Somogyi Néplap, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-16 / 63. szám

SOMOGYI NflPT.AP 4 Péntek, 1962. március Itt POR Nvilánf a Uek^zőknél Rajtol az NB II-es K. Építők csapata — Kezdődik a megyei bajnokság Az újból beköszöntött tél nem akadály a tóközöknek. Eb­ben a sportágban — akár esik, akár fúj — szombaton és va­sárnap már megkezdődik a »tavasz«. Véget ér a téli szü­net, s mostantól kezdve a csa­patok hétről hétre a bajnoki pontokért küzdenek majd. A K. Építők tekecsapata nekivág az 1963. évi NB n. baj­nokság küzdelmeinek. Tavaly az Építők derekasan helytállt a Nem­zeti Bajnokság II. osztályában. A megye legjobb tekecsapatánál most azt tűzték célul, hogy Ismét a me­zőny közepéin végezzen az együt­tes. Az előkészületek tervszerűen folytak. Különböző versenyélten vettek részt a K. Építők tekézői, hogy tisztán lássak a bajnoki rajt előtt, hogy mely játékosokra lehet számítani az idény kezdetén. Nagyszerűen sikerült a háziver­seny. Legutóbb pedig -főpróbát- tartottak -r egy ellenőrző ver­senyt. Ezen néhány pompás ered­mény született. Somlyal Jenő pél­dául 459 fát, de még a hatodik ember Is Jóval 400 fa fölött ütött. — Ennek ellenére nehéz dolgunk lesz az NB II. szombathélyi nyi­tányán — vélekedik Somlyal László edző. Kijelölték már a Csa­patot. Ládonyi Attila ée Csaba, Németh László és Németh Ferenc, Somlyal Jenő és Horváth János alkotja majd a rajtoló együttest. Változás csak akkor lenne, ha ne­tán valaki megbetegedne — mon­dotta az Építők tekeedzője. Mit hoz az „új“ megyei bajnokság Sokan kíváncsian várják a fe­leletet erre a kérdésre. Miért tart különös érdeklődésre számot az Idén a tekézők megyei bajnoki küzdelme? Elsősorban azért, mert ez évben »tiszta« megyei bajnok­ság lesz Somogybán a korábbi összevont bajnokság helyett. An­nak Idején megírtuk az összevont Az uszoda nélküli városok versenyében első a X. H. Vasutas, harmadik a X. Kinizsi A Magyar Üsző Szövetség közzétette az 1961-es esztendő eredménylistáját. E rangsor­ban igen szerény helyet fog­lalnak el Somogy megye úszói. A megyét két sportkör úszó- szakosztálya, a K. Hunyadi Vasutasé és a K. Kinizsié kép­viselte 1961-ben. A »nagyok« viaskodásába természetesen nem tudtak be­leszólni Adorján József és Ketskés Endre tanítványai. En­nek ellenére dicsérettel emlé­kezhetünk meg mind a Vas­utas, mind pedig a Kinizsi úszóiról. A melegvizes uszodá­val nem rendelkező városok sportkörei között a K. H. Vas­utas {edző: Adorján József) or­szágos első, a K. Kinizsi (edző: Ketskés Endre) pedig a 3. he­lyet szerezte meg 1961-ben. E pompás eredményhez csak gratulálni lehet mindkét sport­kör úszóinak, szakvezetőinek. Továbbra is Nagyatád vezet a megyei ifi labdarúgó-bajnokságban A megyei ifjúsági labdarú- közül kerül ki majd az idei gó-bajnokság második tavaszi fordulója után sem változott lényegesem a bajnoki táblázat. Az atádá együttes Kaposváron nagyszerű győzelmet aratva az élmezőnyben tanyázó K. H. Vasutas fölött, továbbra is biztosan vezet A rangadószám­ba menő Kinizsi—KMTE mér­kőzésen biztosan nyert a Ki­nizsi, s ezzel továbbra is ott maradt az atádiak nyomában. A vesztett pontokat tekintve jól áll a K. Dózsa és Siófok ificsapata is. Az már biztosnak látszik, hogy e négy együttes bajnok. A bajnokság állása: 1. Nagyatád 19 13 5 1 46:14 31 2. K. Kinizsi 19 13 2 4 47:19 28 3. K. Dózsa 17 13 1 3 60:24 27 4. Siófok 18 U 5 2 47:28 27 5. K. H. Vasutas 19 11 1 7 51:30 23 6. KMTE 19 8 7 4 45:25 23 7. Barcs 19 10 3 6 36:25 23 8. M. MEDOSZ 18 9 3 6 29:25 21 9. Babócsa 18 8 3 7 36:48 19 10. Tab 18 7 2 9 30:47 16 11. Csurgó 19 7 2 10 22:36 16 12. Fonyód 13 6 3 9 24:28 15 13. Somogyszob 19 6 3 10 29:39 15 14. Balatonlelle 19 4 5 10 17:46 13 15. Zamárdi 19 5 2 12 27:56 12 16. K. V. Lobogó 19 3 5 11 25:32 11 17. Lábod 18 3 2 13 22:43 8 18. K. Építők 19 2 2 15 17:45 6 EGY SPORTOLÓ, AKI NEM ÖREGSZIK — Nézd csak, milyen fürge ez a Forró Jóska! — Az egyik asztali­tenisz-mérkőzésen lestük el ezt a megjegyzést, ahol Forró József, a KMTE asztalite­nisz-csapatának egyik idősebb versenyzője való­ban fiatalokat megszégyenítő frisseséggel moz­gott az asztalnál, s győzött jóval ifjabb ellenfele ellen. Talán a rutin? Kétségkívül a ta­pasztalatnak is nem egy mérkő­zésen döntő szerepe van abban, hogy Forró József még az NB II. csatáiban is értékes pontokat sze­rez együttesének. De ugyanilyen mértékben járul hozzá Forró si­kereihez a gyorsaság, a rugalmas­ság, a frisseség. Miéit mondottuk el mindezt? Azért, mert az MTE e^yik legjobb­ja bizony már nem mai gyerek. — Negyvenéves vagyok — mond­ta Forró József, amikor arról be­szélgettünk vele, hogy mikor öreg egy sportoló. — Matthews, a világ­szerte ismert angol labdarúgó 47 évével sem vallja magát öregnek. Eredményei mutatják, hogy való­ban nem az. Bizonyára azért, mert sportszerűen él. Ez a fiatalság egyik titka. Én tízéves korom óta w— -rf-»nis7j»7rt­ként kezdtem, hanem labdarúgó­ként. Annak idején a Rákócziban kisebb-nagy óbb (inkább nagyobb. Szerk.) sikerrel mint csatár kér­ettem a kerek bőrlabdát. Akkor agytam abba, amikor még nyu­godtan lehetett volna focizni. 1948- ban azonban búcsút mondtam a fu thai inak. A sportnak azonban nem. Nálam ugyanis a sport élet- szükséglet. Ulöfoglalkozásom van, fogtechnikus vagyok. A napi munka után kénytelen-kelletlen mozgásra van szükségem, s ami­kor abbamaradtak a labdarúgó- edzések, az asztaliteniszezőknél ke­restem lehetőséget, hogy izmai­mat kellőképpen frissen tartsam. Nem akartam versenyezni, de az­tán eredményeim után elkapott a versenyláz, így kerültem be előbb az MTE tartalék csapatába, majd később az első csapatba is. Ha ki­hagytak onnan, nem fájt. Tudtam, azért történik, mert vannak ná­lam jobb, fiatalabb versenyzők. Nem voltam féltékeny sosem a fiatalokra, ma sem vagyok. Ha va­laki hozzám fordul szaktanácsért az ifik közül, szívesen útba igazí­tom, hisz maholnap már mástél évtizedes tapasztalat áll mögöttem az asztaliteniszsportban is —mond­ja. Ez tehát a »titka« Forró József sportsikereinek. Sportszerű élet, rendszeres edzés, tanítani a fiata­lokat, vagy ha szükség van arra, tanulni tőlük. Aki ezt Forró után csinálja, ugyanúgy nem öregszik, mint megyénk egyik legjobb asz- taliteniszező iátékosa. megyei bajnokság rendszerének előnyeit, hibáit. A megyei teke- szövetség — helyesen — levonta a következtetést mondván, nincs arra szükség* hogy súlyos ezreket költsenek utazásra a somogyi te- keszako?ztályok. A felmerülő költ­ség nei állt egyenes arányban az összevont megyei bajnokságok sportbeli értékével. Ezért vált ki Somogy a baranyai, dombóvári és nagykanizsai csapatok csoportjá­ból. Az anyagiak mellett más előnye is van ennek az új bajnoki rend­szernek. A megyei bajnokság győztese jogos indulni az NB n- be jutásért folyó osztályozón. Ta­valy az összevont bajnokság hely­telen kiírása miatt somogyi csa­pat nélkül zajlott le ez az osz­tályozó. A Somogy megyei Teke Szövet­ség vezetői nem hígították föl a tekézők megyei I. osztályát. Tíz legjobb csapatuk és a K. Építői: tartalék együttese vesz részt eb­ben a bajnoki küzdelemben. Ez a tizenegy együttes március 3.7-től június közepéig játssza le bajnoki mérkőzéseit. A megyei bajnokság mezőnyét a következő csapatok al­kotják: Vasas, Fáklya, Spartacus, Közút, KMTE, Lendület, Petőfi, Tipográfia, K. H Vasutas, Helyi- ipar és a K. Építők II. Egy rövid vizsgálódás az induló csapatok körében azt mutatja, hogy az együttesek játékosainak életkora elég magas. Fiatalokat el­sősorban a K. Spartacus, a Tipog­ráfia és a K. Építők állítanak csa­tasorba. Kíváncsian várjuk, hogy a fiatalok vagy az idősebb évjáratú versenyzők dominálnak-e majd a kétségkívül érdekesnek ígérkező megyei tekebajnokságban. Ártatlanok? A megyei labdarúgó szövetség szerdai fegyelmi tárgyalásán va­gyunk. A megyei sporttanács egyik szobájában fegyelmi bizott­sági tagok tanulmányozzák az ira­tokat, a játékvezetői jelentéseket, amelyek arról adnak képet, hogy X vagy Y labdarúgót miért zárta ki a játékból a mérkőzés bírája. Ezek a jelentések olykor szomorú dolgokról tanúskodnak. Mint pél­dául e héten is még ifjúsági sor­ban Levő labdarúgók ragaú látták el magukat a pályán, s az egyik például ököllel rontott az elleniéi csapatának egyik játékosára. Mon­dani sem keli, hogy a játékvezető kiállította. A másik ifjúsági labda­rúgó szándékosan megrugta ellen­felet. Ez tűnik ki a bírói jelenté­sekből. Három nappal az események után, amikor a szövetségnél dön­teni kell a kiállított labdarúgók ügyében, nemegyszer igen nehéz kibogozni az igazságot. Elsősor Tn azért, mert kevés kivételtől elte­kintve valamennyi sportköri vezető a szerecsenmosdalás szerepét vál­lalja. Kinn a folyosón, vagy benn a tárgyalóteremben olyan védőbe­szédek hangzanak el a magukról megfeledkezett játékosok mellett, hogy az ember azt hihetné, csupa ártatlan ember került vasárnap a partvonalon kívülre a somogyi pá­lyákon. Ártatlanok? Szó sincs róla. Nem csupán a bírói jelentés, a szemta­núk vagy a tudósítói beszámolók is bizonyítják, hogy fiatal vagy idősebb labdarúgók fejüket vesz­tették. Sajnos, az utóbbi időben főként a fiatalok »jeleskednek«. És ez szomorú, mint ahogy szo­morú már maga a tény Is, hogy 16—17 éves gyerekeket durvaság, az ellenfél bántalmazása miatt el kell távolítani a küzdőtérről. Te­tézi a bajt, hogy ezekben az ifjú titánokban nyoma sincs a megbá­násnak. E héten a fegyelmi tár-' gyaláson is feljegyeztünk egy jel­lemző történetet. A fegyelmi bizottság elnöke kér­dez. Higgadtan, nyugodtan hang­zanak a szavak, amelyek arra buz­dítják az egyik ifi labdarúgót, hogy mondja el férfiasán, mi tör­tént, mert ezzel megkönnyíti a bi­zottság dolgát, de az őszinte meg­bánás csökkenti az elkövetett sza­bálytalanság súlyosságát is. Az az ifjú, aki sokak szeme láttára dur­ván játékostársának rontott, föl­szegi a fejét, és csak ennyit mond: — Semmit sem tettem! A bizottság elnöke mit tehetett? Minthogy nem kínvallatásról van szó, megköszönte az »őszinte« vá­laszt, s kénytelen volt javasolni a bizottságnak, hogy a kiszab­ható büntetés maximumával sújt­sák azt a sportolót, aki még ma sem bánja, hogy elragadtatta ma­gát. Miért mondottuk el mindezt? Azért, mert sajnos, nem egyedül­álló eset, hanem lassanként már jellemző. Ezért kell küzdeni ellene kinek-kinek a maga frontján. A fegyelmi bíráknak szigorú ítélet­tel. A krónikásnak a papírra ve­tett sorokkal, már csak azért is, hogy Zamárditól Barcsig, Kapos­vártól Gyékényesig mindenütt okuljanak a történtekből. — Kovács — HIRDESSEN A O M O G V I ÉPLAPBAN HÍREK Szolnokon sorsolják a lottót A lottó 11. játékheti nyerő­számait március 16-án, pénte­ken délelőtt Szolnokon sor­solja a Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság. (MTI) — 27 községben mutatta be eddig a Magyar—Szovjet Baráti Társaság a Szovjet­unió gazdasági, politikai és művelődési életét bemutató vándorkiállításait. A tablók most újabb 27 faluba kerül­nek el. Az eddigi kiállítások egy Puskin- és egy Csehov- sorozattal gazdagodtak. — VEZETÖSÉGVÁLASZ- TÓ KÖZGYŰLÉST tartott a Közalkalmazottak Szakszerve­zetének Nagyatádi Járási Bi­zottsága. A közgyűlésen Pohl István titkár tartott beszámo­lót, majd vita után a tagság megválasztotta az új vezető­séget és a megyei közgyűlés küldötteit. — Az élenjáró termelőszö­vetkezeti asszonyok megyei találkozóját március 29-én rendezi meg a megyei nőta­nács. A találkozón 250 asz- szony részvételére számíta­nak. Mi van a citrommal? Az üzletekből az utóbbi na­pokban eltűnt a citrom, a ke­reskedelem nem tudta kielégí­teni a hirtelen megnőtt ke­resletet. Darvast Károly, a FÜSZÉRT áruforgalmi osz­tályvezetője elmondotta, hogy az első ‘ negyedévben eddig 712 mázsa citrom fogyott el a megyében. E hó végéig még 300 mázsányit vár a nagyke» ceskedelem. Ennek első része tegnap éjszaka érkezett meg. Az elosztást meggyorsítják, és valószínűleg már a mai napon kapható lesz az üzle­tekben a citrom. József, többszörösen büntetett előéletű személy a lopott hol­mit elrejtette az egyik kocsi­ba, és 5 is elbújt. Siófokon azonban lekapcsol­ták a vagont, és a szerelvényt átvizsgáló Herold lstx>án föl­fedezte a rejtőzködő Kincsest. Azonnal bekísérte a forgalmi irodába, de míg onnan a rendőrségre telefonáltak, Kin­cses megszökött. Egy Siófok környéki szalmakazalban ta­lálta meg őt Kiss Ferenc ba_ latonszabadi-sóstói lakos. A vasúti megálló telefonján ér­1 tketef és fémcsiszoiásf ••illái a VASIPARI K.TSX Kaposvár, B-r/u- nyi n. 31 -z. alatti gyermekkocsi ké­I szító és -javító részlege. ______________________________(856) — P ARASZT IFJÚ SÁGI AKTÍVAVlEST rendez a siófoki járási KISZ-bizottság ma délelőtt »Járásunk pc- rasztifjóságának feladatai a mezőgazdasági nagyüzem meg­szilárdításában és részvételük az ifjúsági termelési verse­nyekben« címmel. — Kukoricafosztás címmel új népi játékot mutatott be a Lakócsai Népi Együttes a Latiinka Sándor kulturális szemle vasárnapi körzeti dön­tőjén. — 10 TEJ SZÖVETKEZET MŰKÖDÖTT megyénkben ta­valy. Részjegyalapjuk 40 524 forintra, a fel nem osztható szövetkezeti vagyon pedig 86 282 forintra emelkedett. — Ha risnyaszemf elszedő kezdi meg a munkát a tahi földművesszövetkezetaéL A gépet már megvásárolták, üzembe állítására néhány na­pon belül sor kerüL — MEGJELENT a Tabi Járási Művelődési Ház híradó­jának második száma. A járás művelődési otthonainak igaz­gatói, népművelési ügyvezetői sok haszonnal forgathatják majd a művészeti csoportok munkájával foglalkozó kiad­ványt. — Értesítjük vevőinket. hogy bol­tunkban bevezettük az állandó an­tikvár könyvvásárlást. Hozza el fölösleges, használt, kiolvasott könyveit. Azonnal pénzhez Juthat. Engels utcai könyvesbolt. (1241S) 46 éves dédmama A eatanlai Cocetta PeHegritti asszony 46 éves korára déd- mama lett. Leánya 16 éves ko­rában ment férjhez, és most 31 éves fővel nagymama, mert az ő kislánya már 14 éves korában ment férjhez, és egész­séges kisgyermeknek adott éle­tet. pokat, és teljesen megakadá­lyozta az országúti közleke­dést. Fiumei jelentés szerint a horvát tengerparton és az azt övező hegyekben a hóréteg egyes helyeken meghaladja a kétméteres vastagságot. A ten germel léken kivirágzóit gyümölcsfákat hólepel borít­ja. Havazott az adriai szige­teken is. (MTI) tesítette a rendőrséget, és a helyszínre kiszálló nyomozók elfogták a veszedelmes bűnö­ző t­A rendőrség Herold Istvánt és Kiss Ferencet háromszáz- háromszáz forint pénzjutalom­ban részesítette nyomozást elősegítő munkájáért. Kincses József ellen az ügyészség rövidesen vádat emel. Szőlő- és gyümölcstermesztő szakkör Baiatonmarián A megyei tanács mezőgazdasági osztálya és a Hazafias Népfront megyei bizottsága Somogybán el­sőként Balatonmárián alakított szőlő- és gyümölcstermesztő szak# kört, A szakkörnek 12 tag.ia van. Céljuk a szakmai eljárások elsa- j játítása. A szakköri tagok kivá­lasztanak egy közös gyakorlóterü­letet, s ott szakképzett vezető irá­nyításával tanulnak majd. Minden foglalkozási napon a szakkör egy- egy tagjának szőlejében vagy gyü­mölcsösében hasznosítják közösen a tanultakat. A PÉCSI cfmentáruipari VALLaLAT seoédmunliásnak férfi munkaerőket alkalmaz r dombóvári telepén. ^ Jelentkezés a dombóvári telepen. ^ míFf*H&pé$ u ; j, aZüflßMOZftS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 7 órakor: CIRKUSZHER* CEGNŐ. Csiky-bérlet. (Be­mutató.) VÓF.ÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ SZOMBAT ESTE ÉS VA­SÁRNAP REGGEL. Csak 18 éven felülieknek. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (Március 13-ig.) I SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ ZENDÜLÖ FIATALOK» Korhatár nélkül. Előadások kezdete 4, 6, 9 órakor. (Március 18-ig.) időjárásjelentés Várható időjárás péntek es­tig: hideg, borult idő, sok he­lyen havazás, hófúvás. Elénk, helyenként erős vagy viharos északkeleti széL Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet pénteken 0— mínusz 4 fok között (MTI) 146 éves ember Moszkva (MTI). A jövő csütörtökön lesz 149 éves Tasim Durszunoo pa­rasztember, Kirgizia legöre­gebb lakosa. Az 1816-ban szü­letett matuzsálem igen jó egészségnek örvend. Faluiá­ban, Krasznaja Recskában fé­nyesen megünneplik születés­napját. , Kirgíziában 232 olyan férfi és asszony él, akik 100 eszten­dőnél idősebbek. A köztársa­ságban 71 év a lakosság átla­gos életkora, ez a világon az egyik legmagasabb szint Két közlekedési baleset történ! március első leiében — Tizenöt nap alatt mind­össze két közlekedési baleset volt a megyében — mondot­ták lapunk munkatársának a rendőrség közlekedést ellen­őrző csoportjánál Március 1- én éjjel két órakor a siófoki benzinkútnál történt az első baleset. Dobos Imre balaton- endrédi lakos tehergépkocsi­val nekihajtott a benzinkút egyik oszlopának és kidöntöt­te Sérülés nem történt két­ezer forint anyagi kár kelet­kezett Március 3-ón 25 utassal az árokba futott Csurgón a nagykanizsai autóbusz. Cserit Józsefné csurgói lakos a li­báit akarta a közeledő busz elől elhajtani, a vezető vi­szont nem akarta őt elütm. és félrerántotta a kormányt. Ekkor futott a busz az árok­ba Cserüné súlyos sérülése­ket szenvedett Az autóbusz­ban 200 forint kár keletkezett. Helsinki 150 éve főváros Helsinki a tavasszal ünnep­li fővárossá való **kinevezésé­nek« 150. évfordulóját. Az ün­nepségek március 27-én kez­dődnek, és április 8-ig tarta­nak. 1812. április 7-ig ugyanis Turku volt Finnország fővá­rosa. Ez alkalomból színes film készül Helsinki történel­méről és nevezetességeiről, különböző kiállításokat ren­deznek, és emléhbélyegeket adnak ki. ix ÉR Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat műköves szakmunkásokat fölvesz. JelentkeEés levélben vagy sat mélyesen: KAPOSVÁR. Berzsenyi n. 41. az. telep (2S991 Húszfokos hideg Szlovéniában, havat hordó bóra tombol Dalmáciában, havazik a teng rparton és az adriai szigeteken Belgrád (Tanjug). A szlovéniai Tr'g’aw-hegy Kredarica-csúcsán 20 fokos hideget mértek. Dalmáciában a havat hordó bóra óránként 120 kilométeres sebességgel fúj. s havazott a tengerparti Szplitben is, ahol több mint száz éve nem lát­tak már havat. A dalmáciai hegyes vidékeken tomboló bóra kidöntötte a táviróoszlo­Effogták a balatonfenyvesi főldioűvesszövetkezeti bolt betörőjét Március 2-án hajnalban be­törtek a balatonfenyvesi föld­művesszövetkezet 1. sz. bolt­jába. A tettes kibontotta a fa­lat, s úgy hatolt be a helyi­ségbe. Ott több mint 53 ezer forint értékű ruhaneműt pa­kolt össze egy szalmazsák hu­zatóba, aztán egy, ugyancsak a boltban levő szánkóra rak­ta a holmit, és kivitte a bala­tonfenyvesi vasútállomásra. Az állomáson bent állt egy Székesfehérvárra induló te­hervonat. A betörő, Kincses

Next

/
Oldalképek
Tartalom