Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-27 / 97. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1962. április 2d Tájékoztató jelentés az SZKP Központi Bizottságának plénumáról Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka közben plénumct tartott az' SZKP Központi Bizottságai A plenum a Legfelső Tanács ülésszakával összefüggő kérdésekkel és szervezeti kérdésekkel foglalkozott. A Központi Bizottság ülésén A. P. Kirilenkót, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagjává választották, I. V. Szpiridonovot pedig fölmentették a Központi Bizottság titkárának tisztségéből, a Legfelső Tanács Szövetségi Tanácsának elnökévé történt megválasztásával kapcsolatban. (MTI) A genfi leszerelési értekezlet csütörtöki ülése Genf (MTI). Csütörtökön délelőtt ismét összeült a genfi. leszerelési értekezlet: először »teljes bizottsi versenynek. »Az Egyesült Államok és Anglia felelőssége világos« — mondotta a szovjet küldött. Zorin hangsúlyozta, * Sálán 30 tanú, köztük Debré volt miniszterelnök kihallgatását kérte 4 Szovjetunióban fellőték a „Kozmosz- 4“-et Párizs (MTI). Sálán, az OAS elfogott fővezére közölte a vizsgálóbíróval, hogy perében 30 tanú kihallgatását kéri. A védelem által javasolt tanúk között szerepel Debré volt miniszterelnök és több ismeirt politikus, akikkel Sálán sokáig szoros kapcsolatban állott. Sálán kihallgatását csütörtökön kezdte meg a vizsgáló- bíró. A kihallgatás előreláthatólag 3—í napig tart. A Sa- lan-per tárgyalására minden valószínűség szerint május közepén kerül sor a katonai főtörvényszék előtt. De Gaulle szerdán fogadta Charpentier-t, a halálra ítélt Jouhaud tábornok védőügyvédjét, aki védence megke- gyelinezését kérte. A köztársasági elnök még nem nyilatkozott Jouhaud sorsáról. A döntés elhalasztásából és a kegyelmi kérvényt véleményező legfelső bírósági tanács köreiből kiszivárgott hírek alapján párizsi politikai körökben arra következtetnek, hogy Jouhaud elkerüli a kivégzést. Az OAS iránti elnézés jutott kifejezésre a párizsi katonai különbíróság legújabb ítéletében is. A három vádlott, köztük kettő ejtőernyős kato-. na, a vádirat szerint egy teherautóra való fegyvert szolgáltatott ki az OAS-nak, és egy arab sofőr meggyilkolására készült. A bíróság egy Vádlottat négyévi szabadságvesztésre ítélt, a másik feltételes büntetést kapott, a harmadikat felmentették. Moszkva (TASZSZ), A Szovjetunióban csütörtökön sikeresen fellőtték a »Kozmosz—4« szputnyikot. A mesterséges holdon levő tudományos berendezés arra hivatott, hogy segítségével folytassák a világűr kutatását a TASZSZ által március 13-án közölt programnak megfelelően. Előzetes adatok szerint a szputnyik rátért a számításokat megközelítő pályájára. a szputnyikon rádioberendezéw sek a pályaelemek pontos mérésére, továbbá rádiótelemet- ríkus készülékek, amelyek adatokat továbbítanak a Földre a szputnyikon elhelyezett műszerek és tudományos készülékek működéséről. Az első felfogott ilyen adatok arra mutatnak, hogy a szputnyikon elhelyezett készülékek normálisan működnek. A Szovjetunió területén fekvő állomásokról megfigyelik a szputnyikot, és felfogják teleA szputnyikon elhelyeztek egy »Szignál« rádióadó-állomást, amely a 19,995 megaherz frekvencián működik. Vannak metrikus jelzéseit. (MTI). A Ranger -4 amerikai holdrakéta a Holdra zuhant Amerikai provokációk egy szovjet íartályhajó ellen ság«-ként tanácskozott néhány percig, majd valamivel később plenáris ülésen folytatták a munkát. ; Burns tábornok, kanadai küldött az értekezlet megkezdése előtt kijelentette:. »Szerencsétlen dolog, hogy föl kellett újítani az atomkisérleteket.« A tábornok reményét fejezte ki, hogy a történtek ellenére folytatódnak majd a tárgyalások az atomkísérletek betiltásáról. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Zorin, a Szovjetunió küldötte rámutatott, hogy az Egyesült Államok szembeszállt az egész világgal, amely azt követeli, hogy vessenek véget az atomfegyverkezéAP). Argentínában Guido elnök, illetve a mögötte álló katonai erők gyakorlatilag nyílt katonai diktatúrát teremtettek. JVJint ismeretes,': március 18-án 93 új képviselőt, közöttük 47 peronistát választottak meg, akiknek május elsején kellene elfoglalni helyüket a kongresszusban. Szerdán este külön elnöki rendelet közölte, hogy a tartományi választásokon kívül ezt a választást is megsemmisítik. Ez voltaképpen annyit jelent, hogy a parlament megbénult, mert a csonhogy a Szovjetuniót az amerikai kísérletsorozat arra kényszeríti, hogy megfelelő intézkedéseket hozzon saját védelmének megszilárdítására. Arthur Dean, az amerikai küldöttség vezetője nyilatkozatot osztott szét a részvevők között. Ebben »az Egyesült Államok biztonságának« védelmével igyekezett igazolni az amerikai atomkísérleteket, megpróbálta a felelősséget a Szovjetunióra hárítani, s ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok szeretné folytatni a tárgyalásokat saját kísérleti sorozata ellenére is a kísérletek eltiltásáról. ka képviselőházban csak 98-an maradnak, viszont a határozatok érvényességéhez legalább 96 szavazat szükséges. Három képviselő távolléte tehát már megakadályozza a kongresszus munkáját. Sok képviselő szerdán nyilatkozatban tiltakozott az ellen, hogy »a végrehajtó hatalom beavatkozott a parlament jogkörébe«. A demokratikus intézmények közül csak a szenátus maradt meg, ennek azonban nincsen aktív törvényhozó jogköre. Az elnök, noha szüntelenül igyekszik az alkotmány előírásaira hivatkozni, már feladta a törMoszkva (TASZSZ). A Komszomolszkaja Pravda csütörtöki számában beszámolt arról, hogy amerikai katonai repülőgépek és hadihajók sorozatos provokációkat követtek el a »Fekin« szovjet tartályhajó ellen. Április 19-én reggel, amikor a »Pekin« befutott a Haiti északnyugati partja és Kuba keleti partja közötti tenger- szorosba, Guantanamo amerikai haditengerészeti támaszpont felől egy amerikai repülőgép-anyahajó és egy torpedóromboló tűnt fel. A törvényesség látszatát is. Argentínában gúnyosan csak »katonai demokráciaként« beszélnek a kormányról. Ezt a helyzetet tükrözi Guido elnök tízperces rádióbeszéde is. Az elnök bejelentette, hogy 48 órán belül megalakítja új kormányát. Mint az AFP írja, Guido arra törekszik, hogy leváltsa a belügyminisztert és a gazdasági minisztert, akik a válság során elhatárolták magukat az ő irányvonalától. Az AFP kommentárja szerint tehát végeredményben a március 29-i államcsíny során létrejött végrehajtó hatalom marad uralmon. Legközelebbi célkitűzései előreláthatólag »a politikai pártok működési szabályzatának« megváltoztatása, azaz a peronisták legális működésének betiltása lesz. A kormány másik terve »a szakmai szervezetek működési szabályzatának reformja« — vagyis a szakszervezetek jogainak felszámolása. Az argentin helyzet nagy kérdése most a tömegek válasza a katonai diktatúra intézkedéseire. A megválasztott peronista vezetők közölték, hogy ha megakadályozzák őket hivataluk betöltésében, május 1-én »jelképesen« veszik át új tisztségüket. A szakszervezetek meghatározatlan időpontra általános sztrájkot helyeztek kilátásba — a katonai vezetők most nagyszabású csapatösszevonásokkal igyekeznek elejét venni a tömegmegmozdulásoknak. Az AFP szerint hírek terjedtek el arról, hogy Argentínában újabb 600 embert tartóztattak le »peronista vagy kommunista tevékenység« vádjával. Buenos Aires közelében 10 hadihajó vetett horgonyt, mivel a haditengerészet attól fél, hogy a szárazföldi hadsereg egységei nem lépnének föl elég erélyesen a tömegekkel szemben. Repülőgépen és légi úton további csapaterősítések érkeznek Jaz argentin fővárosba. Az utcákon acélsisakos járőrök cirkálnak. A Reuter jelentése szerint a hadseregben nyugtalanság tapasztalható, mert számos tiszt szeretett volna alkotmányos megoldást találni a válságra. (MTI) pedóromboló, amely a 4. számot viselte, veszélyesen megközelítette a szovjet tartályhajót. Ugyanaznap reggel 8.45 órakor egy kétmotoros amerikai katonai repülőgép le—127 766 számjelzéssel nyolc esetben rárepült a hajóra, majd távozott. Később egy amerikai torpedóromboló provokációs kérdéseket kezdett föltenni arra vonatkozólag, hogy honnan jön. miért és hova tart a szovjet tartályhajó, majd haladási irányának megváltoztatását követelte, noha a »Pekin« szigorúan megtartotta a nemzetközi tengerhajózási szabályokat. A torpedórombolón levették a huzatokat a lövegekről, és az amerikai hadihajó megközelítette a szovjet tartályhajót. A szovjet hajó azonban nem változtatta meg menetirányát, és a provokátorok kénytelenek voltak távozni. (MTI) Nyolcvanezer spanyol bányász sztrájkol Róma (TASZSZ). Az Unita tudósítója jelenti Madridból, hogy nyolcvanezer spanyol szénbányász sztrájkba lépett. A sztráj kólók követelik az új kollektív szerződések megkötését, amelyek 15 százalékos béremelést biztosítanának. A bányatulajdonosok több ízben megígérték a béremeléseket, most mégsem akarják végrehajtani. (MTI) PRÁGA A csehszlovák közvélemény felháborodottan tiltakozik az újabb amerikai nukleáris fegyverkísérlet miatt. A Rudé Právo vezércikkében megjegyzi, hogy az Egyesült Államok kormánya a légköri nukleáris kísérletek felújításával bebizonyította, nem törődik a világ békeszerető közvéleményének akaratával. BERLIN A Neues Deutschland csütörtöki számának »A népek meg fogják zabolázni az atombarbárokat« című vezércikke kifejezésre juttatja a demokratikus német közvélemény hangulatát. Cape Canaveral (MTI). Cape Canaveralban csütörtökön közölték, hogy a hétfőn este felbocsátott amerikai holdrakéta csütörtökön, magyar idő szerint 13 óra 49 perckor elérte a Holdat. A Ranger —4 63 óra és 57 perc alatt tette meg az 514 000 kilométernyi utat. A tudósok számítása szerint az űrrakéta mintegy 1500 kilométer távolságban haladt el a Hold napos oldalának »bal oldalán«, majd lezuhant azon az oldalon, amelyet a Földről nem lehet látni. A Ranger—4 az amerikaiak első holdrakétája, amely — kiNew York (MTI). Harold Macmillan angol miniszterelnök szerdán este repülőgéppel New Yorkba érkezett. Találkozik és megbeszélést folytat U Thant ügyvezető ENSZ-főtitkárral. Macmillan New Yorkból Washingtonba utazik, és előreláthatólag a szombatot és a vasárnapot Kennedy elnök társaságában tölti. Kennedy elnökkel — mondta megérkeBerlín. A Német Demokratikus Köztársaság ipari termelése az európai országok rangsorában az ötödik helyen áll. Ipari termékei ma már eljutnak minden világrészre. A Német Demokratikus Köztársaság ugyanis ez idő szerint több, mint száz országgal kereskedik. A szocialista és a kapitalista világpiachoz tartozó országok közül 45 országgal kötött eddig az NDK kereskedelmi szerződéseket, árucsereforgalVARSÓ A Trybuna Ludu az amerikai nukleáris fegyverkísérletek folytatását a józan ész, az emberi lelkiismeret ellen intézett kihívásnak minősíti. NEW YORK Az UPI hírügynökség tudósítója jelenti az ENSZ székházából: — Az amerikaiak csendesóceáni nukleáris kísérleti robbantásának hírét sajnálattal fogadták még olyan küldöttségek is, amelyek korábban nem ítélték el az Egyesült Államok kormányának az újabb nukleáris robbantási kísérletsorozat megkezdésére vonatkozó elhatározását. lene sikertelen kísérlet után — el is találta a Holdat. Az amerikai tudósok a Ranger—4 kísérletéhez nagyszabású tudományos programot dolgoztak ki, azonban ezeket a célkitűzéseket nem sikerült teljesíteni, mert az űrhajó elektronikus agya felmondta a szolgálatot, így lehetetlenné vált a Holdról készített televíziós felvételek továbbítása, valamint az is, hogy különleges fékező rakétákkal »holdrengésjelző« laboratóriumot juttassanak a Hold felszínére. (AFP, Reuter, AP, UPI) zésekor — állandó érintkezésben áll, de a nemzetközi helyzet sok kérdésének megvitatásánál a négysaem-közöttd megbeszélések a legjobbak. Macmillan bejelentette, hogy az Egyesült Államokból Kanadába látogat. Néhány újságíró szerette volna Macmillan véleményét hallani az amerikai légköri atomkísérletek felújításáról, de ő elhárította a kérdést. mi egyezményeiket, illetve fi-* zetési megállapodásokat. A Német Demokratikus Köztársaság 1961-ben külkereskedelmi forgalmának 74,5 százalékát a szocialista tábor országaival bonyolította le. Hivatalos adatok szerint a Német Demokratikus Köztársaság iparának bruttótermelése 1950 és 1960 között megkétszereződött, importja pedig ötszörösen nőtt. (MTI) Mdlala Szekere ceyloni képviselő így nyilatkozott: — Nagyon el vagyunk keseredve, de nem csodálkozunk. El vagyunk keseredve, mert ez nem szolgálja a béke ügyét. Azt reméltük, hogy az Egyesült Államok végül is lemond e kísérletekről, amelyek nem szükségesek. Az AP hírügynökség jelentése szerint az ENSZ-küldött- ségekben általában kedvezőtlenül fogadták a kísérlet megtartásának hírét. Az ázsiai és az afrikai országok képviselői — írja a tudósító — megjegyezték, ők megszavazták a közgyűlésnek azt a határozatát, amely felhívja a nagyhatalmakat, tartózkodjanak további nukleáris kísérleti robbantásoktól. \ Elkezdődött... A TASZSZ szemleírója az amerikai légköri nukleáris robbantásról Moszkva (TASZSZ). J. Boriszov, a^fASZSZ szemleírója írja: A Karácsony-sziget térségében szerdán félelmetes, gomba alakú felhő emelkedett a magasba: az Egyesült Államok elkezdte légköri nukleáris kísérletsorozatának végrehajtását. Március 2-án, amikor az Egyesült Államok elnöke bejelentette az új kísérletsorozatra vonatkozó amerikai szándékot, arról biztosította a világot, hogy kész visszavonni e döntést, ha április közepéig megegyezésre jut a Szovjetunióval az összes kísérletek megszüntetéséről. »Reménykedünk és imádkozunk — mondotta akkor Kennedy —, hogy ezeket a rettenetes és nemkívánatos kísérleteket sohase kelljen végrehajtani.« Most, miután a robbantások elkezdődtek, világossá vált, hogy talán ez volt a legnagyobb azok között a hazug ígéretek között, amelyek valaha is a Nyugat részéről elhangzottak. Amióta Géniben a tizennyolchatalmi leszerelési bizottság a kísérletek beszüntetéséről tanácskozik, Washington és London képviselői minden nap és minden órában aláírhatták volna az egyezményt. Ehhez nem kellett imádkozni, elég lett volna az is, ha hallgatnak a józan észre, és az emberek millióinak követeléseire, ha becsű t esen és objektiven értékelik a Szovjetunió és a semleges államok álláspontját. Csakhogy éppen arról van szó, hogy az amerikai küldött már azzal a kész és szilárd elhatározással érkezett Génibe, hogy a nukleáris kísérleteket mindenáron végre fogják hajtani. Az Egyesült Államok és Anglia képviselői nem azért ültek tárgyalóasztalhoz, hogy a megyezés útjait keressék, ellenkezőleg, lehetetlenné akarták tenni a megegyezést. Nemcsak a szovjet javaslatok alapján, hanem a nyolc semleges állam javaslatai alapján sem akartak tárgyalni. Az Egyesült Államok félredobva mindezeket a javaslatokat megvalósítja bűnös tervét. De semmiféle propagandafogással nem tudja Washington elleplezni azt a tényt, hogy szerdán súlyos bűntettet követett el az emberiség ellen: a karácsony-szigeti robbantás új lökést adott « nukleáris fegyverkezési hajsza fokozásának. (MII) A hadsereg1 és Guido nyílt diktatúrája Argentínában Buenos Aires (AFP, Reuter, Tiltakozások a Csendes-óceáni amerikai nukleáris robbantás miatt Macmillan az Egyesült1 Államokban Több, mint száz országgal kereskedik a Német Demokratikus Köztársaság