Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-16 / 166. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1961. július M. Az építkezés nem akadály gyarázza Gáspár Istvánnak. Megállítja a napokban egy asszony a művelődési ház igazgatóját: — Mondja, Dorcsi elvtárs, mikor lehet már maguknál nézni a televíziót? Olyan rossz máshová járni, szívesebben töltjük estéinket a művelődési házban. Amióta tatarozzák Nagyatád művelődési központját, gyakran tesznek föl hasonló kérdéseket Dorcsi Sándor igazgatónak. Ez az érdeklődés azt bizonyítja: az atádiaknak nagyon hiányzik a mindig bő programot adó művelődési ház. A Tatarozó Vállalat dolgozói január elsején kezdték meg az épület átalakítását. Már a belső munkákat végzik a mesterek. Ráfér az épületre az egymillió forintos tatarozás. Az építkezés befejezése után megszépült művelődési házat vehetnek birtokukba a község lakói. — Nem lesz több helyiségünk — mondja a művelődési ház igazgatója —, de használhatók lesznek végre a földszinti szobák is. Az ifjúsági klub és a nőtanács klubja a földszinten kap helyet. Az emeleti nagy tánctermet is használhatjuk majd, sőt az összecsukható ajtóval elválasztott szomszédos helyiséget is hozzácsatolhatjuk. »Gőzerővel« indul meg majd a munka az átalakított épületben. A már említett két klubon kívül még kettő alakul. Az értelmiség szórakoztatásáról és művelődéséről a TIT, a község lakóinak neveléséről a Hazafias Népfront klubja gondoskodik. Két televízió és egy zeneszekrény áll majd a klubtagok rendelkezésére. A Moziüzemi Vállalat keskeny- filmes vetítőgépet adott a művelődési háznak, az ismeretterjesztő előadások szemléltetéséhez használják majd. Tervbe vették ismeretterjesztő filmsorozatok indítását is. Október közepén adj át át rendeltetésének az épületet, ekkor lesz a névadó ünnepség is; Gábor Andorról nevezik el a járási művelődési házat. — Szeretnénk alaposan felkészülni az ünnepségre — mondja Gáspár István művészeti előadó. — Az összes művészeti csoport és szakkör bemutatja tudását ezen a napon. Az irodalmi színpad tagjai Gábor Andor műveiből állítanak össze műsort; a színjátszók rövid jeleneteket adnak elő, új számaival lép fel a fúvós- és esztrád-zenekar. A foto- és helytörténeti szakkör kiállítást rendez. Októbertől állandó kiállítás nyílik az egyik helyiségben. A járás múltját es jelenét bemutató képek és tárgyak kapnak itt helyet. A művelődési házból tavasz- szal kiszorult szakkörök különböző helyeken tartották eddig foglalkozásaikat. Mostanában a művelődési ház udvarán gyűlnek össze. A bábosok, a fúvós- és az esztrád-zenekar tagjai állandóan itt tartják próbáikat. A zeneszakkör sem találhat ennél szellősebb »helyiséget« nyárra. — Tájelőadásokat rendezünk a nyáron — újságolja Dorcsi Sándor. — Felújítjuk Rozov Felnőnek a gyerekek című vígjátékát, Hans Pfeipfer Lampionok ünnepe című színművét. A színjátszók és a fúvószenekar tagjai nyolc községbe látogatnak majd el. Augusztus elején falunap lesz Atádon, a művészeti csoportok azon is föllépnek. A fiatalok minden vasárnap a nemrég elkészült »kert- helyiség«-ben szórakoznak. A tánczenekar húzza a talp alá valót az udvaron rendezett hétvégi bálokon. Nem kerüli el Atádot a Csiky Gergely Színház sem, művészei háromszor lépneík föl a moziteremben. Ebben a hónapban hangversenyez itt a Közalkalmazottak Szimfonikus zenekara. Ellátogat a járási székhelyre a Kutason vendégeskedő csehszlovák népi együttes is. Az építkezés tehát nem jelent különösebb akadályt; nehezebb körülmények között, de azért minden megy a régiben. Nyugodtan kitehetnék a művelődési házra a következő táblát: »A művelődés az építkezés idején sem szünetel!« Lajos Géza (Folytatás az 5. oldalról.) menyasszonytánc megkezdődött: kd mivel fizet értem? Van, aki fájdalommal és titkolt könnyekkel, van, aki csalással és hazugsággal. És én? En talán nem vagyok hazug és csaló, amikor a színpadon egyre csak Józsit látom, amint haja a homlokára hull? És ez az egész házasság nem hazugság és csalás? És az, hogy egy anya és apa a lányuk boldogságával szentesítik saját boldogságukat, az talán nem hazugság és csalás? Hazafelé hangtalanul mentek egymás mellett. Mindketten érezték, hogy valami történt közöttük, vagy valami történni fog Az előszoba ajtajánál Béla így szólt: — Köszönöm ezt az estét. Szép volt. Meg akarta csókolni a lányt, de az elhárította az ölelést. — Ne csókoljon meg Most ne — mondta csendesen. — Maga ma csak a vörös hajú lányt csókolná meg bennem, és félek, hogy kiábrándulna... belőle. — Ne legyen ostoba! — kiáltott rá ekkor a fiú, de ő belépett az ajtón, és becsukta maga Után. Eszter egy pillanatig az ajtó hűvös üvegére szorította lüktető homlokát. Aztán felkattintotta a veranda villanyát, és minden erejét összeszedve kinézett a függöny mögül, hogy lássa a megalázott férfit, akinek pár hét múlva a felesége lesz. És látta, amint az tehetetlen és dühös arccal megindul a lépcső felé. És látta, amint a sötétségből a fény ellenállhatatlan hívogatására szökkenve ugrik elő Maku, a kiscica, és hízelkedve közeledik, hogy szeretetével földerítse a komor férfit. És látta, amint annak durva rúgásától a kis állat fájdalmas sírással gurul le a lépcsőn, és nyivá- kolva tűnik el a sötétségben. Eszter ereje végétért, és zokogva szaladt szobájába. M.6Q aznap ej jól megírta a jegyességük felbontását bejelentő levelet, majd lehúzta uj- járól a jegygyűrűt, és mind a kettőt egy dobozba tette. Reggel a megszokott időben indult el hivatalába, és egy napi szabadságot kért. Aztán Béla hivatalát kereste föl. Arca sápadt volt, de szíve nyugodtan dobogott, amikor a portásnak átadta a dobozt. — Legyen szíves, juttassa el ezt a kis csomagot Zalai mérnök úrnak. Sürgős és fontos! — mondta az idős embernek, és hangja nem remegett Majd elindult haza, hogy megvívja csatáját a rosszul értelmezett szülői szeretet elvakult és érzelmes illúzióival. — Kitagadlak! Nem leszel többet a lányom! — ordította Kincses Péter, és föl-le szaladgált a szobában. — Szerencsétlenné teszed magad és bennünket is — siránkozott a marna, és hol a szívén, hol a homlokán cserélgette a vizesruhát — Minden lány boldog lenne, ha ilyen rendes, csöndes, jóképű és jól kereső mérnök kémé feleségül — folytatta az apa patetikusan. — Apádnak is volt egy vörös hajú nője, mégis boldogan éltünk. A férfiak mind ilyenek, nem kell ezt komolyan venni — szipogta a mama könnyeit törölgetve. Eszter nyugodtan és hangtalanul állt a viharban. »A pár- választásról sokkal, de sokkal több előadást kellene tartani a fiataloknak« — hajtogatta magában szüntelenül, hogy gondolatait másfelé terelje. És amikor már nem bírta tovább, szótlanul szobájába ment, kulcsra zárta az ajtót, és végivetette magát az ágyon. — Béla nem fog ebbe belenyugodni! — hallotta anyja hangját az ajtón keresztül. — Légy elkészülve, hogy nemsokára itt lesz, és erőszakkal visz magával! Eszter lehunyta a szemét, és mélyet lélegzett, mint aki sötét, lélekszorító börtönből a tiszta levegőre került. Délután expresszlevél érkezett. A mama bontotta fel, aztán bekopogott a lányhoz, átadta a levelet, és szó nélkül távozott. Szemében hitetlenség és döbbenet tükröződött. »Jobb, ha most romboljuk Borsi Darázs József: Szere nád arci bácsi botra támaszkodva, csoszogó léptekkel járt fel s alá az emeleti folyosón, majd hirtelen megállt a mellvédnél. Megkapaszkodott, és fürkészve feltekintett az égre. Az udvart négyszögbe fogó falak felett fénylő égszeleten madarak szálltak. Kora tavasz, gyémántfényü, ibolyanyitogató, böjti szelekkel jelentkező március szövi át borzongató, hüs ragyogással, harsány színekkel, madárfüttyökkel az udvar s a levegő nyugtalanító csendjét. Marci bácsi az öregemberek elgondolkoztató örömével áll a napfényben, és simogatiatja magát a csenddel, a ragyogással. és nézi, csak nézi a faradhatatlanul keringő madarak seregét. A napocska vagy inkább hűvös szikrázás lassan a szomszéd házak tetői mögé ereszkedik. Hideg fuválom kerekedik, és meglebegteti Marci bácsi vedlett bundáját. Öregember madárhozó tavaszi szellőben is egyre borzong, half összevonja kabátját, pedig ai imént még zárt ablakokat sorra nyitogatják, mert a falak mintha felizzanának, olyan nagy a márciusi ragyogás. Marci bácsi tétova lépést tesz, majd megáll, mintha még maradni akarna, nagyon látszik rajta az egyedüllét, de hirtelen felhő jelénik meg az égen, hüs, bolondos szél szalad, száll, kavarog át az udvar felett, magasra felsodorja, majd szétdobáljh a szálldosó papirosokat, és eltűnik az udvarból, s vele tűnik a folyosóról Marci bácsi is. z asszonyok főzéssel, terítéssel vannak elfoglalva, csak Bi- ry nagymama ül ölbe ejtett kézzel az ablak mögött, és jegyzi meg: — Az öreg szomszéd megint nem találja a helyét! Az unokák — Ferkó és Jancsi — abbahagyják az építőkockákkal való bajmolódást, és egyszerre kérdezik: — Tessék mondani, nagymama, Marci bácsi miért van annyit egyedül? — Ti ezt még nem értitek. — És az unokái, ők hol vannak? — ők már kenyeret keresni járnak — mondja még Biry néni, és ezzel újra helyreáll az iménti csend. A nagymama tovább bámul ki az egyre jobban ragyogó napsütésbe, az unokák pedig ledöntik, majd újra felrakják az építőkocka-falakat, míg az édesanyjuk ebédelni nem szólítja őket. A Biry család asztalhoz ül. Szótlan csendességben kana- lazgatják a levest, csak Jancsi nem forgatja kanalát, hanem a levesre bámul. — Jancsi, te miért nem eszel folyamatosan? — szólal meg szelíden az édesanya. A fiú hallgat, gondolkodik, es bámul tovább, aztán hangjában kis szomorúsággal megkérdezi: — Mondd, édes anyu, Marci bácsi egyedül ebédel? — Mi ütött ebbe a gyerekbe? — néz kérdőleg az édesanya a nagymamára. — Mi ütött, doktor lesz belőle vagy költő, mert mindig másokkal gondol — válaszolja a nagymama, aztán némán ebédelnek tovább. Ebéd után anyu mosogatni kezd. A nagymama visszaül a karosszékbe, Ferkó pedig odatelepszik az ablak alá, és bámulja az ablaküvegen át beszökő fény remegő táncát a szemben levő falon. Szél van, inognak a fényes rügyű faágak. /f kora tavaszi délutá- C/L. m°r erősen hosszabbodnak. Végig az utcán is még mindenütt napfény. Anyu már heveré- szik, a nagymama bóbiskol, és Ferkó Mili macskát egzecíroz- za, amikor apu megérkezik a közeli gyárból. A belépő mindenkit végigcsókol, aztán egy kicsit várakozik, majd megkérdezi: — És az indiánüvöltés? A többiek is csodálkoznak, hogy Jancsi most nem siet apu nyakába csimpaszkodni, és nem is kiáltja: — Tá! Tia, titis! — Bátyóka hol van? — néz szemrehányóan apu a többiekre. — Máskor sohasem tűnt el szó nélkül — védekezik anyu, nagymama és Ferkó. Anfju megterít, nagymama és Ferkó pedig elindul az utcai szobába, apu dolgozószobájába, a fürdőszobába, még a kamrába is benéznek, pedig Jancsi nem pákosztos, még a kristálycukorba sem \yal bele, mint Ferkó, amikor a közértbe vásárolni küldik. — Nem szokott ilyenkor toló vigyázni! — mert most már Ferkó sem volt látható. Biry nyel egyet, es amit eddig sohasem cselekedett, kikészítette apjától örökségbe maradt nádvesszőjét, amely mostanáig legföljebb arra szolgált, hogy valamelyik hosszúra nyúlt virág mellé tűzték —« karónak! Anyu sirdogált, csak nagymama mondta: — Te, ezek a gyerekek az előbb Marci bácsit sajnalgat- ták! Minthogy az elébb már minden szomszédot végigkérdez- teX, most siettek, még a nagymama is eltipegett becsengetni Marci bácsiékhoz. iza, Marci bácsi leánya ebben a pillanatban érkezik munkából és máris — még csengetés előtt — nyitja az ajtót. A Biry család sűrű mentegetődzés közt csendesen az előszobába lép, és nesztelenül sietnek az ebédlő irányába. Az üvegajtó halkan nyílik. Marci bácsi és a két Biry csemete ott ül ragyogó napsütésben a kopott szőnyegen, az öregúr szájában pipa, mindhármójuk fején régimódi keménykalap, és a szoba tele van énekhanggal: »Sej, elindultam, sej, elindultam a nagy vízre hajnalba’. Sej, hideg szellő, sej, hideg szellő cicázik a hajamba’. Csitulj, szellő, szállj el, felhő, ragyogj fel, nap sugara, de ne csak te, szerencse is ragyogjon a halászra!.. .«< Mély fekvésű, megkopott öregember-hang — az öregúré >— brummogta, és két üde, szopránhang — a gyerekeké — csilingelte a dalt, és kacagtak belefeledkezve a dalba. A három »dalár« mintha egy hosz- szú életen át, életvidáman együtt énekelt volna, úgy egymáshoz igazodtak már a hangok. Az éneklök csak akkor ocsúdtak fel, amikor Biry felölelte két csemetéjét, a három nő pedig könnyeivel küszködve mosolygott. A házban hamar híre ment, de estefelé már a fél Vár tudta, hogy az egykori bokorgazda, a mogorva vén halász, aki nemrégiben költözött fel faluról a leányához, milyen vidáman dálolgatott a szomszéd kisgyerekekkel, vagy ahogyan maguk a dalosok mondták: ,,,,,,,,,,,, i,,,, i,,, t , ........1111111 o 111 tsznmszédólni — mondják ko- szerenádoztak, amely az eset Inis ban, de azért mindenhová óta egyre gyakrabban esik szét azt, ami később úgyis ősz- } becsengetnek, csak éppen Mar- meg, és nincs a budai várban szeomlott volna« — írta töb- tci bácsiékhoz nem, pedig a boldogabb ember ezekben az [»szökevény« és Marci bácsi órákban, mint az öreg, nyugtot t kuporognak az ebédlősző- díjas halász tnyegen. bek között a férfi a tőle megszokott hideg udvariassággal, majd elnézést kért a zavarásért, kézcsókját küldte a mamának, és papát sokszor üdvözölte. Eszter megkönnyebbülten és szívében egy kis hálával ol-1 Marci bácsi, aki újabban kis dalostársait az Biryék dolgavégezetlenül tS34-es, nagy, kisbalatoni térnek vissza a lakásba. Apu emlékét őrző, alsópáhomérgelődik, anyu falfehér, és ki molnárdalra tanitgatja: vasta a józan és megindultság |hallgatják a nagymama szem- »Sej, tét zubbonyban, sej, tét nélkül papírra vetett sorokat, *rehányó szavait: zubbonvo és hosszú-idő óta először mély, | _ Én küenc gyermeket ne. megkönnyebbült alomba me- \veitem föl, mégis mindig tudrült. Másnap délelőtt, amint egy percre egyedül maradt az irodában, feltárcsázta Kéri József előadó hivatali számát. — Nem fejejtett még el? — kérdezte a meglepett fiatalembertől. — Akartam, de nem sikerült — hangzott halkan a válasz. — És nem haragszik rám? — kérdezte az izgalomtól rekedten. Szíve olyan hevesen dobogott, hogy a szavakat alig bírta kipréselni vacogó fogai között. — Az életemnél is jobban szeretem — válaszolta a fiú tiszta, szilárd hangon. — Akkor jó — mondta a lány csendesen letéve a hallgatót, és érezte, hogy arcán valami végiggördül. Mert néha megtörténik, hogy az élet minden boldogsága egy kis könnycseppben gyűlik ösz- sz* zubbonyban lábat lógáz a molnár, Sej, a nagy kerék, sej a nagy kerék csak üresen kotog, jár, Itarn róluk, hogy melyik merre Mikor jön már a faluból | jár. Ti még erre a két szem *?ú?át hoz6 telt szekér> \üvegházi palántára sem tudS lesz-e egyszer nemcsak a haj, de a zubbony is fehér?« HORGAS BÉLA: AZOKRA GONDOLOK... Azokra gondolok, akik elmaradtak tőlem, és most már soha nem látják meg az ismeretlen réteket. Lefeküdtek az utcán, a lámpavasak mellé, és nem vették le szemüket az égrőL Azokra gondolok, akik még inkább meghaltak a magány kattogó centrifugái kivetették őket a feszes délkörökre. £s azokra, akik hozzám hasonlók, zárt ajtók mögött hallgatódnak előrecsuklott nyakkal, mint a kisgyerek, kezükbe veszik a rézből kovácsolt holdat, nézik, nézik, és várják, hogy megreped, futnának a dombra, de nem értik még az esőtől súlyos akácok fehérét, ablakuk alatt térdre roggyant mozdony ár köröz, köröz a forrósodó égen, de nem száll le még a madár. >
