Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-15 / 165. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1981. július 18. SPORT A „Június 18“ és pilótája Fülöp Sándor debreceni MHS vitorlázó repüld, aki — mint lapunkban hírül adtuk — Hajdúszoboszlóról Kaposvárig repült vitorlázó gépével. Amikor felvételünk készült, Fülöp már várta a vontatógépet, hogy visszavigye kiindulási pontjára. Rövid számvetés a délnyugati NB IH-höl A labdarúgó NB in. legerősebb csoportjaként szokták emlegetni a délnyugatit. Nem is alap nélkül, hiszen ebben a csoportban öt megye: Baranya, Bács^Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna legjobb megyei csapatai kerültek össze annak idején. Az 1960—61. évi bajnokság tizenhatos mezőnyében olyan együttesek voltak, mint a K. Kinizsi, a KMTE, a PVSK és a Csepel Autó. Ez a négy csapat a legutóbbi esztendőkben még NB II-esnek vált háttá magát. A P. Bányász, a Ba5 jai Építők, a Szekszárdi Petőfi is megjárta már az NB II. rögös útját. E hét volt NB 11-es csapat mellett ott küzdött a sorban az NB II. kapuját már esztendők óta döngető Bajai Bácska. Rajtuk kívül a Székesfehérvári MÁV Előre, a legutóbbi esztendőben ugrásszerűen fejlődő K. Dózsa és Pécsi Vasas alkotta a csoport középmezőnyét. Sejthető volt, hogy délnyugaton kezdettől fogva késhegyig menő harc folyik majd az NB n-t jelentő elsőségért, de a kiesés elkerüléséért is. így is történt. Fél tucat csapat futott versenyt a bajnokság kétharmadáig az első helyért, ugyanennyi küzdött a kiesés elkerüléséért. Ebből fakadt, hogy a találkozók zömén a labdarúgásnak inkább a küzdő jellege domborodott ki. Igaz, némelykor szép és magas színvonalú játékot is hoztak ezek a rangadó jellegű összecsapások. A PVSK—K. Kinizsi, a K. Kinizsi—KMTE, a Bajai Bácska—PVSK mérkőzések föltétlenül megütötték az NB II. szintjét. Igaz, e rangadók némelyike vaskos meglepetéssel is szolgált. A legnagyobbat a K. Kinizsi—Csepel Autó mérkőzés szolgáltatta, ezt ugyanis a későbbi bajnokcsapat 9:0 arányban nyerte meg. Fejlődik-e a labdarúgás délnyugaton? Az NB III. ' 1960—61. évi küzdelemsorozata azt bizonyítja, hogy igen. Igaz ugyan, hogy a mérkőzések jellemzője inkább a küzdelem. De a csapatok zöme már játszani is tud. Ilyen erényeket bőségesen csillogtatott a K. Kinizsi, a KMTE, a Bajai Bácska, a Pécsi VSK, de a középmezőnyhöz tartozó csapatok is nem egy ízben, beleértve a Kaposvári Dózsát is. Egyenként vizsgálva a csapatokat, a múlt évihez képest legnagyobbat a K. Dózsa és a Pécsi Vasas lépett előre. Tavaly még mindkét együttes a kiesés ellen küzdött. Az idén a Pécsi Vasas még a huszadik forduló táján is versenyben volt az elsőségért folyó csatában. A Kaposvári Dózsa pe- dig egyik legjobb középcsapat lett. Olyan eredményekre is képes volt, mint a Csepel Autó elleni 5:0 arányú győzelem. Érdemes fenntartani az NB III. rendszerét, ha másért nem, azért is, mert ez a csoport esztendőről esztendőre a fiatal labdarúgók sorát neveli. Délnyugat sem kivétel. Tavaly a bajai Dujmov, Rápity és Petresevics lépett az NB TII-ból egyenesen az NB I-be. Az idén is .megismétlődik ez az ugrás. Dujmov II. a Bajai Bácskát éppen úgy, mint testvérbáty i a, máris felcserélte a Pécsi Dózsával. A csoport egyik legfiatalabb, de majdnem legeredményesebb csatáráért, a 16 és fél esztendős kaposvári Bene Ferencért az Üjpesti Dózsa, Őri Tamás kapuvédőért a Csepel jelentett be igényt. És nemcsak ők hárman jeleskedtek. Sok fiatal tehetség jut szóhoz évNagykanizsán bonyolították le az egyesületi atlétikai bajnokság utolsó fordulóját. A II. és III. osztályú versenyzők találkozóján nem született kiemelkedő eredmény. A somogyi atléták eléggé mérsékelt teljesítményt nyújtottak. Három első helyet, néhány helyezést szereztek versenyzőink. A verseny somogyi vonatkozású eredményei: ről évre az NB Hl. délnyugati csoportjában, amely most már megszűnt a kiöregedett labdarúgók gyűjtőhelye lenni, mint az induláskor volt. A bajnokság sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el a Kaposvári Kinizsi javára — megérdemelten. (Erről majd később.) A kiesés érdekes tanulságot szolgáltat. Ügy fest, hogy a megyei bajnokság és a most már felerősödött NB III. között nagy a különbség. A tavaly feljutott Somogy, Tolna, Baranya megyei bajnokok, a K. Honvéd, a Mázai Bányász és a PEAC csak átszálló jegyet váltottak, s ez év végén már búcsút is mondhattak a mezőnynek. Velük együtt kiesett a Bonyhádi Vasas is bizonyítva, hogy felkészületlenül ma már nem lehet az NB Hibán sem rajthoz állni. Mindent egybevetve, eredményes esztendőt zárt a délnyugati NB III., amely legfőbb tanulságként azt nyújtja az állva maradt, de a kiesett csapatoknak is, hogy tovább kell fiatalítani, hogy csiszolni kell a labdarúgók játéktudását, hogy az NB Ill-as csapatok játékosainak el kell sajátítaniuk a modem játék elem eket, mert csak az ilyen erényekkel rendelkező együttesek állhatnak sikerrel helyt a labdarúgó NB HL bajnokság vonalában is. n. osztály: Magasugrás: 5. Kiss (K. Dózsa) 170, 6. Kovács J. (K. Dózsa) 165. Hármasugrás: 2. Kovács J. (K. Dózsa) 12,78, 6. Kiss (K. Dózsa) 12,34. 200 m női: 3. Walter Rózsa (K. Dózsa) 28.3. III. osztály: 200 m: 3. Molnár (K. Petőfi) 25, 6. Fenyősi (Barcs) 25.6. 800 m: 3. Baksa (K. Petőfi) 2:08.1, 4. Háttá (K. Dózsa) 2:11.2. 5000 m: 1. Závecz (Barcs) 17:05.4. Magasugrás: 3—4. Jáhn (Táncsics) és Hubay (Csurgó) 160 cm. Hármasugrás: 1. Lelkes (K. Petőfi) 11,87. 200 m női: 3. Kalács Éva (Barcs) Gyöngyösre utazik a K. Dózsa ökölvívó-csapata ATLÉTIKA Közepes eredményeket értek el Nagykanizsán a somogyi atléták Siófokon játszik az Újpesti Dózsa Kétnapos verseny lesz a városi úszóbajnokság Kaposvárott Három sportág versenyeit bonyolítják le szombat-vasárnap a megyében, majd a megye határain kívül. A nagy népszerűségnek örvendő ökölvívás legjobbjai, a I. Dózsa ökölvívó-csapata szombaton reggel Gyöngyösre utazik. Az ellenfél a Zalka HSE csapata, az NB I. másik vidéki képviselője. A gyöngyösi csapat pillanatnyilag a táblázat utolsó helyén áll, mégis helytelen volna lebecsülni az együttest, mert sok jó képességű ökölvívó található Gyöngyösön. Ha a Dózsa győzne, jelentősen javítana helyzetén. Vereség esetén a gyöngyösi csapat zárkózna fel a középmezőnyhöz. A K. Dózsa együttese valószínűleg a legjobb összeállításban szerepel Gyöngyösön. Előfordulhat azonban, hogy Papp Béla sérülése miatt esetleg nem áll a csapat rendelkezésére. Papíron a Dózsa jobbnak látszik, mint a Honvéd együttese. A hazai pál^a azonban a gyöngyösiek mellett szól. Döntetlent, vagy igen szoros, 11:9 arányú kaposvári győzelmet várunk a találkozótól. fl labdarúgók ^ y> ellenfelet keresnek maguknak. ▲ Siófoki MÁV Olajbányász SE például ma délután 5 órakor Siófokon az Üjpesti Dózsa NB I-es csapatát látja vendégül. Kadnai György edző keresi azt a csapatot, amely rajtolni fog az NB Ill- ban. Az Ü. Dózsa ellen azonban még cserére kerül majd sor a második félidőben. Az. edző ugyanis mindenkit látni szeretne, hogy miként áll helyt nagyobb képességű ellenféllel szemben. A K. Kinizsi ugyancsak szombaton a PVSK csapatával játszik. A pécsi vasutasok jelentősen megér r 'j űek, hisz leigazolták a Pécsi Dózsából Horválhot, Freppánt, Farkast és Kamondit. Jó értékmérő lesz a megerősödött PVSK és az NB Il-es K. Kinizsi találkozója. A barátságos mérkőzések hosszú sorát bonyolítják le e hét végen. Megkezdték már a kis csapatok ft. A nagytoldlpusztai MEDOSZ például a Kaposvári MTE-t hívta még vasárnapra barátságos mérkőzésre. d városi úszábajnokság kétnapos verseny keretében kerül lebonyolításra. Szombaton este 6 órakor lesz a rajt, vasárnap pedig reggel 9-kor folytatják a küzdelmeket. Sajnos úszósportunk eléggé egy helyben topog, így kiemelkedőbb eredményeket a kétnapos versenytől sem varhatunk. 800 m női: 1. Ball ér Margit (Barcs) 2:39.4, 2. Baráth Éva (K. Petőfi) 2:54.1. Távolugrás: 3. Kocsis Éva (K. Dózsa) 441, 6. Szöllősi Edit (Csurgó) 430 cm. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind- | azoknak, akik szeretett kercsmar istvanné I temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat eny- I híteni igyekeztek. Marton család. (2881) Köszönetnyilvánítás I Köszönetét mondunk mindazoknak a barátok- I nak, rokonoknak és isme- I söknek, akik drága leányom és testvérünk elhunyta alkalmával mély I gyászunkban osztoztak. Szabó család. (2383)-HÍREKA lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóságra a 28. játékhéten 4 142 525 szelvény érkezett be. Ennek megfelelően egy nyerőosztályra 1553 446 forint 87 fillér nyeremény jut. Siófokon, a Május 1. Filmszír házban megtartott sorsoláson a 28. játékhéten a következő számokat húzták ki: 35, 38, 43, 56, 80. (MTI) — Félévi munkájának eredményeit vitatta meg a Vörös- kereszt városi vezetősége csütörtökön. Különösein a díjtalan véradás megszervezésében, a “Tiszta iskolai-mozgalom felmérésében és a gümőkórral kapcsolatos felvilágosító előadások szervezésében végeztek jó munkát. — TÁNCDALEST AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN. Kaposvárott vendégszerepeit a rádióból és a televízióból jól ismert Körmendi Együttes, a két népszerű táncdaléneices, Zárai Márta és Vámosi János. Az Ifjúsági Házban megtartott előadáson néhány új számmal és többnyvre ismert dalokkal szerepeltek a művészek. — 18 családi házat épített az első félévben a Mezőcsokonyai Vegyesipari KTsz. — Cukrászdát nyitott Bala- toonszabadibam a földművesszövetkezet. Az új üzletre 96 ezer forintot költöttek. A megnyitás napján 5100 forintot forgalmazott a cukrászda. Halálos gázolás Balatonföldváron Hegyi István 40 éves bál- ványosi cipész egyik este szabályosan, az úttest jobb oldalán tolta kerékpárját Balatonföldváron. Mögötte haladt személygépkocsiján Márai Pál budapesti lakos, aki szabadságát töltötte Földváron. Márai szabálytalanul' előzött, s elütötte a kerékpárja mellett haladó embert. Hegyi a helyszínen meghalt. Márai Pált a rendőrség őrizetbe vette. — Közszemérem elleni vétség miatt két és fél évi börtönre ítélte a Barcsi Járásbíróság Pados László marietta- puszlai volt alsótagozatos nevelőt. — vasárnap mutatkozik BE Nagyberkiben a nemrégen alakult táncegyüttes. A fiatalok helyi gyűjtésű karikást, verbunkot, leány- és sapkatáncot mutatnak be. A tsz tánccsoportját a KISZÖV- együttes tagjai támogatják. — Az Építőipari Vállalat üzemi' általános iskolájának VII—VIII. osztályába 29 kaposvári dolgozó jelentkezett. — A SOMOGYSZOBI VASUTASOK a hét elején két napon át segítettek az aratási munkákban a segesdi Üj Élet Tsz közösségének. 35-en mintegy 20 hold gabonát vágtak le. — Az iparitanulö-szerződéskötéseket július I3-tól augusztus 25-ig tartja a KIOSZ Kaposvári városi és járási helyi csoportja. Ez idő alatt 55—60 szerződést kötnek meg. Eddig mintegy 40 fiatal jelentkezett ipari tanulónak. Az asztalos-, ács, kőműves- és kőfaragószakmákra még várnak pályázókat. — VASÁRNAP SIÓFOKON VENDÉGSZEREPEL a Vasas Központi Művészegyüttes. Az együttes műsorát a Kálmán Imre-szobor előtti téren tartja. — Sok szülő hívta lel telefonon szerkesztőségünket, és érdeklődött, hogy a balatonú.ihelyi önkéntes ifjúsági táborban milyen károkat okozott a csütörtöki vihar. A szülök megnyugtatására közöljük, hogy a lapban megjelent helytelen tájékoztatásból származó MTI- hlrrel ellentétben mindössze egyetlen sátor dőlt össze, s abban is csak különböző fölszereléseket tartottak. A tábor lakói közül senkinek sem történt baja. Időjárásjelentés Várható időjárás szombat estig: Felhöátvonulások. több he-, lyen eső, zivatar. Ismét megélénkülő nyugati széllel. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Távolabbi kilátások: Vasárnap szeles, hűvös idő. ^///űvelődég rVzórakozás VÖRÖS CSILLAG: ALOMREVÜ. (Korhatár nélkül.) Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJtSAG: AZ ISMERETLEN FÉRFI: (10 éven alul nem ajánlott.) Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI: ÁLLAMI ARUHÁZ. (Korhatár nélkül.) Előadás kezdete este fél 9 órakor. BARTÓK BÉLA KERTMOZI: HORGÁSZ A FÁCBAN. (Korhatár nélkül.) Előadás kezdete este fél 9 órakor. Nagyatádi Művelődési ház: HÜVELYK MATYI. (Amerikai film.) Előadás kezdéte este 8-kor. RIPPL-RÓNAI MÚZEUM: Vaszary-emlékkiállítás. MEGYEI KÖNYVTÁR: Könyvkölcsönzés 9—19-ig. olvasótermi szolgálat 13—19 óráigIFJÚSÁGI KÖNYVTÁR: Könyvkölcsömzés 13—18 óráig. VASÁRNAP VÖRÖS CSILLAG: ÁLOMREVÜ. (Korhatár nélkül.) Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. De. fél 10-től fél 1-ig folytatólagos híradóműsor. SZABAD IFJÚSÁG: AZ ISMERETLEN FÉRFI, (10 éven alul nem ajánlott.) Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. De. fél 11 árakor: KANTONI MEGBÍZATÁS. DÓZSA KERTMOZI: Állami ÁRUHÁZ. (Korhatár nélkül.) Előadás kezdete este fél 9 órakor. BARTÓK BÉLA KERTMOZI: HORGÁSZ A FÁCBAN. (Korhatár nélkül.) Előadás kezdete este fél 9 órakor. RIPPL-RÓNAI MÚZEUM: Vaszary-emlékkiállítás. Szabadtéri színpad Balatonlelién július 16-án, Siófokon július 18-án, Balatonföldváron július 19- én az Országos Rendező Iroda rendezésében: FURFANGOSA DIVAT. Díj előadásonként 2000 Ft. Jelentkezés a helyszínen. Játékvezető: Pálos Miklós. Fellépnek: Feleki Kamill Kos- suth-díjas kiváló művész, Komlós Juci érdemes művész, Majláth Jenő, Toldy Mária, Tatár Eszter, Záhony Adrién, a «-NEBULÓ« tánczenekar, Víz- és villanyszerelőket azonnal fölveszünk. Fölvétel esetén útiköltséget térítünk. Somogy megyei Tatarozó, Kaposvár, Május 1. u. 52., üzemgazdasági osztály. (2668) FURFANGOS DIVATREVÜ. Jegyek kaphatók a szabadtéri színpad pénztáránál. Siófokon ma este 9 órakor LEHÁR: CIGÁNYSZERELEM. Romantikus nagyoperett 3 felvonásban. A Csiky Gergely Színház vendégjátéka. Jegyek válthatók a szabadtéri színpad pénztáránál. Filmszínházak műsora JÜLIUS 15-ÉN: BALATONBOGLAR Halálhajó. BA LATONFÖLD VAR Fedett kert mozi: Házasodni akarunk. Balatonlellei, balatonboglári és foDyódi fiókjaiban ruhafestést és vegytis'títást vállal rövid határidőre a Siófoki Szolgáltató KTsz 3750 Villanymotor-, dinamó-, transzformátor-tekercselést, automata kapcsolók, háztartási kisgépek javítását 8 napra vállalja a Siófoki Szolgáltató KTsz (3751) BALATONSZÁRSZÓ Babette háborúba megy, BALATONFENYVES Dúvad. BALATONLELLE Parkmozi: Kenyér és rózsák. Kertmozi: A vár titka. BALATONSZEMES Búcsú. FONYÓD Kossuth Filmszínház: Különös kirándulás. Kertmozi: Aíba Regia. SIÓFOK Május 1. Filmszínház: Therese Raquin. Kertmozi: Megmérgez a családom. ZAMARDI: Normandia-Nyeman. JÜLIUS 16-AN: BALATONBOGLAR Halálhajó. BALATONFOLDVAR Fedett kertmozi: Házasodni akarunk. BALATONSZÁRSZÓ Babette háborúba megy. BALATONFENYVES Dúvad. BALATONLELLE Kertmozi: Therese Raquin. BALATONSZEMES Búcsú. FONYÓD Kossuth Filmszínház: Különös kirándulás. Kertmozi: Alba Regia. SIÓFOK Május 1. Filmszínház: Halálkanyar. Kertmozi: Megmérgez a csaladom. ZAMARDI Normandia-Nyeman. ALTALANOS ISKOLÁT VÉGZETT FIÜKAT kereskedő tanulónak felveszünk GYÜMÖLCS-ZÖLDSÉG SZAKMÁBAN. Legalább közepes iskolai eredmény szükséges. Jelentkezni lehet a Szövetkezetek Somogy megyei Értékesítő Központjának személyzeti előadójánál (Kanosvár, Noszlopy Gáspár u. 12.). (2678)