Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-23 / 45. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1962. február 23. PORT Minős 'gi *'s mennyiségi fejlődés női atlétáinknál A legszorgalmasabbak már elkezdték. Innen is, onnan is érkeznek a hírek női atlétáink készülődéséről. Szakvezetőink azt szeretnék, ha az elmúlt esz­tendőben elkezdődött javulás tovább folytatódna. 1961 mérföldkő volt a so­mogyi női atlétasport történe­tében. Két évvel ezelőtt bizony csak egy-egy ügyesebbnek, te­hetségesebbnek látszó atlétanő jelentette e sportág egészét. Tavaly már itt is, ott is töme­gek mozdultak meg. Elsősor­ban a csurgóiak újbóli megje­lenése a színen örvendetes, de javult a helyzet Siófokon is, Kaposváron pedig meghárom­szorozódott a női atléták szá­ma. A minőség is nagyot ja­vult. Walter Rózsa, Kocsis Éva, Komáromi Erzsébet, Ker­eső Rózsa, Toronyi Erzsébet, Kampf Teréz, Baller Margit, Kalács Éva, Baráth Éva, Bö- röczi Márta, Vető Erzsi, Far­kas Margit, Szöllősi Edit, No­vák Judit, László Ilona nem­csak fiatalok, hanem tehetsé­gesek is, s már 1961-ben ered­ményekkel bizonyították te­hetségüket. Kiugró sikerek ugyan nem születtek, az átlag azonban jó, s várható, hogy áz idén akár ugrásszerűen is to­vább javulnak^ Az 1961. évi eredménylista: 100 m síkfutás: 1. Walter Rózsa (K. Dózsa) ifi 13.5. 2. K csis Éva (K. Dózsa) Ifi 13.5. 3. Komáromi Erzsébet (Közg Techn.) serdülő 13.7. 4. Toronyi Erzsébet (K. Dózsa) ifi 13.7. 5. Kalács Éva (Barcs) felnőtt 14.1. 200 m síkfutás: 1. Walter Rózsa (K. Dózsa) ifi 27.9. 2. Kereső Rózsa (K. Dózsa) serd. 28.7. 3. Kampf Teréz (Barcs) Ifi 28.8. 4. Kocsis Éva (K. Dózsa) ifi 30.0. 5. Kalács Éva (Barcs) fein. 30.4. 400 m síkfutás: 1. Kereső Rózsa (K. Dózsa) serd. 63.4. 2. Ballér Margit (Barcs) ifi 67.0. 3. Kovács Erzsébet (Tab) ifi 68.6. 4. Vető Erzsébet (K. Dózsa) serd. 70.3. 5. Dóczi Piroska (Balatonszárszó) ifi 70.5. 800 m síkfutás: 1. Ballér Margit (Barcs) ifi 2:34.0. 2. Baráth Éva (K. Petőfi) féih. 2:54.1. 3. Bellái Katalin (Barcs) ifi 3:09.0. 4. Dávid Gyöngyi (Csurgó) ifi 3:13.9. 80 m gátfutás: 1. Szöllősi Edit (Csurgó) itt 14.9. 2. Vető Erzsébet (K. Dózsa) serd. 14.9. 3. Tarr Éva (Siófok) itt 15.7. 4. Tatai Etel (Siófok) ifi 16.0. 5. Aranyos Borbála (Csurgó) serd. 17.6. Magasugrás: 1. Böröczi Márta (Leártygimn.) serd. 148. 2. Vétó Erzsébet (K. Dózsa) serd. 143. 3. Toronyi Erzsébet (K. Dózsa) ifi 141. 4. Farkas Margit (Siófok) serd 140. 5. SzöÚősi Edit (Csurgó) itt 135. Távolngrás: 1. Szöllősi Edit (Csurgó) ifi 4.75. 2. Toronyi Erzsébet (K. Dózs'’) ifi. 4.68. 3. Tarr Éva (Siófok) ifi 4.49. 4. Walter Rózsa (K. Dózsa) itt 4.46 5. Tatai Etel (Siófok) ifi 4.43. Súlylökés: 1. Hartmann Rózsa (Siófok) ifi 8,72. 2. Somogyi Erzsi (Siófok) itt 8,71. 3. Bálint Edit (Siófok) ifi 8,64. 4. Koncz Erzsébet (Tanítóképző) itt 8,61. 5. Zsirai Éva (Leánygimn.) itt 8,58. Gerely hajítás: 1. Novák Judit (Leánygimn.) serd. 27,70. 2. László Ilona (Csurgó) serd. 24,41. 3. Suck Anna (Csurgó) ifi 22,28. 4. Antal Franciska (öreglak) ifi 22,16. 5. Horváth Mária (Siófok) ifi 21,68. Diszkoszvetés: 1. Horváth Mária (Siófok) itt 24,27. 2. László noha (Csurgó) serd. 23,47. 3. Novák Jüdi* (Leánygimn.) sérd. 23,09. 4. Takács Éva (Leánygimn.) ifi 22,62. 5. Budavári Ilona (Siófok) ifi 22,02. 1 sportolók számvetése A fonyódi járás egyik legjobb sportkörének tartják az öreglaki SK-t A sportkörnél a minap tár­tották meg a vezetőségválasztó közgyűlést. Ignáczy György adott számot a vezetés és a sportolók munkájáról. A legjobb eredményt az atléták érték el, különösen a lányok; kö­zülük An tál Franciska a gránát­vetésben országos spartakiád baj­nok létt Győrben. A labdarúgó- szakosztály már mérsékeltebb si­kerrel szerepelt. Jórészt azért, mert egy sor kitűnő játékos mondott búcsút a községnek. Az asztalite­nisz-szakosztály becsülettel látta el dolgát, s igyekezett helytállni a községek közti versenyeken épp­úgy. mint a járási spartakiádon. Üj színfolt az öreglaki sport éle­tében a Kilián Testnevelési Moz­galom. Hat ifjú mellét díszíti már a vasjelvény. A tagszervezést még ném fejezték bé; a régi vezetőség úgy tervezte, hogy 200 tagot tobo­roz a sportkörnek. Ignáczy György beszámolóját Héra József pénz' ári jelentése követte,, majd Lehel László, a Fonyódi JTST elnöke mondotta el, hogyan lehetne to­vábbfejleszteni a sportéletet öreg­lakon. A Jól sikerült közgyűlés után megválasztották a sportkör új ve­zetőségét. Elnök Hederics Ferenc, titkár Rene Károly lett. A labda­rúgó-szakosztály ügyeit Szűcs La­jos és Kauer Imre, az atlétákét Ignáczy György, az asztali tenisze­zőkét Horváth László intézi a jö­vőben. Megválasztották az elnök­ség, az ellenőrző és fegyelmi bi­zottságok tagjait is. A PEAC lemondta a K. Kinizsi elleni szombati mérkőzést Jeges volt-e a pálya? Durva volt-e a Kinizsi a P. Dózsa ellen? Mind ez ideig -menetrend- sze- nak. Kétségkívül a fagytól főlen­rint folyt a K. Kinizsi előkészüle­te az NB LL tavaszi rajtjára. A tervek szerint szombaton a Kini­zsinek a Pécsi EAC csapatával kel­lene játszania. A PEAC vezetői azonban tegnap lemondták a mér­kőzést arra hivatkozva, hógy já­tékosaik nagy része az influenza- járvány következtében harcképte­lenné vált. A Kinizsi most sürgő­sen ellenfelet keres, s feltétlenül játszik szombatón a csapat. Azt szeretnék, ha valamelyik vidéki megyei csapat jönne be szomba­ton délután Kaposvárra, hogy ed­zőtársa legyen az együttesnek. Pécsen még mindig nem tértek napirendre a P. Dózsa Kinizsi el­leni veresége fölött. A Dózsa ve­zetői azzal igyekeznek menteni az 1:2-t, hogy »göröngyös, jeges, sa­lakos- pályán nem érvénvesülhe­tett csapatuk technikai fölénye. A mentségek közt szerepel az is, hogy — pécsi állítás szerint — a Kinizsi kíméletlenül játszott, no meg, hogv a játékvezetői hármas is a pécsieket nvomta. Ezek az érvek azonban sántíta­gedett füves pályára a Kinizsi-ve­zetők nem engedték rámenni a csapatokat. Az edzőpálya salakja azonban nemhogy nem volt jeges, de szinte porzott. Simára henge­relt, egyenletes talajon játszotok a mérkőzést. A találkozó koránt­sem volt durva, ha csak Kocsis Ernő néhány belemenését nem mi­nősítjük annak. A játékvezető Szigetvári György a pécsiek veze­tőgóljánál — véleményünk szerint — inkább a kaposváriakat sújtot­ta, amikor elengedte Serédi keze- zését. Danka potyagólja és Kocsis durva belemenése, amiből a 11-cs lett, semmiképp sem varrható a kaposváriak nyakába. Nem presztizsmérkőzés volt a K. Kinizsi—P. Dózsa találkozó, hanem edzőmérkőzés, amely mind a Ki­nizsinek, mind a pécsieknek az erényeit, hibáit egyaránt megmu­tatta. Nem szolgálja a két város sportbarátságát, hogy a Dózsa ve­reségét olyan állításokkal igyekez­nek pécsi sportbarátaink menteni, amelyek egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak. Nyolc férfi csapat küzd a marcali járási asztalitenisz-bajnokságban Elkezdődött a női bajnokság is Beszámoltunk már arról, hogy idei folytatás is jónak ígérkezik. a marcali járásban erőteljes fejlő­désnek indult az asztal5 tenisz­sport. Ezt bizonyítja, hogy a múlt évben is sikerrel rendezték meg a járási asztalitenisz-bainokság küz­delmeit. A tavalyi sikerek után az F E L II I S ! A Kaposvár és Vidéke Körxeti Földműves- sxövetkexet Igazgatósága FELHÍVJA a szövetkezet tagjait, hogy vásárlási könyveiket a visszatérítés kiszámítása céljából matassák be a lakásukhoz legközelebb eső szövetkezeti bolt vezetőjének A férfiak mezőnyében nyolc csa­pat küzd hétről hétre a járási baj­nokság pontjaiért. Az idén — igaz egyelőre három csapattal — el­kezdték a nők Is. Javult a bajnok­ság színvonala is. Tavaly a tapso- nyiak nyertek, jelenleg az első négy között sem találjuk meg csa­patukat. A férfi együttesek ver­senyében a Marcali Gimnázium áll pillanatnyilag az élen, de balnok- esélyes a Marcali Fmsz csapata, amely az eddigi öt mérkőzésen 100 százalékos sikerré! szerepelt. Az elsőségért folyó harcban ver­senyben vannak még a böhönyeiek is. Jól szeren élt. Csákány férfi csapata. A női mezőnyben az újon­nan alakult csákányi együttes áll az élen legyőzve Böhönye és Mar­cali együttesét. A Járási Asztalitenisz Szövetség vezetői. Tóth József és Mihali cs Géza most azon fáradoznak, hogy újabb csapatokat kapcsoljanak be az asztaliteniszsportba. A sparta- kiádok jó alkalmat kínálnak erre. HÍREK Székesfehérváron sorsolják a lottót A lottó 8. játékheti nyerő­számainak á sorsolását február 23-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Székesfehérváron tartja a Sportfogadási és Lot- :ó Igazgatóság. (MTI) — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: PauíJca Zoltán fia, Zol­tán; Bézsenyi József fia. Lá zló; Szeles János 'leánya, Judit; Van- csura Bertalan leánya, Ágota; Bojfcai Emil fia, István; Tóth Jó­zsef leánya, Katalin, Barzsa Lajos fia, János; Lukács Sándor fia, Zoltán; Hugyec Gyula fia, Gyula; dr. Halász Ján->s leánya. Andrea; Gulyás József leánya, Mária; Fü- löp István leánya, Borbála; Könyi József leánya, Márta; Győri Sán­dor fia, Sándor; Ivanics Lajos leá­nya, Magdolna; Simon István leá­nya, Zsuzsanna. Házasság: Bíró István—Romancsenka Mária; Tás­kái György—Liphard Matild. Ha­lálozás: Molnár György 72. Horváth Katalin 68, Cseri Lászlóné 74, Ta­kács Lajos 64, Vidra István 63, Papp Dezsőné 79. Hegedűs Mihály 53, Várnagy László 36, László Vil- mosné 64, Németh József 37, Ku- rusz Gyula 75 éves. — Korszerű utak, korszerű közúti forgalom és közleke­dés Nyugat-Európában, vala­mint Amerikában címmel pén­teken délután fél 6 órai kez­dettel Oszetky Egon okleveles mérnök előadást' tart az SZMT műszaki klubjában. — TÉRÍTÉSMENTES VÉR- ADÓNAPOT RENDEZTEK szerdán Siófokon, a fiúgimná­zium helyiségeiben. A Vörös- kereszt aktíváinak jó munkája nyomán 830-an jelentkeztek véradásra. 457 alkalmasnak ta­lált jelentkezőtől 141 liter vért vettek, — Méhészek! Vasárnap, 25-én szakelőadás lesz az Anna iskolá­ban. Előadó Clcatricls Géza. (9462) — Együttes ülést tartott a napokban a fonyódi nőtanács a község termelőszövetkezetei­nek asszonyaival. A muhkabri- gádok a baromfitenyésztés problémáit és azt beizélték meg, hogy n segíthetné a nő- tanács a tsz asszonyainak munkáját — ARANYLAKODAL.MÁT tartotta a napokban Bsne Jó­zsef balatonbarényi tsz-tag és felesége. Az ötvemdik házas­sági évfordulón gyermekeik, unokáik, rokonaik és a terme­lőszövetkezet dolgozói szere­tettel köszöntötték az idős há­zaspárt. Tizenhét kislakást epit az idén a Csurgó; Járási Napsugár ütsz I A szövetkezet a télen bőví­tette építőipari részlegét. Kap­tak egy betonkeverőt, s szer­veztek egy betonozóbrigádot. Ez évben 4 millió 200 ezer fo­rintnyi munkát kell elvégezi nie a részlegnek. Különösen je­lentős lesz a kislakásépítés. A magánosoknak tervezett 1 mil­lió 900 ezer forint értékű mun­kából körülbelül 1 millió 700 ezerre már van rendelésük. Tizenheten kérték föl eddig a ktsz-t kislakásépítésre. — Az influenzajárvány elle­ni védekezés szükségessé te­szi, hogy a Kaposvári Megyei Kórházban átmenetileg korlá­tozzák a beteglátogatást. Ez­úton közli a kórház a megye lakosságával, hogy február 25- én, vasárnap, 28-án, szerdáin és március 4-én, vasárnap a látogatás szünetel, ezeken a napokon tehát senki sem lá­togathatja a kórházban fekvő betegeket. Ugyancsak tilos a más napokon történő rendkí­vüli látogatás is. (2567) m ütra LŐ DéS 1 m szuíwmozás !i::r= C3IÜ­..3~LV SZÍNHÁZ: Űj gyógyszer a meddő tehenek gyógyítására Dr. Mészáros István, a Földművelésügyi Minisztérium vezető állatorvosa, valamint dr. Horváth Imré, a Szombat- helyi Mesterséges Termékenyí­tő Állomás vezetője űj nagy­hatású gyógyszert állított elő a meddő tehenek gyógyítására. Az új készítmény a rosszul ta- karmányozött tehenek vemhe­sülését is elősegíti. A gyógy­szer alapanyaga söréi észtéből előállított kivonat, amely pó­tolja a szervezetből hiányzó táplálóanyagokat, illetve a hor­monokat. A múlt évben szá­mos gazdaságban kísérleteztek az új speciális magyar gyógy­szerrel, s a tapasztalatok sze­rint a kezelt meddő üszők és tehenek 60 százaléka aránylag gyorsan meggyógyult, és vem­hes lett. A Phylaxia Oltó- anyagtermélő Intézet kétszere­sére növelte az új készítmény gyártását, s az idén kereken 50 000 meddő üsző, illetve te­hén gyógyítására alkalmas gyógyszert bocsát az állatte- [myésztő gazdaságok és az ál­latorvosok rendelkezésére. (MTI) 7 órakor: ROMEO ÉS JÚ­LT A. Blahámé-bérlet. Nagyszakácsi: A SZABIN NŐK ELRABLÁSA. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ AFRIKAI KÉPESKÖNYV. Korhatár nélkül. Előadások kezdete ,5, 7, 9 órakor. (Február 26-ig.) SZABAD IFJÚSÁG filmszínház MINDENKI GYERMEKEI. 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Február 25-ig.) Időjárásjelentés Várható időjárás péntek es­tig: hideg idő változó mennyi­ségű felhőzettél, egy-két he« lyen hószállingózással. Mérsé­kelt, időnként élénk északi, északkeleti szél Várható leg­magasabb nappali hőmérsék- et 0— mínusz 3 fok között. Távolabbi kilátások: a hét vé­gén is hideg idő. Ráfizetett a rágalmazásra Nagy Jenő somogyzsitfai la­kos a napokban másodszor állt bíróság előtt rágalmazás miatt. Mivel rossz viszonyban volt az általános iskola vezetőjé­vel, elhatározta, hogy gyerme­két másik Iskolában taníttat­ja. A Marcali Járási Tanács Művelődésügyi Osztályának vezetőjétől kérte a gyermek átíratását engedélyező cäcira- tot. Az iratot megkapta, ára hazatérve sértegetni kezdte Szabó Imréné tanítót, s meg­rágalmazta az ügyben intézke« dő osztályvezetőt. Azt’ ámította, hogy kérését csak azért telje, sítették, mert lefizette az osz­tályvezetőt. A Marcali Járásbíróság Nagy Jenőt hivataliból üldö­zendő rágalmazás miatt nyolc- száz forint pénzbüntetésre ítélte Nietet és íémcsiszolást rállal a VASIPARI KTSZ Kaposvár, Berzsenyi n. 31. sz. alatti ayermekkocsi-ké­szítő és -javító részlege. (»•«) Elle*5 kanászokat keres április l.i fő vétel­re a Lábodi Állami Gaz­daság snmogvtarnócai ke­rü'ete Írásbeli jelentkezést Somogytarnóca címre ké­rőnk. Útiköltséget csak személves meghívás esetén térítünk. (2558) 1962. ni *reins 15-ig bezáró^g A fenti határidő után bemutatott vásárlási összegek után a szövetkezet visszatérítést már nem fisét. IGAZGATÓSÁG (2565) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő; KiSDEÁK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor.) Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra U Ft GYASZJELENTfiS Fájdalomtól megtört szívvel I tudatjuk, hogy szeretett fér- j jem, édesapánk, nagyapánk, MOLNÁR GYÖRGY 1962. február 22-én 72 éves l korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése február 24-én, szombaton de. 11 óra- | kor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló család. (2326) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS I Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik SALAMON JÓZSEF Í temetésén részt vettek, rész ■ vétőkkel fájdalmunkat eny­híteni Igyekeztek. Gyászoló család. | (93g3) A Balatonboglári Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága íoíhívja azokat a telektulajdonosakat, akiknek Balatonbogláron, vagy a hozzátartozó Szabadság üdülőtelepen beépítetlen telkük van, a telek helyrajzi szá­mát és lakcímüket folyó évi április 1-ig közöljék, ellenkező esetben mint elhagyott telekre a kisajátítási eljárást megindítjuk az üdülőhely rendezése céljából. (2566) Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a 143. sz. (volt Szivárvány) ruházati bolt átalakítása alatt a gyermekcipő-árusítás a Kossuth tér 5. sz. (Noszlopy G utcai oldalon) alatt történik. (843) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett hitves társam, édes­apánk, fiunk, testvérünk és rokonunk, SÚLYOM JANOS 1962. február 20-án 55 éves korában hosszú betegeskedés után elhunyt. Temetése 1962. február 24-én, szombaton du. I órakor lesz a Nyugati temetőben. (2324) Gyászoló család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom