Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-01 / 26. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ÁRA. 50 FILLER SomogyiNéplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM 26 SZÁM * CSÜTÖRTÖK, 1962. FEBRUÁR I. Mai számunk tartatmábáh A prémiumos kertészbrigád , (3. o.) Fizeti az állam (5. o.) Örömkönnyek (6. o.) Eádár János elvtárs Kaposvárra érkezett Tegnap, szerdán este Kapos­várra érkezett Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Kíséretében volt Losoncéi Pál földművelés- ügyi miniszter, Sándor József, a Központi Bizottság tagja, va­lamint Német Károly, a Köz­ponti Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság mezőgazdasági osztályának vezetője. Az állomáson Szirmai Jenő, a megyei pártbizottság első titkára, dr. László István, a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának elnöke, a megye és a város párt-, tanácsi és tö­megszervezeti vezetői, többszáz üzemi dolgozó, az iskolák ta­nulói köszöntötték a kedves vendégeket. Szirmai elvtárs üdvözlő sza­vai után Nagy vári László, a KISZ-bizottság, illetve a vá­ros fiatalsága nevében köszön­tötte Kádár elvtársat, megem­lítve, hogy Kaposvár és Tex­tilművek fiatalsága ma is őrzi legutóbbi látogatásának emlé­két. Hozzátette: — Akkor el­mondott tanácsait megfogad­ták a városban, a Textilmű­vekben, hasznosították azokat, aszerint élnek és dolgoznak. Kádár elvtárs itt mosolyog­va közbeszólt: — És házasodnak is. A Központi Bizottság első titkára mosolyogva hallgatta a fiatalok üzenetét, vette át a szeretetüket, tiszteletüket tolmácsoló virágcsokrot. Ugyanilyen őszinte öröm látszott rajta, amikor az állo­más KISZ-bizottsága, a Ruha­üzem képviselői és az Utasel­látó dolgozói nyújtották át vi­rágcsokraikat. Ezután Kádár elvtárs a me­gye vezetőinek kíséretében á fogadására megjelent többszáz kaposvári dolgozó lelkes tapsa, éljenzése közepette a megyei pártbizottságra távozott. Itt a megye párt- és tanácsi veze­tőivel, pártmunkásokkal, gaz­dasági vezetőkkel folytatott baráti beszélgetést. II tanulók túlterhelésének megszüntetéséért Értekezletet tartott a megyei tanács művelődésügyi osztálya Tegnap délelőtt a megyei tanács művelődésügyi osztálya tájékoztató értekezleten szá­molt be arról, hogy milyen eredményeket értek el a 6— 10 éves korú gyermekek túl­terhelésének megszüntetésére vonatkozó miniszteri utasítás végrehajtásában. Az értekezleten Faragó László, a Művelődésügyi Mi­nisztérium főelőadója, Ormai Ferenc, a Pécsi Városi Tanács általános tanulmányi felügye­Tartalék galléros férfiingek, fezser vona’ú, lastagkötésü pulóverek és exkiuziv angoi szövetek a kereskedelem tavaszi újdonságai között Ötven százalékkal több NEVA ing készül, mint tavaly A cfivat- és méteráru-keres­kedelem ezekben a napokban kezdte meg az első tavaszi kol­lekciók szétosztását a főváro­si és vidéki boltok között. A hagyományos cikkeken kívül az idén több újdonsággal bő­vült a választék. A méteráru- boltok például többféle színű és mintázatú angol szövetet hoztak forgalomba. A farsang­ra sötétebbeket, a tavaszra pe­dig világos, divatos eszterházi kockás és apró kockás mintá­zatút ajánlottak. A kéthónapos báli szezon idején igen gazdag választék várja a női vásárló­kat is. A közelmúltban az ipar új mintázatú selyem- és bro­kátanyagokat hozott forgalom­ba. Kínai importból exkluzív, fémmel átszőtt selyemszövetek érkeztek. A divatcikk-kereskedelem új vonalú kötöttárukkal bőví­tette választékát. A tavaszi újdonságok közül a vastag kö­tésű pulóverek és kardigánok már meg is érkeztek a boltok­ba. Mint az illetékesek elmond­ták, a tavasszal a tavalyinál kétszerte több gyapjú jellegű szintetikus anyagból készült pulóver készül. Javul az ellá­tás jersey kötöttárukból is. A fehémeműboltok a férfiaknak is tartogatnak egy tavaszi új­donságot. Rövidesen kapható lesz a fehér színű, tartalék galléros férfiing. Az igen ke­resett NEVA ingekből is több kerül a boltokba, mint tavaly. Az ipar vállalta, hogy a tava­szi szezonra 50 százalékkal több fehér, vaj- és szürke szí­nű NEVA inget gyárt, mint tavaly. (MTI.) lője, Kutas Antal, a Baranya megyei Tanács iskolai csoport- vezetője, megyénk részéről Horváth László osztályvezető és az általános tanulmányi fel­ügyelők vettek részt. Varga Gyula főelőadó beszá­molójában megállapította, hogy a miniszteri utasítás végrehaj­tásában vannak számottevő eredmények. A nevelők azon­ban gyakran nem veszik fi­gyelembe az osztály képessé­geit. Jelentkezik még a külön­órák (balett, zene, nyelv stb.) fokozott igénye a szülők részé­ről, s a házi feladatok túlzott követelménye is sokszor hát­ráltatja a túlterhelés teljes megszüntetését. Erősíteni kell — állapították meg — az iskola és a szülői ház kapcsolatát. Az igazgatók részéről fokozottabb ellenőrző és irányító munka, a társada­lom és a szülők részéről az is­kolán kívüli elfoglaltságok igényeinek csökkentése szüksé­A legielenlssebb országok Rsm szavazták mag a Punta del Este i értekezlet Kuba-ellenes határozatát Punta del Este (MTI). Az amerikai külügyminisz­terek értekezlete Punta del Este-ben két nappal az erede­tileg kitűzött határidő után és öt napja folyó alkudozásokat követően kedden este meg­kezdte a szavazást a benyúj­tott határozati javaslatokról. Mint az AP tudósítója írja, az Egyesült Államok küldött­sége végül feladta a harcot, hogy keresztülhajszolja a kö­zös föllépés egyhangú elfoga­dását Kuba ellen, és úgy dön­tött, hogy megelégszik a hatá­rozati javaslatra adott szava­zatok kétharmados többségié­vel, bár ez kifejezés-e juttat­ja az amerikai ©? ok Wa­shingtonban sokat hangoztatott »egységének« felbomlását. Az AP tudósítója beszámolójában hangoztatja, hogy bár az amerikai küldöttség még a le­hetetlent is megkísérelte, a legnagyobb és legjelen­tősebb amerikai országok nyíltan ellentétbe kerül­tek Washingtonnal. Az értekezlet kedden tehát lényegében azért ült össze, hogy az Egyesült Államok ez alkalommal fáradságosan ösz- szetákolt szavazógépezetével elfogadtasson egy olyan komp­romisszumot, amely sokkal enyhébb, mint amire a hala­déktalan és szigorú megtorlást követelő Washington töreke­dett, _ és amelynek legfonto­sabb 'pontját a legjelentősebb amerikai országok még így sem szavazták meg. Az elfogadott, voltaképpen elvi állásfoglalásnak minősülő határozatok azt állítják, az amerikai államok rendszeré­vel összeférhetetlen, hogy amerikai ország marxista—le­ninista politikát folytasson, mert csatlakozása a szocialis­Nagy érd klődés, forró siker kíséri a Budapest Táncegyüttes vidéki előadásait Tapasztalatcsere a Kutasi Népi Együttessel Kaposváron tartják 1500. előadásukat ta országok tömbjéhez »meg­bontja a nyugati félteke egy­ségét«, s Kuba »ennek az ösz- szeférhetetlenségnek« révén ön­magát zárta ki a nyugati fél­teke országainak rendszeréből. A gyakorlati intézkedésnél szánt határozat kimondja, hogy az Amerikai Államok Szerve­zetének tanácsa, valamint más szervei és szervezetei késede­lem nélkül tegyék meg a ha­tározatok végrehajtásához szükséges intézkedéseket Ezt a határozatot elfogadta a Washingtont eredetileg is támogató 12 kisebb latin-ame­rikai ország, valamint hosszas huzavona után Haiti, és ter­mészetesen a washingtoni kül­döttség. Argentína, Brazília, Bolí­via, Chile, Ecuador és Mexikó küldöttsége mér­sékeltebb álláspontra he­lyezkedett, tartózkodott a szavazástól, Kuba pedig a határozat éden szavazott A Reuter tudósítójának megjegyzése szerint a hat or­szág küldöttségének az volt az álláspontja, hogy az érte- kezäet csupán tanácskozó jel­legű, és végleges intézkedések nem tartoznak hatáskörébe. A Reuter idézi az argentin kül­döttség szóvivőiének nyilatko­zatát, aki megállapította, hogy »a szavazás veszélyes prece­denst teremtett«. A szavazás után felsz©tov Dorticos elnök, a kubai kül­döttség vezetője, az üléségyet- len szónoka. »Előre tudtuk, hogy ennek az értekezletnek összehívására Kubával ellenséges szellemben került sor. Ami azonban itt történt, nem lesz befolyással a kubai forradalomra. Ezért nem Kuba hagyja el vesz­tesként a tárgyalótermet. Alig két hete érkezett me­gyénkbe a világot járt Buda­pest Táncegyüttes. Itt-tartóz- ködásuk során a kaposvári be­mutatón kívül megyénk nyolc községében összesen tíz elő­adást tartottak. Műsorukat csaknem négy és fél ezren lát­ták, s mindenütt nagy tetszés­sel, lelkes tapssal fogadták a bemutatott számokat. Balatan- boglár után Lengyeltótiban, Igáiban és Nagybajomban lép­tek föl. Nagyatádi szereplésük élőt üzemlátogatáson vettek részt a konzervgyárban. Ezen­kívül a múlt héten Barcson, Csurgón és Tabán vendégsze­repeltek. Hétfői szabadnapjukon meg­látogatták a Kutasd Népi Együttest. A tapasztalatcserén a Kutasi Állami Gazdaság ve­zetői is részt vettek. A két művéáfcegyüttes tagjai és ve­zetői szívélyes hangú beszél­Június 30-ra készül el az új fonyódi sütőüzem. Az építkezés 2 millió 940 ezer forint­ba kerül. Az üzem csaknem fél vagonnyj kenyeret süt naponta, getést folytattak. Dr. Fekete Kamillné, a Kutasi Népi Együttes vezetője beszámolt ez évi terveikről és a népek ba­rátsága című készülő új mű­sorukról. A beszélgetésbe be­kapcsolódott Molnár István érdemes művész, a Budapesti Táncegyütes művészeti vezető­je és Bodnár Sándor, a Nem­zeti Színház segédrendezője. Felajánlották, hogy tanácsaik­kal, szakmai útmutatásaikkal segítik ennek a szép műsor­tervnek a megvalósulását. Ga­lambos Tibor szólótáncos és Bodnár Sándor vállalta a ku­tasd együttes patromálását. Ezután a kutasjak bemutat­ták néhány műsorszámukat, ezt a vendég művészegyüttes rögtönzött műsorral viszonozta. Majd kölcsönösen megbeszél­ték a látottaíkat. A Budapest Táncegyüttes vezetői elismerés­sel nyilatkoztak megyénk gaz­dag tánchagyományairól és a kutasd együttes munkájáról, elsősorban a »Lippentős« című táncuk szép, kifejező előadá­sáról. Az Állami Budapest Tánc- együttes hétfőn délután és es­te a Csiky Gergely Színházban bemutatásra kerülő új műsorá­val búcsúzik a somogyi közön- ségtőL Esti előadásukról — amely az 1500. előadásuk lesz — a filmhíradó fölvételeket készít. nem, mi megnyerjük a csatát«» — mondotta. Dorticos ezután figyelmez* tette a jelenlevő küldöttsége« két, tévedés lenne azt hinni, hogy ez az értekezlet dönti el a nyugati félteke sorsát. »Ame­rika sorsa népeinek kezébe® van« — állapította meg. A kedden hozott határozat* tál foglalkozva Dorticos íeU. hívta a figyelmet arra, begy a határozat végrehajtásának következtében az Amerikai Államok Szervezete nem lesz többé regionális szervezet, ha­nem az Egyesült Államok im­perialista kormányát kiszolgá­ló tömbbé válik.« Nem két* séges — mondotta —, hogy a szocialista rendszer, a földreform, a tömegek műveltségének fejlődése összeférhetetlen a nagy­birtokok és monopóliumok rendszerevet Mégsem lehet megváltoztatni Amerika földrajzát, és ezért a szocialista Kuba továbbra is része lesz az amerikai száraz­földnek« — fejezte be felszó« látását Dorticos. Az ülést követően a brazil küldöttség szóvivője kijelen­tette, hogy véleménye szerint az Amerikai Államok Szerve­zetének tanácsa február végén ülést tart Washingtonban, és ott vitatja meg a határozatot. A szóvivő szerint a tanács majd úgy dönt, hogy Kuba nem vehet részt a tanács és más szervek ülésein mindad­dig, amíg nem hívják össze az an .erikái országok újabb ér- ‘ekt Ziptét, hogy az találja meg a jogi eljárást, amelynek al­kalmazásával Kubát ki lehet­ne rekeszteni az Amerikai Ál­lamok Szervezetéből. Ismeretes, hogy a szervezet alapokmánya nem ad módot a kizárásra. Szerdán az értekezlet foly­Akár tagja Kuba az Amerikai tett® a szavazást a többi be» Államok Szervezetének, akár I nyújtott határozati javaslatról« Angol alsóházi vita a nyugatnémet fegyvervásárlás kérdéseiről London (MTI). Éles hangú alsóházi kérdések pergőtüze ostorozta a kormány arra irá­nyuló erőfeszítéseit, hogy an­gol fegyverek vásárlására késztesse a bonni kormányt E. Hughes munkáspárti kép­viselő kérdezte, igaz-e, hogy Macmillan kereskedelmi ügy­nök módjára házal Bonniban, feowerek eladása érdekében? Lipton munkáspárti képvi­selő feltette a kérdést, nem látja-e be a miniszterelnök, hogy milyen undorító látvány, hogy angol miniszterek, kSa- tűk ő maga, talpnyaló külde­tésekre utaznak Bonniba egy kis alamizsna kicsikarása ér­dekében rajnai haderőik költ­ségeire. Nem volna-e egysze­rűbb csapatainkat hazahozni? Macmillan semmitmondó vá­laszaiban hangoztatta, a rajnai csapatok hazahozása az egész NATO-t gyengítené, és hogy Anglia problémája voltakép­pen a fizetési mérleg egyen­súlyban tartása, amit még nem sikerült megoldani. Csak Simonfa környékén okozott akadályt a havazás a közöli forgalomban A havazás ellenére hóaka­dály alig keletkezett megyénk­ben. Ez annak köszönhető, hogy ahol több a hó, ott gyen­ge a széljárás, ahol pedig vi­haros szél tombolt — mint például Nagyatád! és Fonyód környékén —•, ott csupán 1—2 cm-es a hóréteg. Tegnap dél­utánig helyenként emelkedett a hó vastagsága. Siófokon és Csurgón 4—5 cm-es, Kaposvár környékén 3—10 cm-es hó hul­lott. A KPM Közúti Igazgató­ságának tájékoztatása szerint, ha a szél ezeken a területeken erősödik, kisebb akadályokra kell számítani. Annál is in­kább, mert — a hideg időjárás miatt — majd mindenütt por­hó van Csupán a 644-es út 9—í® km-es útszakaszát (Simonfa, környékét) kellett megtisztíta­ni a hótól. Az éltakarításihoz a kis fahóekék is elegendőnek bizonyultak, hisz jobbára a magasabb hó, nem pedig hó­torlasz gátolta a közlekedést. A készültségi állapot áss igazgatóság területén tart. Ka­posváron, Nagykanizsán, Fo­nyódon és Tamásiban nehéz*» tehergépkocsikra és sztalinye- cekre szerelt hóekék állnak ké­szenlétben. A veszélyesebb sza­kaszokon a következő éjsza­kákra elrendelték a hóügyele- tét

Next

/
Oldalképek
Tartalom