Somogyi Néplap, 1961. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-18 / 142. szám

j

SOMOGYI NÉPLAP

6

Vasárnap, 1961. június Ifc

Gazdag programmal várja a nyaralókat a leilei, a földvári és a siófoki szabadtéri színpad

Az idén korábban nyitotta ki kapuit a Csiky Gergely Színház három szabadtéri színpada. Bár az időjárás cseppet sem kedvezett a »zöld színházaknak-«, május 21-e óta öt előadás volt a leilei, a földvári és a siófoki színpadon. Június, július és augusztus hónapban gazdag program várja a nyaralókat. A várva várt kánikulához illően könnyebb és nehezeit fajsúlyú műsoroknak tapsolhat a kül- és belföldi közönség.

A Győri Kisfaludy Színház harmadszor lép fel a Balaton somogyi partján. Dunajevszkij Szabad szél című operettjével, és Horváth Szeress belém című zenés vígjátékával mutatkoztak be. Ma, vasárnap Kálmán Imre Ördöglovas című operettjét adják elő. Négy előadást tart a Kisfaludy Színház ebben a hónapban. Az utolsóra a hó végén kerül sor, Burghart Tűzijátékát mutatják be.

A rossz idő miatt csak Földváron sikerült megrendezni a száz év száz magyar nótáját bemutató Csak egy kislány című ORI-műsort. Ezt a siófoki szabadtéri színpadon is megismétlik egy késóöbi időpontban. A tánczene kedvelőinek sincs panaszra okuk, 21-én Siófokra látogat a Magyar Rádió és Televízió Tánczenekara. Németh Lehel, Sárosi Katalin, Toldy Mária, Korda György a legújabb magyar és külföldi számokból mutat be néhányat. A Magyar Hirdető Vállalat divat- bemutatóval kedveskedik jövő hét végén az üdülőknek. Bala- tonföldváron és Siófokon rendezik meg bemutatójukat. A jövő héten érdekes sportesemény is lesz a siófoki szabadtéri színpadon. 23-tól 28-áig itt rendezik meg a nemzetközi balatoni vívóbajnokságot. Eddig négyszáz versenyző jelentette be részvételét, köztük szovjet, osztrák és nyugatnémet vívók is.

Júliusban kezdi meg balatoni vendégszereplését a Csiky Gergely Színház. Tizenkét előadást. tart a három szabadtéri színpadon. Divatbemutatók, tánczene-est szerepel még a hónap programjában. Az Országos Rendező Iroda két műsort ad júliusban. Az egyik a nagysikerű Tegnap asszony, ma menyasszony című műsor.

KÖNYVESPOLC

Apáca

Régi olasz novellák gyűjteménye, valamennyi a XIV., XV. és XVI. századi olasz irodalom művészi hajtása. Az írók sorát Boccaccio vezeti be. Író- társait, közöttük Masuccio, Bandello, Lorenzo Medici nevét a felszabadulás előtti reakciós irodalompolitika következtében alig ismerik az olvasók.

Július 28-án Siófokon lép fel az Állami Népi Együttes. Augusztusban tíz előadást tart a kaposvári, hatot a győri színház. Az Országos Filharmónia mindegyik szabadtéri színpadon ad egy-egy hangversenyt. Az ŐRI négy műsort tervez augusztusra. A Csiky Gergely Színház vasárnap délelőttönként gyermekelőadásokat is tart majd. Az Állami Bábszínház júliusban és augusztusban látogat el a lellei, földvári és siófoki szabadtéri színpadra.

Az idén is szerepel a Moszkvai Balett a somogyi parton. Augusztus 6-án Siófokon, 8-án Földváron, 9-én Lellén mutatja be új műsorát. Különböző ökölvívó és sportrendezvények tarkítják a szabadtéri színpadok műsorát. A program gazdag, most már csak jó idő kell, hogy a »zöld színházak« teljes üzemmel dolgozhassanak.

főkötő

Valamennyien kimagasló szerepet játszottak koruk irodalmi és társadalmi küzdelmeiben. Bátor, szenvedélyes harcban az új, a haladó gondolat mellé álltak és írásaikkal hadat üzentek mindazoknak, akik hasznot húztak az emberi elmaradottságból.

(Folytatás az 5. oldalról.)

nikusokat jól fizeti a téesz. Igaz, Szatykó?

Csicsa alaposan bedrótozta a végét és kijelenti, hogy olyan nagy az első húzása, hogy különben sem rázódhat ki. Aztán lemászik, és a nehéz kazlazót odatolják a széna oldalához.

— Szoros a lánc — állapítja meg valaki.

Csicsa újra felmászik, próbál lazítani a csavaron, de tavaly óta alaposan berozsdásodott, sokat kínlódik vele.

— De nehezen megy, Szatykó! Nincs erőd? Minek feküdtél az asszony mellé, amikor tudtad, hogy ma nagy munkád lesz? Ennyire legyengültél? Na, majd beszélek az asszonyoddal, máskor jobban vigyázzon rád — ugratják nevetve.

' Ez is kész. Most a motort kellene odahúzatni a helyére és beállítani.

— Hát ennek a rúdját meg hol hagytad? Még ezt is eltüzelted?

Kerekeibe kapaszkodva vonszolják ki a süppedő homokba a nehéz masinát.

Nagynehezen beállítják, felteszik a szíjat.

— Ez így nem mehet. Meg is kell ékelni — kiált fel valaki. — Mégpedig szorosra.

— Oda jó ék is kell ám! — vigyorog a brigádvezetö.

Szatykó Csicsa gonddal néz körül.

— Legalább fejsze lenne, amivel vágnánk.

Egyik kocsiról az is kerül. Alaposan beékelik a kerekeket, de addigra már mindenki

ott van a motor körül: kocsisok, kazalrakók, adogatok.

— Na, most van vizsgáztató bőven — jegyzi meg Pitye Ferkó.

— Ha jól sikerül a bemutatkozás, elmehetsz egy évre iskolára Nyíregyházára.

— Nem engedné az asszony!

— Aztán, ha megjössz, kinevezünk termelőszövetkezeti fő- mechánikusnak.

— Csak, ha jó bizonyítványt hoz haza!

— Gyújtósod van? Nyomj be egy csikket, áz majd megindítja.

Csicsa szótlanul forgolódik a motor körül. Aztán zsebéből itatóspapír darabkákat kotor elő, nagy figyelem közepette gondosan összetekeri, mintha cigarettát sodorna, kihúzza a gyertyát, beleerősíti a papírt, meggyújtja, aztán hirtelen visszadugja. A következő pillanatban már a lendkereket hajtja a kis ember, nagy erővel nekirugaszkodva, bal lábát az erőlködéstől fel-felemelve, szinte elrúgva magát a földtől. Dohog a motor, csikorog a »li- na«-lánca — alaposan berozsdásodott a nyár óta —, csúszik a szíj. A motor nem hajt.

— Visszabeszél, mi? Ne hagyd magad, Csicsa! Dugj be neki még egyet.

— Talán nagyobbat kellene toppantani. Nem figyelted még a baknyulat?

Szatykó izzadva jegyzi meg.'.

— Segíteni kellene a szíjnál. Húzni, amíg lemaródik a rozsda egy kicsit.

Üjabb itatóspapírt vesz elő, meggyújtja, nekifordul a motornak, két kézre lapja a fogantyút, kemény rántásokkal, nekidühödve forgatja, lába alatt porzik a föld. Ez alkalommal nem is hiába. A lendkerék irtóztató sebességgel kezd forogni, őrült csikorgással, zörgéssel csúszik a lánc az elevátoron, rázkódik a nagy test, követhetetlen gyorsasággal tűnnek el és bukkannak elő ismét a hegyes fogak.

— Elszakad a lánc! Széttörik minden! — kiabálnak kétségbeesetten.

De csak másodpercekig tart az egész, az őrült forgás, mert Szatykó valamit piszkál a masinán, az megszelídül, lassabban csetteg, a lánc egyenletesen csúszik felfelé a »linán«, a fémszán is gyorsan fényesedik, enyhül a csikorgás.

— Azt hittük, túl akarod szárnyalni Gagarin sebességét — nevet az elnök.

Valaki szénát dob az elevátor aljába, a fogak belekapnak, nézik, hogyan viszi felfelé és dobja le. De nem mozdulnak, míg csak az elnök el nem kiáltja magát:

— Kazalra, emberek!

Erre felocsúdnak. Két fogat az elevátor mellé jár — kicsit félnek a lovak a nagy zörgéstől, de azért odafordulnak, a többiek felmásznak a kazalra. Szatykó Csicsa pedig ott áll a masinája mellett, hálán tapad az ing, kissé gyorsabban lélegzik még az erőt igénylő beindítástól, és az izgalomtól, és sapkája alól hunyorogva nézi az erős fényben, mint viszi fel a »lina« a száraz, vastag, szénacsomókat a hátán, a kazal tetejére

MIHÁLYI MARGIT:

V ándop

HTizennégy éves voltam, mikor az el- -1 ső írószövetség a tagjai sorába választott.

Egy tízpercben Dávid Anna osztálytársam megállt mellettem és azt mondta, egy óra után maradjak az osztályban, mert megalakították a Vándor-Fények írószövetségét. Tudják, hogy én is írok, ezért elhatározták, hogy engem is beválasztanak.

Nem tudtam, kiknek a nevében beszél Dávid Anna, akivel közösen írtuk az osztály krónikáját versben, de olyan izgalom fogott el, hogy nem tudtam az órákon figyelni. Kigyúlt az arcom, forró volt a kezem, a gondolataim meg gyönyörűek.

Betegesen zárkózott voltam akkoriban. Osztálytársaim elmaradtak mellőlem, csupa seb voltam és csupa tüske. Ehhez hozzájárult az is, hogy első versemet nem hitte el anyám hogy én írtam, azonkívül eltiltottak az olvasástól a nagynénim miatt, aki kitalálta, hogy Bedő Piroska azért lett vaksi és kancsal, mert sokat olvasott. Pedig Bedő Piroska akkor volt nyolcvanhat éves, és saját bevallása szerint csak a Rinadló Rinaldinit olvasta ifjú korában, de anyámnak ennyi is elég volt. Mivel csupa kéz-láb-bőr és csont voltam, szerinte még csak a vaksiság hiányzott, hogy én is ha- jadonul éljem meg mellette a nyolcvanhat évet.

így aztán olvastam titokban az ágy alatt, padláson, pincében, lehetőleg a legjobb vilá- gitású helyeken, de a szemem bírta, és eddig még megúsztam ifjúkori bűneimet kancsalság, vaksiság és ókula nélkül, csak még a Rinaldó Rinaldinit nem olvastam. Pedig, mikor már az Abafi volt a kötelező olvasmányom, még mindig kísértett az emléke.

Egy óra után négyen maradtunk a padok között. Szemben álltam a Vándor-Fények író- csoport tagjaival.

Ezek voltak: Vajda Mari, akit pemzlinek csúfoltak titokban, mert festéküzletük volt. Csúszik Klára, aki apácának készült, és ezért bugyija alatt bőrövet hordott vezeklésképpen egy rajzszeggel, mert az igazi szeg nagyon szúrna. Fűszeresünk lánya, a szeplős Vida Sonja, aki szerint a papája nem volt a papája, és úgy érezte, kék vére van. Végül Dávid Anna, a kilenc gyerekes berkeszi kántortanító lánya.

A Utak és néztek. Végül Vajda Mari, miközben felvette új szilvakék kabátját és húzni kezdte finom kesztyűit, tudatta velem, hogy ő az elnök, Klára a rajzszegével együtt alelnök, Sonja a két papával titkár, Dávid Anna a jegyző és magam egy személyben lettem a tagság. A jelentős eseményről a jegyzőkönyv azonnal felvétetett. Az első oldalra ezt írta Dávid Anna szép zsinórírással: Hazudj költő, de rajt ne kapjanak. És ezzel a Vándor-Fények írószövetség kebelére ölelt.

Számomra megkezdődött az önfeledt munka. írtam verset, prózát, színház-, filmkritikát, zenei híradót. Egy nagy füzetbe kezdtünk írni. Rangsor szerint járt körbe, de nem akárhogyan. Túl egyszerű lett volna az osztályban sorbaadni. Aki írt bele, az köteles volt egy héten belül postázni. Gyönyörűség volt, mikor hozta a postás a csomagot. Persze az örökös postadíj erős anyagi zavarokba sodort, mert a csomag súlya egyre nőtt, füzet telt füzet után, mindenki megvadulva írt, de minden betelt füzet bent maradt a csomagban, hogy a remekművek örökké a tagság szeme előtt legyenek. így aztán a postásunk egyre nagyobb csodálkozással cipelte fel a küldeményt a lépcsőkön. Nem tudom hányadik vagonnál tartanánk már, ha nem indítom el a kritikai rovatot. Tudniillik hamar rájöttem, hogy én vagyok az egyedüli, aki keserves kínnal, de mégis gyönyörűséggel böngészek végig minden sort, melyek hemzsegtek a helyesírási hibától, mert a többiek csak a saját írásaikat olvasták el hasonló gyönyörök között. A boldogság köde kicsit tisztult már előttem, éreztem, kötelességem tenni valamit. Ezt szóban mondtam el, mert tudtam, írásban nem olvassa el senki. Megmagyaráztam nekik, hogy fejlődésünk érdekében nagyobb figyelemmel kell kísérnünk egymás munkáját, és ezt csak helyes kritikával lehet elérni. Nem is gondoltam ekkora sikerre. Vajda Mari szinte ragyogott az örömtől, és saját kijelentése szerint várta az őszinte és hízelgés nélküli kritikákat.

Ú n ezt nagyon komolyan vettem. Mert Vajda Mari írásai abból álltak, hogy füzeteken keresztül csak semrne- ringi karácsonyi .vakációjáról számolt be. Úgy csaptam rá, mint a héja. Várva a csodás idegen messzeségek leírását, de ehelyett Mari írt a cipőiről, ruháiról, sínadrágjáról, palamint arról, kik udvaroltak a mamájának és neki, bevallotta, hogy nikotinmérgezése is volt, és többször is becsípett, ilyenkor a sítrénere iz- gatón csiklandozta a nyakát tüneményes bajuszával. Csalódásom egyre nőtt. Klára folyton egy egyetemistáról írt, akinek már ismertem a szemét, haját, isteni száját, fogait, zoknijait és nyakkendőit, akivel »eszeveszetten, kárhozottan és üdvözülten-•« csókolózott, és ebben egyáltalán nem. gátolta bőröve a rajzszeggel. Vida Sonja korai halálán kesergett Fanny hagyományai stílusában. Siratta magát, halvány »hervadó fiatalságát, beteges kék vére hagymázas önönelégető lobogását«, miközben a tornasorban a legelső és hatvanöt kiló volt, de ez egyáltalán nem zavarta bánatos haldok- lását.

Mikor megérkezett a kétségbeejtöen növék* vő csomag, izgatottan kerestem a kritikai ro- vatot. Hát megvolt. Csak az fájt, hogy még Dávid Anna is beállt a hízelgők sorába, és a többiekkel együtt zengte Vajda Mari dicséretét, csodálatos hajlékony stílusát, írói rutinját, bravúros mondatfűzéseit, és új csillagnak nevezte az irodalom,egén, azután hasonlóképpen lett kritizálva mindenki. Megdöbbentem, és furcsa riadtság ólálkodott körülöttem. Még határozottabban éreztem, nekem kötelességem, felnyitni a szemüket, mert ez így nem mehet, elkoptatjuk a Vándor-Fények fényét, és nem lesz belőlem semmi. Biztosra vettem, hogy sikerülni is fog.

agy lendülettel kezdtem el a kritika írását. Megírtam, hogy az amit eddig Vajda Mari müveit, minden, csak nem irodalom. Akinek megadatott, hogy eljuthat olyan csoda helyekre, mint a Semmering, az írjon a hegyekről, a hóról, arról az egész elképzelhetetlen világról, havasi napsütésről és hótól roskadó fenyőkről. így mentem sorba kímélet nélkül. Klára szerelmén, Sonja haldoklásán. Egyedül Dávid Annát ismertem el. Lelkesen írtam az ősz című finom, írói tehetségeket csillogtató verséről, és az Erre csörög a dió című novellájáról, amelynek kedves, friss hangja és üde színei valósággal lázba- hoztak. Többször is elolv>astam, és egyre több szépséget fedeztem fel benne. Aztán összeguberáltam nagy kínnal a postadíjat, és a testes csomagot útjára indítottam.

Türelmetlenül vártam az idő múlását. Hiába voltunk osztálytársak, jóformán alig beszéltünk egymással, mindenkinek megvolt a maga köre. Tízpercekben, csak az irodalom berkeiben esett találkozásunk. Eltelt egy hónap, aztán nagy csodálkozásomra még egy, nem tudtam mire vélni. Na, ezek úgy belejöttek a kritikába, hogy nem tudják abbahagyni* gondoltam. Egy tízpercben aztán mégsem álltam meg szó nélkül.

— Mi van veletek, elaludtatok?

Vajda Mari finoman elmosolyodott és ránézett a többiekre.

— Szó sincs róla, most ébredezünk — mondta és ezzel tovább is mentek.

Már a harmadik hónap is a vége felé járt, mikor tornaóráról jöttünk ki. Az öltözőben éppen a tornacipőmet és a zoknikat húztam le, hogy berakjam a fiókomba, mikor Vajda Mariék megálltak előttem. Mari kedvesen, leereszkedően és szelíd elnézéssel mondta:

— Mi úgy határoztunk, hogy kizárunk a Vándor-Fények Írószövetségből. Sajnállak, de én őszinte ember vagyok. Te irigy vagy. Ne is haragudj ezért Így van. Te nem értesz meg minket, papa is így mondta. Azért jó barátok maradunk, igaz? A vasárnapi Helyi Hírlap számában pedig megjelenik egy versem, papa már beszélt a főszerkesztővel. Remélem, elolvasod. Azért nincs harag, igaz? — és kezet nyújtott. Azzal elmentek elegánsan, testszínű harisnyában, mert itt mindig átvedlet- tek, az utcán nem hordtak köpenyt és fekete harisnyát. Es velük ment Dávid Anna kopottan, mint egy kis veréb.

T rgalmatlanul megalázva éreztem * magam. Lassan fűztem be a cipőm, ami a nagynénim jóvoltából három szám mal is nagyobb volt, mint a lábam, mert gyereknek nem érdemes kicsit venni, mert bele nő, pedig a lábam nem nőtt többet és így hordtam, felkunkorodott orral még évekig. Hazaindultam én is. Lassan lépkedtem fel az öltöző sötétjéből, ahol sohasem volt jó az égő, és úgy bukkant fel az ember onnan, mint a pokolból. Otthon oldalas volt ebédre krumplival, a legkedvesebb ételem, nem ettem egy falatot sem. Merev volt az arcom, de nem sírtam. Keményen elhatároztam, hogy nem írok többet. Elég volt a bolondságokból, összenyalá- boltam írásaimat, a kék fedelű füzeteket, az Eperfa regényét, az Orbáziakat, és szemrebbenés nélkül alájuk gyújtottam.

Estére magas lázam lett. Anyám rémülten dugott ágyba. Megitatta velem az ilyenkor szokásos kamilla teát, forró vizes ruhát tekert a nyakamra és talpamra, lenyelette velem a nagy kanál ricinust, mgrt először végigpróbálta rajtunk a családi hagyományként kialakult gyógymódokat, s ha nem használt, akkor jöhetett az orvos.

' ikor magamra hagyott, akkorára nőtt bennem a feszültség, hogy úgy éreztem, nem bírja ki a szívem. Azonnal kimásztam az ágyból, és a magyo.rfüzetem hátsó lapjára ezt írtam, miközben megeredt a könnyem:

Csudatoronynak láttám innen, Feléjártomban meg-megcsudáltam, Semmi lett mikor odaértem, Csudatorony a csudaságbars,

Mi