájuk énektechnikai felkészültségük a kórusok hangzása, s terebé­lyesedett műsoranyaguk is. Elfogulatlanul mondha­tom : ezek a gyermekka­sm-V.'- -V. Márton Éviké okosan, szépen viselkedik az orvosi vizsgálat közben. Ö már nagyon megbarátkozott a dok­tor nénivel. lUuetscQta {ástatok? SS gyereknék nytfjt bizton­ságos, meleg otthont az új donneri bölcsőde. — Decemberben még csak hét gyereket gondoztunk. A szülők nagy része ugyanis at­tól félt, hogy az új épület még egészségtelen. Egyheti éjjel­nappali fűtéssel azonban meg­felelő hőmérsékletet teremtet­tünk, s most már a használat­ba vett termekben mindenütt kellemes meleg van. Mind több szülő keres föl bennünket. Az épület; teljes elkészülte után hatvanra emelhetjük majd a, létszámot — mondja Kotnyek Mária vezetőnő. A kicsinyekre öt gondozónő ügyel. Hetenként háromszor^ kvareoltatják a kicsinyeket.# Szebenyi Magdika és Szentet Zsuzsika már nem ijed meg,] mint az első alkalommal, ami­kor bekötik szemüket: tudják,# hogy most »napozni« fognak aj kvarclámpa ernyője alatt. Rendkívül jól is sor kerül, hogy sikerült humoros nem kell se gyer- előadást tartottam tya, se mécses..; néhány évvel ez- A villámlást meg­Gelemcsér Évike súlya 14 és fél kiló — mutatja mérleg. Kis barátnői közül ő a legdundibb. előtt, úgy az 1830- as évek elején Ma­radifalván. Nagy­számú és lelkes hallgatóság röhög­te végig komikus jóslataimat az em­beriség jövőjét, a technika, a tudo­mány fejlődését illetően. Nem fu­karkodtam a jósla­tokkal, mert sze­rettem, már annaK idején is szeret­tem, ha jóízű eket nevetnek az em­berek, s a feudaliz­musban már egy kis nevetés is ka­póra jött a szegé­nyedő nemesek számára. — Mert tisztelt uraim — mondtam többek között —, eljön az idő, ami­kor nem lesz ló befogva a kocsi elé, hanem magá­tól megy a kocsi, olyan csuda gép lesz az elejére sze­relve ... — Az anyád, de jól adja — nyihog- tak a gyönyörű­ségtől egyesek, ir­tó tetszett nekik ez a marhaság, hogy ló nélkül is haladhat valami...-—...aztán arra szelídítjük, s egy kis karocska meg- mozdításával any- nyit engedünk bé a szobába belőle, amennyi éppen kell... Egyesek a hasu­kat fogták a röhö­géstől, a fáradtab­bak egymás hasát, mert a bajtársi szellem már a feu­dalizmusban is ki­alakult. —... és képzel­jék el azt, hogy felrepülünk, mint a madarak, még annál is maga­sabbra és mesz- szebbre ... Olyan csodagépezeteink lesznek, hogy 80 nap alatt megke­rüljük a Földet... Valaki akkorát röhögött, hogy ki­gokat is. Nem te- leszkóp i urnán, ha­nem röppentyű se­gítségével ember emelkedik a Mar­sig meg a Venu- sig... Óriási és lelkes röhögésben tört ki a terem, volt, aki a kardját verte a földhöz a gyönyö­rűségtől, volt, aki­ről lepattogtak a mentegombok, voltak, akik a pad alá estek, és úgy bugyborékolt be­lőlük a fojtogató röhögés ... Két­ségtelen, hogy nagy sikerem volt a maradifalvi tu­dományos előadá­sommal. Az or­szág egyik legjobb teátristájának ki­áltottak ki, és vál­lukon vittek a gyorskocsihoz... Messze elkísért hálás röhögésük. Mindez a minap kapcsolódott az jutott eszembe, állkapcsa. Hörög- amikor egy társa­ve fordult segítsé­gért a szomszédjá­hoz. Az fölkelt, le­kevert egy hatal­mas pofont, az áll­kapocs csattogva ugrott vissza a helyére, hogy tu­lajdonosa csillago­kat látott. — ...igen — mondtam —, és meglátjuk a csilla­ságban kijelentet­tem, hogy 2062- ben megszűnik a borravaló. Azt a bárgyú, otromba vihogást! A feudalizmusban nem hallottam ilyet. Gyurkó Géza Tlyfa, április 6-án van ép­■***■ pen negyedszázada, hogy a testét és kedélyét súj­tó szenvedések után öngyilkos lett Juhász Gyula. Eltávozott az életből a költő, aki egysze­rű szavakkal és mégis oly fi­noman rajzolta meg a magyar tájakat, és örökített meg il­lanó hangulatokat. A puszták fölött lebegő — s néha azok­ra ráhullani látszó — végte­len ég, a Tisza-táji csend, s a körmyeztető, sívó alföldi homok jelenik meg a szegedi asztalosmester fiának költé­szetében. Az a sajátos magyar bánat, amelynek semmi köze a kiváltságos rétegek sírva vi­gadó magyarkodásához, hanem Ady Endre tragikus magyar­ságával tart rokonságot. Már a kezdő poéta is a népet, a többséget azonosította á ma­gyarsággal, s fájt látnia az Amerikába tántorgó nép nyo­morúságát. S a maga kiszo- rultságát, »isten háta mögöt­ti« vidékeken való kallódásait is népe sorsával, a magyar ár­vasággal azonosította. Tán senki sem fejezte ki oly szív­be markolóan, mint ő, hogy milyen gyászos, milyen föld­re sújtó az, hogy a magyar nép nem kapcsolódik be a nemzetközi haladás áramkö­rébe, NEGYEDSZÁZAD UTAN_ Juhász Gyuláról A z 1918-as és 1919-es for­radalmak új szárnya­kat adtak neki, holott előbb úgy érezte már, hogy »nem repülhet sohasem«. A prózával addig csak elvétve foglalkozó költő teljes fegyverzetiben ug­rott elő mint bátor publicista. A fájdalmas valósággal szem­besített, »elvérzett« vágyak Juhász Gyulája a forradalmat ünnepelte versekben és újság­cikkekben is. A Tanácsköztár­saság bukása után üldözötté lett: megfosztották tanári ál­lásától és nyugdíjától, zaklat­ták. Az ellenforradalom kor­szakában bánata — ahogy ő maga írta — görcsös szégyen­né fokozódott. Az üldöztetés és mellőzés nagyban hozzájárult életked­vének elapadásához. De a szen­vedő, a fájdalmas ember so­hasem hajlította meg gerin­cét Horthyék előtt. Bennük rögtön fölismerte a régi »schwarz-gelb« világ, a Habs- burg-uralom /még kegyetle­nebb, még embertelenebb foly­tatóit. íyi i a rosszabb, mi a poko- libb? A közboldogságra, az új arcú, korszerű Magyar- országra remény telemül vá­gyakozni — miként azt az if­jú Juhász Gyula tette —, vagy a reménység felvillanása után a reménység elvillanását lát­ni? Nehéz erre válaszolni. Ju­hász Gyula 1919 utáni lelkiál­lapotát különösen fájdalmassá és helytállását, gerincességét különösen tiszteletre méltóvá teszi, hogy ekkor már hitt a »világot megváltó« munkások­ban, és érzelmileg azonosult velük. De messianisztikus szí­nezetű forradalmiságát még­sem tudta fölcserélni azokkal a tudományos nézetekkel, amelyeknek fényénél nemcsak hinni, hanem tudni is lehetett, hogy a Horthy-fasizmus (és minden fasizmus) jövője csak a bukás lehet. Juhász Gyula csak homályosan látta a jö­vendőt, nem olyan biztosan és világosan, mint fölfedezettje, fiatal barátja, József Attila. Mégis kitartott »a százszor szent Szabadság s Haladás« eszméi mellett. Sohasem vált tudományos értelemben vett optimistává, de testvérének érzett minden szenvedőt, és harcra buzdított a félelemtől mentes, jobb és szebb vilá­gért. V erseskonyvei, prózai munkái sok kiadásban jelentek és jelennek meg, s igényes tanulmányok is nap­világot láttak róla és művéről. Egy rövid cikkben sem feled­kezhetünk meg azonban arról, hogy emlékét nemcsak köny­vei és a róla szóló írások idé­zik, hanem legmerészebb ál­mainak teljesülése is. Meg­vannak még a Tisza-parti fü­zesek, élnek és égnek a ma­gyar rózsák, és uralkodik az alföldi nyáresték különös va­rázsa. De hol van már az a »fullasztó csend«, az a szoron­gató nyomor, az a vilianyta- lan és szellemtelen sötétség, amely a költő mellére tele­pedett, és amelynek eltűnésére vágyakozott? »Csak néhány ember nem írástudatlan« — írta József Attila abban a versében, amit »szeretett, drága bátyja« 25 éves költői pályája (nagyon is elszigetelt) megünneplésére szánt. Az Ady és József Attila között hidat vonó nagy köl tőnk halálának negyedszázados for­dulóján tényként fénylik, hogy az egész magyar nép le tud.ia Juhász Gyula ismert és nevét. A. G, rok már bizonyítják, hogy legszebben muzsikáló hangszer ma is az emberi hang, mely fölemel, gyönyörködtet, s ma­gával ragad. Nehéz volna kü- lön-külön értékelni számaikat hisz a kórusművek gazdagsá­gával leptek meg Mozarttól Csajkovszkijig, Palesztinától Bartókig, Kodályig. S ha az al­só tagozat kórusánál néha-né­ha kisebb csúszást, hamisko­dást fedezhettünk is föl, álta­lában tiszta intonáció, kifino­mult szövegkiejtés, abszolút fe­gyelem, kiegyenlített, szép hangzás és széles dinamikai skála jellemezte előadásukat. Azt hiszem, ha valahonnét tá­volról, hang nélkül csak lát­tam volna énekelni ezeket a gyerekeket, akkor is tudnám, hogy jó képességű együttes áll a színpadon. Mert olyan kidol­gozottszájmozgással, a levegő­vétel összehangoltságával s a karvezetőre összpontosított fi­gyelemmel éneklő gyermeke­ket ritkán lát az ember. Talán ez a momentum is bizonyítja f Zákányi Zsolt minden részlet- #re kiterjedő munkásságát, a hangképzés fontosságát. És még egy, ami meglepte a hall- . gatóságot. Ezek a gyermekek fmár szeretnek énekelni, értik J és élvezik a zenét, nem szere- f pelnek a színpadon, hanem mu­zsikálnak önmaguknak. Micsoda eredmény ez! A szebbnél szebb ének­kari számok közül is külön kell emlékeznem Marenzio Tava­szára, Liszt Hajnalozójára, a ikét rendkívül nehéz Kodály­-műre, amelyekben szinte ön­magukat múlták felül az együttesek. Gondos, előrelátó volt a mű­sor összeállítása is. Az ének­kari számok között olyan érté­kes gyöngyszemet láthattunk megcsillanni a színpadon, mint a Hímes tojás című kutasi né­pi játélj, László Attiláné beta­nításában. Az V/a osztály ta­nulói táncoltak, játszottak, éne­keltek önfeledten, s fölfedezhet­tük dr. Fekete Kamillné gyűj­tésének eredeti báját, hamvas- ságát. Ugyan miért nem tud­nak felnőtt együtteseink ebből a kútfőből meríteni?... A kalocsai népi játék Lóczi Istvánná betanításában kissé egyenetlenebb volt, de így is kedves, emlékezetes színfolt. És helyet kaptak a műsorban az iskola hangszeres szólistái, hegedűsei, zongoristái. Színvo­nal tekintetében az ő műsoruk volt a legváltozóbb, néhányan azonban igazán kitűnő teljesít­ményt nyújtottak. Zavilla Nor- t bért, Lubics Irén, László Mik- J lós, Dárdai Árpád és különös­eképpen Balázs István nevére emlékszem, akik az iskolás já­tékon túl zenei adottságaikat is megcsillantották. Az énekesek közül H. Kovács Zoltán szépen csengő szopránja figyelemre méltó. Néhány szép vers, szavalat gazdagította még a műsort, s ha nem mondták is ki, meg­érezte a közönség, hogy az egész ifjúsági hangverseny — műsorszámáik többségét így válogatták — a béke gondola­tát fejezte ki gyermekeink hangián, hangszerén. Szép est volt, tartalmas és példamutató. Kíváncsian várjuk, talál-e követőre... Jávori Béla ima tisztelt „Hagyjátok ránk a szemeteket!" Az angol kórházaknak nem­csak vér-, hanem szemadomá­nyozásra is sürgős szükségük van. Anglia területén több mint 600 olyan személy él, akinek átültetéses műtéttel vissza le­hetne adni a szeme világát, de várniuk kell, míg akad olyan ember, aki végrendeletileg meg­engedi szemének felhasználá­sát. Az angol egészségügyi mi­nisztérium és a Vakok Intéze­te közös kampányt indított a közönség felvilágosítására és viszolygásának leküzdésére. Felszólítják az embereket, hogy végrendeletileg intézkedjenek úgy, hogy szemüket műtéti cél­ra föl lehessen használni. A megrokkant cimbalom A kálmáncsai énekkar is­mét talpra áll, erre lehet kö­vetkeztetni a rendszeres pró­bákból. Hogy a népdalokat igazi népi muzsikával kísér­jék, beállítottak az énekkar próbatermébe egy cimbalmot. Csengett-bongott a vén hang­szer egy darabig, aztán mint­ha megelégelte volna, szét­terpesztette lábait, és min­den jel arra vallott, hogy kö­zelebb kívánkozik a padló­hoz. A figyelmes cimbalmos észrevette a veszélyt, és sür­gősen intézkedett. Azóta az énekkar tagjai felváltva tart­ják a cimbalmot, így a pró­bák zökkenőmentesen foly­nak. Persze a cimbalmos a baleset óta pianóban ját­szik ... Ügyesen oldta meg fia matematikai feladatait Egy detroiti elektronikus szá­mológépek eladásával foglalko­zó üzletben majd minden hé­ten megjelent egy érdeklődő, s alaposan megvizsgálta a leg­újabb modelleket, és bizonyos matematikai feladványok meg­oldását kérte. Arra hivatkoz­va, hogy még gondolkodik egy kicsit, hogy melyik gépet is válassza, az ismeretlen több íz­ben vásárlás nélkül távozott. A cég utóbb rájött, hogy az ér­deklődő üzletfél fia matemati­kai feladatait oldatja meg a gépekkel, és esze ágában sincs elektronikus számológépet vá­sárolni. * * * Jármű-e az „állam hajója“? Egy 81 esztendős, hivatását még ma is teljesítő offenba- chi építésztől magas kora miatt bevonták hajtási jo­gosítványát. Az öreg gépko­csi-tulajdonos az illetékes hatóságokhoz fordult pana­szával, és arra hivatkozott, hogy a nála néhány eszten­dővel idősebb Adenauer szö­vetségi kancellárira is nyu­godtan rábízzák az »állam hajójának« kormányzását. A panasztevő hosszas magya- rázgatások után sem volt hajlandó belenyugodni abba, hogy az »állam hajója« nem tekinthető járműnek. * * * 850 fenyegető levél havonta Kennedy amerikai elnök havonta mintegy 850 fenye­gető és becsmérlő tartalmú levelet kap. Ezzel »túlszár­nyalta« elődjét, Eisenhowert, akinél a »csúcsteljesítmény« havi 573 ilyenféle levél volt. * * * Szervezett lakájok A stockholmi királyi palo­ta 50 alkalmazottja szerve­zetbe tömörült, és csatlako­zott a szakszervezetek szö­vetségéhez. Így akarnak jobb béreket és munkakörülmé­nyeket kiharcolni maguknak. * * * Nem tudja Egy fiatalember a gépko­csivezetői vizsgáról erősen megtépázva került haza. — Kudarc! — mondta ap­jának. — Már az első fordu­lónál belehajtottam egy te­herautóba. — Megbuktál? — Fogalmam sincs. Ugyan­is a vizsgáztató meghalt. SonmgifiNéplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEÁK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11, Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Teiefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor.) Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Fi»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom