Somogyi Néplap, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-05 / 3. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek. 1962. január 5. SPORT Csaknem ezren vettek részt a kaposvári üzemi sportbajnokságokon Évről évre megrendezik Ka­posváron (sőt most már mind több helyen a megyeszékhe­lyen kívül is) az üzemi sport­bajnokságokat. A labdarúgók kezdték, azóta mór bekapcso­lódtak a tekézők, a röplabdá- zok, a sakkozók és az asztali- teniszezők is. — A Kilián Testnevelési Mozgalom még inkább ser­kenti a szövetségi bajnokság­ban részt nem vevő sportba­rátokat, hogy bekapcsolódja­nak az üzemi bajnokság küz­delmeibe — mondotta Andro- sits Imre, a Szakszervezeti Sport Bizottság Somogy me­gyei elnöke, amikor a közel­múltban beszámolt a szakma­közi bajnokság kaposvári ered­ményedről. Megkétszereződött — csak­nem ezerre emelkedett -t a bajnokságban részt vevők szá­ma. Javult a bajnokságok szín­vonala is. Hiba viszont, hogy a szakmaközi bajnokság küz­delmeiben inkább a szövetsé­gi bajnokságokból kiöregedett sportolók vesznek részt. Egye­lőre igen magas az átlagos életkor. Az volna pedig e baj­nokságok egyik legfőbb fel­adata, hogy mind több fiatalt kapcsoljanak be a rendszeres sportolásba. Kevés a női részt­vevő is. A bajnokság szervezői a kö­vetkező küzdelmek megindu­lásakor jobban szorgalmazzák majd a fiatalok és a nők csa­tasorba állását. Az 1961. évi üzemi bajnok­ságban az alábbiak szerepeltek sikerrel: SAKK 1. Dr. Szabó József (Kefe­üzem). 2. Ádámkovics Tiboo (Fi­nommechanika). 3. Marton Tibor (Erdőgazda­ság). Csapatban: 1. Kefeüzem, 2. Finomme­chanika, 3. Posta. RÖPLABDA Férfiak: 1. Kórház, 2. Közalkalmazot­tak, 3. Textilművek. Nők: 1. Textilművek I., 2. Textil­művek II. ASZTALITENISZ 1. Élelmiszerkisker, 2. Ven­déglátó Vállalat, 3. Épületsze­relő Vállalat LABDARÚGÁS 1. Épületszerelő Vállalat, 2. Áramszolgáltató Vállalat, 3. Közal kalmazottak. TEKE 1. Jaczó Győző (Közalkalma­zottak). 2. Nürberger Lajos (Faipari Vállalat). 3. Nagy Miklós (Építőipari Vállalat). Csapatban: 1. Építőipari Vállalat, 2. Közalkalmazottak, 3. TRANSZ- VILL. Az érmeket és a tiszteletdí­jakat a Szakszervezetek me­gyei Tanácsának szakházában ünnepélyesen nyújtották át az egyéni és csapatgyőzteseknek és a helyezetteknek. Megjutal­mazták a szervező munkában kitűnt aktívákat is. Erősít a K. Dózsa ököivívócsapata A K. Dózsa ökölvívóinál is rövid ideig tartott a téli szü­net. Most már naponta bené­pesül az edzőterem, ahol Szeg- fi László szaktanácsadó, Dóri András edző és Hergert Jenő segédedző készíti föl a Dózsa ökölvívóit az 1962. év csatái­ra. Már e hónap végén elkez­dik az ökölvívók. Először a megyei bajnokság, azután pe­dig Pécsen a területi egyéni bajnokság szólítja szorítóba legjobb ökölvívóinkat. Már­cius—áprilisban a magyar baj­nokság, majd a csapatbajnoki küzdelem következik. A K. Dózsa edzésein leg­utóbb két új arcot is láttunk. Ide kérte átigazolását Fiilöp György, a Dombóvári VSE ökölvívó-szakosztályának volt váltósúlyú versenyzője. Fülöp tavaly a Stahl Riesa elleni mérkőzésen Kaposváron is be­mutatkozott — sikerrel. Át­igazolásának nincs különösebb akadálya, mi vél korábbi sport- szakosztálya megszűnt, s így azonnal igazolható. A másik újonc, Baranyai János Nagy­kanizsáról került Kaposvárra. Itt dolgozik Somogybán, ököl­vívó-berkekben jól ismerik őt Tavaly magyar ifjúsági baj­nokságot nyert a légsúlyban, s tagja volt az ifjúsági váloga­tottnak. A legutóbbi magyar- lengyel nemzetközi viadalon a magyar B csapat légsúlyú ver- senyzőjeként lépett szorítóba. Szerepléséhez az kell, hogy egyesülete, a Nagykanizsai Ki­nizsi hozzájáruljon átigazolá­sához. Ez esetben már most januárban szorítóban láthatjuk a tehetséges fiút Ha nem, ak­kor Baranyainak fél évet kell várnia. De — mint mondotta — ha kell, várakozik is, mert a K. Dózsa színeiben szeretné továbbfejleszteni ökölvívótudá­sát, s Kaposváron szeretne versenyezni. A két ökölvívóval jelentősen megerősödne a K. Dózsa csapata. Újság még, hogy Papp Béla ismét egészséges és edz. A volt magyar bajnok, Riba bejelen­tette, hogy a jövőben egyéni versenyeken nem kíván részt venni, a csapatbajnokság so­rán azonban továbbra is a Dó­zsa rendelkezésére áll. Szegerdő sportköre előrelépett A kis Szegerdő sportja ko­rábban vajmi keveset halla­tott magáról. A sportcsapat te­vékenysége egy-egy kisebb ren­dezvénnyel kimerült. Pimmer János, a sportkör volt elnöke a legjobb akarata ellenére sem tudott eredményt felmutatni. Pedig a többi kis község pél­dájára itt is lehetett volna mozgalmas sportéletet terem­teni. B falucskában fiatalok­ban nincs hiány. Ezek az if­jak szeretik és igénylik is a sportot. Hogy mégsem sikerült pezsgő sportéletet teremteni, annak a volt sportköri elnök véleménye szerint az az oka, hogy nem akadt olyan szerve­zet, amely irányította volna a sportkör munkáját. Elsőnek tehát a sportköri Sportlevelezőinknek válaszofunk NB III-as labdarúgóbarát: Mint értesültünk, a Nemze­ti Bajnokság III. osztályában is március 4-én lesz a baj­noki rajt. A Baranya me­gyei Labdarúgó Szövetség, a Délnyugati NB III. irányí­tója azt tervezi, hogy miként az NB II-ben, itt sem vál­tozik a mérkőzések sorrend­je. Ez évben nem hozzuk kü­lön az NB II., az NB III. és megyei bajnokság' sorsolását, hanem ha a különböző baj­nokságok sorsolásai elkészül­nek, akkor egy teljes sport­naptárt adunk olvasóink ke­zébe. Ez tartalmazza majd az NB II., az NB III. és me­gyei bajnokság tavaszi mű­sorát. Megyei labdarúgó-szurko­lók: A Somogy megyei Lab­darúgó Szövetségnél a me­gyei bajnokság kiírásakor bi­zony nem számítottak arra, hogy Somogy megyei kiesője is lesz a Délnyugati NB in­nak. Úgy tudjuk, hogy a SLASZ még a téli szünetben módosítja a bajnoki kiírást, s megszabja, mi történik ak­kor, ha egy, kettő vagy eset­leg három somogyi csapat esne ki a Délnyugati NB III-ból. Abban igaza van, hogy sok a tizennyolc csapat a megyei I. osztályban. Va­lószínűleg csökken is majd a létszám, s így bizony jó néhány kieső lesz a megyei bajnokság befejezésekor a Somogy megyei bajnokság­ban. A sok kieső csak szor­galmazza a megyei labdarú­gó-vezetőket, hogy állítsák föl végre a két- vagy há­romcsoportos megyei II. osztályt. Orbán Vendel, Szabás: Az említett sakkvitában önnek volt igaza. A szabályok ér­telmében, ha az ön gyalogja bejut az ellenfél első vona­lára, függetlenül attól, hogy áll-e még a vezére, föltehet újabb vezért. Elvileg tizen­nyolc vezér is lehet egyszer­re a sakktáblán. Igaza van abban is, hogy ha az ellen­fél gyalogja saját alapállá­sából elkerüli az ön gya­logját, amely már túljutott a félvonalon, alkalmazhatja az en-passan lépést, leütheti az ellenfél gyalogját, de csak a soron következő lépés al­kalmával, később már nem. vezetőséget kellett újjászervez­ni, de sokkal körültekintőbben, mint az előző esztendőkben. Negyvenketten vettek részt a sportköri közgyűlésen nagyobb­részt fiatalok. Két fontos kér­désben döntöttek. Megválasz­tották a sportkör vezetőségéi Kimondották azt is, hogy a jö­vőben nem falusi, hanem ter­melőszövetkezeti sportkörként fognak működni. Tamás Ist­ván, a helybeli tsz elnöke örült a fiatalok kezdeményezésének, s mint mondotta, termelőszö­vetkezetük segíteni fogja az ifjak kulturális és sporttevé­kenységét. Támogatást ígért a községi tanács vb-elnöke, Nyúl János is. Megválasztották a sportkör új vezetőségét. He­lyet kapott benne Kispál Jó­zsef, Kálóczi Lajos, Kristóf József, Horváth Lajos, Kovács György, Kész >László, Varga Anna, Horváth Béla. Az elnö­ki tisztet Kispál Józsefre bíz­ták. Szegerdőn a sport barátai azt várják, hogy az újjáválasz­tott vezetőség segíti majd el­mozdítani a mélypontról a község sportkörét. Kisgyura Károly H I R E K Kezdő önkiszolgáló bolt só _ ti o □05 * — Asszonyom, hozott magával cipőkanalat? Budapesten sorsolják a lottót 730 nyeremény a jutalomsorsoláson Az új év első lottósorsolását a fővárosban rendezi a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság. Január 5-én a Ganz-MÁVAG Vörösmarty Művelődési Ottho­nában húzzák az 1. hét nyerő­számait és a decemberi tárgy- jutalmakat. A jutalomsorsoláson az 51. játékhét szelvényei vesznek részt, ezekre összesen 730 ér­tékes tárgynyeremény jut. A hat főnyeremény: négy örökla­kás, családi ház vagy örökla­kás és Warszava személygép­kocsi. A főnyereményeken kívül többek között 24 motorkerék­párt, 154 rádiót, 51 televíziót, 26 padlókefélő gépet, 21 por­szívó gépet, 11 szobabútort, több száz vásárlási utalványt sorsolnak ki. (MTI) — HÁROM DOLGOZÓJÁT JUTALOMÜDÜLÉSRE küldte a Szovjetunióba a nagybajomi Győzelem Tsz. Májusban és az ősszel újabb három-három tsz-tag indul külföldi kirán­dulásra. — Üj, állandó jellegű OTP- fiókot nyitnak a Balaton-par- ton. Előreláthatólag Balaton- lellén vagy Bogláron nyílik takarékpénztár. — IGEN JÓ A KAPCSO­LAT az attalai és a szentiván- pusztai művészeti csoportok között, mióta a két tsz egye­sült. Az attalaiak kétszer vol­tak már a pusztán szerepelni, most vasárnap pedig a szent- ivánpusztaiak mutatják be vi­dám esztrádműsorukat A ita­lán. —* Országos állat- ás kirakodóvá­sár lesz január 1-én Kaposváron. (4056) a Símogyi Néplapban! flz idén mintegy 100 millió forint értékű építőanyaggal kapnak többet a tavalyinál a családi házak építői A családi házak építőinek tavaly már sokkal kevesebb gondot okozott az anyagok be­szerzése, mint az előző évek­ben. Bőség volt az alapvető építőanyagokból, a téglából, a tetőfedő cikkekből, a mészből és a cementből. A legfontosabb anyagokból a kereslet növekedése ellenére az idén sem lesz hiány. Az Építésügyi Minisztérium anyagipari üzemei a múlt évi előirányzatnál mintegy 100 millió forint értékű anyaggal gyártanak többet a családi házak építőinek. Téglából 160 millió darabbal, vasbeton fö­démgerendából 500 ezer mé­terrel és égetett mészből 25 ézer tonnával adnak többet a lakosságnak. Jelentősen növe­lik az aszbesztcement lefolyó­csövek termelését. Mintegy 450 tonna mosdót és más por­celánárut adnak át a belke­reskedelemnek. így több mint 20 000 csaV ház fürdőszobá­ját rendezhetik be ezekkel n cikkekkel. (MTI) — 35 rendezvényt tartottak fővárosi művészek közremű­ködésével 1961 negyedik ne­gyedében a megye földmű­vesszövetkezeti vendéglői. A rendezvényeket, melyeket disz­nótoros vagy halászlé vacsorá­val kötötték össze, mintegy tízezer ember látogatta. — ANKÉTOT SZERVEZ a tartalékos tisztek és tiszthe­lyettesek részére január má­sodik felében az MHS megyei elnöksége és a megyei kiegé­szítő parancsnokság. Az anké­tem az MHS munkájának meg­javítását beszélik meg. — Kétszer adták elő a sza­badi felnőtt színjátszók Barta Lajos Zsuzsi című színművét az ünnepekben. — FOLYIK A KISZ-TAG- ÖSSZElRÁS KAPOSVÁRON. Elsőként a MÁV Fűtőház alap­szervezetében fejeződött be az összeírás, ezután az Utasellá­tó fiataljai adták le statiszti­kai összesítőjüket a városi KlSZ-bizottságon. — Küldöttgyűlésen válasz­tották meg a Latinka Sándor Művelődési Ház 21 tagú tár­sadalmi vezetőségét. — ÖTÉVES A MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG címmel tartott tegnap este előadást a textil­művek leányotthonában meg­rendezett ifjúsági napon Nagyvári László, a városi KISZ-tbizottság titkára. — 140 vagon jeget termel­tek ki eddig a Balatonból a Siófoki Halászati Vállalat dolgozói. A 25 cm vastagságú jégtömbökkel a keszthelyi, a fonyódi, a balatonszemesí és a siófoki telepek vermeit töl­tik fel. — FALUSI IFJÚSÁGI SZÖVETKEZET ALAKULT Simonján 33 taggal, Andócson pedig 62 taggal. Mindkettő Petőfi néven működik. Meg­alakulásukkal egy időben elké­szítették az 1961/62-es tanévre szóló termelési és pénzügyi tervet, valamint a működési alapszabályt. — Négynapos szakács- és felszolgálóversenyt rendez a MÉSZÖV január 10-től 13-ig a balatanboglári Halászkert Vendéglő étteremben Zala és Somogy megye földművesszö­vetkezeti szakácsainak és fel­szolgálóinak részvételével. műuéLŐoés ü m SZÓBAHOZÁS CSÍKI GERGELY SZÍNHÁZ Este 7 órakor: SVEJK A IL VILÁGHÁBORÚBAN. Be­mutató. (Csiky-bérlet.) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ ADUA ÉS TÁRSNŐI. (Csak 18 éven felülieknek. (Jan. 7-ig.) Előadások kezdete: 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ UTAZIK A CIRKUSZ. (Kor­határ nélkül.) Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. (Jan. 7-ig.) RIPPL-RÓNAI MÚZEUM Somogy megyei képzőművé­szek kiállítása. Nyitva 10—14 óráig. MUNKÁSOTTHON Munkás- és parasztmozgal­mi kiállítás. Nyitva 10—13 óráig. MEGYEI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 9—11-ig és 13—19 óráig. IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. ldőjárásjelentée Várható időjárás ma estig; csendes, párás, ködös idő, több helyen zúzmara. Várható leg­magasabb hőmérséklet mínusz 1—mínusz 4 fok között. Százezer öltözékből ólló ruhatár Hétezer új jelmez várja á farsangolókat Gazdag ruhatár várja a far­sangolókat a Jelmezkölcsönző­ben, ahol több mint százezer öltözékből választhatnak a bálozók és a jelmezversenyek részvevői. A mostani báli idényre jól felkészültek: hét­ezer új öltözékkel frissítették föl ezt a népszerű ruhatárat. A Jelmezkölcsönző Vállalat legutóbb Zalaegerszegen és Békéscsabán nyitott fiókot, s így a vidéki jelmezkölcsömzők száma hatra emelkedett. Bu­dapestről azonban a vidékiek­nek postán is elküldik a kért ruhákat, ha idejében megkül­dik a szükséges igazolásokat. Január közepétől egyébként a magánszemélyek számára megkönnyítik a jelmezkivál­tást, ezentúl nem kell garan­cialevél, elég, ha bemutatják a munkaadói, illet re a szemé­lyi igazolványt. (MTI) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Központi Statisztikai Hivatal Somogy megyei Igazgatósága pá­lyázatot hirdet egy ipari főelőadói és egy felügyelőség! előadói állás betöltésére. Fölvételi követelmé­nyek: legalább közgazdasági tech­nikumi végzettség, megíe’° ő sta­tisztikai képzettség és V orlat. Fizetés a közalkalmazotti bőrrend­szer 5?l-es, illetve 523-as kulcsszá­mú bértétele szerint. Jelentkezők fölvételi kérelmüket és önéletraj­zukat a hivatal címére (Kaposvár, Kossuth L. u. 2.) postán küldjék ed. (417) Értesítjük fuvaroztató feleinket, és utazóközönségünket, hogy vállalatunk 23. száma megváltozott, Üj elnevezésünk 13, sz. Autóközlekedési Vállalat, líaposvár & (4076) Székhelye: Kaposvár, Berzsenyi u. 1—3,

Next

/
Oldalképek
Tartalom