Somogyi Néplap, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-02 / 180. szám

Szerda, 1961. augusztus 2. 5 SOMOGYI NÉPLAP Gyuri bácsi, a tehenész Űj utca alakul ki Barcson. A Hársfa utcát már villamosították, s eddig tíz ház épült fel; az első kettőt pedagógus házaspár építette. A tervek szerint javarészt ebben az irány­ban fejlődik majd a déli járási székhely. Az erdőszél mellett elterülő réten tehenek legelésznek. A rétet kukoricatáblák veszik kö­rül. Némelyik jószág nem is áll ellent a csábításnak, s be­lekóstol a kukorica széles, hú­sos levelébe. De vesztére... — Galamb, hová mész oda! — hallatszik az elnyújtott kiáltás. Az egyik bokor mögül előbukkan a hang gazdája, s gyors léptekkel, bottal hado­nászva siet rendreutasítani a tilosban járót. — Vitéz, fogd meg! — biz­tatja a kilógó nyelvvel loholó kutyát. Majd — hogy a figyel­meztetés a bot szilajabbik vé­gével is megtörtént (no persze nem erősen) — a pásztor köze­lebb jön. Dohányt, papírt ko­torász élő zsebéből, s cigaret­tasodrás közben megjegyzi! — Az kéne ezeknek, amiről a rádió is beszélt, hogy a Hor­tobágyon már van: villany- pásztor. Majd nem szemtelen- kednének be a kukoricásba. Szippant egyet, majd hozzáte­szi: __ Ha az ember nem járna s züntelenül a ny°muk,han’ megnézhetné ezeket a táblákat. TELEPITHETOK-E ANGOLNÁK HALASTAVAKBA? Néhány hete a Siófoki Ha­lászati Vállalat dolgozói 50 000 angólnaivadékot telepítettek a Balatonba, s még mintegy fél­milliót fognak kihelyezni. Nincs tudomásunk azonban arról, Hogy a somogyi halas­tavakban is meghonosítani szándékoznának a síkos angol­nát Éppen ezért meglepőnek tűnhet a címben föltett kér­dés. Valójában azonban nem is olyan különös ez. A követ­kezőkből világosan kitűnik, hogy miért nem. A síkos angolna rendkívül érdekes halfaj — nem halfájta —, amelynek életmódja már eddig is sok meglepetéssel szolgált, és va­lószínűleg még sok meglepe­tést is tartogat a jövő kutatói számára. Sokszor találtak síkos angolnákat olyan tavakban vagy egyéb vizekben, amelyek­nek a folyókkal, forrásokkal semmiféle összeköttetésük nin­csen. Az első világháborúban és után pl. még bombatölcsé­rek vizében is fordultak elő angolnák. Ezt csak azzal le­het magyarázni, hogy az an­golnák képesek a talajon a víz nyomát követni és nedves réte­ken is áthatolni. Valóban többször figyeltek már meg esős időben szárazföldön ván­dorló angolnákat. Az állatokat vízérzékük segíti az elszigetelt vizek feltalálásában. Schäffer C. a Balti-tenger egyik mélyen benyúló öble mellett 1908-ban 11 kísérletet végzett angolnák­kal. Az állatokat úgy helyezte a szárazföldre, hogy fejük a vízzel ellentétes irányban volt, és a víz sem esett a szél irá­nyába. A terepet is úgy vá­lasztotta meg, hogy az angol­náknak minél több nehézség­gel kelljen kúszás közben meg­küzdeniük, amíg a vízbe jut­nak. A kísérletek szerint az angolnák azonnal a víz irá­nyába fordultak, és esős idő­ben képesek voltaic több kilo­Somogyi fiataloknak tanfolyamot szerveznek budapesti üzemekben A szakmunkás-utánpótlás biztosítása végett a megyei ta­nács ipari osztálya, a TRANSZ- VILL kaposvári telepe és a Somogy megyei Finommecha­nikai Vállalat somogyi fiatalok számára tanfolyamot szervez budapesti üzemekben. Lehető­vé teszik, hogy közös költségen nagyobb csoport, szakma nél­küli fiatal Budapesten gyor­san és alaposan megismerhes­sen és elsajátíthasson egy-egy fontosabb munkafolyamatot. A fiatalok visszatérve a megye üzemeiben fognak dolgozni, és megtanítják a többi új mun­kást is arra, amit ők a főváros­ban elsajátítottak. Ez a hasznos és szép feladat kellő rugalmasságot, gyors tá­jékozódást kíván. Főként érett­ségizett fiataloknak nyújt le­hetőséget ahhoz, hogy szakmát szerezzenek, és megteremtsék a kellő alapot az üzemi mun­kához. II BPRÚHIRDETÉSEK ||| 250-es fekete Pannónia (majdnem új) eladó Kaposvár, Bajcsy-Zsi- linszky utca 64. alatt. Dr. Lakos. (40669) liiijl \ 1) ÁS -VÉTEL üiili Időt, pénzt, fáradságot taka­rít'meg! Vásároljon a helyi fölművesszövetkezetek szaküz­leteiből. (3759) Jó állapotban levő szürke tankos Csepel betegség miatt sürgősen el­adó. Kaposvár, Domb u. 44. (40672) Siófok közelében, Ádánd község központjában háromszobás, zárt verandás, adómentes új ház 826 négyszögöl területen éladó. Bőter­mő szőlőlugas termő gyümölcsfák­kal, príma talajú kert. Cím: Boros Lajos, Ádánd. (3794) Jókarban levő Berva motorkerék­pár eladó. Kaposvár, Április 4. köz, Letenyei Pál. (40673) Kétüléses Danuyia eladó. Miskol­ci Tibor, Nagybajom, Fő u. 91. (40675) Cseh gyermek-sportkocsi eladó. Kaposvár, Szántó Imre u. 3., föld­szint. (1870) Eladó Nagyberkiben kétszobás ház mellékhelyiségekkel és gazda­sági épületekkel, 800 n-öl telekkel, állomás mellett, beköltözhetően. Érdeklődni: Javós Gábornál, Nagy­berki. (40671) köszönetnyilvánítás 1 m Köszönetét mondunk mind- 9 ■ azoknak, akik szeretett ÖZV. RIPPL JANOSNÉ 1 9 temetésén részt vettek, < 1 ■ részvétükkel fájdalmunk ■ enyhíteni igyekeztek. ffl />! Gyászoló csalid 9 V E G Y F S A Patyolat Vállalat értesíti üz­letfeleit, hogy augusztus 7—12-ig Május 1. u. 40. sz. alatti üzletét ta­tarozás miatt zárva tartja. Ady E. utcai üzletünk ez idő alatt is nyit­va tart. Kérjük, hogy elkészült ru­háikat elvinni szíveskedjenek. 43301) méter utat is megtenni a szá­razföldön, amíg ismét a ten­gerbe vagy esetleg más folyó­vízbe jutottak. Vándorlás közben a síkos angolnák néha egészen meglepő helyekre is eljuthat­nak. Az Eme-folyó mentén, a Ballyshannon zuhatag mellett állott egy pusztulófélben levő szeszfőző ötemeletes épülete. Az esőcsatornában összegyűlt vízben egyszer egy kiránduló ficánkoló angolnákra bukkant, A csatornából vékony vízér folydogált a folyóba. A fal az ér mentén bemohosodott, és a fiatal síkos angolnák a ned­ves mohán hatoltak fel a csa­tornába. Erről ad hírt a Deutsche Fischerei Zeitung. A síkos angolnának most említett szárazföldi vándorlá­sán kívül ismerjük még a fej­lődésével kapcsolatos igen bo­nyolult vándorlását is. Joha- nes Schmidt, a. koppenhágai Carlsberg-laboratórium vezető­je csaknem 25 éven át kutatta az angolnák életmódját. Köz­ben több mint 65 000 tengeri mérföld (125 180 km) utat tett meg, és több mint 3000 mély­tengeri kutatást végzett. Az ő és más kutatók vizsgálatainak lényege a következő: Az At­lanti-óceán közepe táján, az ún. Sargasso-tenger nagy mély­ségében évenként egyszer ív­nak a síkos angolnák. Az euró­pai folyókból mintegy 8 hó­nap alatt (szeptembertől a kö­vetkező év májusáig) vándorol­nak ide az állatok. ívás után el is pusztulnak. A petékből kikel egy sajátságos, fűzfalevél nagyságú és arra emlékeztető álca, amelyet először külön ál­latfajnak tartottak, és csak 1895-ben derítették ki (Grassi és Calandruccio), hogy ez az angolna álcája. Schmidt kuta­tásai szerint ezek az álcák visszavándorolnak az európai partokhoz. Az utat a tenger­áramlások kihasználásával mintegy 2,5—3,5 év alatt te­szik meg. Mire a partokhoz ér­nek, átalakulnak. Gyufaszál- szerú, 6—8 cm hosszú, */«—Vj S súlyú, üvegszerúen átlátszó ha­lakká lesznek. Ezek az üveg­angolnák vagy francia nevü­kön motée-k Franciaország, Anglia és az Északi-tenger partjainál az áprilistól máju­sig terjedő időben óriási tö­megben jelennek meg. A víz­folyással szemben nyomulnak fölfelé gyakran kilométernyi hosszú rajokban. Képesek min­den akadályon átvergődni, így pl. a Rajna sehaffhaussni zu­hatag ján át is behatolnak a Bodeni-tóba. A fiatal síkos an­golnák vándorlás közben szí­nesednek — sárga angolnákká lesznek —, és a színesedés mértéke szerint oszlanak szét a rajok. Az első évben a he­gyekig hatolnak, ettől kezdve csak éjszaka vándorolnak, és a folyók vízrendszerének vég­ső ágaiba is eljutnak, onnan esetleg pedig elszigetelt bel­földi állóvizekbe is, amint már említettük. Az édesvízben az angolnák fenóklakó halak mód­jára élnek. Bolharákokkal, ro­varlárvákkal, szúnyogálcákkal, kagylókkal, csigákkal, férgek­kel, fehér halak ivadékaival, sőt kisebb halakkal, békával, egérrel, vízipocokkal, olykor fiatal kacsákkal táplálkoznak. Kedvenc csemegéjük a hal-, elsősorban a pontyikra. Elhul­lott halakból is kirágják az Ikrát A pontyokhoz hasonlóan a síkos angolnák is a fenékta- lajba fúródva telelnek át, így még a kiszáradásnak is képe­sek ellenállni. Lecsapolt ha­lastavak iszapjában is életben maradnak, ha a fagy nem ha­tol mélyre. Az állatok évekig időznek az édesvízben. A hí­mek 45 cm hosszúak, és 1/8 kg súlyúakká lesznek, a nőstények elérik az 1,25 m hosszúságot és a 6 kg-os súlyt is. Színezetük is megváltozik, hátuk sötét, hasuk fehér lesz, és mindkét testrészük fényes csillogást kap. így válik a sárga angol­na ezüst angolnává. Ez az át­alakulás 3—4 hónapig tart. Az édesvízbe való bevándorlástól számítva a hímek 5 és fél— 6 és fél, a nőstények 7 és fél— 9 és fél évig tartózkodnak itt, majd megindulnak a tengerbe. Vándorlás közben átlag napi 15 km-t tesznek meg, és ez­alatt nem táplálkoznak. A ten­gerben megtörténik az ívás, az­után elpusztulnak az angolnák. ■A síkos angolnák szoktak föld alatti vizekben is vándo­rolni. Már régóta ismeretes volt, hogy a Karszt vidékén feltűnően színtelen angolnákat szoktak fogni. Stella M. 1929- ben végzett 494 megjelölt an­golnával kísérletet. Ezzel tisz­tázta, hogy a síkos angolna ké­pes a föld mélyén 50 km-es vándorutat megtenni, a bar­langi zuhatagokon is sértetle­nül halad át, és egy esztendeig is időzik a föld alatt. Még sok mindent lehetne el­mondani a síkos angolnáról, végezetül még csak egy tényt említünk meg. A mostani ba­latoni angolnatelepítés nem az első hazánkban. 1887-ben a so­roksári Duna-ágba engedtek be 300 000 ivadékot. Ezt meg­előzőleg 1881-ben Németország­ban akarták a Dunában meg­honosítani ezt az érdekes hal­fajt. Lehetséges, hogy a Duná­ból 1916-ban fogott síkos an­golnák ennek a telepítésnek a maradványai voltak, ugyanis ha az angolnák valami okból az édesvízben megrekednek, akkor magas életkort érhetnek el. Megfigyeltek már 37, sőt 55 éves példányokat is. Dr. Lukács Dezső, a TIT tagja. No de én sem azért vagyok itt, hogy a hűvösön heverésszek — hunyorít jókedvűen. Eleven, derűs arcú, 55 év kö­rüli ember Takács György. Nyolc éve dolgozik a kadarkúti Szabadság Termelőszövetkezet tehenészetében. Egy ideig lo­vakkal bánt a szövetkezetben, de ő csak itt érzi jól magát, ezt tartja neki való szakmának. Édesapja uradalmi csordás volt valamikor, ő már 15 éves korában mellette bojtárkodva szerette meg a jószágőrzest. Erre az időre így emlékezik: — A pásztorokat akkoriban és még utána is egy ideig so­kan lenézték. Ma pedig? Állí­tom, hogy kevesen keresnek .többet, mint mi. Igaz, hogy nem is felelősség nélküli mun­ka a miénk, nagy hozzáértést követel ez. — Mennyi a kereset? — Minden hónapban meg­van a 45—50 munkaegység, de rendszerint ennél több. — És a család, a gyerekek? Miközben a hosszú szipkából kirázza a cigarettavéget, mo­solyogva feleli: — Feleségem is itt dolgozik a tsz-ben, mikor mit kell: szé­nát gyújt, kapa) stb. Négy gyerekem van, közülük kettő nemsokára kimarad az iskolá­ból, a másik kettő kicsi még. — Egy pillanatra elhallgat, majd elgondolkozva folytatja: — Jó a mai gyerekeknek. Nem fogják őket 10—12 éves kor­ban nehéz munkára, mint va­lamikor minket. Ma 14 éves karban még iskolába járnak. Azután meg: egyik fiam min­den áron traktoros akar lennie a másik kertészféle. Jói van, gyerekek — szoktam mondani nekik —, mindkettőre szükség van. Csak tanuljatok, majd azután elválik, hogy mi lesz belőletek. Amikor napi munkarendjük, ről érdeklődöm, Gyuri bácsi arcán derűs mosoly fut át, s a szakember pontosságával sorol­ja el a teendőket. Megtudom, hogy hárman gondozzák ezt az állományt Hollóst Józseffel és Szélesi Jánossal. Reggel 4 óra­kor kezdik a munkát. Míg egyi­kük behordja a takarmányt az állatokhoz, a másik a vakaró- val tisztítja őket. Harmadikuk dolga az almozás. Majd mind­nyájan előkészülnek a fejeshez; Fejes után a tejházban akad tennivalójuk. — Nyolc órakor kihajtunk a legelőre. Mindennap másikunk a pásztor. Ma például én, hol­nap meg a Hollósd kolléga. Délután fél hat tájban be­terelik az állatókat a legelőről, aztán megint abrakoliás, fejes stb. Nyolc órára végeznek. Befejezésül mosolyogva tesd hozzá: — Hát valahogy így telnek napjaink, kérem — <s elégedett" ség és büszkeségféle sugaraik nevető-kék szeméből. K. 1, Idénynyitás előtt a Kaposvári Gőzfürdő Csendes mostanában a Ka­posvári Gőzfürdő. A szokásos nyári karbantartást és ja\ Iá- sokat végzik benne, hogy ha­marosan ismét a vendégek ren­delkezésére áll hasson. Sokan panaszkodna^ az ál­landó zsúfoltság miatt. A gőz­fürdőben egy-egy pénteken vagy szombaton 300 vendégnek tudnak kényelmes helyet bizto­sítani. Ez a szám azonban né­ha — különösen szombaton — meg is kétszereződik. Pénteken viszont rendszerint 300-nál is kevesebben, átlag 250-en láto­gatják a fürdőt. Emiatt nem fizetődne ki, ha egy negyedik napon iá üzemeltetnék. A nők amiatt, panaszkodnak: gyakran, hogy a kiadott lepe­dők nedvesek. Különösen a zsúfoltság idején, szombati na­pokon, tudniillik mosás után a szárítóberendezés nem tudja a nagy mennyiségű lepedőt meg­szárítani. Ha már a zsúfoltsá­gon nem enyhíthetnek, nem lenne helyesebb csak annyi je­gyet kiadni, ahány vendéget száraz lepedővel el tudnak lát­ni? Sajnos a fürdőzők is sok?" szar megnehezítik a mosoda munkáját azzal, hogy a lepe­dőket cipőtörlésre is felhasz­nálják. Az űj idényt a napokban kezdi meg a gőzfürdő. METEOR BUDAPEST 3808 — 94609 — 30180 Bűvös számok állnak a szol gálati táviraton. Csak hozzáér­tő szakember elemezheti, ért­heti meg. Bizony nem is gon­dolnánk, hogy ilyen számok so­rozatából alakul id a meteoro­lógiai jelentés. Györkös Rudolf iskolaigazgató tíz esztendeje minden reggel hét órakor meg­kezdi a mérést, és nyolckor már útjára indul a távirat a somegyszobi meteorológiai állo­másról. 3808 — 94609 — 30180 . . . Mit jelentenek ezek a számok? Az első az állomás számát jelzi, a második számcsoport már több mindenre vet fényt. A 94-es azt jelenti, hogy 0,4 mm csapadék esett, a 6-os, hogy a csapadék minősége eső, a 0,9 pedig, hogy a csapadék 9 óra körül esett. A harmadik számcsoport első két tagja, a 30-as a maximálja hőmérsékletet fejezi ki, a 18-as a minimálist, a 0 pedig azt je­lenti, hogy tiszta az égbolt, fel­hőtlen az ég ... Ugye, milyen egyszerű ... ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom