Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-14 / 37. szám

Szerda, 1982. február 14. 3 SOMOGYI NÉPLAP EQY OSZTÁLYNAPLÓ FELETT A tanár hosszan beszélt, anélkül, hogy valamelyik izgő- mozgó diákjára rá kellett vol­na szólnia. Pisszenés nélkül csendben itták figyelmükkel az osztályfőnök szavait a pusztai iskola nyolcadikos tanulói, akik már csak néhány hónapig lesznek ennek az iskolának a növendékei. Először azt hitték, hogy a tanár bácsi csak mesél. Figyel­mük derűs volt, majdcsaknem a tréfás csattanóra vártak. Az­tán mind gondolkodóbbá vál­tak az arcok a döbbenet után, amikor fölfedezték szinte va­lamennyien egyszerre, hogy nem mese szól hozzájuk, ha­nem maga a valóság, a törté­nelem. Valóság! Nem, nem az, amit Darvaspuszta emberpalántái ma ismernek. A tanár bácsi azt a pusztát rajzolta képzele­tük vásznára, amit csak szü­leik, nagyszüledk ismernek, azok, akik cselédemberekkónt tengették itt az életüket. Tá­vol a világtól, még távolabb mindattól, ami az életet leg­alább elviselhetőbbé könnyíti. Ezek a gyerekek megismer­kedtek eddig jókora darabjával a történelemnek De talán sem­mi sem hullik vagy hullott annyira melyen értelmük ba­rázdái közé, mint ezek a »ma­gok«. Sok dolgot el lehet felej­teni idővel, évszámokat, neve­ket, helységeket De ezt apái­dat ami darvaspusztai, ezt nem lehet kánadíroeni az emlé­kezetből. A tanár alig fejezte be mon­danivalóját a moccanatlan A bolgár mezőgazdaság 1962-ban M Bolgár Népköztársaság csendet robbanásszerűen vál­totta föl a nyugtalanság, míg­nem felpattant helyéről egy kipirult arcú, bogárfekete sze­mű gyerek. — Tanár bácsi, ilyen nincs! —■ Hogy érted, kisfiam? Nem hiszed talán ál? A gyerek pirul. Elhirtelen- kedte a dolgot Zavartan áll, aztán lassacskán visszatér biz­tonságtudata. — Ügy gondoltam, hogy most nincs ilyesmi! A többiek élénken helyesel­nek. Kezek emelkednek a ma­gasba, megered és csobog bő­ven a szó. — Tanár bácsi, kérem! Megnézhetnénk azt a naplót mi is? Miért ne? Nézzék csak! Bi­zonyságot akarnak. Nemcsak hallani, hanem látni is, ta­pasztalni — legalább így. El­indul az első pádból, és pádról pádra jár az 1934/35-ös tanév előmeneteli és hiányzása napló­ja. Hiába süvít a sürgetés, ap­rólékosan vizsgálják, olvassóik, ami az 5-ös sorszám alatt ol­vasható Cingóiek János első osztályos tanulóról, akinek a neve után sűrű rovátkolás mu­tatja, hogy sokat hiányzott az iskolából a háromgyerekes uradalmi cseléd kisfia. Míg­nem nagybetűs keresztülírás került a név mellé: »Iskolába ruha hiánya miatt nem járt — nem osztályozható. Aláírás: Klespitz Jenő tanító.« Kézről kézre járt az öreg okmány. Eddig talán eszükbe sem jutott megnézni egymás ruházatát. Most ezt teszik. Ki titokban, ki pedig leplezetlen érdeklődéssel. Elégedettek le­hetnek a hirtelen szemle ered­ményével, mert egyre sűrűb­ben hangzik el: — Ilyen ma nincs! Amikor az osztályfőnökük is­mét beszélni kezd, még a leg- szilajabbak is megjuhászodva ■hallgatnak a számvetésre, hogy mi volt és mi van. Csu­pán belül nyugtalanok. Ez az az óra, amely nem ér véget a csöngetéssel, a tanítási nappal. Ma az iskola »haza«-megy a gyerekekkel, akik elviszik ma­gukkal azt a fölébresztett ér­deklődést, amelyet a szülőknek kell a továbbiakban kielégíte­ni. S bizonnyal szívesen te­szik, hiszen még nem felejtet­ték el, hogyan éltek ők, amikor olyan korúak voltak, mint ma a gyermekeik... László Ibolya A város nem tudja feledtetni vele a falut »...HAMAROSAN KIRAK­JÁK a salátát a melegágyak­ba« — olvasta Bözsi néni az újságot és elmosolyodott. Föl­emelte fejét a nyomtatott be­tűk világából, és tekintete a kályha mellé siklott. A kályha körül, az ablaknál rozoga, ki­lyukadt lábasokban üde zölden palánták pompáztak várva, hogy melyik pillanatban rak­ják szét őket a kis konyhakert­iben. — Ezek is vannak olyanok, mint amilyenekről az újság ír — motyogta magában Bözsi néni, és elégedetten nézegette a zöld növényeket. Félretet­te az újságot, felállt, hátra­ment a baromfiudvarba. — Gyertek, kis bogaraim, egye­tek. Na, Csöpi, van-e tojás? — bújt a tyúkólhoz. Szüntelenül beszélt hozzájuk, s azok mintha értették volna, úgy mentek utána. De hisz jól is­merték, mert mások az udvar­nak ebben a részében meg a kertben vajmi ritkán fordul­tak meg. Ez Bözsi néni biro­dalma volt, egyedül az övé ... Talán egyetlen öröme, éltető eleme ez a száz négyszögölnyi terület. No, nem, nem élt egye­dül,' hiszen vele laknak a fia, az unokái, és örül is annak, hogy így van ez — de ez az 1962-ben 2,8 milliárd új lávának megfelelő termékei állít elő. 1961-hez vi­szonyítva 22,4 százalékai emel­kedésnek felel meg. A mezőgazdasági terv telje­sítése érdakiéiben biztos anyagi- műszaM bázist hoztak léire. 1962-ben a* ország szántóföld­jein 15 lóerős traktorral átszá­mítva összesen több mint 49 ezer traktor, több mint 10 ezer kombájnt több minit tízezer kapcsolt és egyéb gép dolgozik majd. Az ország öntözéses gazdálkodásának területe egy év alatt 80 ezer hektárral emelkedik, és élői a 830 ezer hektárt A Finommechanikai Vállalat marcali telepén Háromkerekű gyermekkerékpárokat ké­szítenek a Finommechanikai Vállalat marcali telepén. Képünkön: Salamon György a kerekeket préseli. Bérfonást is vállal a Finommechanikai Vállalat A megrendelők részére Ben- cze Vendel készíti a fonott drótkeríté­seket ...................................................... Ó NODVÁRI MIKLÓS: cA sárga dosszié ■ ? (37) _ Ez a »Patkány-akció«? nőt. Az ezredes babájának, a másik nem vette észre. Hang­— Ügy van. Találó fedőneve vagy mit tudom én kinek. jába valami sajnálkozásféle ve­van, Mr. Roggier gondolata volt A patkány megfúrja a falat... s összedől tőle a nagy­kohó ... — Tetszik? — Nem. Már úgy beleéltem magam, tökéletesen kidolgoz­tam, hogyan szerezzem mega repülőtél' adatait!... — Hagyd azt másnak. Ez a feladat bonyolultabb és mégis egyszerűbb. Nyugodtan söröz­hetsz mindvégig az erdőslaki szállodában, akár a közelébe se menj. amikor robban. Akad arra jó pénzért ember... Mit gondolsz, csak neked kell a pénz? Mire való ez a csekk­könyv? Egy a fő, hegy óvatos legyél, és mindent megfigyelj. Ez legyen a jelszód: »Nyitott szem, csukott száj.« Horváth csodálkozva, a meg­lepetéstől csaknem tátott száj­jal nézte a lányt. Szinte hinni sem akart szemének. Rose lenne hát? Ugyanaz a Rose. — Nem! Oltsd el! — kérte az orvos. — Jobb így. Bántja a szememet. Álmos vagyok. Rose a rekamiéra telepedett elmélázott. Szereted? Azt hiszem... igen! Sóhajtott, mintha csalódást okozott volna neki ez a kije­lentés. Horváth észrevette, megsajnálta egy kicsit. — Bocsáss meg. Rose. Té­Milyan nyugodtan beszél, gyűlt. milyen határozott, mintha nem — Nem tudom ... Lehet... .... is ezer veszély között, ellensé- csak gondolom. Mr. Rogger g^d is szeretlek. Mindig jóba- ges területen, hanem valahol nagyon zárkózott természetű, rátod leszek, mert valahogy a Stax-vendéglő teraszán ül- nem sízereti a nagy társaságot, úgy érzem, hogy hozzád is húz nénk. Meg kellene kérdezni, Elzát csak látásból ismeri, valami, de ugye, megerted?... hogy Elzával találkozött-e egyszer én mutattam be neki.» — Megértelek — mondta már, de nem... ez lehetetlen, — Mit gondolsz, itt van még Balkan Rose —— és igazad is Rose nem találkozhat itt Elza- Magyarországon? - kockáz- azért azt, amit az val és en sem. taíta meg mégis Horvath. _ Tudom, hogy fáradt — Aligha! Már visszament imént mondtál, ne mondd tob­v agv — mondta a lány, aki azóta, s te meg se kíséreld, bet. Elza is alighanem... sze­nem olvasta ki a férfi gondo- hogy utána érdeklődjéL Elzá- , j-ged.. egyszer mesélt ne- latait —, de mégis utaznod nak sohasem szabad megtud- ia++__, „ kell. Nincs vesztegetni való náa, hogy mire vállalkoztak ’ időnk. Mi mér csak akkor pi- Fél ettől a veszélyes foglálko- megéreztem a hangján, egy- henünk meg, ha visszáruén- zástól... Utólag sem nyűgöd- szóval: tudom én azt. Megér­öröm egészen más, mint amit a kis gazdaság jelentett. Gyak­ran mondogatta: — Ha ez nem volna, már rég nem élnék! Városi ember szájából egy kicsit hihetetlenül hangzik ez, pedig így van. Bözsi néni im­már huszonöt éve a kőrenge­tegben él. Megszokni már meg­szokott valahogy, de csak azért, mert itt ez a kis kertes ház, de »városi«-vá sose tudott vál­ni. Fia és unokái igyekeznek minden kényelmet megadni neki, hogy öreg napjaiban pi­henhessen, de a pihenésbe ő belepusztulna. Néha zsörtölőd­nek is vele, kivált ha valami betegség bántja. — Már megint nem jól van, mama, mondtam már, hogy hagyja ezt a kertet a csodába, és pihenjen — szokta ilyenkor csöndesen mondogatni a me­nye, de ő egy hallj »jól, van jól«-lal elütve a dolgot kibal­lagott a kertbe. S míg kapál- gatott, vagy kötözte a szőlőt, elfeledkezett bajáról... EBBEN NEVELŐDÖTT, ezt csinálta az apja, a nagyapja; vele született, vérévé vált a föld, vagy talán nem is az — hiszen földjük sem volt —, ha­nem a mezei munka szeretete. Ezért. fájt a szíve, mikor vá­rosba került a Űa, és neki ve­le kellett jönnie. Az unokák eleinte sehogy sem értették, hogy a nagymama miért nem megy velük sétálni a parkba, az utcára, s ha mesél nekik, miért mindig arról beszél, hogy amikor ő falun élt, így volt, meg úgy volt. De mint afféle gyerekek, nem sokáig törték a fejüket ezen. Magya­rázatot és örömet jelentett, hogy a parányi kertből min­denféle finomság került az asztalra. Nem akadt a kertnek egy talpalatnyi olyan helye sem, ahol ne termett volna va­lami. Volt ott az epertől kezd­ve a paprikán, paradicsomon, burgonyán keresztül a cseme­gekukoricáig minden a vilá­gion. Nem is igen engedett sen­kit a birodalmába, nehogy va­lamit letapossanak. Behunyt szemmel tudta mindennek a helyét. A CSALÁD, a környék ilyennek ismerte meg. Min­denki tudta, hogy kedvre iga­zán csak akkor derül, mikor * a beszélgetés a falusi életre '‘terelődik. Moziban? A város­ban töltött huszonöt óv alatt alig néhányszor volt. Pestet csak hallomásból ismeri —< és nem is kívánja meglátni. Történt egyszer, hogy uno­kája a színházban szerepelt. Lázban égett a család, minden­ki készülődött az eseményre. Először a fia, aztán a menye, majd az unokája, végül mind­annyian kérték, hogy menjen el ő is. Zűfoft mór a feje a sok rábeszélő szótól. Titokban meg, tünk, mert addig... addig na meg soha. Magyarországon folyamatos Pedig... érte teszem! — demiitek, hogy egymásé legye­tek; hát akkor ... vigyázz ma­szerette volna látni a gyereket, mikor sok százan figyelik, S kihúzni magát a székben: »Lám, az én unokám!«, mégis tagadólag rázta fejét. — Dehogy megyek, édes gye­rekem! Nem való vagyok én ilyen vén fejjel színházba, még talán meg is szólnának... — S hiába volt könyörgés, ma­gyarázat, hogy »dehogy szólják meg, nem úgy van ez ma már«, hajthatatlan maradt. Senki se látta, hogy mikor kivonult a család a kapun, és ő sokáig nézett utánuk, egyszer csak el­mosódott előtte minden, és egy könnycsepp gördült le ráncos arcán. Később, évek múlva megvallotta: megbánta, hogy nem ment el, de tudta a család, hogy hasonló esetben ismét ott­hon maradna. Olvasni viszont nagyon sze­retett Talán az utcában nem volt még egy olyan lelkes új­ságolvasó, mint Bözsi néni. Minden érdekelte. S amit elol­vasott, arról szeretett elbeszél­getni, ha mással nem, hát a szomszédasszonnyal kint a kertben kapálás közben. NEM SOKAT VÁLTOZTA­TOTT rajta a város. Az ide­gen különösnek tartaná, a tős­gyökeres városi nehezen érte­né meg. Pedig meg lehet érte­ni. Most is, hogy megetette a baromfiakat, ment vissza szo­bájába. A menye éppen a tűz­re rakott. — Azt nézem, hogy nemso­kára, ha egy kicsit megenyhül az idő, ki lehet rakni ezeket a palántákat — mondta az asz- szony. — Épp az előbb olvastam az újságban, hogy valamelyik szö­vetkezetnek milyen palántái vannak — válaszolt Bözsi né­ni —, hát tudod, ahogy nézem, az enyémek is vannak olya­nok... Aztán visszaült székére, és újra olvasni kezdett. Menye kötögetett. Egy darabig egyi­kük sem szólt, egyszer csak felkapta a fejét Bözsi néni: — Te, ón sehogy se értem meg ezeket a mai fiatalokat... — Miért? Mi a baj velük? — fogta tréfára a szót az asz- szony. Bözsi néni azonban komoly maradt. — Azt olvasom, hogy há­nyán eljönnek a faluból, hát miért? Ezt nem értem. Akár­hogy gondolkodom is, nem ér­tem ... AZ ASSZONY NEM VÁ­LASZOLT. Értette, hogy Bö­zsi néni miért méltatlankodikj Hiszen rajta jóformán semmit sem változtatott a város, és valahogy neki van igaza, mi­kor csodálkozik azon, hogy ho­gyan tudja valaki, aki falura élt, ott nevelkedett, oly köny- nyű szívvel otthagyni egész addigi életét. Neki huszonöt éven át nem sikerült ez. Vörös Márta izgalomban leszünk. Félsz? mondta leplezetlen őszinteség­— Nem! — felelte meggyő- gél az orvos, gadra nagyon. ződéssel az orvos. — Meglátod, Rose hozzáugrott, haragosan Ügy kapaszkodott Rose sza- iigyes leszek, magam robban- tapasztotta a szájára a kezét, vaiba, mint a zuhanó ember a tóm fel ezt a nagy kohót---- — Csitt! Ilyet sose mondj ment5kötélbe. ! R ose azonban leintette: Kömerék előtt, de még élőt- ' , , , , — Ekkora buzgóságot nem. tem se többet. Meselj róla, kertek, me- j kérünk. Még otthagynád a fo- — Bocsáss meg, Rose! De sélj róla, Rose. Hiszen most; ____, _ . , Bocsáss meg, Rose a ki a »szanatóriumban« olyan gad. Jó lesz arra más is. Rád hát... tényleg így van. Nekem már tudod, hogy szeretem!... kéjes vágyakozással szorította még számítanak odaát: Kör- már nem számított az életem, mondd el, hogy mit mondott ? meg az asztal alatt kezét, hogy ner és Mr. Rogger egy hónap én már valahogy kiábrándul- neked maid felszisszent tőle, és az múlva veled akar vacsorazni... tam mindenből, az öngyilkos- ' juj«? agyába futott a vére. S én... s könnyen lehet, hogy lesz ott ság gondolatával foglalkoztam, 11086 sokaig gondolkodottJ én ... le akartam róla vetni még valaki... amikor megismerkedtem vele. Nehezen kezdett hozzá, mintha | azon az estén a tüllruhát. Én... — Elza? — kérdezte idege- S azóta ... minden másként fájnának neki ezek az emlé- í én ... én akartam levetkőztet- sen és meglepetve az orvos. van ... azóta... élni akarok, ^ek ; ni Rosét. Könnyűvérű szerető- Rose tekintete elborult. De Már teljesen besötétedett, j aek néztem a tapasztalt kém- csak egy másodpercig tartott, Rose felkattintotta a villanyt. Uíalytatjukj t Kost érdemes sertéshizlalási szerződést kötni, mert mindazok a gazdák, akik 1962. első félévére süldő­nevelési szerződést kötöttek, és arra állatdarabonként 50—80 kg abraktakarmányt kaptak, hízott sertésre történő étszerződés esetén újabb 150 kg abraktakarmány beváltására jogosító ntalványt kapnak. E kedvezményben részesol minden termelő abban az esetben, ha átszerződött hízójának leszállítá­sára legkésőbb 1962. október 31-ig szerződésileg kötelezettséget vállal. (2536) Somogy megyei Állatforgalmi Vállalat jHiüiüiläüiiiiiülüi-iiälHäiii.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom