Somogyi Néplap, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-10 / 108. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! X ______ 3 S omogyi Néplap AZ MSZMP MEGYE 1 BIZOTTSÁGA ÉS A MEG' m TANÁCS LAPJA XVIII. évfolyam, 108. szám. ÁRA 50 FILLÉR Szerda, 1961. május 10. r—­-------------------------------------------------------­M AI SZAMUNK TARTALMÁBÓL.: Amiben előrehaladtak, és amit még meg keil szívlelniük az osztopániaknak (3. 0.) Á magyarok utolsó portyája (5. a.) A községfejiesztési tervek végrehajtásáról, a kereskedelem és a vendéglátóipar balatoni szezonra való felkészüléséről tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Kedden délelőtt ülést tartott Magyar gazdasági kormányküldöttség utazott Romániába a megyei tanács v. b. Először Bálint József tervosztályvezető jelentése alapján az 1960. és az 1961. évi községfejlesztési ter­vek végrehajtását vitatták meg. Az 1960. évi bevételi és kiadási tervek módosultak. A tervezett 89 millió 920 ezer forinttal szemben 84 millió 824 ezer fo­rint volt a bevétel összege. A lakosság a tervezett 6 millió 114 ezer forint helyett 5 millió 205 ezer forint értékű társa­dalmi munkát végzett. 1960- ban 2 085 000 forint értékű he­lyi anyagot használtak fel. A múlt évben községfejlesztésből a következők készültek el megyénkben: 77 000 négyzet- méter szilárd és 29 000 négy­zetméter nem szilárd burkolatú járda, 50 000 négyzetméter szilárd burkolatú út. 23 közsé­get villamosítottalk. 26 km vil­lany-, 7 km vízvezetéki készült, 14 autóbuszváróterem, 14 tan­terem, 8 pedagóguslakás, 7 könyvtár, 5 művelődési háíz, 17 művelődési otthon, *10 óvoda épült, 12 tűzoltószantárat, 6 ta- nócsházat létesítették, 24-et pe­dig felújítottak. 1961-ben községfejlesztési cé-, lókra 70 millió 660 ezer forin­tot irányoztak elő. A tervezett társadalmi munka értéke 7 millió 577 ezer, a saját anyag értéke pedig 2 millió 367 ezer forint A v. h. határozatot Hozott arról, hogy a járások készítse­nek beruházási programot a községfejlesztési létesítmé­nyekre. Felhívta a v. b.. a ta­nácsok vezetőinek figyelmét a gondosabb tervezésre és anyag- gazdálkodásra, a pénzügyi fe­gyelem megszilárdítására, a társadalmi munka fokozására s arra, hogy a jövőben többet törődjenek a lakosság vízellá­tásával. A második napirendi ponthoz építési vonatkozásban Somogyi József építési és közlekedési osztályvezető, a kereskedelem és a vendéglátóipar területéről Hajdú István kereskedelmi osztályvezető készített jelentést. E napirend tárgyalásán részt vett és felszólalt dr. Major Bé­la, a BIB főigazgatója, Lázár Géza, a Belkereskedelmi Mi­nisztérium Vendéglátó Főigaz­gatóságának vezetője. Jelen voltak a balatoni ellátásban érdekelt kis- és nagykereske­delmi vállatok képviselői is. A jelentésből kitűnt, hogy főleg Siófok ivóvízellátása nem megfelelő. Ugyancsak itt késve kezdtek hozzá a szennyvízel­vezető csatornák építéséhez. Az Élelmezésügyi Miniszté­rium Dohányipari Igazgatósá­gára érkezett jelentések! sze­rint az ország valamennyi je­lentős dohánytermesztő vidé­kén megkezdték a dohánypa­lánták kiültetését* A tervezett termőterületnek 3—4 százalé­kán máris elültették a jól fej­lett, egészséges palántákat. Ebben a munkában jó segít­séget, nyújtanak a Törökszent­miklósi Mezőgazdasági . Gép­gyár által most már sorozatban gyártott Tp—4 típusú palántá- zógépek, amelyek — amellett, hogy meggyorsítják az ültetést — minőségileg is kifogástalan munkát végeznek. A múlt A kereskedelem és a ven­déglátóipar kellően felkészült a várható nagy forgalom lebo­nyolítására. A tavalyinál mint­egy 700 mázsával több húskon­zervet, 25 százalékkal több ha­lat, 6 féle üdítő italt szállíta­nak a Balaton-partra. Beveze­tik a félkész sütemények és húsételek árusítását. Az Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vállalat 15 millió forint értékű árut, a tavalyinál 5 millió forinttal többet hoz forgalomba a Bala­ton. mentén. A megyei tanács v. b. a hoz­zászólások, javaslatok alapján több fontos határozatot hozott a balatoni ellátás megjavításá­a géppel kiültetett dohánypa­lánták 97—99 százaléka ered meg. A legutóbb beköszöntött lan­gyos-csapadékos időjárás rend­kívül kedvez a dohánypero- noszpóra kifejlődésének és el­terjedésének. A minisztérium dojhánytermesztési szakembe­rei éppen ezért már most fo­kozott figyelemre és a meg­előző védekezési rendszabályok pontos megtartására hívják fel a termelők figyelmét. A múlt évben már nálunk is több vi­déken előfordult, és helyenként károkat okozott a dohánypero- noszpóra vagy más néven kék­penész. Az idén még nem je­lezték sehonnan, de Algériá- Olaszor­A magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kor­mánybizottság soron követke­ző ülésére kedden magyar gazdasági kormányküldöttség utazott Bukarestbe. A delegá­ció vezetője Apró Antal, az MSZMF Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese. Kedden a Lengyel Népköz­társaság budapesti nagykövet­ségén Tadeusz Dorata keres­kedelmi tanácsos sajtótájékoz­ezág számos vidékén már fel­ütötte fejét ez a veszedelmes gombabetegség. Valószínűnek látszik, hogy a fertőzés — a szél közvetítésével — gyorsan tovább terjed, ezért fokozott készenlétre, a védekezés jó megszervezésére van szükség hazánkban is. Már a palánta- nevelő ágyasokban meg kell kezdeni a megelőző védeke­zést. Az Olaszországból im­portált Zineb nevű permetező- szer kellő mennyiségben ren­delkezésre áll, s — a tapasz­talatok szerint — kielégítő vé­delmet nyújt. A szakemberek ajánlják, hogy a palántaágyá- sokat és az ültetvényeket per­metezzék rendszeresen a ter­melők négy ezrelékes hígítású Zineb-oldattaL A dohánytáblák védelméről agrotechnikai módszerekkel is gondoskodni kell. A termoterü­A magyar kormánydelegációt az otopeni repülőtéren Alexan­dra Birladeanu, a Komán Nép- köztársasáig Minisztertanácsá­nak elnökhelyettese, Constan­tin Tuzu kohó- és gépipari miniszter, Novae Mauritiu, az állami tervbizottság .elnökhe­lyettese, Valentin Steriopol kereskedelemügyi miniszter- helyettes, valamint a külügy­tatán ismertette a magyar— lengyel gazdasági kapcsolatok alakulását, s • azt, hogyan ké­szült fel a lengyel ipar idei budapesti bemutatkozására. Ezután Stefan Kubaczky, a lengyel pavilon igazgatója is­mertette a lengyel népgazdaság fejlődését, — Pavilonunkban központi helyet foglalnak el a gépipar gyártmányai, a külön­böző beruházási javak — mon­dotta. Bemutatjuk elektrotech­nikai iparunk gazdag választé­kát is, kiállítunk többek kö­zött ipari televízió készüléket és számos finommechanikai, optikai cikket. Népgazdasá­CsehszJovákia felszabadulá­sának 16. évfordulója alkal­mából Frantisek Pisek, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság budapesti nagykövete ked­den este fogadást adott. A fo­gadáson megjelent Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a miniszter­tanács elnöke, Fock Jenő, Kál­lai Gyula, Marosán György, minisztérium, a kereskedelem­ügyi minisztérium és az álla­mi tervbizottság vezető munka­társai fogadták. A magyar—romám vegyes gazdasági kormánybizottság 3; ülésszaka Bukarestben kedden a minisztertanács épületében megtartotta első tanácskozá­sát. (MTI) években szerzett üzemi ta­pasztalatok azt mutatják, hogy ban, Szicíliában és Egy teljes szerelvény hozza a lengyel árukat a Budapesti Ipari Vásárra Fogadás Csehszlovákia nemzeti ünnepe alkalmából gunkban elfoglalt jelentős he­lyének megfelelően nagy teret kapnak a kiállításon vegyipa­runk készítményei. Motorke­rékpárjaink teljesítőképességé­ről akadályversenyen győződ­hetnek meg az érdeklődők. Ki­állításunk összesen kétezeröt­száz négyzetméternyi területet, foglal el. Pavilonunk alapterü- lete ezerháromszáz négyzetmé­ter. Az építési, dekorációs anyagot 21 vágom, hozza, s a kiállítási tárgyak számára 35 vagonra, teljes szerelvényre lesz szükségünk — mondotta befejezésül a lengyel pavilon igazgatója.. (MTI) Rónai Sándor, az MSZMP poli­tikai Bizottságának tagjai. Készt vett a fogadáson az MSZMF Központi Bizottságá­nak az Elnöki Tanácsnak, a kormánynak számos tagja, to­vábbá politikai, gazdasági és társadalmi életünk sok veze­tő személyisége. Jelen volt a fogadáson a budapesti diplo­máciai képviseletek számos vezetője és tagja. (MTI) ról. Országszerte megkezdték a dohány palántázását Felhívás a dohányperonoszpóra-veszély elhárítására KÉT KÉP EDDÉRŐL Tavaly ilyenkor még nem volt sertésállománya az eddei Egyetértés Tsz-nek. A fejlődés egy esztendő alatt is számotte­vő. 300 sertésük van, s 30 anya-? kocájuk szaporulata átlagosan 8,4. Képünkön Jágor József gondozó az állatállomány egy részével. Valamivel odább, a hatalmas, de már már dülede- ző magtár tövében (ideje lenne megjavítani!) három asszony: Spanics Lászlóné, Dörnyei La- josné és Ladiszlai Imréné a zsákokat készíti elő, jó előre gondolva a gazdagnak ígérkező termés betakarítására. Több mint harmincezren érettségiznek középiskoláinkban Hétfőn volt az utolsó tanítási nap a negyedikben let kijelölésénél kerüljék a mély fekvésű területeket és a teknős táblákat A palánták sor- és növénytávolságát — amennyire a gazdaságosság en­gedi — növeljék, hogy a nö­vényállományt jobban járja a levegő. Ugyanilyen Okból a sorokat a fő széliránnyal pár­huzamosan ültessék. Fontos növényvédelmi rendszabály, hogy mind a palántaágyakból, mind pedig a táblákról lekerü­lő növénymaradványokat azon­nal megsemmisítsék: legalább 25 centiméter mélyen leszánt­sák, aláássák, vagy elégessék. (MTI) Nyolc brigád nyerte el a szocialista címet a Tatarozó és Építő Vállalatnál A Tatarozó és Építő , Válla­latnál kezd elterjedni a szocia­lista brigád címért . indított verseny. Serkentőleg hat, hogy a vállalat azokat a brigádokat, amelyek az egy főre ’eső ter­melési értéket havonta 12 ezer forint fölé emelik, s e szintet huzamosan tartják, ■ 500 forint jutalomban részesíti. Az ered­ményeket félévenként . értéke- ük. A szocialista címet eddig nyolc brigád topta meg, s a közelmúltban négy újabb: egy asztalos, egy állványozó, vala­mint két kőműves brigád is megindította a küzdelmet a ki­tüntető cím elnyeréséért. A középiskolákban — gimná­ziumokban és technikumokban az idei tanévben több mint harmincezer- fiatal érettségizik nappali tagozaton. A gimná­ziumokban érettségizők szá­ma ífieghaladja a húszezret, a többiek a technikumokból ke­rülnek ki. A rendtartás szerint a középiskolák negyedik osztá­lyaiban május 8-a az utolsó tanítási nap. Május 9-től 11-ig tartják az összefoglalókat. A gimnáziumokban május 15-én kezdődnek az írásbeli érettsé­1960-ban mintegy '400 fiatal iratkozott be a MŰM 503-as Helyiipari Iskolájába. Ez a szám jóval meghaladta a szük­ségletet, s néhány vállalatnál (pl. a Finommechanikai Válla­latnál és a TRANSZ VILL-nál) igen magas az iparitanuló-lét- szám a munkások számához viszonyítva. Az idén 200—210 elsőéves tanulót vesznek fel a kaposvári iskolába, és a felvé­teli vizsigákat az eddigieknél jobban megszigorítják. Különö­sen nagy felkészültségről kell számot adni majd azoknak, akik a villanyszerelő szakmát akarják elsajátítani. Ipari tanulónak a miniszté­riumi vállalatoknál július 1-ig lehet jelentkezni. Július 8-a körül a pályázók felvételi vizs­gi vizsgák, amelyeket 19-ig be kell fejezni. A szóbeli érettségi vizsgák a gimnáziumokban június 1-én kezdődnek és azokat legkésőbb június 30-ig be kell' fejezni. A technikumokban a »menet­rend« azonos a gimnáziumival;. Itt az írásbeli képesítő után gyakorlati vizsgát is tesznek a növendékek. Júniusban lesz­nek a szóbeli képesítők, ahol közismereti tárgyakból és szaktárgyakból vizsgáznak a fiatalok. (MTI) gát tesznek. A tanácsi vállala­tok, a kisipari szövetkezetek; az állami és célgazdaságok, a kisiparosok leendő ipari ta­nulóival a városi és a járási tanácsok ipari osztálya, vala­mint a KIOSZ köti meg a szer­ződéseket július 1-e és augusz­tus 25-e között. A megyében 76 mesterség oktatását tartják nyilván. Kö­zülük 35—40 szakmában van rendszeres előadás, a többiek, társszakmákként hallgatják az előadásokat, vagy havonta egy­szer beszámoltató oktatáson vesznek részt. A legtöbb tanu­lót az autószerelő, a géplaka­tos, a vízvezeték és központi­fűtés-szerelő, az asztalos és a villanyszerelő szakmákra ve­szik fel.' Az idén körülbelül 200 fiatalt vesznek fel a kaposvári iparitanuló-iskolába

Next

/
Oldalképek
Tartalom