Somogyi Néplap, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-06 / 105. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1961. május 6. SPORT Ha kedvező marad az > idő, vasárnap már gyűlnek a Kilián-pontok A múlt vasárnapi rajtot el­mosta az eső, ezért hivatalo­san ugyan megkezdődött, a va­lóságban azonban csak most vasárnap indul a Kilián Test- nevelési Mozgalom versenyso­rozata Somogybán. Nem töl­tötték tétlenül ezt a hetet a szervező bizottságok. Muráth József, a Kaposvári VTST el­nöke elmondotta, hogy náluk minden indulásra kész. A vá­rosi atlétikai szövetség az ere­deti terveknek megfelelően megrendezi most vasárnap évadnyitó minősítő atlétikai versenyét, s ennek keretében minden atlétabarátnak lehető­sége nyílik a pontszerzésre. Megérkeztek már a csekkek is, így. adminisztratív akadályai sincsenek a Kilián-versenyek megkezdésének. Temesi hajós, a megyei sportfelügyelőség fő­előadója a'siófoki járás hely­zetéről tájékoztatta lapunk munkatársát. Elmondotta, hogy igen nagy versenykedv jellem­zi a Kilián Testnevelési Moz­galmat a járás községeiben. Ezt tükrözik a számadatok. Bala- tonszabadiban 200, Ádándon 130, Zamárdiban 150 felnőtt és 50 általános iskolás nevezett be. Siófokon 320 nevezés érke­zett be, ezenkívül a gimnázium 240 nevezést juttatott el a já­rási testnevelési és sportta­nácshoz. Hasonló mozgolódás van a többi járásban is. A nagyatádi járás egész sereg községében terveztek a múlt vasárnapra Kilián-versenyeket, s ha az időjárás kedvező lesz, akkor most vasárnap Segesden, Nagy­atádon és még néhány község­ben már gyűlnek a Kilián- pontok. Persze a többi járás­ban is. A fonyódi járásban már tart a Kilián Labdarúgó Ku­pa, amelyért kilenc csapat küzd hétről hétre. A 'kaposvá­ri járásban már hat csapat ad­ta le nevezését a Kilián-ver­senyek keretében megrende­zendő labdarúgó kupára. Korábban megírtuk, hogy a Kilián TM akkor éri el célját, ha szervezői nem hajhásszák az eredményeket, nem sürgetik a versenyeket, hanem alapos gonddal szerveznek. Látjuk, hogy lelkesedésben nincs hiány. A felkészülés is jó volt a KISZ-nél, a szakszervezetek­nél és a járási sporttanácsok­nál egyaránt. Az a lényeg, hogy. mindenkinek módot nyújtsunk arra, hogy megis­merhesse a Kilián Testnevelé­si Mozgalmat.,Teremtsük meg a lehetőségét, hogy lassan, fo­kozatosan mind nagyobb töme­gek kapcsolódjanak be a nem kampányszerűen, hanem u rendszeres sportolást jelentő mozgalomba. A bajnoki pontokért küzdenek a kézilabdázók, a tekézők Barátságos mérkőzéseket játszanak labdarúgó-csapataink Ismét szövetségi nap következik a Labdarúgásban, ezért nem lesz bajnoki mérkőzés sem az NB in­ban, sem a megyei bajnokságban. Ezen a napon az ifjúsági labda­rúgó válogatottaké a szó. Termé­szetesen a többi sportágban tovább folyik a bajnokság. A K. Honvéd kézilabdázói ismét hazai pályán lépnek közön­ség elé. Az ellenfél a Szegedi EAC jó képességű csapata. Az egyete­misták eredményei lényegesen job­bak, mint honvédeinké, ennek el­lenére nem látszik lefutottnak a mérkőzés. A Honvéd javítani akar helyzetén, hisz a csapat az ötödik forduló után is a bajnoki táblázat alján tanyázik. A két együttes még nem találkozott egymással, így az összehasonlításra kevés lehetőség van. Mi bízunk a Honvéd-fiúkban s abban, hogy az első NB H-es győzelmet vasárnap követi majd az újabb. Teljes fordulót bonyolítanak le a kézilabdázók a megyei I. osztály­ban. A tekézők is a bajnoki . pontokért küzdenek A K. Építők NB n-es csapata ez alkalommal a MOM együttesével játszik Budapesten. Háromesélyes mérkőzés ez — így vélekedik Som- lyai László, az Építők edzője. Az összevont megyei bajnokságban három csapatunk is pályára lép, s mindhárom idehaza. E sportág­ban a hazai pályának különösen nagy jelentősége van. A barátságos labdarúgó-mérkőzések hosszú sora lesz szombat-vasárnap. A KMTE szombaton Nagykanizsán a Nagy- kanizsai Bányász NB III-as csa­patával játszik. A mérkőzés fele­letet adhat arra, hogy milyen erő- különbség van a Délnyugati és az Északnyugati NB III. élcsoportja között, feltéve, ha a csapatok ko­molyan veszik a mérkőzést. A K. KINIZSI Tabra látogat vasárnap. A bajnok­esélyesnek számító Tabi SK me­gyei csapata és szurkolótábora kí­váncsi a Kinizsi játékára. A K. DÓZSA kaposvári közönség előtt méri ösz- sze erejét az NB II. Nyugati cso­portjának első számú bajnokesé- iyesével, a Kaposvárott jól ismert Komlói Bányásszál. Érdekessége lesz a Komló—K. Dózsa összecsa­pásnak. hogy a két együttes ifjú­sági gárdája is megmérkőzik egy­mással. A K. HONVÉD ez alkalommal Somogyszobra lá­togat el. A megyei bajnokság ta­vaszi fordulójában kitünően sze­replő Somogyszobi VSK háza tá­ján kíváncsiak arra, hogy fejlő- dött-e a K. Honvéd tavaly óta, amikor még a megyei bajnokság­ban találkozott a két csapat. A NAGYATÁDI MTE előkelő vendéget fogad. A Pécsi Dózsa NB I-es csapata (természe­tesen válogatott játékosai nélkül) Marcali után most Nagyatádra utazik, s vasárnap az atádiakkal játszik. Nemcsak a csapat, hanem a szurkolótábor körében is nagy készülődés folyik az előkelő ven­dég fogadására. A MARCALI MEDOSZ csapata a Bázakerettyei Bányászt, a Zala megyei bajnokság éllova­sát látja vendégül vasárnap a mar­cali pályán. * * * Mindmegannyi barátságos mér­kőzés amolyan főpróba jellegű. Csapataink ugyanis az utolsó szün­napot fontos előkészületi állomás­nak tartják a jövő vasárnap meg­kezdődő végső hajrá küzdelmei előtt. 13 játékossal utazik a megyei ifi válogatott Pécsre Az országos ifjúsági labdarúgó- torna keretében méri össze erejét vasárnap délelőtt Pécsett Somogy megye ifjúsági válogatottja Bara­nya csapatával. Ennek a mérkő­zésnek már nincs tétje. Az idén gyengébben szereplő somogyi csa­pat már nem szólhat bele az első­ség kérdésébe, de sem Zala^ sem pedig az UEFA Hl. csapata nem veszélyezteti a Baranya megyeiek elsőségét. Dr. Zádori László, az ifjúsági válogatott edzője 13 tagú csapattal utazik el a pécsi mérkő­zésre. Már ki is jelölték a csapa­tot. Ez a következő: Szűcs és Antal kapusok, Szabó A., Kovács és Szokol hátvédek, Bene, Molnár, Görög fedezetek, Kovács, Szabó, Gulyás, Mike, Lie­ber csatárok. A papírforma a ba­ranyaiak győzelmét ígéri. Aligha hisszük, hogy ez a csapat , meg tudná cáfolni a papírformát. HÍREK A lottó nyerőszámai Pénteken a rákospalotai Cso­konai művelődési házban tar­tották a lottó sorsolását. Először a 18. játékhét nyerő­számait húzták. Erre a hétre 4 546 005 szelvényt küldtek be a fogadók, így egy-egy nyerő­számra 1 704 752 forint jut. A kisorsolt nyerőszámok a kö­vetkezők: 1, 15, 33, 35, 49. — Öt hold kukorica meg­munkálását vállalták a bala- lonkeresztúri KISZ-szervezet fiataljai a tsz-ben. Az ifjúsági brigád benevezett a kukarica- termesztők országos versenyé­be. — TÉGLAGYÁRI MUNKÁ­SOKKAL, kisiparosokkal, gyógyszerészekkel és körzeti orvosokkal rendezett találkozót a városi pártbizottság a közel­múltban. A beszélgetéseken eszmecserét folytattak a párt politikájáról, a találkozón meg­jelentek helyzetéről, munkakö­rülményeiről. — Megkezdődnek a ballagá­sok a gimnáziumokban. A csurgói' Csokonai Gimnázium negyedikes tanulói május 13- án délben tartják meg hagyo­mányos búcsúünnepségüket. — Társadalmi munkában szépítik az Ifjúsági Házat. A Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat KISZ alapszervezeté­nek tíz fiatalja szabadnapján segédkezik az Ifjúsági Ház kertjének rendbehozatalánál. A város többi más KISZ alap­szervezete is felajánlott már társadalmi munkát a kert csi­nosításához. — 10 759 RÁD1ÓELÖF1ZE- Tő, 1664 vezetékesrádió- és 147 televíziótulajdonos volt Kaposvárott 1961 első negyedé­nek végén. — Wehner Tibor és Szabó And­rás Kétzongorás hangversenye május 7-e helyett május 22-én, hét­főn este 7 órakor lesz a Bartók- teremben. (x) .— A KAPOSVÁRI KÖZ­GAZDASÁGI TECHNIKUM hét osztálya vesz részt politi- technikai oktatáson. —•" Rippl-Rónai-emlékbélye- get bocsát ki a Postavezér­igazgatóság a nagy festő szü­letésének 100. évfordulója al­kalmából. — SZOCIALISTA BRIGÁ­DOT AVATTAK a Hütőház- ban. A Hűtőipari Váll lat hat­tagú gépházi brigádja féléves eredményes munkájáért a múlt héten elnyerte a szocialista cí­met, és ezzel egy időben Tóth Lajos nevét vette fel. Az ered­mények láttán csatlakozott a gépháziakhoz a karbantartó részleg három dolgozója is. — Májsajtot gyárt a Somogy megyei Húsipari Vállalat. Az új készítmény már kapható a boltokban. — A MAGYAR—SZOVJET BARÁTI TÁRSASÁG járási szerveinek munkájáról tár­gyalt a Fonyódi Járási Párt­végrehajtó Bizottság a legutób­bi ülésén. Megállapították, hogy az MSZBT jelentős mun- lcát végez a szovjet nép életé­nek, munkájának, kultúrájá­nak megismertetése érdekében. — Vasárnap délután öt órai kezdettel tartják meg a La­tinka .Sándor kulturális szemle városi döntőjén legjobb ered­ményt elért csoportok és egyé­ni szereplők részére a díjkiosz­tó ünnepséget a Kilián 'György Ifjúsági Házban. A díjkiosztás után megrendezik a kultúrosok bálját. — Tizenegy földmnvesszö- vetkezeti művészeti együttest hívtak meg a Latinka Sándor kulturális szemle megyei be­mutatójára. — A VÁROSI ÚTTÖRŐ­ELNÖKSÉG május 9-én reggel fél 9 órai kezdettel rendezi meg az úttörők négytusa-versenyé- nek városi döntőjét a Dózsa sporttelepen. az utcákon. — Háromnapos autóbusz-külön­járat indul június 9-én Sopronba. Útvonal: Keszthely, Sümeg, Szom­bathely, Kőszeg, Sopron. Vissza Pápán, Veszprémen át. Részvételi díj 315 Ft. Jelentkezés május 18-ig az IBUSZ-nál. (9407) — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz május 8-án Ádándon. (3536) Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig növekvő felhőzet, többfelé eső, néhány helyen zivatar. Mérsé­kelt, a zivatarok folyamán megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 20—23, nyugaton 18—21 fok között. (MTI) JtlxáVQ tődés cVzórakozás Csiky Gergely Színház: Ma este 7 órakor: Cigánysze- rclem. (Bérletszünet.) Tarany: A nők iskolája. Május 7-én vasárnap dél­után 3 órakor a Marcali mű­velődési házban, vasárnap este 7 órakor a len­gyeltóti művelődési házban, 8- án. hétfőn este 8 órakor a tabi művelődési házban, 9- én, kedden este 7 órakor a nagyatádi művelődési házban földművesszövetkezeti műsoros divatbemutató a Csiky Gergely Színház művészeinek fellépté­vel. Vörös Csillag. 7-ig 5 ‘ órakor: Próbakisasszony. (Korhatár nélkül.) 10- ig 7, 9 órakor: Warrenné mestersége. (Csak 18 éven felülieknek.) Szabad Ifjúság. 7-ig 4, 6, 8 órakor: Sorsok állomása. (Kor­határ nélkül.) Rippl-Rónai Múzeum: Ma­gyar mesterek képkiállítása. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 9—19-ig, olvasóter­mi szolgálat 9—11-ig és 13—19- ig­Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. VASÁRNAP Vörös Csillag. 7-ig 3 órakor: Próbakisasszony. (Korhatár nélkül.) 10-ig 5, 7, 9 órakor: Warren­né mestersége. (Csak 18 éven felülieknek.) Délelőtt fél 10-től fél 1-ig folytatólagos híradó-műsor. Szabad Ifjúság. 7-ig 3, 5, 7, 9 órakor: Sorsok állomása. (Kor­határ nélkül.) Délelőtt fél 11 órakor mati­né: Rakétatámaszpont. Vasárnap du. 5 órakor a tüskevári pályán TÉGLAGYÁR PETŐFI városi bajnoki labdarúgó-mérkőzés (3606) Kéf napon át Balatonbogiáron versenyeznek legjobb teniszezőink Eredetileg április 29—30-án került volna sor a megyei te­niszbajnokságra. Ezt a ver­senyt annak idején (talán sze­rencsére, mert az említett idő­pontban elázott volna a baj­nokság) a siófoki háziverseny miatt • elhalasztották azért, hogy a siófokiak is részt ve­hessenek rajta. Most szomba­ton, vasárnap viszont összemé­rik erőiket a legjobb somogyi teniszezők Balatonbogiáron. Nem kétséges, hogy a tervsze­rűen készülő balatonboglári teniszezők a verseny esélye­sei, hisz Siófokon csak nem­rég alakult újjá a szakosztály. Kaposvárott pedig, mint meg­írtuk, egyszerűen nincs pá­lya, ahol teniszezni lehetne. SPORTMŰSOR A Dózsa sporttelepén május 7-én, vasárnap du. fél 5 órakor Komlói Bányász K. Dózsa barátságos labdarúgó­mérkőzés. Előtte három­negyed 3 órakor Romlói Bányász ifi—X Dózsa ifi (9646) SZOMBAT Teke: összevont megyei bajnokság: K. Spartacus—Nk. Bányász, Ka­posvár, Spartacus-pálya, 14.30 ó. Kézilabda: Megyei bajnokság: K. Vasas—Cukoripari T., Kapos­vár, Táncsics-pálya. 15 ó. K. Előre—K. Kinizsi, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 15 ó. Tenisz: Megyei bajnokság első napi ver­senyei, Balaton boglár, 15 ó. VASÁRNAP Atlétika: A Kaposvári Városi Atlétikai Szövetség évadnyitó minősítő at­létikai versenye. Dózsa-pálya, 10 ó. Természetjárás: Kilián pontszerző verseny kere­tében 15 km-es gyalogtúra Szent- balázsra. Gyülekezés és indulás reggel 7 órakor a Színház parkból. Túravezető Bencze József. Jelent­kezni a helyszínen is lehet. Teke: összevont megyei bajnokság: K. Fáklya—PVSK, Kaposvár, Spartacus-pálya, 8.30 ó. KMTF—Pécsi BTC, Kaposvár, Építők-páiya, 8.30 ó. Kézilabda: NB n.: K. Honvéd—Szegedi EAC, Kapos­vár, Dózsa-pálya, 10 ó. Megyei bajnokság: Fonyódi Petőfi—Nagyatádi ME­DOSZ, Balatonboglár, 13 ó. Fonyódi Petőfi—Nagyatádi MTE (női), Balatonboglár, 14.05 ó. Balatonboglári MEDOSZ—Tán­csics, Balatonboglár, 15.15 ó. Nagyatádi Honvéd-^—Taszári Hon­véd, Nagyatád, 10.30 ó. KMTE—ITSK (női), Kaposvár,-D6- zsa-palya, 9 ó. K. Honvéd II.—ITSK, Kaposvár, Dózsa-pálya, 12 ó. Tanítóképző—Tabi SK, Kapos­vár, Dózsa-pálya, 15 ó. Sakk: Országos középiskolás bajnokság középdöntő. K. Táncsics Gimná­zium—Győri Jedlik Ányos Gimná­zium, Kaposvár, Táncsics Gimná­zium, 7 ó. Labdarúgás: Országos ifjúsági torna: Baranya—Somogyi Pécs, Postás­pálya, 10.30 ó (Nagy K.). Tenisz: Megyei teniszbajn oksági verse­nyeinek második napja, Balaton­boglár, 8 ó. Gyarslista a lottó május 5-én megtartott jutalomsorsolásáról A húzáson a 14. játékhét szelvényei veitek részt Hatrovatos szelvények: 001 646 varrógép 004 014 háztartási robotgép C07 073 'fényképezőgép 009 538 útikészlet 010 264 televízió 011 635 kerékpár 012 917 rádió 013 402 rádió 018 367 szobabútor Háromrovatos szelvények: 202 955 bőrkabát 204 669 mosógép 208 895 5000 Ft-OS vás. Ut. 209 059 televízió 214 633 herendi lámpa 219 282 d000 Ft-OS Vás. Ut. 220 870 karóra 223 071 kerékpár 224 615 televízió 233 936 teljes konyhaberendezés 234 277 5000 Ft-OS VáS. Ut. 236 511 rádió 239 216 karóra 239 609 rádió 248 485 rádió 250 584 evőeszköz készlet 257 395 karóra 259 549 motorkerékpár 262 566 útikészlet 269 153 karóra 270 027 perzsaszőnyeg 280 118 rádió 282 891 mosógép 283 502 hűtőszekrény Előfizetéses szelvények: 401 387 rádió 411 881 6000 Ft-OS Vás. Ut. 419 306 utalvány könyvekre 428 261 magnetofon 429 603 rádió 429 874 tangóharmonika 436 116 motorkerékpár 437 906 rádió 448 200 kerékpár •462.533 kerékpár 468 907 villrnytűzhely 473 289 rádió 473 293 perszívógép 473 639 5000 Ft-os vás. Ut. 476 904 motorkerékpár 479 224 lemezjátszó 608 680 5000 Ft-os vás. Ut. 614 419 útikészlet 615 057 háztartási robotgép 617 506 evőeszköz készlet 620 243 rádió 628 909 villanytűzhely 630 246 5000 Ft-OS vás. ut. 640 949 fényképezőgép 649 662 porszívógép 655 685 csillár 673 402 5000 Ft-OS VáS. Ut. 686 113 hűtőszekrény 701 544 teljes szobaberendezés 702 203 szobabútor 704 869 karóra 706 033 televízió * 707 440 5000 Ft-OS vás. Ut. 756 402 10 000 Ft-OS Vás. Ut. 765 788 bőrkabát 802 240 útikészlet 802 246 kerékpár 826 514 rádió 839 152 rádió 840 368 porszívógép 863 449 televízió 869 078 villanytűzhely 874 634 magnetofon 883 437 zongora 883 621 rádió 893 293 magnetofon 900 044 hétnapos üdülés Bulgáriá­ban P jelű szelvények: 2 501 606 kerékpár 2 514 581 8000 Ft-QS vás. ut. 2 517 569 bőrkabát 2 521 139 8000 Ft-os vás. ut. 2 535 187 mosógép 2 539 999 kerékpár * 2 541 560 Csemege ajándékkosár 2 565 344 rádió 2 579 533 motorkerékpár 2 597 716 karóra 2 620 687 karóra 2 622 869 televízió 2 624 146 útikészlet 2 627 170 ■ csillár 2 627 171 mosógép 2 627 174 lemezjátszó 2 637 395 utalvány könyvekre 2 643 741 rádió 2 655 492 kerékpár 2 663 663 magnetofon 2 673 073 sátor felszereléssel 2 682 638 perzsaszőnyeg 2 699 214 kerékpár 2 702 436 rádió 2 723 661 fényképezőgép 2 729 678 fényképezőgép 2 740 115 rádió 2 744 001 rádió 2 747 337 herendi lámpa 2 748 113 lemezjátszó 2 753 296 televízió 2 769 677 rádió 2 770 061 villanytűzhely 2 776 492 karóra 2 777 469 kerékpár 2 779 246 villanytűzhely 2 779 770 hatnapos moszkvai uta­zás 5000 Ft-os vás. ut. varrógép 5000 Ft-os vás. ut. rádió kétszobás öröklakás a XIII. kér. Kárpát u. 2. sz. társasházban rádió rádió bőrkabát Csemege ajándékkosár 8000 Ft-os vás. ut. kerékpár kerékpár rádió rádió fényképezőgép karóra karóra háztartási robotgép A gyorslista közvetlenül a sorso­lás után készült, így az esetleges számhibákért felelősséget- nem vállalunk. A nyereménnyel kisor­solt. szelvényeket legkésőbb május 20-ig kell bemutatni a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóságon, vagy bármelyik OTP-fiókban, totó-lotto kirendeltségen. (MTI) 2 792 798 2 794 337 2 796 002 2 796 645 2 800 788 2 804 678 2 820 501 2 832 476 2 840 614 2 863 611 2 877 151 2 889 204 2 897 569 2 923 446 2 936 036 2 956 759 2 961 928 2 987 823 Kö S Zö NETN YILV ANITA s Ezúton mondunk köszöné­sét mindazoknak, akik fér­jem, édesapánk temetésén részt vettek, és fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igye­keztek. % özv. Kaszonics Józsefivé és gyermekei. (9635) ____________________________ ME GHÍVÓ. A Kaposvári Kinizsi SK 1961. május 7-én, vasárnap dél­előtt 10 órakor az ÉDOSZ kultúrteremben tartja évi rendes közgyűlését. A sportkör tagjait ezúton hívjuk meg. A közgyűlésre új tagsági könyveink érvényesek. (3600) ELNÖKSÉG.

Next

/
Oldalképek
Tartalom