Somogyi Néplap, 1961. április (18. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-23 / 95. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Yarärnap, 1961. április A r. SZIRMAY ENDRE: A VÉGTELEN FELÉ Halál, homály, minden gonosz elem földhöz szögezett. Fehlte félelem őrzött minden titkot, Az emberi szándék évmilliókon át hiába vívta gigászi ostromát, lángot hiába szított; Nem boldogult. De mint a vágy, a fény, makacs hitéhez visszarezgö remény, feltámadt újra s újra, Anyag és szellem titkait kibontva kilépett tudása a horizontra, s rátalált az útra. Munka-varázslatból született új élet: a keréki, a hajó, a távcső, a gépek harsonás új csodák, Kiteljesedett az eszmék hősi harca, a tér és az idő megszépülő arca mosolyog vissza ránk. Évmilliók földi törvény-láncait, a gravitáció kényszer-sáncait feltörte az elme, A győztes tudás zengő rakétáján, utat nyitott ismeretlen pályán a feltárt végtelenbe! TÉNAGY SÁNDOR: SEBEK Pattogó fehér kövek, engem sebző sőrétek elhullajtott szavaim; mielőtt célba értek volna: megfordultak, húsomba véstek, szivárgó sebek jelzik, költemény, örökre-születésedet, tudván, hogy nem felejt a sokat-szenvedett. Hát jó, én vállalom: üssetek, sőrétek, verjék bőrömet, hitemet a szavak, mint a homlokok redőit a csípős verejték; üssetek, sörétek, ti gondolattal-mérgezett, csíraképes magok: én a tett s a cél között jó termőtalaj vagyok. Pályázati felhívás A Baranya megyei Tanács, Pécs mj. Város Tanácsa, a Szakszervezetek Megyei Taná­csa pályázatot hirdet megbízá­sok elnyerésére. A pályázathirdetőknek az a céljuk, hogy megteremtsék a dolgozó nép életével, szocialis­ta fejlődésével foglalkozó iro­dalmi és képzőművészeti alko­tások létrehozásának feltéte­leit, és lehetőséget biztosítsa­nak arra, hogy az írók, képző­művészek megismerjék és él­jék népünk életét, munkáját, örömét és küzdelmét. A megbízást nyert írók és képzőművészek élmény- és ta­pasztalatszerzés céljából egy­hónapi időtartammal fizetés nélküli szabadságot kapnak; ez alatt az idő alatt a megbízó szervek egy-egy alkotó részére 3—5000 forintot biztosítanak a zavartalan alkotómunkára. A pályázók 1961. május 15-ig írásban juttassák el a Baranya megyei Tanács Művelődésügyi Osztályához, hogy az élmény- szerzésre, anyaggyűjtésre, il­letve az alkotómunkára szánt időt mikor és hol kívánják el­tölteni, továbbá milyen művet milyen műfajban kívánnak megalkotni. A pályázathirdetők az írók és képzőművészek fizetés nél­küli szabadságát megbeszélik az illetékes vállalatokkal, in­tézményekkel. A megbízásokat közös meg­állapodás után adják ki a pá­lyázathirdető szervek. Pályázni lehet olyan művek tervével, melyek mai életün­ket, elsősorban a munkások és KI ÉRZI JÓL MAGÁT egy olyan elhanyagolt, rendetlen klubban, mint a büssüi? Pedig néhány héttel ezelőtt még tiszta, takaros lehetett, látszik a szépen meszelt falakon, a terem állapotán. Most azon­ban, ha benyit az ember, elképesztő kép fo­gadja. Azaz hogy nem is kell benyitani, mert az ajtón még csak kilincs sincs, nemhogy be­zárnák legalább éjszakára Odabent centi vas­tagon áll a sár a padlón, a székek szinte egy­más hegyén-hátán, nagy összevisszaságban, és ujjnyi por fedi őket. A keveset használt rex- asztal is ott árválkodik a sarokban, posztóján piszok, szalmaszál s ki tudja, honnét származó »idegen« anyag. Az egyik sarokban fehér szekrény tetején áll a Munkácsy televíziós ké­szülék. (Alig kerülhetett szereléssel együtt tízezerbe.) Az nyúl hozzá aki akar, s az tö- rölgeti le róla a port, aki akarja, jóllehet ilyen szándékkal már rég nem közeledtek fe­léje. Az ablakot leakasztották valamikor, hogy kívülről is be lehessen látni. S ha még hozzávesszük azt a két malteros pallót, ami székre biggyesztve átlósan »díszíti« a szobát, hát mindent elmondtunk a büssüiek klubjá­ról. Nos, a takarításért 35 forintot fizet a ta­nács havonta, állítólag a titkár lányát bízták meg e nemes feladattal. Egy macska merészkedett a szobába, az is undorral fordult ki onnét. Hát akkor az emberek, akik szabad idejükben szórakozni, művelődni szeretnének a klubban ...? f — j­parasztok életét kívánják be­mutatni. A pályázók tervében szere­pelhet: elbeszélés, kisregény, regény, drámai mű, versciklus, illetve grafika, akvarell, olaj- és szoborkompozíció. A megbízás a szerzői tiszte­letdíjat nem érinti. A pályázat tervében meg kell jelölni a mű elkészülésé­nek határidejét. A művek publikálására a Jelenkor folyóirat, illetve a kiadó ad lehetőséget; a képző­művészeti alkotások esetében a közületi vásárlások kiszélesí­tését biztosítják a pályzathir- dető szervek. Fekete Mihály: TAVASZI NAPSÜTÉS Miért elhanyagoltak a könyvtárak a tahi járásban? Nem minden tanács érzi sa­játjának a könyvtárat a tabi járásban. Ezt bizonyítja az az elszomorító adat, hogy a könyvtárak egyharmada elfo­gadhatatlan, nem megfelelő helyiségben működik, még egy szekrényt sem biztosítanak a könyveknek, azok összevissza hányódnak. Olyan tanács is akad, amelyik sem a költség- vetésből, sem a községfejlesz­tésből nem tervezett egy fillért sem a könyvtár fejlesztésére. S ez a bosszantó állapot évek óta tart. Egy sereg statisztika bizonyítja, hogy a mostoha kö­rülmények között dolgozó könyvtárakban nemigen emel­kedik a kölcsönzött könyvek száma. A felnőtt olvasók jelen­tős része nem megy el az Isko­lába, tanácsházán levő köl­csönzőhelyre. Ahol á művelő­dési otthonban vagy külön he­lyiségben van a könyvtár, ott nagyobb a forgalom is. Torvajon például egy szek­rényben van az iskola felsze­relése, könyvtára a községi könyvtár köteteivel. Pedig a művelődési otthon üres, elhe­lyezhetnék benne a könyvtá­rat. Zalán szintén az iskolában vannak a könyvek, mégpedig egy szabad polcon. Nem a leg- kielégítőbb ez az elhelyezés. Itt is akadna megfelelő helyi­ség a könyvtárnak, ha a ta­nács egy kicsit többet törődne vele. Somogyacsán hasonló a helyzet. A művelődési otthon­ban lenne helye a könyvtár­nak, mégis az iskolában kell ■társbérleteskednie«. A so- mogyacsai tanács, bár a könyvtár községi, egy forintot sem tervezett fejlesztésére. Nem különb a lullai tanács sem. 1954 óta összesen három­száz forintot »áldoztak« a könyvtárra. Ezek után nem furcsa, hogy a könyvek évek óta a tanács egyik szekrényé­ben zsúfolódnak. Nem irigylés­re méltó a múlt év végén lé­tesített Somogy egresi könyvtár helyzete sem. A könyvtáros a tornateremben kölcsönöz, az egyik pádon rakja szét a köny­veket. Se szekrénye, se helyi­sége nincs a könyvtárnak Fia­don egy hetven kötetre mére­tezett kölcsönző ládában zsúfo­lódik a százkilencven kötetes könyvtár egy része. A többi mű a könyvtáros lakásán van. A tanács itt sem biztosított sem helyiséget, sem szekrényt a könyvtárnak. A kölcsönző láda a tsz-iroda egyik sarká­ban kapott helyet, itt is kölcsö­nöz a könyvtáros. Becsületére váljék, hogy ilyen mostoha kö­rülmények között százhatvan- két olvasót szolgál ki. Bábony- megyeren az iskolában van a könyvtár az iskolai felszerelés­sel egy helyen, Miklósiban a postahivatal összeomlás előtt álló szekrényében; Kisbárapá- tiban ugyancsak az iskolában zsúfolódnak a könyvek, Ten­gődön a tanácson az iratszek­rény egyik részében. Szomorú kép ez a járás könyvtárainak elhelyezéséről. Azt mutatja, hogy a tanácsok nem törődnek eléggé a fiatalok és öregek nevelését, művelését elősegítő könyvtárakkal, nem tesznek semmit azért, hogy méltó helyre kerüljenek. Pe­dig feltétlenül szükség van erre, mégpedig minél előbb, hisz a termelőszövetkezeti köz­ségek lakói egyre nagyobb számban találják meg az utat a könyvekhez, egyre többen szeretik meg az irodalmat, s egyáltalán nem mindegy: szí­vesen járnak-e vagy nem a könyvtárba Márpedig a ta­nácsházán, iskolában, postán szorongó könyvtárakba nem mennek olyan örömmel, mint a művelődési otthonban vagy önálló helyiségben levőbe. L, G. Megjelent a Jelenkor A napokban hagyta el 8 nyomdát a Jelenkor második száma. Az irodalmi folyóirat új számában Várkonyi Nagy Béla, Galambosi László, Jan- kovich Ferenc, Rónay György, Csányi László, Fodor András, Bihari Sándor, Csanádi Imre, Bede Anna versei jelentek meg. Elbeszélést Tatay Sdre- dortól, Havas Gábortól, Gulyás Jánostól, Albert Gábortól, Mé­száros Ferenctol és Hernádi Gyulától publikál a folyóirat. Várkonyi Nándor egy dunán­túli versantológiáról írt a Do­kumentum, Szász István Bar­tókról a Hagyomány rovatba. A Szemle rovat közli Szeghal­mi Elemér Takáts Gyula Virá­gok virága, Lakatos Kálmán Ténagy Sándor Jámbor láza­dás című kötetéről írott mélta­tását. A folyóiratot Derkovits Gyula, Kernstok Károly, Schönberger Armand művei illusztrálják. MIHÁLYI MARGIT: h cl b-ahlejMS ügy igyekeztem, hogy osz­tályfőnöki órára már semmi teendőm ne maradjon, hogy végre elintézzünk mindent az előadásunk körül. De mindig akad valami. Hirth Juli édesanyja eluta­zott Pestre, és megkért, kísér­jem figyelemmel a lányát. Er­re Juh már tegnap délután megszökött a napköziből, és nyoma veszett, pedig Kereszt és Csuresz szimatolt utána megbízásomból, így azok nap­közije is odalett. Így tehát ezt tárgyalni kell. Az osztály nem sokat törődött az üggyel. Eltörpül ez az izgal­muk mellett az előadással kap­csolatosan. Az ablak kilincsén csizmanadrágok, mellények lógnak, Vörösmarty és Csoko­nai képén csipkés alsószok­nyák, ; rojtos kendők meg egyelőre felismerhetetlen kel­lékek ékeskednek. Azonnal kezdem. — Hol váltál, Juli, tegnap délután ? — kérdem nyugodtan mintegy mellékesen. Rá sem nézek, mert vázlataimat, tan­meneteimet rakom össze. Juli egyszem otthon,, hisztis, ahogy a lányok mondják. Ha meg­szidja a mamája, nagy hozzá­értéssel a földhöz veri magát. Szemem sarkából látom, hogy biggyesztgeti a száját, és rán­gatja a vállát. Eire felfigyel az osztály. Ez a magatartás mindenkit meghökkent, ilyes­mi nálam lehetetlen. Élénken engem figyelnek. — Mire vársz, fiam, kérdez­telek! — és most felnézek. A válla megmerevedik, de a szájának már nincs ideje visz- szaegyenesedni, úgy marad gör­bén. A kedves fitos arca így gonoszkodó. — Haza kellett menjek — ckűJL mindja bizonytalanul —, ott­hon voltam. Kereszt és Csuresz felnyik- kan, hiszen ott is keresték. — De igen — fordul feléjük durcásan —, igenis otthon vol­tam, főzni kellett a Fickóinak. Az osztály kész a mindent el­söprő nevetésre. De rajtam el­akad. És nem nevetnek. — Mit főztél neki? — kér­dem megértéssel. Juli mindenre el van készül­ve, nevetésre, csúfolódásra, ta­lán még egy földhözverési je­lenet is megfordult a fejében, de ez nem. Szemmel láthatóan visszanyeri magabiztosságát és enyhén szemtelen modorát, ki­csit gondolkodik, mert főzni nemigen tud, tehát vigyázni kell, nehogy ezen csípjem el. — Bablevest! —■ mondja fö­lényesen. Az osztály megkukul. Vég­képp nem értenek, nem bírják felfogni, mit akarok. — Valami gyorsabb ételt kellett volna — ingatom a fe­jem sajnálkozva —, szegény Fickó várhatott, míg elkészült a bablevese. — Ö — kacarász Juli fel- üdülten —, hamar megfőtt — Rántást tettél bele? — Igen, hogyne. — Tejfölt? Az osztály egyszerre pukkan ki. Most értenek meg. Dőlnek a nevetéstől. Juli kivörösödik. Csak ugrattam, nem hiszek ne­ki, ezt érzi. De én folytatom. — Ízlett a Fickónak? Egy kis csontnak jobban örült vol­na, nem gondolod? Most már nem merne meg­szólalni. Az osztály oda a gyö­nyörűségtől. Juli pusmog ma­gában, váltja a színt, és irgal­matlanul dühös. —< Hol voltál? — szegezem most már neki a kérdést jco- nyörtelenül, és pattan a szám­ról, mint az ostor. Az osztály erre megszelídül, dühös vagyok, jó lesz meglapulni. Juli az előzmények után már nem bír­ja az iramot, taktikát változ­tat, tele lesz a szeme könnyel, mártírrá válik, láthatóan szen­ved, remeg a szája, minden porcikája, de mivel 'én nem méltányolom alakítását, hát sietve vall. — Berdán Ildiéknél voltam, de tanultunk! — Már újra szemtelen a hangja. «Pillantás­ra sem méltatom, intek, hogy leülhet, majd rá kerül a sor, most egyelőre ezer a gondunk, és máris megindulnak felém mustrára a ruhák és a kellé­kek, bajusztól kezdve a tűzoltó fecskendőig. Mire a napközibe leérek, már mindenki ott van. A ta­nári asztal is teljes számmal. Most nyűik szét a tálaló abla­ka, Tida mama kitekint rajta, és mindenkit üdvözöl. Jóska bácsi, a napközi vezetője már Vendel kartársammal tárgyal. Témájuk örök, a francia ba­rackfák metszése és a korona kehely alakra való kialakítása. Legalább öt éve hallom, de még nem unták meg. A gyere­kek csendesen beszélnek. A nyolcadikosok asztalánál Juli lehajtott fejjel ül, láthatóan agyon van sértődve. A napo­sok az ablak előtt sorakoznak, és elindul az első tányér. Min­denki tájékozódik, és gyors szimatot vesz. Bableves van jó húsos csontokkal. Az osztá­lyom szeme abban a pillanat­ban rajtam. Irgalmatlan derű a szemekben, szenvednek a visszafojtott nevetéstől. Juli szájat biggyeszt, és megrántja a vállát. Mindenki kanalaz rajtunk kívül nyugodtan, nem veszik észre a nagy kínnal fé­kezett kacagást. Megjegyzéseit surrannak Juli felé halkan, csak a szájak mozgásából sejtem, hogy alaposan komiszkodnak vele. Juli szeme villog a düh­től. Csudálom, hogy bírja. Ott­hon már kevesebbért földhöz veri magát. A fal melletti asz­talnál, a fiúknál Csuresz már a csontot szopogatja. Lenyal­ván ujjait, a szalvétájára ír, becsomagolja a csontot és el­indítja. Keresztnek adja, az Tabi Jóskának, és végig így az asztal alatt, míg a lányok Juli elé rakják. A zsíros papír szétnyílik, és ott éktelenkedik a jókora csont. Juli szeméből kicsordul tehetetlen fogcsikor­gató dühében a könny, félre fordul az asztaltól, nem eszik, de más egyebet nem mer tenni. A gyerekek rám pislantanak, és vérszemet kapnak. Kereszt be­áll a naposok közé, és körbejár tányérjával, gyűjti a csontot És ez mind jóformán mukíka- nás nélkül. A lányok tányér­jukra hajlanak, rezeg a válluk, össze-összenéznek, — súgnak, hangtalanul kacagnak, ragyog­nak a gyönyörűségtől. Kereszt a halom csontot Juli elé állít­ja A leány, mint egy fúria, fordul, és szinte látom gondo­latait, a tányért földhöz vágni csontostul, vagy legalább a tartalmát a többihez verni, vagy az asztal alá szórni. De pillantása élőbb felém sandít, és a szememtől pillanatok alatt lehűl. Válla előre esik, szája remeg, most már nem alakít, olyan fél puha állapotban le­het. Intek Keresztnek a sze­memmel, jön is a gyerek, nem tudja, mit akarok, rendbe te­szi az arcát, nagy nehezen és el-elránduló komoly, de visz- szafojtott nevetéstől mélabús­ra sikerült képpel megáll előt­tem. Odaadom neki a tányé­rom a csontokkal. Szó nélkül is ért, diadallal viszi Juli óira alá. Juli elgyötörtén, szemre­hányóan néz felém, és össze­törik, teljesen puha, titokban sír. A nyolcadik osztályt a rosszullét kerülgeti. Magam is nevetni szeretnék már, de nem lehet. Mit sem sejtve fogy a népség körülöttünk. A tanárok, ahogy végeznek az evéssel, vi­szik az osztályukbelieket. Az igazgatóm még itt eszik. Fo­gadni mernék, hogy fogalma sincs, hogy mit eszik, valami újabb kísérleti eszközön gon­dolkodhat, fogásokon és egy­szerűsítéseken, ezért mindig szórakozott. Így történhet azután, hogy mivel annyi megakadhatott a szemében, hogy én a tányért Keresztnek adtam, 6 is odaad­ja. A gyerek meg azt hiszi, hogy ez is Julinak van címez­ve, ezt is prezentálja, talán még hívebben, hiszen ez igaz­gatói csont. Ez a teteje min­dennek. Megmerevednek a szám izmai a kíntól, és kö­nyörögni kezdek magamban az igazgatómnak, hogy menjen már. Fel is áll, és azt hiszem, fo­galma sincs, mikor meghajlik búcsúzaiképpen, hogy ki ül ott, és elmegy. A gyerekekből alig jön ki a köszönés. Jóska bácsi utánamegy, mint min­den nap, kikíséri. Vele a méh- füstölőt beszéli meg, mert az örökké elalszr- évek óta. Ki­törünk. Szabadon, féktelenül nevetünk, nem bírunk ma­gunkkal. Megvárom az első hullám elcsitulását, ennek nem lehet gátat vetni, olyan erő nincs. Szerencsére kifulladnak, a második hullám már gyen­ge, csak nyögdécselnek in­kább. Ekkor felállók, intek Tóth Áginak, aki nem marad tanulószobára, mert beteg az édesanyja. Júliák mellett lak­nak. Most már elkomolyodva mondom, és ebből ért min­denki. — Ági elviszi a csontokat, Juli, örülni fog neki a Fickó, kár volna kidobni. Juli megérti, hogy vége a kínzásnak, végét vetettem, to­vább nincs mitől tartani, itt már erről a témáról több szó nem lehet ilyen formában. S míg Ági készségesen készül, és a lányok papírt kerítenek a konyháról, Juli engem néz, még könnyes a szeme, az ar­com kutatja, majd felszabadul­tan rohan a kabátomért, és se­gít feladni. Aa utcán nagy békességben bandukolunk, köröttem lépe­getnek, és be nem áll a szájuk, és együtt csodáljuk a tavaszt, mely napok alatt kibontotta • platánok lombját

Next

/
Oldalképek
Tartalom