Somogyi Néplap, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-03 / 181. szám
SOMOGYI NÉPLAP ✓ 2 Jefitörtök, IMI. augusztus S. 0 párizsi sajtó vegyes érzésekkel fogadta Joxe rádióbeszédét Kinek van szüksége a fegyverkezési hajszára? A TASZSZ tudósítójának kommentárja Párizs (MTI). Joxe, az algériai ügyek minisztere ismertette szerdán a francia kormány minisztertanácsának ülésén a lugrini konferencia félbeszakadásának körülményeit. A Monde értesülése szerint a minisztertanács határozatot hozott a május 20-án elrendelt »megbékélést célzó intézkedések" további érvényben tartásáról. A l’Humanité hasábjain ugyanakkor Raymond Gu- yot emlékeztet arra, hogy Algériában kettőzött erővel folynak a csatározások. Negyven- nyolc órán belül — még a hivatalos forrásból származó sajtójelentések szerint is — több mint harminc francia katona esett el és száznál több megsebesült. Guyot felhívja a figyelmet arra, hogy De Gaulle tábornok július 12-i rádióbeszédében megígérte: számos egységet visszavezényelnek az anyaországba, és szeptembertől kezdve megrövidítik a katonai szolgálat idejét A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja ezzel az ígérettel szembeállítja azt a tényt hogy De Gaulle hatalomra kerülésekor húszéves korukban hívták be a sorköteleseket, ma már viszont egyes kategóriák tizenkilenc éves korukban kénytelenek megkezdeni a katonai szolgálatot. A Francia Kommunista Ifjúsági Szövetség nagy hadjáratot kezdett a katonai szolgálatra történő idő előtti behívások és az algériai háború folytatása ellen, Joxe kedd esti rádióbeszédét egyébként vegyes érzelmekkel fogadta a párizsi sajtó. A szélsőjobboldali Aurore berzenkedik amiatt, hogy Joxe a Szahara fölötti szuverenitás kérdését másodlagosnak minősítette, s a lap azzal »vádolja« a francia kormányt, hogy kis híján kész elfogadni az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának követeléseit. Az Echos derűlátó és azt a véleményét fejezi ki, hogy a francia—algériai tárgyalások felfüggesztése nem jelent szükségképpen szakítást. A tőkés körök lapja szerint a harmadik találkozó Evian és Lugrin után már eredményes lesz. A Monde korántsem ilyen optimista és megállapítja, hogy holtpontra jutott az algériai probléma megoldása, a két tárgyalófél között csak »süketek párbeszéde« folyt le. Berlin (MTI). A potsdami egyezmény megkötésének 16. évfordulója alkalmából a »Neues Deutschland«, a Német Szocialista Egységpárt központi lapja terjedelmes cikkben foglalkozik a történelmi nevezetességű okmány jelentőségével. Idézi az egyezmény egyik alapvető pontját: »a német militariz- must és nácizmust gyökerestől kiirtják, és a szövetségesek most és a jövőben egymással egyetértésben fogják az egyéb szükséges intézkedéseket foganatosítani avégett, hogy Németország soha többé ne veszélyeztesse szomszédait vagy a világbékét«. A lap rámutat, hogy a potsdami egyezmény megbélyegezte a német militarizmust, mint a béke és egyszersmind a német népnek is legveszélyeA baloldali sajtó állásfoglalása egyértelmű. A Libération szerint Joxe rádióbeszédében megerősítette, hogy a franciák nem hajlandók elismerni Algéria szuverenitását a Szahara fölött, a l’Humanité pedig — amely az államminiszter rádió- nyilatkozatát »középszerű vé- döbeszédnek« minősíti — aláhúzza, hogy De Gaulle-nak a Szaharával kapcsolatban támasztott feltételei ítélték kudarcra a lugrini tárgyalásokat \ sebb ellenségét. Ezzel nagy segítséget nyújtott a német nép békeszerető és demokratikus erőinek. A német militaristák a múltban és most is »nemzeti elveket hangoztatva, nemzeti érdekeknek igyekeznek feltüntetni saját rabló céljaikat.«. A lap megállapítja: »a német nemzet békeszerető erőinek élén a német munkásosztály már régen a nemzet és a nemzeti érdekek megbízható képviselőjének bizonyult«. A német munkásosztály az NDK- ra, az első német munkás-paraszt államra, a béke bástyájára támaszkodva következetesen és a világ békéjéért viselt rendkívüli felelőssége tudatában harcol a békeszerződés megkötéséért és a potsdami egyezmény határozatainak megvalósításáért egész Németországban. Nyugati csúcsértekezlet ? Washington (MTI). Salinger, a Fehér Ház szóvivője kedden újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy az idén sor kerülhet egy nyugati csúcs- értekezletre, noha jelenleg közvetlenül nem terveznek ilyen találkozót. Salinger Macmillan angol miniszterelnök keddi kijelentését kommentálta. Szabadonbocsótós gyarmatosító módra London (TASZSZ). A világ közvéleményének nyomására az angol kormány kénytelen volt olyan határozatot hozni, hogy szabadon bocsátja Dzso- mo Kenyattát, a Kenyai Afrikai Nemzeti Unió vezérét. Mint az angol alsóházban Macleod gyarmatügyi miniszter kijelentette, Kenyattát augusztus közepén átszállítják majd Kiambuba, és néhány nappal ezután hatálytalanítják a fogva tartására adott parancsot. Macleod azonban azt is hozzáfűzte, hogy erre csak abban az esetben kerülhet sor, ha »nem romlik« a helyzet Kenyában. Kérdésekre válaszolva Macleod közölte még, hogy érvényben marad az az intézkedés, mely szerint Kenyatta több mint két évig nem vehet részt a törvényhozó szervek munkájában. Ily módon »a szabadon- bocsátás« ellenére lényegében eltiltják őt a politikai tevékenységtől. (MTI) New York (TASZSZ). A TASZSZ New York-i tudósítója írja: A szenátus költségvetési bizottsága kedden nemcsak elfogadta Kennedy elnök három és fél milliárd dolláros pót- kiutalási kérelmét katonai célokra, de még hozzá is tett egymilliárd dollárt a fegyverkezés fokozására. Robertson demokrata párti szenátor kijelentette, hogy a Pentagonnak kiutalt összeg ezzel csaknem 47 milliárd dollárra emelkedett, ami négymil- liárddal lépi túl a június 28-án a képviselőházban elfogadott költségvetést. A képviselőház külügyi bizottsága kedden 4,4 milliárd dollárban állapította meg a külföldi államoknak nyújtandó segély összegét, amelynek legnagyobb részét az Egyesült Államok szövetségeseinek és csatlósainak katonai segélyezésére fordítják. Ez az összeg a Pentagon költségvetésével és a nukleáris célokra fordított pénzzel együtt meghaladja az ötvenmilliárd dollárt. Hat nappal Kennedy kérése után hétfőn a kongresszus megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza az elnököt 250 0C0 tartalékos tényleges katonai szolgálatra való behívására. A keddi lapok feltűnő helyen közlik Mcnamara hadügyminiszter nyilatkozatát, amelyben kifejti, hogy bár az Egyesült Államok most a legnagyobb figyelmet a hagyományos fegyverekkel vívott háborúban való harcképes6égére fordítja, »nukleáris fegyvert fog használni, ha ez szükségessé válik. A Time, a Newsweek és az U. S. News and World Report legutóbbi számai csatlakoznak a washingtoni felelős személyiségek ama kísérleteihez, hogy háborús hisztériakeltéssel győzzék le az amerikai népnek a fegyverkezési hajsza fokozásával szembeni ellenállását. Bár a fegyverkezési hajsza fokozását az amerikai propagandagépezet az úgynevezett »berlini válsággá’.« próbálja indokolni, a fenti lapok beismerik, hogy az új program ezen túlmenő célokat követ. így az U. S. News and World Report azt írja, hogy ha a nyugat-berlini válságot végső soron sikerül is elkerülni, az Egyesült Államok katonai erejének növelése továbbra is folytatódik. A New York Times »A két védelmi óriás profitjai növekedtek« címmel jelenti be, hogy az első félévben 5,9 millió dollárral növekedett a nehéz bombázókat előállító Boeing társaság profitja az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva. A rakétagyártó Marti.c társaság nyeresége ez év első felében 13,5 millió dollár volt, míg a múlt év megfelelő időszakában 7,6 millió. Néhány héttel ezelőtt Washingtonban a fegyverkezési hajsza fokozásáról szóló hírekkel egy időben hirtelen emelkedni kezdett a fegyver- és hadianyaggyártó üzemek részvényeinek ára. A New York Journal American pénzügyi szemleírója Kennedynek a katonai költségvetés növelésére szóló felhívása után ezt írta: »Júliusban a tőzsdén a részvények árai elérték a legmagasabb szintet ebben az évben. Kennedy beszédéig a tőzsde a depresszió állapotában volt.« (MTI) Provokációs flottaparádé Kidben Kiel (ADN). Abból az alkalomból, hogy a nyugatnémet haditengerészet élére Zenker ellentengernagy, egykori náci tiszt került, a bonni militaristák kedden Kidben haditengeA „Neues Deutschland" cikke a potsdami egyezmény megkötésének 16. évfordulója alkalmából Vacsora Moszkvában a magyar kormányküldöttség tiszteletére Moszkva (TAS25SZ). ~Xlekszandr Zasjagyka, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese kedden vacsorát adott a Moszkvában tartózkodó magyar kormány- küldöttség tiszteletére. A vacsorán megjelent Apró Antal, a magyar forradalmi munkásparaszt kormány első elnökhe- lyettese, a magyar küldöttség tagjai, Mikojan, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, V. Novikov és más hivatalos személyek. A magyar vendégeket üdvözölve Zaszjagyko megállapította, hogy a szovjet—magyar gazdasági együttműkö- és eredményesen fejlődik tovább. Zaszjagyko hangsúlyozta, az együttműködés kedvező hatást gyakorol mindkét ország népgazdaságának fejlődésére. Az üdvözlésre válaszolva Apró Antal köszönetét mondott a szovjet kormánynak azért az állandó és önzetlen segítségért, amelyet a magyar gazdaság fejlesztéséhez és az új iparágak létrehozásához ad. Apró Antal kijelentette, hogy a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti árucsereforgalom növelése jelentős szerepet játszik a szovjet— magyar gazdasági együttműködés további bővítésében és erősítésében. részeti erejük fitogtatására flottafelvonulást tartottak. A. nyugatnémet haditengerészet 5S> hajója, köztük öt torpedóromboló és hét gyorsnaszád vett részt a parádén. A bonni flotta agresszív céljait Zenker, az új főparancsnok 1954-ben a szövetségi { :ormány közlönyében ' érthe- ően így körvonalazta: habár a Keleti-tenger peremtenger, mégis messze benyúlik egy esetleges ellenfél térségébe és számára nyílt, állandóan sebezhető oldal marad«. (MTI) Hírek és az Egyesült Washington (MTI). Nyugati hírügynökségek közlése szerint az amerikai légierő kedden felszólította 71 légi egységének tagjait, legyenek készenlétben. Közölték, hogy szükség esetén valameny- nyiüket katonai szolgálatra hívják be. A Reuter közlése szerint Kennedy elnök ugyanakkor szentesítette azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében A Német Kommunista Párt Központi Bizottságának felhívása Düsseldorf (ADN). A Német Kommunista Párt betiltásának közeli ötödik évfordulója alkalmából a párt központi bizottsága felhívásban fordult a nyugatnémetör- szági kommunistákhoz. A felhívás hangsúlyozza: »ma már mindennél nyilvánvalóbb, hogy Francia banditatámadások Marokkó ellen Rabat (TASZSZ). Hétfőről ■ddre virradó éjszaka fran- la repülőgépek betörtek Ma- fckkó légiterébe, és bombázták z.idi Bubeker falut. Lakóhá- ak és egyéb épületek rongáld tak meg. A.támadásnak ál- ozatai vannak. Udzsdi város lakossága ál- mdó rettegésben él, mert éj- zakánként gyakran felhangzik z ágyúszó, és a házak remegek a közelben lecsapódó lö- •dékektől. (MTI) a Kommunista pártot senki sem tudja megsemmisíteni, Nyugat-Németországnak törvényes kommunista pártra van szüksége!« A felhívás hangoztatja: »nemzetünk létkérdéséről van szó, arról, hogy megakadályozzuk az atomháborút és megteremtsük a békét, amelynek alapja a két német állammal kíSfendő békeszerződés. Az NKP Központi Bizottsága megbélyegzi a jobboldaü szociáldemokrata és szakszervezeti vezetőket, Brandtot, Wehnert és társaságát, mert a munkásosztályt a német mi- litarizmus harci szekere elé akarják fogni. Befejezésül a felhívás kijelenti, a Német Kommunista Párt támogatja a független kommunista képviselőjelölteket, és azokat, akik szembe- szállnak az atomháborúval. A választási hadjárat legfőbb feladata: végetvetni annak az időszaknak, amelyben a parlament Adenauer és Strauss engedelmes eszköze. jelentések Államokból tényleges szolgálatra hívhatnak be 250 000 tartalékos katonát. Az UPI arról tájékoztat, hogy az amerikai külügyminisztériumot igen nyutgalanít- ják a fajüldözőknek az afrikai diplomatákkal' szemben alkalmazott, egyre szaporodó provokatív akciói. A külügyminisztérium felhívta az igaz- ságügyminisztériumot, nyújtson védelmet a diplomatáknak. A hírügynökség elmondja, .hogy az egyik afrikai ország nagykövetsége fajüldözést dicsőítő képeslapot kapott. A lapon a következő szöveg volt olvashat^: »Éljen Verwoerd és Salazar!« »Éljen a faji elkülönítés!« Más nagykövetségek olyan lapokat és leveleket kaptak, amelyekre Rockwell hírhedt náci pártjának bélyegei voltak ragasztva. Fanfani és Segni Moszkvába érkezeit Moszkva (MTI). Szerdán magyar idő szerint 13.00 órakor az Alitalia olasz légiforgalmi társaság repülőgépén a szovjet kormány meghívására Moszkvába érkezett Fanfani olasz miniszterelnök és Antonio Segni külügyminiszter. A szovjet főváros vnukovoi repülőterén ragyogó verőfényes időben N. Sz. Hruscsov szovjet miniszterelnök, A. Mikojan, a Minisztertanács első elnökhelyettese, A. Gromiko külügyminiszter, N. Patolics külkereskedelmi miniszter és több más szovjet vezető fogadta az olasz vendégeket. Fanfani N. Sz. Hruscsov társaságában megszemlélte a felsorakozott díszszázadot. A két ország himnuszának elhangzása után Hruscsov miniszterelOsztrák jegyzék Dél-Tirol ügyében Becs (AP). Kreisky osztrák külügyminiszter jegyzéket adott át Olaszország bécsi nagykövetének, amelyben az osztrák kormány bejelenti, hajlandó beleegyezni abba, hogy nemzetközi vizsgálóbizottság vagy az ENSZ-főtitkár képviselője tanulmányozza azokat az olasz állításokat, amelyek szerint Ausztria felelős.a dél- tiroH terrorcselekményekért. A jegyzék közli, hogy az osztrák hatóságok mindenben támogatni fogják a vizsgálatot. (MTI) nők rövid beszédben üdvözölte az olasz vendégeket. Mint mondotta, a szovjet vezetők örömmel emlékeznek vissza Gronchi olasz köztársasági elnök moszkvai látogatására. A Szovjetunió és Olaszország között nincsenek olyan viták kérdések, amelyek akadályozhatnák a két ország kapcsolatának fejlődését, s békés együttműködésüket. Reményét fejezte ki, hogy a megbeszélések szorosabbra fűzik a két ország kapcsolatát és megszilárdítják az általános bekét. Ezután Fanfani mondott válaszbeszédet. Segni külügyminiszter és a saját nevében megköszönte a meghívást és a szívélyes fogadtatást, majd az olasz kormány és az olasz nép üdvözletét tolmácsolta. Mint mondotta, az olasz kormány kötelezettségeihez híven nem szalaszt el egyetlen lehetőséget sem a béke megszilárdítására. Utazásának célja őszinte véleménycsere a főbb nemzetköz! kérdésekről. A beszédek elhangzása után Hruscsov Fanfanival együtt nyitott gépkocsiba szállt, és a szovjet főváros fellobogózott utcáin szállására kísérte vendégét. , * * * Fanfani előreláthatólag Moszkvában tölti a szerdai és csütörtöki napot. Csütörtök délig megbeszélésekre, találkozókra kerül sor az olasz vendégek, Hruscsov, Brezsnyev és a többi szovjet vezetők között. Ugyanaz nap este a vendégek ellátogatnak a moszkvai Lomonoszov egyetemre, majd megtekintik a szovjet népgazdasági kiállítást. Pénteken reggel repülőgépen Leningrádba indulnak, s onnan még aznap este Moszkvába érkeznek. Szombaton délelőtt Fanfani és Segni a vnukovoi repülőtérről hazautazik Olaszországba. Dahomey területén már nem tartózkodnak portugálok A portugál gyarmatosítók légiegységeket vetettek harcba az angolai felkelők ellen Párizs (MTI). A TASSZ AFP-tudósitás alapján jelenti, hogy Dahomey Köztársaság területén már .megszűnt az Oujda város környékén, Cotonoutól mintegy negyven kilométerre levő portugál erőd. Mint ismeretes, a dahomeyi kormány nemrég felszólította a portugál hatóságokat, hogy július 31-ig hagyják el a beékelődést. A portugál erőd parancsnoka augusztus 1-re virradó éjszaka felgyújtotta az erőd épületeit. A helyi hatóságok letartóztatták és katonáival együtt még aznap kitoloncoltok Dahomey-ből. Lisszabon A Reuter-iroda Usszaboni közlemény alapján jelenti, hogy a portugál hatóságok az északangolai Dembos magaslati vidéken légi egységeket vetettek harcba az angolai felkelők ellen. A közlemény hírt ad az angolai szabadságharcosok élénkülő tevékenységéről. Az ázsiai és afrikai ENSZ küldöttségek csoportja eddig 32 aláírást szerzett a közgyűlés összehívásának kérésére New York (MTI). Az ázsiai és afrikai diplomaták bíznak benne, hogy meg tudják szerezni az ENSZ-köz- gyűlés rendkívüli ülésszakának összehívásához szükséges támogatást. Eddig 32 küldöttség járult hozzá a közgyűlés ülésének összehív fsához, a Tunézia ellen intézett francia agresszió kérdésének megvitatására. Hírügynökségek szerint Anglia és az Egyesült Államok ellenzi az ENSZ közbelépését a francia—tunéziai konfliktusban. Erre mutat Stevenson keddi nyilatkozata is. Az Egyesült Államok fő ENSZ- képviselője kijelentette; hogy a rendkívüli ülés nem szükséges és nem kívánatos. Elismerte ugyan, hogy a bizertoi válság »sürgős ügy«, de — tette hozzá — az Franciaországnak és Tunéziának egymásközt kell rendezni. Egy afrikai szóvivő kedd este New Yorkban kijelentette, hogy Stevenson elutasító magatartása íalyiáa rosszabbodtak a kilátások a rendkívüli ülés összehívását illetően. * * * Bahi Ladgham tunéziai hadügyminiszter kedd este New Yorkba érkezett, majd azonnal tovább utazott Washingtonba. Szerdán valószínűleg találkozik Kennedy elnökkel. Gagann Brazíliában Sao Paulo (TASZSZ). Jurij Gagarin kedden megérkezett Sao Paulába, Brazília ipari nagyvárosába. A város lakói szívélyesen fogadták a világ első űrhajósát és megéljenezték, amikor kilépett a repülőgépből. A sajtó tudósítói, a rádió és a televízió munkatársai körülvették Gagarint, és valameny- nyien interjút szerettek volna kapni tőle. Gagarin és útitársai csak a rendőrség segítségével tudtak kocsijaikhoz menni és elindulni a város központja felé. (MTI*