Somogyi Néplap, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-28 / 73. szám

Szerda, 1962. március 28, 5 SOMOGYI NÉPLAP BESZÁMOLÓK A LATINRA SÁNDOR KULTURÁLIS SZEMLE KÖRZETI BEMUTATÓIRÓL i Sokat tanultunk egymástól Rinyabescnyö, Nagykorpád, Lá­bad, Görgeteg— Kuntelep vett részt a március 18-i bemutatón. A rossz időjárás miatt Mike és Ri- nyaszentkirály hiányzott a Lába­don megtartott szemléről. Rinyabesenyő színjátszói a »■Tölgy és a hárs« című jelenetet mu­tatták be. Az egyik KISZ-tag Várnai Zseni »Bé­két akar minden ember« című ver­sét szavalta el, s bekerült a járási döntőbe. A nagy- korpádiak Barta Lajos Zsuzsi című művéből adtak elő egy részt, ök is és Kiskorpád színját­szói is szögletesen, idegenül mozogtak a színpadon. Hamburger Je nő Latinka-balla dája nyitglta meg a lábcdiak műso­rát. A földműves­szövetkezet művé­szeti csoportja ro­mán táncot muta­tott be. Újszar volt az irodain: színpad szereplé­se; a Puskin-mű- sort gondosan ösz- szeállították. Szé­pek voltak a lábo- diak hegedű- és harmonikaszámai ' is. A felnőtt, és az úttörőkórus na­gyon jól szerepelt. Különösen a fel­nőttek remekeltek Görgeteg és Kuntelep az idén szerepelt először ilyen gazdag mű­sorral; ők mutat­ták be a körzeti kulturális szemlén a legtöbb népi tán­cot. A kisdobosok sapkatáncot, az úttörők román táncot jártak. A nagyobb gyerekek előadták a Szennai karikázót; a KISZ szervezet táncosai karikázót és ci­gánytáncot mutat tak be. Ezután Lábod e Görgeteg—Kunte­lep fiataljai széllé r'i öttusában mér­ték össze tudásu­kat. A járási szem­lére a görgetegi és a kuntelepi KlSZ- szervezet csapata jutott be. A körzeti kultv rális szemlén Lá- bod és Görgeteg— Kuntelep szerepelt a legiobban. Soka* tanultak egymás­tól a részvevők. A szereplők és a né­zők is jól szórakoz­tak. Békés Sándomé levelező Jó! sikerült a kányái és a sérsekszöilosi bemutató A kányái kulturális szemlén Tengőd, Bedegkér és a vendég­látó község művészeti csoport­jai szerepeltek nagy sikerrel. Kánya színjátszói Vasvári I ászló Eoldogság című egyfel- vonásosát mutatták be. A ta-, 'áló szereposztás, a mű helyes értelmezése, a jó játék bizto­sítót a a darab sikerét. Ebben nagy résre v:n Keresztes Pál iskola" gazgatónak. »A népmű­velés kiváíó dolgozója« cím­mel kitüntetett hatvannégy éves nevelő a község művelő­dési éledének a motorja. Ő a színjátszó és a tánccsoport ve­zetője A kiválóan szereplő együttesen íól érződött a keze munkája. Tetszett a kányái ve­gyes tánccsoport Toborzója is. Kiválóan szerepelt ez a néhány hónapja működő együttes. A tengődi leányok könnyedén, lendületesen előadott Puszta­falusi tánca méltán kapott any- nyi tapsot. A bedegkériek szin­tén leánytánccal szerepeltek. Szép volt eredeti népviseletük. A szavalok közül a József At­tila Hazám című költeményét megszólaltató tengődi szavaló szerepelt a legjobban. Sérsekszöllősön a lullai, a torvaji, a zalai és a hazai fia­talok mutatták be műsorukat. Mindegyik községnek volt szín­játszó csoportja és szavalója. Ez a bemutató azt példázza, hogy a kis lélekszámú falvak is megállják helyüket a műve­lődési életben. A karádi, a tabi, a kányái és a sérsekszöilosi körzeti bemu­tató bizonyítja, hogy a művé­szeti csoportok munkájában mennyiségi és minőségi fejlő­dés tapasztalható. A színját­szók műsorválasztása javult, bátran mutatnak be mai témá­jú darabokat. Somogyvári Imre levelező. A vendéglátók is kitettek magukért Zsúfolásig megtelt a ságvári művelődési otthon március AZ ILLETÉKES VÁLASZOL Művelődési otthont építünk Vörös István kiskorpád! olvasónk, lapunk január 10-i számában szóvá tette, hogy Balatonkeresztúron, a Dózsa György utcában nagyon r.%gy a sár. Bíró Ferenc vb-t tkár ezt válaszolta a »Sártenger Bala­tonkeresztúron-« című levélre: »A községnek harminckét utcá­ja van. Eddig olyan ezerkétszáz méter járdát burkoltunk be be­tonnal. Négyezer-nyolcszáz méter­re még nem futotta pénzünkből, j mert másra szántuk a községíej- lesztési hozzájárulást. A közeljö­vőben sem tudunk újabb járdákat ipíteni. A tanács ebu.-n az eszten­dőben kezd neki a művelődési ott­hon építésének. Erre a létesítmény­re egymillió-kétszázezer forintot költünk. Csak társadalmi munká­val járdákat nem építhetünk. Ta­lán majd lí)G3-ban, a művelődési otthon elkészülte után folytathat­juk ezt a munkát. Szer.ntünk más községben Is ta­lálható még sáros utca. Egyszerre nem korszerűsíthetjük mindegyi­ket. Amint pénzünk lesz, a Dózsa György utcában is megépítjük a járdát.-« Már van villany A tavasszal megjavítjuk az orvoslakásban a kocsiutakut Egyik kuntelepi olvasónk elpa­naszolta, hogy az orvos lakásában nincs villany. Lapunk március 7-i | számában Miskoiczi József vb-el- nök válaszolt olvasónknak. Szerin­te a görgetegi tanács feledkezett meg az orvoslakásról. Marton La- jós, a görgetegi tanács elnöke nem j ért egyet ezzel a válasszal. Ezt ír­ja: »Csak január elején tudtam meg, I hogy a Kuntelep határában levő | orvoslakásbau és rendelőben nincs , villany. Ezt maga az orvos pana­szolta el. Megállapítottuk, hogy két villanyoszlopra és két betonaljra van szükség. A görgetegi tanács és a Búzakalász Tsz adott anyagot. A tanácsülés megszavazta, hogy a községfejlcsztésböl bekapcsolás- , suk a villanyt a rendelőbe. 1474 forintot fordítottunk erre a célra. Februáé 5-én kigyúlt a fény a dók- j tóráknál. A görgetegi tanács azért vállalta magára a költségeket a kuntelepi tanács helyett, mert az orvos a mi községünk betegeit is gyógyítja. A kuntelepieknek — mivel az ő területükről van szó —- minden­esetre jobban kellett volna gondos­kodniuk a rendelőről.-« Minden perselyhez van már kulcsunk Lugosi Vilmos kaposvári olva­sónk a Toldi Miklós utcaiak nevé­ben fogott tollat. Elpanaszolta, hogy utcájukban nincs rendes ko­csiút. Szeretnék, ha a vízvezetéket is elkészítenék. A környéken szük­ség volna egy orvosi rendelőre. Dr. Halomvári György, a városi ta­nács titkára válaszában a követ­kezőket írja: »A Toldi Miklós, a Szondy György és a Kinizsi Pál utcákkal együtt a város belterületén még mintegy 43 kilométer burkolatlan kocsiút van. Az utak korszerűsíté­se sok millió forintba kerül, ezért csak fokozatosan tudjuk ellátni, burkolattal őket. Mindaddig, míg erre pénzünk lesz, csak a földút elegyongetését, a kátyúk eltünteté­sét végezhetjük el. A Toldi M klós, a Szondy György és a Kinizsi Pál utcákban a tavasszal rendbe hoz­zuk a kocsiutakat, de a burkolat előreláthatólag csak 1964-ben készül el. A vizet ebben az évben nem tud­juk sem a Szondy, sem a. Kinizsi, sem a Toldi utca házaiba bevezet­ni, mert n'ncs rá pénzünk, emiatt, nem létesíthetünk orvosi rendelőt sem a környéken.-« Nem bontják le a korlátot A balalonboglári fiatalok is megemlékeztek a KISZ újjászervezésének 5. évfordulójáról Már napokkal előbb hangos volt a balatonboglári ifjúsági ház: fiatalok a KISZ újjászer­vezésének 5. évfordulójára ké­szültek. Nagy Klára, az állami gazdaság művelődési felelőse a színjátszókkal foglalkozott. A »Barátok« című egyfclvonásost próbálták a fiúk és a lányok. Horváth János a Cigánytánc lépéseire tanította a művészeti csoport tagjait Az ünnepség napján ízléses térítők kerültek az asztalokra. A fiatalok szépen berendezték a klubtermet. Kovács László, a járási KISZ-bizottság titkára mondott ünnepi beszédet. Ez­után rövid műsort adtak a köz­ség fiataljai. Az egyfelvonáso- son és a táncon kívül néhány szavalat is szerepelt a műsor­ban. Aztán megkezdődött a tánc. Jobbnál jobb dalok csendültek föl magnetofonról. Az ünnep­ség jól sikerült. Az egyetlen hiba az. hogy csak száz fiatal jött el az ifjúsági házba. Eiter Sándor levelező Miért nem tárják fel az inkei gázforrást? Nemrégiben a geológusok munkájáról és közeli terveikről olvastam. Mivel hazánk kin­cseinek feltárása engem is ér­dekel, bejelentésemmel szeret­ném megkönnyíteni a kutatók munkáját. 1935-től 1937-ig az angol—amerikai EUROGASZ- CO olajkutató társaság Inke— Antalfalva határában próbafú­rásokat végzett. Kétezer mé­terre fúrtak le, olaj azonban nagyon kevés volt. A földgáz azonban olyan hatalmas deto­nációval tört fel, hogy még In- kén is megremegtek a házak. Ennek a kapitalista társaság­nak nem volt érdeke, hogy a földgázt kiaknázza. A lyukat elzárták, s a drága érték azóta ott szunnyad a föld mélyén. Milyen jó volna, ha feltárnák ezt a gazdag gázforrást! Egész Dél-Dunántúlt elláthatnánk vele. Szabó Lajos járási tanulmányi felügyelő, Nagyatád ... (Az Országot Kőolaj- és Gáz­ipari Tröszt a bejelentésre következőket válaszolta: »Az 1945 előtt végzett geofizikai és geológiai kutatások adatai és eredményei a törszt birtokában vannak. A Szabó Lajos levelé­ben említett fúrás az első volt az inkei kutatóterületen. 10 mm-es fúvókán napi 100 ezer köbméter földgázt adott a kút. A feltárt földgáz 71,2 százaléka széndioxid, 28,5 százaléka szén­hidrogén. Ezt a gázkeveréket nem lehet tüzelőanyagnak használni. Előbb a fölösleges széndioxidot el kell távolítani. A földgázt a második ötéves terv idején aknázzuk ki. A kút nincs betömve, csak elzárva és konzerválva. A ku­tatás jelenleg is folyik ezen a területen. Azóta több hasonló gázos kutat mélyítettünk.«) 18-án. A közönség háromórás műsort láthatott. A zamárdi tánccsoport nagyszerű számo­kat mutatott be. Színvonalas volt a szavalok műsora is. Ki­emelkedett Kónya Emília sió­foki gimnazista szavalata. A ságvári közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a sió­foki gimnázium tangóharmoni- ka-zenekarát. Kitettek ma­gúkért a vendéglátók is. A ságvári KISZ-szervezet szín­játszó csoportja kapta a leg­jobb minősítést, megelőzte Ádánd és Balatonújhely szín­játszóit. A művészeti csopor­tok nem panaszkodhattak a vendéglátásra. Meleg szoba, forró tea és szendvics várta a fiatalokat. Smelka Ferenc levelező. Egyik somogyzsitíai olvasónk lapunk január 24-1 számában azt kérdezte, hogy kulcs miért nem jár a perselyhez. A Szövetkezetek Marcali Járási Központja megírta, hogy »a sport- és játékbolt való­ban nem tudott kulcsot adni a per­selyhez. Mintegy tízhez nem volt kulcs. A boltvezetó közölte ezt a vásárlóval, s azt Is megmutatta, hogyan nyitható ki a persely szög­gel. A kulcs nélküli perselyek a múlt év novemberében kerültek a boltba. Ekkor volt a területrende­zés. A boltvezető a hiányzó kulcso­kat beszerezte, most már mind­egyik perselyhez tudunk adni. Fel­hívtuk a boltvezető figyelmét arra, hogy az árut gondosan vegye át, s ha valami hiányzik, azonnal in­tézkedjen, nehogy ismét előfordul­jon hasonló eset.« Tóth I.ajos olvasónk lapunk feb­ruár 28-1 számában azt kérte, hogy bontsák le a láncot az állomás előtt. Takács György, a városi ta­nács ipari és műszaki osztályának vezetője közülije, hogy a lánckor­látot nem bonthatja le a tanács, ugyanis a járókelők testi épségé­nek megóvása végett helyeztette el az állomás előtt. A pályaudvar előtt körforgalom van. A közleke­dési szabályok szerint semmiféle jármű nem állhat meg az állomás előtt. így a korlát nem jelenthet akadályt. A lánc elhelyezése után a városi tanács a Budai Nagy An­tal utca felőli átjáró mellett je­lölte ki a taxiállomás helyét. A ta­nács 310 ezer forintos költséggel építtette át az állomás környékét. Ezzel a baleseteket kívánta meg­előzni. 110 ezer oltvány terven felül A kötcsei Jóreménység Termelőszövetkezet szőlészeti brigádja harmincnégy napos munka után befejezte a szőlő­vesszők: nemesítését. A szorgalmas tsz-tagok a tervezett 500 000-nél jóval többet. 610 000 szőlővesszőt nemesítettek. A 25 tsz-tag az első sikertelen próbálkozások után be­lelendült az oltványozásba, sőt később már több »öreg« ol­tót is elért a termelésben. Porga György és László Zoltán kezdetben csak 300 szőlővesszőt nemesített naponta. Nem­sokára azonban elérték a napi 1000 darabot. Fehér Miklós­ié és Vodnyánszki Béláné kezdetben ott akarta hagyni a szőlőoltvány-készítő üzemet, mert sehogy se ment a mun­ka. Aztán csak nekiláttak a tanulásnak. Szorgalmas mun­kájuknak meg is volt az eredménye: a kezdeti 200-ról napi 750—800 darabra emelték teljesítményüket. Vodnyánszkiné eleinte azt hitte, hogy valami különös titka van az oltvá­nyozásnak. csak nem árulják el neki. Ma már nevetve mondja, hogy rájött a titok nyitjára: határozott, pontos vá­gás, jó szem s egy kis kézügyesség kell hozzá. Az oltványozóbrigád befejezte munkáját. Lovász József brigádvezető ebből az alkalomból röviden értékelte a vég­zett munkát. Elmondta a tagoknak, hogy jövőre még több szőlővesszőt nemesít a kis üzem. A termelőszövetkezet szá­mít a most betanított tagokra. Az értékelést családias összejövetel követte. Horváth József levelező BOSSZANTÓ APRÓSÁGOK Az órát megjavították, mégse jó Februárban elromlott kettős fedelű zsebórám. Elvittem a Fi­nommechanikai Vállalat órás­részlegéhez. Március 8-án hoz­tam el tőlük a megjavított órát, a 10140-es sorszámú nyugtával adták át. A javításért 84 forin­tot fizettem. Még egy hétig sem használtam az órát, újra elromlott. Háromhavi jótállást vállalt az órásrészleg, vissza­vittem hát. Amikor elhozta a feleségem1, azt mondták neki, hogy most már jó a zsebóra. Azonban még mindig rossz. Nem lehet a mutatókat körbe­hajtani. Apróság az egész, de nagyon bosszantó. Nem lehe­tett volna lelkiismeretesebben megjavítani az órámat? Tapolczai István Kaposvár, Virág u. 110 Lemaradtunk a buszról Mái virus 18-án lekéstem a vonatról, s két kisgyermekem­mel kénytelen voltam gyalog elindulni Balatonlelléről Bog­lárra. A kellemetlenséget egy buszsofőr okozta. Látrányban voltunk ezen a napon. Dolgunk végeztével kimentünk a" busz­megállóhoz. A járat menet- rendszerű pontossággal meg is érkezett. Vagy hatan leszálltak. Négyen várakoztunk a megál­lónál, nyugodtan elfértünk volna a kocsin. A gépkocsive­zető azonban kijelentette, hogy nincs hely, nem vesz föl ben­nünket. Fél óra múlva vissza­jött az autóbusz. A gépkocsive­zető kijelentette, hogy azért nem vett föl bennünket, mert csak akkor érdemes visszajön­nie Lelléről Látrányba, ha van elég utas. Természetesen mire beérkeztünk Lellére, vonatom már rég elment. Kongó Károly Balatonboglár, Szabadság u. 5. * * * Negyedórája várakozunk a megállónál. Feltűnik a busz. »Na. végre — gondoljuk ma­gunkban —, nem kell tovább fagyoskodni.« Örömünk azon­ban nem sokáig tart. A busz­ból kiszól egy ismeretlen férfi »Nincs kalauz, nem vihetjük föl magukat.« S azzal már csa­pódik is befele az ajtó. Vagy hat métert mehetett tovább busz, amikor eléje szaladt ke fiatalember. Integetésükre jármű megállt. A fiatalok fel­szálltak. Én is odafutottam kocsihoz, s kértem, vigyenek el Nagyszakácsiba. Cserháttó hat kilométerre van a község ilyen szélben, este hat órakor nem szívesen kutyagol az em­ber. — Nem vihetjük el, mer nincs kalauz. Ha jön egy el lenőr. azonnal megbüntet — mondta a gépkocsivezető, s már indított is. Tehát lemaradtam a Marca 11—Nemesdéd között járó buszról. A két fiatalember minden kifogás nélkül elvit ték Nagyszakácsiba. Ez a kel­lemetlen epizód március 16-án játszódott le. Máté Istvánná Nagyszakácsi, Petőfi u. 10 A busznak meg kell állnia A 13, sz. Autóközlekedési Válla­lat a február 21-számban megjelent »A busz nem áll meg« című pa­naszra azt válaszolta, hogy az autó­busznak meg kell állnia a megál­lónál, ha van rajta hely. »Dolgo­zóinkat újra kioktattuk, hogy a helyi járat útvonalain közlekedő távolsági buszoknak fel kell ven­niük az utasokat, ha van elegendő hely.« Ugyanebben a számban jelent meg a »Hallgassa meg kérésünket az Autóközlekedési Vállalat« című levél. Ezzel a panasszal kapcsolat­ban a következő választ adta Hoff­mann Sándor igazgató: »A fonói és a kisgyaláni szülők kérését szívesen teljesítjük. Az autóbusz megállója 2—300 méterre van a göllei iskolától. Ha odáig kö- vesút vezet, s van hely a megfor­duláshoz, egészen az iskoláig szál­lítjuk a felső tagozatosokat. Amint az út és a forduló elkészül, utasít­juk a busz személyzetét, hogy odáig közlekedjenek. Ha a jegyek árát összeszedik a községben, a kalauz szívesen megváltja a bérle­teket. Ezért nem kell külön Ka­posvárra utazni.« Kovács György kaposvári olva­sónk lapunk február 28-i számában azt tette szóvá: »Miért nem áll meg a gyorsjárat?« Ezzel kapcsolatban a következő tájékoztatást kaptuk: »A Kaposvár—Igái—Siófok útvona­lon közlekedő gyorsjárat a város­ban csak az ÉDÖSZ művelődési otthonnál áll meg. Következő állo­mása Toponár. Minden községben csak az egyik megállónál áll meg. Ez a járat rövidebb idő alatt jut el a végállomáshoz. Célunk a menet­idő rövidítése a megállóhelyek ritkí­tásával. Ez az utazók érdekeit szol­gálja. A Hársfa utca sarkán levő táblán ott van az indulási jegyzék. Kovács György erről leolvashatta volna, hogy a siófoki gyorsjárat nem áll meg ott.« Figyelmeztető táblát helyeztek el a Baglyasi-hegyen Lapunk február 21-i számában Lakatos Lajos balatonszentgyörgyi olvasónk kifogásolta, hogy Kéthe- lyen, a Baglyasi-hegyen nincs vé­dőkorlát és figyelmeztető tábla. Németh István vb-elnök a bejelen­tésre a következőket válaszolta: »Igaza van a levélírónak: a Bag- lyasi-hegy szélén levő szakadék va­lóban veszélyezteti a sötétben ar­ra járók életét. A földet a terme­lőszövetkezet hordta el építkezései­hez és töltéshez. Felhívtuk a fi­gyelmüket arra, hogy elmulasztot­ták az óvintézkedéseket. A tsz ve­zetősége már el is helyeztette a fi­gyelmeztető táblát. A védőkorlát most készül a kaptató és a szaka­dék közti részre.« Járhatóvá tettük az utat Henészi olvasóink lapunk feb­ruár 21-i számában kifogásolták^ hogy az Ady Endre utcában szinte járhatatlan az út. Gergely Nándor* a nagyatádi tanács titkára is elis­merte ezt. »A salakozással nem tudtunk az Ady Endre utcáig el­jutni — írja. — Az idő megjavulá- sa után folytattuk az utak salako­zását és javítását. Mivel azonban a SZEFU nem adott elég kocsit, így nem szállíthattunk elegendő salakot a tavasszal járhátatlan utakra. Az Ady Endre utcában az­óta lesalakoztunk és járhatóvá tet­tük az utat. Orbán Ferencné ügye elintéződött »Mikor szerelik föl a villany­órát?« címmel közöltük Orbán Fe­rencné levelét lapunk február 28-i számában. Az Áramszolgáltató Vál­lalat és az Ingatlankezelő is hoz­zászólt a panaszhoz. Az Áramszol­gáltató a következőket írta: »A Széchenyi tér 4. számú házban az Épületszerelő Vállalat végezte a szabványosítást. A vállalat a múlt év novemberében megküldte a tervrajzokat az üzemvezetőségnek. Mivel a levélből nem derült ki, hogy a mérőtáblákat és az órákat ki rendelte meg, kértük a vállala­tot, nézzenek utána. Csak március 5-én közölték velünk, hogy az Épü­letszerelő Vállalat viseli a szerelés költségeit. A munkák elvégzését azonnal elrendeltük. Özvegy Or­bán Ferencnénél és szomszédjánál március 6-án átszereltük és szab­ványosítottuk a fogyasztásmérőt. A másik két lakásban az Épület- szerelő Vállalat még mindig nem szabványosította a belső elosztó ve­zetéket, azért a mérőtáblát és a kis automatát nem szerelhettük fel.« Az Ingatlankezelő Vállalat közöl­te, hogy a kifogásolt mennyezet­lámpa helyett csőingát szereltettek föl. Most sokkal lejjebb van m égő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom