Somogyi Néplap, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-10 / 7. szám

Szerda, 1962. január 10. 5 SOMOGYI NÉPLAP OLVASÓINK ÍRJÁK Jól zárták az 1961-es évet a megye ifjúsági szövetkezetei Megyénkben 79 falusi ifjúsági szövetkezet működik. E szövetkezetek 3719 tagja 124 hói­don termelt kukoricát, burgonyát, zabot, ma­kot, káposztát, uborkát, cukorrépát, naprafor­gót, zöldségfélét és 40 holdon köztes babot. Hét szövetkezet kisállattenyésztéssel, egy esi gagyűjtéssel. néhány pedig gyógynövénygyűj­téssel foglalkozott. A falusi ifjúsági szövetkezetek okosan hasz­nálták fel a bevételt. A mezőcsokonyaiak es a hácsiak televíziókészüléket, a magyaratádiak magnetofont, hangerösítőt, gyalupadot és na­gyitógépet, a buzsákiak színjátszó-fölszerelést vásároltak az 1960. évi bevételből. A zárszámadások azt bizonyítják, hogy jo eredményeket értek el a fiatalok 1961-ben is. A szentaiak burgonyát, mákot, káposztát, kukoricát és uborkái termeltek a két hold földjükön. Horváth Béla pedagógus vezetése­vei 25 ezer forintot kerestek az ifjúsági szö­vetkezet tagjai. Az idén melegágyas kertésze­tet létesítenek a tsz segítségével. A hácsiak 7800 forinttal zárták a gazdasági évet. A közös alapra jutó 3200 forintból ketre­ceket és anyanyulakat szereznek be. A tagok­nak 4600 forintot osztanak ki. A gyerekek csigát is gyűjtöttek tavaly. Ez 600 forintot jó- veaelmezett. A balatonszentgyörgyieknek jól fizetett a burgonya és a kukorica. Majd 12 ezer forint­ra rúgott az ifjúsági szövetkezet tiszta jöve­delme. Nem egy tag 600 forintnál is többet kapott a zárszámadáskor. A fiatalok az úttörőszoba fejlesztésére for­dítják a közös alap 50 százalékát. Az osztopániak elhatározták, hogy televízió­készüléket vásárolnak a tavalyi bevételbő' A 8324 forintból futja erre is. Kifizetődő a nyúltenyésztés és a selyemher­nyó-tenyésztés — momjják a kapós fői gyer­mekek. Csak az utóbbi 1352 forintot jövedel­mezett. A fiatalok szövetkezetének három anya- és 22 kisnyula van. Az idén 100 nyulat értékesítenek. A közös alapból hamarosan megrendelik a szükséges ketreceket. A pusztakovácsiaknak jelentős segítségét nyújtott az állami gazdaság és a termelőszö­vetkezet. A gazdasag egy birkát ajándékozott a gyerekeknek, hogy a zárszámadást n cg ün­nepélyesebbé tehessek. A tagok körött majd 5 ezer forintot osztóit szét a szövetkezet A somogysámsuni gyerekek anyanyulakat és ketreceket vásárolnak. Ezer forintot tarta­lékolnak a nyári táborozásra. A csaknem öt és fél ezer forintos tiszta bevételből telik mindkettőre. A rinyaszentkiralyi gyerekek 76 nyulat ér­tékesítettek tavaly. Az idén 200-ra szerződtek. Egy holdon takarmányi termeltek. A ketre­cek költségeihez a tagok 1600 forinttal járul­lak hozzá. A bevételből 2 ezer forintot tesznek félre. Ebből szerelnek fedezni a kirándulás költségeit. A csökölyiek anyanyuiakál és ket ­receket, a balatonszarszóiak televizi n vásá­rolnak a bevételből. A somogydöiocskei gye­rekek a tanulmányi kirándulás költségeit fe­dezik majd a közös alapból. Az ifjúsági szövetkezetek mindjobban áttér­nek a kisállattenyésztésre. Az 1361 -62-es tanévre készített tervek tanúság i szerint 116 850 forintot szánnák anyanyuio‘c, ketrecek, ólak készítésére, vásárlására. 52 600 finnt hi­telt vesznek föl, a közös alapból 33 750 forin­tot fordítanak beruházásra. 25 500 forint érté­kű társadalmi munkát végeznek a*, idén a gye­rekek. Sáfran János MESZJV-elóaek; Nagy gondot fordítanak a tahi járásban az ismeretterjesztő előadások szervezésére Járásunk egyre több községében lát­ják az ismeretter­jesztés fontosságát. A múlt év tapaszta­latain okulva a fal­vak vezetői rájöttek, hogy csak gondos előkészítéssel bizto­síthatják az előadá­sok sikerét. Az elő­adó egy héttel az előadás előtt meg­beszéli a község ve­zetőivel, hogy mi­lyen szemléltetőesz­közöket, szakirodal­mat szerezzenek be. Igen sokat számít az is, ha egy elő­adásnak. egy elő­adónak jó híre van. Példa erre. hogy No- vátezius Vilmos ká­nyái lakos előadása­it egy-egy alkalom­mal 150—200-an hallgatták meg. Jó előadókészségével, előadásának szem- . léltetésével, diafil­mekkel, képekkel nyerte meg hallga­tóit. Jó híre a me­gye más vidékeire is eljutott, módszerét sokan követik már a tahi járásban. Bedegkéren az út­törők segítenek a pedagógusoknak az ismeretterjesztő elő­adások szervezésé­ben. Úgyszólván minden előadást százan hallgatnak meg a községben. Tab központi he­lyein színes, rajzos plakátok hívják fel a járókelők figyel­mét az előadásokra. Néhány nappal az előadások előtt meg­hívókat adunk a forgalmas üzletek pénztárosainak. Mindeu vásárló kap egy-egy meghívót. Ez a módszer be­vált, emelkedett az ismeretterjesztő elő­adások látogatottsá­ga. Több községbon a mozielőadások szü­netében ismertetik a nézőkkel, hogy mi­kor lesz ismeretter­jesztő előadás, mi­ről beszél majd az előadó. Gamáson minden előadás után műsorral kedves kertnek az általára iskola tanulói. A kapolyiak a tanács­ház, az iskola, a művelődési otthon, a tejbegyűjtő, a vasútállomás köze­lében levő táblákon hirdetik az előadá­sokat. A jó propagandá­nak nem marad el a gyümölcse: egyre többen kiváncsiak az előadásokra. SOMOGYVARI IMRE levelező. Elfogyott a türelem Patalomi panasz A decemberi tanácstagi beszámolókon mindenütt arról panaszkodtak az emberek, hogy nincs megoldva, sőt a ko­rábbiakhoz viszonyítva visszafejlődött a patalomiak közle­kedése. Sokan járnak be Kaposvárra dolgozni; a diákok isko­lába, mások ügyes-bajos dolgaik elintézésére mennének a já­rási székhelyre. Az AKÖV a reggeli árakban egy autóbuszt küld Puta­lómba. Ez a járat Kaposvárról jön, fölveszi a község lakóit, Magyaratádon lerakja őket, és megy tovább Igái, Büssű, Ba­lé felé. Az utasok várhatnak a jó szerencsére, mert semmi sem biztosítja, hogy Magyaratádról továbbjutnak. Az amúgy is túlzsúfolt, járatok ugyanis a legtöbbször nem tudják föl­venni őket. Nemegyszer mérgelődve, dolgavégezetlenül gya­logolhatnak vissza Magyaratádról. 1961 májusában kéréssel fordultunk a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumhoz. Azt válaszolták a községi ta­nácsnak, hogy már a menetrend össze állításakor észrevették, hogy Patalom számára kedvezőbb körülményeket kell terem­teni. Megígérték, hogy szeptember 1-től, az iskolaév kezde­tétől különjáratot fognak indítani Patalom és Kaposvár kö­zött, addig is kérik szíves türelmünket. 1961 nyarán bead­vánnyal fordultunk az AKÖV-höz is, levelünket azonban vá­laszra sem méltatták. Szeptember 1-e már rég elmúlt, de járat még mindig nincs, s a túlzsúfoltság miatt egyre többen maradnak le az autóbuszokról. Az a kérésünk, hogy a Magyaratádon keresztül közleke­dő, Somgygeszti vagy Somogyszil felől érkező autóbuszok egyike érintse Patalomot, a diákok és a dolgozók közvetle­nül utazhassanak, és reggel negyed nyolc körül érkezhesse­nek Kaposvárra. A Patalomból háromnegyed nyolckor induló járatra to­vábbra is szükségünk lenne, hisz diákjaink Magyaratádra járnak iskolába. Baksa Sándor vb-elnök. Mikor kapcsolják be a villanyt? Vajon mikor gyűl ki már a villany lakásunkban? A szere­lési munkák még a múlt év végén befejeződtek. A költsé­geket november 13-án elküld­tük a vállalatnak. Azért ilyen korán, mert azt tanácsolták nekünk, hogy siessünk vele, ettől függ, mikor kapcsolják be "az épületet a hálózatba. Sajnos azonban, még mindig sötét van a legtöbb házban. Mayer Mátyás Bőszónfa. (Karácsony Ferenc, az Áramszol­gáltató VáUalat üzemvezető-helyet­tese azt a felvilágosítást adta, hogy még ebben a hónapban be­fejeződik Bószénfán a villan.osr tas. A munka azért húzódott el. mert nem volt elég anyag és ele­gendő számú munkás. Ugyanis más községekben Is folynak ha­sonló múnkák, s a vállalat azokat is szeretné minél előbb befejezni.) Mi is szeretjük a halat 1 Olvastam a Somogyi Néplap január 3-i számában, hogy a Halértékesftő Vállalat ^após- vári fióküzletében Bőven van hal, mégsem viszik. Mi, kuta- siak szeretjük a halat, s szí­vesen is vásárolnánk. Ez idáig nem hallottam, hogy a közsé­gekbe is küldenek belőle. Ku­tason a húsbolt csaknem min­dig zárva van. Ha hetenként egyszer árulnának itt halat, szívesen vinné a falu népe, hisz néha igazán megkívánja az ember a sok baromfi után. Deáki József Kutas, Felszabadulás u. 39. (A múlt évben majdnem minden földmű ve-szó vetkezet igényelt ha­lat a Halértékesítő Vállalattól. A kutasi, a kiskorpád! és a nagyba­jomi földmüvesszövetkezet azon­ban nem. volt olyan község, aho­va két-három mázsa halat is szál­lítottak. Az idén csak a vállalattal szerződést kötő intézmények, vál­lalatok kaphatnak halat. A kutari földművesszövetkezet Is árusíthat­na a községben, csak előbb szer­ződést kell kötnie a Halértékesítő Vállalattal. A vidéki szerződők a lő százalék árengedményen kívül a szállítási költségre is kapnak 2 százalékot. Csak a földművesszö­vetkezettől függ hát, hogy vásá- rolhatnak-e halat a kutaslak vagy Híért száműzték a rexasztalt? A csákányi Latinka Sándor Termelőszövetkezet 1960-ban kapott egy rexasztalt a Belke­reskedelmi Kölcsönző Vállalat­tól. Mivel a fez-nek nem volt megfelelő helyisége, a rexasz­talt a művelődési otthonban helyeztük el. A múlt év tava­szán azonban a művelődési otthon igazgatója kitette az épületből, mert sokallta a vil­lanyszámlát;. Azóta az asztal "üzemen kívül« szomorkodi'k. A fiatalok most az italboltban levő rexasztalon játszanak. A művelődési otthon igazgatója — hiába kérleljük — hajtha­tatlan, nem ad helyet ennek a játéknak. Hát nem volna jobb, ha a fiatalok a művelődési ott­honban játszanának és nem az italboltban? Kain Lajos könyvelő. Mikor énül már meg a buszforduló ? Buszjáratot kapott Visnye, lakóinak most már nem kell gyalogszerrel a hencsei vasút­állomásra járniuk. A Vismyé- től 2 km-re eső kápolnásvis- nyei településre az őszi esőzé­sek, a téíi olvadás, a fagy be­állta óta nem megy ki az autó­busz. A tanács minden -külte­rületi« családtól 30 forintot szedett össze azon a címen, hogy csak így jár ki hozzánk a kocsi. De nem jön! Az érde­keltek szívesen végeznének társadalmi munkát Is, ha len­ne, aki megszervezné és elindí­taná a mozgalmat A községi tanács azt állítja, hogy ez nem tartozik rá. Ha már van járat, mi is szeretnénk busszal járni. A kápolnásvisnyei j utazóközönség. LEVELEKBŐL — LEVELEKRŐL A Kaposvári Postanivalal Hírlaposztályának dolgozói ue- cember 20-i számunkban szóvá tették, hogy »jégverem van« munkahelyükön, 16—17 fok kö­zött ingadozik a hőmersékl * A Pécsi Postaigazgatósa? meg­állapította, hogy az épületben végzett felújítás miatt (javítot­ták az ajtókat és az ablakokat) volt olyan hideg a hírlap osztály helyiségeiben. A »jégvereríl« azóta megszűnt, 20—22 íok az állandó hőmérséklet a hírlap- osztályon. * * * Molnár István drávaszen- tesi olvasónk azt panaszolta el, hogy a Mecseki Állami Erdőgazdaság nem fizeti ki a családi pótlékát. Olvasónk hosszabb ideig betegállo­mányban volt. Az erdészet csak októberben igényelhet­te a pénzt, mert az SZTK Kaposvári Alközpontja kés­ve igazolta Molnár István táppénzes napjait. Olvasónk nem jelentkezett a családi pótlékért, s a pénzt október 25-én visszautalták a gazda­ság egyszámlájára. Molnár István azóta már jelentke­zett a pénzért, s föl is vette azt. * * * Lichtenberger Ferencné mik- lósi olvasónk arról értesítette szerkesztőségünket, hogy az Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat Törökkoppányban vásáro­zó részlegétől megvett két jobb­lábas csizmát a kaposvári cipő­boltban kicserélték, a kis uno­ka boldogan viseli azóta. * * * Papp István eddei olva­sónk szeretne valahol elhe­lyezkedni. A városi tanács munkaközvetítő hwatala azt ajánlotta neki, hogy jelent­kezzen férfiszabó-át képzős­nek. A ruhaüzem 550 forin­tot fizet a tanulási időben (ez három hónap). Azután mint betanított munkás tel­jesítménybérben dolgozhat. * * * A Baromfifeldolgozó Vállalat vonattal bejáró dolgozói decem­ber 20-i számun^^n szóvá tet­ték, hogy a sz"""elvári szerel­vény olyan rövid ideig áll a vágóhídi megállónál, hogy az utasok legtöbbször fenn ma­radnak a kocsin. A MÁV Pé­csi Igazgatósága közölte, hogy a hasonló esetek megelőzése végett utasította a kaposvári állomást, hogy megfelelően ok­tassák ki a jegyvizsgáló sze­mélyzetet. Simon Imre Kaposvár, Ki­nizsi Pál u. 31. szám alatti lakos azt panaszolta el, hogy az Illetékkiszabási Hivatal­nak már befizette az életjá­radékra vásárolt ház után az illetéket, de az épületet még mindig nem írták a nevére. Olvasónknak kell ügyének utánajárnia. A szerződést először be kell mutatnia az Illetékkiszabási Hivatalnak. A befizetett illetékről igazo­lást kap. Az adóhivatallal azt kell igazoltatnia, hogy sem a házat megvásárló, sem a házat eladó lakónak nincs köztartozása. A beke­belezési kérelemre az ingat­lan ára fél százaléknak meg­felelő értékű illetékbélyeget kell ragasztani. Az összes iratot el kell vinni ezután a telekkönyvi hivatalba, s ott olvasónk nevére írják a há­zat. * * * Egyik kazsoki olvasónk örö­méről számolt be levelében A Tejipari Vállalat kedvessége az egész családot meghatotta. Az ünnepek előtt hatéves húgának gyönyörű dobozban édességei küldött a vállalat. Néhány nap­pal később meghívót vitt hoz­zájuk a postás: a szilveszteri műsoros estre hívta meg a Tejipari Vállalat az egész csa­ládot. * * * Vörös Józsefné Marcali, Damjanich utca 20. szám alatti olvasónk levelében az iránt érdeklődik, hogy jár-e nyugdíj és földjáradék a ter­melőszövetkezet pártolótag­jának. Ha a tsz közös hasz­nálatába adott földet, akkor jár földjáradék. Viszont nyugdíjra nem jogosult. * * * Csizmadia Ferenc böhönyei olvasónk elpanaszolta, hogy az önkéntes tűzoltók megbüntet­ték, mert odahaza füstölt húst. A 4/1957. B. M. számú rende­let értelmében csak éghetetlen anyagból épített füstölőben szabad húst füstölni. Az ön­kéntes tűzoltók a rendelet szel­lemében jártak c-L bosszantó apróságok Fehér? Fekete? Sem ez, sem az. Ebből is egy kicsi, abból is. Amolyan keve­rék volt az a kenyér, amelyet a 362-es számú, Vöröshadsereg úti fűszerboltban vásároltam december 30-án. Külsőre olyan becsületes fehér kenyérnek játszott, hogy minden gondol­kodás nélkül négyet vettem belőle, hadd legyen otthon elég kenyér az ünnepekben. Bezzeg majd hanyatt estem, amikor az elsőt felvágtam. Mint a ka­kaós kalácsnak, olyan volt a belseje. Nem kellett sokáig tömöm a fejem, hamar rájöt­tem, hogy hol a bökkenő: a pékek összekeverték a fehér és a barna kenyér tésztáját. Bi­zony ez az újítás nem szerzett örömet családunkban — a ke­nyér csaknem ehetetlen volt. Vörös György Kaposvár, Vöröshadsereg u. 182. Sártenger Balatonkeresztúron Január elején Balatonke- resztúron jártam. A Dózsa György utcában volt dolgom. Majd kővé váltam, amikor az utca elejéhez érve megláttam a hatalmas sártengert. Az utca egész hosszában és szélességé­ben húzódott ez a latyak. "Ho­gyan lehet ezen száraz lábbal átvergődni?!« morfondíroztam. Majd arra gondoltam, legjobb lenne visszafordulni, vagy mezítláb vágni neki a Dózsa György utcának. Dolgomat mindenképpen el kellett in­téznem, elindultam hát a ki­kerülhetetlen sárban. Az utca közepéig sem érteim, egyik ci­pőm ott maradt Visszahúztam a lábamra.. Alig mentem egy negyed utcahosszat, újra le­húzta lábbelimet a "mocsár«. A község vezetői tehetnének valamit, hogy ne legyen az ut­ca egész hosszában ilyen sár­tenger. Egy Ms sala k is elég volna, mindjárt nem kellene ilyen körülmények között köz. lekedni a Dózsa György utcá­ban. Vörös 1st vált Kiskorpád, Használhatatlan borítékok Húsz darab borítékot vásá­roltam a napokban. Otthon, AZ ILLETÉKES VÁLASZOL Nincs mindig fénycső és alkatrész Az Áramszolgál- tűk, Kaposváron lelő tolólétrát, s tató Vállalat a de- 1729 lámpa szolgál- azonnal elkezdtük cember 6-i szám- ja a közvilágítást, a fénycső- és hi­bán közölt »Mikor Többször előfordul, ganygőzlámpák ja- gyúl ki a lámpa?« hogy egy-egy lám- vitását. Az Egye- című levélre ezt pát (hol foglalat, sült Izzó a lámpák válaszolta: A Má- hol fénycső hiánya- javításához szüksé- jus 1. utca 77. szá- ban) hetekig nem ges anyagot nem mű ház előtt levő tudunk megjavíta- biztosítja rendsze- lámpát két nappal a ni. A múlt hónap résén, ezért húzó­levél megjelenése elején kaptunk dik el sokszor a után megjavítot- Pécsről egy megfe- javítói. Nem a vállalaton múlott Fábos Ottó so- a mosógépet a So- nek. Csak december mogyzsitfai olvasónk mogysámson és Vi- 20-án engedélyez- december 13-i szá- déke Földműves- ték, hogy a garan- munkban arról pa- szövetkezettől. Meg- ciális javításhoz tá­maszkodott, hogy rendelőt nem küld- rolt üstök közül még mindig nem tek vele. Azonnal felhasználhassunk javították meg tno- kértünk egyet, de egyet. A gépet ”ol- sógépét. A Finom- az csak november faképpen tíz nap mechanikai Vállalat 22-én érkezett meg. aiaj( javítottuk a következőket vá- Mivel a gépben az faszolta erre a pa- üstöt kellett kiese­naszra: Szeptember rélni, írtunk a Haj- Babodi István 26-án kaptuk meg dúsági Iparművek- igazgató. amikor a levelet bele akartam tenni az egyikbe, meglepődve láttam, hogy le van ragasztva. Először azit hittem, hogy csak egy. De bizony 18 boríték volt ilyen állapotban. Csak két da­rabot tudtam használni. A So­mogyi Néplap október 11-i szá­mában megjelent egy karika­túra: a gyengén enyvezett bo­rítékokat egy úthenger prése* li össze. így végre sikerül le­zárni. Lehet, hogy a borítéko­kat készítő üzem annyira szí­vére vette ezt a rajzot, hogy most az ellenkező végletbe esett.' Országnak, világnak meg kívánja mutatni, hogy ök tudnak olyan borítékot is gyártani, amelyet nem kell már leragasztani. Ezt a mun­kát előre, gyárilag elvégzik a vásárló helyett. Hát ezekből a borítékokból nem kérünk, Igaz, 10 fillér nem a világ, de ha már az ember megveszi, szeretné felhasználni. Horváth János Kaposvár, Gyár u. 44.

Next

/
Oldalképek
Tartalom