Somogyi Néplap, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-04 / 103. szám
SOMOGYI NÉPLAP 1 Csütörtök, 1961, május 4. Több ezer főnyi tömeg vett részt a stanleyvilie-i Lumumba ünnepségen Hírek a coquilhatville-i értekezletről Stanleyville (MTI). Stanley- ville-ben hétfőn ünnepélyes külsőségek között rakták le a Kongó szabadságáért elesett katonák és politikai vértanúk emlékművének alapkövét. Több ezer főnyi tömeg nézte végig, hogy Lipót belga király eltávolított mellszobra helyére ideiglenesen Lumumbá- nak, Kongó meggyilkolt törvényes miniszterelnökének élet- nagyságú fényképét helyezték el. A megrendítő ünnepségen részt vett Lumumba özvegye és Gizenga, a törvényes kormány vezetője is. LEOPOLDVILLE A Coquilhatville-ben ülésező értekezlet három határozatot hozott, amely szerint az egész országot a központi —Kaszavu- bu-féle — ellenőrzés alá kell helyezni, és keresni kell az együttműködést az ENSZ-ha- tóságokkal. Ezek szerint az értekezlet jóváhagyta a Kaszavubu és Hammarskjöld között a Biztonsági Tanács február 21-i határozatának végrehajtására vonatkozó április 17-i megegyezést, és felhívta Kaszavubut, gondoskodjék az ő beleegyezése nélkül felfogadott zsoldosok, katonai személyek, politikai tanácsadók mielőbbi eltávolításáról. ELISABETHVILLE A katangai "kormány-« kedden felhívással fordult Hammarskjöld ENSZ-főtdtkárhoz »és az összes kormányokhoz«, hassanak oda, hogy Csombét azonnal bocsássák szabadon, és az ENSZ közreműködésével szervezzék meg a kongód vezetők olyan újabb értekezletét, amelyen a részvevők biztonságáról kezeskednek. A felhívás szerint a katangai »kormány« hajlandó tárgyalni az ENSZ elisabethville-i képviselőivé! a Biztonsági Tanács február 21-i határozatának megvalósításáról. ___ N EW YORK New Yorkban! az ENSZ szóvivője kedden kijelentette, hogy Csőmbe Coquilhatvilleben letartóztatott kíséretének három tagja — mindhárman belga állampolgárok — olyan politikai tanácsadóknak bizonyultak, akiknek a Biztonsági Tanács február 21-i határozata értelmében ed kell hagyniuk Kongó területét. New York-i jelentés szerint az ENSZ főtitkára felkérte Kaszavubu elnököt, vesse latba befolyását a coquilhatville-i értekezlet tagjainál, és bírja rá őket a Port Francqui körüli harcok megszüntetésére. A port francqui bizonytalan helyzet miatt ugyanis megszakadt az élelmiszerek szállítása Kaszai tartomány déli részébe, ahol mint ismeretes, Kalondzsi »uralkodása« alatt 300 000 ba- luba menekült csak külső segítséggel menthető meg az éh- haláltól. Angolában egyre nagyobb méreteket ölt a szabadságharc. A gyarmati rendszer felszámolásáért és Angola függetlenségéért küzdő hazafiak kedden este újabb támadásokat hajtottak végre az észak-angolai Mucaba falu ellen, valamint Carmona közelében. A portugál gyarmati hatóságok ugyanakkor tovább erősítik angolai helyőrségeiket. AFP-jelentés szerint kedden újabb ezer portugál katona érkezett a Niassa óceánjárón Angolába. TUNISZ Gilmore, az angolai népi szövetség elnöke, aki jelenleg Tuniszban tartózkodik, kedden sajtóértekezleten nyilatkozott az angolai helyzetről. »A reánk kényszerített erőpróba nem rettent meg bennünket, és semmiképpen sem szorít visz- szavcmulásra. Csapataink megindították műveleteiket az orLEOPOLDVILLE A Tanjug közli, hogy az Ileo-kormány külügyminisztériuma kedden hivatalosan cáfolta Mendeka leopoldville-i biztonsági főnöknek azt a korábbi nyilatkozatát, amely szerint a letartóztatott Csombét Leopoldville-be szállítják, és mindaddig fogva tartják, amíg nem oldódik meg a katangai probléma. A külügyminisztérium nyilatkozata bejelenti, hogy Csombét a most folyó értekezlet befejezéséig Coquil- hatville-ben tartják. A hatalombitorlók coquil- hatville-i értekezletén kedden hozott határozatok arról tanúskodnak, hogy Kaszavubu, Mobutu és Bomboko támadást tervez nemcsak — mint állítják— Katanga, hanem a törvényes Gizenga-kormány és az ellenőrzése alatt levő tartományok ellen is. szag egész területén, és háromszázötven kilométeres arcvonalon már csaknem ötszáz kilométert nyomultak előre.-« Az angolai problémának az ENSZ-ben történt megvitatásáról szólva Gilmore hangsúlyozta, az angolai népi szövetség bizalommal fogadja az afrikai és ázsiai országoknak azt a törekvését, hogy megsegítsék az afrikai gyarmati népeket, és hozzájáruljanak felszabadulásukhoz. Gilmore a továbbiakban elmondotta, hogy a mintegy hatvanezer tagot számláló pártja a legszámottevőbb párt Angolában. Bejelentette, hogy a jövőben ideiglenes angolai kormányt alakítanak. Közölte, hogy pártja felvette a kapcsolatot az algériai nemzeti felszabadító mozgalommal, és hamarosan irodát nyit Genfben. (MTI) 350 kilométer frontszakaszon nyomulnak előre az angolai hazafiak Hírek az Egyesült Államokból Washington (MTI). Kedden ismét ülést tartott az amerikai nemzetbiztonsági tanács. Az ülésen Dean, a genfi atomérte- kezleten részt vevő amerikai küldöttség vezetője beszámolt a nukleáris kísérletek beszüntetését célzó tárgyalásokról. Kennedy elnök kedden hétpontos programot terjesztett elő az amerikai textilipar megsegítésére. A program bevezetését az leszi szükségessé, hogy a textilipar nem állja a külföldi versenyt, és nem elég korszerű. Az „flnök elrendelte. hogy szakemberek vizsgálják meg, milyen lehetőség van az új textilfajták előállítására, új gyártási módszerek bevezetésére és piacok szerzésére. Ezenkívül összehívják a vezető textilexportáló és importáló országok nemzetközi értekezletét. NEW YORK Dillon amerikai pénzügyminiszter kedden megelégedéssel állapította meg, hogy az. első negyedévben »lényegesen javult« az Egyesült Államok fizetési mérlege. Szavaiból azonban kitűnt, ez a javulás úgy értendő, hogy az első negyedévben »viszonylag szerény« volt az Egyesült Államok arany- és dollárvesztesége az előző negyedévhez képest. Tüntető felvonulás Teherán utcáin Teherán (MTI). Kedden Teheránban a pedagógusok bérsztrájkba léptek, és tüntető felvonulást tartottak az iráni főváros utcáin. A rendőrség beavatkozott, tüzet nyitott, s egy tüntető meghalt. Szerdán 10 000 pedagógus és diák vonult fel Teherán utcáin, és némán tüntetett a rendőrterror ellen. A felvonulók magukkal vitték meggyilkolt társuk holttestét. Követelték, hogy a kormány büntesse meg a felelősöket. Bejelentették azt is, hogy mindaddig folytatják a sztrájkjukat, amig nem teljesítik bérkövetelésüket. Jelentés az omani hazafiak harcáról Kairó (TASZSZ). Az omani imám kairói képviselete jelentést adott ki, amely szerint az omani hazafiak továbbra is Japán baloldali pártok tiltakozása az ország militarizálása ellen Tokió (TASZSZ). Szerdán a japán alkotmány elfogadásának évfordulóján országszerte tüntető gyűléseket tartottak. Kavakami, a szocialista párt elnöke az évforduló alkalmából kiadott nyilatkozatában rámutat, hogy a japán nép a jövőben is harcolni fog az alkotmány és a béke megvédéséért, a militarizmus újjászületése ellen, az általános és teljes leszerelésért. Nyilatkozatában határozottan tiltakozik Ikeda miniszterelnök ama kijelentése miatt, hogy a japán hadsereg nukleáris fegyverekkel való felszerelése »nem mond ellent az alkotmánynak«. A Japán Kommunista Párt lapja, az Aka Ata szerdai számában azt írja, hogy Ikeda kormányának támadására a békéért és a demokratikus jogokért folytatott harc erősítésével, az amerikai csapatok kivonásának és az amerikai támaszpontok felszámolásának követelésével, az úgynevezett japán—amerikai biztonsági szerződés felbontásáért folytatott küzdelem fokozásával kell válaszolni. (MTI) fegyveres ellenállást fejtenek ki az angol megszálló csapatokkal szemben. Különösen kemény összeütközések voltak az utóbbi napokban Ibri térségében. Az omani partizánalakulatok több olyan útvonalon helyeztek él aknákat, ahol angol egységek teljesítenek őrszolgálatot. Az aláaknázott utakon az utóbbi napokban katonákkal megrakott két angol teherautó felrobbant. (MTI) A francia9 a% algériai, a marokkói és a tunéziai kommunista párt közös közleménye a l6Humanitében Párizs (MTI). A l’Humanité nagy fontosságú dokumentumot közöl a francia, az algériai, a marokkói és a tunéziai kommunista párt küldöttségeinek ez év áprilisában létrejött találkozójáról. Közös deklarációt adtak ki tanácskozásukról, s ebben leszögezik, hogy az algériai háború árt Franciaország, Marokkó és Tunézia népeinek, veszélyt jelent a világbékére is. A francia imperializmus azonban jelentős meghátrálásra kényszerül. Elsősorban az algériai nép hősi harcának következményeként, azonkívül egyre jobban kibontakozik az algériai függetlenség ügyének nemzetközi támogatása. A szocialista tábor országai, különösen a Szovjetunió felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtanak az algériai igaz ügynek, amelyet támogatnak az arab népek, Afrika és Ázsia népei, a nemzetközi munkásmozgalom, s a világ minden haladó ereje is. A francia monopóliumok azonban — folytatja a négy párt küldöttségeinek ■ közös deklarációja — erőfeszítést tesznek azért, hogy megvédjék gyarmati kiváltságaikat. A zsarolással, a manőverekkel, a fortélyokkal szemben az algériai béke megteremtésének egyetlen útja van, s ez a közvetlen tárgyalások útja. Aa egyenlőség alapján tárgyalásokat kell kezdeni a francia kormánynak és az Algériái Köztársaság ideiglenes kormányának. A közös közlemény végül vázolja Algéria függetlenségénqjfc perspektíváit: közelebb fogja hozni az egységes és demokratikus Észak-Afrika, a Maghreb megalkotásának óráját, lehetővé fogja tenni, hogy eredményesebben szánjanak szembe a francia, amerikai, nyugatnémet és más imperialista neokolo- nialista törekvéseivel az egész afrikai kontinensen. Az algériai ideiglenes kormány fegyverkezési miniszterének nyilatkozata Hruscsov fogadta az EDK parlamenti küldöttségét Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök szerdán fogadta a Kremlben az Egyesült Arab Köztársaság parlamenti küldöttségét, amelyet Anvar Szadat, az EAK nemzetgyűlésének elnöke vezet. Hruscsov és a küldöttség tagjai barátságos beszélgetést folytattak. (MTI) Stevenson az amerikai befolyás csökkenéséről New York (MTI). Mint a2 AFP jelenti, Stevenson, az Egyesült Államok ENSZ-kül- döttségének vezetője kedden egy társadalmi összejövetelen beszédet mondott. Megállapította: »A Nyugat hatalma végéhez közeleg. Veszélyes órákat élünk, és olyan időszakba érkeztünk el, amikor a nemzetközi élet súlypontja a Nyugatról a Keletre tolódik el. Ezért valószínű — folytatta Stevenson —, hogy az Egyesült Államokat az ENSZ-ben vereségek érik, egyre többen és többen szavaznak majd ellene.« A mccarthyzmus ismét felüti fejét New York (TASZSZ). Két amerikait egy-egy évi börtönre ítéltek azért, mert bírálták az amerikai képviselőház ame- rikaellenes tevékenységét vizsgáló bizottságát. Carl Braden egykori újságírónak és Frank Wilkinson Los Angeles-i közéleti személyiségnek forma szerint az volt a »bűne«, hogy »tiszteletlenséget tanúsított a kongresszus iránt«. Valójában mindkettőjüket azért vetették börtönbe, mert mozgalmat vezettek az amerikaellenes tevékenységet vizsgáló bizottság feloszlatásáért. (MTI) Tüntetés a CIA épületénél Washington (TASZSZ). A Kubával való igazságos kapcsolatokért küzdő amerikai bizottság 24 órás tüntető őrséget szervezett a CIA épületénél, tiltakozásul a kubaellenes amerikai intervenció és amiatt a szégyenletes szerep miatt, amelyet a központi hírszerző hivatal játszott a kubai invázió megszervezésében. A rendőrség kedden hét tüntetőt letartóztatott. A bizottság nyilatkozatba!: tiltakozott a letartóztatások miatt, elítélte az amerikaiak fegyveres beavatkozását Kubában, valamint Kennedy elnököt, aki nem hajlandó elismerni a kubai nép jogát arra, hogy maga döntsön az ország politikai és gazdasági rendjéről. A letartóztatottak éhség- sztrájkot kezdtek. (MTI) Marrakes (MTI). Buszuf, az algériai ideiglenes kormány fegyverkezési minisztere kedd este több mint egy órán át tárgyalt II. Hasszán marokkói királlyal. Ä miniszter a beszélgetés után kijelentette: »II. Hasszán őfelsége megismételte, hogy Marokkó teljes egészében támogatja Algéria ügyét.«» Buszuf nem volt h&jlandó ismertetni a beszélgetés fő témáit. Megjegyezte: »Szeretnénk, ha a tárgyalások mielőbb megkezdődnének.« Az amerikai kormánynak Algéria iránt tanúsított magatartásáról szólva Buszuf kijelentette, hogy Kennedynek tovább kellene mennie azoknál, akik Algériával háborúznak. Hivatalosan ki kellene jelenNew York (CTK). A Washington Post május 2-i számában közli: Az amerikai kormány elhatározta, hogy diplomáciai kapcsolatot létesít a Mongol Népköztársasággal, s támogatja majd felvételét aa Jeruzsálem (MTI). Az Eich- mann-per szerda délelőtti tárgyalásán döntöttek abban a napok óta vitatott kérdésben, hogyan szerezzék meg négy nyugatnémet volt náci tisztviselő vallomását. Ügy döntöttek, hogy a tanúk kihallgatására egy nyugatnémet törvényszéket kérnek fel. Ugyanis ha az illetők izraeli területre lépnének, akkor a nácik és a náci együttműködők büntetéséről intézkedő 1950. évi törvény értelmében bíróság elé kellene Lisszabon (MTI). Salazar portugál diktátor szerdán bejelentette, hogy ismét átalakítja kabinetjét. Nyugati hírügynökségek szerint Arnaldo Sohulz . belügyminisztert felmentették és helyébe Rodrigues dos Santost nevezték ki. Marcello Mathias külügyminiszter tisztségét a jövőben Alberto Franco Nogueira látja el. Az új közoktatásügyi miniszter Manuel Opes de Almeida lett. Leváltották Veiga de Macedo társadalombiztosítenie, hogy támogatja Algéria függetlenségét. Azt reméltük, hogy az amerikai kormány beszünteti a fegyverszállítást Franciaországnak, miután ezeket a fegyvereket az Algéria elleni háborúra használják fel — mondotta. A miniszter végül az Algériában élő európai kisebbség kérdésével foglalkozott. Emlékeztetett az algériai ideiglenes kormány álláspontjára, amely szerint Algéria valamennyi lakosát algériainak kell tekinteni. — Az európaiaknak tudomásul kell venniük az új helyzetet, és el kell fogadniuk, hogy Algériában nem mint uralkodó kisebbség élnek, hanem mint egyenjogú algériaiak — mondotta. Egyesült Nemzetek Szervezeté« be. Mint ismeretes, az Egyesült Államok a Biztonsági Tanácsban vétójogával 1946 óta akadályozta Mongólia ENSZ-fel- vételét. (MTI) Az Eichmann-per szerda délelőtti tárgyalásáról Ismét átalakították a portugál kormányt állítani őket. A következő négy tanúról van szó: Eberhard von Thadden, a volt német külügyminisztérium tisztviselője, Hermann Krumey volt SS-őmagy, Eichmann alárendeltje, dr. Franz Six, Eich- man volt felettese és Hans Merten, Szaloniki volt katonai kormányzója. E döntés meghozatala után a lengyel L ubotkin asszonyt hallgatták ki, aki részt vett a varsói gettó-lázadásban. tási minisztert is, akinek helyébe Jósé Goncalves Proenca lép. Egy Angolából visszatért brit misszionárius Londonban kijelentette, a portugál »biztonsági szervek« a közelmúltban az afrikaiak ezreit gyilkolták meg, hogy így próbálják elfojtani az angolai nép függetlenségi mozgalmát. Éjszakánként — mondotta — a portugál titkosrendőrség alakulatai behatolnak az afrikaiak lakásaiba* az utcára hurcolják és agyonlövik őket. A* Egyesült Államok felvesw a diplomáciai kapcsolatot a Mongol Népköztársasággal .4 CSIKY GERGELY SZÍNHÁZBAN 1961. május 13-án, szowr* -’ton éjjel 11 órakor SZfNÉSZPARÁDÉ (Búcsúznak a színészek) Jegyek válthatók a színházi jegyirodában a mai naptól. (Május 1. u. 23., tel.: 11-03.) (3601)