Somogyi Néplap, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-25 / 200. szám

Péntek, 1961. augusztus 15. s SOMOGYI NÉPLAP MINDENNAP Igaz embernek ismertem meg Potó Ferencet. Nem tar­tom hősnek, mint Mereszjevet, a bátor pilótát, aki hazájáért mindenkit megindító cseleke­detre volt képes. Potó semmi feltűnőt nem tett. Nem ékesí­ti kitüntetés a kabátja hajtóká­ját, mégis valahányszor rágon­dolok, mindig ugyanaz a jelző szalad a számra, amivel Me­reszjevet tisztelte meg a vi­lág: »Igaz ember.« Sohasem felejtem el, milyen felfordulás volt az Épületsze­relő Vállalat forgácsoló rész­legében — ahol Potó Ferenc mint művezető dolgozik — ak­kor, amikor a Finommechani­kai Vállalattól átköltöztették. Törött, elhanyagolt gépek ke­rültek az új műhelybe. De nemcsak a műhely, maga Potó is új volt itt. Akkor jött át az erdészettől. Együtt álltunk a forgácsolóműhely közepén, s arra gondoltam, lesz-e ebben az üzemrészben valaha is rend. Tekintetem végigsiklott be­esett arcán, szemüvegén, vé­kony, majdnem vézna testét takaró kenőcsös overállján, s megállt valahol sápadt hom­lokán. Mintha onnan, a fehér, magas homlokból vártam vol­na választ a kérdésre. Potó homloka sima volt, s végtele­nül nyugodtnak tűnt. Csak mé­lyen ülő szeme járt élénken körbe-körbe az esztergapado­kon, az erre-arra ácsorgó mun­kásokon. Mintha minden moz­dulatot, minden csavart, szer­számot, minden gépet mélyen az emlékezetébe akart volna vésni... Nemsokára újból fölkeres­tem. Ö semmit sem változott, de műhelye, az igen. Azok á gépek, amelyek törött alkat­résszel működtek korábbi üze­mükben, és elhanyagoltak vol­tak, itt pontosan dolgoztak. Megtudtam Potótól, hogy a nagy esztergapadnak azért kell ott állnia, ahol áll, mert az anyagot így lehet a leggyor­sabban és a leggazdaságosab­ban eljuttatni hozzá. Azok a megmunkálandó alkatrészek­ből álló kis halmok a gépek mellett azt jelentik, hogy az anyagot jó előre előkészítették, így a szakmunkásoknak nem kell időt vesztegetniük. A raktárban megmunkálásra ké­szen áll a következő szállít­mány is. A minap a műveze­tő elrohant a TRANSZVILL öntödéjébe, s addig nem hagy­ta őket békén, amíg ki nem ön­tötték azokat az alkatrészeket, amelyek a forgácsolóműhely által készítendő altalaj-tűzcsa­pokhoz szükségesek. Még fül­lentett is Potó. Azt mondta, hogy kifogyott az alkatrész, pe­dig volt még egy kevés belőle. De hát szabad-e megvárni, míg az utolsó darab is elfogy, s emiatt időt veszíteni? Az üzemben nehéz vele be­szélni. Egyik géptől megy a másikhoz. Örökké nyugtalan, mintha valami belső erő foly­Lad főutcáján dolgozgat Hartmann Pál: a járdaágy elő­készítésén fáradozik. Rövidesen ezen az útszakaszon is betonjárdát kap a falu. A család többi tagja a mezőn szorgoskodik. A 82 éves Pali bácsi nem szereti a tétlen­séget. A tavasz óta majd mindennap fogja a lapátot, és segít ott, ahol éppen szükség van rá. ton hajtaná. Ellenőrizni jár a munkát. Azt tartja, hogy akkor kell szólni, amíg idejében van. A selejttel már nem sokat le­het kezdeni... Igen, a műhely nagyon so­kat változott. Ha az ember megáll benne, hallgatózik, úgy érzi, hogy egy nagyon szép, nagyon pontos óra közepébe került, ahol minden keréknek, rugónak, minden rezdülésnek egy a rendeltetése: előre vinni — pontosan — a számlapra ki­nyúló két mutatót... Senki sem tartja számon, hogy Potó, mihelyt meghallja reggel, hogy valamelyik mun­kás bejött az üzembe (ő ugyan­is az udvarban lakik), fölkel, kisiet hozzá s útbaigazítja. Mint ahogy azért sem nevezik hősnek, mert ragyogóan műkö­dő üzemrészt alakított ki, és hogy pontosan, szívós kitartás­sal, következetességgel végzi azokat a művezetői tennivaló­kat, amelyeknek segítségével üzemének munkáját a mai kö­vetelményeknek megfelelő színvonalra emelheti. Egysze­rű, hétköznapi dolgok ezek. De nem szürkék és nem jelenték­telenek! Potó mindennap rohamra in­dul a hanyagság, a nemtörő­dömség, az elmaradottság el­len. Harcol, verekszik, mit sem törődve szabad idejével, ké­nyelmével, nyugalmával. Ott küzd elöl, mint az igaz embe­rek.« Sz. N. Romén fa a világ több mint 40 országába Constantából, Románia külkeres­kedelmének legfontosabb kikötő­jéből és az ország többi kikötőjé­ből, valamint a határállomásokon át csaknem naponta kelnek útra faipari cikkekkel és fűrészelt fa­áruval megrakott hajók és szerel­vények a világ különböző országai felé. Jelenleg Románia több mint 40 országba exportál pozdorjalemezt, parkettát, falemezt, furnérlemezt. hordódongát, bútort, széket, fenyő­fa- és bükkfa-fűrészárut és más faipari cikkeket. Ezek között az országok közt megtaláljuk a szo­cialista országokat, számos arab országot, továbbá Angliát, Finnor­szágot, Franciaországéi, a Német Szövetségi Köztársaságot, Görög­országot, Olaszországot, Japánt, Norvégiát, Svédországot, Törökor­szágot stb. Az exportált faanyag értéke év­ről évre növekszik, és ugyancsak évről évre gazdagodik az export­cikkek választéka is. 1950-hez ké­pest a faipari exportcikkek érté­ke 1960-ban 76,5 százalékkal emel­kedett. 1961. első felében az ex­portra leszállított faipari cikkek értéke elérte az 1950-ben lebonyo­lított egész évi faipari export ér­tékét. A külföldi piacokon egyre kere­settebb a román stílbútor és sima bútor, többek közt a hálószoba­bútorok, a kombináltszobák, a nappaliszobák, a dolgozószobák, az ebédlőberendezések, a kisebb bú­tordarabok, a Tiajlított székek stb. Az utóbbi 5 évben Románia bú­torkivitele ötszörösére, székkivite­le csaknem háromszorosára emel­kedett. A DAL ÜNNEPE UTÁN Nemzetközi nyelven, a dal szárnyaló formanyelvén vallottak a béke és barátság népeket egységbe kovácsoló eszméjéről a Debreceniben ösz- szesereglett kórusok. Vallot­tak, s népük dalkultúrájának legszebb bizonyítékait hozták magukkal a nemzetközi dalos- versenyre. A város főterén, az Aranybika Szálló előtt ha­talmas embertömeg nyüzsigött naphosszat. A verseny izgal­ma, a kíváncsiság, a külföl­diekkel való ismerkedés, az aláírásgyűjtés és a koncertekre jutás nehézsége kerítette hatalmába a debrecenie­ket s az ország minden részéből összegyűlt ér­deklődőket. Odabent pe­dig a szerencsések, akik jeggyel vagy jegy nélkül bejutottak az Aranybika szemet gyönyörködtető és jó akusztikájú dísztermé­be, a kora reggeli órák­tól késő estig, néha éj­szakába nyúló hangver­senyeken is részesei le­hettek a magas színvo­nalú vetélkedésnek. Néhány számadat ta­lán érzékelteti a ha­zánkban első ízben meg­rendezett nagy nemzet­közi kórusfesztivál mé­reteit. A versenyeken ti­zennégy külföldi és hu­szonkilenc hazai együt­tes vett részt. Száz ma­gyar kórus közül válo­gattak ki a legjobb hu­szonkilencet, si a találko­zó utolsó napjaiban még ezen­kívül is 27 énekkar szerepelt. Ha csak átlagosan 50 főt szá­mítunk együttesenként, akkor is egy héten áit 3500 dalos éne­kelte Bartókot, Kodályt, Bár­dost s a kórusirodalom leg­szebb remekeit. A művészi élmény mé]_ tatását megelőzően — nem ud­variasságból vagy kötelező jó­indulatból teszem —- a rende­zésről kell emlékeznem, mint a siker, az osztatlan elismerés legfőbb biztosítékáról. A ren­dező szervek rászolgáltak, hegy a közönség mint a ren­dezés magasiskoláját emlegies- se minden legapróbb mozza­natra kiterjedő tevékenységü­ket. Elég a kórusok elhelyezé­sére, étkeztetésére gondolni, a szombat esti záró hangverseny­re, melyen egy-egy művet 1000—1100 dalos énekelt, s alig kattant a fónyfüggöny kapcsoló­ja, már másik 1000 ember állt a színpadom. Ugyanilyen elő­relátás, pontos intézkedés jel­lemezte a versenyeket is. Azt hiszem, joggal mondhatom, hogy a házigazdáik kitűnőre vizsgáztak a fesztivál napjai­ban ... A szervezők már a felkészü­lés időszakában gondoskodtak arról, hogy élvezetes, örökős ismétlésektől mentes hang­versenyekben legyen része a közönségnek. A kórusok az elő­döntőben és a döntőben is más-más műsort hoztak, s ha két kategóriában versenyeztek, akkor is új kórusművekkel kellett jelentkezniük. Csupán ,a kötelező számok ismétlődtek, ez viszont lehetőséget nyújtott az összehasonlításra, hisz úgy­szólván minden külföldi együt­tes más és más felfogásban, más énekstílust képviselve mu- takozott be. Nem volt módom hallani BÚ* StRÍÖK" SHÍERRATIOMl CHQt« COMPiMPOV megyénk egyetlen versenyző kórusát, a Tóth Lajos Általá­nos Iskola gyermekkarának szereplését, de tudakozódtam, s egybehangzó vélemény sze­rint nem vallottunk szégyent. Egyesek megállapítása szerint hibát vétett a zsűri azzal, hogy gyermekkarunk nem jutott az első három helyezett közé. Idézem testvérlapunk, a Haj­dú-Bihari Napló sorait: »A verseny igazi zenei élményt je­lentett, és ahogy lezajlott a döntő, nyílt maradt az elsőség kérdése... Jó volt valamennyi kórus, a különbséget alig ér­zékelni. ..« Tény, hogy a Zá­kányt Zsolt vezette gyermek­kar nagy hangerőt, magas Színvonalú előadásmódot kép­viselt, s mindenképpen elisme­résre méltó, hogy az ország hat legjobb gyermekkara között becsülettel küzdött a döntő­ben ... Ha minden kórusról írni akarnék, hosszú felsoro­lásba nyúlnának soraim, pe­dig volna mit írni, mert ha szabad így mondani: a magyar és a külföldi kórusok krémje, ize, zamaté gyűlt össze, s nem volt ki irigylésre méltónak ítélte volna a zsűri helyzetét, ök maguk is többször áthida­ló megoldásokhoz folyamod­TURI ANDRÁS: EG A GlyAR hajszálnyi különbséget is nehéz volt föl­fedezni. Mégis valamit a legjobbak- ról. Talán a kórusverseny leg- ínagyobb sikert aratott együtte_ lséről, a Miskolci Zeneművésze­ti Szakiskola női karáról szól­nék mindenekelőtt. Ügy érez­tem, a magas színvonal, a ki­egyenlített hangzás nem elég ahhoz, hogy jellemezzek. Ez az a kórus, amely Kardos Pál vezetésével a hazai együttesek közül igazán muzsikált, s ze­neileg oly csodálatos élményt nyújtott, amit szavakkal alig­ha lehetne kifejezni. Valaki »Bor- a gyö- És ezzel többet (20) — Miért keresd a fiamat? — Szóval a fia. Itthon van? — Hogyne kérem. Már al­szik. A hadnagy hangja érdessé válik. — Nem rég lehet ágyban, mert egy félórája még a Nap­sugár előtt verekedett. — Dodó?! Az lehetetlen! — Nem tűnt fel önnek, hogy csak nemrég érkezett haza? — Kérem, az ő szobája az előszobából' nyílik, mi pedig az ebédlőben ültünk. Nem hallottuk, amikor megjött. — Kérem, szóljon be neki! — Mit akar vele? Ö nem kö­vethetett el semmit! — Majd meglátjuk. Hívja Id, kérem! A nő szólni akar még, de a hadnagy elfordul és cigarettá­ra gyújt. Hallja, amint a háta mögött egy ajtó nyílik és csu­kódik. Gyors, heves suttogás­ba fúló párbeszéd szűrődik ki valahonnan, valaki hevesen köhög. Ismét ajtónyitás. A had­nagy összehúzza a szemét. Nagy darab, jóképű fiú a Dodó, vörhenyes haja a hom­lokába hull. Nincs több húsz évesnél. Lassan, sötét arccal közeledik. Zöld csíkos pizsa­mában van. — Mivel szolgálhatok? Hangja rekedtes, csiszolat­lan. — öltözzék fel, velem jön. — Milyen címen? Krámer egészen eléje lép, végigméri. — Változtasson hangot, fogót s hirtelen azt kérdezi. — Ki bérelte fel magát erre a verekedésre? Beszéljen! nyomra mindig érez. Véletlen­ről lenne szó? Valószínű. De! valami azt súgja a bensejében,. hogy többről van szó. Hangja! érdes és kemény: — öt percet adok, hogy fel-! öltözzék. Lásson hozzá, de sza-s porán! ÍX. Szembesítés — No, jöjjön csak, fiatalom-) bér! Üljön le szépen és mesél-; A kölyök szemében meg- je el, hol tart ebben az Első, hökkenés, nem állja a had- Magyar Vegyiművekben? nagy tekintetét. Keserű alezredes kövér ke­— Ne próbáljon köntörfalaz- zével a kis asztal melletti fő­ni. Válaszoljon egyenesen! töjre mutat, ő maga frpaszta- A fiú hangja mintha a gyom- Iánál ül és verítékezik. Szájá­rából jönne. ban vaskos szivar, s míg ha-/megjegyezte mögöttem: Jani bácsi, öt darab szá- talmas füstfelhőket fúj a meny-Jsódzik az ember háta hallotta még pana-/mondott’ mint mit a kritikus ától, milyen borzai-^szavakba önthet. (Első helyet mert megjárhatja. Vegyen zast ígért, ha a pasast fejbe- nyezet felé, keserves fintorokat/ - magára ruhát és jöjjön. -----*-•>'------<éyu uaegwji. — Én nem csináltam sem­mit — Azonkívül, hogy a ban­dájával eszméletlenre vert egy fiatalembert, semmit. — Nem én ütöttem le. A hadnagy lepöccinti ciga­rettájáról a hamut. Elhúzza a száját. — Szóval leütötték. Ha nem maga, hát másvalaki a galeriből. Boxerrel. Kinek vaq boxere maguk közül? — Nem tudom. verjük egy kicsit. Azt mondta, vág. régi tartozásról van szó. — Nem — Ki az a Jani bácsi? szólni senkitől — Pincér a Napsugárban mssak ezek a szivarok? Nincs jjértek el a női karok, másodi­hogy azTa°Vfiatalembert leüs- egyetlen tisztességes szivar sem. $kat 32 ifjúsági kórusok verse­sek. Ez már súlyosbítja a dől- A feleségem már nem engedélyében!) otthon füstölni: azt mondja,/ Kitűnő felkészültségű együt- műtrágyagyár füstje kelie-f^^mertünk meg a KISZ got. Mi a teljes neve annak a pincérnek? — Keresztesi János. Keresztesi, Keresztesi... Hol hallotta ezt a nevet? S mint a villámcsapás vág az fiatalember. a?JÜ‘ Sáros! mosolyog. — Egyelőre egy mesebb, mint az én jaim. Ne nősüljön meg soha,! szivar­— Azt hiszem, hamarosan so Magyar Vegyiművek terv­eszébe jut Na, indulás! osztályáról. Az az ember, aki — Kérem, engem az a fickó kihozta a terveket az égő épü- komban, alezredes elvtars. pofon vágott létből. Mindenesetre különös Az »öreg« kesernyésen — Mert a társaságában le- névazonosság. gyint. vő nővel szemtelenkedett. — Egyszerre átfogja, átjárja az Merően nézi a kócos csirke- izgalom, amit az első vélt (Folytatjuk.) nincs szándé-i le-! Kórusában, bár adottságainál, helyzeténél fog va szívesebben láttuk volna Őket a vegyeskarok versenyé­ben. így az ifjúsági kórusok között egy percig sem lehe­tett vitás elsőségük. A férfika­rok között a Munkásőrség Központi Énekkarának, a Ganz—MÁVAG »Acélhang­Férfikarának, a vegyeskórusok (közül a váci »VOX HUMA­NA« énekkar műsorára em­lékezem legszívesebbein a ha­zai együttesek közül, mind­egyik méltán jutott helyezés­hez a vetélkedésben. Érdekes és külön tanul­mány volt figyelni egyik-má­sik külföldi együttes szereplé­sét. A Kaval Férfikarra gon­dolok (Bulgária), amely hatal­mas hangerejével, tömör, dús hangzásával a szó szaros értel­mében bámulatba ejtette az embert. A moszkvai Gonbu- nov-kórus egy életre feledhe­tetlen Visszhang-megszólalta­tására gondolok, a ham­burgi Monteverdi-kórus elmélyült, művészi gond­dal tolmácsolt műsorára és nem utolsósorban . a francia tours-i együttes szinte elképzelhetetlen pianissimóira, magas színvonalú művészi elő­adására, melyet sajnos nem értékelt eléggé a zsűri. Valamennyi kül­földi együttes más és más iskola, más felfogás és stílus képviselőjeként lépett dobogóra, s arra gondoltam, ha a ver­seny izgalmát, a zsűri igazságosnak és igazság­talannak vélt döntéseit kikapcsolnánk, akkor is óriási jelentőségű volt ez a fesztivál, mert sok ta­pasztalatot gyűjthetett énekes és karmester. Azt azonban föltétlenül el kell mondanom, hogy hazai kórusaink szerep­lésükkel lenyűgözték a külföl­di csoportokat, s bármerre jár­tunk, füleltünk, vagy szemé­lyesen 'beszélgettünk, a kötele­ző udvariasságot kikapcsolva, őszintén és tárgyilagosan a legnagyobb elismeréssel nyi­latkoztak a magyar énekkarok fölkészültsógéről. És (különösen a nyugatiak csodálkoztak, mert mint mondották a franciák is: mindeddig hihetetlen volt szá­mukra, hogy Magyarországon ilyen széles népréttgefcre ki­terjedt kóruskultúra virágzik, s száz nagyon jó együttesből tudják kiválogatni a 29 leg­jobbat ... A Bartók Béla neVét vi­selő nemzetközi kórusverseny az egyes kategóriák döntőin túl is gazdag programmal vár­ta a közönséget. A Hazafias Népfront rendezésében kiemel­kedő jelentőségű Népek Barát­sága koncertek színesítették a műsort. Szabadtéri hangver­seny volt a múzeum előtti Dé­ri téren, ahol többek között francia, szovjet, román, olasz énekesek zengték együttesen Bartók Béla Négy szlovák nép­dalát; esti műsort adtak a kül­földi együttesek az Aranybika dísztermében, s a sikerre mi sem jellemzőbb, mint hegy jóval éjfél után fejeződött be a hangverseny. S mintegy koronaként, szom­baton este a magyar dalkultú­ra monumentális, reprezenta­tív rendezvényére került sor a híres debreceni kollégium falai között. Ezen a hangverse­nyen szerepelt megyénk két sok sikert megért kórusa is, a So­mogy megyei Fedagógus Fér­fikar és a Munkácsy Mihály Leánygimnázium énekkara. Az esti műsorban összesen 38 ma­gyar énekkar több hatalmas kórussá ötvözve állt pódiumra, s a látvány, a hangzás, a mű­vek megformálása fölfelé íve­lő kóruskultúránk fejlettségé­nek méltó kifejezője volt. A hatalmas, 800—1000—1100 da­losból áldó együtteseket neves karmesterek, többek között Vásárhelyi Zoltán Kossutirdí- jas, Vass Lajos, Révész László vezényelték, s a Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar működött, közre. Liszt Ünnepi dala, Bárdos Magos a rutafa, Kodály Huszt, Mihajlov Doni fiúk című műve zengett mesz- szehangzóan, s büszkék voltunk, hogy az óriásira duzzasztó't magyar kórusban somogyi fér­fiak, lányok is képviselhették szűkebb hazájuk dalkutúráját. Szép Volt, emlékezetes és magas színvonalú a debreceni nemzetközi kórusverseny; ta­pasztalataiból bizonyára soká élnek megyénk énekkarai, s az élmény, ha lehet, tovább lelke- kesít... Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom