Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-16 / 166. szám

Yasárnap, 1961. július 16.

3

SOMOGYI NÉPLAP

ítélet magánügyben *

A JÓZAN ESZ, A BECSÜLET

ES A SZORGALOM DIADALA

Befejezték a kenyérgabona aratását

SOKSZOR KIISMERHETETLENEK az emberi tettek, cselekedetek rugói. Talán nincs nehezebb a világon, mint eligazodni az élet labirantusaiban. Könnyű valaki fölött ítéletet mondaná, de vajon eléggé körültekintő, tárgyilagos és igazságos-e az az ítélet? És mégis, akiben annyira bíznak az emberek, hogy legbensőbb és legtitkosabb dolgukba is beavatják, annak állást kell foglalnia, mert ezt várják tőle. De kinek adjon igazat, kinek higgyen? Hiszen akármelyiket hallgatja, mindegyik a maga igazát hajtogatja, s a másikat okolja a történtekért.

Minden ember a boldogság kék madarát kergeti. De vajon eléri-e mindenki ezt a kék madarat?

Magas, karcsú, barna asz- szony foglal helyet a Ruha- üzem pártirodájában. Geszte- nyebama hajában itt-ott ősz szálak vegyülnek, arca nyugtalannak, fáradtnak tűnik. Nyoma sincs rajt az önfeledt vidámságnak, amely más, ha- jfoniló korú társaiét ‘beragyogja. Ö is a boldogság útjait fürkészi, hasztalan. Hol tévesztették el az utat, nem tudja. Csak azt firzi, hogy a hajó, amelyre nem is olyan régen szálltak fel, egy idő óta mind jobban közeledik a zátony felé. Vagy már oda is jutott talán? Visz- szairányítható-e még e hajó a békés vizekre, ki merné, ki tudná megjósolni? Most a mérges hullámok bizonyulnak erősebbnek. A habok, tajtékzó hullámok, az összeütköző szenvedélyek közepette elrontott életek küszködnek és reménykednek. Vajon miben?

— Ügy szerettem ezt az embert, hogy meg tudtam volna halni érte. Most is szeretem, és szívesen, boldogan élnék vele, ha ő is akarná — tör élő a szívből jövő, őszinte vallomás. Keserűek napjai mostanában. A nemrég még békés otthon perpatvarok, családi dulakodások, otromba szavak színhelye lett.

MEGÉRTÉS ÉS KÖZELEDÉS HELYETT kölcsönösen vádolják egymást.

A férjnek nem sikerült az első házassága. Ott maradt a két gyerek. Tartásdíjait fizet oda. Itt is szüleitett már két gyerek. A férj azonban — panaszkodik a féleség — nem adja haza fizetését. Iszik, s ilyenkor goromba, nem lehet hozzá szólni, mert mindjárt verekszik. Mutatja karját, a kék foltokat — férje hagyta rajta a nyomokat. Talán egy hete fül- tövön csapta — a szomszédok szedték föl a földről —, azóta fél fülére alig hall. S megtörtént az is, hogy az asszonyt az ágyból zavarta ki éjnek idején a mámoros fejjel hazatérő férj, s a szomszédok adtak neki helyet, védelmet. Az asz- szonynak furcsa, hogy bár hatkor kezdődik a munka az üzemiben, de férje már öt e’őtt eltűnik hazulról. Este későn vetődik haza, akkor is, ha délután kettőig dolgozik. Hol, merre jár, mit csinál, nem számol be róla senkinek. Más szoknya után fut? Lehetséges.

A FÉRJ magas homloké; okos, szerény, csöndes ember-, nek látszik. Mondják is, hogy szinte hihetetlen, amit róla hallanak. A . munkahelyen semmi panasz sincs rá.

Magéba roskadtan, bűnbánóan hallgatja a párttitkár fejtegetéseit. Arról beszél a párttitkár, hogy milyen nevelést kapnak a gyerekek, ha azt látják, hogy a szülők állandóan veszekednek. Meg arról is, hogy saját véleményét nem szabad pofonnál elfogadtatni. Beszélt a család fontosságáról, a nő megbecsüléséiről és jogairól. Próbálja fölkelteni a férfiban az apa felelősségét: nem szabad játszadozni a házassággal, annak idején kellett volna meggondolnia magát, elvégre levonhatta volna a tanulságot első házasságából. A párttitkár minden szavából az a gondolat cseng ki: visszafordulni a rossz útról, talán még meg lehet menteni a családot a széthullástól.

— Nem méltó ez a magatartás a maga becsületéhez — mondja neki;

A férj meg azt panaszolja, hogy felesége szinte betegesen féltékeny; ha kihúzza hazulról a lábát, kérdőre vonja, meggyanúsítja, s ebből adódnak a veszekedések. Első házasságából származó kislányához nem engedi, a lakást nem tartja mindig tisztán, ezért nem érzi jól magét otthon.

Csonka elvtárssal, a párttitkárral elmentünk a lakásra is. A lakók nagyon tárgyilagosan elmondták, hogy mindkét hazastársnak megvannak a maga hibái, de a fő hibát a férj magatartásában, viselkedésében látják. Megerősítették, hogy a férj gyakran iszik, gorombás- kodik, és ebben a tettlegessé- gig is elmegy. Az asszonyról, hogy ideges, hamar felhorkan, de jószívű, kedélyes, szereti gyermekeit, és még sok; jó tulajdonságát említették.

MONDHATNA VALAKI: »Magánügy, mi közöm hozzá.*« De maga az a tény, hogy egy asszony legbensőbb, legtitkol- tabb ügyével fölkeresi a párttitkárt, hogy segítsen visszafordítani egy zátonyra futott házasságot, vajon nem azt bizonyítja-e, hogy a mi új világunkban a család védelme elsőrangú társadalmi ügy is?!

S jó, hogy így van!

Varga József

Szombat délelőtt. A kenyér- gabona aratásának utolsó órái a mesztegnyői határban.

Mintha a véletlen is az események krónikásának játszana a kezére: egy helyre terelte mind az öt hrigádot, hogy könnyebben készíthesse el róluk beszámolóját.

A falu hátába — a buján zöldellő lóheretábla és a két oldalán dús lombú eperfákka! szegélyezett út közé — ékelődött búzát vágja mintegy ötven kasza. Nyomában fürge asszonykezek ölelik marokba, kötik kévébe az utolsó rendeket

Nem messze tőlük, szinte végtelen, csupaszra »nyírt« gabonatábla közepén, vihar borogatta keresztsoroktól körülbástyázott magaslaton két férfi áll és szemlélődik. A Ladi János Termelőszövetkezet elnöke és főagronómusa: Takács István és Völgyi Mihály. Gyönyörködnek az aratók népes csoportjában, a szinte se eleje, se vége sorokban és a szélesen elterülő, dombra felkapaszkodó, völgybe igyekvő levágott táblákban.

— Ha nem tör ránk ez a veszett vihar — újságolja Takács István, az elnök — péntek estére végeztünk volna. Így — sajnos — csak ma, szombat délre fejezzük be az aratást.

Csoda esett?

Csak úgy ömlik belőle a szó.

Itt valaminek történnie kellett. Mégpedig nagy dolognak. Különben nem eredt volna meg ennyire a szava az elnöknek. Eléggé szűkszavú, lassú beszédű ember Takács István. És ha mégis elszabadult belőle a beszéd árja, akkor valami óriási kéznek kellett megemelnie előtte a zsilipet.

Arcán játékos mosoly futkos. Hiába igyekszik leplezni örömét, elégedettségét, elő-elővil- lan tekintetében a csillapíthatatlanul bujkáló győzelemérzés. Egyetjen szava sem hat dicsekvésként, csupán büszkeség hevíti. Jogos büszkeség, a mesztegnyőiek aratási diadalmenetének, helytállásának, becsületes, szorgalmas munkájának egyszerű bejelentése: másfél hét alatt keresztbe rakták a kenyérgabonát.

Az avatatlannak ez nem mond sokat. Azoknak viszont, akik régebbről ismerik Mesz- tegnyőt, a Ladi János Tsz nehéz vajúdását, a döcögő tavaszi munkákat, szinte csodaszámba megy ez a példátlan helytállás: általában ötvennél több kasza suhogtatta a rendet, kora reggeltől késő estig a tarlón küzdött 150—160 becsületes ember. Fiatalok, idősebbek, férfiak, asszonyok. Kitetlek magukért: az utolsók közül az első sorokba verekedték föl magukat, jó hírt, becsületet szereztek maguknak, falujuknak.

Mesztegnyőn

szép számmal akadnak olyanok — főként menyecskék —, akik korosabb szüleik helyett vállalták magukra az aratás nehéz munkáját.

— Ez a kötelességünk — mondja mosolyogva, halkan Nemes János, ez a szerény fiatalember, aki az első naptól kezdve vágja a rendet olyan becsülettel, mintha csakugyan kötelessége volna. Nem tagja a szövetkezetnek, mégis úgy érzi, hogy aratáskor itt, a közös első vonalában van a helye.

Az „ellenzéki' első kaszás

Csoda-e, hogy maguk fölé nőttek a mesztegnyőiek? Az aratás előtt a tagok egy része mindenáron a részes »mellett kardoskodott. Közülük egyikmásik makacsul hajtogatta, hogy másképp nem lesz aratás. Most itt látom őket is. Bennük is megszólalt a lelkiismeret.

Kovács Ferenc fáradhatatlanul vágja a rendet az első naptól kezdve; most is könnyedén vezeti izmos karja a kaszát. Pedig még az aratás előtti közgyűlésen is a részes mellett tört lándzsát.

És itt találkozom Linha Lajos bácsival is, ezzel a derék emberrel, aki ugyancsak nem akart engedni a részesből. Első kaszás lett belőle. S nem is akármilyen! Vitte bizony a brigádot, valósággal húzta maga után. Most azonban panaszosan mondja:

— Egy napja a végére kerültem.

Nem tőle, másoktól tudom meg, hogy ostoba rosszakarat állította félre: azzal gyanúsították egyesek — nem nevezem meg őket, mert még ők sem érdemlik meg, hogy szégyenkezzenek —, hogy titokban jutalmat kap, azért igyekszik annyira az élen.

— Pedig csak becsületből szorgoskodtam — vallja meg kissé restelkedve, harsány, jóízű nevetéstől kísérve, ez a különben hangos beszédű, bátor kiállású ember.

Lám, ilyen nagy változá* son ment keresztül ő és vele együtt az egész falu.

Földes Mihály:

A SZORKI

(48)

— Argai elhagyta a laküsat.

— Kövessék.

Később:

— Argai a pályaudvarra ment.

— Hová váltott jegyet?

— Budapestre.

— Valaki utazzék vele.

Eltelt újabb huszonnégy óra.

Vincze százados kétóránként kapta a jelentéseket telefonon.

— Argai az egész úton aludt. A vonat késés nélkül kora reggel Pestre érkezett. Argai fürdőbe ment. Utána betelepedett az egyik belvárosi kávéház kirakatába. Délig a lapokat olvasgatta. Az Astoriában ebédelt. Utána kisétált a Duna- partra. Az Erzsébet-hídnál felült a vízibuszra, a Margitszigeten szállt ki. A Nagyszállót elkerülte. A Palatínusnál autóbuszra szállt és visszatért a városba. Ezután dr. Reményi Ottokár ideggyógyászhoz ment. Itt csaknem egy teljes órát töltött. Ezt követően visszatért a pályaudvarra. Jegyet váltott. Az éjszakai vonattal hazatért.

Vincze tűnődött.

— Ez az ember átver bennünket — mérgelődött Kocsis főhadnagy.

— Azt hiszi?

— Azt.

— No, várjuk csak meg a mérkőzés végét. És hamarosan azt is igen pontosan tudni fogjuk, ki az a dr. Reményi Ottokár ideggyógyász.

— És most már elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy a mi emberünk, mikor hagyja ott az odúját és mikor utazik Pestre?

— Az odúját hamarosan elhagyja — szólt a százados —, de Pestre nem fog utazni.

— Miért nem?

— Azért, mert ha ez lett volna a szándéka, régen megtehette volna. Nem a főváros érdekli ezt az embert, hanem valami más.

— Ha szabad megjegyeznem, ez csupán hipotézis.

Vincze százados bólintott.

— Ne becsüljük le a nyomozó munkájában a hipotézis jelentőségét. Ha a feltételezések a földön járnak, olyan szolgálatot tehetnek a nyomozónak, akár a vadászkutya a vadásznak: segítenek felhajtani a vadat. A feltételezések csak akkor lehetnek végzetes hibák forrásai, ha nincs bennük semmi realitás, ha a tények felkutatásáról lemondanánk és beérnénk az intuícióval, az ösztönös megérzések játékával. Kiváló kriminalisták állapították már ezt meg, s mi jól tesszük, ha szakadatlanul tanulunk.

— Rendben van — helyeselte a főhadnagy —, de mit tételezzünk fel Argai pesti utazásáról?

— Csupán annyit, hogy a szóban levő »ideggyógyász« segítségét kérte az idegen céljainak érdekében.

— És mit tételezzünk fel e segítség lényegéről?

— Semmit. Ezt rövidesen megtudjuk magától az idegentől...

2.

Két nappal azután, hogy Argai visszatért a lakására, az idegen kimozdult végre a rej- tekéből. Kovács (Kocsis) Péter nyomozó meglepődött. Az idegen papi ruhában hagyta el Argai lakását. A tizedes személyleírása. alapján azonban határozottári felismerte. Az idegen eléggé jól játszotta papi ruhában a szerepét. Köszönéseket vallásos emberektől ájtatos képpel fogadta. A szobafogság megsápasztotta, a sok ital megsárgította, a szeme alatt lógó, fekete zacskók keletkeztek, az egész ember szörnyen betegnek látszott.

Alighogy megváltotta a jegyét Láposdra, Vincze százados kocsiba ült, és jó 120-as tempóban előresietett. Mindenekelőtt az őrsön vetet!»! meg a jövevény ágyát.

— Fogadják ezt az embert közönyösen, papi ruhában van. — Értettem — mondta az őrsparancsnok.

— Amikor bejelentkezik és se hideg, se meleg alapon fogadják.

— Értettem.

— És mihelyt megmondja,- kihez jött, az őrsről való távozása után ezt azonnal jelentse nekem. A határőr laktanyában leszek.

Vincze százados és a határőrség parancsnoka, Vadász Imre ismerték egymást. Néhány komoly akcióban a közös erőfeszítés kovácsolta őket egybe. Egy alkalommal az életük is veszélyben forgott. Min.d a ketten, egyforma szenvedéllyel

gyűlölték a betolakodókat. Vadász tudott az ejtőernyős behatolásáról.

— Amióta ezen a határszakaszon vagyok — állapította meg — hasonló eset nem fordult még elő.

— Mi következik ebből? — kérdezte Vincze százados.

— Sok minden.

— Mégis.

— Tény az, hogy a mi szakaszunkon sorra elvéreztek a hívatlan vendégek.

— Nem feltűnő, hogy mégis itt kísérleteznek?

— Feltűnő, de van magyarázata.

— Éspedig?

— A lázas napokban, októberben és novemberben, előrelátóan itt építették ki az »állásaikat«. A csempészek, itt és amott, nagyon jól megértik egymást.

— Ez világos.

— Valószínűleg éppen erről a szakaszról volt pontos információjuk a műszaki zárról is. A többi világos.

— Világos.

— Ha ezt az ejtőernyőst nem a szokott módon próbálták átdobni, akkor legalább két dologra következtethetünk.

— Mi az egyik?

— Belátták, hogy változtatniuk kell az eddigi módszereiken. A minimálisra akarták csökkenteni a lebukás veszélyét.

— És mi a másik?

— Ez bonyolultabb. Miért jön ide a papi ruhás idegen? Mit akarhat itt? Próbáljuk beleképzelni magunkat az ő helyzetébe. Ha közönséges hírszerző feladatai lennének, úgy értem, megszokottak, akkor az ország belsejébe pályázott volna.

— Ez esze ágában sem volt.

— Következésképpen a natúron vannak feladatai. Mifélék?

A Domsa brigád tört az élre?

öt brigád — egy akarat. Ez jellemzi az itteni aratási munkálatokat.

A Domsa brigád nem nyugszik bele a kapálásnál elszenvedett vereségébe. Nyáriné most is Sjíerősködik:

J — Hiába írta az újság, hogy Ja Pável brigád lett az első, /mi akkor sem mondunk le az Jelső helyről. A mi brigádunkéban aratnak a legtöbben.

J Ezen viszont nem lehet vitatkozni. A brigádok közötti /verseny értékelése még hátra* Jván, annyi azonban máris bi- Jzonyos, hogy ez a legnépesebb Jbrigád: általában 14—15 kaszáival vonulnak fel naponként, /pedig még az aratás előtti na- Jpon is arról panaszkodott ^Domsa Feri bácsi, hogy kevés Ja férfi.

J A brigádbecsület azonban /megsokszorozta a kollektíva Jerejét. Az akarás itt is nagyot /szült: jó pár olyan kaszásuk Jván, aki nem is tsz-tag, és a J marokszedők, kötözők között is

Csak az elismerés és a tisztelet hangján lehet szólni ezekről a szorgalmas emberekről. Sok vitatkozás, ellenkezés és kétkedés után az emberség, a becsület, a lelkiismeret kerekedett bennük felül. Megmutatták, hogy a mesztegnyőiek jobb hírre, nagyobb megbecsülésre, őszinte elismerésre érdemesek.

És most, amikor az utolsó kaszavágások suhognak, amikor a jól végzett munka örömével és elégedettségével készülnek felsóhajtani e derék emberek, megszólal csendesen a főagronómus, Völgyi Mihály, ez a szerény, csupa szív ember:

— Én igazán elfogulatlanul mondhatom, mert alig két hónapja kerültem a faluba: valóságos csodát műveltek a mesztegnyőiek. Felülmúlták saját magukat. A józan ész, a becsület, a szorgalom uralkodik bennük. Ilyen emberekkel, mint amilyenek most az aratásban* igazán büszkélkedni lehet. Mindenki megemelheti előttük kalapját.

‘Kiss István

Felajánlást lettek augusztus 20-ra a Közúti Üzemi Vállalat dolgozói

(Folytatjuk.)

A múlt hónap végén tartott •termelési tanácskozásokon a KPM Kaposvári Közúti Üzemi Vállalatának dolgozói verseny- felajánlásokat tettek augusztus 20-a tiszteletére. A vállalat nagykanizsai építésvezetőségén vállalták, hogy a hátralevő útszakaszt augusztus 20-ig ellát- /ják fekete burkolattal. A terv Jszerint szeptember 30-ra kelletne az útnak elkészülnie, ám ha Ja vállalást teljesítik, akkor jóival a határidő előtt befejezik Ja munkát, mivel a fekete bur- / kólát elkészülte után csak az /útpadkák építése marad hátra. J Az első félévben több mun- ''katerületen lemaradtak a marcali építésvezetőség meg a közös munkát végző batéi és tamási építésvezetőség dolgozói. Most vállalták, hogy még ebben a hónapban pótolják a mulasztottakat, s augusztus 20-ig 25 százalékkal túlteljesítik augusztus havi tervüket.

A négy építésvezetőségen több száz dolgozó kapcsolódott be az alkotmány ünnepére indított versenybe. Ha a felajánlások teljesülnek, a vállalat 25 ezer forint céljutalmat oszt szét a legjobb brigádok között* 9 ugyanakkor valamennyi dolgozót autóbusz-kirándulásra viszik.