Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-21 / 170. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1961. július Pl. Jelentés a Bizerta környéki összecsapásokról A nyugatnémet militarizmus és pángermanizmus már Olaszország határait is fenyegeti Az Olasz Kommunista Párt határozata a nemzetközi helyzetről Tunisz (MTI). Tuniszban hivatalosan bejelentették, hogy csütörtökön hajnalban a bizer- tai támaszponton fedezékbe vonult francia fegyveres erők rálőttek egy tunéziai őrjáratra. A tunéziaiak a vasútállomás, épületébe vonultak be, és onnan lőtték á tahi adókat. Az összecsapás következtében tűz keletkezett a francia katonai berendezésekben. A francia katonák ugyancsak csütörtökön hajnalban szabotázs-akciót hajtottak végre a tunisz—bi- zertéd vasútvonalon. . Tuniszi hivatalos körök szerda esti közlése szerint francia repülőgépek gyújtóbombákat, dobtak le Bizerta környékére. Párizsban cáfolták mind a gyújtóbombák ledobásáról szóló híreket, mind azt az állítást, hogy a bizertai összecsapásban a tüzérségen kívül a francia gyalogság is részt vett. A tuniszi félhivatalos Afrika sajtóügynökség jelentette, hogy éjfél után egy órakor heves harc tört ki a Bizertától néhány kilométernyire fekvő Menzel Burgibában, ahol francia katonák kivonultak laktanyájukból' és át akarták tömi a blokádot. Menzel Burgibában van a bizertai támaszpont legnagyobb fegyverraktára. Zarzunában a tunéziai önkéntesek francia laktanyákat foglaltak el, La Pecherie faluban pedig egy francia lőszerraktárt. Szerda esti közlés szerint a francia fegyveres erőknek eddig tíz tagja szenvedett súlyosabb, húsz tagja könnyebb sebesüléseket, tunéziai részről hat sebesülés történt, ezek közül kettő súlyosabb. A tuniszi rádió szerda éjjel állandóan hazafias dalokat és katpnaindulókat sugárzott, a zenét csak annyi időre szakították meg, hogy közben bemondhassák a »kiürítési csata« fejleményeiről szóló híreiket. Párizs (MTI). A bizertai csata megkezdődött, Párizs és Tunisz erőpróbája bekövetkezett — a francia sajtó pártállása szerint válaszol a kérdésre, ki ezért a felelős. A jobboldali lapok Burgibát és a tunéziai kormányt vádolják. A Figaro helyesli a francia kormány »elszánt magatartását«, s aláhúzza, hogy ilyen körülmények között nem lehet szó tárgyalásokról a támaszipont sorsának megható r ozására. Az Aurore, amely dühösen támadja Burgibát, és megvetően »középszerű politikusnak« minősíti, azt állítja, hogy a bizertai csata csak a kérdésnek az ENSZ elé vitelét célozza. A hivatalos francia rádió hírmagyarázója azt igyekszik bizonygatni, hogy Bizerta nemcsak francia támaszpont, és semmi esetre sem a francia gyarmati uralom jelképe, hanem a Nyugat »védelmi« rendA Dunántúli Földtani Kutató-Fúró Vállalat az 1961/62. tanévire beiskoláz a MŰM 305. sz. Iparitanuló Intézetbe Várpalotán 18 éves érettségizett fiúkat műszaki ipari tanulónak. Képzési idő 2 év. Beiskoláz még ipari tanulónak 3 éves képzésre általános iskolai végzettséggel fiúkat 14—17 életévig. Jelentkezés 1961. augusztus 1-ig a MŰM 305. sz. Iparitanuló Intézetnél, Várpalota, Hősök tere 1. sz. Iskolai bizonyítvány, születési anyakönyvi kivonat, orvosi igazolás jelentkezéskor az intézetnél leadandó. (2751) A rádió közlése szerint a városokban és a falvakban országszerte kifejezik a kormány politikája iránti támogatást, mindenütt jelentkeznek az önkéntesek, akiket részben észak felé Bizertába, részben délre Fort Saint-ba irányítanak. Dr. Szádok Mokkadem külügyminiszter szerdán Tuniszban a diplomáciai tanácskozások egész sorát folytatta. Először is magához kérette Raoul Duval francia ügyvivőt, akinek kifejezte a tunéziai kormány erélyes tiltakozását a franciák agressziós cselekedetei: az ejtőernyősök ledobása és a tunéziai állások géppuskázása miatt. A külügyminiszter szerda délután fogadta továbbá az olasz, az amerikai, az angol, a szovjet és a holland nagykövetet, valamint a líbiai ügyvivőt. A tuniszi félhivatalos sajtó- ügynökség csütörtök reggeli közlése szerint a tunéziai kormány elhatározta, kérni fogja, hogy a Biztonsági Tanács a lehető leghamarabb üljön össze a bizertai helyzet tanulmányozására. Csütörtökön délelőttre összehívták a tunéziai minisztertanácsot. Ezzel egy időben Kavró (Oj Kína). Az Algériai Köztársaság Hangja rádióadó megjegyzéseket fűz a hamarosan újra kezdődő francia—algériai tárgyalásokhoz, és hangsúlyozza: A tárgyalásokat az algériai nép ugyanolyan harcnak tekinti, mint amilyet mér hót év óta vív hazája szabadságáért és függetlenségéért. Ha az ellenség nem hajlandó tudomásul venni a történelem tenger térségében. Az Europe 1. rádióállomás kommentátora már francia belpolitikai tényezőket keres a támaszponthoz való ragaszkodás mögött. Szerinte az áprilisi katonai puccs idején a haditengerészet állt legszilárdabban De Gaulle mögött, s az elnök nem idegenítheti el magától legfőbb támaszát a hadsereg többi ingatag elemeivel szemben. Márpedig Bizerta kiürítése súlyosan érintené a francia flottát. A baloldali sajtó fenntartásokkal él Burgiba korábbi magatartását illetően. A Libéra- tion megjegyzi azt is, csodálkozni lehet rajta, miért éppen most hozakodott elő a tunéziai elnök Bizerta kiürítésének követelésével. A haladó lap úgy véli, hogy Burgiba fel akarja mentetni magát a túlzott nyugatbarátság vádja alól, amely- lyel az ai^ib államok vezetői illették. . A l’Humanité emlékeztet rá, hogy gyakran fenntartásokkal kellett fogadni Burgiba kezdeményezéseit. A tunéziai elnök a többi között a De Gaulle tábornokról és politikájáról kialakult veszélyes illúzióknak akart nemegyszer hitelt adatSzrínagar (MTI). Mint nyugati hírügynökségek jelentik, egyre feszültebbé válik a viszony India és Pakisztán között a kasmiri kérdésben. Nehru indiai miniszterelnök Szrinagarba, Kasmír Indiához tartozó területének fővárosába utazott, s egy tömeggyűlésen éles szavakkal bírálta Ajub khán pakisztáni államfőt, aki, mint mondotta, egyesült államokbeli utazása során háborús uszítást folytatott India ellen. Nehru kijelentette, hogy Pakisztán urai fegyveres erővel akarják elérni kasmiri követeülést tart az új desztur párt politikai bizottsága is. Burgiba elnök a minisztertanács ülése után valószínűleg sajtóértekezletet tart. PÁRIZS Debré francia miniszterelnök szerdán este a francia minisztertanács 50 perces ülése után megbeszélést folytatott De Gaulle elnökkel. A rendkívüli minisztertanács után francia hivatalos körökben kijelentették, hogy Franciaország továbbra is hajlandó tárgyalni bizertai fegyveres erőinek csökkentéséről, de csak »szenvedélymentes légkörben«. Amennyiben tunéziai fegyveresek megtámadják a francia katonai berendezéseket, a francia helyőrség védeni fogja magát — mondották. Hangsúlyozták továbbá, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben szó sem lehet arról, hogy Franciaország lemondjon stratégiai fontosságú pozíciójáról. Párizsban csütörtökön reggel bejelentették, hogy mintegy 800 ejtőernyőst indítottak útnak Bizertába és szükség esetén újabb megerősítést is küldenek. logikáját, és nem ismeri el népünk alapvető jogait, akkor Algériában tovább fráyik a fegyveres harc — mutat rá a rádióadó. »Népünk bebizonyította a világnak, hogy az alapvető jogokban nem fogad el félmegoldást, és az utolsó csepp véréig harcol az ország integritáA baloldali lapok ugyanekkor elítélik a francia kormány magatartását. Tűzzel játszanak — írja a Libération. A bizertai probléma megoldásához nem jutnak közelebb azzal, hegy ejtőernyősöket dobtak le. A francia magatartás ebben az ügyben mércéül szolgál arra, mekkora hitelt lehet adni De Gaulle tábornok kijelentéseinek a gyarmatosítás felszámolásáról — hangoztatja a haladó lap. A l’Humanité ugyancsak rámutat: július 12-én De Gaulle rádióbeszédében még arról szónokolt, hogy a józan ész követeli a gyarmatosítás felszámolását. Egy héttel később azonban Bizertánál a hajóágyú politikáját alkalmazza. De Gaulle hátat fordít a gyarmatosítás felszámolásának és a józan észnek is. Az események igazolják a párt számtalan korábbi figyelmeztetését: az algériai háború kiterjedhet egész Észak-Afrikára. A szuezi szörnyű kaland után, Szakiét Szidi Juszef bombázása után most itt van Bizerta... A gyarmatosítás teljes csődjének korszakában az ilyen eleve kudarcra ítélt vállalkozások teljességgel ellentétben állanak a francia nemzeti érdekekkel — állapítja meg a l’Humanité. léseiket Végül hozzátette, hogy India határozottan szembeszáll a pakisztáni fenyegetéssel. Ajub khán pakisztáni elnök Karacsiban a DPA tudósítójának azt mondotta, hogy az. Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarja vinni a kasmiri kérdést abban az esetben, ha az elkövetkező néhány hónapban India nem hajlandó tárgyalni Pakisztán panaszáról. Ugyancsak a DFA tudósítója közli, hogy mind pakisztáni, mind indiai részről nagyobb csapatösszevonások történtek a határon. Róma (TASZSZ). Az Olasz Kommunista Párt vezetősége határozatban foglalkozik a nemzetközi helyzettel. A határozat rámutat annak nyugtalanító voltára, hogy a nyugati hatalmak uralkodó körei fokozni akarják a hidegháborút, élezni akarják a nemzetközi feszültséget, és olyan helyzetet akarnak teremteni, amely elkerülhetetlenül fegyveres konfliktushoz vezet. Mint a határozat rámutat, a nyugati hatalmak felhasználják ürügyül a Szovjetuniónak azt az észszerű javaslatát, hogy folytassanak tárgyalásokat a több mint tizenöt év óta napirenden levő megoldatlan kérdésről: a német békeszerződés megkötésének és a nyugat-berlini probléma rendezésének i kérdéséről. Az Olasz Kommunista Párt felhívja a figyelmet a nyugatnémet militarizmus fenyegető agresszív és revansista jellegére és arra, hogy a hódító pángermanizmus már két ízben sodorta katasztrófába Európát és az egész világot. A határozat hangsúlyozza, hogy a nyugatnémet militarizmus és pángermanizmus már most fenyegeti Olaszországhatárait, amikor terrorista összeesküvéseket szervez Alto Adige tartományban (Dél-Tirol) és más területeken. A kommunista párt vezetősége kijelenti, hogy az olasz kormánynak le kell mondania arról az álláspontjáról, amely lényegében teljes szolidaritást jelent Nyu- gat-Németország uralkodó köreivel. Az olasz kormánynak London (MTI). Az angol parlamentben szerdán hatórás, igen éles vita zajlott le a nyugatnémet csapatok szeptember, ben sorra kerülő walesi hadgyakorlatával kapcsolatban. A parlamenti vitára az adott módot, hogy a kormány beterjesztette javaslatát, amely ugyanolyan jogokat biztosít a német csapatok számára Anglia területén, minit az amerikai, kanadai és más NATO-erőknek. Sidney Silverman baloldali munkáspárti képviselő, aki szakított pártjának vezetőségével, a vita során kijelentette, hogy a nyugatnémet harckocsizó egységek walesi hadgyakorNew York (MTI). Az ésszerű nukleáris politikáért küzdő amerikai bizottság, amely józanabb álláspontot foglal el egyes nemzetközi kérdésekben az amerikai kormányköröknél, a New York Times és a New York Herald Tribune csütörtöki számában, valamint tíz más amerikai napilapban egész oldalas hirdetés formájában ismerteti javaslatát a nyugat-berlini kérdés megoldására. A javaslat értelmében egy berlini hatóságot kellene létrehozni, amely a négy nagyhatalom ellenőrzése alatt működnék azon az alapon, hogy az ENSZ, a NATO és a Varsói Szerződés garantálná egész Berlin semleges státusát. Az egész német kérdés megoldására a bizottság hasonló hatóság felállítását javasolja, amelynek felhatalmazása lenne a következő megegyezések ellenőrzésére és végrehajtására: 1. Az atomfegyverek betiltása mindkét német államban. 2. A külföldi csapatok fokozatos kivonása az egész német területről, helyüket ENSZ-csa- patok foglalnák el. 3. A német katonai erőket olyan szintre csökkentenék, hogy csak a belső rend fenntartására szolgáljanak. 4. Végleges német—lengyel határinak az Odera—Neisse vonalait ismernék el. el kell ismernie a Német Demokratikus Köztársaságot, és nem szabad vállalnia azokat a veszélyes katonai és politikai kötelezettségeket, amelyeket rákényszerítenek mint a NATO tagjára. A kormánynak fel kell számolnia az országban a külföldi katonai támaszpontokat, mert azok a nemzetközi helyzet további éleződése esetén rettenetes kockázatot jelentenek Olaszországra. Az Olasz Kommunista Párt felhívja az összes demokra'New York (TASZSZ). Amint az amerikai sajtóból megítélhető, az Egyesült Államokban az úgynevezett nyugat-berlini kérdés körül csapott műlárma csupán egy része annak a propagandahadjáratnak, amely a fegyverkezési hajsza fokozásáért folyik. Kennedy elnök tanácsadói a Wall Street Journal hasábjain most »az Egyesült Államok erejének globális fokozása« mellett foglalnak állást. A lap erről az állásfoglalásról a következőket írja: »Az elnök legfőbb tanácsadói most az ország forró- és hidegháborús lehetőségei általános növelésének kategóriáiban gondolkoznak, beleértve a mozgósítási intézkedéseket is; azokban a kategóriákban, amelyeknek semmi közük sincs olyan csetlata »istenkáromlás«, és sérti a második világháború 14 millió áldozatának emlékét, Watkinson hadügyminiszter azt bizonygatta, hogy nem használna Anglia biztonságának és az európai békének, ha elutasítanák a Német Szövetségi Köztársaság kormányának »őszinte kérését, hogy a lehető legszorosabb szálakkal kössék össze sorsát a NATO-val«. A vita végén a képviselőház elfogadta a kormány javaslatát. A munkáspárt legtöbb képviselője — a pártvezetőség utasításainak megfelelően — tartózkodott a szavazástól. Ez a javaslat figyelmen kívül hagyja, hogy Kelet-Berlin helyzete nem lehet alkú tárgya' és más olyan elemeket is tartalmaz, amelyeket a szuverén Német Demokratikus Köztársaság nem fogadhat el. Mégis a német kérdés megoldására javasolt egyes intézkedései hasonlítanak a szocialista országok több indítványához, így például a Rapacki- tervhez. tikus és antifasiszta szervezeteket, hogy mozgósítsák erőiket a béke védelmében. Az Olasz Kommunista Párt végezetül hangsúlyozza, hogy »meg kell teremteni a föltételeket a legégetőbb nemzetközi kérdések sikeres megoldásához, a nemzetközi feszültség csökkentéséhez, valamennyi nép és állam békés egymás mellett éléséhez, a nukleáris fegyverek betiltásához, az általános és ellenőrzött leszerelés megvalósításához«. (MTI) leges hadműveletekhez, amelyek csupán egy elszigetelt német városért folynának.« Az Egyesült Államok vezető köreiben — folytatja a lap — »elismerést nyert az a gondolat, hogy nem Berlinnel kapcsolatos bonyodalmakra, hanem vílágbonyodalmakra kell fokozottabban felkészülni«; Ily módon — mutat rá a Wall Street Journal — az Egyesült Államok »elszántabb védelmi (értsd: agresszív)' politikát folytathat nemcsak Európában, hanem az egész világon is«. Az Egyesült Államok katonai erejének »globális fokozása« az Európában állomásozó amerikai haderők növelésén kívül a következő intézkedéseket foglalná magában: a nemzeti gárda és a tartalékosok behívását a szárazföldi erők támogatására; költséges erőfeszítéseket az amerikai atom-ütoerő harci készültségének fokozására; újabb katonai segély terveket olyan országok számára, mint Dél-Vieitnam; a kiutalások növelését új fegyverfajtákra, és így tovább. (MTI) Tüntetés a párizsi spanyol követség előtt Párizs (TASZSZ). Több mint 400 ember tüntetett a párizsi spanyol követség előtt a spanyolországi polgárháború kitörésének 25. évfordulója alkalmából. A tüntetők a követség kerítésére akasztottak egy Francót ábrázoló bábut, az ablakokra pedig »Franco, gyilkos!« feliratú plakátokat ragasztottak. (MTI) Véget ért Eichmann kihallgatása Jeruzsálem (MTI). Gideon Hausner izraeli főügyész csütörtökön befejezte Eichmann háborús bűnös tíz napig tartó kihallgatását. Eichmann a kihallgatás befejező szakaszában a tényeket szemérmetlenül letagadva kijelentette, egyáltalán nem lehet őt felelősségre vonni 25 000 magyar .zsidó több száz kilométeres halálmenetéért. »Minden zsidót el kellett szállítanom Magyarországról — nőket, férfiakat, aggokat és gyermekeket. Kezeim tiszták. Idealista és végeredményben köitói lélek vagyok« — jelentette ki a milliók hóhéra. A per pénteken folytatódik. A marcali földművessxövetkeset július 22-én este 8 órai kezdettel a CUKRÁSZDA KERTHELYISÉGÉBEN műsoros estet rendez a budapesti Tárnoki-trió közreműködéséveL Az együttes 23-én a mesztegnyői mŰTelődési házban este 8 órakor ugyancsak műsort ad a szövetkezet rendezésében. (2893) sáért«. Párizs és Tunisz erőpróbája A francia sajtó a bizertai problémáról szerének sarkköve a FöldköziAz algériai nép az utolsó csepp véréig harcol hazája területi integritásáért Kasmír kérdésében kiéleződött az indiai—pakisztáni viszony Az elnök tanácsadói és a „világbonyodalmak“ Az angol képviselöház hozzájárult a nyugatnémet csapatok walesi hadgyakorlataihoz Az ésszerű nukleáris politikáért küzdő amerikai bizottság javaslata a német kérdés megoldására