Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-04 / 79. szám

Szerda, 1962. április 4.

5

SOMOGYI NÜFLAY

Max Poljanovszkij:

TATJANA BAUER

A Szovjet Hadsereg partizánalakulataiban harcolt ha- t zánk felszabadításáért, a fasizmus leveréséért a magyar * származású Bauer Tatjána. Édesapja — Bauer István — ma ! is él, Budapesten lakik. A Tanácsköztársaság idején fontos * beosztásokban dolgozott. A fehérterror kényszerítette emig- $ rációba. Kislánya, Tanya nem magyar földön született, de * minden vágya az volt, hogy mielőbb megláthassa felszaba- J dúlt hazáját. Ezért vállalta a nehéz fegyveres harcot. Jól be- * szélt németül, s több fontos felderítő megbízatást teljesí- J tett a németek frontvonalai mögött. A fasiszták által meg- i szállt Minszkben, szolgálatának teljesítése közben halt hő- * si halált. Maksz Poljanovszkij, a nálunk is több kiadást $ megért »Vologya utcája« című népszerű ifjúsági regény * szerzője dokumentumregényben örökítette meg a bátor par- J tizánlány hősi tetteit. A könyv a közelmúltban jelent meg aJ Szovjetunióban. Az alábbi részletek elsőízben ismertetik^ meg a könyvvel a magyar olvasót. ,

„Vasútháború“ relvények pontos menetrendjét, amelyet pedig kemény kézzel TV1 ár a háború elején ré- őriztek, a legnagyobb titokban ^ mület fogott el minden tartottak a megszállók, német katonát, ha azt a párán- Tanya parancsot kapott And- csot kapta, hogy a megszállt rejtői, partizánegységének ve- szovjet területen vonatot ki- Betűjétől: szerezze meg a me- sérjen valahová. Soha nem tud- netrendet. ta hol leli halálát a partizánok A lány többször járt Zasz- »vasútfaáborúja« miatt. A meg- layl-ban, s megismerkedett ott szállók csak nagy nehézségek két vasutassal, a Zagoszta-testárán tudták megszervezni vo- vérekkel, akik értékes híreket nataik közlekedését.. adtak neki. Nem sokkal később

Minszkiből nyugatra és Be- — a partizánok iránti szimpá- lorusszia minden irányába in- tia gyanúja miatt — a németek dítottak a németek szereivé- agyonlőtték a fiatalabbik Za- nyeket. Innen küldték német- gosztát. Tánya azt hitte, hogy országi kényszermunkára az Sztyepant letöri, visszafogja összefogdosott, bevagonírozott majd a további munkától öcs- szovjet embereket, akiknek leg- cse halála, de az ellenkező tör- többje fiatal volt, innen vitték tént: még keményebb, még ál- Berlin felé a vonatok a gabo- dozatosabb lett a fiú. Bosszút nát, a pálinkát, a húst, a zöld- állt öccséért. Zagoszta sok hí- ségfélét, s Minszken keresztül rét továbbította Moszkvába vitték a frontra a katonákat, Andrej rádióadóján, az utánpótlást, meg a büntető- Egy másik niegbízható embe- századokat az “engedetlen« re is volt Tányának a vasútnál: körzetekbe. az egyik váltóőr, aki sok minA földön és a levegőben dúlt dent tudott a német vonatok a »vasútháború«. A németek menetrendjéről. Meg is szerzett megsokszorozott éberséggel néhány adatot és eljuttatta Tá- őrizték a vasútvonalakat, a nyának. Az értesülések haszno- partizánok mégis rendszeresen sak voltak, de általánosak. Léáthúzták a “fritzek« terveit: ttyegesen többre lett volna felszedték a vágányokat, akná- szüv""g.

kát, robbanóanyagokat raktak T-1 ánya minszki illegális a sínek alá. Mind gyakrabban x lakásának szomszéd iákényszerültek megállásra a ban lakott Anna Bojaronceva, “Sürgős« jelzéssel frontra indí- aki tudta honnan jött a lány, tott, utánpótlást és bevetésre miért van Belorussziában, s váró katonai alakulatokat szál- amivel csak lehetett, segített lító vonatok. Sok szerelvény neki. Az egyik napon ezzel fo- kisiklótt, a töltés aljára for- gadta Tányát: ismer égy asz- dult számtalan mozdony és va- szonyt, aki bizalmas munkát gon. végez a németeknek a vasúti

Mindehhez, a »vasútháború« csomóponton. Tánya azonnal sikeréhez az kellett, hogy a elhatározta, hogv ha törik, ha partizánok ismerjék a némét szakad, találkozik ezzel az asz- katonai és személyszállító sze- szonnyal.

Vasárnap rendezték meg Nagyatádon az úttörők járási kulturális szemléjét

(Tudósítónktól.)

Vasárnap délelőtt a Gábor Andor Művelődési Hóéiban tartották meg a nagyatádi járás úttörő művészeti csoportjainak szemléjét. A béke és barátság jegyében megrendezett kulturális bemutatón mintegy 500 pajtás vett részt.

A szemlén egyetlen kamarakórus szerepeit: a segesdi pajtásoké. Témaválasztásuk és előadásmódjuk jó volt, szereplésüket a bírálóbizottság kínálóra értékelte. Nagy sikerrel szerepelt a lábodi és a nagyatádi úttörő kórus, s a jobbak között szerepelt a kuntelepiek és a mikeiek lelkes kórusa is. A segesdi nagy kórus témaválasztása nem helyeselhető, mivel az előadott Szabadság Himnusza meghaladta erejüket. Nem volt szerencsés a somogyszobi kórus témaválasztása sem, így előadásuk nem érte el a kívánt szintet,

A szemle egyik legkedvesebb színfoltja a kutast pajtások Tavaszvárás című népi játéka volt, melyet dr. Fekete Kamilné tanított be. öltözetűk, mozgásuk és jókedvük méltán nyerte meg a közönség tetszését. Elismerés illeti a nagyatádi úttörők Leányvásár című népi játékát. Jó felkészülésről tanúskodott a háromfai úttörők Libajátéka. A népi táncok közül a kuntelepiek Sapka tánca érdemel említést, kár azonban, hogy elmaradt a zenei kíséret.

A szemlén csupán egy zenekar, a nagyatádi úttörők harmonika zenekara szerepelt. Sajnálatos, hogy létszámuk az előző évihez viszonyítva megfogyatkozott. A harmonikaszólók közül Bencs István nagyatádi és Antal Vilmos lábodi pajtás szerepelt eredményesen. Gazda Márta segesdi úttörő Moszkvaparti esték című énekszólója harmonikakísérettel kedves szám volt.

Két jelenetet láttunk a szemlén. Az ötvöskányiak az Artistanő című úttörő jelenetet, a somogyszóbiak pedig Az igazi ajándék című jelenetet mutatták be. Mindkettő az iskolai élettel foglalkozott. A színpadi mozgás, előadásmód tekintetében viszont mindkét csoportnál sok még a csiszolni való.

— Azt hiszem, Likovának hívják — mondta határozatlanul Anna —, de lehet hogy nem ez a neve. Előbb megpróbálok vele beszélni. Te csak utána keresd meg.

Bojaronceva el is ment Li- kovához. Az asszony halálsápadt lett, amikor megtudta, mit kérnek tőle, s kereken visz- szautasította, hogy kiszolgáltassa a titkos menetrendet. De Bojaronceva megfenyegette:

— légy eszednél! Egyszer még felelned kell ezért a szovjet nép előtt. Az árulóknak nincs kegyelem.

Likova nem felelt. Jó ideig hallgatott. Amikor végre megszólalt, arra kérte Annát, hogy jö^fin el hozzá másnap.

A megbeszélt időben An- na ott is volt nála, s Likova átadta neki a menetrendet, miközben dühösen rámordult.

— De ez az első és az utolsó. Engem hagyjatok békén.

Tánya — az asszony magatartásából ítélve — azt gyanította, hogy a menetrend puszta hamisítvány, s elhatározta: mielőtt elküldi Andrejnek, minden adatot ellenőriz, nehogy félrevezető információt

továbbítsanak Moszkvába.

A néhány napig tartó alapos ellenőrzés igazolta: Tánya gyanúja nem volt alaptalan. Valóban hamisítvány jutott a birtokukba.

Tánya nem hagyta annyiban a dolgot. Kockázatos lépésre szánta el magát: személyesen keresi meg Likovát. Andrej is beleegyezett, hogy ezt tegye. Megállapodtak: amíg ő ott lesz, partizánok tartják szemmel Likova házát

... Tánya belépett a konyhába.

— Hamis menetrendet adott Anna Bojaroncevának — tért azonnal a tárgyra.

— Nem értem, miről van szó. Mit akar tőlem? — mondta Likova, de a hangjából érezni lehetett: csak színleli a meglepetést

— Azt hiszi, mindenkit olyan könnyen félre lehet vezetni, mint magát? — dörgött keményen Tánya hangja. — Nagyon jól ismerjük a fasiszták iránti szimpátiáját, éppen ezért semmi szándékunk, hogy a lelkére beszéljünk. Nem kérni jöttem, hanem követelni ...

— Távozzon a lakásomból, vagy azonnal telefonálok a rendőrségre — sziszegte likova a lányra.

— Telefonáljon — mondta a legnagyobb nyugalommal Tánya, s azzal a mellette lévő karosszékbe ült. — Megvárom. Hívja nyugodtan a rendőrség számát, vagy ha tetszik, akár kiabálhat is nekik. Nincsenek

messze.

Likovát meghökkentette a lány bátorsága. Erre nem számított. Nem volt buta nő, el tudta képzelni, hogy ez a lány, aki ott áll előtte, nincs egyedül, a partizánok népes tábora nevében beszél vele, s ha üres kézzel küldi el innen, számíthat az akciójukra. Ha pedig lebuktatja, német kézre adja, holnap ő kerülhet a partizánok puskacsöve elé.

Tánya nem hagyott sok időt Likovának a töprengésre.

— Ne fecséreljük az időt — mondta az asszonynak —, jelölje meg, mikor jöhetünk a pontos, érti, a pontos menetrendért?

A szavalok közül Gazda Márta kapott kiváló minősítést a Proletárgyerekek című vers átélt tolmácsolásáért. A szemlén került sor öt csapat szellemi vetélkedőjére is. melyben a lábodiak kerültek az első helyre.

összességében megállapítható, hogy az idei szemle sokkal gazdagabb, színesebb és színvonalasabb volt, mint az előző éviek. A járási tanács és az úttörő elnökség a zsűri eredményhirdetése után értékes jutalmakat és okleveleket mdott át a szemlén részt vett csoportoknak.

— Két nap múlva, ugyanebben az órában — felelte rekedt suttogással Likova.

— Jó. Én magam jövök. Ha valami bántódásom lesz, vége az életének. Ezt a dolgozó nép, a haza nevében jelentem ki maga előtt. Egyébként én sem szoktam a cél mellé lőni. Viszontlátásra.

p ontosan két nap múlva 1 Tánya megkapta az asszonytól a menetrendet — ezúttal most már az igazit, nem a hamisítványt. Andrej azonnal továbbította is a rádión Moszkvának.

Tánya esküvője

C zergej Kovaljov, Tánya k-' segítőtársa egyik alkalommal rossz hírt hozott. Az ukránokból a németek által összeverbuvált nacionalista század katonáit mind több besúgóval, német nyomozóval figyeltetik, mert keserű tapasztalatot szereztek a »fritzek«: egymás után derült ki, hogy a megbízhatónak hitt, német ruhába bújtatott katonák a partizánok emberei. Szigorú utasítást adtak ki a németek: a laktanyából csak a legszükségesebb esetben mehetnek be a városba a katonák. Ez megnehezítette a partizánok kapcsolatát velük, ritkábban juthattak ki információk a laktanyából. Valamit tenni kellett. Ko- Valjovnak jutott eszébe a legjobb megoldás.

— A század valamelyik katonájával házasságot kell kötnie, Tánya — mondta a lánynak. — Természetesen csak fiktív házasságot. így, a feleség jogán veszély nélkül mutatkozhat a század körletében.

Andrej elfogadta a javaslatot. Ha Tánya papíron felesége lesz a hitleristák szolgálatában álló század egyik katonájának, nam kell sehol sem dolgoznia, s nem lesz szüksége »ausweis«- re sem. A németek nagyobb bizalommal kezelik majd, hiszen összeköti az életét, a sorsát egy katonájukkal. .

Ügy állapodtak meg, hogy Tamara Szinyicánál, Tánya szállásadójánál tartják a »leánynézőt«. A megbeszélt időpontban idehozta Szergej Kovaljov a »vőlegényt«: Konsz- tantyin Szumecet, akiben igen megbíztak a németek — kulák- családból származott —, s aki az ukrán nacionalista század tagjaként már hosszabb idő óta rendszeresen továbbít a partizánokhoz minden fontos katonai értesülést.

Tányáék vigyáztak, hogy a házasságkötés minden külsődleges aktusát pontosan végigcsinálják. Hogy a németekben, meg az ukrán nacionalista század főnökeiben semmiféle gyanút ne ébresszen ez a házasság, az egyik minszki templomban tűzették ki az esketést. Megállapodtak azonban: előzőleg végignéznek egy hasonló szertartást, nehogy zavarban legyenek majd, s elkövessenek valami ballépést.

A legközelebbi vasárnap elment a templomba a leendő »házaspár«.

Mindent lehangolónak találtak. A gyér világítás mellett alig lehetett felismerni az embereket. Több helyről sírás, zokogás, sóhajtozás, imádkozás hallatszott.

Hamarosan ünneplőbe öltözött emberek léptek a templomba. Megkezdődött az esküvő. Tánya és Kosztya figyelmesen végignézte az egész szertartást aztán igyekezett minél előbb kikeveredni a nyomasztó boltívek alól. Friss levegőre vágytak.

A sötét templom után még a szürke őszi égbolt is napfényesnek tűnt a szemükben. Kosztya karonfogta a »menyasszonyát«. Ebben a pillanatban fényképezőgép kattanása t hallották. Mintha á földből nőtt volna ki, egy civilruhás férfi termett előttük.

SIMON LAJOS: , .

HINTÓN

Míg hajtottunk, a bakra ültetett.

— No lássam — mondta —, lássam, bírsz-e még aulával. Lássam, ott az ostor is.

De jól vigyázz, hogy fel ne dűljek ám, mert billenő a hintó kiskomám.

Kátyus az út, a kormos traktorok feltépték itt a macskaköveket, gödrösre ástak, mint mi a mezőt, tavasszal, krumpliültetés előtt.

... És dörögtek a robbanó paták a feltört úton. Kátyúk, pocsolyák maradtak el és minden kis veszélyt buktató követ, gyepes útszegélyt kerültem minden elkerülhetőt, mint madarak a lángoló tetőt.

Hosszan tűnődtem, minden szó között, mit el sem mondtam. .Csak bennem, belül sűrűsödtek a valló-mondatok.

A kívánságok, óhajok, a vágyak:

»Kinek kezébe gyeplőt tettetek, akik vezetnek, úgy vezessenek, mint én, bár tudtam, láttam, jól megyek, de kívántam a biccentésedet«.

— Danke — köszönte meg a felvételt németül, s kissé nagyképűen mosolygott hozzá. Nem tetszett ez az ember Tanyának. Szúrós, apró szemének alattomos tekintetéből semmi jót sem lehetett kiolvasni.

Ki ez az ember? Miért várta őket lesben, s miért készített róluk két felvételt is? Mi szüksége van a mi fónyképednifcre? Hová kerülnek ezek a felvételek? Ezek a kérdések kavarogtak Tánya gondolataiban.

— Most azonnal hagyj magamra — fordult a lány Kosz- tyához. — Ne kérdezz semmit

P yors léptekkel a távolo- ^ dó fényképész nyomába eredt, s németül szólította meg.

— Nekem szól, freulein? — kérdezte a férfi, amikor észrevette maga mellett az elmosolyodó Tányát

— Elnézését kérem — mondta Tánya —, egy percre szeretném igénybe venni a türelmét

Tiszta német kiejtésével, barátságos hangjával rögtön megnyerte a férfit

— Parancsoljon velem, feu- lein — mosolyodott el a férfi is. Ez a mosoly azonban az arcizom mesterkélt, torz rezdülése volt Tánya végérvényesen meggyőződött róla, hogy találkozásukat nem a véletlen hozta. Bizonyos, hogy a »fényképész« a Gestapo megbízatását teljesíti.

— A vőlegényem és én nagyon szeretnénk, ha kaphatnánk a felvételekből, amelyeket rólunk készített — kezdte a beszélgetést Tanya. — Szívesen megfizetnénk, amibe kerül. Nagyon kedves emlékünk lenne ez a fénykép.

— Készségesen állok rendelkezésükre. Felírom a címét, freulein, s magam viszem el majd a képeket.

— Nagyon hálás leszek önnek — felelte Tánya mindvégig mosolyogva.

— Hol találhatom meg önt, freulein?

— A vasútnál dolgozom. Német vagyok, a szüleim Volga menti németek...

Tánya hamis lakcímet mondott a férfinak, aki jegyzettömböt és töltőtollat vett elő.

— Üljünk le. Ülve kényelmesebben leírhatja a címemet

— ajánlotta a lány. — Megengedi, hogy megnézzem a fényképezőgépét? Micsoda nagyszerű masina!

— Parancsoljon, freulein — mondta a német, s átnyújtotta Tányának a fényképezőgépet, miközben pontosan, akkurátusán leírta a jegyzettömb egy lapjára a lány címét.

Tánya pedig egy ügyes mozdulattal kivette a gépet a tokjából, s nyomban felnyitotta a hátulját. A film fényt kapott, tönkrement...

— Jaj, istenem! Bocsásson meg, uram — mondta németül Tánya, kétségbeesést mímelve.

— Azt hiszem, valami kárt csináltam. Nagyon kérem, ne haragudjon rám...

A férfi kikapta Tánya kezéből a gépet, s dühösen elká- romkodta magát.

— Készakarva csináltad, te ribanc! üvöltötte magából kikelve.

A mikor a férfi visszaakasztotta a nyakába a fényképezőgépet, egy másodpercre szétnyílt a kabátja, s német katonazubbony villant Iá alóla. Tánya több kitüntetést, köztük a Vaskeresztet is ott látta a férfi mellén.

Tánya hirtelen futásnak eredt. Szerencséje volt: köd ült a park fái között, gyorsan eltűnhetett.

így maradt el Tánya és Kosztya tervezett »házassága«.

Fordította:

Szathinári Gábor