Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-02 / 27. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Péntek, 1962. február 1 A SZABIN NŐK ELRABLÁSA ZENÉS BOHÓZAT A CSIKY QERQELY SZÍNHÁZBAN A Svejk után és a Rómeó előtt derűs perceket, famsang- hoz méltó kedves, könnyed szórakozást akart szerezni kö­zönségének színházunk, s a szándék megvalósulássá érett. A szabin nők elrablása múlt század végén játszódó történe­te, mulatságos jeleneteinek so­rozata kitűnően alkalmas ar­ra, hogy a komoly művészi mondanivaló igényét félretéve néhány órán át felszabadultan, gondjainkról feledkezetten ül­jünk a színházteremben, szó­rakozzunk, s azzal a gondolat­tal térjünk haza, hogy érde­mes volt színházat nézni, de­rülni Bányai tanár úr izgal­mán, keservein. Kellér Dezső sziporkázóén szellemes szövege, pontosan időzített poénjei a színészt is magával ragadják, s bár nem tartanak igényt harsány, eget rengető kacajra, nevettetnek, feloldják a nézőt, s elűzik, mo­solyra derítik a morózus arco­kat. Az író ezzel már elérte oéljét; Horváth Jenő helyen­ként szentimentális, de mind­végig hangulatos és a cselek­ményhez illeszkedő zenéje to­vább fokozza a hatást. A történet rádióból és szín­házból is jól ismert, Kaposvá­ron is játszották már, mégis friss volt, eleven, korántsem unalmat keltő, mert művésze­ink olyan odaadóan mulattat­tak ezen az estén, hogy mun­kájukról az őszinte elismerés hangján kell szótanunk. Sallós Gábor rendezői kon­cepciója szigorú korlátokat emelt a túlzásokra csábító je­lenetek köré; meghagyott min­dent, ami a bohózat értékei közé tartozik; ötletekkel, uj megoldásokkal gazdagította, s egységes, fölfelé ívelő előadást hozott színre Úgyszólván min­den színésze megtalálta figu­rájának legjellemzőbb voná­sait, hűen és szeretettel adta vissza, egyetlen percre sem fe­ledkezve arról, hogy nem ön­állóan, hanem az együttes egy-egy tagjaiként lehet csak részese a megérdemelt siker­nek. Az előadás egységessége, fölfelé ívelő tendenciája raga­dott meg leginkább, ezt a könnyű műfaj határain belül ritkán tapasztaljuk. Sallós Gábort — színészi al­katát ismerve — nehéz volt elképzelni Bányai Márton sze- renébem. Az előadás első öt percében úgy tetszett, hogy érzésünk nem csal. Sallós fe- szélyezetten, önmaga és Bá­nyai egyénisége között vergőd­ve játszott, nem találta meg a mulaltatóan szórakozott ta­nár hangját. Gesztusaival is inkább az Üzlet az udvarban- beli szerepére emlékeztetett. Annál nagyobb volt örömünk, atnikT az elfogódottságot le­győzve szinte egy csapásra lé­nyegült át, s most már nem­csak kitűnő maszkjával Gár­donyi János munkája), ha­nem játékával, hangjával, mozdulataival is az igazi, fele­ségétől rettegő tanért állította elénk. Ha a figura fejlődésé — bizonyára külső okos miatt egy kissé késve indult is meg, utána már nagyon határozot­tan ívelt fölfelé, művészi igénnyel fölépítve minden leg­apróbb mozzanatot Ragyogó jelenetekre emlékezhetünk, fe­leségével való találkozására, későbbi »párbeszédeikre«, me­lyekben a tanár úr jobbára csak gesztusokkal — de mi­lyen mulattatón — vehetett részt. Az élőadás egyik legíki- forrottabb alakítását láttuk. Rettegi Fridolin színigazga­tó szerepében Csorba István remekelt, s ugyancsak próbá­ra tette a közönség rekesziz­mait ö is kitűnő figurát te­remtett: fölényével a múzsa kegyeltjeinek kijáró tiszteletet parancsolt maga körül; mulat­tató kedve határtalan, humo­ra vérbő, egyetlen pillanatra sem játssza túl szerepét, játé­kából érezni, hogy ez a figu­ra közel áll szívéhez. Retteg Fridoliniát méltó tapssal ju­talmazta a (közönség. Gábor Mara a tanár úr har­cos, családfői ambíciójáról gyakorta árulkodó féleségét játszotta szerepéhez méltó fö­lénnyel. Pálfy Alice kedves, szimpatikus Etelka, Zilahy Ka­talin féltékenységét jól bemu­tató Irma, de egyiküket sem áldotta meg túl nagy lehető­séggel a szerző. Csányi János szűkre szabott szerepében kel­lemes perceket szerzett. mutatkozása elismerést váltott ki, megjelenése megnyerő, hangja nagyobb lehetőségeket érdemel. Fügyedemre méltó alakításit nyújtott, s a meg­szokott, reszten önmaga szab­ta keretből sikeresen tört ki Csihák László Szilvás! Béla szerepében. Felszabadultan, jókedvűen játszott; ez a kis kitérő bizonyára nem lesz ha­szontalan művészi fejlődése szempontjából. Kürthy íla te­hetségesen megformált szolgá­lójára és Komlós István Ra- posa Bogdánjára emlékezhe­tünk még, mindkettő elisme­résre méltó alakítás. A Tamay György vezette zenekar kellemes muzsiká­val járult hozzá az est sikeré­hez. Lakás-textil- és hangszerből! nyílt a Latinka-házban Csütörtökön délelőtt a La­tinka-házban két új üzletet ad­tak át a vásárlóközönségnek. Részt vett a megnyitáson Ku­tas János, a megyei pártbizott­ság, Hajdú István, a megyei ta­nács osztályvezetője és dr. Ke­rekes Andrásné, a városi ta­nács vb-elnökhelyettese. Rajta Mihály, az Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat igazgatója mondott rövid beszédet, majd a megnyitón részt vevők meg­tekintették az új üzleteket. A lakástextil-boltban 2 mil­lió 200 ezer forint értékű áru: szőnyeg, függöny, paplan, ta­karó stb. várja a vásárlókat. A hangszerüzletben is fél j millió forint értékű hangsze-1 rekből válogathatnak az ér-j deklődők. A hangszerüzlet! emeleti részében külön hang-i lemezosztályt rendeztek be, ] ahol ötletes készülékkel má­sok zavarása nélkül hallgat­hatják meg a kívánt lemeze- - két a vásárlók. TAB KA iomk Hagyjuk pancsolni a kisbabát Jack Lyons új-zélandi úszó- edző figyelmeztette az édes- A két üzlet berendezesere, anyákat, hogy »vigyázzanak a világítására 400 ezer forintot .kisbabák fürdetésénél, nehogy költött a Belkereskedelmi Mi- ' esetleg egy jövendő úszóbajnok nisztérium. Mindkettő modern, ^ es®ly‘ei* tegyék tönkre«, tágas s megnyitásukkal jelen- j ^ to-zelanoi edző szennt tősan fejlődött városunk reskedelmi hálózata. Hóviharokkal, hideg idővel köszöntött be a február hirtelen lehűlt, és bőséges havazás! kell uszodába vinni, amikor a kezdődött, s az fokozatosan hóvi- ’ averek mée ieen kicsinv harrá vált. Szerdán » IueS Kicsiny. Szerdára a hideghullám immár egész Európát elárasztotta. Rómá­ban a híres szökőkutak vize befa­gyott; ez csak igen ritkán törté­nik meg. Norvégia nyugati part­jain heves vihar dühöng, és a legtöbb hajó menedéket keresett öblökben. Anglia legnagyobb részén is esett hó. Az elmúlt 48 órában nagy erejű hóvihar vonult át Románia déli Javon Bela I része és Bukarest fölött. A levegő ke->a gyermekek 60 százaléka az j első úszóleckéknél azért ide- jgenkedik a víztől, mert cse­csemőkorában nem barátkoz- tatták meg vele. A kisbabát hagyni kell a fürdővízben pan­csolni, játszani, és már akkor nagy hóvi­har miatt Bukarestben és az or-> * • • szág más részeiben az általános' ^középiskolákban szüneteit a ta- ^ Madame Tussaud 200 éves Bulgária egyes vidékein 30—10 centiméteres hó hullott. Az élénk széllel kísért havazás sok helyen közlekedési akadályokat okozott, Kiosztották a félévi bizonyítványokat Tegnap vala­mennyi általá­nos és középis­kolában kiosz­tották a félévi bizonyítványo­kat. Kaposvá­ron 6442 általá­nos iskolás és több mint 2000 középiskolás kapta kézhez értesítőjét. A Vöröshadsereg úti Általános Iskolában 776 gyereket osztá­lyoztak le, kö­zülük 61 kapott kitűnő, 76 pe­dig jeles bizo­nyítványt Ki­emelkedően jó eredményt ért el a hatodik leányosztály: 3,95 az átlaguk. A Gárdonyi Géza Általános Iskolában a múlt évihez viszonyítva 8 szá­zad százalékkal emelkedett a tanulmányi eredmény átlaga. A Berzsenyi Dániel Általános Iskolában a VI/A és a II/C osztály átlaga 3,92, a VIII/B Be- osztályé pedig 3,91. A Táncsics Mihály Fiúgim­náziumban a tanulók 11 szá­zaléka, 161 fiatal szerzett ki­tűnő és jeles bizonyítványt A kollégiumba járók tanulmányi átlaga magasan jobb az isko­lai átlagnál. A leánygimná­zium 778 leosztályozott tanu­lója közül 80 a kitűnő és a je­les, és érdekes statisztikai adat, hogy a KISZ-tagok tanulmá­nyi átlaga jobb az iskolai át­lagnál. Madame Tussaud londoni pa­noptikuma nemrég ünnepelte ala­pító-nőjének 200. születésnapját. A svájci születésű Marié Tus­saud fiatalon került Párizsba. Az ottani panoptikumban kitanulta ,a különleges viaszportrék készi- i tését, és rendkívül tehetségesnek ! bizonyult. A francia forradalom idején Angliába menekült, s viasz­figurái óriási sikert arattak. Madame Tussaud panoptikuma azóta sem vesztett népszerűségé­ből. Sok néhai nagyság azóta per­sze eltűnt a panoptikumból, és he­lyettük új uralkodók és miniszte­rek, új bősök és bűnözök foglal­ták el. A mozi és a televízió ellenére évenként több mint egy és negyed­millió látogatója van a panopti­kumnak, amely azóta is családi vállalkozás maradt. Madame Tus­saud 200. születésnapján Bernard Tussaud »köszöntötte fel« tehetsé­ges ősét. * » • A hideg hálószoba egészségtelen ? »A háziorvos« című angol orvosi folyóirat januári száma ■állást foglal azzal a felfogás­sal szemben, hogy hideg háló­szobában aludni egészséges. , Angliában már évszázadok óta vallják ezt az elméletet, s ép­pen ezért az angol hálószobák nagy része nem is fűthető. El­terjedt vélemény, hogy ele­gendő az ágyba forró -vizes pa­lackot helyezni, a fűtés pedig fölösleges. A lap szerint a ta­pasztalatok és a statisztikai adatok alapján bebizonyoso­dott, hogy a légzőszervi beteg­ségekben és reumatikus bén- talmakban szenvedők túlnyo­mó többsége hideg hálószobá­ban alszik. /Miután becserkésztem ^J§1_ az idegen kerteket, hazajöttem. Anyám a konyha ablakában ült, s me­reven bámulta a szemközti ha* talmas romhalmazt, amelyen — komor sivárságán kívül ■— nem volt semmi látnivaló. Nem tudtam megérteni, miért szentel anyám több figyelmet ennek a háborús maradvány­nak, mint nekem. Jóllehet előt­te álltam, s kezemben egy »szerzett« zöld káposztafejet szorongattam. Anyám gondo­latai nagyon messze kalandoz­hattak. Nekem aztán mindegy: van egy fej káposztám, ami tíz­percnyi élvezetet, majd egy­órai jóllakottságot jelent. Anyám ugyan minden nap el­mondta — amikor gyümölccsel vagy zöldséggel tértem haza —, hogy tolvaj vagyok, hogy rosszat csinálok, s hogy szé­gyelljem magam. Olyankor ezt felettiem neki: —Semmiség — s megígértem, hogy ezentúl tisztességes tolvaj leszek, er­re kaptam egy pofont. Ám a leves csodálatos módon mind a kettőnknek mindig na­gyon ízlett. Amikor ala­posan jóllaktam, lefeküd­tem, és szilárdan elhatá­roztam, hogy komolyan gon­dolkodom majd azon, mi a jó, és mi a rossz. Rendszerint azonban mindjárt elaludtam. Így éltem tizenegy éves ko­romban, egy hónappal a hábo­rú után. /f kkor, azon a napon (/t megéreztem, hogy életem megszokott rendjébe olyasvalami köszönt be, aminek döntő jelentősége lesz. Anyám halkan így szólt: — Holnap megjön apád. A fej káposzta kihullott ke­Dieter Beier:* HAZATÉRÉS Wii'-bcU fiatal munkásíró, zembőt. Az »apa« szó agyam­ba hasított, öröm volt-e? Me­lyik gyerek nem szereti ap­ját? A pár nap alatt, amit apám a háború hat évében otthon töltött szabadságon, hősként körülcsodáltam. Féle­lem volt-e a nagy erős férfi­től, aki tulajdonképpen ide­gen volt nekem? Alkalmasint. Ugyanígy féltem mindentől, amit nem ismertem. Bárhogy igyekeztem is, nem tudtam visszaemlékezni arra, hogy va­laha megvert volna. A káposztaleves nem Ízlett- Holnap megjön apám. Apám — édesapa —, apuka, e szó minden változatát kipró­báltam nyelvemen. Ízlelget­tem őket, s egyszeriben job­ban ízlettek nekem, mint a világ összes levesei. Az apa szó sokkal bizalmasabb jelle­gű volt, semhogy félni tudtam volna tőle. Anyám nyugodtabbnak, ko­molyabbnak tetszett, mint bármikor azelőtt. Csodálkoz­tam. Ne örült volna, ne lett volna boldog? Mondta is ne­kem, s ez volt az egyetlen eset, amikor apámra célzott: — Végre kemény kézbe ke­rülsz. Én már nem bírok ve­led. /t/t ásnap nem mentem £, »szajrézni«. Semmi esetre sem akartam, hogy most, az utolsó pillanat­ban kapjanak el, amikor apám elé kell mennünk. Az ember, aki a hírt hozta, azt mondta, hogy apám természetesen nem autón érkezik majd. Tehát ak­kor kerékpáron. S apám már­is a háttérbe szorult. Aligha­nem nekem adja a kerékpárt. Istenem, micsoda boldogság! Két kilométer volt már mö­göttünk. Az út két oldalán ré­tek, mezők húzódtak. Itt kint, a városon kívül csöndes nyu­galom honolt —■ Anya, mit gondolsz, jó állapotban lesz az a bicikli? — kérdeztem. —* Ki mondta ezt neked? — Hangjából haragot éreztem kicsendülni: — De hisz az az ember mondta, hogy apa hazakariká- zik. Anyám megnyugodott. Mo­solyogva felelte: — Biztosan jó lesz, fiam. Szedtem egy csokor mezei virágot. Nem akartam üres kézzel fogadni apámat /f nyám panaszkodott, Cót hogy elfáradt, s le szeretne ülni a bak- terház előtti pádon. Átléptük a síneket, és anyám leült. A bakter kijött a házból, és mel­léje telepedett. — Hát bizony az ember ki­kívánkozik abból a nyomorult városból — hallottam a hang­ját. Nem akartam most sem­miről sem hallani, aminek semmi köze nincs a mai nagy eseményhez, ezért odaszóltam neki: — Nem sétálni megyünk, hanem apám elébe, aki ma tér haza a fogságból. — Igen? Akkor hát sok sze­rencsét kívánok maguknak — felelte az ember. — És azt, hogy egészségesen térjen haza. Észrevettem, hogy anyám el­sápad. Halántékán lüktetett az ér. Ez az ember most na­gyon megijeszthette. Biztosan arra gondol, hogy apám beteg... Megdühödtem az öregre. Szegény anyám! Elhatároztam magamban, megtudom, van-e kertje az öregnek. Gyökeres­tül kitépem mindenét! Az út közepére álltam. Na­gyon messze, ahol az út elka­nyarodik, és a dombok közé vész, emberek tűntek fel. Mi­nél közelebb értek, annál vi­lágosabban láttam, hogy vala­mit húznak maguk után. Sze­mem hasztalan kutatta a ke­rékpárost. Anyám görcsösen összekul­csolta ujjait. Zárt ajkai úgy mozogtak, mintha imádkozna. A közeledőket néztem. Végre két férfit ismertem fel közöt­tük. Rövideket léptek, nehe­zen, fáradtan emelgették lábu­kat. Targoncát húztak, olyant, amilyent a piaci kofák hasz­nálnak. Tépett egyenruhát vi­seltek, amelyet csak a drótok, spárgák tartottak össze rajtuk. ■laértek hozzánk. Megálltak. A targon­cán egy pokrócba bugyolált harmadik férfi fe­küdt. Arcát felém fordította. Bőre szürke volt. Megkérdez­te tőlem: — No, fiú, nagyon össze van rombolva a város? — Hangja rekedt volt, s féle­lemmel töltött el. — Katona volt? — kérdez­tem. A szürke bőrű férfi hall­gatott. o — Az én apám ma jön haza a fogságból. Talán ismeri is? — kérdeztem tőle. — Aligha­nem biciklin érkezik. Csalódásomban a körmöm kezdtem rágni. Minden téve­dés, gondoltam. A félelem és öröm harcolt bennem. Lehaj­tottam a fejem, és darabokra tépdestem a virágokat. Anyám kiáltása úgy ért, mint az ostorcsapás, és félbe­szakította gondolataimat. Min­dig megfogadtam, hogy soha nem ijedek meg, ha váratlanul ér valami, Rohrstock-Andres, a tanítóm verése iránt jófor­mán érzéketlen voltam. De amit most láttam, szörnyűbb volt a bombázásnál és a ve­résnél is. Anyám szorosan át­ölelte a férfit, aki most már ült. Ügy rémlett, hogy az a kevéske ereje ebben az ölelés­ben összpontosul. A targoncá­ról leesett egy batyu. Szemem végigsiklott a férfi keszeg alak­ján. Csodálkozó tekintetem megállt a combnál. A test itt végződött. /! két ember, aki haza­C/C. hozta apámat, csön­desen eltűnt a bak- terházban. A lábatlan ember anyám leeresztett haját simo­gatta. Mély gödrökben ülő száraz szemét rám függesztet­te. Gyere ide! — hívott a sze­me. Nem mozdultam. Bicikli, hős, szigorúság... Nyomorék, nyomorék... Ezek a gondola­tok vadállatként mardosták gyermeki telkemet. Megkeres­tem apám fényképét, amelyet zsebemben rejtegettem. Nem, ez nem lehet ö. De anyámnak csak tudnia kell. Mondogatta is: — Hisz ez a te apád. A virágok kihullottak a ke* zemből a betonra. Apám el* vette tőlem a fényképet és összetépte. Jobbját a váll mra tette: — Segíts le a kocsiról — mondta. Anyám is odajött, s apám már állt, ott mellettem az úton. Olyan kicsi volt, mint én. A kezemet kereste. Hallottam szavait, de alig értettem, mit beszél: — . S~y- máson segít-e indulunk neki együtt az új életnek. — Lát­tam rajta, hogy hiszi is, amit mond. Ereztem, mennyire har­col a szeretetemért, bizal­mamért. Ügy beszélt velem, mint egy felnőttel. Ezért gy feleltem. — Nem tudom, ho­gyan sikerül majd. Legföljebb egy helyett két fej káposztát »hozok«. Vártam az első korholó szót, de apám csak el nevette magát: — Azt nem csmálod többé. Tanulni fogsz, én meg dolgozom. Ezentúl nem kell azokból a káposztafejekből él­nünk, amiket összelopkodsz. Meg tudjuk csinálni? — Meg ám — feleltem. A. zégyelltem előbbi gyengeségem-t Szin­te belehasított szívembe, s a sebből mist csak úgy ömlött a szeretet, amelyet avám. iránt éreztem. Némán lehajoltam, 8 fölszedtem a virágnk-t. Apóm csak ennyit mondott: — Köszönöm. Fordította: Sárközi Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom