Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-20 / 42. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Kedd, 1962. február 26. Igali esték rrndósítónktól.) Sokáig: világosak az Igali AíY- lános Iskola ablakai. A Latinka Sándor kulturális szemlére készül­nek a falu fiataljai. A termelőszö­vetkezet tíz lányból álló tánccso­portja Tóth Mihály József tanár vezetésével próbál. Máris komoly repertoárjuk van. Jól tudják a Páros dobbantót és a Karikázót, amelyet Molnár István koreozra- fált. A Darudöbögőst Szentpál Ol­ga összeállításában tanulják. He­lyi gyűjtésből viszik színnadra az Igali rezgést. Egyetlen hiba, hoery a csinos lányok mellé nem tud­nak beszervezni a tánccsoportba egyetlen legényt sem. Az fmsz KISZ színjátszó csoport­ja Kellér Dezső és Padisák Mihály egy-egy jelenetével készül. Énekszótól hangos az egvik tan­terem: a 30 tagú kórus próbál. Szénen szólaltatják meg az igali gyűjtésű népdalokat. Szmetana Csillagom e. kórusművét is meg­tanulják. Az iskola politechnikai termében varrógépek kattognak: Károly Já- nosné irányításával a lányok tánc­ruháit szabják, varrják társadal­mi munkában. Mozgalmas művelődési élet fo­lyik Igáiban. Ennek az élénkség­nek a közelgő körzeti bemutató­kon kívül van más magyarázata is: a község párttitkára, tanácsel­nöke, a tsz és az fmsz, valamint más szervek vezetői közül igen so­kan tevékenykednek t művészeti csoportokban. A VONATOK REGGEL ELINDULNAK... — CSÖNDES, DE KRITI­KUS IDŐSZAK ez a fűtöház- ban — mondja az órára pil­lantva Illés Ferenc mozdony- felvigyázó. Az óra nagymuta­tója a 11-es szám felé jár, s néhány perccel ezelőtt, amikor a komoran sötétlő vasúti ko­csik között errefelé bukdácsol­tam, már-már azt hittem, hogy fölösleges ide jönnöm, úgysem találok itt senkit és semmit A kaposvári állomás hidegen világító lámpáiból meg a nagy, szinte nyomasztó mozdulatlan­ságból következtettem erre. Csak ? fűtőház körül lengede­ző gőz és füst törte meg ezt a nyugalmat. Legalábbis akkor még azt hittem. De Illés Fe­renc azt mondja, hogy ez a legkritikusabb idő, s Biczó Lajos előfűtő is bólogat, ak­kor pedig kell hogy legyen itt valami. Csak a mozdonyok közt járva jöttem rá, hogy nem csoda, ha nem látom a mozgó, sürgölődő embereket, hisz azok teljesen eggyé ol­vadnak a fekete masinákkal. Mintha leválna az 579-.es mozdony kéménye... pedig csak a két lakatos mozdul odébb, ifjú Hegedűs Imre meg ifjú Széchenyi Dezső. Aztán megint nehéz megkülönböztet­ni a gőzzel, füsttel teli levegőn át a két fiatalt meg a gépet. Kücsön Ferenc ugrik le az egyik mozdonyról. Kezében la­pát, s elnyújtott lépésekkel iramúik a másik vágányhoz, ott föllemdíti magát egy gépre, s elveszik a homályban. Sárgás, imbolygó fény lopó- zik a gépek között: Kücsön a tűzre lódított néhány lapát­tal. Még egy alak jelenik meg, Fábos Jenő, egy-két szót vált a lakatosokkal, aztán nyoma vész. Mint egy elvará­zsolt ház, olyan itt rrmden. Néha kiáltás hallatszik — ör­dög tudja, melyik mozdony­ról —, utána kalapácsütések, majd csend. Felvillan az erős­fényű vizsgálólámpa a lakato­sok kezében, a mozdonyok konyhájában meg sárgásán pislákol a repceolajlámpa. Imitt-amott egy-egy alak tű­nik fel, hogy kicsoda, azt csak közelről lehetne megállapíta­ni. A gőz, a füst meg ez a lomha sötétség mindent elta­kar. ÉJFÉL VAN. A mozdony­felvigyázó is kijön a fülkéből, az élőfűtővel együtt végig­vizsgálja a gépeket. Kopog a Egyéves a Kép- ...arnok Vállalat .apesvári boltja. 1,'öbb mint 1 mil­lió forint értékű képet, kerámiát, bútorszövetet, kisbútort adtak el ez alatt az idő alatt. Ez annak is köszönhető, hogy részletre is lehet náluk vásárolni. Különösen azóta keresik a kisbú­tort, a bútorszö­vetet, amióta egyedi bútorda­rabok is kapha­tók, s amióta hí­re terjedt, hogy a bútorszövet kü­lönlegességszám­ba megy, mert egy-egy fajtából csupán 2—300 mé­tert készít a ryár. Ebben a ónapban réz­karckiállítást cndeznek a holt­an, hogy még óbban megked- eltessék ezt az lesó, mégis mű­vészi lakásdíszt. kalapács a hatalmas gőzösökJ kerekein, tengelyein. Ha vala-f hol törés van, idegen hangot' ad a fém. Most nincs semmi’ baj. REGGEL KIFUTHATNAK a mozdonyok, kocsikat kapcsol­hatnak utánuk, embereket, szenet, fát, újságokat szállíta­nak. Ez Siófokra megy, az Szigetvárra, amaz meg Fo­nyódra. A többi gép későbben indul. Persze addig is ébren kell tartani a lelket a moz­donyban. Tűz és víz a lelke, ebben van az erő. Ezek nél­kül tehetetlen váz csupán a fe­kete gőzös. _ f Az 579-es mozdony kigördül a fűtőház teteje alóL Szinte várná az ember, hogy meg-1 nyikordul majd, görcsösen esi-1 korognak a kerekei, mert nem akar kimenni az esőbe De nem. Egy hangos sóhajtás, egy1 gőzfelhő, és kigördül. Megvizs­gálva, begyújtva várja a gaz­dákat. És indul elsőnek, 3 óra 20 perckor Siófokra visz egy szerelvényt. A fűtőház túlsó végén meg­jelenik a gazda, Sütő László mozdonyvezető. Fél kettő múlt1 néhány perccel. Ma ő a nap1 első látogatója. Halkan köszön, látszik rajta, hogy inkább aludna még. A felvigyázó szobájába meg-f érkezik a második: Czirákit-----------­Fe renc. Csak 2 óra 40 perckor I lalva. A sárga lámpa figyel- kéllene jelentkeznie, de »márr meztet, hogy egy feketére nem bírok aludni« mondja. s< még be lehet térni kimegy a gépéhez. Keszthely-f re utaznak majd, jó hát ala-f posan átvizsgálni, rendben f van-e minden. Közben ^ Sütő1 fűtője, Keresztes István is be­TAHIK A sorok toppan, s utána lassan megele­venedik a fűtőház. Többen f mozognak a gépek körül, vi­zet vesznek, szenet emelnek be a csillék, megmozdul a for-1 dító is, és elindul az első vo-1 nat mozdonya a szerelvényhez Rákapcsolják, s az indulásig, hátralevő időt a kocsik fűté­sére használják fel. SZÉL BONTOGATJA a fel hőket. A »kritikus időszak« a végéhez közeledik. Fűtők, moz­donyvezetők veszik birtokuk-1 ba a gépeket, indítókarok moz­dulnak, felpiroslik a tűz a kazánokban, s a sötétségben érződik a reggel... ^ Roland Ferenc* HAT MÚZEUM, képtár, kiállítóhely, illetve idegen- forgalmi nevezetesség van jelenleg a Somogy megyei Tanács V. B. Idegenforgalmi Hivatalának kezelésében: a balatonszárszói József Atti­la Emlékmúzeum, a niklai Berzsenyi Dániel Emlékmú­zeum, a siófoki Beszédes Jó­zsef Múzeum, a balatonszent­györgyi Csillagvár kiállításai, a somogytúri Kunffy-képtár és a fonyódi Kripta-villa. 1960-ban csaknem harminc­ezer látogató tekintette meg ezeket a nevezetességeket. Tavaly mintegy hat és fél ezerrel növekedett a látoga­tók száma az előző évihez képest. „Közlekedési lámpa“ a fodrászüzlet előtt A barcelonai fodrászszalo­nok újabban üzleteik kiraka­tában jelzik, hogy az üzlet kapacitása kimerült-e, vagy fogadnak-e még vendégeket. Ha a kirakatban elhelyezett »közlekedési lámpa« vöröset jelez, akkor kár belépni oda, mert az üzlet alkalmazottai valamennyien el vannak fog­a szom­szédos eszpresszóba, de az­után tessék sietni ... A zöld lámpa felhívja a hölgyeket, hogy van még hely az üzlet­ben. Irigylésre méltó munkabeosztás Connecticutban (VSA) egy bútorgyár 12 munkásnöjé- nek az a beosztása, hogy na­ponta 8 órát töltenek egy újfajta ágykonstrukcióban fűthető takarók alatt, és időnként jelentést adnak hogylétükről. Pihentető fog­lalkozás! Ji ördög műhelyéből származó női ruhák“ Az A1 Quosszeim nevű szaud-arábiai folyóirat eré­lyes cikkben szólítja fel a Hatóságokat: tiltsák meg a külföldi nőknek, hogy íatyol nélkül járjanak a szaud-ará­biai főváros, Rijad utcáin. A lap vezércikke szerint napról napra, de különösen a nyári turistaidényben egyre terjed »az átkozott« női di­vat. »A nők — írja a felhá­borodott vezércikk — az ör­dög műheiyóooi származó, Dötrányosan szűk, testhez ál­ló ruhákban járnak, és any- nyira kihangsúlyozzák bájai­kat, hogy még a legszentéle- tűbb remetéket is megzavar­ják.« A lap felszólítja a hatósá­gokat, hogy óriási összegű pénzbírsággal sújtsák azokat a nőket, akik fátyol nélkül, nyugati ruhában járnak az utcán. 18 éven alul nem ajánlott... A párizsi városi tanács egy tervezetet vitatott meg, amely szerint a francia fővá­rosban 18 éven aluli fiata­loknak este 10 óra után nem lenne szabad az utcára men­ni. így akarják megakadá­lyozni az egyre jobban terje­dő huliganizmust. Levél — levélben A lengyelországi Opoléban egy fiatal leány különös le­velet kapott Romantikus ud­varlója levélpapír helyett egy nagy fikuszlevélre írta vallomását, majd a ökuszle- vél másik oldalát megcímez­te és fölbélyegezte. A posta dolgozói, akik már hozzá­szoktak a feladók különc öt­leteihez, szabályosan lepecsé­telték es kézbesítették a fi- kuszlevelet. Föl a kezekkel! Egy párizsi mozituiajdonost 75« frank bírságra büntettek, amiért egy Brigitte Bardot-t ábrázoló, cenzúra által enge­délyezett filmplakátra három­szavas szöveget ragasztott. A plakát a népszerű filmcsillagot »neglizsében-« ábrázolja, amin? kebleit kezével takarja el. A szöveg: »Föl a kezekkel!-« Somodon Kálmán üzemegységvezető kérelme, amelyben vezetői beosztása alól való íölmentését kéri Főosztályvezető Elvtársi Alulírott, de itt is megnevez sett Somodon Kálmán üzeme egységvezető azzal a kéressél fordulok a főosztályvezető elv­társhoz, hogy jelenlegi megbí­zásom alól fölmenteni és egy­szerű előadói beosztásba visz- szahelyezm szíveskedjék, Kérésemet . as alábbiakkal indokolom: Egy évvel ezelőtt, pontosabb ban 1961. február 1-én helyez­tek Seckútra, és bíztak meg az itteni üzemegység vezetésével. Nagy kedvvel jöttem e kis fa­luba, vállalva a kevésbé ké­nyelmes körülményeket, hisz mindig az volt a vágyam,, hogy a termelés közvetlen gyakor­lati irányításában vegyek részt, keressem az újabb és újabb módszereket, eljárásokat, kielé­gíthessem kísérletezgetést ked­vemet. Minderre ugyanis itt, Seckúton megvan minden le­hetőség, aminek biztosításáért nem is tudok elég hálás lenni fölötteseimnek, személy szerint a főosztályvezető elvtársnak. Azt sem mondhatom, hogy eredménytelenül telt el ez az esztendő. Nemcsak nagy gya­korlatot szereztem a munka megszervezésében, a termelés irányításában hanem az embe­rekkel való helyes bánásmód kialakításában is sok tapasz­talatot gyűjtöttem. Mégis, hosszú vívódás után arra az elhatározásra jutottam, visz- szatérek a kopott íróasztalhoz, hogy ismét élvezhessem az egyszerű előadói beosztással járó előnyöket, és azokat ma­gam és családom javára for­dítsam, messzemenően figye­lembe véve természetesen vál­lalatunk érdekeit, a termelés ügyét. Kérem, szíveskedjék egy kissé szokatlanul hosszú indo­kolásomat türelemmel végigol­vasni, és ennek alapján kéré­semet támogatni. A teljesség kedvéért mesz- sze vissza kell nyúlnom Egé­szen addig, hogy új állásom elfoglalása után egy héttel megjelent az osztályvezetőm két ismeretlen férfi társaságá­ban. Azt gondoltam, hogy mi­nisztériumi kiküldöttek. Öröm­mel fogadtam őket, amúgy is számos nehézség torlódott ösz- sze, reméltem, hogy mindezt megbeszélhetjük. De ilyesmi­ről szó sem volt. Osztályveze­tőm ellenben kedélyesen hát­ba veregetett, és megkérdezte: — No, mit szólsz ehhez a helyhez? Jó kis falu, mi? Ilyen bort, amilyen itt terem, nem lehet mindenhol inni. Azt a za­matot!. .. A múltkor az egyik barátom megkínált, hát mond­hatom. .. Mindezek után úgy gondol­tam, illetlenség lenne anélkül elengedni a vendégeket, hogy meg ne kóstolnák az Öreg­hegy termését. Áthívtam te­hát őket a lakásomra az iro­dából, aztán a fiamat elsza­lasztottam egy pint borért a harmadik szomszédba. Egy kis házikolbász is került, így az­tán alig fél óra alatt elfogyott a másfél liter rizling. Közben megtudtam, hogy a két isme­retlennek semmi köze a szak­mához, még kevésbé a minisz­tériumhoz, de ez már mindegy volt, megittuk a pertut, és any- nyira dicsérték a bort, hogy újra átküldtem a gyereket egy üveggel. Nagyon jól éreztük magunkat. Alig tudtak elbú­csúzni, de bizonygatták, hogy nem kerülik el a házamat máskor sem, ha erre járnak, hisz ilyen bort nem mindenhol lehet inni, és különben is olyan jól megvitattuk, a leül­és belpolitikai helyzetet,, gát­lástalanabbal, mint a leg­utóbbi taggyűlésen. Aztán el­mentek. Még a kocsiból is in­tegettek. Néhány nap múlva a válla­lat főelőadója jelent meg az irodámban. Gondoltam, mivel már öt óra volt, csak beugrik, esetleg üzenetet hoz, vagy ada­tot kér sürgősen, aztán megy tovább, igyekszik haza. Való­ban, így is kezdte: — No, öre­gem, hogy vagy? Milyen hely­re tettünk, mi? Megmondtam már akkor is, fogadd csak el, a kiskirály sem él jobban, mint te fogsz itt kinn. Csöndes kis fészek, viszont messze föl. dön híres a borterméséről. Mi kell még? A főnök is nagy el­ismeréssel beszélt az itteni kö­rülményekről. Egy kicsit beszélgettünk még, egyre vontatottabban, végül is kénytelen voltam megkér­dezni: — Ugye, nem nagyon sietsz haza? Mert akkor meg­hívnálak egy pohár borra. — Köszönöm, öregem — sietett a válasszal —, most igazán rá­érek, szalma vagyok, a felesé, gém elutazott, meg a gépko­csivezetőnek is hiányzik né­hány órája a teljes napidíj­hoz. Éjjel tizenegy óra volt, ami­kor a kocsiba szálltak. Mert a sofőrjét is behívtam, így az­tán hármasban megittunk há­rom liter bort. Igazán nem is szólnék azért a negyvenöt fo­rintért, a vacsora meg való­ban említésre sem érdemes, hiszen két disznót is vágtunk, de aznap moziba akartunk, menni, a féleségem is úgy rendezte a dolgát, mert egy falusi dolgozó házaspárnak bi­zony nem könnyű összeegyez­tetni a programját. Különösen, ha valamelyikük vezető állás­ban van. Azzal vigasztaltam magam és a feleségemet is, hogy mindez benne van a fi­zetésben. De ő csak hajtogat­ta a magáét: Hogy ez a Ko­vács főelőadó soha nem ivott meg velem egy pohár bort sem otthon, csak a főnökeihez dörzsölőzködött, szót i& alig váltottunk, csak hivatalos vi­szonyban voltunk, ide meg mi­lyen nagy barátsággal állított be. Aztán egy hét is eltelt ven­dég nélkül. Egyik hajnalban azonban kopognak az ablako­mon. Ki lehet ilyen szokatlan időben? Nézek ki a redőny rései között: három vadász. De csak az egyiket ismertem, aki az osztályvezető elvtárs­sal jött másfél héttel ezelőtt. — Ne haragudj, öregem, hogy felzavartunk, de megígértük, hogy ha erre járunk, nem ke­rüljük el a házatokat-. Most meg vaddisznólesen voltunk, aztán idekeveredtünk. Gon­doltuk, hova, menjünk, mint egy jó baráthoz, ilyenkor már biztosan fölkeltél, sőt megit­tad a magad szemcsöppjeit is. Sajnos, pálinkám nem volt otthon, de találtam a szek­rényben fél literre való ru­mot meg némi likőrt. Leültet­tem őket a konyhában, rájuk bíztam a töltögetést, és meg közben tüzet raktam. A ven­dégek hangoskodáséra föléb­redt a család, de hét akkor már fél hat volt, és hatkor amúgy is föl kellett volna kel­nünk. Néhány nap múlva ismét az osztályvezető elvtárs nyitotta rám ajtót két ismeretlen férfi társaságában. Bemutatta őket: a minisztériumból jöttek. Itt jártak a vállalat központjá­ban, de mivel meghallották, hogy errefelé milyen jó bor van, meg szeretnék kóstolni. Egyébként pedig meg is kell beszélnünk néhány dolgot — tette hozzá. Éjfél körül szálltak be az autójukba. Hiába pisszegtük le egymást, hogy a család már alszik, azért egy kicsit dalol­tunk is a végén. Feleségem igyekezett jó képet vágni a do. loghoz, de amikor elmentek, kitört, hogy ezt nem bírja so­káig, egész nap munkában van, este ráérne mosni, vasal­ni a gyerekekre, de nem le­het, traktálni kell a vendége­ket. Mondtam, ez nincs min­dig, és különben is a vezető állással együtt jár. Ki kell bírni. Aztán a két vadász látoga­tott meg — »gondoltuk, erre járunk, beugrunk egy kicsit« —, volt előadó társaim közül is egyre gyakrabban, ketten, hárman is egyszerre. Kedves feleségem iránt érdeklődtek, meg hogyan tanulnak a gyere­kek, dicsérték a tájat, elmond­ták, hogyan értek haza. mit mondtak a feleségüknek, el- hitte-e az alibit, milyen jól érezték magukat wnnáki idején stb. Nem akarom tovább részle­tezni. Feleségemmel hetek óta csak a legszükségesebb szava­kat váltjuk, és már a múltkor megígérte, hogy itthagy, ami­kor vendégeim erővel betusz­koltak gépkocsijukba, és el­vittek a harmadik községbe meginni egy duplát. Pedig azt nem is tudta meg, hogy a so­főrnek ki kellett szállni egy kicsit levegőzni útköben, mert — ahogy mondta — elködösö- dött előtte minden. Igaz, sosem vetettem meg a jó bort, hazudnék, ha tagad­nám, de elteli lét-három hét is nemegyszer, hagy egy csöp­pet sem ittam. Persze annak idején, amikor bent dolgoztam a központban. De sajnos, most már hiányzik a bor, ha két napig nem iszom. Feleségem meg csak sír, hogy hiába ka- pók kétszáz forinttal többet, mint bent, a fizetésemből ha­vi négy-ötszáz forint megy el italra. De a tegnapi esetet vég­kép megelégelte szegény asz- szony. Egy hegyi pörköltes va­csorát kellett megszerveznem valamelyik pincénél, hét asz- szonyt is hoztak a központból meg egy lányt, éjjel háromkor értem haza, feleségem ruhás­tól feküdt a sezlonon, az ajtó­nyílásra fölébredt, megnézte, hány óra. Sírni kezdett. Aztán odajött hozzám, könyörgött, menjünk vissza a központba, mert ez nem visz jóra, még levetkőzni is segített, amit soha nem tett meg; szédültem, csak messziről jött a hangja, de éreztem belőle a nagy- nagy aggódást értem és a csa­ládért. Most délután van. Nemrég ébredtem, de nem vártam to­vább, meg kellett írnom ezt a levelet, a lemondásomat, a vágyamat, hogy újra egyszerű előadó lehessek. Kérésemet ismételten főosz­tályvezető elvtárs szíve s fi­gyelmébe ajánlom. Seckút, 1962. február hó 18. S. K. üzemegységvezetik

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom