Somogyi Néplap, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-24 / 277. szám
SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1961. november 24» SPORT Kettős vereség9 amelyből röplabdásainknak. tanulniuk kell A múlt vasárnap Kaposvárom, a Tanítóképző Intézet tornacsarnokában Somogy megye férfi és női röplabda válogatottjai Baranya röplabdásaival mérkőztek. A helyenként színvonalas találkozókon mindkét válogatottunk vereséget szenvedett. Nem lesz talán érdektelen beszélni arról, aogy miért. Nem volt megfelelő a somogyi csapat fölkészülése, a játékosokon kiütközött az edzéshiány, némelyiknél az önteltség. Ezek együttesen »eredményezték«, hogy kikaptak a somogyi csapatok. A férfiegyüttes jó kezdés után fokozatosan esett vissza, s maradt alul a taktikailag érettebb, jobb erőnléttel rendelkező baranyai fiúkkal szemben. Szükséges megemlíteni, hogy a somogyi együttes tagjai a hálónál egyenrangú ellenfelei voltak a pécsieknek. A mezőnyben, a védekezésben azonban már korántsem. Elsősorban tehát röplabda edzőinknek e két játékelemet kell gyakoroltatni röplabdásaink- kaL Női válogatottunk veresége bizonyítja, hogy nem lehet csak egy csapatot »futtatni«. Helytelen, hógy a válogatottat kizárólag a leánygimnázium csapatára építették, holott ebben a csapatban is legfeljebb két-három olyan játékos van, akinek tudása eléri a megyei válogatott Szintjét. Elméletileg és taktikailag azonban a k>íny- gimnazisták is tapasz1 'illanok. Így fordulhatott elő, iiogy a női csapatban szereplő magas termetű, jó leütő Andricsát CK. Lendület SK) csak statisztált, mert játékostársaitól egyáltalán nem kapott olyan labdát, amit leüthetett volna. Így a legjobb ütoerö a somogyi csapatnál kihasználatlanul maradt. Egyébként a két női csapat között sem volt nagy különbség. A baranyaiak egyénileg nem voltak jobbak, csapatmunkában viszont felülmúlták a mieinket, jórészt azért, mert a somogyiak elég későn kezdtek hajrázni. A sportpályán nemcsak győzni lehet, az egyik csapatra vereség vár. Nem árt azonban a mostani kettős vereségen elgondolkozni a somogyi röplabda vezetőknek, s kiküszöbölni a fenti hibákat. Helyes lenne, ha a fegyelmezetlenkedőket felelősségre vonnák, s a válogatott csanatokat jobban készítenék föl, mint most a Baranya elleni mérkőzésre. így a somogyi csapatok még a jó képességű Baranyával szemben is helyt tudnának állni. Nárai Zoltán íj vezetőség a Siófoki Járási Labdarúgó Szövetség élén Elég sok nehézséggel küszködött az őszi idényben a siófoki járási labdarúgó-bajnokság. A közelmúltban a TST elnöksége úgy határozott, hogy átszervezi a labdarúgó- sport irányítását a siófoki járásban. A JLSZ korábbi vezetői közül többen lemondtak, mások pedig csak névleg voltak vezetők a szövetségben. Ezért nevezett ki Balogh István JTST-elnök a minap új vezetőket a járási labdarúgószövetség élére. A JJLSáS elnöke Dorogi Ferenc lett. A titkári tisztséget Kocsis Ferenc látja el a jövőben. Részt vesz a járás labdarúgósportjának irányításában Somogyi János, Fehér László és Tóth Ferenc is. A csaknem csupa fiatal labdarúgó-szakemberből álló vezetőségtől azt várják a járásban, hogy rendet teremt a járási labdarúgó-bajnokság dzsungel jében. Egyre többen »portolnak Szabáson A nagyatádi járás kis községében, Szabáson sok lelkes hive van a sportmozgalomnak. Fiatalok, idősebbek hányják- vetik meg nem egyszer nemcsak a község, vagy a járás sporthelyzetét, de a megyei vagy országos sportproblémákat is. A legtöbb figyelem persze elsősorban a község sportélete felé irányul. — Fontos, hogy fiataljaink a sporton keresztül is edzzék, erősítsék testüket. — Ez a véleménye dr. Gál Zoltán körzeti orvosnak a sportról. A falu »doktor bácsija« nem keveset tesz azért, hogy erős testű, edzett fiúk és lányok népesítsék be a szabást sportpályát. Ö is segített, ásni kor egy-két éve sportkört szerveztek a faluban. Őr. Gál Zoltán és Erős Janos irányítása alatt fel is lendült a sportélet. Nagy József, a községi tanács elnöke meg Koncsik Imre, a tanács vb- titkára. szívesen állt oda a sportvezetők mellé, amikor elhatározták, hogy öltözőt létesítenek sportpályájukon. Harmincezer forint gyűlt össze az öltöző építkezéséhez; A társadalmi munka, amely gyorsította az építkezést, szintén meghaladta a tízezer forint értéket. Tömörül az élmezőny a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban A korábbi esztendőkben rendszerint már az őszi forduló végén eldőlt, hogy melyik csapat nyeri a megyei ifjúsági bajnokságot. Az idei esztendő azonban kivétek Sokkal kiegyensúlyozottabbak az erőviszonyok, mint az előző évben voltak, amikor, egy-egy kaposvári csapat — rendszerint a Kinizsi — megugrott a mezőnytől. Az, hogy a többiek nőttek-e fel a vázatokhoz, Vagy a Kinizsi, RMTE és a K. Dózsa játékereje kopott-e me?, egy alaposabb vizsgálódást igényelne. Sajnos, valószínűbb ez utóbbi. Egy bizonyos, hogy ma már a kaposvári ifjúsági csapatoknak egyenrangú ellenfele a Nagyatádi MTE és az évek óta megyei élvonalba tartozó Siófoki MÁV Olajbányász SK is. Ezek a csapatok alkotják az élmezőnyt, megugórva a középén tanyázók- től. Bármily rövid is ez a vizsgálódás, meg kell említeni Somogy- szob, a K. V. Lobogó, a K. Építők. Lábod és Zamárdi nevét, mint olyant, amely csapatok játéktudása mélyen a megyei átlag alatt van. Szembetűnő, hogy a megyei I. osztályban sereghajtó Zamárdi MEDOSZ ifjúsági csapata is utolsó. Nincs vajon szoros összefüggés a két utolsó hely között? Bizonyos, hogy van. A 13. bajnoki fordulóban általában szoros eredmények születtek. Egy mérkőzés kivétel: a fo- nyódiak könnyen győzték le Lábod csapatát. A legvaskosabb meglepetés a Dózsa ifik veresége Marcaliban. Eredmények: Siófok—Zamárdi 4:2. Fonyód—Labod 4:0. Babócsa—K. V. Lobogo 3:1/ Marcali—K. Dózsa 3:0. Balatonlelle—K. H. Vasutas 1:0. K. Kinizsi—Somogyszob 2:0. Barcs-^KMTE 3:3. Tab—Nagy atad 1:1. Csurgó—K. Építők 3:2. A bajnokság állása: 1. Nagyatád 13 9 3 1 29:11 21 2. KMTE 13 6 737:16 19 3. K. Kinizsi 13 8 1 4 28:16 17 4. Siófok 12 7 3 2 37:23 17 5. K. Dózsa 12 8 1 3 35:22 17 6. Barcs 12 6 3 3 29:13 15 7. K. H. Vasutas 13 7 1 5 30:21 15 8. Marcali 13 6 3 4 23:18 15 9. Tab 32 6 2 4 27:22 14 10. Csurgó 13 6 2 5 19:24 14 11. Fonyód 12 6 1 5 22:21 13 12. Babócsa 13 4 2 7 23:42 1Ó 13. Balatonlelle 13 4 2 7 l*:31 10 14. Somogyszob 13 4 1 8 22:25 9 15. K. V. Lobogó 13 2 4 7 21:24 8 16. K. Építők 13 2 2 9 16:25 6 17. Lábod 12 1 2 9 13:33 4 18. Zamárdi 13 211 13:47 4 A LÁBODl KÖZSÉGI TANÁCS V. B. a saját kezelésében épülőben levő művelődési ház építéséhez műszaki vezetőt keres. Illetmény megegyezés szerint. SS? Jelentkezni lehet a LÁBOTil KÖZSÉGI TANÁCS V. B. elnBkénél. (4098) Ez év tavaszán úgy határoztak, hogy sportkörüket még ez évben termelőszövetkezeti sportkörré alakítják ál. Ber- govecz Imre a Győzelem, Harcz Géza, a Zöldmező Tsz elnöke egyaránt támogatásáról biztosította a tsz nevében a sportkör vezetőit. Ma már mintegy .10—40 fiatal sportol rendszeresen Szabáson, s egyre nő azoknak a száma, akik a labdarúgás mellett asztaliteniszezni, sakkozni akarnak már a téli spartakiá- dokon, a jövő tavasszal pedig előreláthatólag elkezdik az atléták is. — Kis sportkör ez, de haNagyatádi JTST elnöke. Joglyaépitke zésnél bizonyosodott ebben a kis somogyi faluban. Kiz ületek. termelőszövetkezetek ! Az építő- és faanyag- kötbéres utalványt e bő 30-ig beváltás végett mutassák be s TÜZÉP-telepeken. Kaposvári TüZÉP Váll. (S92é7) Egy géplakatost és egy villanyíiegesztöt fölveszünk. Jelentkezés: Somogy megyei Húsipari V., Kaposvár, Vöröshadsereg útja 67-69 , bérirodén. (592741 HÍREK mÜUBLÖDéS ü SZŐRftMOZáS Pénteken Rudabányán sorsolják a lottót A lottó 47. heti nyerőszámainak húzását november 24-én, pénteken Rudabanyán tartják. Ugyancsak sorsolással döntik el azt is, hogy a novemberi játékhetek közül melyik hét szelvényei vesznek részt a köve tk ező 1 árgynyeremóny-h ú záson. — ÜLÉST TARTOTT A KISZ kaposvári végrehajtó bizottsága. A Kaposvári Ruhaüzem KISZ-szervezetének munkáját értékelték, és megbeszélték a tngössseirás előkészületeit. — Szombaton lesz a filmmúzeum első előadása a Szak- szervezetek Latinka Sándor Művelődési Házában. A filmbarátok a Pánik című francia alkotást tekintik meg az előadás elhangzása után. — 105 HOLD GYÜMÖLCSÖST telepített az idén az istvándi Üj Elet Termelőszövetkezet. A következő években még ötven hold gyümölcsöst telepítenek. A fák gondozását önálló brigádra bízzák. — Országos bábkonferenciát rendez a Népművelési Intézet november 25-én és 26-án Debrecenben. Somogyból hattagú küldöttség utazik a megbeszélésre. — NOVEMBER 25-ÉN ÜNNEPLI FENNÁLLÁSÁNAK w. Évfordulóját a Háziipari Szövetkezet. Az ünnepségen a szövetkezet legrégibb dolgozóit pénzjutalomban részesítik. — Megkezdődött a filmszc- minárium a Kilián György Ifjúsági Házban. Az első foglalkozáson »A csoda felhasználása a filmművészetben« címmel hangzott el előadás. '— LATABÁR KALMAN, kétszeres Kossuth-dijas, érdemes művész tegnap este mutatkozott be városunkban a Szelistyei asszonyok cimü operettben. A közönség vagy ovációval fogadta a művészt, a ki ezen az estén ünnepelte születésnapját. — Liszt—Bartók hangverseny lesz szombaton este a Bartók Teremben. A második bérleti koncerten Szabó András és B. Itzés Irma szólaltatja meg a két nagy magyar művész zongoraműveit és dalait. — JÓL DOLGOZNAK az MHS á dánéi szervezetének vezetői. Tavaly 30 fiatal tanulta meg a községben a gépkocsivezetést, idén 27-en ismerkednek, a honvédelmi alapismeretekkel. A jó munka Teke Miklós, dr. Lelkes Ödön és Eberhirdt Ferenc fáradozásának köszönhető. — Federico Garcia Lorca Csodálatos Vargáné című művét .mutatják be karácsonykor a háromfai KISZ-esek. A darab próbáit, e hét elején kezdték meg. — ÖNKÉNTES VÉR ADÁSI NAPOT RÉNDEZ a Vöröskereszt kaposvári járási szervezete vasárnap Kadarkúton. A községből és a környező falvakból háromszázan jelentkeztek önkéntes véradásra. — 234 ezer könyvet kölcsönzött a város 7300 olvasója januártól november 1-ig a Megyei Könyvtárból és a városi fiókkönyvtárakból. Múlt évben összesen 223 ezer könyvet olvaslak a kaposváriak. Tavaly óta 500-zal növekedett az olvasók száma. — BELSŐ, MENTESÍTŐ ÜT ÉPÍTÉSÉT kezdte meg a Hídépítő Vállalat Fonyódon. A fonyódi mólót Fonyódligat- tel összekötő mintegy másfél kilométeres korszerű, pormentes utat jövő év májusában nyitják meg. — Irodalmi c#tet rendez a TIT cs az MSZBT noveniDer 30-árn este a Bartók Teremben Mihail Vasziljevics Lomonoszov születéséinek 250. évfordulója tiszteletére. j— Tévedés csúszott tegnapi színházi kritikánkba- Nem Szabó István, hanem helyesen Szabó Imre játékában hatott — többek között — élettelenként a belső hevet pótló monoton hangosság. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ SZELISTYEI ASSZONYOK. Bérletszünet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ EGY KATONA MEG EGY FÉL (korhatár nélkül). Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ A BALTI ÉGBOLT II. (Korhatár nélkül.) Kísérőműsor: Berlin, 1961. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. RIPPL-RÓNAI MÜZEUM Ríppl-Római kiállítás. Nyitva 10—14 óráig. MUNKÁSOTTHON Somogy megyei munkás" és parasztmozgalmi kiállítás. Nyitva 10—13 óráig. MEGYEI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 9—19 óráig. IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: kevesebb napsütés, néhány helyen, elsősorban délnyugaton eső, ótios eső. Többfelé köd. Mérsékelt délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet délnyugaton plusz 5—9. északon 0—mínusz 3, máshol 0—plusz öt fok között. — NÉPMŰVÉSZETI SZA KKÖR ALAKULT a Tabi Járási Művelődési Házban. Nagy Ferenc VIT-dijas faragóművész tanítja meg a fúrás-faragás mesterségére a 1 szakkör tagjait. • — A KP At Autóközlekedési Tanintézete december hó elején mél személygépkocsi-vezetői lan" »•vamot indít Moszkvics gépkocsival. Jelentkezni lehet: Ady E. u. 2. sz., EL em. 40. Naponta 9—12-ig. (4010) ..... 1 1 APRÓHIRDETÉSEK III Kétszobás leválasztható házrész beköltözéssel eladó. Kaposvár, Ko- vács-Sebestyén Gyula u. 9. (2232) jjjjjj ADÁS-VÉTEL jjjjjj intessen rózsát! Kérjen díjmentes fajtajegyzéket. Arak 6 forint- .tóJ. Gyönyörű színek, óriási választék. Szállítás postán. Szálkái rózsakertészet, Budapest, Dalszínház u. 10. (2176) Tűzifa, szén, épületfa, léc, stu- katúrdeszka kapható. Kaposvár, Saliai u. 3. sz. Gyimesi József fakereskedő. (2231) 125-ös új típusú, piros üléses Da- nuvia motorkerékpár jó állapotban eladó. Horváth, Kaposvár, Dimitrov u. >26. - (2228) Pusztakovácsiban, Fő u. 143/a számú 2 .szobás ház (konyha, kamra és gazdasági épületek) 600 n-öl telekkel eladó. (4012) »Foster«* .angolmecJianikás versenyzongora kitűnő állapotban eladó. Megtekinthető: Kaposvár. Ko- vács-Sebestyén Gy. u. 9. (59248) Stingl pianínó kitűnő állapotban 16 000-ért, eladó. Péczer, Kaposvár. Szalma I. u. 13. (59259) 5 kát. hold beültetéséhez szükséges príma, egyéves feketeribizli- dugvány kapható az Üj Erő Termelőszövetkezetnél, Mezöcsokonya, telefon 8/b. (4011) Körfűrésztengely fűrészlappal. golyóscsapágyakkal, szíj tárcsával, fúrófejjel eladó. Pauncz kerékpár- javítónál, Kaposvár, Ady E. u. 6. (2230) Eladó Balatonkilitin, Siófoktól 3 km-re beköltözhető családi ház 6000 n-ölön 50 000 Ft-ért. Lambert. (5926D Figyelem ! Értesítjük a megyei vas- és műszaki boltok vezetőit, továbbá a közületeke' . hogy vállalatunk dec. hó 15-től jatt. hó 20-ig jármüveket és jármű* alkatrészeket nem szolgáltat ki. Kérjük t ügyfeleinket, bevásárlásaikat úgy eszközöljék, hogy az áruellátásban zavarok ne keletkezzenek. Somogy m. Vas- és Műszaki Nagykeresk. V. Kaposvár. <59273) Eladó azonnali bc'költözhe tőséggel 1 kétszoba-konyhas ház 1700 n-öl telekkel és istálló, pajta, nvá- rikonyha, pincével. Előnyös feltétellel, sürgősen. Horváth Kálmán. Juta. (59270) Kétszobás kertes családi ház. beköltözhetően eladó. Kaposvár, Móricz Zsigmond u. 36. (Vörös’nadse- reg utcából nyílik.) (.79278) Vennék Balaton mellett kisebb nyaralót. Ható Zsigmondn'. Nagy- kanizsa, Rákóczi utca 100. (112) Üj faragott tető épületfa eladó. Kaposmérö, Petőfi u. 9. (59283) Rövid, kereszthúros, körpáncríos zongora, fűrészporos kályha eladó. Dr. Csima, Kaposvár, Füredi utca 89/a. 09280) ÁLLAS A kisbárapáti szövetkezet 1. sz. boltjába (Kisbárapáti) boltvezetőt keres. Fizetés jutalékos, forgalom átlag 80 000 Ft. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Fölvétel esetén útiköltséget térítünk. (4005) Taszári részlegünkhöz női fodrász- dolgozót keresünk fölvételre. Jelentkezés: Kaposvár, Lenin u. 10., Fodrász Ktsz._______ , 09276) A mernyei fmsz fölvételre keres egy italboltvezetőt lehetőleg italbolt vezetésében jártas családtaggal. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet az fmsz jg. elnökénél. 0005) llllll V E G Y F S j!jj§ Gyapjúfonal gépi kötését v-Halom, kézi sodrásút is. Ke? -né, Kaposvár, Lenin u. 10. (59279) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik RITKÖ FERENC emetésén részt vettek, és részvétükkel f á.Malmunkat myliíténi igyekeztek. Gyászoló család. (26101 köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. NAGY FERENCNÉ temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (9«13) 0