Somogyi Néplap, 1961. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-02 / 207. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1961. szeptember 8, SPORT Két veretlen csapat találkozik a K. Kinizsi — Székesfehérvár NB ll-es mérkőzésen A labdarúgó-bajnokság soron következő fordulója iránt az NB valamennyi osztályában, sőt a me­gyei és járási bajnokságokban is nagy az érdeklődés. Megyénkben a legnagyobb figyelem mégis az NB II. rangadó jellegű találkozójára, a K. Kinizsi—Székesfehérvári Va­sas mérkőzésre irányul. Talán azért, mert két veretlen csapat méri össze erejét. Pár héttel ezelőtt a Kinizsi tá­borában még nem gondolták, hogy különös érdeklődésre tart majd számot ez a találkozó. Azonban a két csapat előkelő helyezése, Szé­kesfehérvár eddigi száz százalékos teljesítménye, a Kinizsi négy dön­tetlenje és egy győzelme rangot adott ennek a mérkőzésnek. A kaposvári csapat háza táján mértéktartással várják a nagy fontosságú összecsapást. Őri Vik­tor, a labdarúgó-szakosztály egyik vezetője a következőket mondot­ta: — A csapatot nem tette elbi­zakodottá az eddigi sikersorozat, s mind a játékosok, mind a veze­tők tudják, hogy a neheze még hátravan. A negyedik hely, ame­lyet a Kinizsi jelenleg elfoglal, kétségkívül elismerést érdemlő. Fölmérve azonban a lehet Végéket az a célunk, hogy a végé a 10— 11. helyen álljon a Kinizsi c "pa­ta. — Őri Viktor igen cl gedett lenne égy döntetlennel zV-tesfe- hérvár ellenében. Dr. Zádori I,ászlő, a csapat ed­zője a hét első felében derűlátóbb volt, mint most, a mérkőzés előtt. Az ok: Tóth ismét megsérült, s még örí játéka is kétes. — Pedig ha legjobb csapatunkkal állhat­nánk fel, talán nem is lennénk esélytelenek az igen jó formában levő Székesfehérvári Vasassal szemben sem — mondotta az ed­ző. Bizony egy kissé megzavarta a Kinizsi sorait, hogy Tóth — aki korábbi sérüléséből felépült, s már edzésbe állt — a K. ^ Dózsa elleni hétközi edző mérkőzésén egy Gsi- mával való összecsapás következ­tében ismét megsérült, őri Tarr^s kapuvédő játéka — bár az egye­temtől ideiglenesen kapott játéken­gedélyt — is kétes, mert még pén­teken is fájlalta vállát. Mégis szá­mítanak a Kinizsinél őri játékára, azért is, mert Mohácsi is sérült. A mérkőzés iránt óriási érdeklő­dés nyilvánul meg. Mintegy hat­ezer nézőt várnak a találkozóra. Nagyszámú szurkolósereg kíséri el a Székesfehérvári Vasas csapatát is. Várható eredmény? Ki tudna jó­solni? Igazi háromesélyes mérkő­zés. Talán azért ajánljuk a totó- zóknak inkább az 1-est és az x-et, mert a Kinizsi—Székesfehérvár labdarúgó-találkozói?' eddigi mér­lege azt mutatja, hogy a Kinizsi- nek Fehérvár ellen mindenkor jól ment. Talán majd most is sikerül. HÍREK IMB IftI-as csapataink készülődése KMTE Nem valami rózsás hangulat uralkodott e héten a KMTE háza táján. A vezetők és játékosok szinte érthetetlenül állnak a múlt heti mérkőzés után, s azt hajtogat­ják, hogy valahol nem megy a csapatnak. Azt azonban cáfolják, hogy nem akarnak a játékosok. — Bizonyos, hogy fogunk még jobban is szerepelni — mondotta Szabó János, a labdarúgó-szak­osztály vezetőségi tagja, aki elkí­séri. a csapatot a kiskunhalasi mérkőzésre. Valószínűleg új fede­zetpár lép pályára. Ismét rendel­kezésre áll ugyanis Vajda, a sé­rült Pados helyén pedig Németh fog szerepelni. A többi csapatrész változatlan marad. SPORTMŰSOR SZOMBAT ökölvívás: Területi CSB: K. Dózsa—Pécsszabolcsi Bányász, Kaposvár, Dózsa-sportcsamok, 16.30 ó. Labdarúgás: Megyei I. o.: K. V. Lobogó—K. Honvéd, Ka­posvár, Textiles-pálya, 16.30 ó (Horváth Z.). NB III.: K. Dózsa—Szekszárdi Dózsa, Ka­posvár, Dózsa edzőpálya (Sztálin út végén), 16 ó (Bácsván). VASÁRNAP Kézilabda: NB n.: K. Honvéd—Pécsi Dózsa, Kapos­vár, Dózsa kézilabda-pálya, 11 ó. Labdarúgás: NB II.: K. Kinizsi—Székesfehérvári Va­sas, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 15.30 ó (Dorogi). NB III.: Szekszárdi Petőfi—Siófok, Szek- szárd, 15.30 (Schlarb). Kiskunhalasi MEDOSZ—KMTE, Kiskunhalas, 15.30 (Szűcs). Megyei I. o.: K. H. Vasutas—Marcali Honvéd, Cseri-pálya, 10 ó (Dombrovszky); Taszár—K. Kinizsi II. (Várvízi); Lábod—Nagyatád (Fenyvesi); Za- márdi—K. Építők (Csizi); Fonyód —Csurgó (Horváth II. L.); Babó- csa—Tab (Baranyából); Marcali MEDOSZ—Barcs (Réczei); Balaton- lelle—Somogyszob * (Temesd). SIÓFOK örültek Siófokon a Bajai Bács­ka felett aratott pompás győze­lemnek, mégis kedden és szerdán az edzéseken, de úton-útfélen már inkább a Szekszárdi Petőfi elleni mérkőzésről esett szó. Kálmán Fe­renc, a sportkör elnöke azt mon­dotta, hogy a Bácska elleni győ­zelem önbizalmat adott a csapat­nak, de semmiképp sem tette el- bizakoCTóftá. — Bizonyos, hogy Fehérnek a támadósor tengelyébe való állítása jó húzásnak bizo­nyult, s ha a csatársor úgy ját­szik Szekszárdon is, mint a Bács­ka ellen, egy pontot ott is sze­rezhet a csapat — mondotta. A siófokiak nem változtatnak múlt heti győztes csapatukon. K. DÓZSA Bizony meglátszik a Dózsa öltö­zőjében, hogy a csapat sereghajtó a Délnyugati NB Hl-ban. Lehan­goltak a játékosok és a szurkolók. Záborszky edző szerint a Szekszár­di Dózsa ellen javítani fog a csa­pat. A kéthetes pihenőt (szeptem­ber 10-e szövetségi nap lesz) arra használják fel a Dózsa labdarú­gói, hogy pótolják a mulasztotta­kat. Az edző csak annyi változást tervez, hogy Nagyréti ismét he­lyet kap a támadósorban. Valószí­nűleg Kutasi marad majd ki a múlt heti együttesből. Elkezdik a Dózsa felnőtt ökölvívói is Érdekes ökölvívó-találkozó szín­helye lesz szombaton délután Ka­posvár. Az ökölvívó területi csa­patbajnokság első őszi fordulójá­ban a K. Dózsa a Pécsszabolcsi Bányász csajfhtával mérkőzik. A szabolcsi csapat a termeti bajnok­ság első számú esélyese. A kom­lói, dombóvári, kaposvári és bu­dapesti ökölvívókkal megerősített bányász együttes clíen még a leg­jobb összeállításban felálló K. Dó­zsa II. is csak nehezen győzhet. (Csak azt nem értjük, hogy a Dó­zsa miért egy időben rendezi lab­darúgó- és ökölvívó-csapatainak mérkőzését szombaton délután.) Kaposvár kézilabdázói az NB II. listavezetője ellen A kézilabda NB II. 15. forduló­jában a Kaposvári Honvéd együt­tese a Pécsi Dózsa csapatát látja vendégül Kaposvárott. A bajnok­ság éllovasával méri össze erejét a tavaszi idényben kitűnően sze­replő Kaposvári Honvéd. Kétség­telen, a szomszédos Baranyába^ magasabb fokon áll a kézilabda- sport., mint nálunk. Nem véletle­nül találunk a Pécsi Dózsa .csapa­ta mellett egy másik baranyai együttest — a Komlói Bányászt — is az NB II. élmezőnyében. Mégis nyíltnak ígérkezik a kaposvári ké­zilabda-rangadó. Mint hírlik, a Honvéd legjobb cs^atával lép pá­lyára vasárnap délelőtt, s ha a pa­pírforma a pécsi lila-fesérek győ­zelmét sejteti is, a meglepetés el­képzelhető. Rövid sporthírek Jól szerepelt Budapesten a ka­posvári MHS lövészcsapatának egyik fiatal tagja, Vermes Károly. 555 körös telj esítméj//ével a má­sodik helyen végzett az erős me­zőnyben. Vermest most meghívták a Budapest bajnokságra is. A fia­tal kaposvári diáksportoló remél­hetően ott is eredményesen szere­pel majd. Az idén elkészül Csurgón a sporttelep atlétikai pályája. A me­gyei sportfőhatóság 15 ezer forin­tot £d a csurgói sportkörnek az építkezés befejezéséhez. A lottó nyerőszámai A hónap első lottóhúáását pénteken Pesterzsébeten tar­totta a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Ezúttal a 35. já­tékhét nyerőszámait és az au­gusztusi tárgynyereményeket sorsolták. A 35. játékhétre 4 001 640 szelvényt küldtek be a fogadók, így egy-egy nyerő­osztályra 1 500 115 forint jut. A kisorsolt nyerőszámok a kö­vetkezők: 9, 10, 22, 36, 66. Ezután a 34. játékhét szelvé­nyeire az augusztusi tárgyju­talmakat, összesen 671 értékes nyereményt, köztük hét fő­nyereményt sorsoltak ki. — Megkezdték a tabi járási és községi tanács új, emeletes épületszánnyának alapozási munkálatait. A 800 ezer forin­tos építkezésre 200 ezer fo­rintot költenek ebben az év­ben községfejlesztésből. — 190 EZER FORINT ÉR­TÉKŰ KÖNYVET adtak el augusztusban az üzemi könyv bizományosok és jutalékos terjesztők Kaposvárott. 48 ezer forinttal nagyobb forgalmat bonyolítottak le, mint a múlt év hasonló időszalcában. — A második negyedév eredményeit és hibáit, a jövő évi beruházási tervet vitatták meg a Kaposvári Asztalosipa­ri KTsz csütörtöki mérlegzáró közgyűléséin. — ÖT IRODALMI ESTET rendez az 1961/62. művelődési évben a Barcsi Járási Műve­lődési Ház iródalmi színpaidÁ. Műsorukat a játás több köz­ségében is bemutatják. — A Somogy megyei Tanács VB Egészségügyi Osztálya pályázatot hirdet Nagyhajóm községben szep­tember hónapban megyei csecse­mőotthonhoz E 411. kulcsszámú in­tézeti gondnok III. munkakörű ál­lásra. Az áilásra érettségi bizo­nyítvánnyal rendelkezők pályáz­hatnak. KALASZ-vizsgával ren­delkezők előnyben részesülnek. La­kást biztosítani nem tudunk. A pályázatokat kellő okmányokkal és önéletrajzzal fölszerelve a So­mogy megyei Tanács Egészségügyi Osztályához kell megküldeni. (3866) — 600 ezer forintos, kiemel­kedő forgalmat eredményezett a szezonvégi kiárusítás a So­mogy megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat siófoki konfekció- és cipőüzletében. — KÉTEZER FORINTOT fordít a járási könyvtár állo­mányának gyarapítására köz­ségfejlesztésből a csurgói ta­nács. Ebből a pénzből ifjúsági és mesekönyveket szereznek be. — Kunffy Lajos festőmű­vész és Somogy túr címmel tnépszerűsítő füzetet adott ki a Somogy megyei Tanács Ide­genforgalmi Hivatala. — 400 BÉRLETET ADOTT EL eddig az 1961—62. évadra a Csiky Gergely Színház jegy­irodája Kaposvárott. — Vidám falusi vasárnapot rendeznek szeptember 3-án Nagyberkiben. A község dől" gozóinak egy 70 tagú szovjet művészegyüttes ad műsort. — EREDETI TOROK HANDZSARRAL gyarapodott a Rippl-Rónai Múzeum. A bőr borítású fatokban levő fel­vert Laznicsek Imre, a KI- SZÖV elnöke ajándékozta a múzeummalx — Egy eldobott cigaretta tüzet okozott csütörtökön dél­után Iharoaberény és Kanizsa- berek között az erdőben. A tűzoltók és az erdészeti mun­kások megakadályozták a tűz átterjedését a fenyvesre, s ez­zel nagy értéket mentettek meg. — Négynapos autóbusz küIBnjá­rat indul szeptember 22-én a Mát­rán, Egeren és Lillafüreden keresz­tül Aggtelekre. Jelentkezés az IBUSZ-nál. (40880) — Országos állat- és kirakodó­vásár lesz szeptember 3-án Kapos­várott. (3863) — Országos állat- és kirakodó­vásár lesz szeptember 4-én Marcali községben. (3868) Országosjárműverseny rész szeptember 17-én Tünde 175, Danuvia 125, Berva, Moped, Panni robogók vételével. ÉRTÉKES DÍJAK. Pl. i Hűtőszekrény, televízió, mosógép, rádió és egyéb tárgyi tiszteletdijak. Nevezési határidő szeptember 9. Felvilágosítást nyújtanak a kaposvári és a járási szakboltok. (42103) Gyorslista a lottó 1961. szeptember 1-én megtartott tárgynyeremény húzásáról A sorsolásón a 34-ik hét szelvényei ve tsk részt Hat- és háromrovatos szelvények: 0U0 620 perzsaszőnyeg 007 282 vásárlási utalvány Oil 230 rádió 014 514 rádió 020 785 kerékpár Előfizetéses szelvények: 200 077 porszivógép 200 681 rádió I 201 553 perzsaszőnyeg 215 062 vás. utalvány 229 598 karóila 231 561 vásárlási ulalvány 233 427 féúyképe2őgép 234 312 karóba 243 008 lemezjátszó 253 265 rádió 259 084 sátor 262 770 szobabútor 265 743 Sátor 269 049 karóra 270 338 kerékpár 270 611 motorkerékpár 272 103 vásárlási utalvány 277 220 karóra 278 269 vásárlási utalvárty 281 530 vásárlási utalvány 283 361 éléskamra utalvány 285 021 porszívógép 408 266 rádió 410 836 mokkás készlet 410 930 rádió 442 517 rádió 448 441 rádió 455 220 mosógép 456 989 rádió 457 929 rádió 461 oio motorkerékpár 472 335 vásárlási utalvány 480 402 motorkerékpár 612 726 kerékpár 618 556 hűtőszekrény 618 653 karóra 651 868 varrógép 666 701 vásárlási utalvány 698 063 hűtőszekrény 707 400 kerékpár 707 566 rádió 709 881 csillár 713 955 varrógép 716 705 varrógép 721 003 írógép 723 216 csillár 737 150 sátor 740 572 egyszoba-hftllos, fózőfülkés Öröklakás a Flórián téren énülő lottóházban 748 241 rádió 772 250 robotgép 774 693 varrógép 821 524 motorkerékpár 825 493 varrógép 827 113 teáskészlet 836 375 vásárlási utalvány 843 626 vásárlási utalvány 860 207 rádió 867 4?8 padlókefélőgép 885 (385 mosógép 896 553 kerékpár 900 147 motorkerékpár 903 59ö robotgép 904 078 kerékpár 90.9 717 kerékpár 916 426 hűtőszekrény 929 333 lemezjátszó 935 449 vásárlási utalvány 940 335 vásárlási utalvány 940 760 rádió 952 114 vásárlási utalvány 945 031 padlókefélőgép P jelű szelvények: 2 514 243 vásárlási utalvány 2 514 442 ajándékkosár 2 526 325 padlókefélőgép 2 530 979 kerékpár 2 534 169 ajándékkosár 2 542 557 éléskamra utalvány 2 560 887 zongora 2 576 1Ó7 bőrkabát '2 579 963 tangóharmonika 2 594 111 hűtőszekrény 2 596 130 rádió 2 600 256 rádió 2 606 511 rádió 2 612 601 rádió 2 614 782 rádió 2 624 296 rádió 2 630 860 hűtőszekrény 2 637 080 kónyhaberendezés 2 641 697 porszívógép 2 648 478 rádió 2 655 771 sátor 2 663 693 vásárlási utalvány 2 666 0$1 cáillár 2 668 233 karóira 2 £74 kerékpár 2 674 04 5 kerékpár 2 679 810 rádió 2 686 6l3 Vásárlási utálvány 2 689 756 motorkerékpár 2 690 493 motorkerékpár 2 697 456 rádió 2 700 349 televízió 2 710 932 padlókefélőgép 2 713 072 rádió 2 720 260 rádió 2 723 888 rádió 2 735 724 rádió 2 793 489 éléskamra utálvány 2 759 054 csillár 2 764 551 villanytűzhely 2 766 364 rádió 2 764 347 padlókefélőgép 2 771 432 motorkerékpár 2 789 230 motorkerékpár 2 794 291 vásárlási utalvány 2 796 115 kerékpár 2 811 karóra 2 819 446 lemezjátszó 2 834 989 vásárlási utalvány 2 638 560 varrógép 2 846 486 rádió 2 053 440 porszívógép 2 858 672 Warszawa személygéok. 2 861 215 rádió 2 868 435 éléskamra utalvány 2 878 716 írógép 2 892 291 rádió 2 893 494 porszívógép 2 897 019 írógép 2 903 710 televízió 2 908 526 lemezjátszó Balatoni miisorkalauz Filmszínházak műsora SZEPTEMBER 2-AN: FONYÓD Kertmozi: Házasodni akarunk. Kossuth Filmszínház: Nyomorul­tak I—II. BALATONBOGLAB Csinos férj. BALA TONFENYVE8 Az ismeretlen férfi. BALATONLELLE Parkmozi: Matróz a rakétában. Kertmozi: Difvad. BALATONSZEMES Babette háborúba megy. BALATONSZÁRSZÓ Babette háborúba megy. BALATONFÖLDVÄR Fedett kertmozi: Alomrevü. zamardi Kertmozi: Napfény a jégen. SIÓFOK Kertmozi: Napfény a jégen. Május 1. Filmszínház^: Ludas Ma­tyi. SZEPTEMBER 3-AN: FONYÓD Kertmözi: A repülő kilenckor in­dul. Kossuth Filmszínház: Nyomorul­tak I—II. BALATONBOGLAB Csinos férj. BALATONFENYVES Az ismeretlen férfi. BALATONLELLE Parkmozi: Matróz a rakétában. Kertmozi: Dúvad. BALATONSZEMES Babette háborúba megy. BALATONSZA RSZO Babette háborúba megy. BALATONFOT.DVAR Fedett kertmozi: Alomrevü. zamardi: Napfény a jégen. SIÖFOK Kertmozi: Napfény a jégen. Május 1. Filmszínház: Ludas Ma­tyi. JfLüve lödé* cVzórcrkozás VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ MACSKA KINYÚJTJA KARMAIT (14 éven alul nem ajánlott). Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ A SZÉP INKERI (14 éven alul nem ajánlott). Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. DÖZSA KERTMOZI NYOMORULTAK I. rész’(10 éven alul nem ajánlott). Előadás kezdete fél 8 órakor. NAGYATÁDI MŰVELŐDÉSI HÁZ KÜLÖNÖS KIRÁNDULÁS (angol film). Előadás kezdete 8 órakor. RIPPL-RÖNAI MÚZEUM Vaszary-amlékkiállítás. Nyitva 15—19 óráig. MEGYEI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 13—13 órá­ig. VASÁRNAP VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ MACSKA KINYÚJTJA KARMAIT (14 éven alul nem ajánlott). Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. De. fél 10-től fél l~ig folyta­tólagos híradóműsor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ A SZÉP INKERI (14 éven alul nem ajánlott). Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. De. fél 11 órakor matiné: AZ ELVARÁZSOLT HERCEG. DÖZSA KERTMOZI NYOMORULTAK I. (10 éven alul nem ajánlott). Előadás kezdete fél 8 órakor. Időjárásjelentés Várható időjárás szombat estig: napos, száraz idő. Mér­sékelt szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szombat estig: napos, száraz idő. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet szombaton 25—29 fok között. — A Kaposvári Fényképész és Fodrász KTsz közleménye, a Má­jus 1. u. 24. sz. alatti fényképész műterem nyitvatartási ideje szep­tember l-től ‘visszavonásig hét­köznap reggel 7 órától este 20 óráig, vasárnap délelőtt 10—12-ig és vasárnap délután 15—19 óráig. (42089) A KAPOSVÁRI FÖLDMÜVESSZÖ VET­KEZET szakképzett keres azonnali belépésre. Jelentkezés: Kaposvár, Budai Nagy A. u. 5. sz., ig. elnöknél. ______ (42094) A* ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat műköves szakmunkásokat keres fölvételre. IKí Jelentkezés Kaposvár, Május 1. u. 57., a munkaügyi osztályon. (42040) Rakodómunkásokat axonnali belépésre felvétsünk. 23. sz. AKÖV, Kaposvár, Berzsenyi utca 1—3. (42107) 01010202010001

Next

/
Oldalképek
Tartalom