Somogyi Néplap, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-03 / 102. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Szerda, 1961. május 3. A szívem húz a fiatalok közé... << Csomagol. Keze villámgyorsan jár, szemmel alig követhető. Vekszli Lászlóménak hívják, a Kefeüzem KISZ alapszerve- zetének titkára. Ebben eddig nincs semmi különös. De ha azt is megtudjuk róla, hogy három gyermek édesanyja, és tagja a leánytanácsnak is, már joggal figyelünk fel rá, s akaratlanul is feltesszük a kérdést: hogyan bírja, miért csinálja? Soha senki sem kötelezte arra, hogy társadalmi munkát végezzen, ő érezte annak szükségességét. Mint mondja: »A szívem kényszerít, húz a fiatalok közé, velük érzem jól magam. S ha valamit vállalok, azért teszem, hogy mindany- nyiunk javára váljék.« Mióta dolgozik az ifjúsági mozgalomban? Nem az évek számítanak, bár van már egy évtizede, hogy a kefeüzemi fiatalok első összejövetelén megjelent. (Mert tíz éve van a vállalatnál; az akkori 200 dolgozó közül talán csak 15-en maradtak; annak idején 18-szo.ros sztahanovista volt, meg kiváló munkás jó néhányszor; a dicsérő okleveleknek pedig se szeri, se száma.) De most nem a múlt a fontos, hanem a jelen, a mostani munka, a nagy »-miért«. Hiszen á család is nagy gond — és Vekszliné büszkén mondja, hogy anyai kötelezettségének mindig eleget tesz. Férje, a megértő élettárs, elvtárs ott segít a ház körül, ahol tud: főz és takarít, ha asszonya az ifjak között van vagy értekezleten. A jelen a fontos, az az ötletekkel teli ifjúságszeretet, melynek példaképéül Vekszli- nét lehetne állítani. Csak néhány példa: amióta átvette a titkári tisztest — nem ő akarta, a fiatalok lelkesedtek érte —, a gyengén működő alapszervezet felzárkózott a legjobbak közé; két nagyszerű ifjúsági brigád alakult (ő kezdeményezte), s egyikük a városi KISZ- bizottság vándorzászlajának büszke tulajdonosa. Ezenkívül pedig az egyéni beszélgetések sokasága, mint legutóbb is az újonnan jelentkezett Benedek Rozáliával, Nagy Irénnel, Molnár Ibolyával, akik megértették a baráti, elvtársi szót, hogy »papír KISZ-tagokra« nincs szükség, itt dolgozni kell becsülettel, s az ő szavai, tanácsai alapján végzik munkájukat. Büszkén mondja — de nemcsak ő, hanem a felsőbb szervek is —, hegy van már a Kefeüzemben egy olyan fiatal gárda, melyre lehet számítani, akiknek csak egy szó szükséges, és megteszik, amire kérik őket. Ebben pedig nem kis része van lelkes titkáruknak. A közelmúltban nagy megtiszteltetés érte Vekszli László- nét. A párt tagjelöltje lett. Barátai, a KISZ-fiatalok javasolták őt, s a párttagok — ismerve munkáját — szintén támogatták. Életének nagy élménye ez az esemény, s érzi, további becsületes munkával kell bebizonyítania, hogy nem volt méltatlan a bizalomra. »A mi titkárunk« — így emlegetik munkatársai, ha az üzemi fiatalok tevékenységéről esik szó, s ebben a mondatban benne rejlik a megbecsülés, a szeretet. Tízéves munkája s a fiatalok körében végzett nagyszerű tevékenysége alapján méltán megérdemelte Vekszliné ezt a megbecsülést. P. Gy. Megtartották a Latinka Sándor kulturális szemle városi bemutatóját Vasárnap délelőtt zajlott le a város legjobb művészeti csoportjainak és szólistáinak bemutatója. Az ÉDOSZ művelődési otthonban a szavalok és a színjátszó csoportok, a BM Klubban a zene- és énekkarok, énekesek és hangszeres szólisták mutatták be műsorukat. Az úttörő tánecsoportok a BM Klubban léptek fel a városi bemutató megkezdése előtt. A Hámán Kató iskola csoportja volt a legjobb. Sárpilisi leánytáncuk osztatlan sikert aratott. A Berzsenyi Dániel Iskola fiúcsapata lett a második, az Üt- törőház együttese pedig a.harmadik. A városi bemutatón a BM, a KISZÖV, a Közgazdasiági Technikum tánccsoportja, az Ifjúsági Ház tánczenekara, a Táncsics Mihály Fiúgimnázium énekkara, kamaraegyüttese, zongora-, hegedű- és énekszólisták léptek fel. A tánc csoportok vetélkedéséből a BM együttese került ki győztesen. Utána a KISZÖV csoportja következett. A szólótáncban Horváth Ibolya és Gálicz János végzett az első helyen. CiKét hír Nadalospusstáról (Tudósítónktól.) Általános iskoláink is beikap- csolódtak az országos tisztasági mozgalomba. Hogy a kaposvári járásban melyik iskola szerzi meg az elsőséget, azt csupán találgatni lehet. Nincs kizárva, hogy a kislélekszámú Nadalos- puszta győz, ahol igazán példamutató igyekezettel versengenek az elsőségért. Nemrégiben egy szülői értekezleten a szülők — látva, hogy a téli fűtés nagyon megviselte a falakat — határozatot hoztak az iskola rendbehozatalára. S alig egy nap alatt úgy megváltozott az iskola külső és| belső képe, hogy maguk a ta-j karítást, festést, olajozást vég-? ző szülők is alig hittek a sze-J műknek. Minden ragyog a; tisztaságtól; az ízléses díszítés,| a sok virág kedvessé, vonzóvá? tette a tantermet. Vigyáznak isi a tanulók második otthonuk? friss rendjére! Szeméthulladék| sehol sem látható. Még közvet-♦ lenül a tanítás előtt is szorgos-? kodnak a »tisztaságfelelősök«, ? s kezük nyomán napról napra! újra szépül munkahelyük, azj iskola. ? A tanító néni ezt mondja:* »A nadalosi szülők szeretik? gyermekeik iskoláját. A tanács és a termelőszövetkezet is* megad minden tőle telhető se-? gítséget. Most kapunk például! egy vadonatúj kerítést. Nincs! okunk panaszra. Viszont ha| a tanács vagy a termelőszövet-1 kezet kéri valamire az iskolát,! sietünk mi is eleget tenni a? kérésnek.« ? * * * ♦ Az iskola és a művelődésit ház — testvérintézmények. AzJ előbbiben a gyermekek készül-! nek fel az életre, az utóbbiban! a felnőttek találnak otthonra. ! Hat évvel ezelőtt még fás va-j dón volt azon a helyen, ahol? most a művelődési ház áll. a! nadalosiaknak és a környezőt puszták népének kilométereket! kellett gyalogolniuk, ha filmrosan már nem kell fárasztó utakat megtenniük ezért. All a kultúrház! Építését 1955-ben kezdték el a puszta lakói. Az ellenforradalom miatt megakadt egy kis időre a munka, de addig harcoltak a pusztaiak, mígnem kérő szavukat meghallották a felsőbb szervek és a környék mesteremberei. 170 ezer forint készpénz és 30 ezer forint értékű társadalmi munka árán hamarosan felavathatják a kiemelkedő épületet. Öt parkettás helyiségében hamarosan megindul az élet. gánytáncuk technikailag és művészileg tökéletes volt. A KISZÖV tánccscportja a Pontozóval, Szűcs Antal a Maros- bogáti legénytánccal a második, illetve a harmadik helyre került. A szólisták vetélkedése igen színvonalas volt. A zongoristák közül Nyakas Csaba lett az első Liszt Marseillaise-ével. Czipri András Lhewin Humoreszkjét adta elő, s a második lett A hegedűsök közül Szirányi László, Darvas Károly és Földi Géza szerepelt a legjobban. Czipri Katalin, Gelencsér Mária és Pálfi László az énekesek csoportjában végzett az első három hel.ven. Go- lobits György az egyéb hangszer« szólisták, Főltényi Sarolta a könnyűzene-énekesek csoportjában került az élre. A színjátszó csoportok vetélkedőjéből az Ifjúsági Ház, « BM és a Cukorgyár együttese lett az első. A szavalok közül Domsa Ilona (Mezőgazdasági Technikum), Földi Géza (Fiú- gimnázium) tanulója lett a leg. jobb. A városi bemutatóval befejeződött a megyében az ' elődöntő; a jövő héten már a megyei bemutatón mérik össze erejüket a város és a megye legjobb csoportjai. Gondos városatyák A brazíliai Manausban a városatyák elrendelték, hogy minden bár ajtajának kijeié kell nyílnia. Rendelkezésüket ezzel indokolták: »Meg kell nehezíteni a bejutást a bárokba, és meg kell köny- nyíteni a kifelé vezető utat.« Ismét megrendezik Pécsett a Nyári Szabadegyetemet A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Baranya megyei szervezete 1961-ben negyedszer rendezi meg a múlt években nagy érdeklődéssel fogadott Nyári Szabadegyetemét. A hallgatókat az idén is a Pedagógiai Főiskola festői környezetű kollégiumában helyezik és látják el. Egyetemi, főiskolai tanárok, a legkiválóbb szakemberek ismertetik Pécs és Baranya földrajzát, történetét, természeti világát, irodalmát, zenei, művészeti és tudományos életét. A Nyári Szabadegyetem hallgatói kirándulásokon ismerkednek meg a megye nagy jelentőségű történelmi emlékeivel: Szigetvárral, Moháccsal, Siklóssal. Ellátogatnak majd a Mecsek vadregényes tájaira, megtekintik az abaligeti csepp- kőbarlamgot, a harkányi és a sikondai gyógyfürdőt, Komló szocialista várost is, A Nyári Szabadegyetem július 16-tól 20-ig tart. A -szabadegyetemre iskolai végzettségre való tekintet nélkül bárki jelentkezhet, aki üdülő idejét az ország e történelmi emlékekben és tájképi szépségekben gazdag vidékén művelődve és szórakozva óhajtja eltölteni. A részvételi díj 390.— forint. Ez magában foglalja nemcsak a szállás és ellátási díjat, hanem az előadások, kirándulások, városnézések költségeit is. faUa festették ! — Gyere, mutatok valamit — ragadott karon ismerősöm a minap a Május 7. utcai bútorbolt előtt. Sietve tuszkolt az utca forgatagába, s ebből azt vettem ki, hogy valami nagyszerű látványban, lesz részem. Elfogott a kíváncsiság láza, s az párosulja a loho- lással szinte kifárasztott. — Mi, mi az? — kérdeztem, mert mégsem mindegy, hogy miért nyarga\ .az ember. — Gyere. — Te jó ég! Kt Többet nem is tolt ez a...? szólt hozzám, csak A Cukoripari sejtelmesen mosoly- Technikum sárga gott. Túljutottunk a épülete és a 6. szá ■negyei tanács épü- mű ház szürke hon létén, elhúztunk az lokzata között ép- OFOTÉRT kirakatai pen akkor mázolták mellett (pedig itt valami istentelen igazán megálltam volna már). Tovább, tovább Állványok következtek... Hova akar vinni?... És ekkor nagyot szusz- szántva megálltunk. — Odanézz! — és ezt festették felmutatott az áll- ra... ványok mögé. (Roland) kékre a Május 1 utca 4. első emeletét. Sose volt jó viszony a kék meg sárga színek között de az ilyen kignond- hatatlan kékséc semmiképp sem fest szépen. Sajnos most a falMegnyílt a Nemzetközi Diákszínház A napokban a Moszkvai Állami Egyetemen megnyílt a Nemzetközi Diákszínház. Munkájában 32 országból több mint ezer kétszázan vesznek részt. Néhány nappal ezelőtt fogant meg az a gondolat, hogy olyan színházat alapítsanak, amely számos nép nemzeti művészetét bemutatja. A színház művészei maguk a moszkvai egyetem és más felsőoktatási intézetek diákjai és aspiránsai. A megnyitó előadáson egyebek között nepáli dalokat, indonéz labdatáncot, trencsé- ni táncot, amerikai táncot mutattak be. Milyen háztatarozásokat végeztet el az építési hatóság? Mint ismeretes, az építésügyi és pénzügyminiszter szabályozta azoknak a munkáknak a rendjét, amelyeket az illetékes hatóságok a személyi és vegyes tulajdonban levő lakóházakon elvégeztethetnek. A »kényszertatarozás« kifejezéssel ismeretessé vált rendelet módot ad arra is, hogy bizo- nyes esetekben állami hitelből végezzék el a szükséges munkákat. Somogyi József elvtárstól, a megyei tanács építési osztályának vezetőjétől a rendelet alkalmazásával kapcsolatban két kérdésre kértünk választ: Miért volt szükség e rendeletre? — Az építési hatóságok régi problémájának megoldását segíti a rendelet. Eddig ugyanis határozatainkat gyakran nem hajthattuk végre, mert a ház- tulajdonosoknak nem állt rendelkezésükre megfelelő pénzügyi fedezet. Sok tulajdonos meg azért hanyagolta el épületét, mert nem törődött azzal, hogy bérlőinek megfelelő körülményeket biztosítson. Sőt arra számítottak, hogy a ház állagának romlása miatt a hatóságok kénytelenek lesznek a bérlőnek más lakást adni. A rendelet szerint nyújtható ta- tarozási kölcsön és a tatarozás elrendelése segít megoldani e problémát. Milyen értékű és milyen célú tatarozások elvégeztetéséről szól a rendelet? A rendeletadta lehetőségekkel csínján kell bánni. Az építési hatóságok ugyanis csak akkor rendelhetik el a »kényszertatarozást« az állami költségvetés terhére — a tulajdonos kárára való be táblázás vagy hitelnyújtás formájában —, ha a tulajdonos az előírt munkákat a megállapított határidőre nem végezteti el. A rendeletnek tehát egyáltalán nem a városkép kialakítása szempontjából van jelentősége* hanem hogy az életveszélyes szerkezeteket vagy elemeket kicserélhessék, illetve megjavíthassák. Gondolunk itt a csörgő ereszekre, az aláfala- zatian, kidőléssel fenyegető falakra, a beliajolt és megros- kadt háztetőkre, sifcb. Egyes esetekben természetesen élni fogunk a városképi jelentőségű épületek homlokzatának felújítási jogával is — mondotta Somogyi József. TITKÁRKÉPZŐN — A. Somogy megyei elvtár- sak délután egy órakor minta vezetőségi ülést tartanak. Löki Pista lesz a titkár, Kila Zoltánná egy háromnapos budapesti kirándulás programját ismerteti, aztán egy fegyelmi ügyet is megbeszélnek, a »vádlott« Fekete Lajos lesz. Már régóta észrevettem — mások még inkább —, hogy fokozatosan, feltartóztathatatlanul romlik a stílusom. A felismerés egyáltalán nem hatott rám kellemesen, s ez teljesen érthető is. Töprengeni kezdtem: milyen módszerekkel, eszközökkel szerezzem vissza a hajdan ha nem is élvezetes, mindenesetre elvisel hető stílusomat, amely bármilyen műfajú írás ólomba öntéséhez többé-kevés- bé nélkülözhetetlen? Először stilisztikai szakkönyvekkel próbálkoztam. Semmi javulás. Aztán két hétig nem írtam, hogy toliéhes legyek. (Lásd a sportban: labdaéhes!) Ahelyett azonban, hogy az elvonókúra használt volna, még a jól bevált, és könnyen alkalmazható stilisztikai formulák (igényesebbek szerint: közhelyek) egy részét is elfelejtettem. Nem volt más hátra, elővettem a klasszikus írók alkotói módszereit — sajnos, csak ami a folyamat technikai részét illeti. Bár sose hittem az ilyesmik meghatározó szerepében, de végső kétségbeesésemben meginogtam: hátha ebben rejlik a siker titka? Tehát szagoltam rohadt alstílusuk), amikor egy gyötrődéstől álmatlan éjszaka utáni verőfényes reggelen kedves női hang állította meg kezemben a borotvát: »Akarja, hogy megjavuljon a stílusa ?« Először azt hittem, kajánkodni akar velem a hirdetőoszloji egyik plakátja, de mát (eredmény: hányingerrel járó étvágytalanság); írtam lesötétített szobában nappal gyertyafény mellett (szemüvegem dioptriájának száma emelkedett); mezítláb állva ceruzával (náthás lettem); csak éjszaka (elaludtam). Már az öngyilkosság, esetleg az írás megszüntetésének gondolatával kacérkodtam, a harmadik búcsúlevelet tépve össze (nem tetszett a ugyanakkor a segítő- készség hangját is hallani véltem. A következő másodperc mindent eldöntött. A kedves hang ugyanis így válaszolt a saját maga feltette kérdésre: »írjon Stylus töltőtollal!-« Megvan! — ujjongtam, és amúgy félig szappanosán örömemben kitáncoltam a fürdőszobából. Kisfiam csodálkozva nézett rám, feleségem szomorúan elfordult. 'Később mondta el: úgy vélte, stílusom romlása végképp megtámadta ideg- rendszeremet.) A hír hallatára kapkodva felkészültem, és fél órán belül tulajdonosa voltam egy új Stylus töltőtollnak. Azt hiszem, abban a percben nem volt nálam boldogabb ember Északnyugat-Somogy- ban! Sietve hazamentem, leültem, és azon nyomban ebédig megírtam három elbeszélést — mondanom sem kell, nagyszerű stílussal. Igaz, még nem tudtam eldönteni, hogy a versengő három országos folyóirat közül melyiknek a szerkesztőségét tiszteljem meg vele, de azóta alkottam egy drámát is az új tollal — még a színész-főszereplőt nem választottam ki —, és végül ezt a krokit. Mentségemre szolgáljon, hergy az utóbbit nem Stylus töltőtollal: Royal írógéppel követtem el. — sk Ezt a feladatot kaptáik Pécsett, a hathetes titkárképző iskolán a somogyi lányok és fiúk. S ez a nap »somogyi nap« volt az iskolán, hiszen délelőtt Bíró Gyula, a megyei KISZ- bizottság titkára tartott előadást a dunántúli megyékből összesereglett titkároknak, utálna egyéni foglalkozás, délután ?pedig ez a minta vezetőségi |ülés zajlott le. ! Három hét már elröppent, jmost van a »félidő«. Igán sok ♦ fontos dolgot megtanultak már ♦ a titkárok. Részletesen megbeszélték az Ifjúság a szocializ- ímusórt mozgalom követelmé- ♦nyeit, a teljesítés módozatait, | előadásokat hallgattak az er- I kölesről, a vallásról, a mun- ! kásmozgalom fejlődéséről, ! gyakorlati feladatokat kaptak | szinte valamennyien: 15—20 ? perces kiselőadást kellett tarta- !niuk megadott témáról. ! — Nagyon hasznos ez az is- jkola, s bizonyára nem állunk majd mint borjú az új kapu ♦ előtt, ha otthon megkérdeznek I egyről s másról — summázzák a tapasztalatokat. Vagyis már az otthonra gondolnak, a hazatérésre, no nem «azért, mert nem érzik jól ma- ?gukat. Kiss Katalin, a Textil- ! művek dolgozója mondja is, !hogy túl gyorsan elment ez a ? három hét. Viszont tudják, ? hogy nagy feladat vár rájuk az ?alapszervezetekben, hasznosítaniuk kell az iskolán hallottanelmi nevezetességekkel. Meg beszélünk a legnagyobb élményről is, a harci túráról, a mecseki barangolásról — ’ teszi hozzá a barcsi Komlós János. — No persze, én nem dicsekszem majd, hogy eltévedtünk — veti közbe nagy derültség mellett Löki István. Aztán komolyabb dolgokra fordítják a szót. Érdekes vita lesz a közeljövőben a tagfelvételről. Ez elég időszerű, hiszen sok helyen nincsenek tisztában a szervezeti szabályzat adta lehetőséggel — állítja Hajcsár György. — Megvitatjuk, miként valósítható meg az »együtt...« jelszó. js érdekes téma. S arról beszélnek a fiatalok* hogv mi mindenről kell még tanácskozniuk a többiekkel. Végül nedig mutatják a dicsőségtáblát: — Ide az iskola legjobb hallgatóinak fénykéné kerül; Szeretnénk, ha a mi csoportunk sem vallana szégyent. Hát ez efc;.«-Jül rajtuk áll! |kat. mÍt f°g tenni> 113 haza' !, Etát az majd elválik ot1pte.JSS* * k,po*VSrl Iliink Mindenesetre sokat beszé!mSrt PeCfro1, a "Műemlékekről, |msrt gyakran járunk a városelőadást akartak látni. ,n«unimmnni ............................................iiiim?.^ ismerkedünk a S omogyi Mégftrp Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-10, 15-11« Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Latinka S. u. 6. (F. v.; László Tibori Terjeszti: a Magyar Fosta. Előfizethető a helyi postahivataloknál ... , és postáskézbesitőknél. törte- Előfizetési díj egy hónapra IX