Somogyi Néplap, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-19 / 298. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Kedd, 1981. december 19. Megnyílt a XV. megyei képző nűvészeli kiállítás Vasárnap délelőtt 11 órakor i Hippi-Rónai Múzeumban negnyitották a XV. megyei képzőművészeti kiállítást. Ta- káts Gyula, a'Rippl-Rónai Mú­zeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Ezután Hor­váth László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának ve­zetője mondott beszédet. Művelődési életünk kedves színfoltjaként említette az év­ről évre megrendezendő me­gyei képzőművészeti tárlatokat, »A képzőművészet legfonto­sabb feladatai közé tartozik a nép életével való kapcsolat megteremtése, a nép szolgála­ta« — mondotta, s utalt a párt művelődéspolitikai irányelvei­nek a képzőművészettel fog­lalkozó téziseire. Az alkotások értékelésekor mindig szem előtt tartják, mennyire jutot­tak a művészek e feladatok megoldásában. A tavalyi tár­lat anyagához viszonyítva — állapította meg — többen si­kerrel jártak ezen az úton. Be­fejezésül a fiatal művészek se­gítésére hívta fel a figyelmet. A XV. megyei képzőművé­szeti tárlaton 58 képet ítélt a zsűri kiállításra méltónak. A festményeknek körülbelül egy- harmad része a termelőmun­kából merítette témáját, a dol­gozó, az alkotó embert örökí­tette meg. Borzalmas tömegszerencsétlenség Brazíliában Vasárnap, helyi idő szerint délután borzalmas tömegsze­rencsétlenség történt Niteroi- ban, Guanabara állam mintegy negyedmillió lakosú fővárosá­ban. Még eddig meg nem álla­pított módon kigyulladt egy nrgy vándorcirkusz óriási mű­anyag sátra. A délutáni elő­adás mintegy 2500 főnyi kö­zönsége körében leírhatatlan pánik tört ki. Súlyosbította a katasztrófát az, hogy a néző- közönségnek csaknem fele gyermek volt. Az UPI leg­frissebb jelentése szerint a cir- kusztüzek történetében eddig példátlanul súlyos tömegsze- rencsétlenségnela 323 halálos és mintegy 600 sebesült áldo­zata van. Niteroi városnak mind az öt kórháza zsúfolásig megtelt a sebesültekkel. A cirkusz tulajdonosai föltétele­zik, hogy gyújtogatás történt. (MTI) Egy asztal mellett A TEGNAP IS A HOLNAP TAKK-A Czobor Gyula bácsi január­ban lesz 80 éves. Lukács Irma 20 múlt. Gyula bácsi hatvan éve tanít, Irma még csak négy hónapja. S most egymás mel­lett ülnek egy kis asztal mel­lett, szemben velük vagy húsz kíváncsi leány és fiú: tanító- képzősök, és várják, hogy él­ményeket hallj anak. — Ne várjanak tőlem nagy­szabású előadást, hiszen én csak egy egyszerű, nyugdíjas tanító vagyok. A nyolcvanéves, gyémánt- diplomás öreg pedagógus így kezdi a beszélgetést, és ennek az egy mondatnak varázsa van; azonnal megragadja az em­bert. »Egyszerű nyugdíjas ta­nító vagyok.« De hát nem is nyugdíjas. Tanít. Marcaliban, a másodikosokat. Egykori ta­nítványainak unokáit, csillogó szemű apróságokat, akik elein­te furcsán néztek rá, és talán bosszankodtak is, hogy ez az öreg, kopasz ember fogja őket bevezetni az írás, olvasás, fo­galmazás és számolás rejtel­meibe. Mert Gyula bácsi most újra aktivizálását kéri, pedig 1944-ben nyugdíjazták. (Az mór más lapra tartozik, hogy az aktivizálást kérő levélre nemhogy a Művelődésügyi Mi­nisztérium, de még a járási tanács sem válaszolt. Talán rajta ülnek a kérelmen, tolo­gatják jobbra-balra, ki tudja?) S erre kíváncsiak most a tanítóképzősök, erre a határ­talan hivatásszeretetre. — Türelem és szeretet ve­zesse önöket, kedves leendő tanítók — hangzik az atyai jó tanács Gyula bácsitól, s egy fél óra múlva Lukács Irma ugyanerről beszél. — Kölesére kerültem szeptem­berben. E rövid idő alatt is már sok alkalmam volt jó és rossz pedagógiai módszerek megis­merésére. Az egyik kolléga például kihívott felelni egy kisfiút. A gyerek nem tudott. Erre a tanító ráförmedt, hogy micsoda hanyag teremtés, po­fon vágta, és helyre zavarta. Aztán a padban síró gyerek után ment, úja csak zaklajta, és ismét megütötte. A többi tanuló is reszketett már, s ők sem tudtak felelni. Ilyen »fa­vágó« munka láttán ezt nem is csodálom. A kolléga, úgy látszik, nem szereti a gyereke­ket, s nincs türelme hozzájuk. S míg Irma beszél, Gyula bácsi bólogat. Igen, ő mondta az előbb: Csak »favágók« ne legye­nek. A munka, a tanítás iránti szent lelkesedést vigyék ma­gukkal az életbe. Bősze István harmadéves hallgató áll fel. — Kedves Gyula bácsi, áriról is beszéljen, milyen érzése volt, amikor először lépte át az is­kola küszöbét mint tanító. Milyen volt kereken hatvan évvel ezelőtt? Emlékszik még, Gyula bácsi? Vörsön történt. Amikor azt kérdezte az igaz­gatótól: — Mit csináljál:, ho­gyan kell elkezdenem? És 103 gyerek várt választ erre a kérdésre; elsőstől har­madikosig, 103 apró kis nebuló figyelte egy parányi lante­remben az új, fiatal tanító bá­csit. — Az első nap tjizony nem tudtam mit kezdeni. Nehéz volt. Mert az elöljárókat sok­kal jobban érdekelte, hogy ta­rokkozni tudok-e, mintsem ta­nítási módszerrel segítettek volna. Aztán újra Lukács Irmát fi­gyelik a többiek Ö hogyan kezdte. — Nehezen. Azt írták a fa­luból: lakás van. Persze nem volt. De amikor a nevelőtestü­let megtudta, hogy milyen ne­héz helyzetben vagyok, min­denki segíteni akart. Kerestek lakást. Aztán meg a pénz. 680 forint volt a fizetésem. Együtt számoltuk ki, hogy elég lesz-e, hogyan kell gazdaságosan be­osztanom. .. S most sietek visz- sza, mert egy nevelői tovább­képzésen nekem kell előadást tartanom a lélektanról... Lélktanról? A többi nevelő­nek? Igen! Ma ezzel fogadják a fiatal tanítót. Nem tarokkoz­ni hívják, hanem cigánycsalá­dok látogatására. Mert az fon­tosabb, mert csak az a fontos akkor, hogy a barna bőrű kis lurkók miként élnek otthon, s miért megy nekik nehezen a tanulás. És fontosabb a kár­tyánál, ha a sajtgyár igazgató­jának Pisti nevű kisfia »meg­sértődik«, mert az új tanító néni »rá mert szólni«, s ilyen- l-Sbr okokat kell kutatni, gyer­mekek és felnőttek lélektanát vizsgálni. — Most töltöm be hatvana­dik működési évemet. S ha új­ra kezdhetném, ismét tanító lennék. Falusi tanító. Ne félje­nek a falutól, nagyon szép ott nevelni, formálni az új gene­rációt. És ismét élmények követ­keznek az élspórolt hittanórá­ról, a Tanácsköztársaságról, a betűtanításról. Meg a gyer­mekzsivajról, arról a hiányzó lármáról, melyet nem tud el­felejteni egyetlen tanító sem. Több megértést! Maholnap 1962-t írunk. Nem egy fiatal kollega- Egyebek között átviszünk a nőm idegeskedik: »Jaj, nem bí jövő esztendőre egy olyan ké­rőm ezt a lármát«, és néma? rést, amit az illetékeseknek csöndre inti az udvaron han- cúrozó gyerekeket. Hogyan le­hetett akkor tanító, ha nem bírja a gyermekzsivajt? Az öreg tanító ilyen tanácso­kat ad: szeressék a gyermek­kacagást a jövő nevelői. A jövő tanítója köznapi példáról beszél. — Jó lesz a térképet néze­getni, mert jönnek ám a gye­rekek: »Tanító néni, Szepez- den lakik a bátyám, mutassa meg, hogy hol van.« Még láb-; darúgó-mérkőzést is tudni kell; vezetni. ; Az asztal mellett egymás; mellett ül a tegnap és a hol-; nap tanítója. Arról beszélnek,; hogy a pedagóguspályának; számtalan szépsége és nehézsé­ge van. S amikor a találkozó; végén kis szegfűcsokrot adnak; át a hallgatók a két tanítónak,! ebben a köszönet mellett biz-; tatás is van: Még sok-sok évig tanítson, Gyula bácsi; szeren­csés pályakezdést, Irma! Polesz György Az elhagyott öregember Ott ül kis szobája előtt Bar­cson, a Vasvári Pál utcában a halovány napsütésben, mely átdereng a szőlőlevéleken. Ül, és néz maga elé. Aztán felnyúl kezével a levegőbe, s a keze is falevélnek tetszik, amelyen át­süt a nap. Az öregember 93 esztendős, Hegelsberger János­nak hívják. Földműves volt, amíg a falevél módján el véko­nyodott, elgyöngült kezek fog­ni bírták a kemény szerszám­nyelet Szeretik az emberek ebben a nagy határszéli faluban. Min­denki messziről megsüvegeli. Ügy mondják, nagyon rendes ember volt mindig az öreg. Módos, de becsületes. Mielőtt meglátogattam, a Vöröskereszt és a községi ta­nács vezetőivel beszélgettünk róla. Nem akartam elhinni, amit hallottam. Az öregembert egyedül apró szobájában. Nyolc telet kályha nélkül húzott ki. De nem panaszkodott senkinek sem. A szomszédok, az isme­rősök felháborodtak a látotta­kon. A tanács elintézte, hogy öregségi járadékot kapjon. Kályhát is adtak neki. Gyer­mekei rideg szívének zárjait azonban nem tudták felnyita- ni. ... Az öregember ül a ládán. Szemp lecsukódik. Nem, nem alszik — gondolkodik. Nyolc gyermekének arcát idézi, a ne­vüket... Nyolc gyerek. Három már meghalt, öt még él, dolgozik. — öt él... öt gyerek. Az egyik külföldön. Valamikor jól ment neki, de most nem tu­dom, mi van vele. — Ez a mondat majdnem közömbösen hangzik. Az idő és a távolság elmarta a kapcsolatot, mint a elhagyták... Kilenc éve éS sav. (~f üh^&^íizo t elit/idjudl O épért! —• jelentette In (T Dodó. — Bal kezét pénzt csörgetve zse­bébe süllyesztette, jobbjával hanyagul homlokára húzta va­donatúj, fekete, kis siltes sap­káját. — Mondom, sepert. Én láttam,.. Az »én«-t különös ízzel, szürcsölve ejtette ki. Volt is hatása, mert riadalmat lceltett a gombozó srácok körében. — Ugye, megmondtam. Do­dó is látta ... — sivított egy vézna, fekete fiú beletúrva centis hajába. Közben fölné­zett, újra igazolást kért. De ő már lépett is tovább, szeme szögletéből a snúrozókat néz­ve. Nem volt ellenvetés. »Látta Dodó is.« Jólesett a szó, hízel- gett. Különös — állapította meg —, az ember kijelent va­lamit, és ezek itt elhiszik. Pe­dig nem »sepert« Kari, ez az igazság. Nagyujját a tenyere húsa alá görbítette, és a gomb mozdítása milliméterekkel a föld felett történt. A szabály is így mondja ki. De hát az az ember mást mond ... Hogy miért mond mást? Csak úgy tetszésből. Ha például fáradt az ember, néha jó kötekedni— A nap forróbban perzselt — gondolta Dodó —, szinte elvi­selhetetlenül. S ha verekedni is lehetne most... vagy leg­alább kötekedni! Mindjárt megmozdulnának az izmai. El­felejtené a délelőttöt, a tám- fák átkozott nehezét. Mert wemcsaik a bőre ég mélyen sütve a tenyerén, a válla is sa­jog, a térde pedig furcsán zsi- bog, nehezen engedi ki magá­ból a fáradalmas reszketőst, amit a negyvenkilós vasak okoztak* Ezek persze mit sem tudnak minderről — gondolta. Hadd gombozzanak! A gyerekeknek ez való. De neki? Benne már más van. Lám, a döntést vár­ták, és nem vetnek ellen sem­mit. Még hazudhat is az em­ber — mosolygott. A múltkor is egy szóra elhittéki, hogy azért jött haza délben, mert halaszthatatlan ügyet kell el­intéznie. Hivatalosat, persze, soron kívül. Egyébként fontos ember ő, a művezető számít a munkájára. Miért ne hinnék el a gombozők, hogy ő pótol­hatatlan ember odabenn a gyárban! Csak mondani kell, zsebbe süllyesztett kézzel, 's vigyázni, ha döntenie kell, hogy Kari seperte vagy a tör­vényeknek megfelelően pöc­cintette a gombot a lyuk felé. /S í a délután még nagyobb volt a tekintélye. Ebéd után lefeküdt, mert a támfák elfárasztották. Az ebéd nem nagyon ízlett, az utolsó huraipást álmában ol­dotta fel a nyála. Három órai­kor az apja ébresztette. — Hogy ízlett a munka, fia­talember? — ízlett. — S hogy fáradt- e? Ugyan! Ö? Csak ez a ta­vasz néha olyan álmos. Ezért pihent le. De már jött is le a térre, Megszokásból jött ide, pedig mehetett volna a bérhá­zak mögé is a kártyázókhoz riagyhangú kibicnek, vagy a fociról vitatkozókhoz. — Majd kerülök egyet — döntött —, és a totózóknál kötött ki végül. Joga van odamenni, és be­szállni valamelyik körbe egy szelvénnyel. Két héttel ezelőtt még elzavarták volna a totó- zók. Ma azonban fizethet há­rom harmincat, s nem kérdik, honnan vette a pénzt Es/ ha találnak, akkor nyer. Sok pénzt is nyerhet, cvutóravalót. Ha autóra nem is, legalább egy Bervára. — Dodó? Igaz, hogy fölvet­ték a gyárba? — kérdezte az egyik. — És már dolgozol? Mindig dolgozni fogsz? — csodálko­zott a másik. Dodó kidüllesztette a mel­lét, karját meghvntázta, a föl­jebb csúszott kis siltes sap­kát homlokára igazította. Nem úgy fütyött, mint egy héttel ezelőtt: hanem összevissza, mint akinek igazán mindegy, hogy mivel kíséri komoly gon­dolatait. Egy pillanatra megállt, vá­laszolt a kíváncsiskodóknak: — Persze, hogy ottmaradok! ■— Es mit csinálsz? Hova osztottak be? Mondd már, mi­lyen a gyár? Dodó átnézett fölöttük. Ba­rackot akart nyomni a kíván­csiskodó feje búbjára, de ezt méltatlannak találta önmagá­hoz. S mert a többiek nem vallatták, továbbment csodál­kozó és idegenkedő pillantá­soktól kisérve. Az utóbbi fájt néki, de vissza már nem for­dulhatott. Pedig jó lett volna elmondani, hogy csodára ér­dekes a gyár. Elmesélni, hogy csak kívülről kórmos és rideg, bent a műhelyekben, csarno­kokban, bent egészen más. »Meleg? Megértő? Egyszerű?« — kereste a jelzőket remény­kedve, hogy valaki még utá­naszól, és akkor néki vála­szolnia kell. Csak egy szót mond, nem túlozza el. Azt is bevallaná, hogy Kari nem sepert Kedves, egyszerű szót mondana a gyárról, de igazat. Haragudott magára, hogy az előbb hazudott. És azért is vá­dolta magát, hogy nem mond­ta ki azt az egy szót, a legta­lálóbbat — a gydrrgU Majd holnap. Holnap csak igazat fog mondani — persze, ha erre jön. S7\ 1dó! Dodó! — Imi, a —' // bátyja kiabált, aki két éve formázó a vasöntödében. — Estére van két mozijegyem, a nyolcasra. Ráérsz? Dodó bólintott. Természe­tesnek találta, hogy megkér­dezi tőle a bátyja, ráér-e. Még egyszer bólintott, s gyermeke­sen leejtett kezét a zsebébe süllyesztette. S miközben arra gondolt, hogy ö a nyolcas mozira megy, elfeledkezett a g mbozókról. A pénzek élén a récékét ke­reste, négyet egymás után kü­lönválasztott, és fu.työrézve beállt a totózók közé. És^re sem vették, hogy ott van, ez jólesett neki. Bernáth Lajos Egy fiú, a Feri gyerek Pé­csen él, nyugdíjas, egy gyer­meke van. A két lány: Fran­ciska és Regina asszonyok. Franciska férje nyugdíjas vas­utas, Regináé gyári munkás. Mindketten Barcson élnek. Itt él a legkisebbik fia is, aki ma­gyarosította a nevét. Ácsmes­ter. 51 éves. Van vagy 15 uno­ka és 20—25 dédunoka. Köz­tük nem egy komoly beosztás­ban, szép fizetésű állásban. — A legkisebbik fiam harag­szik rám. Bepöröltem... A többiek igyekszenek segíteni, de ő? Ő nem! Annak idején el­leneztem a házasságát. Régen volt. Makacs, mint én. A bíró­ság tartásdíj fizetésére kötelez­te. Megfellebbezte a döntést. Ügyvédet fogadott. Arra van pénze, de nekem nem jut... Nem baj. Nekem már úgyse sok van hátra ... — ... Makacs ember az apám. 1946-ban volt utoljára nálunk — így a legkisebbik fiú. — Én támogatnám. De miért csak én? A többieket is kötelezzék! Azért, mert: négy polgárit jár­tam, én húzzam mindig a rö- videbbet? Ez igazságtalanság. A többieket mind segítette, ne­kem semmit sem adott. Nem ismeri még a dédunokáját sem. A múltkor is rá kellett szól­nom a kicsire. A tárgyalás után mérges voltam. Azt kérdezte az unokám, hogy »miért vagy mérges, nagyapa«. Mondtam, hogy az az ember pörölt be, aki mindig kampósbottal jár. Ár­tatlanul ezt felelte: »Csak bízd rám, nagypapa, ha erre jön az a bácsi egyszer, majd megdo­bom.« ... Franciskáék szép kőház­ban laknak a Deák Ferenc ut­cában. A férj — 64 éves nyug­díjas vasutas — megfontoltan beszél: — Mi támogatjuk, mo­sunk rá. — Viszünk neki en­nivalót. Én nagyon szégyenle­tes dolognak tartom ezt az egészet. Meglett emberek így bánnak a saját apjukkal. Az öregember ül a ládáján. A kis szoba bútorzata mindent elárul. Egy ágy, egy láda és a tanácstól kapott kályha Sem­mi más. Nincs egy mosdótál, nincsenek poharak. De legjob­ban a szeretet hiányzik innen. Pereg a könny az öregember szeméből. Aztán elszundít, s álmában elmosolyodik. Több mint kilencven esztendő ázik e nedves, öreges mosolyban, nyolc gyermek emléke. Az ab­lakon besüt a nap. De a törő­dött, vén testet nem melegíti át a komor élet után a szép öregség napsütése ... 1 Németh Sándor már évekkel ezelőtt él kellett volna intézniük. Városunk leg­forgalmasabb élelmiszerüzletei közé tartozik a Május 1. utcai 210. számú bolt, amelynek dol­gozói évek hosszú sora óta ri- mánkodnak egy kályháért. Az eredmény: valahányszor beáll a fűtési idény, kékre-zöldre fagyott kézzel dolgoznak. Az a csoda, hogy még egyszer sem került ki a boltra a felirat: »Betegség miatt zárva.« Fur­csa az Élelmiszer kiskereskedel­mi Vállalat vezetőinek hanyag­sága, még furcsább, hogy a szakszervezet sem volt képes intézkedni a kályha ügyében! Hideg kövön állni viszonylag kevés mozgást végezve napi nyolc órán át olyan helyen, ahol az ajtó nyílásával és csu­kód ásóval szüntelenül áramlik a hideg! Brrr! Jó lenne, ha a kérést semmibe vevőknek, a vállalat vezetőinek csak egy­két napra így kellene dolgoz­niuk! Akkor bizonyára több megértést tanúsítanának, és beállítanák végre az évek óta kért kályhát a 210. sz. boltba! — li — \ * üt * ; HAT HÉT ÓTA NYÍLIK AZ [IBOLYA Kaposváron, a Domb iu. 67. számú ház kertjében. ; Ritka természeti jelenség ez, [hiszen az ibolya a hóvirággal [együtt a tavasz első hírnöke [.szokott lenni. A múlt hefek enyhe időjárása téveszthette-e •meg a kis virágot, avagy rosz- jszul forgatta a naptárt — nem [tudni. Szombaton szedték le [utolsó díszeit, az utolsó csok- rot. Most ő is, mint a többi jól jnevelt ibolya, az igazi tavaszt [várja... rp vr rr ■! r Tűnődés Kézmosásra figyelmeztető felirat olvasható a megyei ta­nács és több más intézmény, vállalat mellékhelyiségében. A megyei tanácson e nyomdai úton előállított plakátok egyi­kére valaki ezt írta: »Szap­pan? Törülköző??« A kérdés találó. Mert mi lett volna, ha a plakátok készíttetésére ki­adott pénzen szappant, törül­közőt vásárolnak, és azokat helyezik el a mellékhelyisé­gekben? Akkor talán a kézmo­sásra való figyelmeztetésre nem is lenne szükség! * * * Kutya-Klosmerl Egy párizsi városatya azt javasolta, hogy létesítsenek városszerte »illemhelyeket« kutyák számára. A kutyabarát városatya szerint a rengeteg parkoló autó akadályozza a rokonszenves négylábúakat szükségleteik békés elintézésé­ben. • • • „Dognaping“ Az amerikai bűnözök a ve­szedelmes és súlyosan bünte­tett gyermekrablás, az ún. kid­naping helyett a könnyű pénz­szerzés új módját találták ki: a dognapingot. Ez abból áll, hogy elrabolják a gazdag em­berek kedvenc kutyáit. Az át­lagos visszaváltási ár állítólag nem haladja meg a száz dol­lárt. Somosai Néplap Az MSZIiiP Somogy negyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEÁK JÖZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-70, 35-11* Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: YVIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nvomda- ipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár, Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor.) Terjeszti: a Magyar Fost? Elő« fizeíhf^ő a belvj postaMva ~ knál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom