Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-09 / 160. szám

WLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK: Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYÉI TANÁCS LAPJA XVIII. évfolyam, 160. szám. ARA 60 FILLÉR Vasárnap, 1961. július 9. Felkészült a gabonafelvásárlására a Termény forgalmi Vállalat Még néhány napig lehet szerződési- kötni Magyar Ferenc váltókezelő 25 éVe teljesít szolgálatot a darányi vasútállomáson, vagy ahogy vasutasnyelven mondják, »tereli« vágányról vágányra a vonatokat. Megszüntetik az „ezer apró cikk“ hiányát A Termény forgalmi Vállalat teendői a nyári időszakban gyarapodnak meg a legjobban. Érthető ez, hiszen ő gyűjti ösz- sze, raktározza el az államnak járó termést. Hogyan készül­tök fel erre a munkára, mikc/it biztosítják a termények za­vartalan átvételét, raktározá­sát? Készen állnak a raktárak Legelőször a raktárakat kel­lett rendbe hozni. Ezen már nagyrészt túl vannak, csupán ott akad még tennivaló, ahol tavalyi terményt tárolnak. A készleteket folyamatosan el­szállítják, hogy mielőbb he­lyükre jöhessen az új gabona. Minden talpalatnyi helyre szükségük van. Az előző esz­tendőkben nem okozott gondot a tárolás, de azóta 3000 va- gonnyi tárolóhelyet adtak át a termelőszövetkezeteknek. 1000 —1500 vagon terményt szük­ségférőhelyen kell elhelyez­niük. Ezt a nehézséget segítik áthidalni a honvédségi alaku­latok és a gépállomások úgy, hogy a célnak megfelelő táro­lóhelyiségeket ideiglenesen a vállalat rendelkezésére bocsát­ják. A Terményforgalmi Vállalat képviselői minden termelőszö­vetkezettel megtárgyalták a szállítás módját, időpontját. Megegyeztek abban, hogy mennyi gabonát várnak a kö­zös gazdaságoktól adó, cséplő­rész és szerződés alapján. így biztosítják az átvétel zavarta­lanságát, gyorsaságát. A ter­mény csak minőségének mű­szeres vizsgálata után kerülhet raktárba. A műszereket min­denütt megkapták, s a beérke­ző tételeket külön-külön ellen­őrzi a raktáros. Ezzel sok vitá­nak elejét veszik. Megkezdődött az átvétel Ä gabonaátvétel dandárja ezután következik. Ez idő sze­rint kisebb mennyiségű új ter­ményt raktároz a vállalat. A keverőüzemek részére már most átveszik azt az árpát, melynek ellenében a termelő- szövetkezetek évközben szán­dékoznak takarmánykeveréket kapni. Ezzel könnyít a válla­lat a tsz-ek raktározási gond­jain. A legtöbb szövetkezet él is ezzel a lehetőséggel, s egy kevés tartalék kivételével be­szállítja terményét. így tesz például a vízvári Vörös Csil­lag, a bélavári Het.edik Párt- kongresszus, a bolhói Határőr, az iharosberényi Zöldmező Tsz. Eddig 100 vagon árpát he­lyeztek el a raktárakba; a vál­lalat csaknem 1000 vagonnal fog átvenni. Megérkezett az első búza­szállítmány a siófoki, a fonyó- di és a kaposvári járás raktá­raiba. A termény minősége jó, s kevés a víztartalma. Ez ar­ról tanúskodik, hogy a gépke­zelők és a tsz-vezetők jól vá­lasztották meg a kombájnolás időpontját. Ügyeljenek erre a jövőben is, s ha a kombájnnal csépelt gabona nem elég tisz­ta, föltétlenül rostálják meg a termést De ha szükséges, ren­delkezésre áll a kaposvári és a barcsi szárítótelep. A fölösleget is várják Tíz nappal ezelőtt tartották meg a végleges terménybecs­lést a megyében. A tapaszta­latok szerint mód van a szer­ződési, felvásárlási előirányzat túlteljesítésére. A szövetkeze­tek ne tartalékoljanak fölösle­get, ne osszanak ki a szüksé­gesnél többet. Kárt vallanak azok a közösségek, amelyek visszatartják terményüket. Az utóbbi időben meglehetősen sok tavalyi gabonát adtak át a vállalatnak tsz-tagok is, szö­vetkezetek is. A termények legtöbbje zsizsikes, sőt romlott szombaton délután a meggyei pártbizottság nagytermében, hogy részt vegyenek a Marxiz­mus—leninizmus Esti Egyete­mének tanévzáró ünnepségén. A másfél száz hallgatóból 38- an immár harmadszor s egy­ben utoljára vettek részt ilyen összejövetelen. A kaposvári esti egyetem kibocsátotta el­ső végzős hallgatóit. A tan­évzáró ünnepségen ott láthat­tuk a tablót, rajta a tanárak és a 38 végzett hallgató fény­képét. Pártmunkásoké, állami szerveknél és tomegszerveze- tekben, értelmiségi pályán dolgozó embereké, azoké, akik nehéz munkájuk mellett ne­kifogtak a tanulásnak, hogy gyarapítsák, elmélyítsék mar­xista műveltségüket. S mint Sun Károly elvtárs, az esti egyetem igazgatója megálla­pította: az esti egyetem az el­telt három esztendőben elérte célját, szervezett marxista ok­tatást nyújtott egyetemi szín­vonalon. A hallgatók becsüle­is akad köztük. Ezekért ter­mészetesen kevesebbet fizet a vállalat. Tehát céltalan, sőt ká­ros visszatartani a fölösleget! Néhány napig még lehet pót­szerződést kötni. A szerződött gabona rúázsájáért 5 forinttal többet kapnak a tsz-ek. A fel­mérések szerint még 200 vagon gabona lekötése várható. Csak a felárból 100 ezer forint több­letbevételhez jutnak a megye szövetkezetei. Néhány közös gazdaság már kötött pótszerző­dést. A karódi Búzakalász pél­dául 27 vagonról 37-re, a hácsi Béke 7-ről 9 vagonra emelte értékesítési szerződését. A ba- latonlellei Balatongy öngye a becslés után 5 vagon termény szállítását vállalta. Felkészült tehát a nagy mun­kára a Terményforgalmi Vál­lalat. Dolgozói naponta felke­resik a szövetkezeteket, szak­tanácsokat és egyéb támoga­tást adnak nekik. A kirendelt­ségek között verseny indult. A győztes az lesz, amelyik — az arányokat tekintve — a leg­jobb szervezéssel a legtöbb ga­bonát gyűjti össze az állami raktárakba. tosen eleget tettek kötelezett­ségüknek, szorgalmasan, fe­gyelmezetten tanultak, és most tudásban, elvi ismere­tekben gazdagodva, könnyeb­ben végezhetik majd min­dennapi munkájukat Suri elvtárs felhívta a hall­gatók figyelmét, hogy ne elé­gedjenek meg az?al, amit ed­dig elsajátítottak, hanem mű­veljék tovább magukat, mert a megszerzett tudás csak így lesz maradandó. A tanulmányait befejező 38 hallgatónak átadták az esti egyetem elvégzéséről tanúsko­dó bizonyítványt, majd a leg­jobb eredményt elért hallga­tókat könyvekkel jutalmaz­ták. A megyei párt-VB üdvözle­tét Szőke Pál elvtárs, a párt- v. b. tagja tolmácsolta az esti egyetem tanári karának és hallgatódnak. A hallgatók nevében Biczó Péter elvtárs mondott köszö­netét a megyei pártbizottság­nak. 61 vasutas kapott „Kiváló dolgozó“ jelvényt és oklevelet Tegnap délután gyűltek egy­be a kaposvári gócpont dolgo­zói ^ MÁV művelődési otthon­ban a 11. vasutasnap alkalmá­ból rendezett ünnepségre. A részvevőket Deák Ferenc, a városi pártbizottság ipari osz­tályának vezetője üdvözölte. Beszédében méltatta a vasutas­nap jelentőségét, a vasútnak az ország gazdasági életében betöltött szerepét. Szólt a ka­posvári gócpont három főnök­ségének munkájáról, a város iparának fejlődéséről. Ezután a MÁV és a mezőgazdaság szo­ros kapcsolatáról, különböző gazdasági problémákról, majd a nemzetközi helyzetről beszélt Deák elvtárs. Az ünnepségen 61 vasutas­nak a »Kiváló dolgozó« jel­vényt és oklevelet adtak át, 46 vasutast pedig soron kívül elő­léptettek. A célfeladatok tel­jesítéséért 122-en kaptak pénz­jutalmat. Végezetül a vasutas kultúr- gárda szórakoztató műsort adott, majd táncmulatság kez­dődött. Egyetlen mezőgazdasági gép sem könnyítette meg nekik az aratást, mégsincs lemaradás a táskái tsz-tagok munkájában. Kézi erővel végezték el a 60 hold ő§zi árpa és a 124 hold búza aratását, s* a rozsból is már mintegy 50 holdat levág­tak. Már csak a rozs többi ré­sze és egy kevés zab van hát­ra. Egyszer a tsz egy gátszaka­dás alkalmával segítséget nyúj­tott a Vízügyi Igazgatóság ba- latonfenyvesi kirendeltségének. A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsának talajvédelmi és talajjavítási kutatásokkal foglalkozó munkacsoportja ha­zánkban tartja ülését. A július 3-án Budapesten kezdődött ese­ménysorozat programjában ed­dig több tudományos előadás hangzott el. A részvevőik szer­da óta hazánk különböző tá­jait járják helyszíni tapaszta­latszerzés céljából. Tegnap megyénkben, Mariettapusztán tettek látogatást a KGST-tag- államok képviselői. Elkísérte őket a Földművelésügyi Mi­nisztérium több vezető szak­embere, köztük Bajcsy Ede, a Növénytermesztési Főigazgató­ság helyettes vezetője. Ott volt dr. László István, a megyei tanács v. b.-elnöke és Molnár Imre megyei főmezőgazdász is. A látogatókat a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia Tan_ gazdaságának mariettai üzem­egységében Nyéki Jenő docens fogadta. Mezősi Béla, a róla el­nevezett talajjavítása módszer kidolgozója és az Országos Me­zőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet kaposvári talajosztályá­nak vezetői — Vér Ferenc és Szabó Zoltán — tájékoztatták a vendégeket a homoktalajok termékennyé alakításáról. Mint mondották, ezen a vidéken so­ha nem termett lucerna. A mariettai üzemegységhez tarto­zó Békepusztán 1957-ben vé­geztek talajjavítást. Utána lu­cernát telepítettek. Kiválóan díszük ez a fontos takarmány- növény. Az első kaszálásból az idén 30 mázsa szénát adott holdja. A második növedékben — amelyet a kaszálás után most szárítanak ágasokon — Régi panasza a vásárlókö­zönségnek, hogy a fővárosi és a vidéki üzletekből csaknem mindig hiányzik sok olyan ap­ró iparcikk, ami a háztartás­ban nélkülözhetetlen. A keres­Most Ss segítették ki a tsz-t: 23 kubikos dolgozik az aratás­nál. A munkák szervezésében Miseta István brigádvezető, a kaszálásban pedig Czobor Ist­ván, Borsós József, Sovák Fe­renc kubikosok és Janó Fe­renc tsz-tag tűntek ki szorgal­mukkal. 50—60 kaszapár dolgozik ál­landóan; a hónap közepére Táskán be akarják fejezni az aratást. nem ritka a 120 centiméteres példány sem. Kettős haszna van annak, hogy a javított ta­lajon lucernát telepítenek. Egyrészt ezzel megoldódik a homoki gazdaságok állatállo­mányának takairmányellátása, másrészt ez a pillangós növény tovább javítja a talaj szerke­zetét. A látogatók nagyra értékel­ték a homoktalajok javításénak helyszínen szerzett tapasztala­tait. A határjárás befejeztével elismerő sorokat írt az üzem­egység vendégkönyvébe első­ként Szőboljev szovjet akadé­mikus, majd Csehszlovákia, Románia, Lengyelország, Bul­gária és a Német Demokra­tikus Köztársaság küldöttségé­kedelem elhatározta, hogy megszünteti az »ezer apró cikk« hiányát. Mint az illeté­kesek elmondták, első lépés­ként számos cikknek rendezték az árát, mérsékelték a forgal­mi adóját, vagyis megteremtet­ték a gazdaságos gyártás elő­feltételeit. Több apró háztartá­si ciL*;t külföldről vásárol a kereskedelem. Előfordul, hogy az üzletek­ben nem lehet kapni például húsdeszkát, fedőtartót, gyúró­deszkát vagy partvisnyelet és kávéfőző tömítő gumit. A ke­reskedelem ezen úgy segít* hogy olyan üzleteket és áruhá­zi osztályokat nyit, ahol kizá­rólag ilyen apró cikket árusí­tanak. Az első »ezer kis cikk üzlet« Székesfehérvárott mór meg is nyílott, és mint forgal­ma bizonyítja, óriási népszerű­ségnek örvend. A Belkereske­delmi Minisztérium a jövőben országszerte hasonló boltokat nyit. (MTI) nek vezetője. Ugyanezt tette Fathy Mohamed, a Budapesti Kertészeti és Szőlészeti Főisko­la talajtani tanszékének arab aspiránsa is, aki elkísérte a küldöttséget. A külföldi szakemberek teg­nap visszautaztak a fővárosiba. Amint dr. Martos László, a Földművelésügyi Minisztérium főelőadója lapunk munkatársá­nak elmondotta, vasárnap a Fest megyei örszenitmiklóson az Egerszegi-féle talajjavítást tanulmányozzák. Utána — a tervek szerint három napon át — albizottság^ majd plenáris ülésen vitatják meg a tapasz­talatokat, amelyek ily módon válnak a KGST tagiállamainak közkincsévé Munkában a kombájn a barcsi Vörös Csillag Tsa halárában. \ Mai számunk tartalmából: INDUL AZ 5945-ÖS (3. o.) Egy uzsorás arcképéhez (4. o.) Csudané (5. o.) A szamarasok (6. o.) Rejtvény, humor l _______J H armincnyolcán befejezték tanulmányaikat a Marxizmus ~~ leninizmus Esti Egyetemen Másfél százan jöttek össze Táskán kézi erővel is jól halad az aratás A KGST-államok mezőgazdasági tudományos kutatóinak látogatása Mari ettapusztán

Next

/
Oldalképek
Tartalom