Somogyi Néplap, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-02 / 51. szám

r Mindenre gondoltak.., London közelében a na­pokban elkészült egy új la­kótömb, amelynek minden házában egy hangszigetelő­vel fölszerelt helyiséget is építettek, ahová a házaspá­rok viták lefolytatására visz- szahúzódhatnak, és jó han­gosan megmondhatják egy­másnak a véleményüket. A hangszigetelt helyiséget azért építették, mert az új laká­sok falai oly vékonyak, hogyha valamelyik lakásban veszekednek, a ház összes lakói mindent hallanak MANIKŰR A manikürözés az asszonyók és nem utolsósorban a fiatal leányok kedvelt időtöltése. Hasznos időtöl­tés ez, mert a kezeket, illetve kör­möket széppé varázsolja, ÜJabban a férfiaknál iS tért hódított. Na­gyon egyszerű művelet, nem kell hozzá más, mint egy éles és hegyes olló és egy bőrletoló. Különösebb szakképzettséget sem kíván, min­denki elvégezheti a szépítés mű­veletét. Mindezek ellenére a manl- kűrözésnek megvannak a maga veszélyei, ha nem kellő gondosság­gal végzik. í Közismert »betegség-« a köröm­méreg. Ennek oka lehet a szálkán kívül a helytelenül végzett mani­kürözés is. A körömméreg a kö­römágy vagy a köröm alatti rész gennyes gyulladása. Kezdetben a terület megpirosodik, fájdalmassá válik, később megduzzad és meg- gennycsedik. Mindez akkor keletkezik, ha ma­nikürözés közben az ollóval meg­sértjük a körömágyat vagy kö­römvágás közben a köröm alatti területet. Hozzásegít a gyulladás­hoz, ha a köröm nem a legtisztább, rle még a legtisztábban tartott ké­zen is és főleg a körmök alatt min­dig található baktérium. Tehát a köröm környékének sérülése min­denkor veszélyes, és súlyos követ­kezményekkel járhat. Mindez meg­előzhető, ha az ollóval óvatosan bánunk, a bőrletolóval szintén. Körmeinket állandóan tartsuk tisz­tán, s lehetőleg ne növesszük nagy­ra, mert annál több a lehetősége a baktériumok megtelepedésének. Tej szívbetegeknek Wagy-Britaímiábaa »telített tej« néven új élelmiszerfajtát hóztak forgalomba. Ez tulajdonképpen le­fölözött tej, amelynek eredeti zsír­tartalmát növényi eredetű zsírok­kal pótolják. E művelet célja tel­jesöl eltávolítani az állati zsiradé­kot, amely a szív-érrendszer mun­káját károsan befolyásoló kolesz­terin» tartátongz. BALKEZES A GYEREK... Száz ember közül kilencven­öt a jobb kezével ír, rajzol, kanalazza a levest, öt pedig balkezes. Miért? Egyesek sze­rint »rosszul szoktatták«, má­sok szerint érthető, »hiszen ap­ja (vagy anyja) is balkezes«. Ilyen formában mind a két vé­lemény téves. Régi föltevések és hiedelmek Érdemes megemlíteni néhány magyarázatot erről a nem túl­ságosan gyakori, mégis feltű­nő jelenségről. A jobbkezúség állítólag úgy alakult ki, hogy az ősi nap- imádó vallások hívei a Nap fe­lé, tehát keletnek fordultad imádkozás közben, s mivel a Fold északi féltekéjén ilyen heyzetben a Napot jobb felől látták, ebben az irányba vé­gezték a szertartásos mozdula­taikat, így jutott túlsúlyra a jobb testfél. Könnyen belátha­tó e föltevés naívsága. Az ős­ember a létéért küzdött, s ko­rántsem töltött annyi időt val­lásos szertartásokkal, hogy ez befolyásolta volna testi alka­tát... Egyébként ebben az esetben a Föld déli féltekéjén a balkezűség volna általános és a jobbkezúség a kivétel — erről pedig szó sincs. Egy másik föltevés: ugyan­csak az ősidőkben a test leg­sebezhetőbb pontját a szívet kellett védeni — pajzzsal és viszonylag tétlén bal kézzél, míg a jobb a dárdát forgatta, tehát erősebbé fejlődött. Csak­hogy az emberszabású lény sok millió éve élt mór a föl­dön, mielőtt a dárdát feltalál­ta, pajzsot pedig még sokkal később használt! Még egy föltevés (a tucatnyi­ból): az anyák bal karjukon tartják csecsemőjüket, hogy jobb kézzel tudják őket etetni, védeni stb. A gyermek így jobb testfelével végez intenzí­vebb mozgásokat (kapaszkodik, simogat stb.), tehát ez az Olda­la fejlődik jobban. De: miért alkalmasabb az anyák jóbb ke­ze a csecsemő ellátására? Nyilvánvaló, hogy ez a ma­gyarázat a kérdés megkerülé­se. S hogy néhány babonát, hie­delmet is említsünk: a római jósok rossz jelnek tartották, ha balról húztak a madarak — in­nen ered a »baljóslatú« szó is; számos keleti vallás hivel jobb kézzel üdvözlik isteneiket, a bal használata szentségtörés; a keresztény legenda szerint az igazak »az Ür jobbján« ülnék; az ügyetlen embert »balkezes­nek« hívják; aki bal lábbal .kelt föl, a babona szerint rosz- szul kezdi a napot; visszás han­gulatú, kellemetlen képzete­ket társító szavak a »balsors«, »balhit«, »balsejtelem«, »bal­cj. lLLclq&IlIxóL eset«. Végül: akinék Balog a családi neve, annak valamelyik őse balkezes volt Egy bizonyos: a jobbkezúség a szabály, a balkezűség a kivé­tel. De miért? Erre ad magya­rázatot a modern tudomány. AgtfvelS és kéz A kéz — mint Engels kimu­tatta — nemcsak eszköze, ha­nem terméke is a munkának. Agyveló es kéz párhuzamosán fejlődött a munka gyakorlatán. Az általános jobbkezúség pe­dig onnan ered, hogy amikor az emberszabású lény két láb­ra állt, bizonyos mértékig meg­változott a test egyensúlyi helyzete. Asszámmetria ala­kult ki: az ökölnyi szív rész­ben, a mintegy másfél kilós máj egészében jobb oldalra ke­rült, s ugyanebben az irányban tolódott el a vérkeringés! há­lózat súlypontja is. A két lábon járás tehát a jobb testfélnek kedvezett, e2t erősí­tette. S a bal agyfélteke lett viszonylag fejlettebb, a test két fele ugyanis az ellenkező Oldalú agyrész irányítása alatt áll; közismert, hogy jobb ol­dali agyvérzés bal oldali bénu­lást okoz és megfordítva. Örökölhetne ? A vélemények eltérőek. Is­mét csak egy bizonyos: balke­zes szülőktől gyakrabban szár­maznak ilyen egyermekek, bár olykor ez is utánzás, szoktatás eredménye. Ami a legfonto­sabb: a bal kéz használata nem rendellenesség, amelyen változtatni kell! A képzőművészet legna­gyobbjai között Leonardo de Vinci és Hans Holbein balke­zes volt. Több vívóbajnokot, asztali teniszezőt ismerünk, aki bal kézzel ért eU világraszóló eredményeket. Semmi sem indokolja tehát, hogy az ilyen adottságú gyer­meket a jobb kéz használatá­ra szoktassuk, kényszerítsük. A jobbal sohasem érheti ed bal kezének ügyességét; ellenkező­leg: gátlásos, nehézkes, ügyet­len lesz! Az is előfordulhat, hogy az agy funkcióiban okoz károsodást, ha a jobb kéz hasz­nálatára szorítják a balkezes gyermekeket. A modem pedagógia — az emberi szervezet működésének ismeretében — már nem tesz erőszakot a sokoldalú és alkal­mazkodásra képes emberi adottságokon. így kell megítél­ni a balkezűséget is. Gyese* István Bemutatták a tavaszi Lipcsei Vásár nemzetközi divat- bemutatójára készült divatkollékciókat. A Modex Kül­kereskedelmi Vállalat a Magyar Sajtó Házában mutat­ta be a Ruhaipari Tervező Vállalat és a Kötszövő Min­tázó által készített divatkollekciókat. (MTI Foto — Balassa Ferenc felv.) OLCSO Édesség kellene. Valami, ami gyorsan elkészül, olcsó is, még­is jó. Olyan, amit a gyerek is szeret. De mit? Mit! Hát tessék figyelni. Itt van egypár ötlet. Vegyük elsőnek a finom HÖVIRAGKRÉMET. Kell hozzá egy csomag Hó­virág kétszersült. Ha ez meg­van, készítsünk egy liter tejből erős családi kávét. Tördeljük szét a kétszersültet, tegyük égy üvegtálba, s öntözzük meg a kávé felével. A többi kávéból főzzünk krémet, 2 tojás, cukor, kanálka liszt és egy evőkanál vaj hozzáadásával ez is hamar készen van. Vigyázzunk, a króm ne legyen túl sűrű! Ezzel borítsuk be a tálban levő két­szersültet. Néhány óra hosszat hagyjuk hidegen állni. Ha azt akarjuk, hogy különösen jó cse­megét kapjunk, tegyünk erre az egyébként is jó édességre egy kis tejszínhabot. Mondunk még egy jő édes­ségreceptet. IS, JO IS FÉLKÉSZ TORTA kell hozzá még egy zacskó tortakrém. A tortalápot vizes kés­sel kettévágjuk, a krémet bele­untjuk, megkenjük a tetejét, és már kész is. Sokan úgy szokták csinálni, hogy egy kis üveg tej­színt habnak fölvernek, s ez­zel a habbal a kész; boltban vett krémet összekeverik. Így igen sok, nagyon ízletes krémet kapunk, s jobb bármely bolti tortánál. Igen megéri, ha házilag ké­szítünk NÁPOLYIT. 20 dkg cukrot 1 dl vízzel sűrű­re főzünk. Utána levesszük a tűzről, és hozzákeverünk 2 dkg ■vajat. Ízesíthetjük egypár csepp citromlével és finomra reszelt citromhéjjal. Ha keményedni kezd, a lapok közé töltjük, a lapokat lepréseljük néhány kö­tet lexikonnal, majd felvágjuk és eldugjuk. Hogy miért? Olyan jó, hogyha nem rejtjük el, igen hamar elfogy. iiiii ADAS-VÉTEL iiüi! —■— II I -ltiT Kaposvár, Béke u. 89. sz. családi ház — részben beköltözhetően — eladó. Érdeklődni lehet minden nap. (275) Eladó magánjáró szalagfűrészei« gép, körfűrész — fűrészforrasztó ráépítve —, autóadváz futóművel, húzós szalagfűrészelö gép, öntött­vas körfűrész vagy köezörűkő áll­vány, tábori kovácsfújó, nöl kerék­pár, Ms singer varrógép, tranzisz­toros zsebrádió, 4 lóerős Hoffher MEA motor, ‘/i lóerős, háromfázisú villanymotor, autóalváz, motor kü­lön is eladó. Cím a Madóban vagy 28-36-os telefon. (276) Eladó Ms családi ház melléképü­letekkel és nyolcszáz négyszögöl te­lekkel, szőlővel, fizetési kedvez­ménnyel. Cím: Kaposvár, Kelet- Ivánfa utca 60. szám. (12255) 400 n-öles kertes családi ház (két­szobás) eladó. Balatonőszöd, Ady Endre utca 11. (122J1) Anyaga 80-as horgolócérna, átmérője 17 cm. Ezt a kis térí­tőt nem egybe horgoljuk, ha­nem minden csillagát külön készítjük el. Hót csillagból áll; ha nagyobb térítőt akarunk ké­szíteni, a csillagok számának növeléséved érhetjük eL A csillag leírása: 1. sor: 14 láncszemből gyűrűt készítünk. 2. sor: A gyűrűbe 24 rövid­pálcát horgolunk. 3. sor: Minden második rö­vidpálcába 1 egyráha.itásos pálcából és 3 láncszemből álló kockát készítünk. A sor végén ,1 láncszemet egyráhajtásos pál­cával kapcsolunk az első pál­cához. 4. sót: Az előző sör minden ÍBOckájába 2—2 háromráhajtá­sos pálcát horgolunk, köztük 10—10 láncszemmel. 5. sor: A 10 láncszemes ivrit­re 6 rövidpálcát és 3 láncszem után újabb 6 rövidpálcát hor­golunk. A csillagokat a 3 lánc­szem középső szemével kap­csoljuk össze a csillag 2—2 ívénél. A szélcsipke leírása: 1. sor: A csillag minden ágá közé és 2 csillag találkozásá­hoz 2 kétráhajtásos pálcát horgolunk, köztük 7—7 lánc­szemmel. 2. sor: A csillagok fölé és kö­zé 4 kis ívet horgolunk 6—6 láncszemből. Majd a 6 lánc­szem után a csillag fölötti má­sodik ívre 4 kétráhajtásos pál­cát készítünk. 6 láncszem kö­vetkezik. Minden csillagra 2— 2 pákacsoport kerül. 3. sör: A 4 kis ív fölé 3 ívet készítünk, majd 6 láncszem után a 4 hosszúpálcára 6 két­ráhajtásos pálcát horgolunk, köztük 1—1 láncszemmel. A mintát 6 láncszemmel folytat­juk. 4. sor: Az előző sor kis ívei­be 2 kis ívet horgolunk 6 lánc­szemből, és újabb 6 láncszem után a legyező hosszúpálcái kö­zé 1—1 hosszúpálcát horgolunk összesen 7-et, köztük 2—2 láncszemmel. 5. sor: 2 kis ív tetejére 1 kis ívet készítünk, és 7 láncszem horgolása után a legyező pál­cái közé 8 kétráhajtásos pálcát készítünk, köztük 2 láncszem 6 láncszemes pikó és 2 lánc­szem van. Rigószó Hulló eső, csupasz ágak, rigófiú ázik, fáradt. Ugrabugrál tócsák felett, — Hol vagy — kérdi —, szép kikelet? Toliam berzong, éhes vagyok, adjatok ebédre magot! Kistestvérem messze járhat, szél simogatja a fákat. Fészkem puha, meleg, kerek, benne ül sok rigógyerek. — Süss ki — mondják — napsugárka.! Ne fázzon a rigó szárnya. Ve fázzon a rigó nyaka, pihekendő legyen rajta, énekeljen fuvolázva, % gondoljon a jövő nyárra! TASNADI VARGA ÉVI Eladó családi ház szőlővel, gyü­mölcsössel, beköltözhetőséggel Ka­posváron, Gárdonyi utca 20. (12245) Kaposméröben Rákóczi út 76. alatti családi ház melléképületekkel eladó. Vétel esetén elfoglaható. (12254) 350 ccm-es, 7000 km-t futott IZS motorkerékpár sürgősen eladó. So­modor! (falu) Iskolánál. (12250) Eladó beköltözhetően háromszo­bás, összkomfortos ház. Cím 12228- as számon a Magyar Hirdetőben. (12228) Egy fodrászberendezés eladó. Zrínyi u. 40. sz., Kaposvár. (12210) Eladó új állapotban levő 250-es Pannónia komplett motorblokk. Várda, Muzi József. (9470) Eladó sötét hálószobabútor. Ka­posvár, Április 4. utca 16., balra utolsó ajtó. (12237) ALLAS Építőipari technikumot vagy ké­pesítéssel rendelkező kőműves- mestert műszaki vezetői munkakör betöltésére azonnal felveszünk. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelentke­zés: Vegyesipari Ktsz, Mezőcsoko- nya. (2579) A kaposfői fmsz gyakorlattal rendelkező képesített könyvelőt ke­res beosztott könyvelői munkakör­be. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet március 5-én a központi irodában, Kaposfőn. (2580) Vizsgázott szakácsnő elhelyezked­ne. Cím 12242 számon a Magyar Hirdetőben. (12242) Keresek másfél éves kisgyermek mellé megbízható középkorú asz- szonyt. Cím 12247. számon a Ma> gyár Hirdetőben. (12247) Elhelyezkedne művelt fiatal nő bármely, munkakörbe. Cím 12240. számon a Magyar Hirdetőbe. (12240) Kőműveseket keres az ÉM 44. Építőipari Vállalat buda­pesti munkahelyre. Szállást bizto­sítunk. A jelentkezők szerszámot hozzanak magukkal, használati dí­jat fizetünk. Jelentkezés: Buda­pest, V. kér., Kossuth Lajos tér 13—15., munkaerőgazdálkodás. (864) V fi G V F S Kárpitos- és javítási munkákat vállal háztól házig szállítás mellett Somogy megyei Faipari Vállalat. Telefon 11-00. (12216) 51 éves, önhibáján kívül elvált asszony házasság céljából megis­merkedne hozzáillő, szolid, jólelkű férfival. Leveleket »Nyugodt ott- hon-x jeligére a kiadóba.________(273) Egyedülálló 58 éves férfi dolgo­zó 55 éves asszony ismeretségét ke­resi házasság céljából *Ts?-ben dolgozom«* jeligére. Leveleket 12229. számra a Magyar Hirdetőd«. (szzzi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom