Somogyi Néplap, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-23 / 18. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Kedd, 1962. január 2S. kim éit mezei, es kőé AZ ÁLLAMI BUDAPEST TÁNCEQYUTTES ELSŐ KAPOSVÁRI ELŐADÁSA Forró hangulatú esten ün­nepelte városunk közönsége szombaton a Budapest Tánc- együttes , bemutatkozását. Aki látta, egykönnyen nem felejti ed ezt az estét. Hazánk legvál­tozatosabb néprajzi területeiről kaptunk színes, szemet-lelket gyönyörködtető képet táncban, muzsikában, viseletben. A mű­sor összeállítását ízlés, mű­gond, jó arányérzék, előadását pedig a pontos, fegyelmezett és nagy művészi igénnyel együtt­működő tánckar és zenekar szép összhatása jellemzi. A be­mutatott táncok mindegyikét Molnár István érdemes mű­vész, az együttes művészeti vezetője koreografálita. Molnár alkotó ihlete remek érzékkel és mély művészi igénnyel rendszerezi tökéletes egésszé a saját gyűjtésű anyagot. Na­gyon vigyázva mindannak mellőzésére, ami mozdulatban és terjedelemben nem szolgál­ja a magyar táncfolklór mű­vészi közlendőjét: íme, ez is, ez is a mi kifogyhatatlan kin­csünk: ismerjétek, szeressétek, emberek azt, ami a mienk! S a Budapest Táncegyüttes min­den számában sikerrel tolmá­csolta ezt a mondanivalót Mindössze 45 tagú ez az együttes. A színpadon 12 pár­nál többen sohasem tartózkod­tak egyszerre. Mégis ezzel a két és félórás repertoárjuk­kal végig lekötötték a közön­ség figyelmét A Budapest Táncegyüttes csatát nyert, és sok vastapsot kapott A kezdő verbunkos és csár­dás után C. Kovács Margit és Janek József mély emberábrá­zolással mutatta be a kedves és intim hangulatú Hazatéréi fiatal párját. Játékukat a kép középső részében egy kissé el­nyújtottalak éreztük szemér­mesen palástolt érzéseik kife­jezésének rovására. Az Öröm hangulatában való feloldódás azonban már ismét megkapóan szép volt A műsor további számai: a Pámatánc lendüle­tes forgása, a székely Legé- nyes vetélkedése, a Pásztor­tánc szilaj temperamentuma viharos tetszést aratott. Ki­emelkedett a lassú és gyors elemek rapszodikus váltakozá­sára fölépített Dobozi csárdás Mányai Erzsébet és Galambos Tibor szép, kifejező szólójával. A XVIII. századi nemesi ud­varházak báli hangulatát kel­tette a Sarkantyús tánc. Má­sodik tételének finom árnyala­tai, a megkapóan szép Páma­tánc csók-áhítata Surányi Gabriella, C. Kovács Margit és Janek József tolmácsolásá­ban — sokáig emlékezetes marad. Az Ostörtánc két vir- tuskodó csikósa ámulatot kel­tett. Befejezésül a többszörös nemzetközi nagydíjat és VIT- díjat nyert Magyar képesköny­vet láttuk, amely hazánk két jellegzetes néprajzi területének táncstüusó* foglalja össze. Nem a kiemelés, hanem az emlékeztetés igényével említ­jük meg a kezdő karádi bo­tos, rezgős és üveges táncokait, a tápéi lányok szűzies báját s legénnyel incselkedő tempera­mentumát. A káprázatos befe­jező tétel fergeteges prés tójá­ból egy mozzanatra: a szét- bomló mezei virágcsokrot idé­ző pillanatnyi képre hosszú ideig emlékezni fogunk. A Jónás Mátyás vezette né­pű zenekar két önálló száma sikerben semmiben sem ma­radt alaibta a tánckar produk­ciójának. A Bihari emlékeze­tére lassú részének finom har­móniái, a közismert moll- csárdás, valamint a D-dur hangversenycsárdás hegedű­trió variációja és szólói nagy tetszésit arattak. Liszt II. ma­gyar rapszódiájának tolmácso­lása lenyűgözően szép volt. Kár, hogy Ökrös József meste­ri cimbalomszólóját erősen za­varta a nyikorgó pedál. A táncszámok kíséretében is el­ismerés illeti a zenekar min­den tagját Pászti Miklós beta­nításával Vavrinecz Béla szí­nes, vórbő és kifejező muzsi­kájának előadásáért. A Budapest Táncegyüttes igazolta világhírnevét. Műso­rukban a közönség több tema­tikus táncra számított ugyan, azonban — mint hallottuk — ezt a repetaárt színházi, elő­adásukra tervezik. A Bartók- és Kodály-mű vekre komponált táncok valami újat ígérnek, s ez elé — a szombat esti elő­adás élménye után — fokozott várakozással tekintünk. Wallingcr Endre Jutalomban részesültek a buzsáki ezüstlelet megtalálói Mint annak idején közöltük, a Buzsák melletti Pálkúti-dü- lőben Varga Lajos tsz-brigád- ja munka közben több mint 400 darab XVII. századbeli ezüstpénzt talált. Az értékes leletet átadták a Rippl-Rónai Múzeumnak. A múlt héten a múzeum ré­gésze, Draveczky Balázs »Amit a régészetről mindenkinek tudnia kell« címmel előadást tartott Buzsákon. Majd átadta a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári és Múzeumi Főosz­tályának 1500 forintos jutalmát annak a néhány tsz-dolgozó- nak, aki az ezüstlelet feltárá­sában részt vett. Elindultok a tavasz also hírnökei Néhány nappal ezelőtt a ma­rokkói Tanger fölött vagy 30 méter magasságban 200 gólya húzott észak felé. A gólyák a Gibraltári-szoros fölött elre­pülve Spanyolországnak vet­ték útjukat A madarak Ma­rokkó déli részében teleltek, és úgy látszik, bíznak a rövid télben, mert elindultak nyári hazájuk felé. Segesdi tanulság Nemrégen Segesden jártam. Pe­dagógusokkal beszélgettem. El­mondták, hogy a téli szünetben irodalmi színpadi előadást akartak rendezni: Petőfi-estct »Szabadság — szerelem« címmel. Versekkel, a költő megzenésített dalaival s rész­letekkel a János vitézből. Decem­ber eleje óta készültek erre, az utolsó héten naponta próbáltak. Fáradozásukat mégsem koronázta siker. A vasárnap estére tervezett előadás érdektelenségbe fulladt. Pedig hirdették is vagy négy-öt rajzlapon, dobolták is... Vajon nem érdekli az embere­ket Petőfi költészete? Aligha. Másutt »szorít a cipő«. Segesden, ebben a több mint négyezer lakosú községben csupán 10—12 ember — a szereplőgárda — fáradozott azon, hogy legyen iro­dalmi est. Sok mindéről, még a terem bef ütés érői is ők gondos­kodtak, s közben elmulasztották a legfontosabbat, a szervezést. Bár nem valószínű, hogy ez a néhány ember ezt is győzte volna. Ott, ahol nincs összhang a köz­ség művelődési életének vezetői s a párt-, az állami és a tömegszer­vezeti vezetők között, nem lehet számottevő sikereket várni. Ami­kor a segesdiek irodalmi estje kö­zönség hiányában elmaradt, a fia­talság színe-java a tanács enge­délyezte koszorúcskán ropta a táncot. Akik elolvasták a plaká­tot, azoknak — látva, hogy nem színdarab — lelohadt az érdeklő­désük. Írásos meghívót nem küld­tek ki, a pedagógusok nem láto­gatták a tanácsokat, hogy meg­hívják a szülőket az előadásra. Senki sem akadt, aki kézbe vette volna a szervezést megértetve az emberekkel, hogy itt valami új­ról van szó, amit támogatni érde­mes. Az emberek nem is tudták, mi­ről van szó. Ahhoz, hogy megsze­ressék az irodalmi színpad előadá­sait, először meg kell ismerked­niük ezzel az újfajta műsoros est­tel. Ezt pedig a színvonalas mű­soron kívül csak megfelelő szer­vezéssel lehet elérni. , Meg tudja-e oldani mindezt né­hány pedagógus? Nyilván nem, és nem is ez a cél. Arra van szük­ség, hogy a falu vezetői né csak hivatali *köte!ességüknek tekintsék egy-egy kulturális rendezvény, is­meretterjesztő előadás erkölcsi tá­mogatását, hanem saját szív­ügyüknek. W. E. J TÁBIK A „Népi" süldő Az utóbbi időben a hivata- fejezés azokra a szegény los nyelvben egy új kdfeje- süldőkre, irielyeket az Ál­zés kezd elterjedni, a »népi latforgalmi Vállalat megvá- süldö!« Fogom az Értelmem sóról, és hizlalásra tóvább- Szétárt — mert bocsánat ad más nagyüzemnek. A vétkemre, bizony elcsodál- »népi« sző a néphez tartozó, koztam ennek hallatáin — a népet megillető, őt jellem» és böngészni kezdem. A né- zó dolgokat fejez ki — té­pi címszó alatt sok mindent hát mindenhogyan embet- találtam: népi költő, népi rekre vonatkozik. Akkor ülnök, népi dallam, népi fa- még — minden bizonnyal ragás, népi tánc stb... De a nem sértjük meg őket — népi süldőt nem leltem fosszuk meg a süldőket et­Aikárhogy töröm a fejem, tői a jelzőtől! Mondjuk ta- képtelen vagyok kitalálni, lén inkább egyszerűen, köz- hogy miért ragadt ez a ki- érthetően azt, hogy árusüldő! „Ilyesmit nem tartunk“ Kérem, mi üyet nem tar. tunk!... Elszégyelltfm magam. Ilát hogy is gondolhattam olyan ostobaságot, hogy toalett- cikkeket árusító boltban to­alettpapírt kérjek?... A papírbolt, a háztartási bolt már zárva ilyenkor. Egészségügyi papirnak. is hívják, nézzük akkor a gyógyszertárban. Bátortalan érdéklődésepvre a meleg barna női szemek csodálko- ■ zással és egy kis szemrehá­nyással tekintettek rám. — No de kérem... mi ilyés- mit nem tartunk!... Mindegy. Nincs, hát ninps. Bevásárolok itt szemben az élelmiszeráruházban, és me­gyek haza. Vaj, kenyér, zsemle, mi is kellene még? —... Tetszik parancsolni még valamit? — Egy tanácsot kérnék. Toalettpapírt hol lehet kapni? — Van itt kérem. Hány csomaggal adhatok? Az ember szükségleteit bi­zonyos tényezők határozzák -meg. Ezek kielégítésének forrásait pedig *cülönböző -szer és -cikk kiskereskedel­mi vállalatok állapitják meg. Így alakul ki az üzletek pro­filja. Van azonban egy pa­píripari termékünk — ame­lyet Badouin belga király is csak bizonyos gyaloglás után iktast be szükségletei közé —, ez, úgy látszik, semmifé­le profilba nem sorolható. S emiatt csak nagy ritkán kap. ható. Tulajdonképpen mi is ez? Háztartási cikk? Nézzük meg a háztartási boltban. Néhány hete jártam ott, nem kap­tam. Elfogyott... A napokban másutt pró­bálkoztam. Az Opera Illat- szerbottban úgy nézett rám \ az elárusító kislány, mintha | legalábbis kaszinótojást kér. ", tem volna tartármártással. — Vécépapírt? Itt???... 0,50 forint tartozás A barcsi Vörös Csillag — kérdezte tegnap telefonon Tsz nemrégiben kapott egy Feigl Ferenc, a Vörös Csü­csök két az SZTK megyei al- lag mezőgazdásza az SZTK központjától, hogy azop — illetékesétől, idézzük — »A baleseti díj — Szíveskedjenek 50 fillér kerekítéséből adódó 0,50 fo- értékű bélyeget küldeni, rintot szíveskedjék befizet- Vagy valaki személyesen ni.« Megpróbálták rendezni hozza be a pénzt. Adunk ró- a barcsiak ezt a tartozást, de la hivatalos nyugtát. nem sikerült: a helyi posta csak egy forintnál nagyobb összeget fogadott volna eL — Most mát csináljunk? Még az a jó, hogy Feigl elvtárs tegnap éppen Kapos­várom járt! Ráki nem mondta, hogy fá­zik, mégis elmegyek az elnök­höz. Tegnap még csak kicsit köhögött az asszony, de szólni nem szólt egyet sem- Piciny­ke, hegyes hasán összébb fog­ta a kendőt, úgy járkált délig, azután lefeküdt. Ott már nem is gondolt a hidegségről sem­mit. Aki hosszú szempillájú, fekete szemű gyereket akar szülni, annak egyéb gondolata összemegy, mint az éhes gyo­mor. Jó asszony a Réki. Nem pa­naszkodik, hogy fázik, csak a szeme kérdi főzés idején a tü­zet. Fa kellene. Ezt mondják Réki szeméből a nézések, s nem volnék becsületes ember, ha nem venném észre. Elmegyek hát az elnökhöz, fát kérek tőle kivágásra. El­megyek hozzá, s megmondom neki a tényállást, adjon egy fát kivágásra. Látom már napok óta, hogy egymás után döntö­getik ki a fákat a főutcán. Piacteret csináltat a község, tél múltával járdát öntenek betonból, kell a hely. A régi, nagy korhadt fákat kivágják, s helyükbe hars kerül. Elme­gyek hát az elnökhöz, kérek tőle fát kivágásra. Nem én lennék az első, akivel egyezsé­get kötne. Hát azoknak, akik most vágják a törzseket, azok­nak nincs engedélyük? Van, bizonyosan van! Egy fáról ne­kem is adhat írást, bírom én a munkát, világéletemben dol­gos ember voltam. Nem va­gyok én telhetetlen, ad az el­nök két fát, viszem haza, amit részelek belőle, bekiáltok a házba: — Réki, itt a tüzelői Három fáról I számíthatok tiz-tizenkét kéve rozsét meg a tuskókat. — Nesze, asszony, gyújtsál be, csinálj meleget! — Mert másra mire kellene a fa. Az a dolga, hogy elégjen. Az em­ber meg azért van, hogy ki­vágja a fát. Ezt teszik a nemcigányok is. Ha nekik lehet, lehet nekem is. Nem lopom tőlük, megdol­gozok érte. Amit én vágok ki, •x az enyém. Váltamra dobom F A D Ö N T É S a szerszámokat, s fölballagok a főutcára- Kerekes Miskáék meglátnak. Kezükben megáll a fejsze. Néznek. Ha nem szól­nak, én se szólok semmit. Be­csületes dologban járok, tudja az elnök is. De azért lehet, hogy megkérdezik: — Hova, hova, Dazu? — Fát kivágni megyek, fát kivágni — mondom. Erősen rájuk nézve mondom, nem halkan, nehogy azt higgyék, Dáza helytelen dolgot akar művelni. Talán meg is állhat­nék egy kicsi időre, s kérdez­ném barátságosan az illendő­ség kedvéért. — Néhéz-e? Nem is igen érnek rá a be­szédre, szótlanul néznek fe­lém, mire én megbököm a sap­kámat, s tovább megyek. Meg­egyeztem az elnökkel, adott papírt is, a zsebemben lesz a papír, Dáza kivehet három fát. Vagy négyet. Inkább né­gyet. Ez lesz a papíron, ezt ír­ják rá a tanácsnál. Azért a köszönésemet fogad­hatták volna Kerekesék. Ha annyi fám lenne, mint nekik, én fogadnám az övékét. Nem éhezek én rá a fájukra, ne­kem nem kell mind, csak négy darab akác. Négy. esetleg öt a hatvan-hetven fa közül. . Jó messzire tőlük kiválasz­tok majd egy kedvemre valót, s melléje teszem a szerszámo­kat. Ügy csinálom, hogy min­denki lássa, nem altárhova megyek, hanem ide jöttem. Nekem ezzel a fával dolgom van. Körbejárom, topogok egy keveset, szemügyre veszem, s akinek szeme van, ebből meg­tudhatja, Dáza akar valamit az akáccal. Azok is, kiket az előbb elhagytam. Kerekes Mis­káék is láthatják, nem lopni akarok. Dáza nem lop. Becsü­letes munkával szedi a fát. Aki legalább annyira isme­rőse a faszedésnek, mint én, az tudja, kidöntés előtt a ko­ronát le kell takarítani. Mire az egyik fát lent körbecsáká- nyozzák, addigra Butás fent is elvégzi a dolgát egy másik fán. Dönthetik is ki. Így ügyes­kednek egymás keze alá, ösz- szedolgoznak, s ezért érnek rá arra is, hogy odajöjjenek hoz­zám. Álldogálnak körülöttem, mondanak ezt-azt, hogy nem szokta a cigány a szántást, meg más efféléket. De csak azért jár a szájuk, mert nem tudják a bajom. Nem tudják a kis Dázát, s nem a köhögést sem Réki torkából. Ha Kerekes Miskáék tudnák ezt, lehet, nem úgy kérdeznék, amit kérdeznek: — Hát aztán, hogy gondo­lod a fakivételt? — így jön­nek nekem. ■— Mi vállaltuk el az egé­szet! — szólnak mérgesen rám. Akadhat köztük hörcsögter­mészetű, kinek zokon esik a ténykedésem. Kerekes Miska nem olyan, talán Butás sem, de a többiek? Nem tudhatom előre. — Emberek! — mondom ne­kik, s veszem elő az írást — engedélyem vau, az elnök ír­ta. Lesz rajta pecsét is, mert pecsét nélkül nem hivatalos az egyezmény. S ha nagyon kell, még azt is mondom neki, a leghangosabb felé fordulva, mondom, hogy fázunk. — Ember, hideg van otthon. Réki is fázik, nem mondta, de fázik, a kis Dáza is fázik, ha megszüli az anyja. Volt ne­kem tüzelőm, de nem számol­tam ekkora hideggel. S így mondom tovább a tiszta igaz­ságot — Azért a gyönge, vacak ágért. . korhadt gyökerekért, nézzék meg, mennyit csáká- nyoltam, s egyedül. Maguk hozzá se nyúltak volna az ilyen fához. Ezt mondhatom csak, mert látom szemükben az irigységet, s Dávidéban az erőszakot is. Pedig van tüzelőjük. Amit ez­után szednek ki, eladják, hat­van-hetven forintért mázsáját. — A fa dereka a tanácsé, a többi azé, aki kidönti. így szól az egyezség. Mit akarsz, te Dávid, tőlem? Hagyjál békes­ségben. A tisztességet én is tu­dom. — Ha erőt vesz Dávidon a természet, nem lehet vele bírni. Beszélek vele józanul, ö meg csak egyre jön nekem: — Eredj haza, Dáza, hagy­jad a fát. Mink szedjük ki az egészet, és kész. Eredj haza! Hiába csitítják a többiek, nem érti az okos szót. Az anyámat is szidja csúnya szó­val, de ezt már nem hagyom, ha szidja: — Tudod, tudod, mit mon­dott az anyám, mielőtt elvit­te a betegség? Azt mondta, halljátok csak, ültessetek az utcákra hársfát. A virágja fi­nom orvosság, elűzi a halál kutyáját, ha ugat a torkokban. Ha nem mondta volna, ugyan ki szedné most ezeket a fá­kat? Senki. Maguk se, én se. Hagyjanak hát békével; s te is, Dávid. Állok majd a nagy csomó ember közepén, s azok bólin­tanak, talán mondják is: — Igaza van Dázának, mond­ta az anyja, hagyjátok hát él­ni ezt az embert. Így mondják majd, s nem engednek elűzetni a fáktól, nem hagynak magamra. Ma már nem olyan világ van, hogy el lehessen űzni a cigányt a munkáról. De ezt Dávid nem tudja. Ott hadonászik az or­rom előtt, s a többiek is mind mondanak valamit, de nem le­het hallani, akkora a kiabá­lás. És csak nézem a hörcsög- természetű szemét, s nem ve­szem észre, s Dávid se veszi észre, mikor nyílik szét a kör. — Na, mi van itt, emberek? Kit ütött agyon a fa? — kér­dezi egy rendőr, de már ott lesz az elnök is. Senki sem fekszik a földön, és sokat nem is kell beszélni. Akinek alig van köze a do­loghoz, eloldalog. Egyre keve­sebben leszünk, csak jmran maradnak ott a faszedőkön kí­vül, s kiderül a hangoskodás oka is. — Ez törvényszegés — mondja a réndőr —, nem en­gedni valakit dolgozni, ez tör­vényszegés. Törvénytelen. — Törvénybe ütköző csele­kedet az, amit Dáza csinál! Hogy jön a mi fánkhoz? — kiabál a hörcsögtermészetű. — Elvállaltuk az egészet, lei is szednénk, ő meg ideállít fát dönteni. Ez a jogtalan, nem amit mink csinálunk talán. — Körbenéz, de hiába keresne biztatást, nem lesz, aki párt­ját fogja. Még a társai, Kere­kes és az ágfűrészelő Butás sem mondja, bizony igaza van Dávidnak. Csak az elnök szól. — Gyereket vár a felesége, s kell neki a fa. Tán csak be­látod, s nem állsz ellenére, Dávid? — Nem-e? Hát ha saját apám jönne elvenni, amire én megegyeztem veled, elnök elv­társ, hagynám-e? Nem én! Ke­ressen mindenki magának fát, ahol akdr, de nem ott, ahol a munkát én vállaltam! — üti feljebb a fejét a hörcsögter­mészetű. — Nono, úgy tudom, Kere­kes a bandagazda. Ami a má­sik dolgot illeti, nemcsak te szedhetsz fát, Dávid, s rongy ember az, aki ölre megy pár vacak fáért. Ennek az ember­nek az apja — mutat majd rám az elnök — meg a te apád együtt voltak a háború­ban. A te apád hazajött, Dázá­nak az apját, a Pilit meg úgy hozták, láb nélkül. Beleunt a vérbe, s kézigránáttal fizették ki. — Ezt mondja az elnök, s mindenkinek mondja, akik kö­rülöttünk állnak. — Csak a törzse volt neki meg a két keze, s azon járt. Letette a kezét a földre, bil­lent egyet a törzs előre, csusz- szant a megmaradt alfelén, megint előre a kéz, billenős, csusszanás. Az apád, Dávid, rendes ember volt. Csinált Pi­tinek két tappancsot a kézre, kibélelte, nyeregdarabból ülő­két is készített alája, hogy föl ne fázzon. Ilyen ember volt az apád. Te meg szégyelld ma­gad! — Ennyit mond majd az elnök Dávidnak, azután el­mennek. Dávid megy is, de nem a többiek. Kerekes Miska sem megy, s Butás is a kiásott gö­dör körül ténfereg, nézegeti majd, mennyit haladtam reg­gel óta. — Halljátok — mondja a társaknak —, nem csinálja rosszul ez a Dáza. Jól fog a csákánya. — Huszonöt fokot mondott a rádió, ránk jön a fagy, s nem végzünk a faszedéssel. El­kelne még egy közénk. — Ezt Butás mondja. — Szedd össze a szerszámo­kat, többen többre megyünk! — tesznek pontot az ajánlga- tásokra, s azután indulnak az ö helyükre. Morog, vacakol a hörcsögler- mészetű, de csak a látszat ked­véért. Messzire elhúzódik tő­lünk, egyedül lát neki egy kü­lön álló fának, de nem sokáig bírja. Visszajön közénk, s dél­felé majd biztosan ö is előve­szi a dohányát s megkínál: — Sodorints magadnak egy tisztességeset, Dáza! — mond­ja, s rágyújtunk. A kifújt füstöt alig lehet megkülönböztetni a párás le­helettől. Hiába, tél van és hi­deg. Réki nem mondta, hogy fázik, de látom a szemén, fél­ti a megszülető kis Dázát. Ké­ne egy kis tűzrevaló. El is me­gyek holnap az elnökhöz, fát kérek tőle kivágásra. Somogyi Horváth László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom