Somogyi Néplap, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-12 / 292. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Kedd, 1951. december 18. Giccs a képzőművészetben66 kiállítás Kaposváron Híznak az ünnepi libák. Balogh Ferencné somogyfajszi gazdasszeny az idén 48 kacsát és 6 libát tömött meg jó kövérre. A Képcsarnok Vállalat kez­deményezésére városunkban is kiállításon hívják fel a dolgo­zók figyelmét a giccs ízlésrom­boló hatására. Az ország több városában bemutatott kiállítás minctenhol nagy sikert aratott. A képzőművészeti kultúrát ter- jeszti azzal, hogy leleplez, a giccset és készítőit A giccs elleni harc művelő­déspolitikáink szerves része. Az örökségként itt maradt kis­polgári ízlés esztétikai tévesz­méi ellen harcolunk, a valósá­got meghamisító értéktelen ké­pekről rántjuk le a leplet A kispolgári életszemlélet illú­ziói: a gazdagság, a hatalom, megkövetelték a szobabelsők olyan darabokkal való dekorá­lását amelyek ezt az illúziót táplálták. Ezeknek — akár ké­pek, akár iparművészet köré­be tartozó alkotások — már céljuknál fogva hamisaknak kellett lenniük. Az ilyen kép nem mond a valóságról sem­mit, hanem leegyszerűsítve az* a giccs jellemző számjelre, próbálja az emberek elemi ér­zéseit megragadni, s nem cél­ja a dolgok összefüggéseit a bennük felmerülő problémákat 13 millió forintot fordítottak az idén a megyei kórház fejlesztésére Bővítették a sebészeti pavilont — Korszerűsítik a fűtőberendezést Az idén is jelentősen bőví­tették a megyei kórházat A sebészeti osztály mellé nyolc és fél millió forintos költség­gel még egy pavilont építettek. Benne helyezték el a baleseti osztályt és a gégészetet A gé­gészeten egy hallásvizsgáló szobát is berendeztek. A bal­eseti osztály fizikoterápiás utó­kezelője egyike az ország leg­korszerűbben felszerelt utóke­zelőinek. Az új pavilon átadá­sa után 53 ágával bővült a se­bészeti osztály. Májusban kezdték el a gyer­mekosztály mellett az új, 110 ágyas háromemeletes gyer­mekpavilon építését. Építésére & millió forintot fordítanak. A pavilont a legkorszerűbb be­rendezéssel látják eL A régi osztályt üveg falú folyosó kö­ti majd össze a földszinten és az első emeleten az új épület­tel. A folyosó mellett tejkony­hát létesítenek. Az új épület­ben kondicionáló berendezést helyeznek majd üzembe a ko­raszülött-osztályon. Megkezdték az 1930-ban épült kazámház bővítését, kor­szerűsítését is. Olajtüzelésű kazánt építenek be. Az átépí-' tés mintegy 10—12 millió föl rintba kerül, és előreláthatólag 1954-ben fejeződik be. A közelmúltban olvasóte­remmel és egy 5000 kötetes könyvtárral is gazdagodott a kórház. Nemrég kezdték meg a belső felújítási munkákat a tüdőosztályon, az urológián, a gyermékfertőzőn és az ideg­osztályon. Csaknem 3 millió forintot költenek erre. Sok műszert és gépi berendezést is kapott az idén a kórház. Az altatógépet, a szívvizsgáló ké­szüléket, az anyagcsere-ellen­őrző, vérsej tszámláló és a (mellkasszívó gépeket már fel is állították. A napokban egy nagy röntgengép is érkezett. ábrázolni. Tehát a giccsnek nincs mondanivalója, társadal­milag hamis. Így formai meg­jelenítésének a törvényszerű­ségei is hiányoznak. Elemi mesterségbeli hibák jelennek meg, mint: kivágás, fénykeze. lés, anatómiai tudatlanság stb. Felhasználja a festészet eszkö­zeit, s anyaga miatt veszélyes, mert hamis tiszteletet vagy csodálatot ébreszt maga iránt. Az első pillanatban meghök- kenhet az ember a szinte fény- ké’-'szerűen megfestett csend­élet vagy a »cicák« rajzbeli megjelenítése láttán, de a kö­vetkező pillanatban nem lehet nem meglátni, hogy sablonnal készültek; letörölhetetlen ró­luk a nagyipari termékjelleg a pénzhajhászás bélyege. Az ilyen képek a természet for­máinak másolásával, ál-gyön­géd tartalmukkal ragad ják meg a járatlan vásárlót. Mindez napjaink jelensége, s lényegük a művészet fogalmának ideá­lista értelmezése. Ez pedig rendkívül megnehezíti az iga­zi művészet megismertetését. Nem akarjuk, hogy a dolgo­zó emberek a lakésdíszítés igé­nyével e«v elimúlit társadalom hamis ízlését kövessék. Nem könnyű feladat, de a kezdeti lépéseken már túl vagyunk. Igazolja ezt maga a kiállítás is, de még inkább az ott el­hangzó vélemények. Tyrtov űrhajós Mongóliába utazott Moszkva (TASZSZ). German Sztyepanovics Tyiitov űrhajós a Mongol Népköztársaság kor­mányának meghívására vasár­nap este feleségével Mongóliá­ba repült. Az űrhajóst útjára elkísérte L. I. Goregljad vezérőrnagy is. (MTI) Csütörtökön Budapesten és v’déken bemutatják a Julius Caesar c. filmet Érdeklődéssel várt film premier­jét tartják csütörtökön a budapes­ti és vidéki mozikban; közönség elé kerül a Julius Caesar, Shakes­peare világhírű színmüvének ame­rikai filmváltozata. Híres művé­szek alakítják a főszerepeket; An­tonius — Marlon Brando, Brutus — James Mason, Julius Caesar — Louis Calhern, Portia — Deborah Kerr. A szereplők magyar hangon nizálták. (MTI) TAHIK. A 30 rak Sonkás történet Kaposváron, a Kanizsai utca egyik házának ablakába szép nagy sonkát tettek ki pár nap­pal ezelőtt. A tetejére egy fel­iratot helyeztek: »Ez a sonka eladó.« A cédulát sok járókelő elolvasta, és bizonyára gyö­nyörködtek is a formás füs­tölt sonkában. Vásárló valószí­nűleg nem akadt, ezért a na­gyobb hatás kedvéért másnap már egy darabot levágtak be­lőle, és úgy tették vissza az ablakba. Tegnap már csak a csontokat láthattuk. Bízhatunk a tulajdonos étvágyában. Hol­nap már csak a papír lesz az ablakban ... * * * Fő az óvatosság Ezt nem lehet eleget han­goztatni. Legalábbis a tapasz­talat ezt mutatja. A múlt hé­ten egyik este a cseri tejüzem közelében felborult a gázszál­lító autó. A járókelők hallot­ták a csörömpölést, és sokan azonnal fedezék mögé igyekez­tek. Várták a robbanást. Az szerencsére elmaradt Azpk, akik ügyet sem vetettek az egészre, tovább mentek. A fe­dezékek mögül azon ban még húsz perc múlva is jöttek élő óvatos emberek, és csak ak­kor nyugodtak meg, amikor közölték velük, hogy a palac­kok üresek. » • * Fedezetlen csekkel fizettek Monte Cáriéban az „előkelő“ törzsvendégek Á Monte Carlö-i játékkaszinó igazgatósága elhatározta, hogy jelentősen csökkenti azoknak a személyeknek a számát, akiknek előkelő neve eddig garantálta csekkjeik valódiságát. Kiderült ugyanis, hogy az 500 főnyi »elit« egyes tagjai — akiknek csekk­jeit sohasem firtatták eddig — az elmúlt évben 600 ezer font értékben fizettek fedezetlen, te­hát teljesen értéktelen csekkeL rabolni egy lány kézitáskáját. A bandita szerencsétlenségére a lány szenvedélyes sportoló volt, és egy jól irányzott ütés­sel leütötte támadóját, azután —-oi-aUta 8j5 eszméletlen férfit, és »leadta« a körülbelül 4 krn-nyire levő börtön kór­házában. ... Egy sima, egy fordított — a tárgyalóteremben Egy New York-i bíróság döntése értelmében a női es­küdtek a jövőben kézimunkáz­hatnak a tárgyalások alatt, mivel a szakértők megállapí­tása szerint ez az elfoglaltság »nem vonja el a nők figyel­mét-«. * * * Mikor követik el a legtöbb gyilkosságot ? Wolford Faust, a philadelphiai rendőrség egyik felügyelője »gyilkossági statisztikát« készí­tett, amelyből kiderül, hogy pén­teki napon holdtöltekor követik el a legtöbb bűncselekményt. A rendőrt elügyelő három év alatt összegyűjtött megfigyeléseit kö­zölte az American Institute of Medical Climatology felkérésére tartott előadásában. Elmondotta, hogy az öngyilkosságok száma periodikusan változik, a legtöbb gyilkosságot pedig a péntekről szombatra virradó éjszakákon követik eL A legkevesebbet hét­főn, hajnali négy órakor. Véle­ménye szerint kapcsolat fedez­hető fel a légkör elektromos te­lítettsége és a bűncselekmények száma között is. Adatait rend­őrségi jegyzőkönyvekből és kór­házak adataiból gyűjtötte össze. A beszerzett adatokat, elektro­nikus gépek értékelték ki. * * * Új rang, régi gyűlölet Cári Rowan, a Kennedy- kormány néger külügyminisz­ter-helyettese betért egy New York-i éjszakai lokálba, de fe­kete bőre miatt nem voltak hajlandók kiszolgálni. Kísére­tének egyik tagja a pincér tu­ügy engedik játszani a kaszinó­ban, ha készpénzzel fizetnek. Ezeket az urakat és hölgyeket — őomásűra hozta, hogy ki a Vénu­sz 50« főnyi listán szereplőknek A ; ; nersze iiedten csaknem a felét — ezentúl csak aeg' A pincér persze ijeaien igyekezett jóvátenni a hibáját. Carl Rowan békülékeny mo- "**_ sollyal megnyugtatta: »-Hagyja Kegyetlen Kijózanodás csak, megszoktam én ezt, hi­szen miniszterhelyettes csak Egy fiatal bandita Chicago most lettem, néger pedig már szólalnak meg — a fűmet szinkro-| egyik elővárosában el akarta régóta vagyok.« agy lendülettel és mély átérzéssel be­szélt. Az előadás már a vége felé kö­zeledett, az utolsó gépelt ol­dalt olvasta. Kissé leeresztette a hangját, aztán szavalni kezd­te az idézett vers kiemelt sza­kaszát. Ma különösen jól ment. Ar­cán fájdalmas, szenvedő vona­lakká meredtek a ráncok, a verssorok tragikusan gördül­tek a néma csendben. — Job­ban meg kellene hatódnom — gondolta, aztán hirtelen eszé­be jutott, milyen jól festett délután a tükör előtt kisíé meggömyedve. Ezért az utol­só soroknál visszafojtotta lé­legzetét, és mintha valami lát­hatatlan kéz nehezedne a vál­lára, összezsugorodott. A hallgatóság feszülten fi­gyelt rá. Valaki az első sorok­ban tompán felnyögött, amikor görcsösen megmarkolta az asz­tal peremét, és hirtelen elhall­gatva alázatosan leszegett fej­jel várta, hogy felzúgjon a taps. Most is tomboló sikere volt. Az emberek lelkesen ünnepel­ték a fiatalon elhunyt nagy költő barátját, a Kortársat. Egy . darabig még hajlongott a színpadon, pontosan tudta, hányszor kell a közönségre néznie azzal a bensőséges, fáj­dalmas pillantással, mikor kell egy kicsit előrehajolnia, hogy az utolsó meghajlásnál a ref­lektorfényben megcsillanjon hajában az a néhány odafes­tett ősz szál. Az ilyesminek mindig nagy hatása van. Aztán hirtelen, szinte várat­lanul ismét beszélni kezdett. A közönség abbahagyta a tapso­lást. Az ajtónál állók szégyen­kezve, gyorsan osontak vissza a helyükre. Az első mondatok alatt be­álló csendben magabiztosan, jól kiszámított szünetekkel tört elő belőle a szó. Szmte maga is csodálkozott, mennyi­re őszintén cseng a hangja. Ta­gadhatatlanul jó fogás. A hiva­talos papírforma után, amikor már mindenki azt hiszi, vége az előadásnak, elmondani né­hány kedves kis emléket, le­hetőleg a költő gyermekkorá­ból. Ilyenkor szokták azt mon­dani, hogy az előadó közvetlen kapcsolatot teremt a hallgató­sággal, emberi közelségbe hoz­za azt, akiről éppen beszél. Kedves epizódot elevenített föl, amikor ők ketten, mármint ő meg a költő halat fogtak a pa­tákban, és a költőben már ak­kor is élt az emberi társada­lom szent ügye iránt érzett ha­tártalan szeretet és önfeláldo­zás, mert a maga kis halát egy arra tipegő anyókának nyúj­totta át, mondván: »Vigyed csak haza, öreganyám, és add oda szűkölködő családodnak. Elvégre azért múlt ki ez a sze­gény állat, hogy az ínségese­ket táplálja...« A közönség meghatottam, szi­pogott, és később, amikor el- csöndesedett az új tapsvihar, az előcsarnokban kis csopor­tokba verődve még sokáig be­széltek, milyen csodálatos do­log, hogy ha egy nagy ember meghal is, itt marad utána a Kortárs. A Kortárs fölvette kabátját, kéziratait körülményes gond­dal aktatáskájába süllyesztette. Egy kis ideig szabadkozott, amikor a kvltúrház igazgatója mindenáron a zsebébe akart dugni egy fehér borítékot, hogy nem, nem, hiszen ő csak szerétéiből és a barátja iránti tiszteletből... aztán elment. A kapuban, miközben a pénzt számolta, elhatározta, hogy ta­xival megy haza. újt a szél. Nem sze­rette a szelet. Ha­mar megártott hangszálainak a hi» deg levegő, és a rekedtes hang igazán nem illik egy kortárs­hoz. Egy kortárs öltözködjék kifogástalanul, mindig tudjon kapásból egy-két történetet a költőről, és legyenek rendben a hangszálai. Furcsa — gondolta évek óta először —, furcsa, hogy nem is emlékszem rá egészen ponto­san. Hogy mik nem történnek az emberrel! Egyszer illetéke­sek előtt csak úgy véletlenül említette, hogy iskolatársa volt, akkor kérték föl az első előadásra. Azóta százhetvenkét előadást tartott, és iskolatársi minőségből Kortárssá lépett elő. Ahogy telt-múlt az idő, ma­ga is elhitte, amiket a forró hangulatú estéken a gondosan megírt jegyzetekből felolva­sott. Látta magát mint mezítlá­bas kis kölyköt, aki — termé­szetesen a külváros porában a költővel rúgja a rongylabdát, és nem is volt nehéz elképzel­ni, amint felnőtt férfiként gyengéden búcsúzik tőle a pá­lyaudvaron, s ahogy megdöb­bentő halálától megtört szív­vel ott áll a sírjánál. Útközben döbbent csak rá, hogy ott sem volt a temetésen. Ezt talán mégse kellett volna mondani ... Miért ne, biztosan elment volna, a kis Müller te­metésén is ott volt, amikor az 47-ben meghalt gyomorrákban. A költő temetésére is el­ment volna, ha az nem sérti meg az érettségi banketten. Talán senkit sem utált úgy az osztályból, mint a költőt. Az arcára sem emlékezett ponto­san, csak azt tudta, hogy ma­gas volt és örökké kócos, már akkor verseket írt, dühítően jó verseket. Csak hetediktől jár­tak együtt, akkor költöztek Szegedre a költő szülei a fővá­rosból. »S egy napon halvány, ked­ves arcú fiú lépett közénk. Ö volt. Szüleit elűzte Pestről a nyomor, s mi szeretettel ölel­tük keblünkre kis társunkat...« Fenét. Kozák azt mondta, hogy rü­hes proli, és kiköpött, ő meg a többi gazdag fiúval együtt hátat fordított neki. tHónapo­kig nem is szólt hozzá, azt sem tudta, hogy hívják. Ami­kor szólt, akkor is csak azért tette, mert felelés előtt állt, és- nem volt kész a matematikája. Akkor, az érettségi banket­ten próbált vele először ko­molyan beszélni. Kissé sokat ivott, táncolt kezében a karcsú pohár, és ahogy ott állt a költő előtt dülöngélve, nagyképűen, a bor végigcsurgott a kabát­ján. A költő undorodva nézte, és ő állást ajánlott fel neki az apja üzletében. Nem fogadta eL Valami olyasmit mondott, hogy nem szorul a kizsákmá­nyolok támogatására. Aztán éhezett még néhány évig, a bo­lond. »Én mindent megtettem, hogy segítsem, hiszen szeret­tem« ... Nevetséges. Csak egy­szer találkoztak az érettségi után. Negyvenötben történt. Buda­pesten akkor már dühöngött a harc, ő a kiégett, feldúlt utcá­kon rohant, a feleségét keres­te, amikor két becsapódó ak­na között a ráhulló törmelék­kel nekitámadt a költő hang- ia. Körülnézett, de sehol sem 'átta. Az igazat szólva nem is akart vele találkozni. Ilyen kö­rülmények között talán megint eszébe jutna annak a senkinek, hogy ő az úgynevezett kizsák­mányoló osztályhoz tartozik. Aztán hirtelen furcsa kíván­csiság ébredt fel benne, és amikor mégis fölfedezte a köl­tőt egy torlasz mögött, tüzes torkú fegyver mellett hasalva, félelem szülte hetykeséggel kiáltott oda neki: — Hál te? Az oroszokkal? A költő nem felelt. Egy pil­lanatra ránézett, a lőpor füst f üggönyén keresztül szinte szürke volt az arca, aztán megvetően elfordította a fejét. Mellette egy idősebb munkás holtteste feküdt, borostás ál- lán vékony csíkká alvadt a szájából szivárgó vér. Nem, a költő akkor még nem hagyta ott a fogát. Meg­várta, amíg demokrácia lesz, spórolt a vörös temetésre. Sztankay mesélt róla egy ke­veset. Sztankay most valami minisztériumban van, persze egészen kis beosztásban, de hát örüljön, hogy nem hál éhen eb­ben a nagy egyenlőségben, szó­val az mondta, hogy vörös te­metése volt. Lehet, hogy neki is az lesz. — Ezek után?! Nem is lenne rossz. Sőt! Ér­dekes. tthon sokáig és bö- í J ségesen vacsorázott. \_y Húslevest evett, az­tán sültet valami anyósa áltál kotyvasztott körí­téssel, végül süteményt, sajtot és gyümölcsöt. . Mikor evett ilyet a költő? No persze, kellett neki verse­ket írni a megváltó eszméről meg szabadságról meg prole­tár internacionalizmusról. Eb­ből nem lehet jóllakni! A felesége ma később hozta be a kávét. Mintha fáradt len­ne egy kicsit ez az asszony. Közömbösen kérdezte: — Volt siker? — A szokásos — felelte. Kényelmesen elhelyezkedett, kinyújtotta a lábát az asztal alatt, és az újság mögül lus­tán nézte a másik megszokott mozdulatait. Ez igen, olyan, mint egy jól működő robotgép. Aztán ahogy eszébe jutott, hogy tizenöt éve él mellette ilyen megbízhatóan, hirtelen valami furcsát érzett. Maga sem értette, miért, egyszer csak megkérdezte: — Ugye, örülsz? Hiába, a népszerűség .. Az asszony nem felelt. Ki­töltötte a kávét, megigazította a térítőt az asztalon, aztán rá­nézett. Nagyon különös volt a tekintete. Na, mi az? Megbo­londult ő is? Ott, a romok kö­zött, amikor rátalált, nézett rá így utoljára. Akkor elmondta neki, hogy látta a költőt. Ta­lán meg kellene említeni a vö­rös temetést... Az asszony most kiegyenese­dett, szó nélkül sarkon fordult, és kiment a szobából. Észre sem vette, hogy csak az ajtó­csapásra rezzent össze. Egy pillanatra megállt kezében a kanál, aztán lassan lététté az asztalra. Sóhajtott. Ettől kezdve egész este nem szólt. Furcsa, ha a saját fele­sége sem érti meg az embert. Az előadást pedig ki kell egé­szíteni valamivel. Hátha hol­nap a közönség is ... Azért végső soron nagyon meg volt elégedve magával. S zalai Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom