Somogyi Néplap, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-15 / 244. szám
Vasárnap, 1961. október 15. s SOMOGYI NÉPLAP TÓTH BÉLA: * ci rím # /tóit C'j*>pen nyugovóra tértünk anyámmal az elárvult házban, hogy alvás helyett ijedősen tétova ábrándozással, keserves sóhajtásokkal hajnalra vergődjünk, amikor egy-egy eldördülő sortűz között halljuk, hogy valaki, vagy valami rázza, lökdösi 'kapunkat. De- •hát ahol nincs otthon a kalapban járó, bizony ilyen időben gyenge lábon áll a bátorság. — Ugyan ki lehet? — villan meg bennünk a gondolat. Apám, akit egy héttel előbb kísértek ki lövészárkot ásni, bizonyára nem. Mert neki nem kellene a kapijt lökdösmi, hanem csak felnyúlna a félfa- szöghöz. ö tudja, hogy ott lóg a kulcs. De százszor elsiratott bátyám sem lehet. Egy éve hír sem jár róla. Oda van tán örökre. De ha 6 lenne, ő is tudná a bejárást hozzánk. Az idegentől még nappal is megretten az ember ebben a kuszáit világban. A kapun újra matatnak, olyan hangok is be- szürerrtlenek, mintha hatalmas fogakkal rágnák a deszkakerítést. — Magasségos, menmybenla- kó úristen — tör fel anyámból a kínpamasz. — Mikor leszennek vége? Vagy miért nem csap már ide a tüzes istennyila! Hogy ne érezném, hogy ne fájlalnám. A föld meg az ég piciny kis szünetekkel hánytorog. Szuvaslábú ágyunk is feänyikkan a detonációktól, és a sublóton sokáig kocognak a porcelán csuprok. Megint rágják a deszkakaput, újra felcsap egy égig érő lánggal jelzett robbanás. Anyám asszonyos félelemmel rángatta fejére a takarót, mintha az valamitől védelmet nyújtana. De még oda is behallatszik, ha egy pillanatra elül a dörgés, hogy valaki jár a kapunk előtt. Aztán hirtelen lecsapta magáról a” takarót, s rettenetes nekiszánakozással indult a kaput megnézni. Kezében ugyan remegett a sarokból felmarkolt balta, de járása hangos és határozott volt, mint tán menyasszony karától soha. Bal keze a kilincset rántotta fel, jobbja ütésre emelte a baltát. A látványra hirtelen feisi költött. — Hiszen ez egy ló! A ló, amennyire ilyen ■ ágyútüzes világításnál egy pillanatra látni lehetett, igen megnyüstölt kis jószág volt. Szomorú fejét csak anyám Rózsikat, magastörzsfi rózsafákat, bokorrózeát, futórózsát 30 különleges fajtában, gyönyörű színekben őszi szállításra ajánl SZÁLKÁI JÁNOS rósMkerté- _ szete. Budapest, Dalszínház u. 10. Szállítás postán, ntánvéttel. g Kérjen díjmentes fajtajegyzéket. Részlegvezetői munkakörbe középkorú, nagy gyakorlatú elekfrlkuat ragy •» illamosipari technikust keres üzemfenntartó műhelyének élére 3 megawattot igénybe revö nagy vállalat. Címeket a Magyar Hirdető kaposvári kirendeltségéhez 501 in.eg szánva ..Szakembü!'“ jeligére kérjük 'eadni (59110) sikoltására kapta fel pillanatnyi időre, mintha állóin vágták volna, azután óvatosan visszaeresztette, s bizonytalan léptekkel botorkált be áléit terhét cipelve. Anyám kiejtette kezéből a baltát Egy eszméletlen ember körvonalai olvadtak egybe a kis ló nyirt sörényű nyakával. Apám n«m lehet! Hisz ez egy katona! — Balázs, Balázs fiam! — sóhajtotta anyám a férfi fülébe sírva. — Megjöttél, fiam? Ö, de szomorú a jöttöd! — Aztán felsimította az ember szemébe hulló haját. Fürge mozdulatokkal nyalábolta le á ló terhét magához szorítva, mint az ölbéli gyereket. Húztuk, emeltük az élettelenül csüngő nagy csizmás lábakat. Így pörögni még nem láttam anyámat. Pillanatok alatt lefejtette róla a köpenyt.' Haját félrelökve füléről a blúzra szorította fejét, úgy haliígatózott. — Még él — ugrott föl hirtelen. Hamar ecetet, kisüstit, fiam! Józsikám függönyözz, verj világot a lámpába! — Ú, istenem, ilyeneket is csak regényekben olvas az ember. A ló, az okos jószág hazahozta gazdáját. Áldott, jó kis lovacska. Buzgón bugyoig az ecet a tiszta törülközőre. Sebesen köröz a kéz a szív tájékán. Erős pálinka áztatja a fej szivárgó hasadékát. Mikorra ég a lámpa, megtisztul az arc. Jöhet még újabb meglepetés? — Hisz ez nem az én fiam! Ez egy idegen... Emberhúsra éhesen kordul új dörrenéssel a föld telhetetlen gyomra. Anyám szédülten áll az áléit katona előtt, szeme szárazon bámul a semmibe, azt a másikat, bátyámat kutatva. A dörrenésekre már nem rezdül meg sudár termete. Csak amikor egy idegen kéz kemény bütyke zörrenti meg ablakunk; fordul ki a hang felé. — Ki az? — Meneküljenek jó asszony, fél óra múlva itt vannak az oroszok! A nyám visszalebbenti a függönyt. Megnyugodva igazítja el az ágyait. A katonát felemeljük. Arcára puha kendőként terül valami anyás aggodalom. De a dörgés nem bolygatja. Talán nem is hallja már. Kezével intve, suttogva szól. — Eredj, adj a lónak, szegénynek. Megérdemli. — ö meg öltözni kezdett. A ló bágyadtan ál] a jászol előtt, az új széna, répapász, zabdara nem kell neki. Az oldala, ahogy elmegyek mellette, érzem, hangosan remeg. — Cocikám egyél, mit adjak? Éhes vagy? Szomjas vagy? Két vödör vizet behörpöl. Fülét nem csapdossa előrehátra, ahogy az életrevalók szokták. Csak lefelé fordítja ernyedten, milyen is lesz ott, ahová menőben van. A vödör alján sokáig szürosöl, aztán csapdosni kezd nyálas nyelvével. Egyszerre ropogva törnek meg lábai, szinte csikorognak a forgók, és nehéz sóhajos testtel üti meg a földet. Fejét a jászol alá szorítja, egyet kaszál a lábával, s a nagy. csaták, a hosszú utak meghaiszolt párája nem gondol már a gazdával. Csak világos reggel látszott. hogy egyik szeme kifolyt, és az oldalán hatalmas szúrt seb tá fogott. * » * A házunk mögött fáradtan biztatták veszteseink a sebesültszállító lovakat. Tetejükig rakott autók fájdalmasan bömböltek a sárban. Kókadt fejjel vonult egy szétvert sereg. Civil sehol se közöttük. Csak autók, lovak, katonák. Benyargal udvarunkra egy lovas tiszt. Fején puha, aranystráfos sapka. Orra alól tanyasi néptanítók kajla bajsza sötótlett le szája sarkára. Anyám éppen másolt a konyhaajtóban. Félszemmel figyelte a még eszméletlein katonát. Reggel volt már, s a tiszt köszönés nélkül nyitott anyámra. — Ki ez? — lökött a pálca a katonára. Anyám fel sem nézve, öröm- telen hangon válaszolt: — A fiam. — Hogy lenne ez a fia?1 — A fiam —. ismételgette hajthatatlanul anyám. A tiszt kérdőn rántotta fel vállát, s az ajtónak fordulva mormogta: — Mindenki megbolondult ebben az átkozott viliágban. — Csizmáján csattogtatva pálcáját, kétkedőén himbálta fejét, s .elindult. Anyám türelmetlenül fordult utána az ajtóban. Ráhárult az ajtófélfára és elsírta magát. — Igenis a fiam, a fiaaarn. Estig sírdogált, szava nem volt. A katonának többször vizét adott, valamit pörkölt a platnin. A zaj rég elült oda- künn, a szekérsorok is elván- szenogtak már, sebes lovakon caflattak be a mi fiúnkhoz hasonló öltözékű katonák. Köny- nyű volt a járás hozzánk, a falu szélén lakunk. Sokáig levetett sapkával nézték a láztól piros társukat. Váratlanul fordult anyámhoz egy vörös vállapos. — Mindannyian ilyenek vagytok? Érthetetlenül nézte anyám. Magyarul beszélt hozzá ez a vágott arcú? — Minden anya ilyen. ‘ — Ej mamka, akkor nem volt kar. Hol a guszlicám? — Hasas cincogó bújt elő az elázott hátizsákból. Édeskés pengése vidám dallamokkal verte teli a házat. A mi katonánk fel támaszkodott az ágyon, ölelték, csókolták egymást, pedig úgy néztem, sose találkoztak. — Hát itt meg tán lagzi van? — lépett be hetes szakállal apám. — Ugyan miért volna? De éppen lehetne is — nevetett rá a vörös csillagos. — Te vagy itt a gazda? — Én vónék. — Mi meg hivataliamul vendégeskedünk nálad! — Érezzétek magatokat jól. — Anyám könnyek között örül apámnak. — Ej, ember, csak Balázs hazajönne. Én lennék a legboldogabb. Apám szó nélkül hümmögött. — Te tudsz valamit róla? — Fogságba esett. — Él? Hol? Egy szót se szólsz róla? — Hajnalban, ahogy elment előttünk a front, megindultunk hazafelé. Az iratosi állomáson hosszú fogolyvonat ácsorgott. Egyik vagonból utánam szól egy hang. — Apám! Azt hittem, fejbe- löttek, olyat kondult a fejem. Hát az Balázs volt. Anyám sápadtam dóit az asztalra. Él és még sincs. Mi lesz a fiával. P’söndben nézte vergődé- ^ sét a vörös váll-lapos. Kicsit vakarászta állaalját, a sapkáját ' igazítva kérdezte apámat. — Merre ment a vonat? — Állt az! — De merre akart menni? Nem tudom, mert elzavartak onnét. Aradnak vagy Kurtics- nak? Nem tudom. — Hogy hívják a fiadat? — Boros Balázsnak! A vörös váll-lapos térdénél fogva rángatott meg egy elszunnyadt katonát az ágyon. — Sztyopa! Sztyopácska, paj- gyom! Álmosan ébredezett a felrázott ember. Valamit mondott a vörös váll-lapos, azzal szinte futva az udvarra mentek. Percen belül nagy füstöt eresztve kihúzott egy motorkerékpár. Törődötten, s a katonák sietős útját nem értve tértünk néki hunyadnak. A lámpát is égve felejtettük. IT ajnalban táncot verő u csizmák rikkantós ropogására ébredtünk. Balázs állt az ajtóban, maga som értve, hogy történhetett. A vörös váll- lapos meg csak nevetgélt, s keze ügyesen pengette a fénylő húrokat. Anyám pöndölyben ugrott közéjük, akit ért, azt ölelte, csókolta, és csukladozott hol a sírástól, hol a nevetéstől. Aztán maga is rakta, csak úgy mezítlábasán a karéjba verődött katonák között. SZIRMAY ENDRE: Vihar Jön a vihar: Sziszegő szele vadul vágtáz szembe velem, robosztus erOh törnek a tájra, szívembe dobban a télelem. Sápad a fény. nyögnek a fák, sír a levél, törik az ág, fut a homok, kavarog a por, fodrok cikáznak a sima tavon, meredten néznek a barna földek, a bús barázdák egymásra dőlnek, a bokrok némán összebújnak, a fű dárdái ellapulnak, félve megül a madársereg, elnémulnak az énekesek, nekifeszülve száguld a szél, elnyújtott teste földét se ér, az égen sötét telhönyáj nyargal, versenyt bömböl a szélviharral, villémostor villan a nyáj fölött, a riadt csorda zúgva hömpölyög: A Világ némán lehajtja fejét, és várja a beteljesedést. i ■ ís Lóránt János: SZIJGYARTÓMESTER JCö NYVESPOLC Katkó István: A NAP ADJA AZ ÁRNYÉKOT IS Gyebnár Sándor írní-olvasni nem tudó parasztcselédhől lett kommunistává, s az első években megállja a helyéi, de kis- kirúlyoskodása később komoly károkat okoz. A város polgármestere, a »Kisöreg« — régi illegális kommunista — hasztalan próbálja Gyebnár kilengéseit fékezni, az nemcsak nem •tanul, hanem meg is veti a tanult embereket, és fokról fokra veszti el lába alól a talajt. Utoljára egy állami gazdaság klskirálykodó igazgatója, majd az ellenforradalom után megérti, hogy a »Kis- öreg-x-neh igaza volt. Konopnicka, Maria: KRYSTA Maria Konopnicka egyike a lengyel klasszikus irodalom BERTÓK LÁSZLÓ: AZ IFJÚ BESZÉDE Nekem nincs ír.Sím, csak a hitele és a hitem, hogy visszafizetem mindazt, ami szív, velő és erő mértékeivel megközelíthető, azoknak, akik tudva a halált ép sejtjeiket bennem mentik át az élőibe, mely áltálam örök, kiszabva rám is a törvényt, hogy öt vagy hat tizedig úgy tartsam a sort, hogy alkossak is méltó folytatót. Nekem nincs másom, csak a hitelem hagyjátok meg hát az időt nekem, s a sugarakkal egybefont teret, hadd' mondhassam el minden tervemet, s míg körbeálk ok nézni, hogy komoly szavaimból sarjad-e valahol hasznos valóság örökségemért, én percekre és centikre kimért tetteimben óriássá növök, akár a hit a homlokom mögött. Akár a hit, hogy szív, velő, erő pántjaiban megmarad a jövő, s amíg okosan mává teljesül, hozzámidomul kívül és belül. Ti mögöttem majd, mint a tengerek elsimultok, nézitek az eget Most én vigyázom szemetek tavát, kerüljétek, hogy villám vágja át, lángokba veszne az idő, a tér, s nélkülük mai hitelem mit ér? BENCZE JÓZSEF: ALKONYATI FÜRDÉS Egy szállót bukók s tölcsér a tó habos teteje, kezem a sok víztánctól törött, s halát bukál lábam a kába nád között. Fárad a vastüdő s'eltikkad a dalos. A szívembe ható sugár hínárba les s kérdezem hétszer a tihanyi-jóslatot, vállamon hordok arany-híd karzatot, a mélyViz zónában a kedvem ezerszeres. Virgonc kék hullámok hódítanak a vízen hiníáztat a tükömyergű tó, fejemnél Hold pihen, s kristály-pezsgőt itat velem a barna mély. Lesem mikor tűnik fel ott Tihany orma, rőt feje, mely a Napot tűzkalapként hordja, mert minden este a tó zafír zöld ágyába tér. kiválóságainak. Szenvedélyes lírájával, és a szegény emberek világát megjelenítő prózai műveivel küzdött a lengyel hazafiak haladó eszméinek diadaláért. Krysta címmel megjelenő három elbeszélése egy- egy gyöngyszeme a lengyel kritikai realizmusnak. Móricz Virág: BALGA SZÜZEK Hogyan lesz egy munkás- lányból énekesnő? — ezt a folyamatot ábrázolja regényében az írónő. Első része, a Boldog gyermekkor a leendő énekesnő, Gönczi Mária gyermekkoráról szól. A Kísérletek és kísértések című fejezet a hősnő első szerelmét beszéli el. A Más a hibás című rész a beérkezett énekesnő életét és ifjúkori szerelmének föléledését mutatja be. A Szemünk fénye viszont gazdag, életteli képet ad már a beérkezett művésznő egy napjáról. Ez a rész szemé-, lyes drámai konfliktust ist magába zár: Gönczi Mária 'elbontja harmadik házasságát. Soós Magda: MEGTALÁLT DALLAM A regény egy ferencvárosi proletárcsaládból származó zeneszerző életútját ábrázolja a ityomor, az elnyomás közepette. Zakár Imre, a nagytehetségű prolel áríiú a Horthy-fasiz- mus éveiben küzd az emberségért, az igaz művészetért. Kora igazságának zenei kifejezését kutatja, s ez avatja őt erős emberré és nagy művésszé. Treuen: A DZSUNGELBÓL JÖTT Generális A világhíres Mahagoni-cih- lus befejező kötetében a kizsákmányolt indiánok győzelmes lázadása zajlik. Az őserdő poklából kiszabadult, végsőkig elkeseredett rabszolgatömeg lázadása végigsöpör a hatalmas ültetvényeken, és elpusztítva mindent, ami régi és rothadt, a földet földműves indián-parasztok kezébe adja. Az ország minden részén zajló fölkelések végül is a diktátor Diaz bukó" sához vezetnek. Vas Zoltán: CSEREBE A VILÁGOT Vas Zoltán új könyve életrajzi regény: Marx Károlyt és Engels Frigyest hozza közelebb az olvasóhoz. Megismerjük élettársaikat, életkörülményeiket. barátaikat és politikai ellenfeleiket. ,
